15. ISTEN PECSÉTJE ÉS A FENEVAD BÉLYEGE

Csak két csoport

Csak két csoport létezhet. Mindegyik megkülönböztető jegyet visel: az élő Isten pecsétjét vagy a fenevadnak és képének bélyegét (RH, 1900. január 30.). {LDE 215.1}   

Az egész keresztény világ részese lesz a hit és a hitetlenség közötti nagy összecsapásnak. Mindenki állást foglal. Néhányan látszólag egyik oldalon sem bonyolódnak bele a viszályba. Úgy tűnhet, hogy nem vetik el az igazságot, de nem fognak bátran kiállni a javaik elvesztése vagy a szemrehányástól való félelem miatt az Úrért. – Ők mindnyájan az Üdvözítő ellenségei közé számláltatnak (RH, 1893. február 7.). {LDE 215.2}   

Az idők végéhez közeledve a világosság és a sötétség gyermekei közötti határvonal egyre élesebben fog kirajzolódni. Mindinkább különböznek majd egymástól. Ezt az eltérést Jézus szavai fejezik ki: „újonnan született” – vagyis újjáteremtetett Krisztusban, meghalt a világnak és Istennek él. Ezek azok a falak, amelyek választóvonalat húznak a mennyei és a földi közé, és leírják a különbséget a világhoz tartozók és az abból kihívottak között. Ők a kiválasztottak és a becsesek Atyjuk szemében (SpTBC, 1882, 3. o.). {LDE 215.3}   

Családok válnak szét

A családtagok elkülönülnek egymástól. Jel kerül az igazakra. „És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nekik, amint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt” (Mal 3:17). Az Isten parancsolatainak engedelmeskedők egyesülnek a szentek csapatával a világosságban. Ők majd belépnek a kapukon a városba, és joguk lesz az élet fájához. {LDE 216.1}   

„Az egyik felvitetik”. Nevét beírják az élet könyvébe, míg korábbi társain az Istentől való örök elválasztatás bélyege lesz (TM, 1895, 234–235. o.). {LDE 216.2}   

Az elnyert világosság szerint ítéltetünk meg

Sokan, akiknek nem volt meg az a kiváltságuk, mint nekünk, megelőzik a mennyben azokat, akiknek nagy a világosságuk, de nem aszerint éltek. Sokan a legjobb ismeretük szerinti világosságban éltek, és ez alapján ítélik meg őket (Letter, 1895, 36.). {LDE 216.3}   

Várnunk kell a kijelölt időre, amíg a figyelmeztetés eljut a világ minden szegletébe, és elegendő világosság és bizonyíték adatik mindenkinek. Némelyeknek kevesebb a világossága, mint másoknak, de mindenki a neki adott tudás szerint lesz megítélve (Ms, 1899, 77. o.). {LDE 217.1}   

Nagy világosságot kaptunk Isten törvényéről. Ez a törvény a jellem mércéje. Az embernek most ehhez kell alkalmazkodnia, és ez által lesz megítélve az utolsó nagy napon. Akkor az emberekkel a nekik adott világosság szerint bánnak (RH, 1901. január 1.). {LDE 217.2}   

Akiknek nagy világosságuk volt, de megvetették azt, rosszabb helyzetben vannak, mint akiknek nem adatott annyi kiváltság sem. Ők Uruk helyett magukat magasztalják fel. Az emberi lényekre kirótt büntetés minden esetben arányos lesz a szégyennel, amit Istenre hoztak (8MR, 1901, 168. o.). {LDE 217.3}   

Mindenki eleget fog tudni ahhoz, hogy értelmesen dönthessen (GC, 1911, 605. o.). {LDE 217.4}   

Nincs mentség a szándékos vakságra

Senkit sem ítélnek el azért, mert nem követte azt az ismeretet, amely sohasem volt az övé, mivel nem szerezhette meg. De sokan utasítják vissza a Krisztus képviselői által bemutatott világosság iránti engedelmességet, hiszen a világ mércéjéhez kívánnak alkalmazkodni Őket a megértett és a lelküket megvilágító igazság fogja kárhoztatni az ítéletben (5BC, 1884, 1145. o.). {LDE 217.5}   

Sokaknak alkalmuk van értesülni az igazságról, és mégsem veszik a fáradságot, hogy azt meghallgassák vagy megértsék. Azt gondolják, hogyha nem hallják, akkor majd számon sem kérhetik tőlük. De ugyanúgy bűnösnek ítélik őket Isten előtt, mintha hallották és elutasították volna. Nincs mentsége azoknak, akik a tévelygést választották, mikor megérthették volna az igazságot. Jézus a szenvedéseivel és halálával engesztelést hozott a tudatlanságból elkövetett bűnért, de a szándékos vakságra nem nyújtott megoldást. {LDE 218.1}   

Azért a világosságért nem fognak felelősségre vonni, amely nem jutott el a tudatodig, de azért már igen, amelynek ellenálltál, és visszautasítottad. Az ember nem értheti meg azt az igazságot, amellyel sohasem találkozott, és ezért nem ítélhető el azért a világosságért sem, amellyel soha nem rendelkezett (5BC, 1893, 1145. o.). {LDE 218.2}   

A jó cselekedetek fontossága

Az utolsó napok döntései a mi jó cselekedeteinken múlnak. Krisztus minden áldásos eljárást úgy tekint, mintha vele tették volna (TM, 1896, 399. o.). {LDE 218.3}   

Amikor elébe gyűjtik a népeket, akkor csak két csoport lesz, és örök sorsukat az határozza majd meg, hogy mit tettek, vagy mit mulasztottak el Krisztusért megtenni szegény és szenvedő embertársaikon keresztül… {LDE 218.4}   

A pogányok közül némelyek tudatlanul bár, de Istent imádták, akikhez a világosság sohasem jutott el emberi eszközök útján, és ők mégsem vesznek el. Bár az Úr írott törvényét nem ismerték, de meghallották a hangját, amely a természeten keresztül szólt hozzájuk, és aszerint jártak el, amit a törvény megkövetelt. Tettük a bizonyíték arra, hogy a Szentlélek szívüket megérintette, és Isten mint gyermekeit ismeri el őket. {LDE 218.5}   

Mennyire meghökkennek és milyen boldogok lesznek majd a jelentéktelen nemzetek és a kevésre tartott pogányok, amikor az Üdvözítő ajkáról ezeket a szavakat hallják: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg” (Mt 25:40). Milyen boldogság tölti el a végtelen Szeretet szívét, amikor követői meglepetten és örömmel tekintenek fel a jóváhagyás szavait hallva! (DA, 1898, 637–638. o.). {LDE 219.1}   

Az indíték határozza meg a cselekedet jellegét

Az ítélet napján egyesek ilyen vagy olyan jó cselekedetekre hivatkoznak, ami alapján ügyüket mérlegelni kellene. Ezt mondják: „Fiatal embereknek segítettem elhelyezkedni az üzleti életben. Pénzt adtam a kórházak alapításához. Özvegyek szükségét enyhítettem, és a szegényeket befogadtam az otthonomba.” Igen, de indítékaikat annyira beszennyezte az önzés, hogy a cselekedet nem fogadható el az Úr szemében. Tetteikben csak az „én” sugárzott (Ms, 1906, 53.o.). {LDE 219.2}   

Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, és a gyalázat vagy a magas erkölcsi érték pecsétjét nyomja rá (DA, 1898, 615. o.). {LDE 219.3}   

Mi Isten pecsétje?

Mihelyt az Úr népét a homlokukon elpecsételik – de ez nem valamilyen látható pecsét vagy bélyeg lesz, hanem az igazságban való megingathatatlan szellemi és lelki alap –, és felkészülnek a rostálásra, a várt események bekövetkeznek. Valójában már el is kezdődött (4BC, 1902, 1161. o.). {LDE 219.4}   

Az élő Isten pecsétjét azokra helyezik, akik lelkiismeretesen megtartják az Úr szombatját (7BC, 1897, 980. o.). {LDE 220.1}   

Akik majd elnyerik homlokukra az élő Isten pecsétjét, azoknak meg kell tartaniuk a negyedik parancsolat szombatját (7BC, 1899, 970. o.). {LDE 220.2}   

A szombat igazi megünneplése a menny iránti hűség jele (7BC, 1899, 981. o.). {LDE 220.3}   

A Tízparancsolatból egyedül a negyedik viseli magán a nagy Törvényadó, a menny és a föld Teremtőjének pecsétjét (6T, 1900, 350. o.). {LDE 220.4}   

A Mindenható emlékművének, az Édenben elrendelt hetedik napi szombatnak a megünneplése lesz az Isten iránti hűségünk próbája (Letter, 1900, 94.). {LDE 220.5}   

Jel kerül az Örökkévaló népének minden tagjára, ugyanolyan valóságosan, ahogyan megjelölték a héber otthonok ajtaján a szemöldökfát, hogy megőrizzék magukat a pusztulástól. Isten kijelenti: „És adám nékik a szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Ő megszentelőjük” (Ez 20:12) (7BC, 1900, 969. o.). {LDE 220.6}   

Krisztuséhoz hasonló jellem

Az élő Isten pecsétje csak azokra kerül, akik Krisztuséhoz hasonló jellemmel rendelkeznek (7BC, 1895, 970. o.). {LDE 221.1}   

Akik megkapják az Úr pecsétjét, és védelmet élveznek a nyomorúság idején, teljesen Jézus képmását kell visszatükrözniük (EW, 1851, 1. o.). {LDE 221.2}   

Az Üdvözítő pecsétjét soha nem fogják tisztátalan férfi vagy nő homlokára helyezni. Soha nem fogják nagyravágyó, a világot szerető férfi vagy nő homlokára nyomni. Soha nem helyzik hamis nyelvű vagy álnok szívű férfiak vagy nők homlokára. Mindazoknak szeplő nélkülieknek kell lenniük Isten előtt, akik elnyerik a pecsétet – mint a menny jelöltjeinek (5T, 1882, 216. o.). {LDE 221.3}   

A szeretet az engedelmességben fejeződik ki, és a tökéletes szeretet elűz minden félelmet. Azoknak, akik Istent szeretik, az Ő pecsétje van a homlokukon, és az Úr munkáját végzik (SD, 1894, 51. o.). {LDE 221.4}   

Akik legyőzik a világot, a testet és a gonoszt, abban a kiváltságban részesülnek, hogy elnyerik az élő Isten pecsétjét (TM, 1886, 445/c). {LDE 221.5}   

Küzdünk-e minden Istentől jövő erőnkkel, hogy eljussunk a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére? Törekszünk-e elérni az Ő teljességét, mind magasabbra és magasabbra jutva, megpróbálva elnyerni jellemének tökéletességét? Amikor a menny szolgái elérik ezt a pontot, akkor elpecsételtetnek a homlokukon. A jegyző angyal kijelenti: „Elvégeztetett!” Tökéletesek lesznek benne, övéi a teremtés és a megváltás által (3SM, 1899, 427. o.). {LDE 222.1}   

Most van az elpecsételés ideje

Láttam, hogy a szombat jelen próbája nem jöhetett el, amíg Jézus közbenjárása a szentélyben be nem fejeződött, és amíg be nem ment a második kárpit mögé; ezért azok a keresztények, akik a szentek szentjébe vezető ajtó kinyílása előtt aludtak el, amikor az éjféli kiáltás lezárult, 1844 júliusában, és akik nem tartották meg az igazi szombatot, most reménységben nyugodnak, mert nem volt meg az a világosságuk és próbájuk a szombatot illetően, amellyel mi most rendelkezünk, amióta ez az ajtó megnyílt. Láttam, hogy Sátán megkísértett némelyeket Isten népe közül ezen a ponton. Mivel olyan sok jó keresztény aludt el a hitben diadalmaskodva, anélkül, hogy megtartotta volna az igazi szombatot, egyesek kételkedtek, hogy az most próba lenne a számunkra… {LDE 222.2}   

Sátán most minden eszközt felhasznál az elpecsételés e mostani idejében, hogy Isten népének értelmét távol tartsa a jelenvaló igazságtól, és ingadozóvá tegye őket (EW, 1851, 42–43. o.). {LDE 222.3}   

Láttam, hogy Mrs. Hastings elpecsételtetett, és előjön majd Isten szavára, megáll a földön és a száznegyvennégyezerrel lesz. Láttam, hogy nem kell gyászolnunk őt, mert a nyomorúság idején pihenni fog (2SM, 1850, 263. o.). {LDE 222.4}   

Élnek földünkön olyan emberek, akik elmúltak 90 évesek. Az idős kor természetes következményei láthatóak a gyengeségükben. De hisznek Istenben, és Isten szereti őket. Rajtuk van az Ő pecsétje, és azok között lesznek, akiknek azt mondta: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg” (Jel 14:13) (7BC, 1899, 982. o.). {LDE 223.1}   

Ó, bárcsak ránk kerülhetne Isten pecsétje!

Rövid időn belül mindenki, aki Isten gyermeke, megkapja az Ő pecsétjét. Ó, bárcsak a homlokunkra kerülhetne! Ki tudja elviselni annak gondolatát, hogy az angyal elhalad mellette, amikor elindul, hogy elpecsételje Isten szolgáit a homlokukon? (7BC, 1889, 969–970. o.). {LDE 223.2}   

Ha az igazságban hívők nem a hitük által élnek ezekben a viszonylag békés napokban, mi fogja őket megtartani, amikor eljön a nagy próba, és kiadják a rendeletet mindazok ellen, akik nem imádják a fenevad képét, és nem veszik fel bélyegét homlokukra vagy kezükre? Ez a ünnepélyes időszak nincs már messze. Isten népének ahelyett, hogy gyengévé és tétovázóvá válna, erőt és bátorságot kellene gyűjtenie a nyomorúság idejére! (4T, 1876, 251. o.). {LDE 223.3}   

Mit jelent a fenevad bélyege?

Isten egy népet mutatott Jánosnak, amely különbözött azoktól, akik a hét első napját ünnepelve imádják a fenevadat vagy annak képét. A vasárnap megünneplése lesz a fenevad bélyege (TM, 1898, 133. o.). {LDE 223.4}   

A fenevad bélyege a pápaság nyugalomnapja (Ev, 1899, 234. o.). {LDE 224.1}   

Amikor eljön a próba, világosan kitűnik, hogy mi a fenevad bélyege: a vasárnap megtartása (7BC, 1900, 980. o.). {LDE 224.2}   

Isten jele vagy pecsétje a hetedik nap, a szombat, azaz a teremtés emlékünnepének megtartásában nyilvánul meg… A fenevad bélyege ezzel ellentétes: a hét első napjának a megünneplése (8T, 1904, 117. o.). {LDE 224.3}   

„Azt teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal… hogy az ő jobb kezükre vagy homlokukra bélyeget tegyenek” (Jel 13:16). Vasárnap nemcsak a kezükkel nem dolgozhatnak az emberek, hanem értelmükkel is el kell ismerniük a vasárnapot nyugalomnapként (SpTBC, 1897, 6–7. o.). {LDE 224.4}   

Mikor veszik magukra a fenevad bélyegét?

Még senki sem vette magára a fenevad bélyegét (Ev, 1899, 234. o.). {LDE 224.5}   

A vasárnapünneplés most még nem a fenevad bélyege, és mindaddig nem is lesz az, amíg ki nem adják a rendeletet, amellyel az embereket a hamis nyugalomnap imádására kényszerítik. Elérkezik az idő, amikor ez a nap lesz a próba, de ez az idő most még nincs itt (7BC, 1899, 977. o.). {LDE 224.6}   

Isten azért adta az embereknek a szombatot, hogy jel legyen közte és közöttük, ezzel a hűségüket próbálja meg. Azok, akik az előttünk álló nagy válság idején is engedetlenek maradnak, és továbbra is emberi törvényeket emelnek a menny rendelkezése fölé, miután világosságot kaptak Isten törvényéről, magukra fogják venni a fenevad bélyegét (Ev, 1900, 235. o.). {LDE 225.1}   

A szombat lesz a hűség nagy próbája, mert ez az a pontja az igazságnak, amely különösen vitatott. Amikor a végső próbatétel az emberekre zúdul, akkor majd éles határvonal keletkezik Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt. {LDE 225.2}   

Míg a hamis szombat állami törvények szerinti megtartása – amely ellentétes a negyedik parancsolattal – az istenellenes hatalomnak tett hűségesküvel egyenlő, addig az igazi szombat megünneplése, Isten törvényének engedelmeskedve, a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Míg az egyik csoport a földi hatalmaknak engedve elfogadja és felveszi a fenevad bélyegét, a másik a mennyei tekintélyhez való hűség jelét választva Isten pecsétjét kapja meg (GC, 1911, 605. o.). {LDE 225.3}   

A próba a vasárnapünneplés kötelezővé tétele lesz

Senkit sem fognak kárhoztatni, amíg nem nyert világosságot, és nem szembesült a negyedik parancsolatban foglalt kötelezettséggel. De amikor a hamis szombatot kötelezővé tévő rendeletet kiadják, és a harmadik angyal hangos kiáltása óv a fenevad és annak képe imádásától, világos választóvonalat húz a hamis és az igaz közé. Ha valaki ekkor továbbra is folytatja a törvényszegést, magára veszi a fenevad bélyegét (Ev, 1899, 234–235. o.). {LDE 225.4}   

Amikor a vasárnapünneplést törvény teszi kötelezővé, és a világ megvilágosodik az igazi szombat követelményét illetően, ha valaki akkor szegi meg Isten törvényét, hogy olyan rendelkezésnek engedelmeskedjen, amely nem bír magasabb tekintéllyel Rómáénál, ezzel a pápaságot Isten fölé helyezi. Rómának hódol, és annak a hatalomnak, amely érvényt akar szerezni a Róma által elrendelt ünnepnek. – A fenevadat és annak képét imádja. {LDE 226.1}   

Ha az emberek elvetik az ünnepet, amelyet Isten a saját tekintélye jelének nyilvánított, és helyette azt tartják tiszteletben, amit Róma fennhatóságának jeléül választott, ezzel elfogadják a Róma iránti hódolat jelét: a fenevad bélyegét. Ez azonban nem történik meg, amíg a kérdést világosan az emberek elé nem tárják, és nem választottak Isten parancsolatai és az emberi rendeletek között. Aki ekkor is folytatja a törvényszegést, az magára veszi a fenevad bélyegét (GC, 1911, 449. o.). {LDE 226.2}