Már a filiszteus megszállás első évében született egy gyermek, aki által Isten meg akarta törni e hatalmas ellenség erejét. A filiszteus síkságra néző dombvidék szélén feküdt Córa kicsiny városa. Itt élt a Dán nemzetségéből származó Manoah családja, azon háznépek egyike, akik az általános elpártolás közepette is hűek maradtak Istenhez. Manoah gyermektelen feleségének megjelent az Úr angyala, azzal az üzenettel, hogy fia születik, s általa kezdi majd Isten megszabadítani Izraelt. Ezért az angyal tanácsokat adott az asszonynak szokásait, életmódját illetően, és tanítást adott a gyermek neveléséhez is: „Azért most megóvjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant.” (Bír. 13:4) Ugyanez a tilalom vonatkozott a gyermekre is kezdettől fogva, azzal a kiegészítéssel, hogy soha ne nyírják le a haját, mert az Úrnak szenteltnek kell lennie születésétől kezdve. {PP 560.2}
Az asszony elmondta férjének az angyal megjelenését, elismételte üzenetét. Ezután, attól félve, hogy valami hibát fognak elkövetni a rájuk bízott fontos feladatban, Manoah így imádkozott: „Az Istennek amaz embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel.” {PP 560.3}
Amikor az angyal ismét megjelent, Manoah aggodó kérdése így hangzott: „Ha beteljesedik ígéreted, miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?” Az angyal megismételte a korábbi utasítást: „Mindentől, amit csak mondottam az asszonynak, őrizkedjék. Mindabból, ami csak bortermő szőlőből származik, ne egyék, bort és részegítő italt ne igyék, és semmi tisztátalant ne egyék. Mindazt, amit parancsoltam néki, tartsa meg.” {PP 560.4}
Isten fontos feladatot szánt a Manoahnak ígért gyermeknek, ezért írta elő, milyen életmódot folytasson az anya és a gyermek, hogy az Úr biztosítsa számukra a feladathoz szükséges képességeket. „Ne igyék bort és részegítő italt – hangzott az angyal utasítása Manoah feleségére vonatkozóan –, és semmi tisztátalant ne egyék. Mindazt, amit parancsoltam néki, tartsa meg.” A gyermek jóra vagy rosszra való hajlamát anyjának szokásai alakítják. Ha gyermeke javát akarja, követnie kell az elveket, gyakorolnia kell a mértékletességet és az önmegtagadást. Oktalan tanácsadók elhitetik az anyákkal, hogy minden kívánságukat teljesíteni kell, ez azonban hamis és ártalmas tanítás. Az anyát a legünnepélyesebben kötelezi Isten parancsa, hogy gyakoroljon önuralmat. {PP 561.1}
Az anyákhoz hasonlóan az apákra is kiterjed ez a felelősség. Mindkét szülő átörökíti gyermekére saját szellemi és fizikai tulajdonságait, hajlamait, sőt étvágyát. A szülők mértéktelensége következtében a gyermekek sokszor testi, szellemi és erkölcsi fogyatékosságokban szenvednek. Az iszákosok és a dohányzók mohó kívánságaikat, heves vérmérsékletüket és ingerlékeny természetüket örökíthetik és örökítik is gyermekeikre. A kicsapongók gyakran tisztátalan vágyakat és förtelmes betegségeket hagynak utódaikra örökségül. Mivel az utódoknak a szülőkénél kevesebb erejük van, hogy ellenálljanak a kísértéseknek, folyamatosan süllyednek erkölcsileg, nemzedékről nemzedékre. A szülők nagymértékben felelősek nemcsak gyermekeik zabolátlan szenvedélyeiért és romlott étvágyáért, hanem azoknak a gyermekeknek a szenvedéseiért is, akik süketen, vakon vagy betegen születtek. {PP 561.2}
Azt kellene kérdeznie minden apának és anyának: „Mit cselekedjünk a születendő gyermekkel?” A születés előtti befolyások hatását sokan lebecsülik, de a mennyből küldött útmutatás, amelyet a héber szülők kaptak – a legnyomatékosabban és legünnepélyesebben, el is ismételve –, azt mutatja, hogyan látja ezt a kérdést a Teremtőnk. {PP 561.3}
De az még nem volt elég, hogy a megígért gyermek jó örökséget kapjon a szülőktől. Ezt gondos nevelés, a helyes szokások kialakítása kellett hogy kövesse. Isten úgy rendelkezett, hogy Izrael jövendő bíráját és szabadítóját kicsiny korától fogva szigorú mértékletességre neveljék. Nazireusnak kellett lennie, aki soha nem fogyaszt bort és részegítő italokat. A mértékletesség, önmegtagadás és önuralom leckéire csecsemőkortól tanítani kell a gyermeket. {PP 561.4}
Az angyal tiltása minden tisztátalan dolgot magában foglalt. A tiszta és tisztátalan ételek megkülönböztetése nem csupán szertartási vagy önkényes rendelkezés, hanem egészségügyi elveken alapul. Nagymértékben ennek a különbségtételnek a betartására vezethető vissza a csodálatos életképesség, amely a zsidó népet évezredeken át jellemezte. A mértékletesség elvei távolról sem merülnek ki a szeszes italok fogyasztásának tilalmában. Az izgató és nehezen emészthető ételek gyakran ugyanolyan károsak az egészségre, és sok esetben az iszákosság útkészítői. Az igazi mértékletesség arra tanít, hogy teljesen hagyjunk el minden ártalmas dolgot, s józanul éljünk azzal, ami egészséges. Kevesen ismerik fel, milyen nagy hatással vannak étkezési szokásaik egészségükre, jellemükre, használhatóságukra, és sorsuk alakulására ezen a világon. Az étvágyat mindenkor az erkölcsi és értelmi erőknek kell alárendelni. A testnek kell szolgálnia az értelmet, és nem az értelemnek a testet. {PP 562.1}
A Manoahnak adott isteni ígéret idejében beteljesedett, s a fiúnak a Sámson nevet adták. Felnőttként rendkívüli testi erővel bírt, ennek titka azonban – ezt Sámson és szülei is jól tudták – nem jókötésű izmaiban, hanem nazireusi életmódjában rejlett, amelynek külső jele nyíratlan haja volt. Ha Sámson olyan hűségesen engedelmeskedik az isteni parancsolatoknak, mint szülei, boldogabb sors jutott volna neki osztályrészül. De a bálványimádók közelsége megrontotta. Mivel Córa nem volt messze a filiszteusok országához, elment közéjük és összebarátkozott velük. Így már ifjúságában olyan bensőséges kapcsolatokat alakított ki, amelyek befolyása egész életére árnyékot vetett. A filiszteusok városában, Timnátban egy fiatal nő megnyerte Sámson tetszését, és elhatározta, hogy feleségül veszi. Istenfélő szüleinek, akik megpróbálták eltéríteni szándékától, csak annyit felelt: „Ő kedves az én szemeim előtt.” A szülők végül engedtek kívánságának, és megtartották a menyegzőt. {PP 562.2}
Éppen akkor, amikor férfikorba lépett, s isteni küldetését kellett volna elvégeznie, amikor a leghűségesebbnek kellett volna lennie Istenhez, Sámson a népe ellenségeihez kötötte sorsát. Nem kérdezte magától, hogy jobban dicsőítheti-e majd Istent választottja oldalán, vagy olyan helyzetbe sodorja-e magát, amelyben élete küldetését nem töltheti be. Isten bölcsességet ígért mindenkinek, aki először Őt kívánja tisztelni, s mindenekelőtt az Ő dicsőítésével törődik; de nincs ígéret azoknak, akik a saját elképzeléseikhez ragaszkodnak. {PP 563.1}
Hányan járnak azon az úton, amelyen Sámson járt! Hány esetben kötnek házasságot hívők és hitetlenek csak azért, mert a vonzalmak határozzák meg a férj vagy a feleség kiválasztását! A házasulandó felek nem kérik ki Isten tanácsát, dicsőségét nem tartják szem előtt. A kereszténységnek meghatározó befolyást kellene gyakorolnia a házassági kapcsolatra, de túl gyakran fordul elő, hogy azok az indítékok, amelyek a frigyhez vezettek, nem férnek össze a keresztény elvekkel. Sátán állandóan azzal próbálja növelni Isten népe fölötti hatalmát, hogy ráveszi őket, lépjenek szövetségre az ő alattvalóival – és hogy ezt elérje, szentségtelen vágyakat ébreszt a szívekben. De az Úr világosan utasította népét, hogy ne kössenek szövetséget olyanokkal, akiknek szívében nem él az Isten szeretete. „És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal?” (II. Kor. 6:15–16) {PP 563.2}
Sámson azokkal került családi kapcsolatba, akik gyűlölték Izrael Istenét. Aki önként ilyen kapcsolatra lép, annak bizonyos mértékig alkalmazkodnia kell élettársa szokásaihoz. Az így eltöltött idő roszszabb, mintha elpazarolták volna! Olyan gondolatok ébrednek és olyan szavak hangzanak el, amelyek gyengítik az elvek erejét, s rombolják a lélek erődítményeit. {PP 563.3}
Az asszony, akiért Sámson áthágta Isten törvényét, hűtlennek bizonyult férje iránt, még mielőtt a menyegző véget ért volna. Álnokságán felháborodva Sámson egy időre elhagyta, és egyedül tért haza Córába. Amikor aztán lecsillapodva visszatért menyasszonyáért, addigra az már más felesége volt. Bosszúból a filiszteusok minden vetését és szőlőskertjét felégette, ezért azok megölték az asszonyt, akit ők vettek rá fenyegetéssel férje kijátszására, ami az egész viszályt elindította. Sámson ekkorra már bizonyságát adta roppant erejének, amikor puszta kézzel széttépett egy oroszlánt és amikor megölt harminc askeloni férfit. Most, felesége barbár meggyilkolásától felbőszülve, megtámadta a filiszteusokat és megverte őket „keményen válluktól tomporukig”. Azután biztonságos menedéket keresett ellenségei elől, és visszavonult a Júda területén levő Etám sziklabarlangjába. {PP 563.4}
Erős sereg üldözte Sámsont, és Júda lakosai nagy riadalmukban aljas módon beleegyeztek, hogy kiszolgáltatják ellenségeinek. Ennek megfelelően háromezer júdabeli férfi ment fel hozzá. De még ilyen fölényben sem mertek volna közeledni hozzá, ha nem biztosak benne, hogy nem fogja bántani honfitársait. Sámson beleegyezett, hogy megkötözzék és átadják a filiszteusoknak, de előbb megígértette a júdabeliekkel, hogy ők maguk nem támadják meg, arra kényszerítve ezzel, hogy őket is megölje. Megengedte, hogy két új kötéllel kötözzék meg, és ellenségei táborába vezessék, nagy örömünnep közepette. De miközben kiáltásaikat a dombok visszhangozták, „felindította őt az Úrnak lelke”. Széttépte az erős köteleket, s a keze ügyébe eső első tárgyat megragadva – bár az csak egy szamár állkapcsa volt, de hatékonyabbá vált kezében kardnál és dárdánál – verte a filiszteusokat, míg azok félelmükben elmenekültek, ezer halottat hagyva hátra a mezőn. {PP 564.1}
Ha az izraeliták készek lettek volna Sámsonhoz csatlakozni és ezt a győzelmet kihasználni, most megszabadulhattak volna elnyomóik hatalmától. De csüggedtekké és gyávákká váltak. Megtagadták az Istentől kapott feladat végrehajtását, nem űzték el a pogányokat, hanem velük együtt gyakorolták lealacsonyító szokásaikat, eltűrve kegyetlenségüket, és amíg azok nem ellenük irányultak, elnézték igazságtalanságukat is. Amikor pedig maguk is az elnyomók hatalma alá kerültek, szolgai módon meghunyászkodtak alávetettségükben, pedig megszabadulhattak volna, ha engedelmeskednek Istennek. Még akkor is, amikor Isten szabadítót támasztott nekik, sokszor magára hagyták és ellenségeihez csatlakoztak. {PP 564.2}
Sámsont győzelme után az izraeliták bíróvá tették, és húsz esztendeig ítélte őket. De az egyik hibás lépés utat készít a másiknak. Sámson áthágta Isten parancsát, amikor filiszteusoktól vett magának feleséget, és ismét közéjük – immár halálos ellenségei közé – merészkedett, hogy tiltott szenvedélyének hódoljon. Nagy erejében bízva, ami úgy megfélemlítette a filiszteusokat, bátran lement Gázába, hogy meglátogasson egy helybeli parázna nőt. A város lakói tudomást szereztek ottlétéről, és bosszút akartak állni. Ellenségüket bezárták legjobban megerősített városuk falai közé; kezükben érezték zsákmányukat, csak a reggelt várták, hogy győzelmüket teljessé tegyék. Éjfélkor Sámson felébredt. A lelkiismeret vádoló hangja bűntudattal töltötte el, amikor arra gondolt, hogy megszegte nazireusi fogadalmát. De bűne ellenére sem hagyta el Isten kegyelme. Bámulatos ereje ismét megszabadította: a városkapuhoz érve kiszakította helyéből, és a kapufélfákkal és zárakkal együtt felvitte a Hebronba vezető úton a dombtetőre. {PP 564.3}
Épp hogy csak sikerült megmenekülnie, de ez sem állította meg gonosz útjain. Nem merészkedett újra a filiszteusok közé, de továbbra is azokat az érzéki örömöket kereste, amelyek vesztéhez vezettek. „Megszeretett egy asszonyt a Sórek völgyében”, nem messze onnan, ahol ő maga is született. A nő neve Delila volt, ami „megemésztő”-t jelent. Sórek völgye híres bortermő vidék volt, ami szintén kísértést jelentett az ingadozó nazireusnak, aki máris rászokott a borivásra, eltépve ezzel egy újabb, a tisztasághoz és Istenhez fűző szálat. A filiszteusok éber figyelemmel követték ellenségük minden mozdulatát, és amikor lealacsonyította magát ezzel az újabb kapcsolattal, elhatározták, hogy Delila által okozzák a vesztét. {PP 565.1}
Amikor az áruló kérdésekkel zaklatta Sámsont, ő megtévesztette a nőt, kijelentve, hogy olyan gyenge lesz, mint más ember, ha bizonyos dolgokat megtesznek. Amikor a nő kipróbálta mindezeket, kiderült, hogy félrevezették. Akkor aztán hamissággal vádolta Sámsont: „Miképpen mondhatod: szeretlek téged, ha szíved nincsen énvelem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd?” Sámson három ízben kapta világos bizonyítékát, hogy a filiszteusok szövetkeztek kedvesével az ő megölésére, de amikor a nő kudarcot vallott, tréfára vette a dolgot, Sámson pedig vakon elűzte magától a félelmet. {PP 565.3}
Delila napról napra zaklatta, míg végül „halálosan belefáradt a lelke”. Mégis egy titokzatos hatalom ott tartotta a nő oldalán. Végül megadva magát, Sámson elárulta titkát: „Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtelenedem, és olyan leszek, mint akármely ember.” A nő azonnal követet küldött Filisztea fejedelmeihez, kérve őket, siessenek hozzá késedelem nélkül. Mialatt Sámson aludt, lenyírták súlyos hajfonatait. Azután Delila, ahogy már három ízben is tette, így kiáltott: „Rajtad a filiszteusok, Sámson!” Hirtelen felébredve azt gondolta, hogy testi erejével, mint korábban, megöli őket, de erőtlen karjai nem engedelmeskedtek parancsának, és ő tudta, hogy „az Úr eltávozott őtőle”. Miután haját leborotválták, Delila gyötörni kezdte, fájdalmat okozva neki, így téve próbára az erejét, mert a filiszteusok nem mertek közeledni, amíg teljesen meg nem győződtek arról, hogy ereje eltávozott. Azután megfogták, és miután mindkét szemét kiszúrták, Gázába vitték. Itt láncra verték a börtönben és kemény munkára szorították. {PP 566.1}
Micsoda változás volt ez: Izrael hőse és bajnoka most gyenge, vak, bebörtönzött és a legalantasabb munkára kötelezett! Lépésről lépésre hágta át szent elhívásának feltételeit. Isten sokáig eltűrte, amit tett, de amikor oly mértékben átadta magát a bűn hatalmának, hogy elárulta titkát, az Úr eltávozott mellőle. Nem hosszú hajában rejlett az ereje, az csak Isten iránti hűségének jele volt, s amikor ezt a jelképet feláldozta a szenvedélyek kielégítésére, az áldást is eljátszotta, amelyet az jelzett. {PP 566.2}
Szenvedésben és megaláztatásban, a filiszteusok játékszereként Sámson jobban megismerte gyengeségét, mint bármikor korábban. Megpróbáltatásai bűnbánatra vezették. Miközben nőtt a haja, ereje fokozatosan visszatért, de ellenségei csak egy megbilincselt, kiszolgáltatott fogolynak tekintették és nem nyugtalankodtak. {PP 566.3}
A filiszteusok isteneiknek tulajdonították győzelmüket, és dacoltak az Úrral. Ünnepet tűztek ki Dágon, a halisten, a „tenger védelmezője” tiszteletére. Az egész filiszteus síkság városaiból és falvaiból összesereglett a nép és az ország nagyjai. Imádkozók tömegei töltötték meg a hatalmas templomot és a tető körüli erkélyeket. Ünnepélyes és örömteli volt ez a nap. Az áldozatok nagy pompával végzett bemutatását zene és lakomázás követte. Azután elővezették Sámsont mint Dágon hatalmának legfőbb győzelmi jelét. Diadalittas rivalgással fogadták megjelenését. A nép és az uralkodók gúnyolták nyomorúságát és dicsőítették istenüket, aki legyőzte földjük pusztítóját. Sámson egy idő múlva, mintha fáradt lenne, engedélyt kért, hogy a templom tetejét tartó két középső oszlopnak támaszkodhasson. Azután halkan felfohászkodott: „Uram Isten, emlékezzél meg, kérlek, énrólam, és erősíts meg engem csak még ez egyszer, ó, Isten! Hadd álljak egyszer bosszút a filiszteusokon két szemem világáért!” Ezekkel a szavakkal átkarolta az oszlopokat erős karjaival, és „Hadd vesszek el én is a filiszteusokkal!” kiáltással előrehajolt, s a tető leszakadt, egyetlen roppanással pusztítva el a hatalmas tömeget. „Úgy, hogy többet megölt halálával, mint amennyit megölt életében.” {PP 566.4}
A bálvány tisztelőit, papot és földművest, harcost és nemest együtt temette maga alá Dágon temploma. Ott volt közöttük az óriás is, akit népe szabadítójául választott Isten. A borzalmas pusztulás híre Izrael földjére is eljutott. Sámson rokonai eljöttek, s anélkül, hogy bárki ellenkezett volna, elvitték az elesett hős testét. „Hazatérvén, eltemették Córa és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába.” {PP 567.1}
Isten ígérete, hogy Sámson által „kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből”, beteljesedett; de milyen gyászos és rettenetes annak az életnek a története, amely Istent dicsérő és nemzete dicsőségét szolgáló élet lehetett volna! Ha Sámson hű marad mennyei elhívatásához, beteljesedhetett volna Isten szándéka. De engedett a kísértésnek, és érdemtelennek bizonyult a bizalomra; küldetése vereséggel, szolgasággal és halállal végződött. {PP 567.2}
Isteni gondviselés őrködött Sámson fölött, hogy felkészülhessen a feladat teljesítésére, amelyre elhívatott. Születésétől fogva kedvező körülmények vették körül fizikai és szellemi erejének növekedéséhez, erkölcsi tisztaságának megőrzéséhez. De a gonosz befolyása ellen nem kapaszkodott tovább az ember egyedüli oltalmazójába, Istenbe, s így elsodorta a bűn áradata. Azok, akik kötelességük teljesítése közben megpróbáltatásokon mennek át, biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédi őket, de ha az ember önként szolgáltatja ki magát a kísértés hatalmának, előbb vagy utóbb elbukik. {PP 568.1}
Sátán leginkább éppen azokat igyekszik félrevezetni, akiket Isten valamilyen különleges feladat elvégzésére kíván eszközül felhasználni. A gyenge pontjainknál támad, a jellemhibáinkon keresztül hat, hogy hatalmába kerítse az egész embert – és tudja, hogy célt ér, ha dédelgetjük ezeket a jellemhibákat. De senkinek sem kell vereséget szenvednie. Az ember nincs magára hagyva, hogy saját, erőtlen próbálkozásaival győzzön a gonosz hatalma fölött. A segítség kéznél van, és meg is adatik minden léleknek, aki igazán vágyik rá. Isten angyalai, akik fel- és leszállnak a létrán, amelyet Jákób látott, segíteni fognak minden léleknek, aki a legnagyobb magasságokba akar felérni. {PP 568.2}
