Nádáb és Abihu bűne

{PP 359}   

A szentély felszentelése után a papokat is felavatták szent tisztségükbe. Ezek a szolgálatok hét napig tartottak, amelyek mindegyikén különleges szertartás folyt. A papok a nyolcadik napon léptek magas hivatalukba. Áron fiai segédletével végrehajtotta azokat az áldozatokat, amelyeket Isten rendelt, azután felemelte kezeit, és megáldotta a népet. Mindent úgy tettek, ahogy Isten parancsolta, és Ő elfogadta az áldozatokat, és figyelemre méltó módon kinyilatkoztatta dicsőségét; tűz jött az Úrtól, és megemésztette az oltáron lévő áldozatot. A nép félelemmel és feszült érdeklődéssel tekintett az isteni hatalom csodálatos megnyilatkozására. Isten dicsőségének és tetszésének jelét látták benne, szívükben dicsérettel és imádattal kiáltottak fel, arccal a földre borultak, mintha Jahve közvetlen közelében lennének. {PP 359.1}   

De nem sokkal ezután borzalmas szerencsétlenség érte a főpap családját. Az istentisztelet idején, amikor a nép imája és dicsérete szállt Istenhez, Áron két fia fogta a füstölőjét és tömjént égetett rajta, hogy jó illatot gerjesszen az Úrnak. De az »idegen tűz« használatával áthágták Isten parancsát. A tömjén elfüstölögtetésére közönséges tüzet használtak a szent tűz helyett, amelyet Isten maga gyújtott, és erre a célra való használatát megparancsolta. A bűn miatt tűz jött ki az Úrtól, és megemésztette őket a nép szeme láttára. {PP 359.2}   

Mózes és Áron után Nádáb és Abihu viselték a legmagasabb tisztséget Izraelben. Isten különösen megtisztelte őket, mert megengedte nekik, hogy a hetven vénnel együtt ők is megpillantsák az Úr dicsőségét a hegyen. De vétkük ennek ellenére sem mentegethető vagy tekinthető csekélységnek. Mindez csak súlyosbítja bűnüket. Mivel nagy világosságot nyertek, és Izrael fejedelmeihez hasonlóan felmentek a dicsőség hegyére abban a kiváltságban részesültek, hogy találkozhattak Istennel, és dicsősége fényében lakozhattak, ne áltassák magukat azzal, hogy ezentúl büntetlenül követhetnek el bűnöket. Ne gondolják, hogy mivel ilyen megtiszteltetés érte őket, Isten nem fogja szigorúan megbüntetni gonoszságukat. Ez végzetes tévedés. A nagy világosság és az elnyert kiváltságok a kapott világosságnak megfelelően szentséget és erényt várnak viszonzásul. Isten nem fogadhat el ennél kevesebbet. Soha ne engedjük, hogy nagy áldások vagy kiváltságok gondtalan biztonságérzetbe ringassanak. Soha ne jogosítsanak bűnre, vagy keltsék azt az érzést elnyerőikben, hogy Isten nem lesz igazságos velük. Minden Istentől nyert kiváltság eszköz, hogy lelkesedést ébresszen lelkünkben, cselekvő buzgalmat és erőt szent akaratának kivitelezésére. {PP 359.3}   

Nádáb és Abihu ifjú korában nem szokta meg az önuralmat. Apjukat engedékeny természete és az igazság tekintetében tanúsított ingadozása odáig juttatta, hogy elhanyagolta fiai fegyelmezését. Engedte, hogy fiai hajlamaikat kövessék. Hosszú időn át szokásukká vált kívánságuk teljesítése, aminek annyira rabjaivá váltak, hogy még a legszentebb tisztség felelőssége sem tudta a régi szokások hatalmát megtörni. Nem tanulták meg atyjuk tekintélyét tiszteletben tartani, és nem látták be az Isten parancsolatai iránti engedelmesség szükségességét. Áron helytelen engedékenysége fiai iránt az Isten ítélete felé vezető utat egyengette. {PP 360.1}   

Isten arra akarta tanítani népét, hogy az általa meghatározott módon tisztelettel és félelemmel közeledjenek hozzá; Ő nem elégedhet meg részleges engedelmességgel. Nem volt elég, hogy az istentiszteletnek ebben az ünnepélyes órájában majdnem minden úgy történt, ahogy azt Ő elrendelte. Isten megátkozta azokat, akik parancsolataitól eltérnek, és nem tesznek különbséget a közönséges és a szent dolgok között. A próféta által mondja: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá és a világosságot sötétséggé teszik… Jaj azoknak, akik maguknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön maguk előtt!… Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük!… Mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izráel Szentjének beszédét megutálták.” (Ésa. 5:20–24) Senki se csalja meg azért magát azt hivén, hogy Isten parancsolatainak egy része nem fontos, vagy hogy Jahve valami mást is elfogad a helyett, amit Ő kíván! Jeremiás próféta mondta: „Kicsoda az, aki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?” (Jer. sir. 3:37) Isten igéjében nincs olyan parancsolat, amelynek az emberek tetszésük szerint engedelmeskedhetnek, vagy figyelmen kívül hagyhatnak anélkül, hogy el ne szenvednék annak következményeit. És ha az emberek a pontos engedelmesség útja helyett valamilyen más utat választanak, végül rájönnek majd, hogy „vége a halálra menő út” (Péld. 14:12). {PP 360.2}   

„Azután mondta Mózes Áronnak és az ő fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Fejeteket meg ne meztelenítsétek, ruháitokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok,… mert az Úr kenetének olaja van rajtatok.” A nagy vezető Isten szavaira emlékeztette testvérbátyját: „Ez az, amit szólt az Úr, mondván: Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.” Áron hallgatott. Fiainak halála, akik borzasztó bűnben, figyelemeztetés nélkül ölettek meg – olyan bűnben, amely, mint most látta, saját kötelessége elmulasztásának volt a következménye –, gyötrelemmel mardosta az apa szívét, mégsem adott kifejezést érzelmeinek. Nem adhatta jelét fájdalmának, nehogy úgy tűnjék, hogy rokonszenvez a bűnnel. Nem tehette, nehogy a gyülekezetet Isten elleni zúgolódásra ingerelje. {PP 361.1}   

Isten arra kívánta tanítani népét, hogy fenyítése igazságosságát elismerje, hogy másokban is félelem ébredjen. Voltak olyanok Izraelben, akiket ez az ítélet megmenthetett attól, hogy Isten hosszútűrésében bízva olyan messzire menjenek el, ami már az ő sorsukat is megpecsételné. Isten kifogásolja a bűnös iránti olyan részvétet, amely mentegetni igyekszik a bűnt. A bűn hatása tompítja az ember erkölcsi érzékét, míg végül a vétkező már nem látja bűnének szörnyűségét, és a Szentlélek meggyőző ereje nélkül bűnével szemben továbbra is vak marad. Krisztus szolgáinak kötelessége, hogy megmutassák a tévelygőknek, milyen veszélyben forognak. Azok, akik a figyelmeztetés erejét azzal gyengítik, hogy elvakítják a bűnösöket a bűn valódi természetével és annak következményével szemben, gyakran hízelegnek maguknak azzal, hogy keresztényi szeretetet gyakorolnak, de cselekedetükkel éppen hogy hátráltatják a Szentlélek munkáját; a bűnöst biztonságba ringatják a pusztulás szakadékának szélén; részesekké válnak bűnében, és magukra veszik a bűnös megátalkodottságának félelmetes felelősségét. Nagyon sokan pusztultak már el hamis és megtévesztő együttérzés következtében. {PP 361.2}   

Nádáb és Abihu sohasem követték volna el a végzetes bűnt, ha előbb nem részegedtek volna meg kissé a bőséges borivástól. Tudták, hogy a szentélyben való megjelenéshez a leggondosabb és legünnepélyesebb előkészületre van szükség, mert ott Isten jelenléte nyilatkozik meg, de mértéktelenségük alkalmatlanná tette őket szent hivatalukra. Értelmük összezavarodott, erkölcsi érzékük úgy eltompult, hogy nem tudtak különbséget tenni a szent és a közönséges között. Áron és megmaradt fiai a következő figyelmeztetést kapták: „Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben. Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, amelyeket az Úr szólott nékik Mózes által.” A szeszes italok élvezete gyengíti a testet, megzavarja az értelmet és rombolja az erkölcsöt. Megakadályozza, hogy az emberek felismerjék a szent dolgok szentségét vagy Isten követelményeinek kötelező erejét. Mindazoknak, akik szent felelősséggel járó hivatalt töltöttek be, szigorúan mértékletes életet kellett folytatniuk, hogy világos értelemmel tudjanak különbséget tenni jó és rossz között; hogy az igazság és könyörületesség gyakorlásához szilárd elvekkel és bölcsességgel rendelkezzenek. {PP 361.3}   

Ugyanez a kötelezettség érvényes Krisztus minden követőjére. Péter apostol kijelenti: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok.” (I. Pt. 2:9) Isten azt kívánja tőlünk, hogy képességeinket a lehető legjobb állapotban tartsuk, hogy Teremtőnket elfogadható módon szolgálhassuk. A részegítő italok használata ugyanazokkal a következményekkel fog járni, mint Izráel papjainak esetében. A lelkiismeret elveszíti érzékenységét a bűnnel szemben és egészen biztosan kezdetét veszi a megkeményedés folyamata, míg a szent és a közönséges közötti különbség teljesen jelentőségét veszti. Hogyan tudnánk akkor az isteni követelményeknek eleget tenni? „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (I. Kor. 6:19–20) „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (I. Kor. 10:31) Krisztus egyházának szólt minden korban az ünnepélyes és félelmetes figyelmeztetés: „Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (I. Kor. 3:17) {PP 362.1}