A feltámadt Megváltó

Krisztus a Teremtő és Életadó {1SM 301}   

{1SM 301}   

"...Én vagyok a feltámadás és az élet..." (Jn 11:25). Jézus, aki azt mondta: "...leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt" (Jn 10:17) - arra az életre támadt fel a sírból, amellyel önmagában rendelkezett. Az emberi meghalt, az isteni viszont nem. Krisztus isteni természetének volt hatalma a halál bilincseinek megtörésére. Krisztus kijelenti, hogy Önmagában van élete, amellyel bárkit megeleveníthet, akit akar. {1SM 301.1}   

Minden teremtett lény Isten akarata és hatalma által él. Mindenki az Isten Fiában való életből nyeri életét. Bármennyire tehetséges és sokra is képes valaki, életét az élet Forrásától nyeri. Krisztus az élet kútfeje. Csak az, akié egyedül a halhatatlanság, aki a világosságában és életben lakozik jelentheti ki: ki: "...Van hatalmam letenni azt [életemet], és van hatalmam ismét felvenni azt..." (Jn 10:18). {1SM 301.2}   

A római őrök tisztán hallották Krisztus szavait: "Én vagyok a feltámadás és az élet". Sátán egész serege is hallotta azt. Mi is megértjük, amikor ezt halljuk. Krisztus eljött, hogy váltságul adja életét sokakért. Mint jó Pásztor, életét adta juhaiért. A törvényt fenntartani akaró Isten igazsága szerint a büntetést valakinek el kellett hordoznia. Ez volt az egyedüli mód a törvény megóvására és annak kihirdetésére, hogy az szent, igaz és jó. Ez volt az egyetlen útja annak, hogy Isten rámutasson a bűn hatalmas bűnösségére, és hogy az isteni tekintély dicsősége fennmaradjon. {1SM 301.3}   

Isten egyszülött Fiának halála volt az, aminek fel kellett magasztalnia Isten kormányzásának törvényét. Krisztus elhordozta a világ bűneinek terhét. Jólétünk egyedüli biztonsága Isten Fiának testtélételében és halálában van. Krisztus azért tudta elviselni a szenvedéseket, mert isteni erő támogatta életútján. Azért tudott állhatatos maradni, mert a hűtlenségnek vagy bűnnek nyoma sem volt meg Benne. A jogos büntetést elhordozva diadalt aratott az ember érdekében. Örök életet biztosított számára, s eközben felmagasztalta és dicsőségessé tette a törvényt. {1SM 302.1}   

Isten felhatalmazta Krisztust arra, hogy halhatatlanságot adjon. Emberi természetben letett életét újra felvette és az emberiségnek ajándékozta. "Én azért jöttem - mondja -, hogy életük legyen és bővölködjenek" (Jn 10:10). "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:54). "Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). {1SM 302.2}   

Az örök élet tapasztalatában fognak részesülni mindazok, akik a Krisztusba vetett hit által eggyé váltak Vele. "Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam" (Jn 6:57), és "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban" (Jn 6:56). "Feltámasztom azt az utolsó napon" (Jn 6:54). "...mert én élek, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). {1SM 302.3}   

Krisztus eggyé vált az emberiséggel, hogy az emberiség is eggyé váljék Vele lélekben és igazságban. Ennek a kapcsolatnak az ereje révén, az Isten Igéjének való engedelmességben, az emberek élete azonos lesz Krisztus életével. Jézus így szól a bűnbánóhoz: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25). Krisztus számára a halál nem más mint alvás - csönd, sötétség és alvás. Úgy beszél róla, mint valami pillanatnyi dologról. "És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal" (Jn 11:26). "Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált soha" (Jn 8:51). A halál a hívő számára is kicsiny dolog - alvás csupán. "...azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt" (1Thess 4:14). {1SM 302.4}   

Miközben az asszonyok bizonyságot tettek a feltámadt Megváltóról és Jézus arra készülődött, hogy számos követője előtt megjelentse magát, egy másik jelenet is lejátszódott. A római őrök megláthatták a Jézus születésekor diadaléneket zengő hatalmas angyalt. Angyalokat hallottak, akik a megváltó szeretetről énekeltek. A csodálatos látványtól ájultan, holtakként estek a földre. Miután a mennyei sereg eltávozott előlük, lábra álltak és amilyen gyorsan csak tántorgó végtagjaik engedték, a kert kapuja felé vették útjukat. Vak vagy részeg emberhez hasonlóan támolyogva és halott-sápadt arccal osztották meg csodálatos élményüket az útjukba kerülőkkel. Néhányan megelőzték őket, és gyorsan eljutva a főpapokhoz és vezetőkhöz, legjobb tudásuk szerint jelentették a különleges eseményeket. {1SM 303.1}   

Az őrök Pilátus felé vették útjukat, de a papok és vezetők megüzenték nekik, hogy előttük jelenjenek meg először. Különös látványt nyújtott, amint ezek a harcedzett katonák bizonyságot tettek a feltámadt Krisztusról és a Vele együtt feltámadt sokaságról. Beszámoltak a főpapoknak a sziklasírnál látottakról. Idejük sem volt arra, hogy kigondoljanak valamit és ne az igazságot szólják, de a vezetők nem hallgatták örömmel a beszámolót. Tudták, hogy sokan látták Krisztus tárgyalását, mivel azt a Pászka idején tartották. Tudták, hogy a csodálatraméltó események - a természetfeletti elsötétedés és a hatalmas földrengés - nem maradhatnak hatás nélkül, és azonnal tervezni kezdték, hogyan csaphatnák be az embereket. A katonákat megvesztegették, hogy az igazság helyett valami hazugságot adjanak közre. (The Youth's Instructor, 1898. augusztus 4.) {1SM 303.2}