26. fejezet A tanítás módszerei

„Együgyűeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás” (Péld 1:4). {Ed 230}   

A tanítás évszázadokon keresztül főként memorizálást jelentett. Ezt az adottságot használták leginkább, miközben az agy többi funkcióját nem fejlesztették azzal párhuzamosan. A diákok azzal töltötték az idejüket, hogy teletömjék agyukat olyan tudással, amiből vajmi keveset alkalmaztak a gyakorlatban. Az elmét így olyasmivel terhelték meg, amit képtelen volt feldolgozni és befogadni, ezért gyengülni kezdett. Alkalmatlanná lett az életteli, önálló erőfeszítésre, és megelégedett azzal, hogy mások ítéletére és véleményére támaszkodjon. {Ed 230.1}   

E módszer káros voltát látva, némelyek a másik szélsőségbe estek. Az ő nézetük szerint az embernek csak azt kell fejlesztenie, ami egyébként is benne rejlik. Az ilyen nevelés önhitté teszi a diákot, így elvágja őt a tudás és erő valódi forrásától. {Ed 230.2}   

Az a nevelés, ami a memória fejlesztésén alapul, nem sok figyelmet fordít a független gondolkodás kialakítására, és az erkölcsre olyan hatással van, amit csak kevesen mérnek fel. Miközben a diák arra fordítja energiáját, hogy érveljen és megvédje álláspontját, lassan képtelenné válik arra, hogy különbséget tegyen igazság és hamisság között, így könnyű lesz becsapni. Könnyen ráveszik majd arra, hogy a hagyományt és a szokásokat kövesse. {Ed 230.3}   

Sajnos sokan nem törődnek azzal a ténnyel – bár cseppet sem veszélytelen –, hogy a tévedés sosem mutatja valódi arcát. Általában olyan igazsághoz keveredik vagy kapcsolódik, amit elfogadnak az emberek. Ősszüleink bukását az okozta, hogy ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, és a ma élő férfiak és nők is azért buknak el, mert keverik a jót és a gonoszt. Aki mások ítéletére hagyatkozik, azt előbb vagy utóbb biztosan félrevezetik. {Ed 230.4}   

A jó és rossz megkülönböztetésének képességét csak úgy tudjuk elsajátítani, ha egyénileg Istenre támaszkodunk. Mindenkinek magának kell ezt megtanulnia az Ő Igéjén keresztül. Isten azért adta logikai képességeinket, hogy használjuk azokat, és akarata is az, hogy használjuk. „Jöjjetek, szálljunk vitába!” – mondja az Úr (Ézs 1:18). Ha ráhagyatkozunk, megszerezhetjük a bölcsességet „a gonoszt megvetni, és a jót választani” (Ézs 7:15; Jak 1:5). {Ed 231.1}   

Az igazi tanításban nagyon fontos az egyéni elem. Krisztus – amikor tanított – egyénileg foglalkozott az emberekkel. A tizenkét tanítvánnyal egyen-egyenként személyes kapcsolata volt, közösségben volt velük, úgy képezte őket. Legértékesebb tanácsait magánbeszélgetések keretében, gyakran négyszemközt adta. A nagy tiszteletben álló rabbinak az Olajfák hegyén egy éjszakai eszmecsere során, a megvetett asszonynak Sikár kútjánál a legdrágább kincseket tárta fel, éspedig azért, mert fogékony szívet, nyitott elmét és befogadó lelket látott meg bennük. A Megváltó számára még a nyomában vonuló sokaság sem emberek arctalan tömege volt. Tanításában közvetlenül szólította meg mindenkinek az elméjét, és egyénileg hatott szívükre is. Figyelte hallgatóit, ezért észrevette, amikor felragyogott az arcuk, tekintetükben felcsillant az elfogadás, ami azt jelentette, hogy az igazság megérintette lelküket. Erre válaszul Krisztus szívében is megpendült az öröm húrja. {Ed 231.2}   

Ő mindenkiben meglátta a lehetőségeket. Nem hátrált meg a nem túl ígéretes külső vagy a kedvezőtlen körülmények miatt. Mátét az adószedő asztal mögül hívta el, Pétert pedig a halászháló mellől, hogy tőle tanuljanak. {Ed 232.1}   

Ma is ugyanilyen szintű személyes érdeklődés és az egyéni fejlődésre való odafigyelés szükséges az oktatás munkájában. Sok fiatal van, akik látszólag nem túl ígéretesek, de rengeteg talentum rejtőzik bennük, amit nem használnak. Éspedig azért maradnak rejtve ezek az adottságok, mert tanáraik figyelmetlenek. Sok fiú vagy lány külsőre ugyanolyan, mint a csiszolatlan gyémánt, mégis értékes anyag van bennük, ami kiállja majd a hőség, a vihar és a nyomás próbáját is. Az igazi nevelő meglátja bennük, mivé válhatnak, és felismeri az anyag valódi értékét, amit megmunkálhat. Minden tanulóval egyénileg foglalkozik és arra törekszik, hogy minden képességüket fejlessze. Bármilyen gyenge próbálkozásokat teszünk ilyen irányba, a helyes elvekhez való ragaszkodás mindig kifizetődik és áldással jár. {Ed 232.2}   

Minden fiatalnak meg kell tanítani a dolgok gyakorlati alkalmazásának szükséges és hasznos voltát. A siker sokkal inkább ettől függ, nem pedig a lángésztől vagy a csodálatos adottságoktól. Gyakorlati alkalmazás nélkül a legbriliánsabb talentumok is vajmi keveset érnek, ugyanakkor a helyesen irányított erőfeszítések által a hétköznapi, természetes adottságokkal rendelkező személyek is tettek már csodákat! A géniuszok, akiknek teljesítményeit annyira csodáljuk, szinte mindig fáradhatatlan és osztatlan erőfeszítéssel érik el mindazt, amit elérnek. {Ed 232.3}   

A fiataloknak tanítsuk meg, hogyan tűzzék ki célul képességeik fejlesztését, akár gyengébbek, akár erősebbek legyenek is azok. Sokan úgy döntenek, csak azokra a tantárgyakra fognak összpontosítani, amelyekhez természetük szerint vonzódnak. Ez olyan hiba, amitől őrizkedni kell! A természetes képességek iránymutatóként szolgálnak ahhoz, hogy valaki milyen életpályát válasszon, és amikor helyénvaló, azokat fejleszteni is kell. Ugyanakkor szem előtt kell tartani azt is, hogy a jellem kiegyensúlyozott kialakulása és a hatékony munka bármilyen vonalon megkívánja az arányos fejlődést, ami egy alapos, mindent átfogó képzést igényel. {Ed 232.4}   

A tanár mindig tűzze ki célul, hogy egyszerűen és hatékonyan fog tanítani. Tegye ezt nagyrészt illusztrációk segítségével, és amikor már nagyobb gyerekeket tanít, akkor is ügyeljen arra, hogy minden magyarázata érthető és világos legyen. Sok diák ugyanis előrehalad ugyan az évei számát tekintve, felfogóképességben azonban még gyerek marad. {Ed 233.1}   

A nevelő munka egyik nagyon fontos eleme a lelkesedés. Ezzel kapcsolatban értékes kulcsot adhat kezünkbe egy egykori, ünnepelt színész megjegyzése. Canterbury érseke kérdezte meg őt arról, miért van az, hogy a színészek olyan erő teljesen tudnak hatni közönségükre a képzelt dolgok előadásával, miközben az evangélium hirdetői kevés hatást érnek el, pedig valós dolgokról beszélnek. „Engedje meg, kegyelmességed, hogy kimondjam” – válaszolta a színész. „Ennek oka világos: mégpedig nem más, mint a lelkesedés ereje. Mi a színpadon úgy beszélünk a képzeletbeli dolgokról, mintha valóságosak lennének, önök pedig a szószéken úgy beszélnek a valóságos dolgokról, mintha képzeletbeliek lennének.” {Ed 233.2}   

A tanár valóságos dolgokról beszél munkája során, és olyan erővel és lelkesedéssel kell beszélnie azokról, amennyire az ő életére is hat tanításainak valóságos és fontos volta. {Ed 233.3}   

Minden tanárnak látnia kell, hogy munkájának határozott eredménye lesz. Mielőtt elkezdene tanítani egy tárgyat, legyen pontos terv a fejében és fogalmazza meg, mit szeretne elérni. Ne legyen egy téma előadásával sem elégedett addig, míg a diák meg nem érti az abban feltárt elvet, fel nem fogja az igazságot és vissza nem tudja mondani, amit megértett. {Ed 233.4}   

Amíg a nevelés elsőrendű célját figyelembe vesszük, a fiatalokat arra kell bátorítanunk, hogy jussanak olyan messzire, amennyire csak képességeik engedik. De mielőtt a tudományok sok területén jeleskednének, sajátítsák el mesterfokon a hétköznapi tudást! Ezt túl gyakran elhanyagolják. Még az egyetemi és főiskolai hallgatók között is vannak olyanok, akik híján vannak az alapműveltségnek. Sok diák a matematika bonyolult rendszerét kutatja, ugyanakkor képtelen egy egyszerű könyvelést vezetni. Sokan az ékesszólás művészetét tanulják azzal az ábránddal, hogy egyszer nagy szónokok lesznek, miközben képtelenek arra, hogy értelmesen, kifejezően, szép hangsúllyal olvassanak. Sokan, akik retorika szakon végeztek, nem képesek megfogalmazni és helyesen megírni egy levelet. {Ed 234.1}   

Az alapvető készségek alapos elsajátításának nem az kellene az egyetlen célja legyen, hogy valakit felvegyenek a felső oktatásba. {Ed 234.2}   

A tudás minden ágában vannak fontosabb meg tanulandó dolgok, mint a puszta szakmai ismeret. Vegyük például a nyelvtanulást! Az élő vagy holt idegen nyelvek elsajátításánál fontosabb az a készség, hogy valaki folyékonyan és helyesen beszéljen és írjon saját anyanyelvén, de a nyelvtani szabályok megtanulásából megszerezhető ismeret nem ér fel azzal, ha egy magasabb rendű szempontból tanuljuk a nyelvet. Az ilyen tudással nagymértékben összefügg az élet jó és balsorsa egyaránt. {Ed 234.3}   

A beszéd legfőbb követelménye az, hogy legyen tiszta, kedves és igaz, a bennünk lakó kegyelem külső megnyilvánulása. Isten így int Igéjében: „amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil 4:8). Ha ilyenek a gondolataink, ilyenek lesznek a kifejezéseink is. {Ed 235.1}   

A nyelv elsajátításának legjobb helye az otthon, de mivel ezt a kötelességet oly gyakran elhanyagolják, ezért a tanárra hárul a feladat, hogy a helyes beszéd szokását megtanítsa diákjaival. {Ed 235.2}   

A tanár sokat tehet azért, hogy a beszéddel kapcsolatos gonosz szokások kialakulását és terjedését megakadályozza, konkrétan a rágalmazást, a pletykát, az igazságtalan kritikát, ami minden közösség átka, legyen szó akár a szomszédságról vagy az otthonról. Ily módon nem szabad a fájdalmat terjeszteni. Hangsúlyozzuk ki a diákoknak, hogy az ilyen szokás a kulturáltság, a finomság és a jólelkűség teljes hiányáról tanúskodik, és nem illik sem az igazán kulturált, nemes emberek társaságához, sem a menny szentjeihez. {Ed 235.3}   

Iszonyodva gondolunk a kannibálra, aki áldozatának még meleg és remegő húsából lakmározik; de vajon ennek a gyakorlatnak az eredménye szörnyűbb, mint annak, amikor mások indítékait elferdítve adjuk elő, befeketítjük hírnevüket és apróra boncolva tárgyaljuk jellemüket? Mondjuk el a gyerekeknek és a fiataloknak is, mit tanít Isten ezzel kapcsolatosan: {Ed 235.4}   

„Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van” (Péld 18:21). {Ed 235.5}   

A Szentírás a rágalmazókat az istengyűlölőkkel és a rosszban mesterkedőkkel állítja egy sorba, akik „szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok”, továbbá „teljesek… irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal”. Isten végzése az, „hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra” (Róm 1:30, 31, 29, 32). Isten azt tartja Sion polgárának, „aki igazat szól az ő szívében, nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának” (Zsolt 15:2-3). {Ed 235.6}   

Isten Igéje azokat a kifejezéseket és töltelékszavakat is elítéli, amelyek a káromkodás határait súrolják. Elítéli a hazug bókokat, az igazság ködösítését, a túlzásokat, a megtévesztést a kereskedelemben, ami oly gyakori ma társadalmunkban és az üzleti világban. „…a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” (Mt 5:37 – új prot. ford.). {Ed 236.1}   

„Mint a balga, aki tüzet, nyilakat és halálos szerszámokat lövöldöz, Olyan az, aki megcsalja az ő felebarátját, és azt mondja: csak tréfáltam” (Péld 26:18-19)! {Ed 236.2}   

A pletyka szoros szövetségese a burkolt célzás, a homályos utalás, amivel a tisztátalan szívű ember igyekszik elhinteni a gonoszt, amit nem mer nyíltan kifejezni. A fiataloknak tanítsuk meg, hogy az ilyen szokásoktól úgy őrizkedjenek, ahogy a leprától menekülnének. {Ed 236.3}   

A beszéd területén talán nincs még egy olyan bűn, ami felett idősek és fiatalok olyan könnyen átsiklanának, mint az indulatos, türelmetlen szóáradat. Úgy gondolják, elég mentség, ha kijelentik: „Elvesztettem a fejemet, nem is úgy gondoltam, ahogy mondtam.” Isten Igéje azonban nem veszi ezt ilyen könnyedén. Ezt olvashatjuk: {Ed 236.4}   

„Láttál-é beszédeiben hirtelenkedő embert? a bolond felől több reménység van, hogynem afelől” (Péld 29:20)! {Ed 236.5}   

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma” (Péld 25:28). {Ed 236.6}   

A hirtelen kimondott, indulatos, óvatlan szavak olyan kárt tudnak okozni, amit egy életen át tartó bűnbánat sem tud meg nem történtté tenni. Ó, hány szív tört már össze, hány barátság szakadt meg, hány élet ment tönkre azok durva, meggondolatlan szavai miatt, akik ehelyett segítséget és gyógyulást adhattak volna! {Ed 236.7}   

„Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít” (Péld 12:18 – új prot. ford.). {Ed 237.1}   

Minden gyermekben különös figyelemmel kell kialakítani és ápolni az önmagáról való elfeledkezés képességét, ami igazi, öntudatlan jóságot kölcsönöz az ember életének. A jellem pozitív tulajdonságai közül ez az egyik legszebb és minden nemes életpálya szempontjából a leginkább nélkülözhetetlen. {Ed 237.2}   

A gyerekeknek szükségük van a megbecsülésre, az együttérzésre és a bátorításra, ugyanakkor vigyáznunk kell arra, hogy ne alakítsuk ki bennük a dicsőségvágyat. Nem bölcs dolog, ha megkülönböztetett figyelemmel vagyunk irántuk, vagy előttük ismételgetjük okos mondásaikat. Az a szülő vagy tanár, aki a gyerek jellemfejlődésének, illetve előrehaladásának valódi eszméjét tartja szem előtt, nem ápolhatja vagy erősítheti benne a büszkeséget. Ne bátorítsa a fiatalokat arra, hogy hencegjenek képességeikkel vagy tudásukkal. Aki önmagánál magasabbra tekint, az alázatos marad, mégis olyan nemes jellemmel rendelkezik, hogy nem hozza zavarba vagy döbbenti meg az emberi nagyság külsőségekben való megnyilatkozása. {Ed 237.3}   

A jó jellemtulajdonságok nem önkényes törvények vagy szabályok alapján alakulnak ki, hanem úgy, hogy a tiszta, a nemes és az igaz légkörében tartózkodunk. S ha szívünk tiszta, jellemünk pedig nemes, akkor tetteink és beszédünk is tiszta és nemes lesz. {Ed 237.4}   

„Aki szereti a szív tisztaságát, és jóindulattal beszél, annak barátja a király” (Péld 22:11). {Ed 237.5}   

Miként a nyelvtanulásnál, úgy minden más tárgy esetében is az az elv, hogy tanítási módszerünkkel erősítsük és építsük a jellemet. {Ed 238.1}   

Ez leginkább a történelemre igaz. Vegyük számításba a mennyei szempontot is! {Ed 238.2}   

Ahogy túl sokan tanítják, a történelem nem más, mint királyok tündöklése és bukása, udvari intrikák sora, a hadseregek győztes és vesztes csatái, tehát az ambíciók, a kapzsiság, a csalás, a kegyetlenség és a vérontások története. Ha így tanítjuk, annak csakis káros követ kezményei lehetnek. A bűncselekmények és rémtettek csüggesztő ismételgetése, a kegyetlenségek ábrázolása olyan magvakat ültet el, amelyek sokak életében gonosz gyümölcsöt hoznak. {Ed 238.3}   

Sokkal hasznosabb, ha Isten Igéjének fényében megtanuljuk a birodalmak felemelkedését és bukását irányító okokat. A diákok a feljegyzések tanulmányozása közben figyeljék meg, hogy a nemzetek valódi jóléte szorosan összefügg Isten elveinek elfogadásával. Tanulmányozzák a nagy reformációs mozgalmak történetét, és figyeljék meg, hogyan győztek ezek az – olyannyira megvetett és gyűlölt – elvek annak ellenére, hogy követőit börtönbe vetették és vérpadra küldték. {Ed 238.4}   

Az ilyen jellegű tanulmányozás széles, átfogó képet ad az életről, segít a fiataloknak megérteni valamit a kapcsolódási pontokból és ok-okozati összefüggésekből, abból, hogy milyen csodálatosan összefűznek bennünket egymással a társadalmi és nemzeti testvériség szálai, továbbá abból, hogy akár csak egy tag elnyomása vagy megalázása milyen nagy veszteség az egész közösség számára. {Ed 238.5}   

A számtani műveletek tanításában gyakorlatinak kell lenni. Minden fiatal és gyermek számára fontos, hogy ne csak képzeletbeli feladatokat oldjon meg, hanem pontos feljegyzéseket vezessen saját bevételeiről és kiadásairól is. Használat közben tanulja meg a pénz kezelését. Akár szülei támogatják, akár saját jövedelméből él, a fiúk és lányok tanulják meg kiválasztani és megvásárolni saját ruháikat, könyveiket és minden egyéb, szükséges dolgot. Ha kiadásaikról könyvelést vezetnek, akkor megtanulják a pénz értékét és kezelését, amit másként nem tanulnának meg. Ez a képzés segít nekik abban, hogy megkülönböztessék a valódi gazdálkodást egyrészt a kapzsiságtól, másrészt a tékozlástól. Helyesen irányítva a jótékonyság lelkülete is kialakul bennük. Megtanulnak adni, nemcsak a pillanat hatása alatt, amikor érzéseik úgy diktálják, hanem rendszeresen és tervezetten. {Ed 238.6}   

Ily módon minden tanulmányi ág segíthet megoldani a legnagyobb problémát, férfiak és nők felkészítését az élet feladatainak lehető legjobb teljesítésére. {Ed 239.1}