3. fejezet A jó és gonosz tudása

„És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben”, „értetlen szívük elsötétedett” (Róm 1:28, 21 – új prot. ford.). {Ed 23}   

Habár Isten ártatlannak és szentnek teremtette ősszüleinket, mégsem volt kizárva a lehetősége annak, hogy rosszat tegyenek. A Mindenható megalkothatta volna őket úgy is, hogy ne legyenek képesek áthágni parancsolatait, de ebben az esetben jellemük nem fejlődött volna, szolgálatuk pedig nem önként, hanem kényszerből történt volna. Ezért adta nekik a döntés szabadságát, az erőt, hogy szívből adják vagy megtagadják az engedelmességet. És mielőtt még rájuk áraszthatta volna az áldások teljességét, próbára kellett tennie szeretetüket és hűségüket. {Ed 23.1}   

Az Éden kertjében elhelyezte Isten „a jó és gonosz tudásának fáját… És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél” (1Móz 2:9-17). Isten akarata az volt, hogy Ádám és Éva soha ne ismerjék meg a rosszat. A jónak az ismeretét ingyen, szeretetből adta nekik a Teremtő, a rossz tudását azonban – a bűnt és mindazt, ami abból következik, a fáradságos munkát, a megfeszített gondoskodást, a csalódást, a gyászt, a fájdalmat és a halált – szeretetből tartotta vissza tőlük. {Ed 23.2}   

Miközben azonban az Úr az ember javát akarta, Sátán a vesztét. Amikor Éva figyelmen kívül hagyta a tiltott fára vonatkozó figyelmeztetést és odamerészkedett hozzá, akkor kapcsolatba került az ellenséggel. Az pedig az asszony érdeklődését és kíváncsiságát felébresztve csalárd módon meghazudtolta Isten szavait, amivel arra próbálta rávenni őt, hogy ne bízzon Teremtője bölcsességében és jóságában. Az asszony kijelentésére „annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok”, a kísértő ezt a választ adta: „Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:3-5). {Ed 23.3}   

Sátán arra vágyott, hogy úgy állítsa be az embernek a jó és gonosz tudását, mintha az áldás lenne, és mintha Isten a fa gyümölcsének eltiltásával valami hatalmas jótól zárná el őket. Azt bizonygatta, hogy Isten a gyümölcs csodálatos, bölcsességet és erőt adó képessége miatt tiltotta meg nekik annak ízlelését, mert így akarja megakadályozni, hogy ők a fejlődés magasabb szintjére jussanak és boldogabbak legyenek. Kijelentette, hogy ő maga is evett a tiltott gyümölcsből, és ennek következtében nyerte el a beszéd képességét, így ha ők is ennének belőle, a lét magasabb szintjére kerülnének és a tudás sokkal nagyobb tárházából meríthetnének. {Ed 24.1}   

Miközben Sátán állította, hogy hatalmas áldást nyert a tiltott fa gyümölcséből, azt elhallgatta az asszony elől, hogy bűne miatt kivetették őt a mennyből. Az iszonyatos tényt te hát úgy elrejtette a látszólagos igazság mögé, hogy Éva a hitetés, a hízelgés és ámítás hatására egyáltalán nem vette ész re a hazugságot. Megkívánta, amit Isten megtiltott, tehát nem bízott már bölcsességében. Eldobta a hitet, a bölcsesség kulcsát! {Ed 24.2}   

Amikor Éva látta, „hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék”. Ízre finom volt, és miközben ízlelgette, úgy érezte, mintha éltető erőt kapott volna. Ekkor elképzelte, hogy a létezésnek egy magasabb szintjére lép át. Mivel áthágta Isten parancsát, ugyanarra kísértette a férjét is, „és az is evék” (1Móz 3:6). {Ed 25.1}   

„...megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5) – mondta az ellenség. A szemük valóban megnyílt, de milyen szomorú megnyílás volt ez! A törvényszegéssel csak a gonoszságra, a bűn átkára tettek szert! Magában a gyümölcsben nem volt semmiféle méreg, a bűn pedig nem abban állt, hogy behódoltak az étvágyuknak. Ősszüleinket az tette törvényszegővé, hogy már nem bíztak Isten jóságában, kételkedni kezdtek szavában és elutasították tekintélyét. Ez hozta be világunkra a gonosz tudását, és ez nyitotta meg az ajtót a hazugságok és tévedések minden fajtája előtt. {Ed 25.2}   

Az ember azért veszített el mindent, mert úgy döntött, hogy inkább a csalóra hallgat, mint a Teremtőre, akié egyedül az igazság és az ismeret. A rossz és jó összevegyítésével elméjében zavar támadt, értelmi és lelki ereje megbénult. Már nem tudta értékelni a jót, amit Isten ingyen, szabadon árasztott rá. {Ed 25.3}   

Ádám és Éva a gonosz tudását választotta, és ha valaha visszakerülhettek volna eredeti életterükbe, akkor azt is abban a kedvezőtlen állapotban kapták volna vissza, amibe ők hoz ták saját magukat. Nem lakhattak többé az Édenben, mert az a maga tökéletességében nem taníthatta volna meg nekik azokat a leckéket, amiket meg kellett tanulniuk. Kimondhatatlan fájdalommal intettek búcsút gyönyörű otthonuknak, és a bűn átkától sújtott földön kerestek új menedéket. {Ed 25.4}   

Isten így szólt Ádámhoz: „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz” (1Móz 3:17-19). {Ed 26.1}   

Bár a földet átok sújtotta, a természet továbbra is az ember tankönyve volt. Már nem csak a jót mutatta be, mert a gonosz mindenütt jelen volt, szennyes érintésével megrontotta a földet, a vizet és a levegőt. Ahol egykor kizárólag Isten jelleme, a jó tudása volt látható, most észlelhető lett Sátán jelleme és a gonosz tudása. A természetből, amely ezután a jó és gonosz tudását egyaránt tükrözte, az ember folyamatosan figyelmeztetést kapott a bűn következményeit illetően. {Ed 26.2}   

A hervadó virág és a lehulló levél Ádám és felesége számára az elmúlás első jelei voltak. Élénken emlékeztették őket arra a kérlelhetetlen tényre, hogy egyszer majd nekik is meg kell halniuk. Még a levegő, amelytől az életük függött, az is a halál mikrobáival volt tele. {Ed 26.3}   

Körülöttük minden az elvesztett birodalmukra emlékez tette őket. Az alacsonyabb rendű élőlények felett Ádám volt az úr, és amíg hűséges maradt Istenhez, mindegyik el is fogadta az ő uralmát. Ám törvényszegésével elvesztette ezt az uralmat. A lázadás szelleme, aminek ő maga nyitott ajtót, ki terjedt az állatvilágra is. Így nemcsak saját élete, de az állatok természete, az erdő fái, a mező füve és még a belélegzett levegő is arról a szomorú valóságról tanúskodott, hogy igen, az ember már ismeri a gonoszt. {Ed 26.4}   

Isten azonban nem hagyta magára az embert a gonoszság következményeivel, amit ő választott magának. A Sátánra kimondott ítéletben ott volt az utalás a megváltásra. „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Móz 3:15) – szólt Isten. Ez a kijelentés, amit ősszüleink füle hallatára mondott el az Úr, csodálatos ígéret volt számukra. Mielőtt hallottak volna a tövisről és bogáncsról, a fáradságos munkáról és a bánatról, ami a részük lesz, vagy a porról, amivé lesznek, azokra a szavakra figyelhettek, amelyek mindig reményt adnak majd nekik. Amit Sátánra hallgatva elvesztettek, Krisztus által visszanyerhetik. {Ed 27.1}   

Ezt a tanítást a természet is megismétli nekünk. Habár megrontotta a bűn, nem csak a teremtésről, de a megváltásról is beszél. A föld ugyan szemmel láthatóan tanúskodik az elmúlás átkáról, még mindig gazdagon láthatjuk csodáiban az életadó Teremtő hatalmának jeleit. A fák lehullajtják leveleiket, de annál frissebb lombkoronával ékeskednek tavasszal, a virágok elhervadnak, de később új szirmokat nyitnak. A teremtő hatalom minden megnyilvánulása azt bizonyítja számunkra, hogy Isten bennünket is újjá alkot „igazságban és valóságos szentségben” (Ef 4:24). {Ed 27.2}   

{Ed 27.3}