14. fejezet A tudomány és a Biblia

„Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt” (Jób 12:9)? {Ed 128}   

Mivel a természet és a kinyilatkoztatás könyve ugyanannak a mesteri elmének a pecsétjét viseli magán, bizonyságtételük mindenképpen összhangban van egymással. Habár különböző módszerrel és különböző nyelven szólalnak meg, ugyan azokról a nagy igazságokról tanúskodnak. A tudomány mindig újabb és újabb csodákat fedez fel, de nem derül ki semmi olyasmi, ami – ha helyesen értelmezzük – ellentétben állna az isteni ki nyilatkoztatással. A természet tankönyve és az írott Ige egy mást világítják meg. Istent ismertetik meg velünk, hiszen újabb és újabb dolgokat tanítanak meg nekünk azokról a törvényekről, amelyek által Ő dolgozik. {Ed 128.1}   

A természetben megfigyelt tényekből levont téves következtetések miatt azonban látszólagos ellentmondás alakult ki a tudomány és a kinyilatkoztatás között; s annak következtében, hogy eltüntessék az ellentmondást, egyesek olyan bibliamagyarázatokat találtak ki, amelyek aláásták és tönk re tették Isten Igéjének erejét. Egy időben úgy vélték, hogy a teremtésről szóló mózesi beszámoló szó szerinti értelmezése ellentmond a geológia felfedezéseinek. Azt állították, sok millió évre volt szükség ahhoz, hogy a földi élet a káoszból kifejlődjön, és annak érdekében, hogy a Bibliát ehhez az állítólagos tudományos felfedezéshez igazítsák, a teremtés napjaihoz hosszú, határozatlan idejű periódusokat rendeltek, néhol több ezer, néhol pedig több millió évet. {Ed 128.2}   

Ez a következtetés teljességgel helytelen. A Biblia feljegyzése összhangban van önmagával és a természet tanításával. A teremtés első napjáról ezt olvashatjuk: „és lőn este és lőn reggel, első nap” (1Móz 1:5). A későbbiekben pedig ugyanezt az időszakot említi a teremtés hetének mind a hat napjával kapcsolatosan. Magára a teremtői munkára vonatkozóan pedig ezt írja az isteni kinyilatkoztatás: „Mert Ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9). Nála, aki így tudott életre hívni megszámlálhatatlan világokat, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a káoszból kialakuljon a földi élet? Vajon erőszakkal meg kell változtatnunk Igéjét ahhoz, hogy az megfeleljen teremtett műveinek? {Ed 129.1}   

Igaz az, hogy a földben talált maradványok az emberek, állatok és növények jóval nagyobb elterjedéséről tanúskodnak, mint ahogy az a mai élővilágra jellemző. Erre úgy utalnak, mint bizonyítékra, hogy a növény- és állatvilág már a mózesi feljegyzések előtt létezett. Ám ezekre a dolgokra a bibliai történelem elegendő magyarázattal szolgál. Az özönvíz előtti időszakban a növény- és állatvilág mérhetetlenül gazdagabb és szebb volt, mint amilyennek azóta ismerjük. Az özönvíz során a föld felszíne megtöredezett, jelentős változások következtek be, és a föld átformálódott felszíne az addigi élet sok-sok maradványát őrizte meg. Az özönvíz idején eltemetett – és azóta elszenesedett – erdők alkotják a hatalmas széntelepeket és biztosítják a kőolajat, ami kényelmünket szolgálja. Amikor ezek a dolgok napfényre jönnek, világosan bizonyítják Isten Igéjének igaz voltát. {Ed 129.2}   

A föld evolúciójának elméletével rokon az az elmélet, hogy az ember evolúciója az egysejtűektől indult és a puhatestűeken és négylábú állatokon keresztül jutott el az emberig, a teremtés koronájáig. {Ed 130.1}   

Ha arra gondolunk, mennyi lehetősége van az embernek a kutatásra, milyen rövid az élet, milyen korlátozott a cselekvési területünk, szűk a látókörünk, milyen gyakran vonunk le téves következtetéseket – különösen azokkal a dolgokkal kapcsolatosan, amelyekről úgy véljük, ellentmondanak a Biblia történelmének –, hányszor vizsgáljuk felül vagy vetjük el a tudomány állítólagos következtetéseit, mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy kívánságunk szerint növeljük vagy csökkentsük több millió évvel a föld evolúciójának korszakait, és sokszor milyen éles összetűzésbe kerülnek egymással a különböző tudósok által kialakított elméletek… Tehát ha mindezt átgondoljuk – azért az előjogért, hogy származásunkat az egysejtűekig, a puhatestűekig és a majmokig vezessük vissza –, bele szabad-e egyeznünk abba, hogy félredobjuk a Szentírás kijelentését, amely egyszerűségében is olyan nagyszerű: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt” (1Móz 1:27)? Megtagadjuk a származásunkról szóló feljegyzést, ami nemesebb, mint bármely királyi udvar nemzetségtáblázata: „...ez Ádám fia, ez pedig az Istené” (Lk 3:38). {Ed 130.2}   

Ha helyesen értelmezzük, a tudomány kinyilatkoztatásai és az élet tapasztalatai egyaránt összhangban vannak a Szentírás bizonyságtételével, amely szerint Isten folyamatosan munkálkodik a természetben. {Ed 130.3}   

A léviták énekében, amit Nehémiás jegyzett fel, ezt olvassuk: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak” (Neh 9:6). {Ed 130.4}   

A földre vonatkozóan a Szent írás kijelenti, hogy a teremtés műve elvégeztetett. „…munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte” (Zsid 4:3). {Ed 130.5}   

Isten hatalma azonban továbbra is megnyilvánul abban, hogy a teremtett világot fenntartja. Nem úgy van, hogy az egykor beindított nagy gépezet saját belső energiája által működik tovább, tehát magától lüktet a pulzusunk és folyamatosan lélegzünk. Minden lélegzetvétel és minden szívdobbanás annak bizonyítéka, hogy Isten gondoskodik rólunk, benne élünk, mozgunk és vagyunk. A legkisebb rovartól kezdve az emberig, minden teremtett lény az Ő gondviselésétől függ. {Ed 131.1}   

„Mindazok te reád néznek…
Adsz nékik és ők takarnak;
megnyitod kezedet,
és megtelnek a te jóvoltoddal.
Elfordítod orcádat, megháborodnak;
elveszed a lelküket,
kimúlnak és porrá lesznek újra.
Kibocsátod a te lelkedet,
megújulnak, és újjá teszed a földnek színét”
{Ed 131.2}   

(Zsolt 104:27-30). {Ed 131}   

„Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattuk meg nem hasad…
Ő szab határt a víz színe fölé
– a világosságnak és sötétségnek elvégződéséig.”
{Ed 131.3}   

„Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől. Erejével felriasztja a tengert… Lehelletével megékesíti az eget, keze át döfi a futó kígyót. Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, amit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg” {Ed 131.4}   

(Jób 26:7-10, 11-14). {Ed 131}   

„Szélvészben és viharban van az Úrnak útja,
és lábainak pora a felhő” (Náh 1:3).
{Ed 131.5}   

A hatalmas erő, ami az egész természetben működik és fenntartja a világot, nem egy mindent átható elv vagy mozgató energia, mint ahogy egyes tudósok állítják. Isten lélek, ugyan akkor személy is, hiszen az embert saját képmására terem tette. Mint személyes lény, Isten az Ő Fiában, Jézusban nyilatkoztatta ki magát. Jézus az Atya dicsőségének kisugárzása, „és az ő valóságának képmása” (Zsid 1:3), a földön találtatott mint ember. Személyes Megváltónkként érkezett a földre és mint személyes Megváltónk emeltetett fel a mennybe. Mint személyes Megváltónk jár közben értünk a mennyei udvarokban. Értünk szolgál Isten trónja előtt, „mint valami emberfia” (Dán 7:13). {Ed 131.6}   

Pál apostol a Szentlélek ihletésére írta a következő szavakat: „mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek, Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn” (Kol 1:16). A kéz, amely fenntartja az űrben a világokat, amely változatlan pályákon és szakadatlan mozgásban tart mindent Isten univerzumában, ugyanaz a kéz, amelyet a keresztre szegeztek értünk. {Ed 132.1}   

Véges elménk nem tudja felfogni Isten nagyságát. „Az Úr trónja a mennyekben van” (Zsolt 11:4), Lelke által azonban mindenhol jelen van. Ő alaposan ismeri kezének minden munkáját, és személyesen érdekli mindennek és mindenkinek a sorsa. {Ed 132.2}   

„Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik?
Aki magát megalázva, tekint szét
mennyen és földön…”
{Ed 132.3}   

„Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy;
ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem”
{Ed 132.4}   

(Zsolt 113:5-6; 139:7-10). {Ed 132}   

„Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt”
{Ed 133.1}   

(Zsolt 139:2-6). {Ed 133}   

Mindenek Teremtője volt az, aki a szükségletek és igények teljesítéséhez szükséges eszközöket és forrásokat csodálatosan elrendelte. Ő volt az, aki az anyagi világban mindent biztosított, ami a teremtményekbe gyökereztetett vágyakat kielégítheti. Ő volt az, aki a megismerés és szeretet képességével teremtette meg az emberi lelket. Ő tehát nem olyan Isten, aki hagyná, hogy a lélek igényei kielégítetlenek maradjanak. Semmilyen megfoghatatlan eszme, személytelen valóság vagy elvont fogalom nem elégítheti ki az emberi lélek szükségleteit és vágyakozását ebben az életben, ahol folyamatosan a bűn, a bánat és a fájdalom ellen kell harcolnunk. Nem elég a törvényben és az erőben hinnünk, olyan dolgokban, amelyekben nincs részvét és sosem hallják meg segélykiáltásunkat. Tudnunk kell, hogy van egy hatalmas kéz, amely megtart bennünket, egy örökkévaló barát, aki együtt érez velünk. Meleg kézre és gyöngédséggel teli szívre van szükségünk. Isten az Ő Igéjében így nyilatkoztatta ki magát. {Ed 133.2}   

Aki a legalaposabban tanulmányozza a természet titkait, az ébred rá leginkább a saját tudatlanságára és gyengeségére. Rájön arra, hogy vannak magasságok, ahová nem érhet fel, vannak titkok, amelyek mélyére nem juthat le és hatalmas igazságok, amelyeket még nem ismert meg. Kész lesz kimondani Newtonnal együtt: „Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek a tenger partján, amint kavicsokat és kagylókat szedegetek, miközben az igazság hatalmas óceánja felfedezetlenül terül el előttem.” {Ed 133.3}   

A legnagyobb természettudósok felismerik a természetben a végtelen hatalom munkáját. Viszont ha az ember csak a saját eszére támaszkodik, a természet tanítása ellentmondásos és kiábrándító lesz. Csakis a kinyilatkoztatás fényében lehet abban helyesen olvasni. „Hit által értjük meg...” (Zsid 11:3). {Ed 134.1}   

„Kezdetben Isten...” (1Móz 1:1). Kétségbeesetten kérdező lelkünk, amely ide-oda röpköd, akár a bárkából kiengedett galamb, csakis nála találhat megnyugvást. Fent, lent és mindenen túl ott lakik a végtelen szeretet, amely azért dolgozik, hogy mindent elvégezzen „a jóban való teljes gyönyörűséggel” (2Thessz 1:11). {Ed 134.2}   

„Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik” (Róm 1:20). Bizonyságtételüket azonban csak az értheti meg, aki az isteni Tanító segítségét kéri. „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke” (1Kor 2:11). {Ed 134.3}   

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13). A tudomány kijelentéseit csakis úgy lehet helyesen értelmezni, ha annak a Léleknek a segítségét kérjük, aki kezdetben „a vizek felett lebegett”, ha azt az Igét vesszük alapul, amelynek teremtő erejére létrejött minden, és ha arra hallgatunk, aki „az igazi világosság... amely megvilágosít minden embert” (1Móz 1:2; Jn 1:9). Csak az Ő vezetésükkel tudjuk a tudomány legmélyebb titkait felfogni. {Ed 134.4}   

Csak a mindentudó, szent Isten irányítása alatt tudjuk úgy tanulmányozni műveit, hogy az Ő gondolatait megismerjük és mi is aszerint gondolkodjunk. {Ed 134.5}