17. AZ UTOLSÓ HÉT CSAPÁS ÉS A GONOSZOK — A nagy nyomorúság (1. rész)

Isten kitölti haragjának poharát

Komoly események állnak még előttünk. A trombiták egymás után szólalnak meg, az egyik pohár a másikat követően töltetik ki a föld lakosaira (3SM, 1890, 426. o.). {LDE 238.1}   

A kegyelem angyala hamarosan elhagyja a világot, és a hét utolsó csapás kitöltetik… Hamarosan lecsapnak Isten haragjának villámai, és amikor a törvényszegők büntetése kezdetét veszi, nem lesz megállás egészen a végig (TM, 1894, 182. o.). {LDE 238.2}   

A nemzetek összecsapása

A földi hatalmakat négy hatalmas angyal tartja vissza, amíg a homlokukon elpecsételik az Úr szolgáit. Türelmetlenül várják a világ nemzetei, hogy összecsapjanak, de az angyalok még megfékezik őket. Amikor ez a visszatartó erő tovább már nem tartóztatja őket, eljön a nyomorúság és a gyötrelem ideje. Feltalálják a hadviselés halálos eszközeit. A mélység élő rakományával együtt temeti el a hajókat. A sátáni erők, akik nem rendelkeznek az igazság lelkületével, egyesülnek, de féken tartják őket, míg el nem érkezik az armageddoni csata ideje (7BC, 1900, 967. o.). {LDE 238.3}   

Az egész világra kiterjedő pusztulás

Most angyalok tartják vissza a viszály szeleit, hogy ne fújhassanak, amíg a világot nem figyelmeztették a közelgő ítéletre. De viharfelhők gyülekeznek, készen arra, hogy lecsapjanak a földre; és amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék szabadjára a szeleket, a küzdelem olyan jelenete bontakozik ki, amely leírására toll képtelen (ED, 1903, 179–180. o.). {LDE 239.1}   

A Megváltó Jeruzsálem pusztulásáról szóló próféciájának lesz egy másik beteljesedése is, de az a rettenetes pusztulás csak halvány árnyéka volt az elkövetkezendőnek. Annak a világnak a végromlását láthatjuk a választott város romlásában, amely elutasította Jehova kegyelmét, és törvényeit lábbal tiporta (GC, 1911, 36. o.). {LDE 239.2}   

Ekkor Sátán végső zűrzavarba taszítja a föld lakosait. Amint Isten angyalai megszűnnek féken tartani az emberi indulatok viharát, elszabadul a viszály minden eleme. A pusztulás majd az egész világra kiterjed, és rettenetesebb lesz, mint ami az ókori Jeruzsálemet sújtotta (GC, 1911, 614. o.). {LDE 239.3}   

Isten igazságos és kegyelmes

Atyánk dicsősége, hogy kegyelmes, türelemmel, kedvességgel, jósággal és igazsággal teljes. De a bűnös megbüntetésében láthatóvá váló igazságosság éppolyan bizonyosan az Úr dicsőségének és kegyelmének a megnyilatkozása (RH, 1904. március 10.). {LDE 240.1}   

Izráel Urának ugyanúgy végre kell hajtania az ítéletet e világ istenei fölött, mint egykor Egyiptom isteneivel tette. Tűzzel és árvízzel, csapásokkal és földrengésekkel dönti romba az egész földet. Akkor megváltott népe felmagasztalja és megdicsőíti szent nevét. Vajon azoknak, akik a történelem utolsó szakaszában élnek, nem kell teljes megértésre jutniuk Isten tanításait illetően? (10MR, 1899, 240–241. o.). {LDE 240.2}   

Aki közbenjárónk volt, aki minden bűnbánó imát és bűnvallomást hall, akit a fejét övező szivárvánnyal: a kegyelem és szeretet jelképével mutatnak be, hamarosan befejezi munkáját a mennyei szentélyben. Akkor elhagyja a kegyelem és irgalom a trónt, és helyüket az igazság foglalja el. Ő, akire népe várt, magára ölti hatalmát – a legfőbb bírói hivatalt (RH, 1889. január 1.). {LDE 240.3}   

Az egész Biblia az Atyát nemcsak kegyelmes és jóakaratú lényként mutatja be, hanem mint szigorú és pártatlanul igazságos Urat is (ST, 1881. március 24.). {LDE 240.4}   

Isten ítéleteinek bizonyos volta

Napjainkban a menny szeretetét úgy mutatják be, mint ami lehetetlenné tenné a bűnös elpusztítását. Az emberek saját igazságuk és értékítéletük alacsonyrendű szempontjai szerint érvelnek. „Azt gondolod, olyan vagyok, mint te?” (Zsolt 50:21). Önmagukhoz mérik Istent. Aszerint okoskodnak, hogy ők mit tennének az adott körülmények között, és eldöntik, Isten is úgy cselekedne, amint ők azt elképzelik… {LDE 240.5}   

Nincs olyan királyság vagy kormányzat, amely megengedné a törvényszegőnek, hogy önmaga mondja ki, milyen büntetést kell végrehajtani a rendeletek áthágóján. Amink csak van, kegyelmének minden ajándékát neki köszönhetjük. Hogy mennyire bosszantó a bűn természete Isten számára, éppúgy nem lehet megítélni, mint ahogy az eget sem lehet egy arasszal megmérni. Az Úr éppúgy erkölcsi uralkodó, mint ahogy atya is egyben. Ő a törvényadó. Meghozza és végre is hajtja a parancsolatait. Annak a törvénynek nincs ereje, amelyhez nem kapcsolódik büntetés. {LDE 241.1}   

Lehet azzal az ellenvetéssel élni, hogy egy szerető atya nem nézné el gyermekeinek szenvedését a tűz általi büntetésben, miközben hatalmában áll őket megszabadítani. De a Mindenható – alattvalói jóléte és biztonsága érdekében – meg fogja büntetni a törvényszegőket. Ő nem az ember terve szerint munkálkodik. Végtelen igazságot szolgáltat, amire az embernek nincs joga a felebarátja iránt. Noé kivívta volna a menny rosszallását, ha az őt bosszantó gúnyolók és csúfolódók közül csak egyet is belefojtott volna a vízbe, viszont Isten az egész világot elpusztította az özönvízben. Lótnak nem volt joga, hogy büntetést mérjen vejeire, de Isten megtehette szigorú igazságosságában (12MR, 18, 207–209. o.). {LDE 241.2}   

Ki mondja azt, hogy az Örökkévaló nem teszi meg azt, amiről azt állítja, hogy véghezviszi? (10MR, 1876, 265. o.). {LDE 241.3}   

Az ítélet akkor jön el, amikor Isten visszavonja védelmét

Láttam, hogy az ítéletek rájuk nem közvetlen az Úrtól jönnek, mert a menny oltalmán kívülre helyezték magukat. Ő figyelmeztet, fenyít, dorgál, és megmutatja az egyetlen biztonságos utat. De ha azok, akik különleges gondviselésének tárgyai voltak, az ismételten hangzó figyelmeztetések után is a Szentlélektől függetlenül járják majd a saját útjukat, akkor Isten nem küldi el angyalait, hogy megvédje őket az ördög eltökélt támadásaival szemben. {LDE 242.1}   

Sátán ereje szárazon és vízen munkálkodik, szerencsétlenséget és nyomorúságot idéz elő; tömegeket söpör el, hogy a zsákmányát bebiztosítsa (14MR, 1883, 3. o.). {LDE 242.2}   

Isten az ellenségeit eszközként használja fel, hogy megbüntesse mindazokat, akik saját veszedelmes elgondolásaikat követték, amivel az örök igazságot. (PC, 1894, 136. o.). {LDE 242.3}   

Éppen most vonja vissza az Úr megbántott, visszautasított és bántalmazott Lelkét a földről. Amilyen gyorsan eltűnik a Szentlélek, Sátán is hasonló gyorsasággal végzi kíméletlen munkáját szárazon és vízen (Ms, 1898, 134.). {LDE 242.4}   

A gonoszok átlépték kegyelemidejük határát; Isten a Szentlelkét – akinek folyamatosan ellenálltak – végül megvonja tőlük. Már védtelenek a gonosszal szemben a kegyelem oltalmát nélkülözve (GC, 1911, 614. o.). {LDE 242.5}   

Időnként a szent angyalok pusztító munkát végeznek

[Magának a bűnösnek kell viselnie a teljes felelősséget a rá kiszabott büntetésért. Ellen G. White kijelenti: Isten senkit sem pusztít el. A bűnös saját bűnbánatának hiányával pusztítja el önmagát – 5 T, 1879, 120. o. (lásd: GC, 1911, 25–37. o.).] Lesújtottak Isten ítéletei Jerikóra. Ez egy erődítmény volt. De maga az Úr seregének fejedelme jött le a mennyből, hogy vezesse a mennyei csapatokat a város elleni támadásban. Isten angyalai ragadták meg a tömör falakat, és döntötték földre (3T, 1873, 264. o.). {LDE 243.1}   

Korlátlan hatalommal rendelkeznek az Örökkévaló uralma alatt álló angyalok. Krisztus parancsának engedelmeskedve egyszer csupán egy éjszaka leforgása alatt száznyolcvanötezer katonát vágtak le az asszír hadseregből (DA, 1898, 700. o.). {LDE 243.2}   

Ugyanaz az angyal, aki eljött Péter kiszabadítására a mennyei udvarból, Heródes számára viszont már a harag és az ítélet üzenetét közvetítette. Az angyal meglökte Pétert, hogy felébressze álmából. De egy egészen más ütést mért a gonosz királyra, megalázva büszkeségét és végrehajtva rajta a Mindenható büntetését. Heródes nagy testi és lelki gyötrelmek közepette halt meg, Isten megtorló ítélete alatt (AA, 1911, 152. o.). {LDE 243.3}   

Egyetlen angyal ölte meg Egyiptom minden elsőszülöttét, gyászba borítva az egész országot. Amikor Dávid vétkezett a népszámlálással Isten ellen, angyal okozta azt a rettenetes pusztulást, a király bűnére büntetésül. A gonosz angyalok ugyanazt a pusztító erőt alkalmazzák Isten engedélyével, mint a szent angyalok az Úr parancsára. Az erők már felkészültek a világszéles pusztításra, csak a mennyei Felség engedélyére várnak (GC, 1911, 614. o.). {LDE 243.4}   

Az első két csapás

Amikor Krisztus befejezi közbenjárását a szentélyben, Isten kitölti elegyítetlen haragját, amely azokat fenyegeti, akik a fenevadat és annak képét imádják, és magukra veszik a fenevad bélyegét (Jel 14:9-14). Amikor a Mindenható arra készült, hogy megszabadítsa Izráelt Egyiptomból, a csapások hasonló természetűek voltak, mint azok a rettenetes és még kiterjedtebb ítéletek, amelyek a világot majd közvetlenül Isten népének végső szabadulása előtt érik. A próféta így írja le azokat a szörnyű csapásokat: „Gonosz és ártalmas fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik imádták annak képét.” A tenger „olyanná lett, mint a halott vére; és minden élő állat meghalt a tengerben” (Jel 16:2-3) (GC, 1911, 627–628. o.). {LDE 244.1}   

A csapások hullottak a föld lakóira. Néhányan vádolták Istent és átkozták őt. Mások az Úr népéhez rohantak és kérték, tanítsák meg őket, hogyan menekülhetnének meg az ítéletektől. De a szenteknek nincs több mondanivalójuk számukra. Már elsírták utolsó könnyüket a bűnösökért, elmondták az utolsó kétségbeesett imát, elhordozták az utolsó terhet, és beszámoltak az utolsó figyelmeztetésről is (EW, 1858, 281. o.). {LDE 244.2}   

A harmadik csapás

Láttam, hogy a négy angyal addig tartja vissza a négy szelet, amíg Jézus befejezi munkáját a szentélyben, és akkor jön el a hét utolsó csapás. Ezek a csapások felbőszítették a gonoszokat az igazak ellen; azt gondolják, hogy mi hoztuk Isten ítéleteit rájuk, és ha megtisztíthatnák tőlünk a világot, akkor a csapások is abbamaradnának. Rendeletet adtak ki a szentek megölésére, akiket ez arra késztetett, hogy éjjel és nappal szabadulásért kiáltsanak (EW, 1851, 36–37. o.). {LDE 245.1}   

És „a folyóvizek” és „a vizek forrásai” vérré váltak. Bármennyire iszonyúak is ezek a büntetések, Isten igazságosságához nem fér kétség. Az angyal kijelenti: „Igaz vagy, Uram… hogy ezeket ítélted; mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adtál nekik inni; mert méltók arra” (Jel 16:2, 6). Akik halálra ítélik az Örökkévaló népét, éppolyan bűnösök vérük kiontásában, mintha saját kezükkel ölték volna meg őket (GC, 1911, 628. o.). {LDE 245.2}   

A negyedik csapás

A következő csapásnál a napnak „adaték… hogy az embereket tikkassza tűzzel. És eltikkadtak az emberek nagy hévséggel” (Jel 16:8-9). A próféták így ábrázolják az állapotokat ebben a félelmetes időben: „Gyászol a föld… mert elveszett a mező aratása… A mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony, kiszáradt az öröm az emberek közül.” „Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak… Mint nyög a barom! Megháborodtak a marhacsordák, mert nincs legelőjük… Kiszáradtak a vizeknek ágyai, és tűz emésztette meg a puszta virányait.” „Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkül hányják mindenüvé” (Jóel 1:10, 12, 17, 20; Ám 8:3). {LDE 245.3}   

A csapások nem egyetemesek, különben a föld lakói mind elpusztulnának. Mégis ezek lesznek a legszörnyűbb csapások, amelyekről halandó ember valaha is hallott (GC, 1911, 628–629. o.). {LDE 246.1}   

Az ötödik csapás

Amikor a diadalittas, gúnyolódó és szitkozódó emberek gonosz tömege mármár ráront zsákmányára, akkor az éj sötétjénél sűrűbb feketeség ereszkedik le. Majd az Isten trónjáról áradó, dicsfényben ragyogó szivárvány jelenik meg, amely átíveli az eget, és mintha körülzárná az imádkozó csoportokat. A dühös tömegeket hirtelen feltartóztatják. A gúnyolódó kiáltások elhalnak. Elfeledkeznek gyilkos haragjuk célpontjairól. Szörnyű balsejtelmek között merednek Isten szövetségének jelére, és szeretnének elrejtőzni megsemmisítő fényessége elől… {LDE 246.2}   

Az Üdvözítő éjfélkor mutatja meg hatalmát népe szabadítására. A nap megjelenik, és teljes fényében ragyog. Jelek és csodák gyors egymásutánban követik egymást. A gonoszok rémülettel és csodálkozva nézik a jelenetet, miközben az igazak szent örömmel szemlélik szabadulásuk jeleit (GC, 1911, 635–636. o.). {LDE 246.3}   

Isten törvénye az égen jelenik meg

Az égen egy kéz jelenik meg, amely két egymásra hajtott kőtáblát tart. A próféta ezt mondja: „Az egek kijelentik az Ő igazságát, mert az Isten bíró” (Zsolt 50:6). A szent törvény – az Úr igazsága, amely az élet vezérfonalaként hangzott el a Sínaihegyről, mennydörgés és villámlás közepette – most az ítélet mércéjeként tárul az emberek elé. A kéz szétnyitja a táblákat, és láthatóvá válnak a Tízparancsolat rendelkezései, mintha tüzes tollal írták volna őket. A szavak olyan tisztán rajzolódnak ki, hogy mindenki elolvashatja. Megelevenedik az emlékezet, a babonaság és az eretnekség sötétsége szertefoszlik, és a föld lakói elé tárul Isten tíz rövid, átfogó és irányadó igéje (GC, 1911, 639. o.). {LDE 247.1}   

Hamis pásztoraikat kárhoztatják az elveszettek

Azok az egyháztagok, akik ismerték a világosságot és meggyőződésre jutottak, de lelkük üdvösségét a lelkészre bízták, megtanulják Isten napján, hogy más nem fizetheti ki helyettük törvényszegésük váltságdíját. Rettenetes kiáltás hangzik fel: „Elvesztem, örökre elvesztem!” Az emberek úgy érzik majd, hogy darabokra tudnák szakítani a lelkészeket, akik hazugságokat prédikáltak és az igazságot kárhoztatták (4BC, 1900, 1157. o.). {LDE 247.2}   

Mindannyian egy emberként zúdítják a papokra elkeseredett kárhoztatásukat. A hűtlen pásztorok tetszetős dolgokat prófétáltak; hallgatóikat az Örökkévaló parancsolatainak semmibevételére és még arra is biztatták, hogy üldözzék a törvényt szentségesként tisztelőket. Most ezek a tanítók kétségbeesésükben beismerik a világ előtt, hogy nyájukat félrevezették. A tömegeket harag önti el: „Elvesztünk, ti okoztátok pusztulásunkat!”, és a hamis pásztorok ellen fordulnak. Éppen azok szórják rájuk a legszörnyűbb átkokat, akik valamikor a legjobban csodálták őket. Ugyanazok a kezek emelkednek elpusztításukra a levegőbe, amelyek egykor babérkoszorút helyeztek homlokuk köré. A kardokat, amikkel Isten népét akarták lemészárolni, most ellenségeik ellen fordítják (GC, 1911, 655–656. o.). {LDE 247.3}   

Látjuk, hogy az egyház – az Úr szentélye – érezte meg először a Mindenható haragjának súlyát. A vén férfiak (Ez 9:6), akiknek Isten nagy világosságot adott, és akik a nép lelki érdekei fölött őrködtek, elárulták a beléjük vetett bizalmat (5T, 1882, 211. o.). {LDE 248.1}   

A hamis pásztorok hatástalanná tették a Bibliát… Munkájuk hamarosan visszahull rájuk. Amikor Isten ítéletei lesújtanak a misztikus Babilonra, akkor tanúi lesznek a Jelenések könyve 18. fejezetében leírt jeleneteknek (Ms, 1900, 60 .). {LDE 248.2}   

A hatodik csapás

Az ördögi lelkek elmennek a föld királyaihoz és szerte az egész világra, hogy fogságukban tartsák őket a csalásban, és hogy egyesüljenek az ördöggel a menny kormányzata ellen vívott utolsó csatában (GC, 1911, 624. o.). {LDE 248.3}   

Isten Lelke fokozatosan visszavonul bolygónkról. Sátán is számba veszi gonosz erőit, kimenvén „a földnek és az egész világnak királyaihoz”, hogy zászlaja alá gyűjtse és felkészítse őket „a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel 16:14) (7BC, 1890, 983. o.). {LDE 249.1}   

Miután János leírja a Jelenések könyve 16. fejezetében azt a csodatévő hatalmat, amely összegyűjti a népeket az utolsó nagy viadalra, nem használ többé jelképeket, és a trombita hangja még egyszer, határozottan felharsan: „Ímé, eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát” (Jel 16:15). A bűneset után Ádám és Éva meztelen volt, mert eltávozott tőlük a fényöltözet és a védelem. {LDE 249.2}   

A világ el fogja felejteni az Úr intéseit és figyelmeztetéseit, ahogy Noé világának szülöttei és Sodoma lakosai is tették. Romlott terveikkel és elgondolásaikkal ébredtek föl, de hirtelen tűzeső szakadt rájuk az égből, és megemésztette a város istentelen lakóit. „Ezenképpen lesz azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik” (Lk 17:30) (14MR, 1896, 96–97. o.). {LDE 249.3}   

Az utolsó nagy ütközet, jók és gonoszok között

Két szembenálló erő jelenik meg az utolsó ütközetben. Az egyik oldalon az ég és a föld Teremtője áll. A mellette lévők mind az Ő pecsétjét viselik magukon, és engedelmeskednek parancsolatainak. A másik oldalon a sötétség fejedelme áll mindazokkal, akik a hitehagyást és a lázadást választották (7BC, 1901, 982–983. o.). {LDE 249.4}   

Rettenetes küzdelemnek nézünk elébe. Elközelgetett a mindenható Isten viadalának órája. Amit eddig féken tartottak, azt most szabadjára engedik. A kegyelem angyala már bontogatja szárnyait, és arra készül, hogy elhagyja a trónt, és átengedje a világot Sátán irányításának. A földi fejedelmek és hatalmasságok elkeseredetten lázadnak a menny Istenével szemben. Elteltek a gyűlölettel mindazok iránt, akik őt szolgálják; és hamar, nagyon hamar sor kerül a jó és a gonosz közötti utolsó nagy ütközet megvívására. A föld csatatérré válik – a végső küzdelem és a végső győzelem színterévé. Itt, ahol Sátán oly sokáig vezette az embereket Isten ellen, örökre elfojtják a lázadást (RH, 1902. május 13.). {LDE 250.1}   

A két sereg között folytatódó harc éppolyan valóságos, mint amit a világ hadseregei vívnak egymással. A lelki küzdelem kimenetelétől függ az emberek örök sorsa (PK, 1914, 176. o.). {LDE 250.2}   

Választ az egész világ

Az egész világ ott áll majd a kérdés egyik vagy a másik oldalán. Armageddon csatáját meg fogják vívni. Az a nap egyikünket sem találhat alva. Legyünk teljesen ébren, okos szüzekként olajnak kell lennie a lámpásainkhoz tartozó edényeinkben! A Szentlélek ereje nyugodjon meg rajtunk, és az Úr seregének fejedelme áll a mennyei angyalok élén, hogy irányítsa a csatát (3SM, 1890, 426. o.). {LDE 250.3}   

Egyre nyilvánvalóbbá válik Sátánnak a jóval szemben tanúsított ellenségeskedése, ahogy működésbe hozza erőit lázadásának utolsó nagy művében. Minden ember, aki teljesen nem adta át magát Istennek, és nem az Úr hatalma által él, szövetségre fog lépni Luciferrel a menny ellenében, és harcba száll a világegyetem Uralkodója ellen (TM, 1892, 465. o.). {LDE 251.1}   

Hamarosan eljön az idő, amikor a föld minden lakója állást foglal a mennyei kormányzat mellett vagy ellen (7T, 1902, 141. o.). {LDE 251.2}   

A hetedik csapás

Tanulmányoznunk kell a hetedik pohár kitöltetését (Jel 16:17-21). A gonoszság erői nem adják fel a harcot küzdelem nélkül, de Isten is részt vesz az armageddoni csatában. Amikor a földet a Jelenések könyve 18. fejezetében leírt angyal dicsősége világítja be, a vallási erők – jók és rosszak egyaránt – felébrednek a szunnyadásból, és a csatateret az élő Isten seregei foglalják el (7BC, 1899, 983. o.). {LDE 251.3}   

Hamarosan itt van az armageddoni csata ideje. A menny seregeinek vezére fehér lovon ül; ruháján, a finom, tiszta és fehér gyolcson a „királyoknak Királya és uraknak Ura” felirat olvasható (Jel 19:11-16) (7BC, 1899, 982. o.). {LDE 251.4}   

Az egész föld háborgó tengerként hullámzik. Felszíne széttöredezik. Még az alapjai is megrendülni látszanak. Hegyláncok süllyednek le. Lakott szigetek tűnnek el. A kikötők környékét, amely a gonoszság miatt Sodomává vált, elnyelik a tajtékzó hullámok… Világunk legragyogóbb városai dőlnek romba. A kevély paloták, amelyekre eltékozolták földünk nagyjai a vagyonukat, csak hogy önmagukat dicsőítsék, a szemük láttára válnak romhalmazzá. Leomlanak a börtönfalak, és Isten gyermekei megszabadulnak, akiket eddig hitük miatt tartottak fogva (GC, 1911, 637. o.). {LDE 251.5}