A Bábel tornya

Isten Noéról kijelentette: „Téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” (I. Móz. 7:1) Ezért csupán házanépét, ezt az egyetlen családot tartotta meg, hogy benépesítsék a sivár, elhagyatott földet, amelyet az özönvíz tisztított meg az erkölcsi romlottságtól. Noé három fiánál azonban hamarosan megmutatkoztak ugyanazok a nagy különbségek, amelyek a vízözön előtti világban voltak tapasztalhatóak. Sémben, Khámban és Jáfetben már láthatóvá vált utódaik jelleme. {PP 117.1}   

Noé, isteni sugallatra, megjövendölte az emberiség ősatyáitól származó három nagy nemzetség történelmét. Khám utódairól – inkább a fiúra, mint az atyára utalva – kijelentette: „Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.” (I. Móz. 9:25) Khám természetellenes bűne elárulta, hogy a gyermeki tisztelet rég kiveszett lelkéből, és kimutatta jellemének elvetemült, gonosz voltát. Ezek a rossz jellemvonások Kanaánra és utódaira is öröklődtek, akik megrögzött gonoszságukkal kihívták magukra Isten ítéleteit. {PP 117.2}   

Ugyanakkor Sém és Jáfet tisztelete atyjuk és az isteni rendszabályok iránt szebb jövőt ígért utódaik számára. Noé ezt mondta két fiáról: „Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki legyen szolgája Kanaán! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; legyen neki szolgája Kanaán!” (I. Móz. 9:26–27) Sém utódaiból származott Isten választott népe, Isten szövetségének népe, és a megígért Megváltó. Jahve volt Sém Istene. Tőle származik majd Ábrahám és Izráel népe, amelyből Krisztusnak meg kell születnie. „Boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene.” (Zsolt. 144:15) Jáfet pedig „lakozzék Sém sátraiban”. Az evangélium áldásaiban kiváltképpen Jáfet utódai részesülnek. {PP 117.3}   

Kanaán ivadékai a pogányság leginkább lealjasító formáiba sülylyedtek. Noha a prófétikus átok szolgaságra ítélte őket, évszázadok teltek el annak beteljesüléséig. Isten addig tűrte gonoszságaikat és romlottságukat, amíg végül kimerítették hosszútűrését. Ezután Isten megfosztotta őket függetlenségüktől, Sém és Jáfet utódainak szolgái lettek. {PP 118.1}   

Noé jövendölése nem a harag vagy a kegy önkényes megnyilvánulása volt. Nem határozta meg fiai jellemét és végzetét. Csupán arra mutatott rá, mi lesz egyénileg választott életvitelük és maguk kialakította jellemük gyümölcse. Ez a jövendölés kifejezte Isten szándékát velük és utódaikkal kapcsolatban, tekintettel jellemükre és életmódjukra. A gyermekek rendszerint szüleik hajlamait, tulajdonságait öröklik, példájukat követik; tehát a szülők bűneit gyermekeik is folytatják nemzedékről nemzedékre. Így folytatódott, ismétlődött Khám rosszasága és tiszteletlensége utódaiban nemzedékeken át, átkot hozva rájuk. „Egy bűnös sok jót veszt el.” (Préd. 9:20) {PP 118.2}   

Másrészt pedig milyen gazdag jutalmat nyert Sém atyja iránti tiszteletéért; szent emberek egész sorát látjuk utódai között! „Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait… az ő magzatja áldott.” (Zsolt. 37:18, 26) „Hogy megtudjad, hogy az Úr a te Istened, Ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik és parancsolatait megtartják.” (V. Móz. 7:9) {PP 118.3}   

Noé utódai egy ideig ott laktak a hegyek környékén, ahol a bárka megfeneklett. Amikor sokasodni kezdtek, a hitehagyás hamarosan viszályokhoz vezetett. Azok, akik el akarták felejteni Teremtőjüket és szabadulni akartak törvényének korlátozásaitól, állandóan bosszankodtak istenfélő társaik tanításain és példáján. Egy idő után elhatározták, hogy elkülönülnek Isten imádóitól. Ezért Sineár síkságára költöztek, az Eufrátesz folyó mellé. Vonzotta őket a táj szépsége, a föld termékenysége, és elhatározták, hogy ott telepednek le. {PP 118.4}   

Eldöntötték, hogy várost építenek, a városban pedig egy olyan magas tornyot, amely az egész világot csodálattal tölti majd el. Ezeknek a vállalkozásoknak az volt a célja, hogy megakadályozzák az emberek szétszóródását a távolabbi területekre. Isten úgy rendelkezett, hogy az emberek széledjenek szét a földön, népesítsék be, és hajtsák uralmuk alá; de Bábel építői elhatározták, hogy egy közösségben maradnak, és ha lehet, az egész világra kiterjedő birodalmat alapítanak. Városuk így az egyetemes birodalom fővárosává válik, dicsősége felkelti a világ csodálatát és hódolatát, és az alapítókat híressé teszi. Álljon ott a nagyszerű torony, amely az egekig ér, építői hatalmának és bölcsességének emlékműveként, nagyságukat hirdetve az idők végezetéig. {PP 118.5}   

Sineár földjének lakói nem hittek Isten ígéretében, hogy többé nem pusztítja el a földet özönvíz által. Sokan tagadták Isten létezését, az özönvizet pedig természeti jelenségek következményének tartották. Mások hittek ugyan egy felsőbb Lényben, aki elpusztította az özönvíz előtti világot, azonban Kainhoz hasonlóan zúgolódtak, fellázadtak ellene. A torony építésének egyik oka az volt, hogy biztonságot nyújtson az esetleges újabb özönvíz esetén. Úgy gondolták, elháríthatnak minden veszélyt, ha a tornyot magasabbra építik, mint ameddig az özönvíz emelkedett. És ha képesek lesznek a felhőrétegekig feljutni, akkor remélték, hogy még a vízözön okait is kikutathatják. Az egész elgondolás arra szolgált, hogy még tovább fokozza tervezőinek büszkeségét, elvonja a következő nemzedékek lelkét Istentől, és bálványimádásba vezesse őket. {PP 119.1}   

Miután a torony részben már elkészült, egy része az építők lakhelyéül szolgált, más lakosztályait pedig fényesen berendezték és feldíszítették bálványaik tiszteletére. Az emberek örültek sikereiknek, dicsőítették ezüst és arany isteneiket, szembeszegülve a menny és föld Uralkodójával. Azonban az addig nagyszerűen haladó munka hirtelen megakadt. Isten angyalokat küldött, hogy az építők terveit keresztezzék. A torony már nagyon magas volt, úgyhogy a tetején munkálkodók nem tudtak közvetlenül érintkezni a földön dolgozókkal. Tehát munkásokat osztottak be különböző pontokra, hogy továbbítsák a szükséges anyagok rendelését, vagy a munkával kapcsolatos más utasításokat. De miközben az üzeneteket egymásnak továbbították, nyelvük összezavarodott; a kért anyag helyett mást szállítottak és a végrehajtott utasítás gyakran az ellenkezője volt az eredetinek. Zavar és rémület lett úrrá mindenkin, az egész munka leállt. Megszűnt az összhang és az együttműködés. Az építők nem tudták megmagyarázni a furcsa értetlenkedést, haragjukban és csalódásukban egymást okolták. Szövetségük viszállyal és vérontással végződött. A menny villámokat szórt – Isten haragjának jeléül – és porba döntötte a torony felső részeit. Az embereknek érezniük kellett, hogy van Isten az égben, aki uralkodik. {PP 119.2}   

Eddig az egész emberiség azonos nyelven beszélt; most azok, akik értették egymás beszédét, csoportokat alkottak és szétszéledtek. „És elszélesztette őket onnan az Úr az egész földnek színére.” (I. Móz. 11:8) {PP 120.1}   

De milyen nagy veszteség érte azokat, akik szembehelyezkedtek Istennel! Isten szándéka az volt, hogy amikor az emberek a föld különböző részein mint nemzetek letelepszenek, magukkal vigyék akaratának ismeretét, hogy az igazság világossága teljes fényében ragyogjon nemzedékről nemzedékre. Noé, az igazság hűséges hirdetője még háromszázötven évig élt az özönvíz után. Sém pedig még ötszáz évig, úgyhogy leszármazottaiknak volt alkalmuk megismerkedni Isten követelményeivel, atyáikkal való bánásmódjával. Azonban nem szívesen hallgatták a számukra oly kellemetlen igazságokat, nem kívánták Istent ismeretükben megtartani, a nyelvek összezavarodása pedig nagymértékben akadályozta az érintkezést azokkal, akik bizonyságot tehettek volna Istenről. {PP 120.2}   

Bábel építői helyet adtak az Isten elleni zúgolódás lelkületének. Ahelyett, hogy hálásan emlékeztek volna vissza Ádám iránt tanúsított kegyelmére, Noéval kötött szövetségére, szigorát panaszolták, hogy az első emberpárt kiűzte Édenből és hogy özönvízzel árasztotta el a földet. De miközben Isten ellen zúgolódtak, önkényesnek és szigorúnak bemutatva, elfogadták a legkegyetlenebb zsarnok uralmát maguk felett. Sátán arra törekedett, hogy megvetést ébresszen bennük a Krisztus halálára előremutató áldozati szertartásokkal szemben, s miután a bálványimádás az emberek értelmét elhomályosította, rávette őket, hogy meghamisítsák ezeket az áldozatokat, és saját gyermekeiket áldozzák fel isteneik oltárán. Ahogyan az emberek mindinkább eltávolodtak Istentől, az isteni jellemvonásokat – az igazságot, a tisztaságot és a szeretetet – az elnyomás, az erőszak és a kegyetlenkedés váltotta fel. {PP 120.3}   

Bábel lakói elhatározták, hogy Istentől független kormányzatot alapítanak. Voltak közöttük néhányan, akik félték az Urat, de az istentelenek kifogásai megtévesztették őket, és így belesodródtak azok terveibe. Ezeknek a hűségeseknek a kedvéért az Úr elhalasztotta ítéletét, és időt engedett a népnek, hogy mindenki megmutassa valódi jellemét. Amikor ez megtörtént, Isten gyermekei azon munkálkodtak, hogy eltérítsék őket szándékuktól; azonban az emberek teljesen egységesek voltak mennyet ostromló magatartásukban. Ha nem akadályozzák meg őket tervük véghezvitelében, hamarosan újra romlott lett volna az egész föld. Szövetségük lázadáson alapult, önmaguk felmagasztalására alapítottak királyságokat, amelyekben Istent sem kormányzás, sem tisztelet nem illette. Ha Isten ezt a szövetséget megtűri, hatalmas áradatként söpörték volna el a földről az igazságot, s vele a békét, a boldogságot és a biztonságot. Az isteni szabályokat, amelyek „szentek, igazak és jók” (Rm. 7:12), az emberek olyan törvényekkel akarták helyettesíteni, amelyek megfeleltek önző szívük szándékainak. {PP 123.1}   

Azok, akik az Urat félték, Őhozzá kiáltottak, hogy lépjen közbe. „Az Úr pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építettek az emberek fiai.” (I. Móz. 11:5) A világ iránti irgalmában az Úr meghiúsította a toronyépítők tervét, lerombolta vakmerő vállalkozásuk emlékművét. Kegyelmében összezavarta nyelvüket, így akadályozva meg lázadó terveik kivitelezését. Isten sokáig tűri az emberek romlottságát, bőségesen ad nekik időt, hogy megbánják bűneiket, de feljegyzi minden tervüket, amellyel igazságos és szent törvénye tekintélyének ellenszegülnek. A láthatatlan kormányzó kéz időről időre közbeavatkozik, hogy megfékezze a gonoszságot. Az Úr csalhatatlan bizonyítékát adja, hogy Ő a világegyetem Teremtője, a végtelen bölcsesség, szeretet és igazság, menny és föld legfőbb uralkodója, és hatalmával senki sem dacolhat büntetlenül. {PP 123.2}   

A torony építőinek tervei gyalázatba és kudarcba fulladtak. Büszkeségük tornya balgaságuk emlékoszlopává vált. Az emberek mégis állandóan ugyanezt az utat járják – önmagukban bíznak, Isten törvényét pedig elvetik. Ezt az elvet akarta Sátán megvalósítani a mennyben, és ugyanez az elgondolás vezette Kaint, amikor áldozatát bemutatta. {PP 123.3}   

Napjainkban is vannak „toronyépítők”. Elméleteket állítanak fel úgynevezett tudományos levezetések alapján, és visszautasítják Isten Igéjének kinyilatkoztatásait. Elég vakmerőek ahhoz, hogy ítéletet mondjanak Isten erkölcsi uralma felett; megvetik törvényét, és önelégülten dicsekszenek az ember értelmi képességeivel. És „mivelhogy hamar a szentencia nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve őbennük, hogy gonoszt cselekedjenek” (Préd. 8:11). {PP 123.4}   

A magát kereszténynek valló világban is sokan visszautasítják a Biblia egyszerű, világos tanításait, és emberi bölcselkedésre, jól hangzó mesékre alapozott hitvallást építenek fel maguknak, azután úgy mutatnak erre a „tornyukra”, mint a mennybe vezető útra. Az emberek csodálattal csüggnek az ékesszóló igehirdetésen, miközben az azt tanítja, hogy a törvényszegő nem hal meg, hogy az üdvösség megszerezhető az Isten törvénye iránti engedelmesség nélkül is. Ha Krisztus hitvalló követői elfogadnák az isteni mértéket, akkor az egységessé tenné őket; de mindaddig, amíg az emberi bölcsességet Isten szent Igéje fölé helyezik, a megoszlás lesz az uralkodó. A különböző, egymásnak ellentmondó hitvallások és vallásközösségek közötti zűrzavarra rendkívül találó a „Babilon” elnevezés, amelyet a prófécia alkalmaz az utolsó napok elvilágiasodott egyházaira (Jel. 14:8; 18:2). {PP 124.1}   

Sokan mennyországot akarnak teremteni maguknak a gazdagság és a hatalom megszerzésével. „Gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással” (Zsolt. 73:8), lábbal tiporva emberi jogokon, megvetve Isten tekintélyét. Gőgös emberek bizonyos ideig magukhoz ragadhatják ugyan a hatalmat, sőt sikeresek lehetnek vállalkozásaikban is, a vége azonban csak csalódás és nyomorúság. {PP 124.2}   

Isten vizsgálati ítéletének idején élünk. A Magasságos le fog szállni, hogy megtekintse, amit az emberek fiai építettek. Megnyilvánul uralkodói hatalma, s az emberi büszkeség alkotásai leomlanak Őelőtte. „Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát. Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára.” „Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt. 33:10–11, 13–14) {PP 124.3}