Sikhemből az izraeliták visszatértek gilgáli táborukba. Itt nem sokkal ezután különös küldöttség kereste fel őket. A jövevények szövetséget kívántak kötni velük, úgy mutatva be magukat, mint akik távoli országból jöttek, és ezt megjelenésük is megerősíteni látszott. Ruháik avultak, kopottak, saruik foltozottak, élelmük penészes volt, és vizestömlőiket mintha útközben, sietve foltozgatták volna be. {PP 505.1}
Elmondták, hogy távoli otthonukban – amely állítólag Palesztina határain túl terül el – honfitársaik hallottak mindazokról a csodákról, amelyeket Isten a népéért tett, és most azért küldték őket, hogy szövetséget kössenek Izraellel. A hébereket Isten óva intette attól, hogy Kánaán bálványimádó népeivel szövetségre lépjenek, ezért kétely ébredt a vezetők lelkében az idegenek szavainak igazságát illetően. „Hátha közöttem laksz te?” – mondták. Erre a követek csak azt felelték: „Mi a te szolgáid vagyunk.” De amikor Józsué egyenesen rákérdezett: „Kik vagytok és honnan jöttetek?”, elismételték előbbi állításaikat, majd őszinteségük bizonyítékául hozzáfűzték: „Ez a mi kenyerünk meleg volt, amikor elhoztuk eleségül a mi házainkból elindulván, hogy hozzátok jöjjünk. Most ímé száraz és penészes lett. Ezek a borostömlők is, amelyeket új korukban töltöttünk meg, íme, de megszakadoztak; e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta miatt.” {PP 505.2}
Ezek az érvek hatottak. A héberek „nem kérték az Úrnak tanácsát… és Józsué frigyet kötött velük, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdtek nékik”. Így léptek szövetségre. Három nap múlva azután kiderült az igazság: „Meghallották, hogy közel valók azok hozzájuk, sőt közöttük lakoznak azok.” Látva, hogy lehetetlen ellenállni a hébereknek, a gibeoniták cselhez folyamodtak, hogy megmentsék életüket. {PP 505.3}
Nagy volt az izraeliták felháborodása, amikor megtudták, hogy rászedték őket. Bosszúságuk csak még nagyobb lett, amikor elérték a gibeoniták városait, közel az ország közepéhez. Zúgolódott az egész gyülekezet a vezetők ellen, akik megtagadták a szövetség felbontását, mert bár a gibeoniták csellel szerezték azt, ők „megesküdtek nekik az Úrra, Izrael Istenére… és békében hagyták őket az Izrael fiai”. A gibeoniták kötelezték magukat, hogy felhagynak a bálványimádással és elfogadják Jahve tiszteletét, és életük megkímélése nem sértette Istennek a bálványimádó kánaániták kiirtására vonatkozó parancsát. Így a héberek nem kötelezték magukat bűn elkövetésére esküjükkel. Bár az esküt megtévesztéssel csalták ki, mégsem volt szabad megszegni. A kötelezettséget, amelyre valaki szavát adta – hacsak gonoszság elkövetésére nem kötelezi –, szentnek kell tartani. Sem az előnyök, sem bosszú, sem személyes érdek mérlegelése nem változtathatja meg az esküt vagy az adott szót. „Utálatosak az Úrnál a csalárd beszédek” (Péld. 12:21). Az „megy fel az Úr hegyére… és áll meg az Ő szent helyén… aki kárára esküszik és meg nem változtatja” (Zsolt. 24:3; 15:4). {PP 506.1}
A gibeoniták életben maradhattak, de a szentély szolgálatára rendeltettek, ahol minden alantas munkát el kellett végezniük. „És tette őket Józsué azon a napon favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához.” Ők hálásan és boldogan fogadták ezeket a feltételeket, tudva, hogy hibáztak, amikor bármi áron, de megmentették életüket. „Ímé kezeidben vagyunk – mondták –, amit cselekedni jónak és igaznak látszik előtted, úgy cselekedj mivelünk.” Utódaik századokon keresztül végezték a szentély szolgálatát. {PP 506.2}
A gibeoniták tartománya négy várost foglalt magában. Nem király uralkodott rajtuk, hanem vének vagy tanácsosok vezették őket. Gibeon városai közül a legjelentősebb „nagy város volt, olyan, mint egy a királyi városok közül… férfiai pedig mind vitézek voltak”. Az, hogy e hatalmas város lakói ilyen megalázó megoldást választottak életük megmentésére, feltűnő bizonysága annak, hogy az izraeliták rettegést ébresztettek Kánaán lakóiban. {PP 506.3}
A gibeoniták azonban jobban jártak volna, ha őszinték Izrael népével szemben. Mert míg Jahve előtti meghódolásuk életben maradásukat biztosította, csalásuk csak szégyent és szolgaságot hozott rájuk. Isten úgy rendelkezett, hogy mindazok, akik felhagynak a bálványimádással és egyesülnek Izraellel, osztoznak a szövetség áldásaiban is. {PP 507.1}
„A közötted lakozó jövevény” kifejezés vonatkozott rájuk, és kevés különbséggel ugyanazokat az áldásokat és előnyöket élvezték, mint Izrael. Isten rendelkezése így hangzott: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való volna, és szeressed azt, mint magadat.” (III. Móz. 19:33–34) A pászkaünneppel és az áldozatok megtartásával kapcsolatban az volt a parancs, hogy „néktek és a köztetek lakozó jövevénynek egy rendtartásotok legyen… az Úr előtt olyan legyen a jövevény, mint ti” (IV. Móz. 15:15). {PP 507.2}
Ezek lettek volna a gibeoniták csatlakozásának feltételei, ha nem folyamodnak csaláshoz. Nem kis megaláztatás volt a „királyi város” polgárai számára, amelynek lakói „mind vitéz férfiak”, hogy évszázadokra favágókká és vízhordókká tették őket nemzedékről nemzedékre. De maguk keltették a nyomorúság látszatát, és rajtuk is maradt mint az örök szolgaság jegye. Szolgai állapotuk, amíg csak utódaik éltek, arról tanúskodott, hogy Isten gyűlöli a hamisságot. {PP 507.3}
A gibeoniták meghódolása félelemmel töltötte el Kánaán királyait. Azonnal bosszút akartak állni azokon, akik szövetségre léptek a betolakodókkal. Adonisédek, Jeruzsálem királya vezetése alatt öt kánaánita király szövetkezett Gibeon ellen. Hadmozdulataik gyorsak voltak. A gibeoniták nem voltak felkészülve a védekezésre, ezért üzenetet küldtek Józsuéhoz Gilgálba: „Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jöjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az emoreusok királyai, akik a hegyen lakoznak.” A veszedelem nemcsak a gibeonitákat fenyegette, hanem az izraelitákat is. A város uralta Közép- és Dél-Palesztina hágóit, és ezeket tartani kellett, ha az országot el akarták foglalni. {PP 507.4}
Józsué azonnal felkészült, hogy Gibeon felmentésére siessen. Az ostromlott város lakói féltek az elutasítástól csalásuk miatt, de mivel meghódoltak Izrael előtt, Józsué kötelességének érezte, hogy megvédje őket. Ezúttal nem mozdult Isten tanácsának kikérése nélkül, és az Úr támogatta a vállalkozást: „Ne félj tőlük – hangzott az isteni üzenet –, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülük előtted… Felment azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze.” {PP 507.5}
Egész éjjel tartó meneteléssel reggelre Gibeon elé ért seregével. Alig gyűjtötték egybe hadaikat a szövetséges fejedelmek a város körül, amikor Józsué már rajtuk is ütött. A támadás a szövetségesek teljes vereségét eredményezte. Az óriási sereg a Béthoronba vezető hágó felé menekült Józsué elől, és amikor elérték a magaslatot, lerohantak a meredek lejtőn a másik oldalon. Itt heves jégeső szakadt rájuk. „Az Úr nagy köveket hullatott rájuk az égből… Többen voltak, akik a jégeső kövei miatt haltak meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izrael fiai.” {PP 508.1}
Miközben az ammoniták fejvesztetten menekültek, hogy a hegyek között találjanak menedéket, Józsué a szikláról letekintve látta, hogy túl rövid lenne a nap feladata teljesítéséhez. Ha nem mér teljes vereséget rájuk, ellenségei újra összegyűlnek és felújítják a harcot. „Akkor szólt Józsué az Úrnak… Izrael szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében… És megállt a nap és vesztegelt a hold is, amíg bosszút állt a nép az ő ellenségein… És megállt a nap az égnek közepén, és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.” {PP 508.2}
Mielőtt leszállt az este, beteljesedett Isten Józsuénak adott ígérete: az ellenség egész serege a kezébe adatott. Ezeknek az eseményeknek sokáig Izrael emlékezetében kellett maradniuk. „Nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozott Izraelért.” (Józs. 10:14) „A nap és hold megállnak helyükön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától. Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket. Kiszállsz néped szabadítására.” (Hab. 3:11–13) {PP 508.3}
A Szentlélek ihlette Józsué imáját, hogy Izrael Istene ismét bizonyítékát adhassa hatalmának. Így a kérés nem mutatott elbizakodottságot Izrael vezetője részéről. Józsué ígéretet kapott, hogy Isten biztosan legyőzi ellenségeit, mégis a legkomolyabb erőfeszítéseket tette, mintha a siker egyedül Izrael seregeitől függött volna. Mindent megtett, ami csak emberen múlhat, azután hittel kiáltott isteni segítségért. A siker titka az isteni hatalom és az emberi igyekezet egyesülése. Azok érik el a legnagyobb eredményeket, akik őszinte bizalommal támaszkodnak a Mindenható karjára. Az a férfi, aki így kiáltott fel: „Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében”, ugyanaz volt, aki a gilgáli táborban órák hosszat könyörgött arcra borulva a porban. Az ima emberei az erő emberei. {PP 509.1}
Ez a hatalmas csoda azonban azt is bizonyítja, hogy a teremtett világ valóban a Teremtő uralma alatt áll. Sátán megkísérli elrejteni az emberek szeme elől Isten munkálkodását a fizikai világban, hogy meg ne lássák a VAGYOK fáradhatatlan tevékenységét. Ez a csoda feddés mindazoknak, akik a természetet a természet Istene fölé emelik. {PP 509.2}
Isten saját akarata szerint gyűjti össze a természet erőit, hogy megtörje ellenségei hatalmát. „Tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, amelyek az Ő rendelését cselekszik.” (Zsolt. 148:8) Amikor a pogány emoreusok elhatározták, hogy dacolnak akaratával, Isten közbeavatkozott, nagy köveket hullatva az égből Izrael ellenségeire. A Szentírás kijelentése szerint egy még nagyobb ütközetre kerül majd sor a földi történelem utolsó szakaszában, amikor „felnyitja az Úr az Ő tárházát, és előhozza az Ő haragjának fegyvereit” (Jer. 50:25). „Eljutottál-e a hónak tárházához? – kérdezi Isten –, vagy a jégesőnek tárházát láttad-e? Amit fenntartottam a szükség idejére, a harc és háború napjára?” (Jób 38:22–23) {PP 509.3}
