Az Úr ezek után tudatta Mózessel, hogy elérkezett Kánaán birtokbavételének ideje. Az idős próféta egy magas hegyről szemlélte népének örökségét, végigpillantva a Jordánon és az ígéret földjén. Lehetséges volna, hogy a Kádesben elkövetett bűnért rámért ítélet visszavonassék? Mély odaadással könyörgött: „Uram, Isten, Te elkezdted megmutatni a te szolgádnak nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten a mennyben és földön, aki cselekedhetnék a Te cselekedeteid és hatalmad szerint? Hadd menjek át, kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, amely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet és a Libánont!” (V. Móz. 3:24–27) {PP 462.1}
Mózes zokszó nélkül vette tudomásul Isten végzését. Minden aggodalma Izraelre irányult: ki viselné úgy a szívén ennek a népnek a sorsát, mint ő? Teljes szívvel könyörgött: „Az Úr, a minden test lelkének Istene, rendeljen férfiút a gyülekezet fölé. Aki kimenjen őelőttük és aki bemenjen őelőttük, aki kivigye őket, és aki bevigye őket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan, mint a juhok, melyeknek nincsen pásztoruk.” (IV. Móz. 27:16–17) {PP 462.3}
Az Úr meghallgatta szolgája imáját, és azt monda Mózesnek: „Vedd melléd Józsuét, a Nun fiát, a férfiút, akiben lélek van, és tedd őreá a te kezedet. És állasd őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt. És a te dicsőségedet közöld ővele, hogy hallgassa őt Izrael fiainak egész gyülekezete.” (IV. Móz. 27:18–20) Józsué régóta szolgálta Mózest, és mivel bölcs, rátermett és hittel teljes férfiú volt, őt rendelte Isten Mózes utódjául. {PP 462.4}
Mózes kézrátevésével, amellyel a legnagyobb felelősséget ruházta át, Józsuét ünnepélyesen Izrael vezetőjévé avatták. Azt a megbízatást kapta, hogy már most ossza meg Mózessel a kormányzás feladatait. Az Úr Józsuéra vonatkozó szavait Mózes közölte a gyülekezettel: „Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az urimnak ítélete felől az Úr előtt. Az ő szava szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be, ő és Izrael minden fia ővele, és az egész gyülekezet.” (IV. Móz. 27:21) {PP 463.1}
Mielőtt Mózes mint Izrael látható vezetője végleg letette volna tisztét, Isten parancsára el kellett ismételnie a nép előtt az egyiptomi kivonulás, a pusztai vándorlás történetét, és a Sínai-hegyen kinyilatkoztatott törvényt. Mert a törvény kihirdetésekor a mostani gyülekezetből kevesen voltak még elég idősek ahhoz, hogy megértsék az alkalom komolyságát és ünnepélyességét. Most, hogy hamarosan átkelnek a Jordánon és elfoglalják Kánaánt, az Úr be akarta mutatni nekik a törvényt, és szívükbe akarta vésni az engedelmességet mint jólétük és boldogulásuk feltételét. {PP 463.2}
Mózes tehát a gyülekezet elé állt, hogy elmondja utolsó figyelmeztetéseit és intelmeit. Arcát mennyei fény övezte. Haja már hófehér volt, de tartása egyenes, vonásai friss egészségről tanúskodtak és szemei nem homályosodtak el. Ezen az igen fontos eseményen mélyen megilletődve beszélt mindenható Védelmezőjük kegyelméről és nagy szeretetéről. {PP 463.3}
„Mert tudakozzál csak a régi időkről, amelyek teelőtted voltak, ama naptól fogva, melyen Isten embert teremtett a földre, éspedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-e ehhez fogható? Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, amiképpen hallottad te, hogy életben maradt volna? Avagy próbálta-e azt Isten, hogy elmenjen és válasszon magának népet valamely nemzetség közül, kísértésekkel, jelekkel, csodákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, amiképpen cselekedte mindezeket tiérettetek az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemeitek láttára? Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több!” (V. Móz. 4:32–35) {PP 463.4}
„Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok, mert ti minden népnél kevesebben vagytok, hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaság házából, az egyiptombeli fáraó királynak kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr a te Istened, Ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik, és az Ő parancsolatait megtartják.” (V. Móz. 7:7–9) {PP 464.1}
Izrael népe mindig kész volt bajaiért Mózest okolni, de most elmúlt a gyanakvásuk, hogy önzés, büszkeség vagy hatalomvágy vezetné őt, és bizalommal hallgatták szavait. Mózes hűségesen eléjük tárta hibáikat és apáik bűneit. Gyakran voltak türelmetlenek és lázadoztak a hosszú pusztai vándorlás miatt, de Istent nem okolhatták Kánaán elfoglalásának késleltetéséért. Isten sokkal jobban fájlalta, mint ők, hogy nem vihette be népét azonnal az ígéret földjére és nem mutathatta meg hatalmát minden nemzetnek Izrael megszabadításában. Isten iránti bizalmatlanságukkal, önelégültségükkel és hitetlenségükkel késleltették a kánaáni bevonulást. Nem mutatták be azt a népet, melynek az Úr az Istene, mert hiányzott jellemükből a tisztaság, a jóság és a jóindulat. Ha atyáik hitben Isten utasításainak engedtek volna, aki igazságosan kívánta kormányozni és rendeléseiben vezetni őket, már régen Kánaán virágzó, szent és boldog birtokosai lehettek volna. Isten neve káromoltatott azzal, hogy a tejjel-mézzel folyó földre való bevonulás ilyen sokáig húzódott, és rombolták tekintélyét a körülöttük levő nemzetek szemében. {PP 464.2}
Mózes, aki értette Isten törvényének lényegét és ismerte értékét, biztosította a népet, hogy egy nemzetnek sincs olyan bölcs, igazságos és könyörületes törvénye, mint a hébereknek. „Lássátok – mondta –, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nekem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” {PP 464.3}
Felhívta figyelmüket arra a napra, amelyen a Hórebnél az Úr előtt álltak. És bizonyságot tett előttük: „Mert melyik nagy nemzet az, amelyikhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor Hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelyiknek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!” Ma is megismétlődhetne az Izraelhez intézett felhívás. Isten régi népének adott törvényei bölcsebbek, jobbak és emberségesebbek voltak a föld legműveltebb nemzeteinek törvényeinél is. A nemzetek törvényei a meg nem újult szív gyarlóságának és szenvedélyeinek nyomait viselik, de Isten törvénye az istenség pecsétjét hordja magán. {PP 465.1}
„Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vaskemencéből – jelentette ki Mózes –, hogy legyetek néki örökös népe.” Így beszélt nekik az Úrról és arról a földről, amelyre nemsokára bevonulhatnak, és amely az Isten parancsolatai iránti engedelmesség feltételével az övék lehet. Mennyire megindíthatták Izrael szívét ezek a szavak, amikor arra gondoltak, hogy az, aki ama jó föld áldásairól ilyen fennkölt lelkesedéssel beszél, az ő bűnük miatt záratott ki népe örökségéből. {PP 465.2}
„Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged… nem olyan az, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek, amelyben elveted a te magodat és a te lábaddal kell megöntöznöd, mint egy veteményes kertet, hanem az a föld, amelyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esőjéből iszik vizet… Bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földjére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, füge- és gránátalmatermő földre; faolaj- és méztermő földre. Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködöl; oly földre, amelynek kövei vas, és amelynek hegyeiből rezet vághatsz!… Oly föld az, amelyre az Úr, a te Istened visel gondot, mindenkor rajta függenek az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig.” (V. Móz. 8:7–9; 11:10–12) {PP 465.3}
„És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amely felől megesküdött a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem építettél, és minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, melyeket nem te plántáltál, és eszel és megelégszel: vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról… Az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, amelyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek… mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten… Ha gonoszt cselekszetek… elvesztek hamarsággal a földről, amelyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.” (V. Móz. 6:10–12; 4:23–26) {PP 465.4}
A törvény nyilvános elismétlése után Mózes befejezte az Isten által kinyilatkoztatott törvények, rendelések és áldozati rendtartások öszszefoglalásának művét. A könyvet, amely mindezt tartalmazta, a léviták őrizetére bízták, és a frigyláda mellett helyezték el. Mindazáltal Mózes még mindig félt, hogy a nép elfordul Istentől. Ünnepélyes és megragadó beszédben tárta eléjük Isten áldásait, amelyeket engedelmesség által elnyerhetnek, és átkait, melyeket engedetlenségükkel vonnak magukra: {PP 466.1}
„Ha szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden parancsolatát, amelyeket én parancsolok ma néked: akkor e föld minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened, és reád szállnak mind az áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőben. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása, juhaidnak ellése. Áldott lesz a te kosarad és a te sütőteknőd. Áldott leszel bejöttödben és áldott leszel kimentedben. Az Úr megszalasztja előtted a te ellenségeidet, akik reád támadnak, egy úton jönnek ki reád és hét úton futnak előled. Áldást parancsol melléd az Úr a te csűreidben és mindenben, amire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád néked.” (V. Móz. 18:1–8) {PP 466.2}
„Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsd és teljesítsd minden parancsolatát és rendelését, amelyeket én parancsolok ma néked, reád jönnek mind az átkok és megteljesednek rajtad… Iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amelyek közé elűz téged az Úr… És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig, és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, akiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ. De e nemzetek között sem pihensz meg és nem lesz a te talpadnak nyugodalma, mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr. És a te életed kétséges lesz majd előtted, és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. Reggel azt mondod, bárcsak este volna! Este pedig azt mondod: bárcsak reggel volna! – a te szívednek rettegése miatt, amellyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, amelyet látsz.” (V. Móz. 28:15–67) {PP 466.3}
Mózes a prófétaság lelke által messze századokra előre látta és megjelentette Izrael mint nemzet végső pusztulását, és Jeruzsálem római csapatok általi lerombolását. „Hoz az Úr ellened népet, messzünnen a földnek széléről, nem különben amint repül a sas, oly népet, amelynek nyelvét te nem érted. Vad tekintetű népet, amely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez.” {PP 467.1}
Érzékletesen ábrázolta a föld teljes pusztulását és a nép rettenetes szenvedését, amikor Titus évszázadokkal később ostromgyűrűbe zárja Jeruzsálemet: „És felemészti a te barmodnak tenyészését és a te földednek gyümölcsét, mígnem kipusztulsz; amely nem hágy néked a te gabonádból, borodból, olajodból és a te teheneidnek fajzásából, juhaidnak elléséből, mígnem kipusztulsz. És megszáll téged minden városodban, mígnem leomlanak a te erős kőfalaid, amelyekben bízol minden földeden, amelyet az Úr, a te Istened ád néked. És megeszed a te méhednek gyümölcsét, a te fiaidnak és leányaidnak húsát, akiket ád néked az Úr, a te Istened – megszállás és szorongatás alatt, amellyel megszorongat téged a te ellenséged. A közötted való finnyás és igen kedvére nevelkedett férfi és irigy szemmel tekint az ő atyjafiára, az ő szeretett feleségére és fiainak maradék részére, ami megmaradt még, hogy ne kelljen adni azok közül senkinek az ő fiainak húsából, amit eszik, mivelhogy semmi egyebe sem marad a megszállás és szorongattatás alatt, amellyel megszorongat téged a te ellenséged minden városodban. A közötted való finnyás és kedvére nevelkedett asszony, aki meg sem próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt, irigy szemmel tekint az ő szeretett férjére, fiára, leányára… és titkon megeszi gyermekeit, mikor mindenből kifogy a megszállás alatt.” (V. Móz. 28:51–57) {PP 467.2}
Mózes ezekkel a nyomatékos szavakkal fejezte be: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot; válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod. Hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az Ő szavára, és ragaszkodj hozzá, mert Ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.” (V. Móz. 30:19–20) {PP 467.3}
A nagy vezető szent költeménybe foglalta ezeket az igazságokat, hogy minél mélyebben véshesse azokat népének szívébe. Éneke nem csupán történelmi, hanem látnoki, prófétai ének is volt. Előszámlálta Isten csodálatos tetteit, szeretetét és kegyelmét népe iránt a múltban, és bemutatta a jövő nagy eseményeit, a hűségesek végső győzelmét Krisztus dicsőséges második eljövetelekor. Megparancsolta a népnek, hogy ezt a történelmet jól vésse emlékezetébe, és tanítsa meg rá fiait és fiainak fiait is. Énekelje ezt az éneket Izrael egész gyülekezete, ha istentiszteletre gyűlnek össze, énekelje a nép mindennapi munkája közben. Különösen a szülők kötelessége gyermekeik fogékony lelkébe plántálni, hogy soha el ne felejtsék. {PP 467.4}
Mivel az izraeliták bizonyos tekintetben Isten törvényének őrzői kellett volna hogy legyenek, különösen nagy jelentősége volt, hogy annak szentségét és az iránta való engedelmesség fontosságát emlékezetükbe, sőt gyermekeik és unokáik emlékezetébe véssék. Az Úr ezt parancsolta rendeléseivel kapcsolatban: „És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel és mikor felkelsz… És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra.” {PP 468.1}
„Ha a te fiad megkérdez téged ezután, mondván: Mire valók e bizonyságtételek, rendelések és végzések, amelyeket az Úr, a mi Istenünk parancsolt néktek?, akkor azt mondjad a te fiadnak: Szolgái voltunk Egyiptomban a fáraónak; de kihozott minket az Úr Egyiptomból hatalmas kézzel. És tett az Úr Egyiptomban nagy és veszedelmes jeleket és csodákat a fáraón és az ő egész házanépén, a mi szemeink láttára. Minket pedig kihozott onnét, hogy bevigyen minket, és nékünk adja azt a földet, amely felől megesküdött a mi atyáinknak. És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. És ez lesz nékünk igazságunk, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mind e parancsolatokat az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, amiképpen megparancsolta nékünk.” (V. Móz. 6:6–9, 20–25) {PP 468.2}
