19. KRISZTUS VISSZATÉRÉSE

A hetedik csapás és a részleges feltámadás

Hatalmas földrengés támad, olyan, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jel 16:18). Úgy tűnik, mintha az ég megnyílna és bezárulna, és az Isten trónjáról áradó dicsőség keresztülvilágítana rajta. A hegyek szélben hajladozó nádként inognak, és mindenfelé szikladarabok szóródnak szét… Az egész föld megduzzad és hullámzik, mint a tenger. Felszíne széttöredezik, alapjaiban látszik megrendülni. Hegyláncok süllyednek el. Lakott szigetek tűnnek el. A kikötőket, amelyek a gonoszságban Sodomához váltak hasonlóvá, elnyelik a haragos hullámok… Hatalmas, „tálentumnyi” nagyságú jégdarabok pusztítanak… (Jel 16:19, 21). {LDE 271.1}   

Megnyílnak a sírok, és „sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dán 12:2). Megdicsőülten jönnek elő a sírból, akik a harmadik angyal üzenetébe vetett hitben haltak meg, és meghallják, hogy Isten békeszövetséget köt törvénye megtartóival. „Még akik őt átszegezték is” (Jel 1:7), akik gúnyolódtak és nevettek Krisztus haláltusáján, és a leghevesebben támadták igazságát és népét, még ők is feltámadnak, hogy megpillantsák őt és dicsőségét, és tanúi lesznek a hűségeseket és engedelmeseket érő megtiszteltetésnek (GC, 1911, 636–637. o.). {LDE 271.2}   

Isten kihirdeti Krisztus eljövetelének idejét

Sötét, nehéz felhők gyülekeztek, és ütköztek egymásnak. Az égbolt szétvált, és felgöngyölődött. A nyitott űrön keresztül feltekinthettünk az Orionra, ahonnan Isten hangja hallatszott (EW, 1851, 41. o.). {LDE 272.1}   

Hamarosan az Atya szavát hallottuk , mint vizek zúgását, és közölte velünk Krisztus eljövetelének napját és óráját. Az élő szentek, a száznegyvennégyezer, ismerték és megértették a hangot, miközben a gonoszok úgy gondolták, hogy csak mennydörgés és földrengés lehetett (EW, 1851, 15. o.). {LDE 272.2}   

Amikor az Örökkévaló közölte Jézus eljövetelének napját és óráját, átadta népének az örök szövetséget, egy mondatot mondott, majd szünetet tartott, míg szavai végigzengtek a földön. Isten Izráele felfelé tekintve állt, és hallgatta a Jehova szájából származó kijelentéseket, amelyek a leghangosabb mennydörgéshez hasonlóan zúgtak végig a világon. Félelmetesen ünnepélyes volt. A szentek minden mondat végén felkiáltottak: „Dicsőség! Halleluja!” Arcuk a menny dicsőségétől fénylett, mint Mózes arca, amikor lejött a Sínaihegyről. A gonoszok nem tudtak rájuk tekinteni a fényesség miatt. Amikor a meg nem szűnő áldást kimondták azokra, akik Istent szombatjának megszentelésével tisztelték, hatalmas győzelmi kiáltás hangzott a fenevad és képe felett (EW, 1858, 285–286. o.). {LDE 272.3}   

A leghalványabb ismeretem sincs az Isten által közölt idő felől. Hallottam az óra kihirdetését, de miután visszatértem a látomásból, többé már nem emlékeztem rá. Olyan megrendítő, ünnepélyes és figyelmet érdemlő jelenetek játszódtak le előttem, amelyeket nincs nyelv, amely képes lenne leírni. Számomra mindez élő valóság volt, mert a jelenet lezárulásaként megjelent a nagy fehér felhő, amelyen az embernek Fia ült (1SM, 1888, 76. o.). {LDE 273.1}   

Az elveszettek rettegése

Mikor a föld mint egy részeg ide-oda imbolyog, mikor az egek megrázkódnak, és elérkezett az Úrnak nagy napja, ki lesz majd képes a megállásra? Remegő gyötrelemmel csak egyetlen dologra figyelnek, amitől hiába próbálnak menekülni. „Ímé, eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). A kárhozottak vadul átkozzák a néma természetet – istenüket: „hegyek és kősziklák, essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül” (Jel 6:16) (TMK, 1896, 356. o.). {LDE 273.2}   

Majd Isten szava véget vet népe fogságának. Ezzel szemben rettenetes lesz azok ébredése, akik mindent elvesztettek az élet nagy harcában… Az élet szerzeményei egy pillanat alatt semmisülnek meg. Palotáik pusztulását, aranyuk és ezüstjük elveszítését siratják a gazdagok… De nem azt sajnálják, hogy bűnös módon elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem hogy az Üdvözítő győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg (GC, 1911, 654. o.). {LDE 273.3}   

Jézus hatalommal és dicsőséggel érkezik

Nemsokára egy kicsiny fekete felhő jelenik meg keleten, akkora, mint egy férfi tenyerének a fele. Ez a felhő veszi körül az Üdvözítőt, és ez sötétnek látszik távolról. Isten népe tudja, hogy ez az Emberfiának jele. Ünnepélyes csendben figyelik, ahogy a föld felé közeledik, és egyre fényesebb és dicsőségesebb lesz, míg végül nagy fehér felhő lesz belőle, alapja az emésztő tűzhöz hasonló dicsőség, felül pedig a szövetség szivárványa látható. Jézus hatalmas győzőként jelenik meg… {LDE 274.1}   

Kíséretét a szent angyalok hatalmas, megszámlálhatatlan tömege alkotja, akik mennyei dallamok himnuszát zengik. Tündöklő lények töltik be az eget – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” (Jel 5:11). Ezt a jelenetet nem tudja leírni emberi toll; a képzelet alkalmatlan pompájának felfogására. {LDE 274.2}   

Lángoló tűz által övezett felhőn ereszkedik le a királyok Királya. Az ég, mint papírtekercs göngyölődik fel, a föld remeg előtte, az összes hegy és sziget kimozdul a helyéből (GC, 1911, 640–642. o.). {LDE 274.3}   

Jézus Krisztus kivégzői

Előjönnek azok is, akik kulcsszerepet játszottak Jézus Krisztus elvetésében és keresztre feszítésében, hogy meglássák őt úgy, amint van, és akik elutasították Krisztust, feltámadnak és látják a megdicsőült szenteket, akik ekkor egy szempillantás alatt elváltoznak és elragadtatnak, hogy találkozzanak Urukkal a levegőben. Ugyanazok, akik bíborpalástot adtak rá és töviskoronát tettek homlokára, akik átütötték a szegeket a kezén és lábán, ránéznek és siratják őt (9MR, 1886, 252. o.). {LDE 275.1}   

Visszaemlékeznek, hogy semmibe vették szeretetét és visszaéltek könyörületével. Felidézik, hogyan választották Barabbást, a gyilkost és rablót helyette; hogyan koronázták meg Jézust tövisekkel, megkorbácsolták és megfeszítették őt; hogyan gúnyolták a keresztfán halála órájában a papok és a főemberek, ezt mondván: „szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki” (Mt 27:42). Minden megvető, sértő tett, amely Krisztust érte, a szenvedés, amit tanítványainak okoztak, olyan frissen él emlékezetükben, mint mikor elkövették a sátáni tetteket. {LDE 275.2}   

Ismét felhangzik a gyakran hallott esedező, meggyőzni kívánó hang. Olyan jól kivehetően fog fülükben csengeni a kegyelmes kérlelés minden hangja, mint amikor az Üdvözítő a zsinagógákban és az utcákon beszélt. Azután akik általszegezték, a szikláknak és hegyeknek kiáltanak, hogy essenek rájuk, és rejtsék el őket a királyi székben ülő színe elől és a Bárány haragjától (Letter, 1900, 131.). {LDE 275.3}   

„Serkenj föl, aki alszol és támadj fel!”

A felhők tekercsként göngyölődnek össze, és megjelenik az ember Fiának fénylő, tiszta jele. Isten gyermekei tudják, mit jelent a felhő. Zene hallatszik, és amint közeledik, a sírok megnyílnak, és feltámadnak a halottak (9MR, 1886, 251–252. o.). {LDE 276.1}   

„Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek” (Jn 5:28-29). Hamarosan ezek a szavak visszhangoznak majd mindenhol a halottak nemzetei között, és minden Jézusban elalvó szent felserken és elhagyja börtönét (Ms, 1897, 137.). {LDE 276.2}   

A drága holtak Ádámtól kezdve egészen a legutolsó meghaló szentig meghallják majd Isten Fiának hangját, s előjönnek a sírból a halhatatlan életre (DA, 1898, 606. o.). {LDE 276.3}   

A Fiú hangja a föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő az alvó szenteket. Letekint az igazak sírjára, majd kezét az ég felé emelve ezt kiáltja: „Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és támadjatok fel!” A halottak széltében-hosszában, az egész földön meghallják hangját, és feltámadnak. Az egész föld zengeni fog a nemzetekből, ágazatokból, nyelvekből és népekből előállt sereg lépteinek zajától. Hervadhatatlan dicsőségbe öltözötten lépnek elő a halál tömlöcéből, és így kiáltanak: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?” (1Kor 15:55) És az élő igazak és a feltámadt szentek hangja hosszú, boldog győzelmi kiáltásban olvad össze (GC, 1911, 644. o.). {LDE 276.4}   

Barlangok, vermek és földalatti börtönök

Az Üdvözítő kinyilatkoztatja jelenlétét és dicsőségét a hegyek erősségeiben, a barlangokban és vermekben. {LDE 277.1}   

Egy kevés idő még és Ő, aki eljövendő, eljön és nem késik. Tekintete mint a tűz lángja, behatol még a legerősebben bezárt föld alatti börtönökbe is, és felkutatja az elrejtetteket, mert nevük be van írva az életnek könyvébe, amely a Bárányé. Az Üdvözítő szemei felettünk és körülöttünk őrködnek, érzékelve minden nehézséget, felismerve minden veszélyt; és nincs olyan hely, ahova tekintete ne tudna behatolni, nincs népének olyan bánata és szenvedése, ahová ne érne el Krisztus együttérzése… {LDE 277.2}   

Isten gyermeke Jézus Krisztus hatalmától első pillantásra megrémül. Érzi, hogy nem tud szentségének jelenlétében élni. De ugyanazt a szót hallja, mint János: „Ne félj!” Jézus jobb kezét Jánosra helyezte, és felemelte térdeiről. Így tesz majd hűségeseivel is, akik bíznak benne (TMK, 1881, 360–361. o.). {LDE 277.3}   

Isten örökösei padlásszobákból, fészerekből, börtönökből, vesztőhelyekről, hegyekből és pusztaságokból, a föld barlangjaiból, a tenger üregeiből jönnek elő (GC, 1911, 650. o.). {LDE 277.4}   

Az óceán mélységeiből, bányák mélyéről és hegyekből

Amikor Krisztus eljön, hogy egybegyűjtse a hűségeseket, felharsan az utolsó trombita, és az egész föld a magas hegyormoktól a legmélyebb bányajáratig meghallja szavát. A meghalt igazak előjönnek sírjaikból a trombita hangjára, hogy halhatatlanságba öltözve találkozzanak Urukkal (7BC, 1904, 909. o.). {LDE 277.5}   

Örömmel beszélek az igazak feltámadásáról, akik majd a föld minden részéről előjönnek: sziklák üregeiből, föld alatti börtönökből, barlangokból és vizek mélységeiből. Senki nem marad itt. Mindegyik meg fogja hallani az Ő hangját. A győzelem diadalával sereglenek mindenfelől (Letter, 1886, 113.). {LDE 278.1}   

Micsoda látványt nyújtanak majd ezek a hegyek és dombok [Svájcban], amikor Krisztus, az Életadó előhívja halottait! Üregekből, tömlöcökből, mély kutakból kerülnek elő, ahová egykor testüket eltemették (Letter, 1886, 97.). {LDE 278.2}   

A gonoszok pusztulása

A saját ádáz indulataik keltette eszeveszett harcban és Isten elegyítetlen haragjának félelmetes kiáradásától hullnak el a föld gonosz lakói: papok, uralkodók és közemberek, gazdagok és szegények, nagyok és kicsinyek. „És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, el sem temettetnek” (Jer 25:33). {LDE 278.3}   

Krisztus eljövetelekor a gonoszok eltöröltetnek a föld színéről – megemészti őket szájának lehelete, és elpusztulnak dicsőségének fényességétől. Jézus elviszi népét Isten városába, és világunk ismét lakatlan lesz (GC, 1911, 657. o.). {LDE 278.4}   

A bűnnel szemben, bárhol van is, „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12:29). Mindazokban, akik alávetik magukat hatalmának, Isten Lelke megemészti a bűnt. De ha az ember ragaszkodik a bűnhöz, azonosul is vele. Azután pedig Isten dicsősége, amely elpusztítja a bűnt, el kell, hogy pusztítsa a bűnöst is (DA, 1898, 107. o.). {LDE 279.1}   

Arcának ragyogása az igazaknak élet, a gonoszoknak megemésztő tűz (DA, 1898, 600. o.). {LDE 279.2}   

Kegyelem a gonoszok elpusztítása

Vajon azok, akiknek szíve az Üdvözítő, az igazság és a szentség iránt gyűlölettel telt meg, bele tudnának-e olvadni a mennyei sokaságba, és csatlakoznának azok dicsőítő énekéhez? Képesek lennének elviselni Isten és a Bárány dicsőségét? Semmiképpen sem. Éveket kaptak a megtérésre, hogy a menny számára alkalmas jellemet kialakítsák; de sohasem gyakorolták gondolkodásukat a tisztaság szeretetében, nem tanulták meg a menny nyelvét – most pedig már túl késő. A Mindenható elleni lázadás alkalmatlanná tette őket a mennyei életre: a tisztaság, szentség és béke kínszenvedés lenne számukra, Isten dicsősége pedig megemésztő tűz. Legszívesebben elmenekülnének arról a szent helyről, és örömmel fogadnák a pusztulást, csak hogy elrejtőzhessenek annak színe elől, aki meghalt üdvösségükért. Saját választásuk pecsételi meg a gonoszok sorsát. Kirekesztésüket a mennyből maguk választották, az Úr részéről pedig ennek jóváhagyása igazságos és irgalmas cselekedet (GC, 1911, 542–543. o.). {LDE 279.3}   

Útban hazafelé

Az élő igazak „nagy hirtelen, egy szempillantás” alatt (1Kor 15:52) elváltoznak. Isten szavára dicsőültek meg; immár halhatatlanná váltak, és a feltámadt szentekkel együtt elragadtatnak az Úr elé a levegőbe. Az angyalok „egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig” (Mt 24:31). A kisgyermekeket szent angyalok helyezik anyjuk karjára. Újra találkoznak a barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, hogy soha többé ne kelljen elválniuk, és boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába (GC, 1911, 645. o.). {LDE 280.1}   

Valamennyien beléptünk a felhőbe, és hét napon át vitettünk az üvegtengerhez (EW, 1851, 16. o.). {LDE 280.2}   

Miközben fölfelé gördült a szekér, a kerekek így kiáltottak: „Szent!”, és miközben suhantak a szárnyak, azt zúgták: „Szent!”, és a felhő körül az angyalkíséret azt zengte: „Szent, szent, szent a mindenható Úristen!” A felhőn ülő szentek ezt kiáltották: „Dicsőség! Alleluja!” (EW, 1858, 35. o.). {LDE 280.3}   

Ó, milyen fenséges lesz őt látni és átélni, hogy megváltottjaként üdvözölnek! Sokáig vártunk, de reménységünk mégsem homályosult el. Ha csupán szépségében láthatjuk a Királyt, örökké áldottak leszünk. Úgy érzem, mintha hangosan kellene felkiáltanom: „Útban vagyunk hazafelé!” (8T, 1904, 253. o.). {LDE 280.4}   

Az angyalok énekelnek, Krisztus győzött

Azon a napon a megváltottak az Atya és a Fiú dicsőségétől ragyognak. Az angyalok arany hárfáikon játszva üdvözlik a Királyt és győzelmének tanúbizonyságait – akiket megmostak és megfehérítettek a Bárány vérében. Felcsendül a diadal éneke, és betölti az egész mennyet: Krisztus győzött. A mennyei udvarokba megváltottai kíséretében lép be, ők tanúsítják, hogy szenvedéssel és áldozattal teli küldetése nem volt hiábavaló (9T, 1909, 285–286. o.). {LDE 281.1}   

Jézus kimondhatatlan szeretettel köszönti hűséges gyermekeit Uruk örömében. Az Üdvözítő abban leli örömét, hogy a dicsőség országában láthatja a gyötrelme és megaláztatása árán megmentett embereket (GC, 1911, 647. o.). {LDE 281.2}   

Munkájának gyümölcseiben Krisztus a jutalmát szemléli abban a megszámlálhatatlan sokaságban, akiket „az Ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, nagy örömmel” (Júd 24). Ő, akinek a vére megváltott, és az életpéldája tanított minket, „lelke szenvedését” látja, és „megelégszik” (Ézs 53:11) (ED, 1903, 309. o.). {LDE 281.3}   

Korona és hárfa

Nagyon sok angyalt láttam, akik dicsőséges koronákat hoztak a városból – minden szentnek egyet, amelyre a nevét írták fel. Amikor Jézus Krisztus a koronákat kérte, angyalok nyújtották át neki, és az Üdvözítő a saját jobbjával helyezte a koronákat a szentek fejére (EW, 1858, 288. o.). {LDE 281.4}   

Az üvegtengernél a száznegyvennégyezer tökéletes négyszögben állt fel. Némelyiküknek nagyon fényes koronája volt, másoknak kevésbé ragyogó. Némely korona csillagokkal megrakottnak látszott, másokon csak néhány tündökölt. De mindenki tökéletesen megelégedett a koronájával (EW, 1851, 16–17. o.). {LDE 282.1}   

Az élet koronája fényes vagy halovány lesz; sok csillag vagy néhány drágakő ragyog rajta, saját tetteinknek megfelelően (6BC, 1895, 1105. o.). {LDE 282.2}   

Egyetlen üdvözült sem lesz a mennyben csillag nélküli koronával. Ha beléptek a dicsőség udvaraiba, találkoztok azokkal, akik a segítségetekkel találták meg az oda vezető utat (ST, 1892. június 6.). {LDE 282.3}   

Mielőtt belépnének Isten városába, az Üdvözítő átadja követőinek a győzelmi jeleket, és rájuk helyezi királyi méltóságuk jelvényeit. A csillogó sorok négyszög alakban sorakoznak fel Királyuk körül… Jézus Krisztus a saját jobbjával helyezi a győzők fejére a dicsőség koronáját… Minden kézbe a győztesek pálmaágát és fénylő hárfát helyeznek. Azután amikor a parancsnokló angyalok megadják a hangot, minden kéz ügyesen fut végig a hárfa húrjain, és sokszínű, dallamos zene hangzik fel… A megváltott tömeg a szent város előtt áll. Jézus szélesre tárja a gyöngykapukat, és belépnek az igazságot megtartó nemzetek (GC, 1911, 645–646. o.). {LDE 282.4}