Kánaáni letelepedésük után az izraeliták nem tettek határozott erőfeszítéseket az ország meghódításának befejezésére. A már elfoglalt területekkel megelégedve buzgalmuk hamarosan alábbhagyott, és beszüntették a harcot. „És amikor Izrael megerősödött, adófizetőjévé tette a kananeust, de elűzni nem űzte el.” (Bír. 1:28) {PP 543.1}
Isten hűségesen teljesítette Izraelnek tett ígéreteit; Józsué megtörte a kananeusok hatalmát, és felosztotta a földet a törzsek között. Nem maradt más tennivalójuk, mint az isteni eskü bizonyosságában bízva befejezni az ország korábbi lakóinak elűzését. Ezt azonban elmulasztották. Azzal, hogy szövetségre léptek a kánaánitákkal, megszegték Isten parancsát, és nem teljesítették a feltételeket, amelyek mellett Isten megígérte, hogy Kánaánt nekik adja. {PP 543.2}
A Sínain adott legelső kinyilatkoztatás óta óvta őket Isten a bálványimádás bűnétől. Közvetlenül a törvény kihirdetése után ezt az üzenetet kapták Mózes által a kánaáni népekre vonatkozóan: „Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedj az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. És szolgáljátok az Urat, a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom tiközületek a nyavalyát.” (II. Móz. 23:24–25) Azt az ígéretet kapták, hogy amíg engedelmesek maradnak, Isten leigázza ellenségeiket: „Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mégy, és minden ellenségedet megfutamítom előtted. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a khivveust, kananeust és khitteust. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. Lassan, lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet… Kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem; mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked.” (II. Móz. 23:27–33) Ezeket az utasításokat a legünnepélyesebb módon elismételte Mózes a halála előtt, és később Józsué is. {PP 543.3}
Isten hatalmas védőbástyaként helyezte népét Kánaán földjére, hogy a terjedő gonoszság el ne árassza a világot. Ha hűségesek maradtak volna hozzá, Isten terve az volt Izraellel, hogy hódítás hódítást kövessen. A kananeusoknál nagyobb és hatalmasabb népeket adott volna a kezükbe. Az ígéret így hangzott: „Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, amelyet én parancsolok néktek… akkor kiűzi az Úr mindazokat a nemzeteket tielőletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken. Minden hely, amelyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libánonig és a folyóvíztől, az Eufrátes folyóvizétől a nyugati tengerig lesz a ti határotok. Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, amelyre rátapostok, amint megmondta néktek.” (V. Móz. 11:22–25) {PP 544.1}
De ők, magasztos küldetésükkel mit sem törődve, a jómódot és önző kívánságaik kielégítését választották, s közben elszalasztották a lehetőséget a föld elfoglalásának befejezésére; és sok nemzedéken át gyötörte őket a bálványimádó népek maradéka, akik – amint a próféta megjövendölte – „szálkák” voltak a szemeikben, és „tövisek” az oldalukban (IV. Móz. 33:55). {PP 544.2}
Az izraeliták „elegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket” (Zsolt. 106:35). Összeházasodtak a kananeusokkal, és a bálványimádás ragályként terjedt az országban. „És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré lettek azok reájuk. És feláldozták fiaikat és leányaikat az ördögöknek… és megfertőztetett a föld öldökléssel. De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megutálta az ő örökségét.” (Zsolt. 106:36–38, 40) {PP 544.3}
Amíg a Józsué vezette nemzedék ki nem halt, a bálványimádás csak kevéssé terjedt, de a szülők utat készítettek gyermekeik hitehagyásának. Az Úr korlátozásainak figyelmen kívül hagyása a gonoszság magját vetette el, ami sok nemzedéken át termett keserű gyümölcsöt. A héberek egyszerű szokásai testi egészséget biztosítottak számukra; de a bálványimádókkal való érintkezés a szenvedélyek kielégítéséhez vezetett, ami fokozatosan csökkentette testi erejüket, elgyengítette szellemi és erkölcsi erőiket. Az izraeliták a bűn hatalma alatt magukra maradtak; a bűn elválasztotta őket Istentől, és többé nem állhattak ellen ellenségeiknek. Így alattvalóivá váltak azoknak a nemzeteknek, amelyeket Isten segítségével leigázhattak volna. {PP 544.4}
„Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről… és vezette őket, mint nyájat a pusztában.” „Haragra ingerelték Őt magaslataikkal és bosszantották faragott bálványaikkal.” Azért az Úr „elvetette magától silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott az emberek között, sőt fogságba vitette erejét, dicsőségét pedig az ellenség kezébe”. (Bír. 2:12; Zsolt. 78:52, 58, 60–61) De Isten mégsem hagyta el népét. Mindig volt egy maradék, aki hű maradt az Úrhoz, és Ő időről időre hűséges és bátor férfiakat hívott, hogy véget vessenek a bálványimádásnak és megszabadítsák Izraelt az ellenségeitől. De amikor a szabadító meghalt és a nép vezető nélkül maradt, fokozatosan visszatértek bálványaikhoz. Így a bukás és büntetés, a beismerés és szabadulás története újra és újra megismétlődött. {PP 545.1}
Mezopotámia királya, Moáb királyai, a filiszteusok, a hásori kananeusok Sisera vezetésével sorra Izrael elnyomóivá váltak. Othniel, Sámgár, Ehud, Debora és Bárák kaptak elhívást népük szabadítóiul. De az izraeliták ismét „gonoszul cselekedtek az Úr szemei előtt, azért adta őket az Úr a midiániták kezébe”. Eddig a Jordán keleti partján lakó törzsek nem sokat szenvedtek az elnyomástól, de ez a mostani csapás elsősorban őket érte. {PP 545.2}
Az amálekiták Kánaán déli részén csakúgy, mint a midiániták a keleti határon és mögötte elterülő pusztában még mindig Izrael kérlelhetetlen ellenségei voltak. Az utóbbi nemzetet csaknem teljesen kiirtották Mózes idejében, de azóta nagyon megsokasodtak, hatalmas nemzetté lettek. Bosszút szomjaztak, és most, hogy Isten oltalmazó keze visszavonatott Izraelről, elérkezett számukra az alkalom. Nemcsak a Jordántól keletre élő törzsek, hanem az egész ország szenvedett a pusztításuktól. A puszta vad, hadakozó lakói „mint sáskák” özönlötték el nyájaikkal és csordáikkal Izrael földjét, a Jordán folyótól Filisztea síkságáig. Akkor jöttek, amikor az aratnivaló érni kezdett, és addig maradtak, míg a föld utolsó gyümölcsét is betakarították. Lekopaszították a földeket, kirabolták és bántalmazták az ország lakóit, azután visszatértek a pusztába. Így a védtelen vidéken lakó izraeliták arra kényszerültek, hogy házaikat elhagyva kerített városokba települjenek, erődítményekben keressenek menedéket, vagy akár barlangokban és sziklahasadékokban találjanak oltalmat a hegyek között. Hét évig tartott ez az elnyomás, s akkor, miután a nép szorultságában megszívlelte az Úr feddését, és megvallotta bűneit, Isten segítőt támasztott számukra. {PP 545.3}
Gedeon Joás fia volt, Manassé nemzetségéből. A törzs, amelyhez ez a család tartozott, semmilyen vezető tisztséget nem viselt, de Joás családja kitűnt bátorságával és becsületességével. Derék fiairól olvassuk: „mindegyik olyan arcú, mint egy-egy királyfi”. Mind elestek a midiániták elleni küzdelemben, egy kivételével: Isten Gedeont hívta el népe szabadítójául. Ő ekkor éppen búzacsépléssel volt elfoglalva. Egy kevés gabonát elrejtett, és mivel nem merte a szokásos cséplőhelyen kiverni, a szőlőpréshez közeli helyre vonult, mert a szőlőérés ideje még messze volt, és most senki sem figyelt a szőlőskertekre. Miközben titkon és halkan dolgozott, Izrael szomorú sorsán tűnődött: hogyan lehetne letörni az elnyomók igáját népe nyakáról. {PP 546.1}
Gedeon valamilyen jelt kívánt, hogy aki vele beszél, csakugyan a szövetség angyala, aki a múltban harcolt Izraelért. Isten angyalai, akik annak idején Ábrahámmal érintkeztek, elfogadták vendégszeretetét, s Gedeon most kérlelte a mennyei követet, hogy maradjon nála vendégül. Sátrához sietve szűkös készleteiből kecskegödölyét és kovásztalan pogácsákat készített, amiket előhozott és letett a vendég elé. Az angyal azonban ezt parancsolta: „Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá.” Gedeon úgy tett, és akkor meglátta a jelet, amelyre vágyott. Az angyal a kezében lévő pálcával megérintette a húst és a kovásztalan kenyereket, és tűz tört elő a kősziklából, megemésztve az áldozatot. Azután az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. {PP 547.2}
Gedeon apja, Joás, aki osztozott honfitársai hitehagyásában, lakóhelyén, Ofrában hatalmas oltárt emelt Baálnak, amelynél a helység lakói imádkoztak. Gedeon azt a parancsot kapta, hogy rontsa le Baál oltárát, és azon a sziklán, amelyen áldozatát a tűz megemésztette, emeljen oltárt Jahvénak, s mutasson be áldozatot az Úrnak. Az Istennek szánt áldozat bemutatása a papok feladata volt, és a silói oltárra korlátozódott; de annak, aki az egész ceremoniális szolgálatot alapította, és akire minden áldozat előremutatott, volt hatalma megváltoztatni annak szabályait. Gedeonnak pedig hadat kellett üzennie a bálványimádásnak, mielőtt harcba indult volna népe ellenségei ellen. {PP 547.3}
Az isteni utasítást hűségesen végrehajtotta. Mivel tudta, hogy a nyílt cselekvés ellenállást váltana ki, titokban végezte el feladatát szolgái segítségével, egyetlen éjszaka leforgása alatt. Nagy volt az ofraiak haragja, amikor reggel istenük, Baál imádatára egybegyűltek. Bizonyára meg is ölték volna Gedeont, ha Joás – aki értesült az angyal látogatásáról – ki nem áll fia védelmében. „A Baálért pereltek ti – mondta –, avagy ti oltalmazzátok-é őt? Valaki perel őérette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott!” Ha Baál nem tudta megvédeni saját oltárát, hogyan lehet bízni benne, hogy megvédi imádóit? {PP 547.4}
Gedeon nem merte vállalni a sereg vezetését, amíg nem kapott további bizonyítékot, hogy Isten hívta el erre a feladatra, és hogy vele lesz. Így imádkozott: „Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amiképpen mondottad, ímé egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz lesz, erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izraelt, amint mondottad.” Másnap reggel a gyapjú nedves volt, míg a föld száraz. De most kétely ébredt benne, mivel a gyapjú természeténél fogva magába szívja a nedvességet, ha egy kicsi is van a levegőben. A próbának egyértelműnek kell lennie. Ezért most azt kérte, hogy fordított legyen a jel, és közben esedezett, hogy Isten ne nehezteljen különleges óvatosságáért. Kívánsága teljesült. {PP 548.2}
Ezen felbátorodva Gedeon kivezette csapatait, hogy megütközzön a betolakodókkal. „Az egész Midián és Amálek és a napkeletiek egybegyűltek és átkeltek, s tábort jártak a Jezréel völgyében.” A Gedeon vezetése alatt álló egész haderő csak harminckétezer emberből állt; de miközben az ellenség előttük lévő hatalmas seregét szemlélte, az Úr így szólt hozzá: „Több ez a nép, amely veled van, hogysem kezedbe adhatnám Midiánt, Izrael még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem. Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza és menjen el a Gileád hegységről.” Akik féltek szembenézni a veszéllyel és nehézségekkel, vagy akiknek a szívét világi érdekek vonták el Isten ügyétől, nem növelték volna Izrael haderejét, jelenlétük inkább gyengítené seregüket. {PP 548.3}
Izraelben már korábban törvénnyé tették, hogy mielőtt hadba szállnak, ki kell hirdetni a seregben: „Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem avatta azt? Menjen el és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki avassa fel azt. És kicsoda olyan férfi, aki szőlőt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki vegye el annak hasznát. És kicsoda olyan férfi, aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki vegye azt el.” A tisztek így folytatták a felszólításokat: „Kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve.” (V. Móz. 20:5–8) {PP 548.4}
Mivel az ellenség számához képest olyan kevesen voltak, Gedeon mellőzte a rendelkezés szokásos kihirdetését. Az Úr kijelentését hallva csodálkozott, hogy serege túl nagy. De az Úr látta, hogy büszkeség és hitetlenség lakik népe szívében. Gedeon buzdító felhívására készségesen felsorakoztak, de sokan félelemmel teltek el, amikor látták a midiániták sokaságát. Győzelem esetén mégis éppen ezek az emberek igényelnék maguknak a dicsőséget, ahelyett, hogy Istennek tulajdonítanák a diadalt! {PP 549.1}
Gedeon engedelmeskedett az Úr utasításának, és nehéz szívvel látta, hogy huszonkétezer ember, egész haderejének több mint kétharmada hazatért otthonába. Az Úr ismét szólt hozzá: „Még ez a nép is sok. Vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el; de bármelyikről azt mondom: ez ne menjen el veled, az ne is menjen.” A sereget levezették a vízhez, és mindenki azt várta, hogy azonnal az ellenség ellen indulnak. Néhányan egy kis vizet vettek tenyerükbe és menet közben felszürcsölték, de majdnem mindenki letérdelt és kényelmesen ivott a patakból. Azok, akik tenyerükbe vettek a vízből, csak háromszázan voltak a tízezerből, mégis ők voltak a kiválasztottak, és a többiek mind visszatérhettek otthonaikba. {PP 549.2}
Az ember jellemét gyakran a legegyszerűbb dolgok teszik próbára. Nem lehet bízni olyan emberekben, akiknek nehéz helyzetben is a saját szükségletük kielégítése az elsődleges. Az Úr munkájában nincs helye a hanyagoknak, és azoknak, akik csak a saját hasznukat keresik. Isten azt a néhány embert választotta ki, akik nem engedték, hogy önös érdekeik hátráltassák őket kötelességük teljesítésében. A háromszáz kiválasztott nemcsak bátor és önzetlen férfi volt, hanem a hit emberei is voltak. Nem fertőztették meg magukat bálványokkal. Isten vezethette őket, és megszabadíthatta általuk Izraelt. A siker nem a számuk nagyságától függött. Isten kevés és sok által egyaránt megszabadíthat. Nem annyira a nagy tömegek dicsőítik az Urat, hanem azoknak az embereknek a jelleme, akik Őt szolgálják. {PP 549.3}
Az izraeliták a midiániták tábora feletti magaslaton állomásoztak. „És a midiániták és az amálekiták és a napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma a sokaságuk miatt, mint a fövénynek, amely a tenger partján van.” Gedeon megremegett, amikor a másnapi összecsapásra gondolt. De az Úr szólt hozzá éjszaka, és utasította, hogy menjen le szolgájával, Purával a midiániták táborába, s ott hallani fog majd valami bátorítót. Lement, és a sötétben csendben várakozva hallotta, amint az egyik katona egy álmot beszélt el a társának: „Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy, hogy eldőlt.” A másik olyan szavakkal felelt, amelyek megdobogtatták a hallgatózók szívét: „Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.” Gedeon felismerte, hogy Isten szólt hozzá a midiánita katonák által. Maroknyi csapatához visszatérve azt mondta: „Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát.” {PP 550.1}
Isteni késztetésre támadási tervet javasoltak neki, amelynek végrehajtásához azonnal hozzálátott. A háromszáz embert három csoportra osztotta. Mindenkinek egy-egy kürtöt és egy-egy cserépedénybe rejtett fáklyát adtak. Úgy álltak fel, hogy különböző irányokból közelítsék meg a tábort. Az éjszaka közepén, Gedeon harci kürtjének jelére, a három csapat megfújta a kürtöket, azután összetörték a cserépedényeket, és a lobogó fáklyákat fölemelve rárontottak az ellenségre, ezzel a csatakiáltással: „Az Úrért és Gedeonért!” {PP 550.2}
Az alvó sereg hirtelen felriadt. Minden oldalon lobogó fáklyák fénye világított. Minden irányból trombiták hangja és a támadók kiáltása hallatszott. Mivel azt hitték, hogy egy nyomasztó fölényben lévő sereg veszi őket körül, páni félelem fogta el a midiánitákat. Vad kiáltásokkal próbálták menteni az életüket, és saját társaikat ellenségnek nézve, egymást kaszabolták le. Amikor a győzelem híre eljutott az otthonaikban várakozó izraelitákhoz, ezrével tértek vissza a csatatérre, hogy részt vegyenek menekülő ellenségeik üldözésében. A midiániták a Jordán felé vették az irányt, remélve, hogy elérhetik saját területüket a folyó túloldalán. Gedeon követeket küldött Efraim törzséhez, mozgósítva őket, hogy tartóztassák fel a menekülőket a déli gázlóknál. Eközben háromszáz emberével átkelt a folyón, és tovább üldözte azokat, akik már átjutottak a túloldalra. Zébát és Sálmunáht, a két fejedelmet, akik az egész sereget vezették és akik tizenötezer emberrel elmenekültek, Gedeon utolérte, csapataikat teljesen szétszórta, a vezéreket pedig elfogta és megölette. {PP 550.3}
Ebben a jelentős vereségben nem kevesebb, mint százhúszezer midiánita pusztult el. Midián hatalma megtört, úgy, hogy soha többé nem voltak képesek háborút indítani Izrael ellen. A hír, hogy Izrael Istene újból hadakozott népéért, gyorsan elterjedt. Nincs szó, amely leírhatná a körülöttük lakó nemzetek rettegését, amikor megtudták, milyen egyszerű eszközökkel győzedelmeskedtek a merész, harcedzett népen. {PP 553.1}
A midiániták legyőzésére választott vezető nem foglalt el előkelő helyet Izraelben. Nem volt uralkodó, sem pap, sem lévita. A legkisebbnek tartotta magát atyja házában. De Isten bátor és becsületes férfit látott benne. Gedeon nem bízott önmagában, és kész volt az Úr vezetését követni. Isten nem mindig a legnagyobb képességekkel megáldott embereket választja munkatársául, hanem azokat, akiket a legjobban felhasználhat. „A tisztességnek előtte jár az alázatosság.” (Péld. 15:33) Az Úr azok által tud a leghatékonyabban cselekedni, akik leginkább tudatában vannak saját kicsinységüknek, és akik Őbenne bíznak mint vezetőjükben és erejük forrásában. Isten erőssé teszi őket úgy, hogy erejét gyengeségükkel egyesíti, és bölccsé azáltal, hogy bölcsességét tudatlanságukkal párosítja. {PP 553.2}
Az Úr sokkal többet tehetne népe tagjaiért, ha ápolnák az igazi alázatosságot, azonban kevés olyan ember van, aki nagy felelősséget vagy sikert tudna elhordozni anélkül, hogy magabízóvá ne válna, és el ne feledkezne Istentől való függőségéről. Ez az oka annak, hogy Isten mellőzi azokat, akiket a világ nagynak, tehetségesnek és kiválóságnak ismer el. Ők legtöbbször büszkék és önelégültek, s úgy érzik, képesek arra, hogy Isten tanácsa nélkül cselekedjenek. {PP 553.3}
Isten hatalma révén vált hatékony fegyverré a trombita megfúvásának egyszerű feladata Jerikó falai alatt és Gedeon kicsiny csapata esetében is. A legtökéletesebb terv is csődöt mond Isten hatalma és bölcsessége nélkül, míg a legkevésbé ígéretes elgondolás is sikert hoz, ha Isten rendelte, s ha alázattal és hittel fognak hozzá. Az Isten iránti bizalom és az akarata iránti engedelmesség ugyanolyan lényeges a keresztény lelki küzdelmeiben, mint Józsué és Gedeon kánaánitákkal vívott csatáiban volt. Hatalmának Izrael érdekében történt ismételt megnyilatkozásaival Isten arra akarta megtanítani őket, hogy higgyenek Őbenne – bizalommal keressék a segítségét minden veszélyben. Ma is éppen úgy kész együtt munkálkodni népével, az emberi erőfeszítésekkel, és nagy dolgokat véghezvinni gyenge eszközök által, mint akkor. Az egész menny arra vár, hogy igényeljük Isten bölcsességét és hatalmát. Isten „mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Ef. 3:20). {PP 554.1}
Gedeon a nemzet ellenségeinek üldözéséből visszatérve honfitársai feddéseivel és vádaskodásaival találta magát szemben. Amikor hívására Izrael férfiai összegyülekeztek Midián ellen, Efraim törzse otthon maradt. Veszélyes vállalkozásnak látták az erőfeszítéseket, és mivel Gedeon nem küldött nekik külön felhívást, ezt ürügyként arra használták, hogy ne kelljen csatlakozniuk testvéreikhez. De amikor Izrael győzelmének híre eljutott hozzájuk, az efraimiták irigykedtek, mert nem osztozhattak az örömben. A midiániták megfutamítása után Efraim férfiai Gedeon utasítására megszállták a Jordán gázlóit, megakadályozva az ellenség menekülését. Így nagyon sok ellenséget megöltek, akik között volt Oreb és Zéeb, két fejedelem is. Efraim férfiai is részt vettek a harcban és segítettek, hogy a győzelem teljes legyen. Mégis féltékenyek és haragosak voltak, mintha Gedeont a saját akarata és elgondolása vezette volna. Nem ismerték fel Isten kezét Izrael győzelmében, nem értékelték a szabadításukban megnyilatkozó erőt és kegyelmet, s éppen ez a tény mutatta meg, hogy méltatlanok arra, hogy Isten különleges, választott eszközei legyenek. {PP 554.2}
Az irigység lelkülete könnyen összetűzéshez vezethetett volna, ami viszályba és vérontásba torkollhat, de Gedeon higgadt felelete lecsillapította az efraimiták haragját és békében tértek vissza otthonaikba. Amikor elvekről volt szó, Gedeon szilárd és megalkuvást nem ismerő volt, a háborúban pedig erős férfiú, most pedig udvariasságot is tanúsított, amire ma ritkán látunk példát. {PP 555.3}
Izrael népe, a midiániáktól való szabadulásért érzett hálából, felajánlotta Gedeonnak, hogy legyen király, a trón pedig legyen mindenkor utódaié. Ez a kezdeményezés nyílt áthágása volt a teokrácia elveinek. Isten volt Izrael királya, és ha embert ültetnek a trónra, az isteni uralkodójuk elvetését jelenti. Gedeon felismerte ezt a tényt, és válaszából látszik, milyen igazak és nemesek voltak indítékai: „Én nem uralkodom felettetek – jelentette ki –, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik tifelettetek.” {PP 555.4}
Gedeon azonban mégis beleesett egy hibába, ami katasztrófába sodorta háza népét és egész Izraelt. A nagy küzdelem utáni tétlenség ideje gyakran nagyobb veszéllyel fenyeget, mint a háborús időszak. Gedeon is ennek a veszélynek volt most kitéve. Nyugtalan lelkület szállta meg. Eddig hajlandó volt az Istentől kapott utasításokat végrehajtani, de most ahelyett, hogy az isteni útmutatásra várt volna, maga készített terveket. Amikor Isten népe jelentős győzelmet arat, Sátán megkettőzi Isten munkájának meghiúsítására irányuló erőfeszítéseit. Így olyan gondolatokat és terveket sugalmazott Gedeonnak, amelyek által Izrael népét félrevezette. {PP 555.5}
Gedeon abból, hogy áldozatot kellett bemutatnia a sziklán, ahol az angyal megjelent, arra a következtetésre jutott, hogy papi szolgálatra hívatott el. Anélkül, hogy isteni felkenetésére várt volna, elhatározta, hogy megfelelő helyről gondoskodik, és a szent sátornál folyó istentiszteleti rendhez hasonlót alapít. Mivel népszerű személyiség volt, nem okozott nehézséget a terv megvalósítása. Kérésére a midiánitáktól elvett összes fülönfüggőt neki adták mint a zsákmányból őt megillető részt. A csata után sok értéket összegyűjtöttek, így Midián fejedelmeinek gazdagon díszített ruháit is. Ezekből Gedeon efódot és hósent készített, a főpap által viseltek mintájára. Amit tett, tőrnek bizonyult önmaga, családja és Izrael számára is. Az önkényes istentisztelet gyakorlása végül sokakat az Úr teljes elhagyására vezetett, hogy azután bálványoknak szolgáljanak. Gedeon halála után sokan, köztük családja is, csatlakoztak a hitehagyókhoz. Ugyanaz az ember fordította el a népet Istentől, aki annak idején véget vetett a bálványimádásnak. {PP 555.6}
Kevesen ismerik fel, hogy szavaik és cselekedeteik befolyása milyen messzire ható. Milyen gyakran fejtik ki végzetes hatásukat az apák és anyák vétkei gyermekeikre és unokáikra, jóval azután, hogy maguk a szülők már a sírban vannak! Mindenki hatást gyakorol másokra, és számon kérik majd rajta befolyása következményeit. A szavaknak és cselekedeteknek erejük van, és csak a távoli jövő mutatja meg mostani életünkre kiható eredményeiket. A szavaink és tetteink keltette benyomások visszahatnak ránk, áldás vagy átok formájában. Ezért ünnepélyes komolysággal kellene tekintenünk az életünkre, és alázatos imában Istenhez kellene fordulnunk, hogy Ő vezessen bölcsessége által. {PP 556.1}
Gedeon halála után „nem emlékeztek meg az Izrael fiai az Úrról, az ő Istenükről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből körös-körül. És nem cselekedének irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, amelyeket ő tett vala az Izraellel.” Elfeledkezve mindarról, amivel tartoztak Gedeonnak, bírájuknak és szabadítójuknak, Izrael népe Gedeon törvénytelen fiát, Abiméleket tette királlyá maga felett, aki, hogy uralmát megerősítse, egy kivétellel mind megölte Gedeon törvényes leszármazottait. Ha az ember elveti az istenfélelmet, csakhamar letér a tisztesség és becsület útjáról. Az Úr kegyelmének elfogadása azoknak a méltányolásához fog vezetni, akiket – mint Gedeont is – eszközül használt népe áldására. Izrael Gedeon házával szembeni kegyetlen bánásmódja várható volt az olyan emberektől, akik akkora hálátlanságot mutattak Isten iránt. {PP 556.3}
Abimélek halála után az istenfélő bírák uralkodása egy ideig féken tartotta a bálványimádást, de a nép nemsokára visszatért a körülöttük lakó pogány közösségek vallási gyakorlatához. Az északi törzsek között Szíria és Szidon isteneinek sok tisztelője volt. Délnyugaton a filiszteusok, keleten pedig a moábiták és ammoniták bálványai fordították el Izrael szívét atyáik Istenétől. De a hitehagyás gyorsan maga után vonta büntetését. Az ammoniták leigázták a keleti törzseket, és a Jordánon átkelve elözönlötték Júda és Efraim területét. Nyugaton a filiszteusok jöttek föl a tengermelléki síkságról, mindenfelé gyújtogatva és fosztogatva. Izrael ismét kiszolgáltatottnak tűnt a könyörtelen ellenségek hatalmának. {PP 557.1}
A nép ismét annál keresett segítséget, akit elhagyott és megsértett. „Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izrael fiai, mondván: Vétkeztünk Teellened, mert elhagytuk a mi Istenünket és szolgáltunk a Baáloknak.” De a baj nem munkált igazi bűnbánatot. A nép a bűnei okozta szenvedései miatt sírt, és nem azért, mert megbántotta Istent szent törvénye áthágásával. Az igazi bűnbánat több, mint a bűn miatti sajnálkozás. Az igazi bűnbánat határozott elfordulás a gonosztól. {PP 557.2}
Az Úr egy próféta által válaszolt nekik: „Nemde én szabadítottalak-é meg benneteket az egyiptombeliektől, az emoreusoktól, az ammon fiaitól, a filiszteusoktól? És a sidonbeliektől, az amálekitáktól és a maonitáktól, amikor titeket szorongattak, és ti énhozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket az ő kezükből. És ti mégis elhagytatok engem és idegen isteneknek szolgáltatok; annakokáért többé nem szabadítlak meg titeket ezután. Menjetek és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején.” (Bír. 10:11–13) {PP 557.3}
Ezek az ünnepélyes és félelmetes szavak egy másik, eljövendő eseményre irányítják a figyelmet: az utolsó ítélet nagy napjára, amikor Isten kegyelmének elutasítói és irgalmának megvetői szembesülnek majd igazságával. Ez előtt a törvényszék előtt kell majd számot adniuk azoknak, akik az idő, a javak, az értelem Isten adta képességeit e világ isteneinek szolgálatára szentelték. Akik elhagyták igaz, szerető Barátjukat, hogy a kényelem és a világi élvezetek útját kövessék. Bizonyos időközökben vissza akartak térni Istenhez, de a világ balgaságai és csalásai lekötötték figyelmüket. A léha szórakozások, az öltözet kérkedése és az étvágy kielégítése annyira megkeményítették szívüket, eltompították lelkiismeretüket, hogy az igazság hangját nem hallották. Kötelességeiket megvetették. A végtelen értékű dolgokat könnyen vették, míg teljesen kiveszett szívükből a vágy, hogy áldozatot hozzanak azért, aki oly nagy árat fizetett az emberért. De a begyűjtés idején azt fogják aratni, amit vetettek. {PP 557.4}
Az Úr azt mondta: „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem az én kezemet, és senki eszébe nem vette, s elhagytátok minden tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok… Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok mint a forgószél elközelget; mikor eljön tireátok a nyomorgatás és a szorongatás, akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg; keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak, megvetették minden feddésemet. Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek… Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorsággal, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.” (Péld. 1:24–31, 33) {PP 558.1}
Az izraeliták most megalázták magukat az Úr előtt: „És elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak.” És „megesett az Ő szíve az Izrael nyomorúságán”. Ó, a mi Istenünk hosszútűrő kegyelme! Amikor népe kivetette soraiból bűneit, amelyek kizárták az Ő jelenlétét, meghallgatta imáikat és azonnal cselekedett értük. {PP 558.2}
Mihelyt népe visszatért gonosz útjaihoz, az Úr megengedte, hogy hatalmas ellenségeik, a filiszteusok elnyomják Izraelt. Ez a kegyetlen és harcedzett nemzet hosszú éveken át zaklatta és bizonyos időszakokban teljesen leigázta őket. Az izraeliták összevegyültek a bálványimádókkal, eggyé válva gyönyöreikben és istentiszteletükben, míg végül lelkületben és érdeklődésben azonosnak látszottak velük. Ekkor Izraelnek ezek az állítólagos barátai a legelkeseredettebb ellenségeikké lettek, akik minden lehető módon az elpusztításukra törekedtek. {PP 558.4}
Izraelhez hasonlóan a keresztények is túl gyakran engednek a világ befolyásának, alkalmazkodnak elveihez és szokásaihoz, hogy biztosítsák maguknak az istentelenek barátságát, de végül kiderül majd, hogy az úgynevezett barátok a legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy nem lehet összhang Isten népe és a világ között: „Ne csodálkozzatok, atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ.” (I. Jn. 3:13) Üdvözítőnk ezt mondta: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál.” (Jn. 15:18) Sátán az istenteleneken keresztül, a barátság leple alatt igyekszik bűnbe vinni Isten népét, hogy elválaszthassa őket az Úrtól; s amikor védelem nélkül maradnak, ellenük fordul, és elpusztítja őket. {PP 559.1}