Amikor megszűnik Jézus Krisztusnak az emberért végzett közbenjárói munkája, elkezdődik a nyomorúság ideje. Addigra már minden ember sorsáról megszületett a döntés, és nincs több engesztelő vér, ami megtisztíthat a bűntől. Jézus Krisztus elhagyja helyét, és Isten előtt álló közbenjáróként elhangzik az ünnepélyes kijelentés: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is” (Jel 22:11). Ezek után vonja vissza az Atya a gonoszságot fékező Szentlelkét a földről (PP, 1890, 201. o.). {LDE 253.1}
Angyalok sietnek fel és alá a mennyben. A földről visszatérő egyik angyal jelenti, hogy munkáját elvégezte; az utolsó próba ráköszöntött a világra, és az örök parancsolatok iránt hűségesek elnyerték „az élő Istennek pecsétjét”. Jézus ekkor befejezi közbenjárását a mennyei szentélyben… A Megváltó elvégezte népéért az engesztelést, és eltörölte bűneiket. Alattvalóinak száma kiteljesedett; elérkezett az idő, hogy „az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága” (Dán 7:27) az üdvösség örököseinek adasson, és Jézus királyok Királyaként és uraknak Uraként uralkodhat (GC, 1911, 613–614. o.). {LDE 254.1}
Nemsokára itt van a „nyomorúságos idő… amilyen nem volt” még (Dán 12:1); a hozzá szükséges tapasztalatokkal most még nem rendelkezünk, de a megszerzésükre sokan túlságosan is restek. Gyakran látjuk a valóságosnál nagyobbnak az elkövetkezendő bajt, de ez most nem igaz az előttünk álló válságra. A legelevenebb ábrázolás sem képes visszatükrözni a megpróbáltatások súlyosságát (GC, 1911, 621–622. o.). {LDE 254.3}
Amikor Jézus elhagyja a szentek szentjét, visszavonja Lelkének féken tartó erejét az uralkodóktól és a népeiktől, akik így kiszolgáltatottak lesznek a gonosz angyalok irányításának. Akkor Sátán tanácsa és vezetése alatt olyan törvényeket hoznak, hogyha az idő meg nem rövidíttetne, egyetlen ember számára sem lenne menekvés (1T, 1859, 204. o.). {LDE 255.1}
Nem mindig érdemes feltétlen gyógyulásért könyörögni… Ő tudja, hogy akikért esedezünk, képesek lennének-e elviselni a megpróbáltatást és a próbát, amely rájuk jönne, ha élnek. Kezdettől ismeri a véget. Sokan meghalnak, még mielőtt a nyomorúság idejének tüzes megpróbáltatása eljön a világunkra (CH, 1897, 375. o.). {LDE 255.2}
Nagy megpróbáltatás elé néz a maradék egyház. Az Úr parancsolatait és a Jézus hitét megtartók tapasztalják a sárkány és seregei dühét. Sátán úgy tekint a világra, mint alattvalóira. Megszerezte az irányítást a hitehagyó egyházak fölött; de mégis itt van ez a kis csoport, amely ellenáll fennhatóságának. Ha ki tudná irtani őket a földről, győzelme beteljesedhetne. Ahogyan Izráel elpusztítására késztette a pogány népeket, majd a közeljövőben akként izgatja fel a föld gonosz erőit Isten népének elpusztítására (9T, 1909, 231. o.). {LDE 256.1}
Láttam, hogy a négy angyal még visszatartja a négy szelet, míg Jézus elvégzi munkáját a szentélyben, és akkor fog kitöltetni a hét utolsó csapás. Ezek a csapások felbőszítik a gonoszokat az igazak ellen; azt gondolják, hogy mi hozzuk rájuk Isten ítéleteit, és ha megtisztíthatnák tőlünk a világot, akkor a csapások is megszűnnének (EW, 1851, 36. o.). {LDE 256.2}
Amikor a kegyelem angyala kibontja szárnyait és távozik, Sátán azokat a gonoszságokat hajtja végre, amelyekre már régóta vágyott. Szél és vihar, háború és vérontás – gyönyörködik bennük, és így gyűjti össze aratását. Olyan tökéletességgel csapja be az embereket, hogy kijelentik, ezek a szerencsétlenségek a hét első napjának megszentségtelenítése miatt következnek be. A népszerű egyházak szószékeiről azt hirdetik, hogy a világ azért szenvedi el a büntetést, mert a vasárnapot nem tisztelik aszerint, ahogy kellene (RH, 1901. szeptember 17.). {LDE 256.3}
Szorgalmazzák, hogy nem szabad megtűrni azon keveseket, akik szembehelyezkednek az egyház rendelkezéseivel és az állam törvényével. Inkább ők szenvedjenek, mintsem hogy egész nemzetekre kiterjedjen a zűrzavar és a törvénytelenség. Ugyanígy érveltek tizennyolc századdal ezelőtt Krisztus ellen a „nép főemberei”… Ez a döntő érv (GC, 1911, 615. o.). {LDE 257.1}
Amiképpen Nabukodonozor, Babilónia királya megparancsolta, hogy mindenki, aki nem hajol meg és nem imádja az állóképét, megölettessék; hasonlóképpen hirdetik ki, hogy mindenkit bebörtönzéssel és halállal kell büntetni, aki nem tiszteli a vasárnap intézményét… Komolyan tanulmányozzátok a Jelenések könyve 13. fejezetét, mert a leírtak kicsinyeket és nagyokat egyaránt érintenek! (14MR, 1896, 91. o.). {LDE 257.3}
A nyomorúság ideje hamarosan elérkezik Isten népére. Akkor következik be, mikor kiadják a rendeletet, amelyben megtiltják az Úr szombatja megtartóinak, hogy adjanakvegyenek, és büntetéssel, sőt halállal fenyegetik őket, ha nem ünneplik meg nyugalomnapként a hét első napját (HP, 1908, 344. o.). {LDE 257.4}
Az Isten parancsolatai elleni harcban egyesülve a föld hatalmasságai elrendelik, hogy „mindenki, kicsinyek és nagyok, gazdagok és szegények, szabadok és szolgák” (Jel 13:16) alkalmazkodjanak az egyház szokásaihoz a hamis szombat megtartásában. Ekkor bárki is megtagadja az engedelmességet, polgári büntetésekkel sújtják, és végül kijelentik: rászolgáltak a halálra (GC, 1911, 604. o.). {LDE 257.5}
A maradék nép ellen kibocsátott parancs hasonló lesz, mint amit Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Ma az igaz egyház ellenségei a kapuban ülő Márdokeust látják a szombat törvényét megtartók kis csoportjában. Isten népe menny iránti tisztelete állandó feddést jelent mindazoknak, akik megtagadják az Úr félelmét, és szombatját lábbal tiporják (PK, 1914, 605. o.). {LDE 258.2}
Láttam a föld vezetőit egymással tanácskozni, és Sátán az angyalaival együtt körülöttük serénykedett. Láttam az írást – amelynek másolatait az ország különböző részein terjesztették –, olyan rendelkezésekkel, hogy a szentek amennyiben különös hitükből nem engednek, ha nem adják fel a szombatot, és nem ünneplik meg a hét első napját, az embereknek egy bizonyos idő után jogukban áll megölni őket (EW, 1858, 282–283. o.). {LDE 258.3}
„És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni mind ez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben” (Dán 12:1). Amikor elérkezik a nyomorúság, már mindenki ügye eldőlt; nincs többé kegyelemidő, sem kegyelem a bűneit meg nem bánónak. Az élő Isten pecsétje népe homlokán van. {LDE 259.2}
A kicsiny maradék a Mindenhatót teszi meg őrzőjéül, mert nem képes magát egyedül megvédeni abban a halálos küzdelemben, amelyet a sárkány serege által vezetett földi hatalmakkal vívnak. A rendeletet a legnagyobb földi tekintély adta ki, hogy üldözés és halálbüntetés terhe mellett kell imádniuk a fenevadat és felvenniük a bélyegét. Isten segítse népét, hiszen mit tehetnének akkor ilyen nehéz időben az Ő segítsége nélkül? (5T, 1882, 212–213. o.). {LDE 259.3}
Amikor a kereszténység vezetői kiadják a rendeletet a parancsolatok megtartói ellen, amellyel megfosztják őket a kormányzat védelmétől, kiszolgáltatva mindnyájukat a pusztulásukat óhajtóknak, a maradék nép elmenekül a városokból, a falvakból, és csoportokban gyülekezve a legelhagyatottabb, legfélreesőbb helyeken tartózkodik. Sokan a hegyek erősségei között találnak majd menedéket… Viszont némelyek – minden népből és társadalmi osztályból, nagyok és kicsinyek, gazdagok és szegények, feketék és fehérek – a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb fogságba kerülnek. Isten szeretett gyermekei nehéz napokat élnek át: láncra verve, börtönrácsok mögött, halálra ítélten, egyesek láthatóan kiszolgáltatva a kiéheztetésnek a sötét, undorító börtönökben (GC, 1911, 626. o.). {LDE 259.4}
Bár az általános érvényű rendeletben meghatározzák a dátumot, mikor a Tízparancsolat megtartóit meg lehet ölni, ellenségeik helyenként mégis elébe vágnak a kijelölt napnak, és idő előtt megkísérlik kioltani életüket. De senki sem törhet át a hatalmas őrizők seregén, akiket az Örökkévaló minden hűséges lélek köré állított. Egyeseket ugyan megtámadnak a városokból és falvakból menekülők közül, de az ellenük felemelt kard összetörik, és erőtlenül lehull, mint a szalmaszál. Másokat harcosok képében megjelenő angyalok védenek meg (GC, 1911, 631. o.). {LDE 260.1}
Láttam, hogy akik ragaszkodnak javaikhoz, és nem kérdezik meg az Urat kötelességükről, azoknak nem adhatja tudtukra feladatukat, és megengedi, hogy megtartsák javaikat, ami a nyomorúság idején majd úgy tűnik nekik, mint egy hegy, ami összemorzsolja őket. Próbálkoznak értékesítésükkel, de képtelenek lesznek rá… Ha vágynának az útmutatásra, Ő megtanítaná rá őket a szükséges időben, mikor és mennyit adjanak el (EW, 1851, 56, 57. o.). {LDE 261.2}
Túl késő, hogy világi kincsekhez ragaszkodjunk. Hamarosan senkinek sem szolgálnak előnyül a szükségtelen házak és földek, mert Isten átka egyre jobban ránehezedik a világra. Felhangzik a hívás: „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát” (Lk 12:33). Hűségesen kellene hirdetni ezt az üzenetet – az emberek szívéig eljuttatni, hogy Isten saját tulajdona áldozatok formájában térjen vissza hozzá, a világban végzett műve előrehaladását szolgálv. (16MR, 1901, 348. o.). {LDE 261.3}
Végül rendeletet adnak ki mindazok ellen, akik megszentelik a negyedik parancsolat szombatját. A legszigorúbb büntetésre méltónak ítélik őket, és megengedik az embereknek, hogy egy meghatározott idő elteltével megöljék őket. Az Újvilág hitehagyó protestánsai az Óvilág katolikusaihoz hasonlóan fognak eljárni azokkal szemben, akik Isten minden rendelkezését tiszteletben tartják. Ekkor kerül az Úr népe azon szenvedések és gyötrelmek közé, amelyeket a próféta Jákób háborúsága idejének nevez (GC, 1911, 615–616. o.). {LDE 261.4}
Emberi várakozás szerint majd úgy tűnik, hogy Isten népe hamarosan vérével pecsételi meg bizonyságtevését, akárcsak az előttük járó mártírok. Maguk is attól kezdenek félni, hogy a Mindenható kiszolgáltatja őket ellenségeik gyilkos kezének. Félelmetes gyötrelem ideje ez. Éjjel és nappal az Úrhoz kiáltanak szabadulásért… Jákóbhoz hasonlóan mindnyájan viaskodnak Istennel. Tekintetük belső küzdelemről árulkodik, és sápadtság ül minden arcon. De nem hagyják abba a buzgó imát (GC, 1911, 630. o.). {LDE 262.1}
Jákóbnak azon a küzdelmes és gyötrelmes éjszakán szerzett tapasztalata ábrázolja azt a próbát, amelyen Isten népének kell keresztül mennie közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt. Jeremiás próféta, aki szent látomásban előretekintett erre az időre, azt mondta: „A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség… miért változtak orcáik fakósárgává? Jaj! Mert nagy az a nap, annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!” (Jer 30:5-7) (PP, 1890, 201. o.). {LDE 262.2}
Ha Isten népének a nyomorúság idején, aggódásuk és gyötrődésük közben meg nem vallott bűnök jutnának eszükbe, összeroskadnának. Kétségbeesésükben elveszítenék hitüket, és nem tudnának bizalommal könyörögni a szabadulásért Urukhoz. Miközben mélységesen tudatában vannak méltatlanságuknak, még sincs tikolt hibájuk, amely napvilágra kerülhetne. Bűneik előttük mentek az ítéletre, és eltöröltettek, és ők már nem is emlékeznek azokra (GC, 1911, 620. o.). {LDE 263.1}
Isten népe… mélységesen tudatában lesz hibáinak, és amikor megvizsgálják életüket, minden reményük elvész. De az Üdvözítő nagy kegyelmére és saját őszinte bűnbánatukra emlékezve Isten ígéreteire hivatkoznak, amelyeket Jézus Krisztus által adott a tehetetlen, bűnbánó bűnösöknek. Hitük nem lankad, csak mert imáikra nem kapnak azonnali választ. Belekapaszkodnak az Atya erejébe, ahogy egykoron Jákób ragadta meg az angyalt, és lelkükben ezt mondják: „Nem bocsátalak el téged, míg meg nem áldasz engem” (PP, 1890, 202. o.). {LDE 263.2}
Isten nem fogja engedni, hogy a gonoszok elpusztítsák azokat, akik az elváltozásra várnak, és nem hajolnak meg a fenevad rendelete előtt, nem véve magukra annak bélyegét. Láttam, hogy ha az Úr megengedné a gonoszoknak, hogy megöljék a szenteket, az ördögnek, egész seregének és mindazoknak, akik gyűlölik az Üdvözítőt, örömére szolgálna. Ó, micsoda győzelem lenne ez Sátán őfelségének, ha hatalma volna az utolsó küzdelemben azok felett, akik oly sokáig várakoztak, hogy megpillantsák őt, akit szerettek! Akik gúnyolódtak a szentek mennybemenetelének gondolatán, tanúi lesznek az élő Isten gondoskodásának népe iránt, és meglátják dicsőséges szabadulásukat (EW, 1858, 284. o.). {LDE 263.3}
Az Úr ismételten megmutatta nekem, hogy ellenkezik a Bibliával, ha a nyomorúság idejére gondoskodni akarunk mulandó szükségleteink kielégítéséről. Láttam, hogyha a szentek élelmet tartalékolnának maguknál vagy földjeiken, akkor az utolsó napokban, amikor kard, éhség, járvány uralkodik az országokban, erőszakos kezek vennék el tőlük, és idegenek aratnák le földjeiket. {LDE 264.3}
Bizalmunkat teljesen Istenbe kell vetnünk, és Ő majd gondoskodik rólunk. Láttam, hogy kenyerünk és vizünk biztosított lesz abban az időben, és nem fogunk a hiánytól vagy az éhségtől szenvedni, mert Isten képes számunkra a pusztában is asztalt teríteni. Ha szükséges, hollókat küld táplálásunkra, mint Illéshez is, vagy mannát hullat az égből, ahogy az izraeliták érdekében tette (EW, 1851, 56. o.). {LDE 264.4}
A nyomorúság közvetlen előttünk áll, és akkor kemény szükség kényszeríti az Úr népét, hogy megtagadja kívánságát, és csupán annyit egyen, ami élete fenntartásához elegendő, de Isten elő fog készíteni bennünket arra az időre. Abban a félelmes órában szükségletünk alkalmat ad Istennek arra, hogy megerősítő hatalmában részesítse és fenntartsa népét (1T, 1859, 206. o.). {LDE 265.2}
Vajon elfelejti-e az Úr a népét ebben a nehéz órában?… Az ellenség ugyan börtönbe vetheti Isten gyermekeit, a börtönfalak azonban nem emelhetnek válaszfalat lelkük és Krisztus között. Ő látja minden gyengeségüket, ismeri megpróbáltatásaikat, és a földi hatalmak felett áll. Angyalok fogják felkeresni őket cellájuk magányában, a menny fényét és békéjét hozva el nekik. Palota lesz a börtönből, mert hitben gazdagok laknak benne; a sötét falakat mennyei fény világítja meg, mint amikor Pál és Silás éjfélkor imádkozott és dicsénekeket énekelt a filippi börtönben (GC, 1911, 626–627. o.). {LDE 266.1}
Ha az emberek szeme mennyei látásra nyílna, rendkívüli erejű angyalok csoportjait látnák azok körül, akik megtartották Jézus béketűrésre intő beszédét. Az angyalok együtt érző gyöngédséggel figyelték Krisztus követőinek szorult helyzetét, és hallgatták imáikat. Parancsnokuk szavára várnak, hogy kiragadják őket a veszedelemből… A drága Üdvözítő akkor küldi majd a segítséget, amikor éppen szükségünk lesz rá (GC, 1911, 630, 633. o.). {LDE 266.2}
Lehetetlen fogalmat alkotni Isten népének eljövendő tapasztalatáról, akik majd akkor élnek a földön, amikor a mennyei dicsőség és a múlt üldözéseinek ismétlődése keveredik egymással. Ők az Isten trónjától áradó világosságban fognak járni. Az angyalokon keresztül állandó kapcsolat lesz a menny és a föld között. {LDE 266.3}
Most kell a krisztusi tökéletességre törekednünk, addig, míg nagy főpapunk engesztelést végez értünk. Üdvözítőnk még egy gondolat erejéig sem engedett a kísértés hatalmának. Sátán talál az emberi szívben olyan sarkot, ahol meg tudja vetni a lábát – egy dédelgetett, bűnös vágyat, amellyel kísértéseit érvényre juttathatja. De Krisztus elmondhatta magáról: „Jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije” (Jn 14:30). Sátán nem talált hibát Isten Fiában, ami által legyőzhette volna. Jézus megtartotta Atyja parancsolatait, és nem volt benne semmi bűn, amit az ördög ki tudott volna aknázni. Ilyen lelkülettel kell rendelkezniük azoknak, akik meg akarnak állni a nyomorúság idején (GC, 1911, 623. o.). {LDE 267.2}
Ameddig Sátán uralkodik, addig meg kell fékeznünk énünket, és le kell győznünk megrögzült bűneinket; nincs megállás, ameddig tart az életünk, nincs olyan magaslat, amelyre feljutva elmondhatnánk: teljesen célhoz értem. Élethosszig tartó engedelmesség eredménye az életszentség (AA, 1911, 560–561. o.). {LDE 267.3}
Amikor emberi lények szent testet öltenek, nem fognak a földön maradni, hanem a mennybe vitetnek. Míg a bűn még ebben az életben bocsánatot nyer, következményei teljes mértékben nem most hárulnak el. Krisztus az Ő eljövetelekor „elváltoztatja a mi bűnös testünket, hogy az Ő dicsőséges testéhez hasonló legyen” (2SM, 1901, 33. o.). {LDE 268.3}
A trón előtt „új éneket” énekelnek, amelyet a száznegyvennégyezren kívül senki más nem tanulhat meg. Ez Mózes és a Bárány éneke – a szabadulás éneke. Ezt csak a száznegyvennégyezer tanulhatja meg, mert tapasztalataikról szól – de amelyben senki más nem részesült. „Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy.” Ezek, akik a földről, az élők közül ragadtattak el, az „Istennek és a Báránynak zsengéiül” (Jel 15:2-3; 14:1-5). „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból.” Olyan nyomorúságon mentek át, amilyen nem volt, mióta nép kezdett lenni. Kiállták Jákób éjszakájának gyötrelmeit, és közbenjáró nélkül éltek Isten végső ítéleteinek kitöltetésekor (GC, 1911, 648–649. o.). {LDE 268.4}
Sátán seregei és a gonosz emberek körülveszik őket, és ujjonganak felettük, mert úgy tűnik, hogy nincs menekülés a számukra. De a legerősebb mennydörgés zengése hangzik fel újra és újra az örvendezés és diadal közepette. Az ég elsötétedett, és csak a mennyből jövő ragyogó fény és félelmetes dicsőség világítja meg, amikor Isten hangja szól szent lakhelyéről. {LDE 269.2}
A föld alapjai megrázkódnak, az épületek inognak, és rettenetes robajjal dőlnek össze. A tenger forr, mint egy fazék, és az egész világ borzalmas forrongásban van. Az igazak fogsága fordulóponthoz ér, és édes, ünnepélyes suttogással mondják egymásnak: „Megszabadultunk! Ez Isten hangja!” (1T, 1862, 353–354. o.). {LDE 269.3}
Amikor az emberi törvények védelmét megvonják a Mindenható parancsolatainak tisztelőitől, különböző országokban azonos időben törnek majd az éltükre. Az emberek a rendeletben kitűzött idő közeledtével a gyűlölt közösség kiirtására szervezkednek. Elhatározzák, hogy éjszaka mérnek döntő csapást rájuk, amely végképp elnémítja majd az ellenkezés és a feddés hangjait. {LDE 269.4}
Isten gyermekei – egyesek a börtöncellákban, mások az erdők és a hegyek eldugott rejtekében – még mindig isteni védelemért könyörögnek, miközben a rossz angyalok serege által befolyásolt fegyveresek már mindenfelé készülnek az öldöklés munkájára… Amikor mármár a gonosz emberek diadalittas, gúnyolódó és szitkozódó tömege ráront zsákmányára, ímé, az éj sötétjénél is sűrűbb feketeség ereszkedik le a földre… {LDE 270.1}
Az Örökkévaló hatalmát éjfélkor mutatja meg népe megszabadításával… Egyetlen tiszta hely van a haragos ég közepén, amely leírhatatlan dicsőségtől tündöklik: onnan hallatszik Isten hangja, amely olyan, mint a vizek zúgása. Ezt mondja: „Meglett!” (Jel 16:17) Hangja megremegteti az eget és a földet. {LDE 270.2}
Világunk legragyogóbb városai dőlnek romba. A kevély paloták, amelyekre földünk nagyjai eltékozolták a vagyonukat, csak hogy önmagukat dicsőítsék, szemük láttára válnak romhalmazzá. Leomlanak a börtönfalak, és Isten gyermekei, akiket eddig hitük miatt tartottak fogva, megszabadulnak (GC, 1911, 635–637. o.). {LDE 270.3}
