Egy ideig úgy tűnt, hogy Sátánnak az isteni törvény megdöntésére irányuló legelső kísérleteit – amelyekkel a menny bűntelen lakói között próbálkozott siker koronázza. Az angyalok nagy részét megtévesztette, de látszólagos diadala vereséggel és elveszéssel, Istentől való elszigetelődéssel és a mennyből való száműzetéssel végződött. {PP 331.1}
Amikor Sátán a földön ismét felújította a küzdelmet, látszólag ismét előnyre tett szert. Az ember törvényszegése folytán a foglyává vált, és birodalma is az őslázadó kezébe került. Sátán előtt látszólag nyitva állt az út, hogy független birodalmat alapítson és hogy Isten és a Fiú tekintélyével dacoljon. A megváltás terve azonban az ember számára lehetővé tette, hogy újból összhangba kerüljön Istennel és engedelmeskedjék törvényének, és hogy végül mind az ember, mind a föld megváltasson a gonosz hatalmából. {PP 331.2}
Sátán ismét vereséget szenvedett, és ismét csaláshoz folyamodott, abban a reményben, hogy vereségét győzelemre válthatja. Hogy az elbukott emberiség soraiban lázadást szítson, úgy mutatta be Istent, mint aki igazságtalan, amikor megengedi az embernek törvénye áthágását. „Miért engedte Isten megpróbáltatni és bűnbe esni az embert – mondta a ravasz kísértő –, amikor előre tudta, hogy nyomor és halál lesz a következménye?” Ádám gyermekei pedig elfeledkezve a hosszan tűrő kegyelemről, amely újabb próbaidőt adományozott az embernek, nem gondolva a bámulatos, felbecsülhetetlen áldozatra, amibe lázadásuk a menny Királyának került, hallgattak a kísértőre, és zúgolódtak az egyetlen Lény ellen, aki kiszabadíthatja őket Sátán pusztító hatalmából. {PP 331.3}
Ezrek és ezrek visszhangozzák ma is ugyanezt a lázongó panaszt Isten ellen. Nem látják, hogy megfosztani az embert a választás szabadságától, annyi lenne, mint megrabolni a kiváltságától, ami értelmes lénnyé teszi, és puszta gépezetté alacsonyítani. Istennek nem szándéka az akarat korlátozása. Az embert szabad erkölcsi lénynek teremtette. A többi világok lakóihoz hasonlóan az ő engedelmességének is meg kell próbáltatnia, de sohasem kerülhet olyan helyzetbe, hogy szükségszerűen engedelmeskednie kelljen a gonosznak. Olyan kísértés nem érheti, amelynek képtelen lenne ellenállni. Isten bőségesen gondoskodott arról, hogy az embernek sohase kelljen vereséget szenvednie a Sátánnal folytatott küzdelemben. {PP 331.4}
A próféta mondja: „ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot…, és nem nézi az Úr méltóságát.” (Ésa. 26:9–10) Így volt ez az özönvíz után is. Isten ítéletétől megszabadulva a föld lakói ismét fellázadtak az Úr ellen. Isten szövetségét és rendelkezéseit két ízben vetette el a világ. Mind az özönvíz előtti emberek, mind pedig Noé utódai elvetették az isteni tekintélyt. Azután Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és egy népet választott magának, hogy törvényének letéteményeseivé tegye őket. De ugyanakkor Sátán is ennek a népnek a megtévesztésére és elvesztésére törekedett. Rávette Jákób fiait, hogy lépjenek házasságra a pogányokkal és imádják azok isteneit. József azonban hű maradt Istenhez, és hűsége az igaz hit állandó tanúbizonysága volt. Ezt a fényt akarta kioltani Sátán, amikor József testvéreinek irigységét kihasználva, rávette őket, hogy adják el rabszolgának egy pogány országba. Isten azonban úgy irányította az eseményeket, hogy személye ismeretessé vált Egyiptom népe előtt. Mind Potifár házában, mind a börtönben József olyan oktatásban és nevelésben részesült, ami Isten félelmével előkészítette magas tisztsége betöltésére mint a nemzet kormányzója. Józsefnek a fáraó palotájából áradó befolyása az egész országban érezhető volt, és Isten ismerete mindenfelé terjedt. Az izraeliták is jómódban éltek Egyiptomban; meggazdagodtak, és amíg hűek voltak Istenhez, messzeható befolyást gyakoroltak a környezetükre. A bálványimádó papok félelemmel teltek el, amikor látták, hogy Egyiptom szívesen fogadja az új vallást. Ezek Sátánnak a menny Istenével szembeni ellenségeskedésétől indíttatva elhatározták, hogy elfojtják a világosságot. A trónörökös nevelését mindig a papokra bízták; így az Istennel szembeni megátalkodott ellenségeskedés szelleme és a bálványimádás iránti buzgalom formálta a jövendő uralkodó jellemét, és vezetett a héberekkel szembeni kegyetlenségre és elnyomásra. {PP 332.2}
Úgy látszott, hogy a Mózes Egyiptomból való menekülése után eltelt negyven évben pogányság győzedelmeskedett. Az izraeliták reménye évről évre gyengült. A király és népe egyaránt gúnyolta Izrael Istenét. Ez addig növekedett, míg tetőfokára hágott annak a fáraónak a személyében, akivel Mózes szembekerült. Amikor a héberek vezetője „Jahvénak, Izráel Istenének” üzenetével járult a király elé, nem az igaz Isten ismeretének hiánya, hanem hatalmának megvetése késztette a válaszra: „Kicsoda az Isten, hogy engedjek néki? Nem ismerem az Urat…” (II. Móz. 5:2) A fáraó isteni paranccsal szembeni ellenállása kezdettől fogva nem tudatlanságból, hanem gyűlöletből és megvetésből fakadt. {PP 333.1}
Bár az egyiptomiak oly sokáig elutasították az Isten ismeretét, az Úr még mindig adott nekik alkalmat a megtérésre. József idejében Egyiptom adott otthont a száműzött Izraelnek; Istent dicsőítették azzal, hogy népe iránt jóakaratot tanúsítottak, és most a hosszan tűrő, aki késedelmes a haragra és irgalommal teljes, minden csapásnál időt adott, hogy az hatást gyakorolhasson rájuk; az egyiptomiak, akiket éppen imádatuk tárgyaiban ért az átok, bizonyítékot kaptak Jahve hatalmáról, és mindazok, akik erre készek voltak, elfogadhatták uruknak Istent, és megmenekülhettek csapásaitól. A király vakbuzgósága és makacssága Isten ismeretének terjedését eredményezte, és hogy az egyiptomiak közül sokan hozzá tértek, hogy Őt szolgálják. {PP 333.2}
Mivel az izraeliták annyira hajlamosak voltak a pogányok közé vegyülni és utánozni bálványimádásukat, Isten megengedte, hogy Egyiptomba menjenek, ahol József befolyása mindenütt érezhető volt, és ahol a körülmények kedvezőek voltak ahhoz, hogy elkülönülten élhessenek. Itt megismerhették az egyiptomiak bálványimádásának rútságát, akiknek kegyetlenkedése és zsarnokoskodása a héberek ott-tartózkodásának utolsó szakaszában a bálványimádással szemben undort kellett volna ébresztenie bennük és arra kellett volna vezetnie őket, hogy atyáik Istenénél keressenek menedéket. Isten gondviselését használta Sátán eszközül a saját tervei megvalósításához, hogy elhomályosítsa az izraeliták elméjét, és rábírja őket pogány uraik szokásainak követésére. A babonás tisztelet miatt, amivel az egyiptomiak az állatokra tekintettek, a hébereknek nem volt szabad szolgaságuk ideje alatt áldozatokat bemutatni. Így e szolgálat révén gondolataik nem irányultak a nagy áldozatra és hitük meggyengült. Amikor elérkezett Izrael szabadulásának ideje, Sátán elhatározta, hogy ellenáll Isten tervének. Eltökélte, hogy a kétmillió lelket is meghaladó nagy népet a tudatlanság és babona fogságában tartja. Azt a népet, amelynek Isten megígérte, hogy megáldja és megszaporítja, és olyan földi hatalommá teszi, amely által akaratának ismeretét kívánta kinyilatkoztatni, azt a népet, melyet Isten törvényének őrizőjévé és megtartójává kívánt tenni, ugyanazt a népet Sátán sötétségben és szolgaságban igyekezett tartani, hogy elméjükből Isten emlékezetét is kitörölhesse. {PP 333.3}
Amikor Mózes a király előtt a csodákat művelte, Sátán jelen volt, hogy ellensúlyozza hatásukat, és megakadályozza a fáraót, nehogy elismerje az Úr felsőbbségét és engedelmeskedjen parancsainak. Sátán minden erejét latba vetette, hogy utánozza Isten csodáit és hogy ellenálljon akaratának. Ennek az volt az eredménye, hogy utat készített az isteni hatalom és dicsőség nagyobb megnyilvánulásainak, és még nyilvánvalóbbá tette mind az izraeliták, mind az egyiptomiak előtt az igaz és élő Isten létezését és felsőbbségét. {PP 334.1}
Isten végtelen hatalmának nagyszerű megnyilvánulásaival és Egyiptom minden istene fölött gyakorolt ítéleteivel szabadította meg Izraelt. „Kihozta azért az ő népét örömmel és választottait nagy vigassággal… Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit és törvényét megőrizzék.” (Zsolt. 105:43–45) Kiszabadította őket szolgai állapotukból, hogy jó földre vezesse őket, olyan földre, amelyet menedékül készített nekik ellenségeik elől, ahol szárnyainak árnyékában lakhatnak. Magához akarta vonni őket és örökkévaló karjaiba zárni; és minden irántuk való jóságáért és kegyelméért csak azt kívánta, hogy ne legyenek idegen isteneik őelőtte, az élő Isten előtt, és magasztalják fel, dicsőítsék meg nevét a földön. {PP 334.2}
Sátán és gonosz angyalai jelen voltak. Éppen mialatt Isten a törvényt hirdette népének, Sátán terveket szőtt a nép tőrbe ejtésére. Ezt a népet, melyet Isten választott, a menny szeme láttára akarta elragadni. Ha rá tudja venni őket a bálványimádásra, minden istentiszteletük hatástalanná válik; mert hogyan is emelkedhetne az ember feljebb olyasvalaminek a tisztelete által, ami nem magasabb rendű nálánál, és amit saját kezei munkájával is megformálhat. Ha az emberek annyira elvakulttá válhatnak a végtelen Isten hatalmával, felségével és dicsőségével szemben, hogy szobrokkal vagy ráadásul állatokkal, hüllőkkel helyettesítik és ábrázolják őt, ha annyira el tudnak feledkezni Istentől való származásukról, arról hogy Teremtőjük képmására formáltattak; és leborulnak ilyen undort keltő, érzéketlen tárgyak előtt – akkor nyitva áll az út minden bűnös kilengésre, a szív gonosz szenvedélyei féktelenné válnak, és teljesen szabaddá válik az út Sátán számára. {PP 334.4}
Sátán már a Sínai-hegy lábánál hozzálátott, hogy megvalósítsa Isten törvényének megdöntésére irányuló terveit, folytatva ezzel azt a művet, amelyet a mennyben kezdett el. A negyven nap alatt, amit Mózes Istennel töltött a hegyen, Sátán serényen működött a táborban, hogy kétséget ébresszen, lázadást szítson és hitehagyást idézzen elő. Mialatt Isten leírta törvényét, hogy azt szövetsége népére bízza, az izraeliták, megtagadva Jahve iránti hűségüket, aranyból készített isteneket kívántak. Amikor Mózes, az isteni dicsőség félelmetes jelenlétéből viszszatért, kezében a törvény rendelkezéseivel, amelyek iránt engedelmességet fogadtak, a parancsolatok elleni nyílt lázadásban találta őket, amint éppen hódolattal borultak le egy aranyszobor előtt. {PP 335.1}
Sátán azzal a szándékkal vezette Izraelt ebbe a vakmerő istenkáromlásba, hogy vesztüket okozza. Mivel olyan mélységes romlottságról tettek bizonyságot, annyira méltatlannak bizonyultak minden tekintetben az Isten által felajánlott kiváltságokra és áldásokra, reménytelennek saját ünnepélyes és ismételt hűségfogadalmukhoz, hogy Sátán azt gondolta, az Úr elfordul majd tőlük, és átadja őket a pusztulásnak. Ezzel biztosítja Ábrahám magvának kihalását, az ígéret magváét, amelynek az élő Isten ismeretét kellett volna fenntartania, és amelyből az igaz Magnak is származnia kellett, akinek majd le kell győznie Sátánt. A nagy lázadó azt tervezte, hogy megsemmisíti Izraelt, és így meghiúsítja Isten szándékait. De ismét vereséget szenvedett. Isten mégoly bűnösen sem pusztította el Izrael népét. Bár kiirtotta azokat, akik konokul kitartottak Sátán oldalán, megkegyelmezett azonban azoknak, akik megalázták magukat és bűneiket megbánták. Ennek a bűnnek a története a bálványimádás bűnének és büntetésének, Isten igazságosságának és hosszútűrő kegyelmének örök bizonysága kell legyen. {PP 335.2}
Az egész világegyetem szemlélte a Sínai-hegynél lejátszódó eseményeket. A következmények bemutatták az Isten uralma és a Sátán uralma közötti különbséget. A bűntelen világok lakói ismét láthatták Sátán hitehagyásának eredményét és azt az uralmi rendszert, amelyet a mennyben alapított volna, ha arra lehetősége nyílik. {PP 335.3}
Azzal, hogy Sátán az embereket a második parancsolat megszegésére csábította, tulajdonképpen az Isten lényéről alkotott fogalmukat akarta lealacsonyítani. A negyedik parancsolat félredobásával pedig egészen el akarta velük feledtetni Istent. Istennek a pogányok isteneit megelőző imádatra és tiszteletre vonatkozó igénye azon a tényen alapul, hogy ő a Teremtő, és minden lény neki köszönheti a létét. Ezt a Biblia is így mutatja be. Jeremiás próféta mondja: „Az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király… Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól. Ő teremtette a földet az ő erejével, Ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és Ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével… Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésük idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója Ő.” (Jer. 10:10–12, 14–16) Isten teremtő hatalmának emlékműve, a szombat is őrá utal, mint a menny és a föld alkotójára. Ezért állandó bizonyítéka létezésének, és nagyságára, bölcsességére és szeretetére emlékeztet. Ha a szombatot mindig megszentelték volna, sohasem lett volna egyetlen istentagadó vagy bálványimádó sem. {PP 336.1}
A szombat intézménye, amely az Édenből származik, olyan régi eredetű, mint maga a világ. A teremtéstől kezdve minden pátriárka megtartotta. Az egyiptomi szolgaság idején a munkafelügyelők a szombat áthágására kényszerítették az izraelitákat, akik nagymértékben elvesztették a szombatnap szentségének tudatát. Amikor a Sínai-hegynél sor került a törvény kihirdetésére, a negyedik parancsolat legelső szavai így hangzottak: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” – ami azt mutatja, hogy a szombatot nem akkor iktatták be, eredetét a teremtésnél találjuk. Sátán azért, hogy az emberek szívéből Istent kitörölje, le akarta dönteni ezt a nagy emlékművet. Ha rá tudná venni az embereket, hogy elfelejtsék Teremtőjüket, akkor már nem törekednének ellenállni a gonosz hatalmának, és Sátán biztos lehetne győzelmében. {PP 336.2}
Isten törvényével szembeni ellenségeskedése Sátánt arra sarkallta, hogy hadakozzon a Tízparancsolat minden szabálya ellen. Az Isten, mint mindenek Atyja iránti szeretet és hűség nagy elvéhez szorosan kapcsolódik a gyermeki szeretet és engedelmesség parancsa. A szülői tekintély megvetése hamarosan Isten tekintélyének megvetéséhez vezet. Ezért törekszik Sátán arra, hogy gyöngítse az ötödik parancsolat kötelező erejét. A pogány népek keveset törődtek a rendeletben foglalt elvvel. Sok nemzetnél sorsukra hagyták vagy megölték a szülőket, mihelyt megöregedtek és nem tudták magukat fenntartani. Az anyát kevéssé becsülték a családban, és férje halála után alá kellett vetnie magát legidősebb fia akaratának. Mózes kötelezővé tette a szülő iránti engedelmességet; de amikor Izrael elfordult Istentől, a többi parancsolattal együtt az ötödiket is semmibe vette. {PP 337.1}
Az Isten lényéről alkotott ferde elképzelések arra a hiedelemre vezettek pogány népeket, hogy emberáldozatokra van szükség, hogy isteneik kegyét biztosítsák; és a legborzalmasabb kegyetlenkedéseket követték el bálványtiszteletük különböző szertartásai közben. Egyik szokásuk az volt, hogy gyermekeiket tűzön vitték át a bálványaik előtt. Ha azután valamelyik sértetlenül jutott át a tűzpróbán, azt hitték, hogy áldozatukat elfogadták. Aki így megszabadult, azt az istenek különös kegyeltjének tekintették, kiváltságokkal halmozták el, és ezután mindig nagy megbecsülésnek örvendett, és bármilyen gonosztevővé vált is később, sohasem büntették meg. De ha valaki a tűzön áthaladva égési sebeket szenvedett, annak sorsa meg volt pecsételve; azt hitték, hogy az istenek haragját csak az áldozat életének kioltásával lehet kiengesztelni, és ennek megfelelően meg is áldozták. A nagy hitehagyások idején bizonyos mértékig az izraeliták között is uralkodott ez a szokás. {PP 337.3}
A hetedik parancsolatot is korán megszegték a vallás nevében. A legkicsapongóbb és legutálatosabb szertartásokat a pogány istentiszteletek részeivé tették. Magukat az isteneket is erkölcstelennek mutatták be, és imádóik a legalantasabb szenvedélyeknek éltek. Természetellenes bűnök váltak uralkodóvá; a vallásos ünnepségeket egyetemes, nyílt erkölcstelenség jellemezte. {PP 337.4}
Nagyon korán bevezették a többnejűséget. Ez egyike volt azoknak a bűnöknek, amelyek miatt az özönvíz előtti világot Isten haragja sújtotta. Mégis, az özönvíz után is széltében-hosszában terjedt. Sátán jól megfontolt szándéka volt, hogy a házasság intézményét megrontsa, elkötelező voltát gyengítse és szentségét csökkentse; ez volt a legbiztosabb módja annak, hogy kitörölje az emberből Isten képmását, és a nyomorúságnak és a bűnnek utat nyisson. {PP 338.1}
Sátánnak a nagy küzdelem kezdete óta az volt a szándéka, hogy Isten jellemét elferdítve mutassa be, hogy lázadást szítson törvénye ellen, és törekvését – úgy tűnik – siker koronázta. A tömegek ma is szívesen hallgatnak Sátán megtévesztő beszédére, és szembeszegülnek Istennel. De a gonosz ténykedése közepette Isten szándékai állandóan a megvalósulás felé haladnak; minden értelmes teremtménye előtt kinyilatkoztatja igazságosságát és jóindulatát. Sátán kísértései következtében ugyan az egész emberiség áthágta Isten törvényét, de a Fiú áldozata utat nyitott, amelyen mindenki visszatérhet Istenhez. Krisztus kegyelme képessé teheti őket, hogy az Atya törvényének engedelmeskedjenek. Így gyűjt magának az Úr minden korszakban, istentelenség, hitehagyás és lázadás közepette egy népet, „kinek szívében van törvénye” (Ésa. 51:7). {PP 338.2}
Sátán csalással tévesztette meg az angyalokat; az emberek között is mindig ezzel a módszerrel működött és ezt a taktikát folytatja egészen az idők végezetéig. Ha nyíltan bevallaná, hogy Isten és az ő törvénye ellen hadakozik, óvakodnának tőle az emberek; de álcázza magát, és az igazságot tévelygéssel elegyíti. A legveszedelmesebb csalások azok, amelyeket igazsággal elegyítenek. Így fogadnak el olyan tévedéseket, amelyek megejtik és végül romlásba döntik a lelket. Így ragadja magával Sátán az egész világot. De eljön a nap, amikor diadala örökre véget ér! {PP 338.3}
Isten lázadással szembeni eljárása teljesen leleplezi majd az oly régóta álcázott törekvést. Sátán uralmának és az isteni parancsolatok mellőzésének következménye minden értelmes teremtmény előtt feltárul majd. Isten törvénye teljes igazolást nyer. Láthatóvá válik majd az is, hogy Istent mindenkor népének örök boldogsága és a teremtett világok jóléte vezette eljárásában. Sőt, maga Sátán is az egész világegyetem előtt beismeri majd Isten kormányzásának igazságos voltát és törvényének szentségét. {PP 338.4}
Nincs már messze az az idő, amikor Isten felkel, hogy megvédje megsértett tekintélyét. „Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát.” (Ésa. 26:21) „De kicsoda szenvedheti el az Ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor?” (Mal. 3:2) Amikor Isten leszállni készült a Hórebre, hogy a népnek törvényt hirdessen, az izraeliták nem mehettek közel a hegyhez bűnösségük miatt, nehogy megeméssze őket az Úr jelenlétének dicsősége. Ha az Isten törvénye kinyilatkoztatására kiválasztott helyet a hatalom ilyen félelmetes megnyilatkozása vette körül, milyen rettenetes lesz az Ő törvénykezése, amikor megjelenik, hogy érvényt szerezzen a szent előírásoknak. Hogyan viselik el majd dicsőségét a végítélet nagy napján azok, akik lábbal tiporták törvényét? A sínai-hegyi félelem és rettegés a végítélet jeleneteit mutatta be a népnek. A trombita hangja felhívta Izraelt, hogy járuljon Istene elé. Az arkangyal hangja és Isten harsonája gyűjti majd bírájuk elé az élőket és holtakat az egész földről. Az Atya és a Fiú angyalok sokaságától kísérve jelent meg a hegyen. Az ítélet ama nagy napján Krisztus jön majd el, „az Atyának dicsőségében és az ő angyalaival” (Mt. 16:27). Akkor beül majd dicsőségének királyi székébe, és elébe gyűjtetnek a nemzetek. {PP 339.1}
Amikor Isten jelenléte a Sínai-hegyen megnyilatkozott, dicsősége megemésztő tűz volt a nép szemében. De amikor Krisztus jelenik majd meg az Atya dicsőségében, szent angyalai kíséretében, akkor az egész föld fényleni fog jelenlétének félelmetes dicsőségétől. „Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét.” (Zsolt. 50:3–4) Tűzfolyam jön előtte, amely megolvasztja az elemeket és megégeti a földet és mindazt, ami rajta van. „Megjelenik az Úr Jézus az égből, hatalmának angyalaival, tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.” (II. Thessz. 1:7–8) {PP 339.2}
Az ember teremtése óta még sohasem nyilvánult meg Isten dicsősége úgy, mint a Sínai-hegyen, a törvényadás alkalmával. „A föld rengett, az egek is csepegtek az Isten előtt, és a Sínai-hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.” (Zsolt. 68:9) A természet legrettenetesebb megrázkódtatásai közepette hatalmas kürtzengéshez hasonlóan hallatszott Isten hangja a felhőből. Az egész hegy megremegett, Izráel seregei pedig sápadtan, remegve borultak arccal a földre. Akinek hangjától akkor megremegett a föld, kijelentette: „Még egyszer megrázom, nemcsak a földet, hanem az eget is.” (Zsid. 12:26) Az Írás mondja: „Az Úr a magasságból harsog, és az Ő szent lakhelyéből dörög… megrendülnek az egek és a föld” (Jer. 25:30; Jóel 3:16), eljövetelének azon a nagy napján maga „az ég is eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik” (Jel. 6:14). Minden hegy és sziget helyéből elmozdíttatik. „Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, és reánehezedik bűne és elesik; és nem kél fel többé!” (Ésa. 24:20). {PP 340.1}
„Ezért megerőtlenülnek minden kezek”, minden arc fakósárgává változik és elolvad minden embernek szíve. „És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, mint a szülő asszony; egyik a másikon csodálkozik és arcuk lángba borul. És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.” (Ésa. 13:7–8, 11; Jer. 30:6) {PP 340.2}
Amikor Mózes lejött a hegyről Isten színe elől, ahol a bizonyságtételek tábláit kapta, a bűnös Izráel nem tudta elviselni a fényt, mely arcát megdicsőítette. Mennyivel kevésbé tekinthetnek majd a törvényszegők Isten Fiára, amikor megjelenik majd Atyja dicsőségében, mennyei seregek kíséretében, hogy ítéletet tartson törvényének áthágói és engesztelő vérének megvetői felett. Akik megvetették a törvényt és lábbal tiporták Krisztus vérét, „a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejtették magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba. És mondják a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki királyi székben ül, és a Bárány haragjától. Mert eljött az Ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel. 6:15–17) Azon a napon „odadobja az ember ezüstbálványait és aranybálványait, amiket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba az Úr félelme elől és az ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet” (Ésa. 2:20–21). {PP 340.3}
Akkor láthatóvá válik majd, hogy Sátán Isten elleni lázadása a saját bukásához vezetett és azokéhoz, akik alattvalóivá váltak. Sátán azzal áltatta őket, hogy a törvényszegésből nagy jó származik; de majd tapasztalniuk kell, hogy „a bűn zsoldja halál” (Rm. 6:23). „Mert íme eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat.” (Mal. 4:1) Sátán, aki minden bűn gyökere, és a gonosz cselekvői, akik az ő ágai, végleg kiirtatnak. Véget ér a bűn és az általa előidézett tengernyi baj és nyomorúság. A zsoltáríró ezt mondja: „Elvesztetted a gonoszt; nevüket mindörökre kitörölted. Az ellenség megszűnt, elpusztult örökre.” (Zsolt. 9:6–7) {PP 341.1}
Isten gyermekeinek azonban nem lesz okuk félni az ítélet viharában. „Az Úr az ő népének oltalma és Izráel fiainak erőssége.” (Jóel 3:16) Az a nap, amely rettegést és pusztulást hoz Isten törvényének áthágóira, „kibeszélhetetlen és dicsőült örömöt” (I. Pt. 1:8) hoz a kegyesek számára. „Gyűjtsétek elém kegyeseimet – szól az Úr – akik áldozattal erősítik szövetségemet. És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten bíró.” (Zsolt. 50:5–6) {PP 341.2}
„És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt,” (Mal. 3:18) „Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem!… Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát…, nem iszod többé azt meg!… Én, én vagyok megvigasztalótok,” (Ésa. 51:7, 22, 12) „Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad!” (Ésa. 54:10) {PP 341.3}
A megváltás nagy tervének eredményeképpen Isten a világot ismét teljesen kegyelmébe fogadja. Mindaz helyreáll, ami a bűn által elveszett. Isten nemcsak az embert, hanem a földet is megváltja, hogy az engedelmesek örökös lakhelye legyen. Sátán hatezer évig küzdött, hogy megtartsa hatalmában a földet. Most mégis Istennek a teremtéskor lefektetett eredeti terve valósul meg. „De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot és bírják az országot örökké és örökkön örökké.” (Dn. 7:18) {PP 342.1}
„Napkelettől fogva napnyugatig dicsértessék az Úr neve” (Zsolt. 113:3), „E napon egy Úr lesz és a neve is egy.” „És az Úr lesz az egész földnek királya.” (Zak. 14:9) Az Írás mondja: „Uram! örökké megmarad a te igéd a mennyben… Minden Ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig.” (Zsolt. 119:89; 111:7–8) A szent szabályokat, amelyeket Sátán gyűlölt és lerombolni igyekezett, az egész bűntelen világegyetem tiszteletben fogja tartani. „Mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.” (Ésa. 61:11) {PP 342.2}