4. ISTEN EGYHÁZA A VÉG IDEJÉN

Isten népe megtartja a parancsolatokat

A Teremtőnek olyan egyháza van a földön, amely felemeli a sárba tiport törvényt, és bemutatja a világnak Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit… {LDE 43.1}   

Csupán egyetlen közösség van, amely ebben az időben feláll a romlásra és a repedésekre, megújítja az ösvényeket, és megépíti a régi romokat… {LDE 43.2}   

Legyünk óvatosak, és ne szítsunk háborgást az egyedüli nép ellen, amely megfelel a maradékról szóló leírásnak: megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét. … Az Atyának van egy megkülönböztetett népe, egy egyháza a földön, amely mindenek felett áll, és mindennél és mindenkinél különb lehetőségekkel bír az igazság tanítása, a törvénye megvédésének tekintetében… Testvérem, ha azt tanítod, hogy a Hetednapi Adventista Egyház maga a Babilon, akkor nincs igazad (TM, 1893, 50. 58–59. o.). [Jelenések könyve Isten népének két csoportjára összpontosít: a látható maradékra (12:17) és „az én népemre” Babilonban (18:4). E fejezet az előbbivel foglakozik, a 14. fejezet, „a hangos kiáltás” pedig az utóbbival.] {LDE 43.3}   

Jézus bizonyságtétele náluk van

Ahogy a vég közeledik, és a világnak küldött utolsó figyelmeztetés munkája terjed, egyre fontosabb, hogy a jelenvaló igazságot elfogadók világosan lássák a bizonyságtételek természetét és befolyását, valamint ismerjék, hogy ezeket az Úr kezdettől fogva egybekapcsolta a hármas angyali üzenet hirdetésével (5T, 1889, 654. o.). {LDE 44.1}   

Egyes emberek egyik tervet a másik után koholhatják, és az ellenség is keresni fogja a módját, hogyan csaljon el lelkeket az igazságtól; de akik hiszik, hogy az Úr White testvérnőn keresztül szólt, és üzenettel bízta meg őt, megmenekülnek attól a sokféle csalástól, amely ezekben az utolsó napokban éri őket (3SM, 1906, 83–84. o.). {LDE 44.2}   

Lesznek majd, akik azt állítják, hogy látomásokat kaptak. Ha Isten világos bizonyítékot ad neked, hogy a látás tőle jön, elfogadhatod azt, de ne adj hitelt annak semmilyen más tanúságtétel nyomán, mert az emberek egyre gyakrabban válnak félrevezetés áldozataivá külföldön és Amerikában egyaránt (2SM, 1905, 72. o.). {LDE 44.3}   

Utat mutató bibliai tanítások

Az 1844-es év elmúltával hatalmas események időszaka zárult le. Döbbent tekintetünk előtt föltárult a szentély megtisztítása, amelyről kiderült, hogy a mennyben van, és határozott kapcsolatban áll Isten földi népével, valamint az első, a második angyal üzenetével és a harmadikkal is, kibontva a zászlót, melyen ez a felirat áll: „Isten parancsolatai és Jézus Krisztus hite.” Az üzenet egyik útjelzője a törvényt tartalmazó frigyláda és az Isten temploma volt, melyet igazságszerető népe a mennyben látott. A negyedik parancsolat szombatja rávetette tündöklő sugarait Isten törvénye megszegőinek ösvényére. Régi útjelző a gonoszok halandósága is, de semmi mást nem tudok felidézni, ami a korábban feledésbe merült régi igazságok témáit érintené (CW, 1889, 30–31. o.). {LDE 44.4}   

A hetednapi adventisták megkülönböztető missziója

Az Úr törvényének letéteményeseivé tett bennünket: szent és örökkévaló igazságot bízott ránk, amit hű figyelmeztetések, feddések és buzdítások formájában kell továbbadnunk másoknak (5T, 1885, 381. o.). {LDE 45.1}   

Isten mint különleges, a világtól elkülönített népet választotta ki az adventistákat. Az igazság nagy bárdjával fejtette ki őket a világ kőbányájából, hogy összekapcsoljanak vele. Önmaga képviselőivé tette, és a saját követeivé választotta őket a megváltási munka utolsó szakaszában. A valaha is halandókra bízott igazság legnagyobb gazdagságát, a legünnepélyesebb és legfélelmetesebb figyelmeztetéseket, amit Isten valaha is küldött az embereknek, nyilatkoztatta ki nekik, hogy adják tovább a világnak (7T, 1902, 138. o.). {LDE 45.2}   

A hetednapi adventistákat mint őröket és fényhordozókat helyezték a világba. Rájuk bízták a pusztuló világnak szóló utolsó figyelmeztetést. Csodálatos világosság árad rájuk Isten Igéjéből. Nékik adatott a legünnepélyesebb munka: az első, a második és a harmadik angyal üzenetének hirdetése. Nem létezik más munka, ami ilyen fontos lenne. Nem engedhetik meg, hogy bármi más kösse le a figyelmüket (9T, 1909, 19. o.). {LDE 45.3}   

Az egyházszervezet létének indoka

Amint számunk növekedett, nyilvánvalóvá vált, hogy bármiféle szervezett forma nélkül eluralkodna a zűrzavar, és a munka nem haladhatna sikeresen előre. A szervezet létrehozásakor elengedhetetlenné vált a lelkészek támogatása, a munka kiterjesztése új területekre, a gyülekezetek és a szolgálat méltatlan tagoktól való oltalmazása, az egyházi javak birtoklása, az igazság publikálása és sajtó általi terjesztése, valamint még sok egyéb eszköz biztosítása. {LDE 46.1}   

A Szentlélek világossá tette, hogy az egyházban mélyreható fegyelemnek és rendnek kell lennie – emiatt nélkülözhetetlen a rendszer. Az egész világegyetem megteremtésében átláthatóság és tervszerűség nyilatkozik meg. Mivel a menny törvénye a rend, ezért kell ennek a törvénynek uralkodnia a földön Isten népének körében is (TM, 1902, 26. o.). {LDE 46.2}   

A szervezés

Ha a gyülekezetek nem válnak olyan szervezetté, ami által meg tudják valósítani a rendet és érvényt szerezhetnek neki, semmi reményük nincs a jövőre nézve (1T, 1862, 270. o.). {LDE 46.3}   

Ó, mint örülne Sátán, ha siker koronázná erőfeszítéseit, és bejuthatna e nép közé, hogy szervezetlenséget okozzon a munkában akkor, amikor létfontosságú a tökéletes szervezettség! Ez lesz ugyanis a leghatalmasabb erő, amely távol tartja a hamis lázongásokat, és képes megcáfolni az Isten szava által jóvá nem hagyott igényeket. Egyenesen kell haladnunk, hogy ne legyen törés a bölcs, gondos munkával felépítettek szervezet rendszerében. Nem szabad engedélyt adni azoknak a rendbontó, fegyelmezetlen vagy szétszórt tagoknak, akik ellenőrzésük alatt akarják tartani a munkát ebben az időben! {LDE 47.1}   

Néhányan felvetették azt a gondolatot, miszerint az idők végéhez közeledve Isten gyermekei mindennemű vallásos szervezettől függetlenül cselekednek majd. Az Úr azonban felvilágosított: ebben a munkában nem lehet, hogy bárki is elkülönülten dolgozzon (9T, 1909, 257–258. o.). [A Generál Konferencia küldöttei előtt felolvasott kézirat. (Washington, DC, 1909. május 30.)] {LDE 47.2}   

A végső válsághoz közeledve a »Nincs már akkora szükség a cselekvés rendjére és összhangjára!« érzésének ápolgatása helyett mindinkább tervszerűbbnek kell lennünk, mint eddig bármikor (SM, 1892, 26. o.). {LDE 47.3}   

Isten egyházának különleges tekintélye

A Mindenható különleges tekintéllyel és hatalommal ruházta fel egyházát, amelyet senkinek sincs joga megvetni vagy semmibe venni, mert aki így tesz, Isten hangját veti meg (3T, 1875, 417. o.). {LDE 47.4}   

Az Úr a legnagyobb hatalmat az ég alatt egyházának adományozta. Az egyházban egyesült népe által Isten hangját ismerhetjük fel (3T, 1875, 451. o.). {LDE 47.5}   

A lelki gyengeség és vakság kora

Megerősítettek mindazzal kapcsolatban, amit Minneapolisban állítottam. Akkor arról beszéltem, hogy a gyülekezeteket meg kell reformálni. A megújulás kikerülhetetlen, mert gyengeség és vakság lett úrrá azon a népen, melyet korábban nagy világossággal, drága alkalmakkal és kiváltságokkal áldott meg az Úr. Reformerek voltak, ezért el kellett hagyniuk a különböző felekezeteket – most mégis azokhoz az egyházakhoz hasonló szerepet töltenek be. Azt reméltük, nem lesz szükség egy másik kijövetelre. Miközben igyekszünk megtartani „a Lélek egységét” a békesség kötelékében, nem szűnünk meg tollal vagy hanggal tiltakozni a vakbuzgóság ellen (EGW ’88, 1889, 356–357. o.). [Ez az egyetlen ismert Ellen G. White tollából származó olyan állítás, amely azt sugallja, hogy elveszíthette bizalmát az adventista egyház szervezetében. Az itt kifejezett kételyt soha többé nem ismételte meg életének hátralevő 25 éve alatt.] {LDE 48.1}   

Így szólítja meg Krisztus azokat, akik világosságukkal dicsekszenek, és mégsem képesek aszerint járni: „De mondom néktek, hogy Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint néktek. Te is, Kapernaum [hetednapi adventisták, akiknek nagy világosság adatott], aki az égig felmagasztaltattál [kiváltság tekintetében], a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek meg azok a csodák, amelyek benned történtek, mind e mai napig megmaradt volna” (RH, 1893. augusztus 1.). [A szögletes zárójelben szereplő megjegyzések Ellen G. Whitetól származnak.] {LDE 48.2}   

Az egyház laodiceai állapotba süllyedt. Isten nincs jelen közöttük (1NL, 1898, 99. o.). {LDE 49.1}   

Visszaélés a hatalommal az egyház központjaiban

Maga a Generál Konferencia válik romlottá téves nézetei és elvei révén… {LDE 49.2}   

Egyesek tisztességtelenül kihasználták azokat, akikről feltételezték, hogy hatáskörük alá vannak rendelve. Eltökélték, hogy az általuk szabott feltételek elfogadására kényszerítik az embereket; vagy uralkodni, rombolni akartak… {LDE 49.3}   

Az önkényes hatalom gyakorlása – mely úgy alakult ki, mintha legalábbis maga a pozíció istenné tenné az embereket – félelemmel tölt el, és félelmet okozhat bárkiben. Bárki és bárhol gyakorolja is ezt, valójában ez átok (TM, 1895, 359–361. o.). {LDE 49.4}   

Összességében túl sok fontos pozíciót adtak pár embernek, és néhányuk nem fogadta el Istent tanácsadójául. Mit tudhatják ők, milyen szükségletei vannak a munkának a távoli országokban? Hogyan is sejthetnék, miként döntsenek azokban a kérdésekben, melyekkel hozzájuk fordulnak tájékoztatásért? Három hónapba is beletelik, amíg a külföldön élők választ kapnak kérdéseikre, még ha az írással nem is késlekednek (TM, 1896, 321. o.). {LDE 49.5}   

A távoli országokban élők nem cselekszenek saját, jó belátásuk szerint, míg először engedélyt nem kérnek Battle Creektől. Innen várnak igent vagy nemet, mielőtt lépnének (SpTA, 1896, 9, 32. o.). {LDE 49.6}   

Nem bölcs dolog a Generál Konferencia elnökéül egyetlen embert választani. A Generál Konferencia munkája kiterjedt, és néhány dolgot szükségtelenül bonyolulttá tettek. A jó ítélőképesség hiánya megmutatkozott. A területet fel kellene osztani, vagy valamilyen más tervet kell lefektetni a jelenlegi állapotok megváltoztatására (TM, 1896, 342. o.). [A Hetednapi Adventista Egyházat 3500 taggal, fél tucat egyházterülettel, körülbelül 30 lelkésszel és egy háromtagú generál konferenciai bizottsággal szervezték meg 1863-ban. Az elnök el tudta látni a vezetést és a tanácsadást, amit egy ilyen kis szervezet megkövetelt. Minden fontosabb összejövetelen megjelent, és ezen felül személyesen figyelemmel kísérte a kiadói munkával kapcsolatos ügyek többségét. Ugyanakkor az egyház tevékenysége 1896-ra nagymértékben kibontakozott az Egyesült Államokban, és átterjedt Európára, Ausztráliára és Afrikára is. Lehetetlenné vált, hogy egyetlen ember továbbra is megfelelően felügyeljen és irányítson egy ilyen szerteágazó munkát. Ellen G. White sürgette a területek felosztását, hogy egyházunk tagjainak széles e világon ne kelljen csupán egy embertől várni a tanácsot. Ezt az unió konferenciák és a divíziók létrehozásával valósították meg.] {LDE 50.1}   

Oktalan vezetőkről

A Battle Creekből jövő hang, ami a munka végzésére vonatkozó tanácsadásban nagy tekintélynek örvendhetett, nem Isten hangja többé (17MR, 1896, 185. o.). {LDE 50.2}   

Néhány évvel ezelőtt a Generál Konferenciát Isten hangjának tekintettem (17MR, 1898, 216. o.). {LDE 50.3}   

Egykor a Generál Konferenciáról azt hittük, ezek az emberek szent helyen állnak, hogy Isten hangját közvetítik az emberekhez – de ez már a múlté (GCB, 1901. április 3., 25. o.). {LDE 50.4}   

Nincs szükség újabb felekezetre

A bizonyságtételekből kigyűjthetsz részleteket, melyek a próbaidő lezárulásáról, az Isten gyermekei közötti rostálásról beszélnek, és beszélhetsz e közösségből kiváló tiszta és szent népről. Nos, mindennek az ellenség örül… Ha sokan elfogadnák az általad képviselt nézeteket, melyek szerint beszélsz és cselekszel, az adventisták között látott egyik legnagyobb fanatikus nyugtalanságot láthatnánk. Ez az, amit Sátán szeretne (1SM, 1890, 179. o.). {LDE 51.1}   

Az Úr nem adott neked olyan üzenetet, hogy a hetednapi adventistákat Babilonnak nevezd, és Isten népét felszólítsad, jöjjön ki belőle. Mindazon érvek, amelyeket fel tudnál hozni, nem tudnak befolyásolni ebben a tárgyban, mert az Úr határozott világosságot adott nekem, amely szembenáll az ilyen típusú üzenettel… {LDE 51.2}   

Tudom, az örökkévaló Isten szereti egyházát. Nem szabad azt széttörni vagy feldarabolni önálló részekre. Ebben a legkevesebb összefüggés vagy következetesség sincs; a leghalványabb bizonyíték sem létezik arra nézve, hogy ilyesmi lesz valaha is (2SM, 1893, 63, 68–69. o.). {LDE 51.3}   

Biztosíthatlak róla benneteket, testvéreim, az Úr szervezett testületen keresztül akar dolgozni. Ha bárki is el akarna választani Isten parancsolatait megtartó népének szervezett testületétől, ha elkezdi méricskélni az egyházat az ő emberi mérlegén, és ítéletet hirdet ellene, akkor tudhatod, hogy nem Isten vezeti őt. Rossz irányban halad az illető (3SM, 1893, 17–18. o.). {LDE 51.4}   

Isten mindent elrendez

Nem kell kételkednünk, sem félnünk, hogy a munka eredménytelen lesz. Isten áll a munka élén, és Ő mindent elrendez. Ha bizonyos dolgokat helyre kell igazítani a mű vezetésében, Isten gondoskodni fog arról, és minden rosszat helyreigazít. Legyen hitünk abban, hogy Isten biztos révbe fogja vinni a nemes hajót, mely az Ő népét hordozza! (2SM, 1892, 390. o.). {LDE 52.1}   

Nincs Istennek élő egyháza? De van, csakhogy ez küszködő és nem győzedelmes egyház. Sajnáljuk, hogy a tagok gyengék és sok bennük a hiányosság, hogy konkoly keveredett a búza közé… A gonosz az egyházban van és az egyházban lesz a világ végéig; mégis feltétlenül szükséges, hogy ez a közösség az utolsó napokban a bűntől szennyezett és demoralizált világnak a világossága legyen. Bár az egyház elveszítette erejét, hibákkal küszködik és dorgálásra, figyelmeztetésre s tanácsra szorul, mégis a földön egyedül őrá fordítja Krisztus a legnagyobb figyelmet (TM, 1893, 45–49. o.). {LDE 52.2}   

Sátán védőbástyái sohasem győzedelmeskednek. A harmadik angyal üzenetét győzelem követi. Amiképpen Jerikó falait lerombolta az Úr seregének kapitánya, úgy fog az Isten törvényéhez hű nép diadalt aratni, míg minden szembeszegülő vereséget szenved (TM, 1898, 410. o.). {LDE 52.3}   

A felelősség megosztása

Amit most akarunk, az az újraszervezés. Az alapoknál kezdjük el, és más alapelvre kívánunk építeni… {LDE 53.1}   

Itt vannak ezek az emberek, akik különböző intézményeink, oktatási érdekeltségek és egyházterületek élén állnak, s különböző államokból jöttek. Nekik mindnyájuknak képviselőkként kell állniuk, és legyen beleszólásuk a készülő és majdan végrehajtandó tervekbe. Egy, kettő vagy három embernél is több tekintse át az egész hatalmas munkamezőt. A munka nagy, és egyetlen emberi agy sincs, amely meg tudná tervezni Isten népe feladatait. {LDE 53.2}   

Most azt szeretném mondani, Isten nem helyezett semmilyen királyi hatalmat sorainkba a mű ezen vagy azon ágának ellenőrzésére. Minden vonalon nagy mértékben hátráltatták a munkát az ellenőrzésre irányuló erőfeszítések… Megújulásnak, újjászervezésnek kell létrejönnie, adjunk hatalmat és erőt a bizottságoknak – erre van szükség! (GCB, 1901. április 3., 25–26. o.). [Ellen G. White generál konferenciai nyitóbeszéde Battle Creekben, 1901. április 2-án.] {LDE 53.3}   

Új egyházterületeket kell szervezni! Isten parancsára történt, hogy megalakították az AusztrálÁzsiai Uniót… Szükségtelen több ezer kilométer távolságból, Battle Creektől kérni tanácsot, és azután heteket várni a válaszra. Az adott területen élők döntsenek arról, mit is kell tenniük (GCB, 1901. április 5., 69–70. o.). {LDE 53.4}   

Az 1901-es generál konferenciai ülés válaszai

Feltételezésed szerint ki az, aki közöttünk volt a konferencia kezdete óta? Ki tartotta távol azokat a kellemetlen sajátosságokat, amelyek általában az ilyen üléseket jellemzik? Ki sétált felalá ennek az imaháznak a padsorai között? A menny Istene és az angyalok. Viszont nem azért jöttek, hogy téged darabokra szakítsanak, hanem hogy józan célokat és békés szándékot adjanak. Céljuk, hogy Isten munkáját végezzék közöttünk, és visszatartsák a sötétség hatalmait, hogy az Úr által rendelt feladatok elvégzését ne hátráltassa semmi. Az angyalok közöttünk dolgoztak. {LDE 54.1}   

Meglepetten tapasztaltam, hogy a találkozó eseményei milyen fordulatot vettek. Ez nem a mi munkánk, hanem Isten rendezte így. Erre vonatkozóan útmutatást is kaptam, de nem voltam képes ezt megérteni, amíg az összefoglaló anyagon dolgoztak. Isten angyalai fel és le jártak ebben a gyülekezetben. Szeretném, ha erre mindenki emlékezne; és te se felejtsd el, hogy Isten az ígérete szerint meggyógyítja népe sebeit (GCB, 1901. április 25., 463–464. o.). {LDE 54.2}   

A Generál Konferencia ideje alatt az Úr hatalmasan munkálkodott népéért. Valahányszor erre az összejövetelre gondolok, ünnepélyes érzés uralkodik el rajtam, és a hála melege tölti be szívemet. Urunknak, a mi Megváltónknak méltóságteljes lépteit láttuk. Szent nevét dicsérjük, mert elhozta népe szabadulását (RH, 1901. november 26.). {LDE 54.3}   

Szükség volt már uniók szervezésére, hogy a Generál Konferencia ne gyakorolhasson önkényuralmat a független egyházterületek fölött. A Konferenciára ruházott hatalomnak nem szabad egy, kettő vagy hat ember kezében összpontosulni; kell, hogy legyen egyegy tanácstestület a különböző divíziók felett (Ms, 1903. április 3., 26. o.). [Az 1901. évi generál konferenciai ülésszakon a szervezeti változtatásokra vonatkozó további információkat lásd az S. D. A. Encyclopedia (Commentary Reference Series) átdolgozott kiadásának 1050–1053. oldalán.] {LDE 55.1}   

A szervezetbe vetett bizalom erősítése

Most nem távolodhatunk el az Isten által lefektetett alapoktól. Nem léphetünk be semmilyen új szervezetbe, mert ez az igazság megtagadását jelentené (2SM, 1905, 390. o.). {LDE 55.2}   

A kapott utasítás értelmében el kell mondanom az egész világ adventistáinak: Isten elhívott minket, hogy népeként az Ő különleges kincsei legyünk. Meghagyta, hogy földi egyháza tökéletes egységben álljon a Lélekben és a Seregek Urának tanácsában az idők végezetéig (2SM, 1908, 397. o.). {LDE 55.3}   

Előfordult, hogy – amikor egy kis csoportot bíztak meg a munka általános intézésével, és ők a Generál Konferencia nevében az Isten művét korlátozó balga terveket igyekeztek véghezvinni –, azt mondtam, többé nem tudom a Generál Konferencia hangját, melyet ez a néhány ember képvisel, Isten hangjának tekinteni. Ez azonban korántsem egyenlő azzal, mintha kijelentettem volna, hogy a szabályosan kinevezett, a világszéles mű minden részét képviselő férfiak által meghozott határozatokat nem kell tiszteletben tartani. {LDE 55.4}   

Isten rendelte el, hogy amikor egyháza képviselői a föld minden részéről összegyűlnek egy közös értekezletre, tekintéllyel legyenek felruházva. Néhányan beleeshetnek abba a hibába, hogy a teljes tekintéllyel és befolyással – melyet Isten a műve felvirágoztatása és haladása elősegítésére összegyűlő Generál Konferencia ítéletén és hangján keresztül megszólaló egyházára bízott – egy embert vagy egy szűk kis csoportot tüntetnek ki (9T, 1909, 260–261. o.). {LDE 56.1}   

A Mindenható különleges tekintéllyel és hatalommal áldotta meg az egyházát, melyet senkinek nincs joga megvetni vagy semmibe venni, mert aki így tesz, azzal Isten szavát becsüli le. (AA, 1911, 164. o.) {LDE 56.2}   

Áldást és bátorságot nyerek azzal, ha felismerem, hogy Izráel Istene még ma is vezeti népét, és a továbbiakban is, egészen a végsőkig vele lesz (2SM, 1913, 406. o.). [Ellen G. White utolsó üzenete az egyház generál konferenciai ülésszakához. E bátorító szavakat az értekezlet elnöke, A. G. Daniels az 1913. május 27-i ülésen olvasta fel.] {LDE 56.3}   

William C. White kijelentése

Elmondtam (Linda Scott asszonynak), anya miként is tekintett a maradék egyház tapasztalatára, és beszéltem neki arról a döntő tanításról, amely szerint Isten nem engedi meg, hogy ez a felekezet olyan mély hitehagyásba jusson, ami által egy másik egyház jönne létre (W. C. White E. E. Androsshoz, 1915. május 23., White Estate Corresp. File). {LDE 56.4}   

A lelki megújulás szükségessége

Valamelyik nap déltájban arról írtam, mit lehetett volna tenni a legutóbbi, 1901-es generál konferenciai ülésen, ha a bizalmi helyeken lévők Isten akaratát követik, és az Ő útját választják. A korábban nagy világossággal rendelkezők nem jártak világosságban. Az összejövetel befejeződött,… de nem történt változás, mert nem alázták meg magukat az Úr előtt, ahogyan kellett volna, és emiatt nem részesültek a Szentlélek áldásában. {LDE 57.1}   

Eddig jutottam az írásban, mikor elvesztettem az eszméletemet, és úgy tűnt, hogy egy jelenetnek vagyok a tanúja, amely Battle Creekben játszódik le. {LDE 57.2}   

Többekkel az imaház előadótermében voltunk. Imádkoztak, elhangzott egy ének, majd ismét imádkoztak. Nagyon komolyan könyörögtek Istenhez. Az összejövetelen a Szentlélek jelenléte nyilvánult meg… {LDE 57.3}   

Senkit sem tartott vissza büszkesége a bensőséges bűnvallomás megtételétől, és ebben elöl jártak a befolyásos testvérek is, de csak azóta, hogy bátorságuk lett megvallani bűneiket. {LDE 57.4}   

Ilyen örömöt azelőtt sosem tapasztaltam az imaházban. {LDE 57.5}   

Ekkor visszanyertem az öntudatomat, és egy ideig fogalmam sem volt, hol voltam. A tollamat még mindig a kezemben tartottam. E szavakat diktálták nekem: „Ez történhetett volna. Arra várt az Úr, hogy ezt mind véghez vigye népéért. Az egész menny arra várt, hogy kegyelmet gyakorolhasson.” Arra gondoltam, hol lehetnénk már, ha a legutóbbi Generál Konferencián mindezt megtettük volna (8T, 1903. január 5., 104–106. o.). {LDE 57.6}   

Mély benyomást gyakorolt rám, ami elvonult előttem az éjszaka folyamán. Nagy mozgalmat, a megújulás művét láttam sok helyen előrehaladni. Testvéreink felsorakoztak, és válaszoltak Atyánk hívására (TM, 1913, 515. o.). [Ellen G. White az 1913-as generál konferenciai ülésszak résztvevőinek küldött első üzenetéből.] {LDE 58.1}   

Isten türelme népe iránt

Az egyház nem felelt meg, sajnos egyáltalán nem felelt meg Ura várakozásának. Mindazonáltal a Megváltó nem hagyja magára népét. Még mindig türelmes irántuk; nem azért, mintha bármi jót találhatna bennük, hanem hogy nevét ne illessék gyalázattal az igazság ellenségei, és Sátán erői ne üljenek diadalt Isten népe pusztulásán. Hosszan tűrte önfejűségüket, hitetlenségüket és ostobaságukat. Csodálatos türelemmel és könyörülettel fenyítette meg őket. Ha figyelnek tanításaira, megtisztítja őket bűnös hajlamaiktól, így megmenekülnek az örök életre, és kegyelme erejére emlékeztetnek majd a végtelen időkön át (ST, 1901. november 13.). {LDE 58.2}   

Bár az egyház telve van hibákkal és elveszítette erejét, mégis a földön egyedül őrá fordítja Krisztus a legnagyobb figyelmet. Állandóan szemmel tartja, féltő szeretettel tekint rá, és folyamatosan erősíti Szentlelke által (2SM, 1902, 396. o.). {LDE 58.3}   

Isten együtt dolgozik a hívőkkel

Jézus Krisztusnak mindig lesz egy néki szolgáló választott népe. Mikor a zsidóság elutasította Krisztust, az élet fejedelmét, az Úr elvette tőlük a mennyek országát, és a pogányoknak adta. Isten ezen elv szerint folytatja munkáját műve minden szakaszában. {LDE 59.1}   

Amikor egy gyülekezet hűtlennek bizonyul a Teremtő szavához, akkor – legyen bármilyen is a helyzete, fenséges és szent az elhivatása – Isten nem dolgozhat tovább velük. Ekkor másokat választ ki, hogy a fontos felelősséget hordozzák. De ha ők, a soron következők sem tisztítják meg életüket minden helytelen cselekedettől, ha nem vetnek tiszta és szent alapot az összes határon belül, akkor az Úr fájdalommal sújtja, megalázza őket, és – ha nem bánják meg bűneiket – helyükről kimozdítva szégyenné teszi őket (14MR, 1903, 102. o.). {LDE 59.2}   

Az elnyert világosság ítélete alatt

A Hetednapi Adventista Egyházat a szentély mérlegén méri le az Úr. A kapott előjogok szerint fog ítélni. Ha lelki tapasztalatuk nincs összhangban azokkal az előnyökkel, melyeket Jézus Krisztus végtelenül drága áron neki adományozott, ha a neki ajándékozott áldások nem képesítették őt a rábízott munka végzésére, elhangzik felette az ítélet: „híjával találtattál”. Az elnyert világosság és lehetőségek fényében ítéltetik meg… {LDE 59.3}   

A nagyra becsült eszközök semmibevevésekor kinyilvánított ünnepélyes intések így figyelmeztetnek bennünket: „Emlékezzél meg azért, honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd…” (Jel 2:5). [A Battle Creeki szanatórium, a legnagyobb és legismertebb adventista intézmény, 1902. február 18-án leégett. Ezt követte a Review and Herald Kiadó pusztulása 1902. december 30-án, mely szintén lángoknak esett áldozatul.] {LDE 60.1}   

Ha az egyház, melyet most saját visszaesésének kovásza jár át, nem bánja meg bűneit és nem tér meg, addig eszi saját tetteinek gyümölcsét, amíg meg nem utálja önmagát. Ha a gonosznak ellenállva a jót választja, és teljes alázattal keresi Istent, amikor betölti krisztusi szent hivatását, és az örökkévaló igazság magaslatán állva hit által igényt tart a számára kijelölt képességekre, akkor meggyógyul. Isten adta egyszerűségében és tisztaságában jelenik majd meg, földi kötelékektől mentesen, bizonyítva, hogy az igazság valóban szabaddá tette őt. Tagjai akkor valóban Isten választottai és képviselői lesznek (8T, 1903. április 21., 247–251. o.). {LDE 60.2}   

Izráel története intő jel

Azokban az utolsó napokban a választott nép ugyanolyan veszélyeknek lesz kitéve, mint amelyeknek az ősi Izráel. Akik nem fogadják el az Istentől küldött figyelmeztetéseket, ugyanazokba a veszedelmekbe esnek, mint amelyekbe az ősi Izráel, és hitetlenségük miatt nem mehetnek be a nyugodalomba. A zsidókat csapások sújtották megszenteletlen szívük és akaratosságuk miatt. Saját hitetlenségük, önhittségük, bűnbánatuk hiánya, lelki vakságuk és keményszívűségük következtében Isten elvetette őket mint nemzetet. Történelmük veszélyjelző táblát állított elénk. {LDE 60.3}   

„Vigyázzatok, atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen, gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon… Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, de csak ha az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk” (Zsid 3:12, 14) (Letter, 1895, 30.). {LDE 61.1}   

Nem tökéletes a küzdő egyház

A küzdő egyház nem győzedelmes egyház, a föld pedig nem a menny. Az egyház tévelygő, tökéletlen emberekből áll, akik csupán tanulók Krisztus iskolájában, akiket tanítani, fegyelmezni és nevelni kell erre és az eljövendő, örök életre (ST, 1883. január 4. o.). {LDE 61.2}   

Néhány ember azt gondolja, hogy az egyházba való belépéssel beteljesednek elvárásai, és csak tiszta és tökéletes személyekkel találkozik. Ők hitben buzgók, és, ha hibát látnak az egyház tagjaiban, ezt mondják: „Elhagytuk a világot, hogy ne legyen kapcsolatunk gonosz jellemű emberekkel, de itt is burjánzik a gonoszság.” Azt kérdezik a példázatbeli szolgákhoz hasonlóan: „Honnan került ide konkoly?!” Mégsem kell elkeserednünk, ugyanis az Úr nem garantálta, hogy az egyháza tökéletes. Minden buzgalmunk meghiúsul, ha a küzdő egyházat olyan tisztává akarjuk tenni, mint amilyen a győzedelmes egyház lesz (TM, 1893, 47. o.). {LDE 61.3}   

A győző egyház Krisztushoz hűséges és hozzá hasonló lesz

A munka hamarosan befejeződik. A küzdő egyháznak azon tagjai alkotják majd a győzelmes egyházat, akik hűségesnek bizonyultak (Ev, 1892, 707. o.). {LDE 62.1}   

Krisztus élete megtelt az Úr szeretetének isteni üzenetével, és hőn vágyakozott ezt a szeretetet gazdagon kiárasztani másokra. Arckifejezéséből szánalom áradt, és a magatartását irgalmasság, alázat, igazság és szeretet jellemezte. Küzdő egyháza minden tagjában ugyanezek a tulajdonságok nyilvánulnak meg, amikor a győző egyházhoz tartoznak majd (FE, 1891, 179. o.). {LDE 62.2}