A prófétaiskolák

Izrael nevelését maga az Úr irányította. Gondoskodása nem korlátozódott csupán vallásuk gyakorlására; az isteni gondviselés mindarra kiterjedt, ami összefüggött szellemi, fizikai jólétükkel, és ezek egyúttal az isteni törvények hatálya alá is tartoztak. {PP 592.1}   

Az Úr megparancsolta a hébereknek, hogy tanítsák meg gyermekeiket Isten törvényeire, és mondják el nekik mindazt, amit atyáikért tett. Ez minden szülő elsőrendű kötelessége volt – olyan kötelesség, amelyet nem ruházhatott át másra. Idegen ajkak helyett a szerető szívű szülőknek kellett nevelni a gyermekeket. A mindennapi élet valamennyi mozzanatába beleszőtték Isten gondolatait. Istennek a népe szabadítása érdekében véghezvitt hatalmas tetteiről és az eljövendő Megváltóra vonatkozó ígéretekről gyakran kellett szólni az izraelita otthonokban, s a képek és hasonlatok alkalmazásával a tanulságok még mélyebben a gyermekek emlékezetébe vésődtek. Isten gondviselését és az eljövendő élet igazságait megismertették a fiatalokkal. Megtanították őket arra, hogy a természetben és a kinyilatkoztatás szavaiban egyaránt Istent lássák. Az ég csillagai, a mező fái és virágai, a bércek és a csobogó kis patakok – mind a Teremtőről beszélnek. Az áldozatok, az istentisztelet szentélynél folyó ünnepélyes szolgálata és a próféták üzenetei Isten megnyilatkozásai. {PP 592.2}   

Ilyen neveltetésben részesült Mózes szerény kunyhóbeli otthonában, Gósen földjén; így nevelte a hűséges Anna is Sámuelt; ilyenben részesült Dávid a betlehemi dombok között, és Dániel, mielőtt rabsága elválasztotta volna szüleitől. Ugyanilyen volt Krisztus gyermekkora is Názáretben; ilyen nevelés révén tanulta meg a gyermek Timóteus is nagyanyjától és édesanyjától a Szentírás igazságait (II. Tim. 1:5; 3:15). {PP 592.3}   

A fiatalok nevelése érdekében hozott további rendelkezés volt a prófétaiskolák alapítása. Ha egy ifjú mélyebben szerette volna kutatni Isten szavának igazságait és a felülről jövő bölcsességet, hogy tanító lehessen Izraelben, ezek az iskolák nyitva álltak előtte. A prófétaiskolákat Sámuel alapította, hogy gátat vessenek a terjedő romlottságnak, gondoskodjanak az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődéséről, elősegítsék a nemzet jövőbeni fejlődését, olyan férfiakat adva a népnek, akik képesek arra, hogy mint vezetők és tanácsadók Isten félelmében cselekedjenek. E célt elérendő, Sámuel istenfélő, értelmes és tanulni vágyó ifjak egész seregét gyűjtötte össze. Őket a próféták fiainak vagy próféta ifjaknak nevezték. Miközben Isten társaságában igéjét és műveit tanulmányozták, felülről jövő bölcsesség adatott természetes képességeik mellé. A tanítók nemcsak az isteni igazságban voltak jártasak, hanem maguk is kapcsolatban voltak Istennel, és különleges adottságot nyertek a Szentlélektől. A nép megbecsülését és bizalmát élvezték képzettségük és istenfélelmük folytán. {PP 593.1}   

Sámuel napjaiban két ilyen iskola létezett Izraelben: az egyik Rámában, a próféták hazájában, a másik pedig Kirjáth-Jeárimban, ahol a frigyláda volt akkoriban. Később további iskolákat is alapítottak. {PP 593.2}   

A tanulók földműveléssel és más fizikai tevékenységekkel maguk keresték a kenyerüket. Az izraeliták számára ez nem volt különös vagy megalázó, épp ellenkezőleg: bűnnek tartották, ha a gyermek valamilyen hasznos foglalkozás elsajátítása nélkül nő fel. Isten parancsára minden gyermeket megtanítottak valamilyen mesterségre, még akkor is, ha szent tisztség betöltésére készült. A vallási tanítók közül sokan kétkezi munkával tartották fenn magukat. Még jóval később, az apostolok idejében sem becsülték kevésbé Pált és Akvilát, csak mert sátorkészítéssel biztosították megélhetésüket. {PP 593.3}   

A fő tantárgy ezekben az iskolákban Isten törvénye volt, valamint a Mózesnek adott rendelkezések, a szent történelem, a szent zene és költészet. Az oktatás módja teljesen különbözött a napjaink teológiai iskoláiban fellelhető módszerektől, amelyek eredményeképp sok tanuló kevesebb ige- és istenismerettel távozik, mint amennyivel odament. A régi idők iskoláiban minden tanulás fő célja Isten akaratának és az ember Isten iránti kötelességének megismerése volt. A szent történetek feljegyzéseiben Isten nyomdokait követték. Kibontották a tanulók előtt az előképek ábrázolta nagy igazságokat, és hitben ragadták meg az egész rendszer lényegét – Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. {PP 593.4}   

Az odaszentelődés szellemét ápolták. Nemcsak arra tanították a fiatalokat, hogy kötelességük imádkozni, hanem arra is, hogyan imádkozzanak, miként jussanak közelebb Teremtőjükhöz, hogyan gyakorolják az Istenbe vetett hitet, és miként értsék meg és kövessék Lelkének tanítását. Megszentelt értelmük régi és új dolgokat hozott elő Isten tárházából, és Isten Lelke prófétálásban és szent énekben nyilatkozott meg. {PP 594.1}   

A zene arra a szent célra rendeltetett, hogy a gondolatokat tiszta, nemes és felemelő dolgokra irányítsa, és a lelkekben Isten iránti odaadást és hálát ébresszen. Milyen más a zene szerepe napjainkban! Hányan használják fel zenei képességüket saját magasztalásukra, ahelyett, hogy Istent dicsőítenék! A zene szeretete gyakran arra készteti a könnyelmű fiatalokat, hogy a világ barátaihoz csatlakozzanak a szórakoztató összejöveteleken, pedig Isten megtiltotta, hogy gyermekei ilyen helyekre elmenjenek! Így az, ami helyesen alkalmazva áldások forrása lehetne, Sátán leghathatósabb eszközévé válik arra, hogy az emberek gondolatait elvonja a kötelességtől és az örök érvényű dolgokon való elmélkedéstől. {PP 594.2}   

A zene a mennyei udvarokban folyó istentiszteletnek is része, és törekednünk kell, hogy dicsérő énekeinkben, amennyire csak lehet, megközelítsük a mennyei karok összhangját. Fontos tényező a nevelésben a hang helyes képzése, amit nem lenne szabad elhanyagolni. Az ének mint az istentisztelet része, éppúgy az imádat kifejezője, mint az ima. {PP 594.3}   

Milyen nagy a különbség az Isten prófétái vezette iskolák és a modern tanintézetek között! Kevés az olyan iskola manapság, amelyben nem a világ szelleme és szokásai uralkodnak. Ezekből az intézményekből sajnálatos módon hiányoznak a megfelelő korlátozások és a józan fegyelem. Az Isten igéje felőli tudatlanság egy magát kereszténynek valló nép körében aggodalomra ad okot. A felszínes beszédet és merő érzelgősséget tartják erkölcsi és vallási nevelésnek. Isten igazságosságát és kegyelme ismeretét, a szentség szépségét és a jó cselekvésének biztos jutalmát, a bűn förtelmes voltát és rettenetes következményeinek bizonyosságát nem vésik az ifjúság lelkébe. Rossz társaságok viszik a fiatalokat a bűn útjára, a kicsapongásra és szabadosságra. {PP 594.4}   

Vajon nincsenek-e olyan tanulságok a héberek régi iskoláiban, amelyeket a mai nevelők is eredményesen alkalmazhatnának? Az, aki az embert teremtette, gondoskodott testi, lelki és szellemi fejlődéséről. Ezért a nevelés igazi eredménye attól függ, hogy az ember megvalósítja-e a Teremtő tervét. {PP 595.1}   

A nevelés igazi célja Isten képmásának helyreállítása a lélekben. Kezdetben Isten az embert a saját képére teremtette, nemes tulajdonságokkal ruházta fel, kiegyensúlyozott értelemmel áldotta meg. De a bűneset és következményei megrontották ezeket az ajándékokat. A bűn tönkretette és csaknem kitörölte Isten képmását az emberből. Ennek helyreállítása volt a megváltási terv célja, és az embernek élet adatott próbaidőül. Az élet nagy célja, amely fontosságban minden mást megelőz, hogy az ember visszajusson a tökéletességre, amelyre eredetileg teremtetett. A szülők és a tanítók feladata, hogy az ifjúság nevelésében együttműködjenek az isteni szándékkal, s így „Isten munkatársai” legyenek (I. Kor. 3:9). {PP 595.2}   

Az ember minden – testi, lelki és szellemi – képessége Istentől származik, és arra adattak, hogy úgy használja fel őket, hogy a kiválóság lehető legmagasabb fokára jusson el. De ez nem lehet önző és elzárkózó képzés, mert Istent, akinek képére el kell változnunk, szeretet és jóakarat jellemzi. Minden képességet, minden adottságot, amellyel a Teremtő felruházott bennünket, társaink nemesbítésére kell felhasználnunk. Ez a legtisztább, legnemesebb és legboldogítóbb foglalatosság. {PP 595.3}   

Ha ezeknek az elveknek annyi figyelmet szentelnének, amekkorát jelentőségük megkövetel, a jelenleg alkalmazott sok nevelési módszerben következne be alapvető változás. Ahelyett, hogy a fiatalok büszkeségét, önző törekvéseit erősítenék, fellobbantva ezzel a vetélkedés szellemét, a tanítóknak inkább azon kellene fáradozniuk, hogy felébresszék a jóság, az igazság, a szépség szeretetét, és a kiválóság iránti vágyat. A tanuló nem mások felülmúlása céljából fejlesztené ki önmagában istenadta képességeit, hanem azért, hogy dicsőítse Teremtője szándékát és elnyerje az Őhozzá való hasonlóságot. Ahelyett, hogy csupán földi mércéhez viszonyítanának vagy az önfelmagasztalás vágya ösztönözné őket – ami önmagában is megront és lealacsonyít –, gondolataik Istenre terelődnének, hogy megismerjék és hasonlóvá váljanak Őhozzá. {PP 595.4}   

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek ismerete az eszesség.” (Péld. 9:10) Az élet nagy feladata a jellemképzés, és Isten ismerete az alapja minden igazi nevelésnek. Ennek az ismeretnek a továbbadása és a jellem ehhez formálása legyen a tanító munkájának célja. Isten törvénye az Ő jellemének visszatükröződése. Ezért mondja a zsoltáros: „Minden parancsolatod igaz... A Te határozataidból leszek értelmes.” (Zsolt. 119:172, 104) Isten kinyilatkoztatta magát számunkra igéjében és a teremtés művében. A Lelke által ihletett írásokból és a természet könyvéből kell megismernünk Őt. {PP 596.1}   

Törvényszerű, hogy az értelem fokozatosan alkalmazkodik ahhoz a tárgyhoz, amelynél időzni szokott. Ha csak köznapi dolgok foglalkoztatják, elsatnyul, elgyengül. Ha sohasem követeljük meg, hogy nehéz problémákkal is megbirkózzék, egy idő után csaknem elveszíti a fejlődés lehetőségét. A Biblia páratlan nevelési eszköz. Isten szavában az ember a legmélyebb gondolatokra és legmagasabb rendű törekvésekre késztető útmutatásokat találja. A Szentírás az emberek birtokában levő legtanulságosabb történet. Frissen érkezett az örök igazság forrásából, isteni kéz őrizte meg tisztaságát korszakokon át. Világosságot vet a távoli múltra is, amelybe az emberi kutatás hiába próbál behatolni. Isten szavában megérezhetjük hatalmát, amely a Földet teremtette és az eget kiterjesztette. Csak itt olvashatunk az emberiség történelméről emberi előítélettől és büszkeségtől mentesen. Itt találjuk a földön valaha élt legnagyobb emberek küzdelmeinek, vereségeinek és győzelmeinek feljegyzéseit. Feltárulnak a kötelesség és a sors nagy kérdései. Fellebben a látható világot a láthatatlantól elválasztó függöny, és megpillantjuk a jó és gonosz szembenálló erőinek küzdelmét, a bűn első megjelenésétől egészen az igazság és igazságosság végső diadaláig; és mindez csupán Isten jellemének a megnyilvánulása. Az Isten igéjében bemutatott igazság alázatos kutatása közben a tanuló értelme a végtelen bölcsességgel kerül kapcsolatba. Az ilyen tanulmány nemcsak megtisztítja és nemesbíti a jellemet, hanem fejleszti a szellemi képességeket is. {PP 596.2}   

A Biblia tanításainak megelevenítő hatása van az élet minden területén. Feltárja az elveket, amelyek a nemzet fejlődésének szegletkövei, melyektől a társadalom jóléte függ, és amelyek a családot védelmezik – melyek nélkül senki sem válhat hasznossá, boldoggá, és érhet el megbecsülést ebben az életben, vagy remélheti az eljövendő örök életet. Nincs az életünkben olyan feladat, olyan emberi tapasztalat, amelyhez a Biblia tanításai ne nyújtanának nélkülözhetetlen előkészítést. Isten igéje, ha tanulmányoznák és engedelmeskednének előírásainak, erősebbé és értelmesebbé tenne mindenkit, mint az emberi filozófiák ismerete. Az igeismeret és engedelmesség révén erős jellemű, elveikben szilárd férfiakat és nőket adna Isten a világnak, akik az igazságnak megfelelően ítélnek, s dicsőségére lennének Istennek és áldására az emberiségnek. {PP 599.1}   

A tudományok kutatása által is Isten megismerésére kell eljutnunk. Minden igazi tudomány Istennek az anyagi világban jelen lévő kézírását magyarázza. A tudomány kutatásai újabb bizonyítékokat tárnak fel Isten bölcsességéről és hatalmáról. Helyes tanulmányozás mellett a természet könyve és az írott ige egyaránt Istennel ismertet meg bennünket, s megtanít a bölcs és jóságos törvényekre. {PP 599.2}   

A tanulókat rá kellene vezetni arra, hogy Istent lássák a teremtés minden művében. A tanítóknak példát kellene venniük a nagy Tanítóról, Jézusról, aki a természetből vette a képeket, hogy leegyszerűsítse és mélyen a hallgatók szívébe vésse tanításait. A lombok sűrűjében csicsergő madárka, a völgy virágai, a sudár fák, a termékeny földek, a gabona, az aranysugarakat hintő lenyugvó nap – mind a tanítás eszközéül szolgáltak. A Teremtő látható műveit az élet általa megerősített igéihez kapcsolta, hogy valahányszor ezek a dolgok a hallgatók szemei elé tárulnak, gondolataik mindannyiszor visszatérjenek az igazság leckéire, amelyeket hozzájuk kapcsolt. {PP 599.3}   

A természet dolgai Teremtőjük szeretetéről beszélnek. Ő az, aki a menny és a föld megszámlálhatatlan jelével kapcsolt minket magához. A világ nem csupa gond és nyomorúság. „Isten a szeretet” – ez áll minden fakadó bimbón, minden virágszirmon és minden fűszálon. Jóllehet a bűn átka következtében a föld tövist és bogáncskórót is terem, de a bogáncskórón is vannak virágok, és rózsák takarják el a töviseket! A természetben minden Istenünk gyengéd atyai gondoskodásáról tanúskodik, és arról a vágyáról, hogy gyermekeit boldoggá tegye. Tilalmaival és parancsaival nem csupán tekintélyét akarja megmutatni, hanem mindenben, amit tesz, gyermekei javát tartja szem előtt. {PP 599.4}   

Az a vélemény, mely szerint a vallásosság nem szolgálja az ember földi egészségét és boldogságát, az egyik legveszélyesebb téveszme. A Szentírás azt mondja: „Az Úrnak félelme életre visz, és az ilyen megelégedve tölti az éjt.” (Péld. 19:23) „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtől. Kerüld a rosszat, és cselekedj jót, keresd a békességet és kövesd azt.” (Zsolt. 34:13–15) A bölcsesség szavai „életük azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség” (Péld. 4:22). {PP 600.1}   

Az igazi vallás összhangba hozza az embert Isten törvényeivel testileg, szellemileg és erkölcsileg. Önuralomra, lelki nyugalomra és mértékletességre tanít. A vallás nemesbíti az értelmet, finomítja az ízlést és megszenteli az ítélőképességet, a menny tisztaságában részesíti az embert. Az Isten szeretetébe és mindenható gondviselésébe vetett hit könnyít a terheken. Örömmel és megelégedéssel tölt el jólétben és szükségben egyaránt. A vallás közvetlenül hozzájárul az egészség fenntartásához, az élet meghosszabbításához, és segít élvezni annak minden áldását. A boldogság soha ki nem apadó forrását nyitja meg a lélek számára. Bárcsak felismernék mindazok, akik nem Krisztust választották, hogy Ő összehasonlíthatatlanul jobbat kínál nekik annál, amit maguknak keresnek. Az ember a legnagyobb igazságtalanságot követi el önmaga ellen és a legtöbb kárt okozza magának, amikor Isten akaratával ellentétesen gondolkodik és cselekszik. Nem található igazi öröm a tiltott utakon, mert Isten tudja, mi a jó számunkra, mi szolgálja teremtményei javát. Az engedetlenség útja nyomorúságba és pusztulásba vezet, de a bölcsesség „útjai gyönyörűséges utak, és minden ösvényei: békesség” (Péld. 3:17). {PP 600.2}   

A héberek iskoláiban folyó fizikai és vallási nevelést hasznos lenne tanulmányozni. Az ilyen nevelés értékét nem becsülik igazán. A test és a lélek szoros kapcsolatban van egymással, és a magas erkölcsi és szellemi színvonal eléréséhez meg kell szívlelnünk az egész fizikai lényünket uraló törvényeket. Ahhoz, hogy jellemünk erős és kiegyensúlyozott legyen, mind szellemi, mind testi erőinket fejlesztenünk kell. Milyen tanulmány lehetne fontosabb az ifjúság számára, mint ennek a csodálatos szervezetnek a megismerése, amelyet Isten bízott ránk, és a törvényeké, melyek által egészségben tarthatjuk meg?! {PP 601.1}   

Ma is, csakúgy, mint Sámuel napjaiban, minden fiatalt oktatni kellene a gyakorlati élet kötelességeire. Mindenkinek valamilyen mesterségre kellene szert tennie, amellyel szükség esetén fenntarthatná magát. Ez nemcsak az élet viszontagságaival szemben nyújtana védelmet, hanem jelentős lenne a testi, szellemi és erkölcsi fejlődésre gyakorolt hatása is. Még ha biztos volna is, hogy valaki sohasem kényszerül kétkezi munka végzésére, akkor is meg kell tanítani dolgozni. Testmozgás nélkül senki sem lehet erős testalkatú és jó egészségű, s a rendszeres munka nagyon fontos az erős, tevékeny értelem és nemes jellem eléréséhez. {PP 601.2}   

Minden tanulónak fizikai munkával kellene töltenie a nap egy részét. Így megszokná a szorgalmat, növekedne az önbizalma, miközben megmenekülne sok gonosz és lealacsonyító szokástól, amely oly gyakori következménye a henyélésnek. Ezek a nevelés elsődleges céljai, mert miközben tevékenységre, szorgalomra és tisztaságra bátorítunk, összhangba kerülünk a Teremtővel. {PP 601.3}   

Tanítsuk a fiatalokat, hogy értsék meg teremtetésük célját, dicsőítsék Istent, és áldásul legyenek embertársaik számára. Láttassuk meg velük a gyöngéd szeretetet, melyet a mennyei Atya mutat irántuk; a magasztos rendeltetést, amelyre ez élet iskolája kell hogy előkészítse őket; és a méltóságot és megtiszteltetést, amelyre elhívattak, hogy Isten fiaivá váljanak. Ezrek fordulnának el megvetéssel és utálattal az önző céloktól, a léha szórakozásoktól, amelyek eddig lekötötték őket. Megtanulnák gyűlölni és kerülni a bűnt, és nem csupán jutalom reményében vagy a büntetéstől való félelem miatt, hanem a benne rejlő alávalóság tudatában, mivel gyengítené istenadta erőiket és bemocskolná Istenhez való hasonlóságukat. {PP 601.4}   

Isten nem korlátozza az ifjúság törekvéseit. Nem szabad kiirtani azokat a jellemtulajdonságokat, amelyek egy embert eredményessé és megbecsültté tesznek – a jó elérésére irányuló vágyat, a hajthatatlan akaratot, a kitartó erőfeszítést, a fáradhatatlan állhatatosságot. Isten kegyelméből olyan célokra kell irányítani figyelmüket és akaratukat, amelyek annyival magasabbak az önző földi érdekeknél, amennyivel magasabb az ég a földnél (Ésa. 55:9). A földön kezdődött nevelés folytatódik az eljövendő életben. Napról napra új szépségükben tárulnak majd fel az értelem előtt Isten csodálatos művei, bölcsességének és hatalmának a világegyetem teremtésében és fenntartásában megnyilvánuló bizonyítékai, s a szeretet és bölcsesség végtelen titka a megváltás tervében. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” (I. Kor. 2:9) Már ebben az életben is megérinthet bennünket Isten jelenlétének egy-egy sugara és megízlelhetjük a mennyei közösség örömét, de áldásainak és örömének teljessége csak az eljövendő életben lesz a miénk. Az örökkévalóságban tárulhat fel, milyen dicsőséges a cél, amelyet az Isten képére helyreállított ember elérhet. {PP 602.1}