27. fejezet A magaviselet

„A szeretet nem cselekszik éktelenül” (1Kor 13:4-5). {Ed 240}   

Az udvariasság értékét túl kevésre becsülik. Sok jószívű ember van, akik modortalanok. Sokan tiszteletre méltóan őszinték és becsületesek, de hiányzik viselkedésükből a derűs kedvesség. Ez tönkreteszi saját boldogságukat és megfosztja őket mások szolgálatától. Az élet sok-sok édes és áldásos pillanatát áldozzák fel merő meggondolatlanságukkal az udvariatlan személyek. {Ed 240.1}   

A vidámságot és udvariasságot különös kincsként kellene ápolnia szülőnek és tanárnak egyaránt. Mindnyájunknak lehet derűs arca, kedves hangja, udvarias modora, hiszen ezek az erő összetevői. A gyerekeket vonzza a vidám, sugárzó magatartás. Mutassunk irántuk jóságot és udvariasságot, így ők is ugyanezt a lelkületet fogják felénk és mások felé tükrözni. {Ed 240.2}   

A valódi udvariasságot nem az etikett szabályainak puszta gyakorlásával tanuljuk meg. Az illendő viselkedést mindig megfigyelés útján tesszük magunkévá; bárhol, ahol az elveket nem szegik meg, mások tiszteletben tartása arra vezeti az embereket, hogy alkalmazkodjanak az elfogadott szokásokhoz. Az igazi udvariasság azonban nem követeli az elvek feláldozását a hagyomány miatt. Nem ismeri el a kasztokat. Azt ta nítja, hogy tiszteljük önmagunkat és az emberi méltóságot az emberiség nagy családjának minden tagjában. {Ed 240.3}   

Van veszélye annak, ha a modor és a formaságok betanítására helyezzük a hangsúlyt, és túl sok időt szánunk arra, hogy ezen a vonalon haladjunk. Az élet komoly erőfeszítéseket kíván meg minden fiataltól. A kemény, sokszor az egyéniségükhöz nem is illő munka, amit még a hétköznapi teendőknél is elvárnak, ráadásul a világban tapasztalható tudatlanság és nyomor nehéz terhének az enyhítése egyáltalán nem ad helyet a sablonos formaságoknak. {Ed 241.1}   

Sokan vannak, akik nagy hangsúlyt fektetnek az etikettre, ugyanakkor ami nem üti meg a mesterségesen kialakított szín vonaluk mértékét, alig váltja ki a tiszteletüket – legyen az bár a legnagyszerűbb dolog is. Ez hamis alapokon álló nevelés, mert a kritikus büszkeséget és a szigorú kirekesztést erősíti. {Ed 241.2}   

A valódi udvariasság lényege a másokkal szembeni figyelmesség. A lényeget meglátó, hosszú távú nevelés az, ami erősíti a fiatalokban az empátiát és kialakítja bennük a kedvességet mindenki irányában. Az az úgynevezett kultúra, ami nem neveli rá a fiatalokat arra, hogy szüleik iránt engedelmesek legyenek, értékeljék nagyszerű tulajdonságaikat, legyenek el nézőek hibáikkal szemben, segítsenek nekik a szükséghelyzetekben, valamint arra, hogy megfontoltak, tapintatosak, jószívűek és segítőkészek legyenek az idősek és az elesettek iránt, valamint udvariasak mindenki irányában, az valójában nem kultúra, hanem kudarc. {Ed 241.3}   

A gondolkodás és viselkedés finomítását leginkább az isteni Tanító iskolájában lehet megtanulni, nem pedig lefektetett szabályok betartásával. A fentről jövő, szívet átjáró szeretet csiszolja át gyengéd érintéseivel a jellemet a Teremtő hasonlatosságára. Az ilyen nevelés nyújt mennyei méltóságot és illemtudást, valamint olyan kellemes megjelenést és finom modort, amilyet sosem lehet egy lapon említeni a divatos társaságok felszínes udvariasságával. {Ed 241.4}   

A Biblia udvariasságra int, és sok példával szemlélteti az önzetlen lelkületet, a finom bájt, a megnyerő természetet, ami a valódi udvariasságot jellemzi. Mindez Krisztus jellemének tükröződése. A világban tapasztalható igazi szelídség és udvariasság – még azok jellemében is, akik nem ismerik Őt – mindenképpen Megváltónktól ered. Ő azt szeretné, ha ezek a tulajdonságok tökéletesen tükröződnének gyermekeiben. Célja, hogy bennünk, emberekben is meglátszódjék az ő szépsége. {Ed 241.5}   

Az etikettről szóló legértékesebb értekezés az, amit Megváltónk drága tanácsként adott a Szentlélek ihletésére Pál apostolon keresztül. E szavakat kitörölhetetlenül be kellene vésni mindenkinek a szívébe, legyen akár fiatal vagy idős: {Ed 242.1}   

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13:34). {Ed 242.2}   

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.” {Ed 242.3}   

(1Kor 13:4-8) {Ed 242}   

Egy másik értékes erény, amit gondosan ápolni kell magunkban: a tisztelet. Az Isten iránti őszinte tiszteletet az Ő vég te len nagyságának érzete és jelenlétének tudata ébreszti bennünk. Minden gyermek szívét hassa át a láthatatlan Isten jelenlétének érzése! Tanítsuk meg a gyermeket, hogy tartsa szentnek az imádság óráját, helyét, valamint az istentiszteleteket, mert Isten ott van. Ha magatartásával és hozzáállásával kifejezi a tiszteletet, akkor az érzés is elmélyül szívében. {Ed 242.4}   

Fiatalok és idősek számára egyaránt hasznos lenne, ha tanulmányoznák és gyakran ismételnék a Szentírás azon szavait, amelyek arról szólnak, miként kell viszonyulnunk ahhoz a helyhez, ahol Isten van jelen. {Ed 243.1}   

„…oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld” – parancsolta Isten az égő csipkebokornál (2Móz 3:5). {Ed 243.2}   

Jákob, miután látomásban látta az angyalt, így kiáltott fel: „Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam… nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja” (1Móz 28:16-17). {Ed 243.3}   

„…az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld” (Hab 2:20)! {Ed 243.4}   

„Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül… Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” „…Ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét” {Ed 243.5}   

(Zsolt 95:3-6; 100:3-4)! {Ed 243}   

Isten nevét is tisztelnünk kell. Soha nem szabad könnyelmű en, meggondolatlanul kiejteni az Ő szent nevét. Még imánkban is kerüljük el gyakori és szükségtelen ismételgetését! „Szent és rettenetes az ő neve” (Zsolt 111:9). Amikor az angyalok kiejtik a Teremtő nevét, eltakarják arcukat. Milyen tisztelettel kell tehát ajkunkra venni ezt a nevet nekünk, akik bukott, bűnös lények vagyunk! {Ed 243.6}   

Isten Igéjét is tisztelnünk kell. Nyomtatott példányait tartsuk tiszteletben, soha ne használjuk közönséges célra és ne kezeljük hanyagul! Soha ne idézzünk belőle tréfásan és ne fogalmazzuk át ironikus módon. „Az Istennek teljes beszéde igen tiszta”, „földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer meg tisztítva” (Péld 30:5; Zsolt 12:7). {Ed 244.1}   

A gyerekeknek azt is tanítsuk meg, hogy a valódi tiszteletet engedelmesség által mutathatjuk ki. Isten nem parancsolt sem mi olyasmit, ami önkényes vagy szükségtelen, és a tisztelet kimutatásának nincs annál jobb módja, mint ha engedelmeskedünk annak, amit Ő mondott. {Ed 244.2}   

{Ed 244.3}   

Isten különleges tiszteletre int bennünket az idősek irányában. Így beszél erről: „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik” (Péld 16:31). Ez az igevers meg harcolt csatákról, kivívott győzelmekről, elhordozott terhekről és legyőzött kísértésekről beszél. A nyugalom helye felé tartó lábakról, hamarosan megüresedő helyekről. Segítsünk a gyerekeknek átgondolni ezeket a komoly dolgokat, s ha mindezen elgondolkodnak, akkor udvariasságukkal és tiszteletükkel megkönnyítik az idősek útját, és saját életük is jósággal és szépséggel lesz tele, mert megfogadják a parancsot: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg” (3Móz 19:32). {Ed 244.4}   

Apák, anyák és tanítók becsüljék meg jobban azt a feladatot és megtiszteltetést, hogy a gyerekek előtt ők lehetnek Isten képviselői. A mindennapi életben tanúsított jellemvonások egyszer és mindenkorra bizonyítják a gyermek előtt Isten ezen szavait: {Ed 244.5}   

„Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt 103:13). „Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vigasztallak titeket én” (Ézs 66:13). {Ed 245.1}   

Boldog az a gyermek, akiben ilyen szavak ébresztenek szeretetet, hálát és bizalmat, akinek édesapja, édesanyja és tanárai Isten szeretetét, igazságosságát és hosszútűrését mutatják be, aki a földi gondviselői iránt érzett bizalma, ráhagyatkozása és tisztelete által megtanulja az Isten iránti bizalmat, engedelmességet, tiszteletet is. Aki ilyen ajándékkal halmozza el gyermekét vagy diákját, minden gazdagságnál értékesebb kincset bíz rá, ami az örökkévalóságban sem avul el. {Ed 245.2}