BEVEZETÉS

A Krisztus eljövetelére összpontosító adventista egyház mindig is fokozott érdeklődést mutatott az utolsó napok válságos eseményei iránt. Ez nem is lehetett másként, hisz a hetednapi adventista mozgalom egy olyan vallási háttérből, az ún. Miller mozgalomból növekedett ki, mely kiemelt hangsúlyt helyezett a végidő eseményeire: a feltámadásra, az utolsó ítéletre, valamint a bűn és a bűnös büntetésére. {3SM 380.1}   

Az Ellen White-nak adott látomások az igazság próbaköveként mutatták be a hetednapi szombat megőrzését, mely két osztályba sorolja majd a föld lakosságát. Azokra, akik engedelmeskednek Istennek és örök életet nyernek, valamint azokra, akik megtagadják Isten törvényét és mindörökre elvesznek. Az egyénnek a szombatnap kérdéséhez való hozzáállása lesz a meghatározó tényező. {3SM 380.2}   

A földi történelem záró eseményei képezték alapját az 1858-ban kiadott, 219 oldalas rövid iratnak, ami A nagy küzdelem címmel jelent meg. Az azonos címen kiadott kötetek (1884, 1888, 1911) is ennek a harcnak a döntő és válságos mozzanataival foglalkoznak. {3SM 380.3}   

Az adventisták komoly alapossággal tanulmányozták ennek a könyvnek a záró fejezeteit, és lelkesedéssel teltek meg az egyházra és a világra váró események megismerésekor. Nem kisebb érdeklődéssel kezdtek kutatni hasonló jellegű kijelentések után Ellen White minden nyomtatott művében, remélve, hogy valamilyen kiegészítő világosságot nyernek a ránk váró eseményekkel kapcsolatban. A most következő részben először teszünk közzé olyan, eddig még ki nem nyomtatott kijelentéseket a végidőről, melyek hozzásegítenek a földi történelem végső eseményeinek jobb megértéséhez. {3SM 380.4}   

A vasárnaptörvény kiadására való törekvés (az 1800-as évek vége) hatására Ellen White részletesen írt a közeledő válságról a Bizonyságtételek ötödik kötetében (711–718. o.), melyben kifejtette a hetednapi adventistákra váró események jelentőségét. Kijelentette, hogy az egyház még nem állt készen ezekre az eseményekre, és előre jelezte, hogy Isten válaszul „a nép imáira, visszatarthatja a törvényét semmibe vevők munkáját.” {3SM 381.1}   

Amikor a déli államok némelyikében hatályba léptették a vasárnap megünnepléséről szóló törvényeket, és ezek miatt adventistákat ejtettek foglyul, vetettek börtönbe és fogtak kényszermunkára láncokra verten, a vasárnap kérdése nagyobb jelentőséget kapott, és komoly tanulmány tárgya lett az 1889-es Generál Konferencia ülésszakán. Gondosan felülvizsgálva az érintett alapelveinket, Ellen White óvatosságra intett minden esetleges döntés kapcsán, melyet a küldöttek meghozhatnak. {3SM 381.2}   

A vasárnapkérdés lendülete fokozatosan alábbhagyott, de a későbbi években Ellen White folyamatosan az egyházi vezetők elé tárta a végső küzdelem eseményeit. Ami a szombatünneplés által kiváltott üldözést illeti, az idők változhattak, de a szóban forgó kérdések és elvek ugyanazok maradtak. Ellen White halála óta még több változás következett be, de hisszük, hogy a közelgő küzdelem során ugyanezek az elvek és kérdések kerülnek majd elő, bármilyenek is legyenek a jelen körülmények. {3SM 381.3}   

Ennek a szakasznak a nagy része olyan kijelentéseket tartalmaz a végidő kapcsán, melyek gyakran párhuzamba állíthatók A nagy küzdelemben olvasható sorokkal, de amelyek éppolyan gyakran új részleteket és új ismereteket is tartalmaznak. Ezeket az anyagokat három fő csoportba osztottuk fel, nevezetesen: {3SM 381.4}   

  1. Tanítások az 1880–1890-es vasárnaptörvénnyel kapcsolatban {3SM 381.5}   

  2. Általános tanácsok a végidőhöz közeledő néphez {3SM 381.6}   

  3. A „Végső nagy harc” és a szombat-vasárnap kérdésének összefüggései {3SM 382.1}   

Miközben Ellen White felhívja figyelmünket az előttünk álló megpróbáló eseményekre, melyek kétség nélkül eredményeznek majd mártírhalált, és miközben előre jelzi a sorainkba hatoló hitehagyást, gyülekezeti növekedésről is beszél, és bátorítóan szól az Isten hűséges népét támogató mennyei kegyelemről. {3SM 382.2}   

– White Bizottság {3SM 382}