Bibliai életrajzok

"Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek ... ; ... felerősödtek a betegségekből..." (Zsid 11:33-34). {Ed 146}   

Nevelő hatásukban a Biblia életrajzi leírásai a legértékesebbek. Ezek az életrajzok abban különböznek minden más életrajztól, hogy hitelesek. Véges emberi értelmünk képtelen helyesen értelmezni, elbírálni mások cselekedeteit. Csak egyedül Isten - aki olvas a szívekben, aki ismeri indítékainkat és cselekedeteink titkos forrásait - képes élethűen leírni az emberek jellemét, és csak Ő adhat hűséges képet életünkről. Ilyen leírásokat egyedül Isten Igéjében találhatunk. {Ed 146.1}   

Azt az igazságot nagyon világosan tanítja a Biblia, hogy cselekedeteink azonosak önmagunkkal. Életünk tapasztalatai nagymértékben saját gondolataink és cselekedeteink megvalósulásai. {Ed 146.2}   

"... az ok nélkül való átok nem száll az emberre" (Préd 26:2). {Ed 146.3}   

"Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen dolga... Jaj a gonosznak, gonoszul lesz dolga, mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki" (Ésa 3:11-12). {Ed 146.4}   

"Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét" (Jer 6:19). {Ed 146.5}   

Rettenetes igazság ez, ezért mélyen lelkünkbe kell vésnünk. Minden cselekedet visszahat elkövetőjére. Az ember talán sohasem tudja felismerni életében elkövetett gonosztetteinek következményét, amely saját vetésének aratása. Ám ebben az esetben sem vagyunk remény nélkül valók. {Ed 146.6}   

Jákob abból a célból, hogy elnyerje az elsőszülöttséget - amely Isten ígérete folytán már az övé volt - csaláshoz folyamodott. E tett gyümölcsét aratta le. Húszéves száműzetése alatt vele is méltatlanul bántak; megcsalták őt is, végül arra kényszerítették, hogy menekülésben keressen oltalmat. Egy második termést is learatott azáltal, hogy jellemének gonosz vonásait fiaiban látta kisarjadni. Mindez hű képe annak, hogy minden ember életében visszahatnak saját előbbi cselekedetei. {Ed 147.1}   

Azonban Isten így szól: "Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, akiket én teremtettem. Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt. Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt; és vigasztalást nyújtok neki és gyászolóinak... ... Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!" (Ésa 57:16-19). {Ed 147.2}   

Jákob nem merül el szerencsétlenségében, bajban. Megbánta bűneit, és igyekezett jóvátenni a testvére ellen elkövetett gonoszságot. Amikor pedig Ézsau haragja halállal fenyegette, Istennél keresett segítséget. "Küzdött az angyallal és legyőzte; sírt és könyörgött néki..." (Hós 12:4). "... És megáldá őt ott" (1Móz 32:29). Jákob bűnbocsánatot nyert, és az Ő hatalmának erejében kelt fel; többé nem mint gáncsoskodó, csaló, hanem Izrael: Isten fejedelme - győztesen. Nemcsak feldühödött bátyjától szabadult meg, hanem önmagától is. A gonosz hatalma megtört saját természetében; jelleme átalakult. {Ed 147.3}   

Abban az esti órában világosság fénylett. Jákob áttekintetve életének történetét, felismerte Isten megtartó hatalmát, azt az Istent, "akinek előtte jártak az én atyáim... aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól...." (1 Móz 48:15-16). {Ed 147.4}   

Ugyanez a tapasztalat megismétlődik Jákob fiainak életében, hogy a bűn megtorlást von maga után, míg a bűnbánat az igazság gyümölcsét termi meg az örök életre. {Ed 148.1}   

Isten nem semmisíti meg törvényét, nem munkálkodik ellene. A bűn hatása nem teszi meg történtté, de átalakítja. Kegyelme által az átok áldássá válik. {Ed 148.2}   

Jákob fiai közül Lévi volt az egyik legkegyetlenebb és legbosszúállóbb, a sikemiták álnok meggyilkolásában ő volt az egyik a két legbűnösebb közül. Lévi jellemvonásai visszatükröződtek utódaiban, ezért Isten így határozott felőlük: "eloszlatom őket Jákobban, és elszélesztem Izraelben" (1 Móz 49:7). Bűnbánatunk később reformációt hozott, és mivel hűségesek voltak a többi törzsek hitehagyása közepette, az átok átalakult a legnagyobb tisztelet jelévé. {Ed 148.3}   

"Abban az időben választá ki az Úr a Lévi törzsét, hogy hordozza az Úr szövetségének ládáját, és hogy az Úr előtt álljon, és néki szolgáljon... " (5 Móz 10:8). "Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet... ... békességben és egyenességgel jár velem, és sokakat megtérített a bűnből" (Mal 2:5-6). {Ed 148.4}   

A Szentsátor kijelölt szolgái, a léviták nem kaptak földet örökségül. Városokban laktak, amelyeket számukra különítettek el, és fenntartásuk a tizedből, az ajándékokból, valamint az áldozatokból történt, amelyeket az Úr szolgálatára szántak. A nép tanítói voltak, és minden ünnepségen a nép vendégei lehettek. Mindenütt úgy tisztelték őket, mint Isten szolgáit és képviselőit. Az egész nemzet ezt a parancsot kapta: "Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden (5 Móz 12:19). "Ezért nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyjafiaival; az Úr az ő öröksége, amiképpen megmondotta vala néki az Úr, a te Istened" (5 Móz 10:9). {Ed 148.5}   

Győzelem hit által

Ahogyan gondolkodik az ember az ő szívében, olyan ő (Péld 23:7). Ez egy másik igazság szemléltetését tükrözi Izrael tapasztalatában. A Kánaán határánál álló kémek visszatérve az ország kikémleléséből, megtették jelentésüket. Az ország szépségét és termékenységét elvesztették szemük elől az elfoglalásával járó nehézségek miatti félelmükben. Az erős fallal körülkerített városok, az óriás harcosok, a vas hadiszekerek megfélemlítették őket hitükben. Istent kihagyva a kérdésből, a nép a hitetlen kémek döntését visszhangozta: "Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál" (4 Móz 13:32). Szavaik igaznak bizonyultak. Nem mehettek fel, hanem a pusztában haltak meg. {Ed 149.1}   

Ketten azok közül, akik kikémlelték az országot, másképpen vélekedtek: "Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet... " (4 Móz 13:31) - hangoztatták, mert Isten ígéretét nagyobbnak tekintették az óriásoknál, a körülkerített városoknál és a vas hadiszekereknél. Számukra az Úr Igéje igaz volt. Bár megosztották testvéreikkel a negyvenéves vándorlás fáradalmait, Káleb és Józsué bemehettek az ígéret földjére. Káleb olyan bátor szívvel, mint amikor az Úr seregeivel kivonul Egyiptomból, kérte és megkapta részéül az óriások erődítését. Az Úr erejével kiűzte a kánaánitákat. A szőlőkertek és olajligetek, ahova lépett, az ő tulajdonai lettek. A gyávák és lázadók elvesztek a pusztában, a hit emberei pedig ettek Eskol szőlőjéből. {Ed 149.2}   

A Biblia egy igazságot se tárt elénk olyan világosan, mint az igazságtól való egyetlen eltérés veszedelmét, amely egyaránt utoléri mind a gonoszság cselekvőit, mind azokat, akiket ők befolyásoltak. A példának hatalmas ereje van, azért ha természetünk gonosz hajlamainak engedünk, rossz példánk másokat is ellenállhatatlan erővel sodor a bűnbe. {Ed 150.1}   

A gonoszság legerősebb fellegvára világunkban nem a lezüllött bűnözőnek vagy az elfajult kiközösítettnek bűnös élete, hanem az olyan élet, amely erényesnek, tiszteletreméltónak és nemesnek látszik, de egy bűnt takargat, egy véteknek hódol. Annak a léleknek, aki titokban hatalmas kísértés ellen küzd a szakadék szélén reszketve, az ilyen példa a legerősebb csábítás bűnre. Az, akinek magasztos felfogása van az életről, az igazságról és a tisztességről, és mégis készakarva áthágja Isten törvényét vagy annak akár csak egyetlen rendelését; megrontotta az Úrtól kapott ajándékait, és másokat is a bűnre csábít. Lángész, tálentum, rokonszenv, még a nagylelkű és kedves tettek is Sátán csalétkévé lehetnek, hogy a romlás szakadékába sodorjanak. {Ed 150.2}   

Ez az oka, hogy miért adott Isten sok példát az olyan esetekre, amelyek által felismerhetők egyetlen helytelen cselekedet mélyreható következményei. Annak az egyetlen bűnnek szomorú törtéből, amely behozta a halált világunkba, és minden szenvedésünk okozója az Éden elvesztése óta egészen a Júdásról szóló feljegyzésig - aki harminc ezüstért eladta a dicsőség Urát -, a Biblia élettörténetei bővölködnek ezekben a példákban. Világítótoronyként figyelmeztetnek bennünket az élet útjáról elvezető mellékutakra. {Ed 150.3}   

Figyelmeztetésül szolgál az is, ha ügyelünk a következményekre, amelyek abból származnak, hogy hihetetlenkedünk és csak egyetlenegyszer is engedünk az emberi gyengeségnek. {Ed 150.4}   

Hitének egyetlen kudarca által Illés megrövidítette élete munkáját. Nehéz terhet viselt Izraelért. Hűségesen hangzott figyelmeztető szava a nemzet bálványimádása ellen, és mélyen aggódott a három és fél évi éhség ideje alatt, midőn várta és figyelte a bűnbánat jeleit. Egyedül állott Isten előtt a Kármel hegyén. A hit ereje által lerontotta a bálványimádást, és az áldott eső igazolta, hogy a várt áldott eső igazolta, hogy a várt áldás esője is kitöltetik Izraelre. Majd kimerültségében és gyengeségében elmenekült Jézabel fenyegetései elől, és pusztai magányában azért imádkozott, hogy meghalhasson. Megkezdett munkáját nem fejezhette be. Isten megparancsolta neki, hogy mást kenjen fel prófétának önmaga helyett. {Ed 151.1}   

Isten ennek ellenére figyelemmel kísérte szolgájának szívből végzett szolgálatát. Illés nem veszhetett el csüggedten és magányosan a pusztában. Nem a sírba szállt alá, hanem Isten angyalaival felszállt az Ő dicső színe elé. {Ed 151.2}   

Ezek az élettörténetek elénk tárják azt, amit egy napon majd minden ember megért; hogy a bűn csak szégyent és veszteséget hoz, hogy a hitetlenség kudarcot jelent - azonban Isten irgalmas leér a legnagyobb mélységbe -, hogy a hit felemeli a bűnbánó bűnösöket és Isten gyermekeivé fogadja őket. {Ed 151.3}   

A szenvedés fegyelmező hatása

Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, előkészítő kiképzést kapnak a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabbrendű a szolgálatuk, annál súlyosabb vizsgálaton és próbákon kell átmenniük, és annál szigorúbb fegyelmezésben részesülnek. {Ed 151.4}   

Tanulmányozd József, Mózes és Dániel tapasztalatait! Hasonlítsd össze Dávid korai történetét Salamon történetével, és figyeld meg az eredményeket! {Ed 151.5}   

Dávid ifjúságában szoros kapcsolatban állt Saullal. A királyi udvarban tartózkodott, ismerte a király háztartását, és ez betekintést engedett neki azokba a gondolatokba, szomorúságokba és bajokba, amelyek a királyság fénye és pompája mögött rejtőztek. Látta, hogy az emberi dicsőség jelentéktelen ahhoz, hogy békét adjon a léleknek. Felszabadultan és örömmel tért vissza a királyi udvarból a juhakolhoz és nyájhoz. {Ed 152.1}   

Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatástól elvágva erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága, szüntelen veszedelmei, a gyakori menekülések kényszere, a köréje gyülekező emberek jelleme, "akik nyomorúságban valának, és mindazok, akiknek hitelezői voltak, és minden elkeseredett ember... " (1 Sám 22:2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették azt a képességét, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Isten hatalmával juthat trónra, és csak az Ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában érdemelte ki azt a róla szóló jelentést - habár erre nagy bűne árnyékot vetett -, hogy "... szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot" (2 Sám 8:15). {Ed 152.2}   

Salamonnál hiányzott az a tapasztalatok által szerzett fegyelem, amely Dávid ifjúságát jellemezte. Mindenki másnál kedvezőbbnek tűnik helyzete, jelleme és élete. Salamon nemes volt ifjúságában és felnőttkorában, és mint Isten kedveltje lépett egy olyan birodalom élére, amely a siker és tisztelet ígéretével kecsegtette. A nemzetek csodálkoztak az Istentől kapott bölcsességén, ismeretein és éleslátásán. Salamon elbizakodott a siker felett, és ez elszakította őt Istentől. Az Istennel való közösség örömétől elfordulva érzéki élvezetekben keresett kielégülést. E tapasztalatáról ezeket mondja: {Ed 152.3}   

"Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket. Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermő fákat... Szerzék szolgákat és szolgálókat... Gyűjték magamnak ezüstöt és aranyat is és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklő férfiakat és éneklő asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörűségit, asszonyt és asszonyokat. És naggyá levék és megnevekedém mindazok felett, akik előttem voltak Jeruzsálemben... Valamit kívánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyűjtött jókban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból. És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. {Ed 153.1}   

Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!" (Préd 2:5-12, 17-18). {Ed 153.2}   

Salamon saját keserű tapasztalataiból tanulta meg, hogy milyen üres az az élet, amely a földi dolgokban keresi a legfőbb jót. Pogány isteneknek emelt oltárokat, de meg kellett látnia, mennyire üres ígéretük, amely nyugalmat kínál az emberi léleknek. {Ed 153.3}   

Későbbi éveiben elfáradva és a föld repedezett kútjainál megszomjazva Salamon visszatért, hogy igyék az élet kútforrásából. Eltékozolt éveinek történetét figyelmeztető tanításaival együtt feljegyezte a következő nemzedékek okulására az ihletés Lelke által. Igaz, hogy vetésének magvát népe gonosz termésében aratta le, Salamon életének munkája mégsem veszett el teljesen. A szenvedések fegyelmező iskolája végül benne is elvégezte munkáját. {Ed 153.4}   

Ezzel a hajnalhasadással milyen dicsőséges lehetett volna életének nappala, ha ifjúságában megtanulta volna azt a leckét, amelyre később a szenvedés tanította meg őt, és vele másokat is! {Ed 154.1}   

Jób megpróbáltatása

Azoknak, "... akik Istent szeretik... akik az ő végzése szerint hivatalosak" (Róm 8:28), a Biblia életrajzai a szenvedések szolgálatának egy magasabb fokú tanítását tartalmazzák. "... ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok" (Ésa 43:12). Tanúi, hogy Ő jó, hogy jósága mindenek felett áll. "... látványossága lettünk a világnak, úgy az angyaloknak, mint embereknek" (1 Kor 4:9). {Ed 154.2}   

Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek indítórugói önzőek és önző módon bánik mindazokkal, akik Őt szolgálják. Krisztusnak és mindazoknak, akik az Ő nevét viselik, az a feladatunk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. {Ed 154.3}   

Jézus azért jött le a mennyből emberi alakban, mert saját életében kellett szemléltetnie az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt alapelvet, az Ő munkatársaivá kell lenniük, hogy szemléltessék gyakorlati életünkben. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Ki kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert "... ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr" (Ésa 54:17). {Ed 154.4}   

A világ történelmének nagyon korai időszakából kaptuk egy férfi élettörténetét, aki ellen Sátán felvette a harcot. {Ed 155.1}   

Jóbról, Uz pátriárkájáról így hangzott a szívek Vizsgálójának bizonyságtétele: "... Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő" (Jób 1:8). {Ed 155.2}   

Ez ellen a férfi ellen Sátán a következő vádat hozta fel: "Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? ... De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?" (Jób 1:9-11). {Ed 155.3}   

Az Úr így szólt Sátánhoz: "Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet..." (Jób 1:12). {Ed 155.4}   

Sátán így engedélyt nyerve elseperte Jób minden vagyonát; marháit, juhait, szolgáit, szolgálóleányait, fiait, leányait és "... megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig" (Jób 2:7). {Ed 155.5}   

Jób poharát még egy másik keserűség is tetézte. Barátai az ő szerencsétlenségében bűnének büntetését látva, meggyötört, megterhelt lelkét még alaptalan vádjaikkal is terhelték. {Ed 155.6}   

Látszólag a menny és a föld is elhagyta, de mégis erősen kapaszkodik Istenbe, és feddhetetlen lelkiismeretétől késztetve így kiált fel gyötrelmében bajában: {Ed 155.7}   

"Lelkemből utálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!"
{Ed 155.8}   

(Jób 10:1; 14:13). {Ed 155}   

"Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
... akiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!" (Jób 19:7-21). "Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
De ő jól tudja az én utamat.
Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany" (Jób 23:3-10). "Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más..."
{Ed 156.1}   

(Jób 19:25-27). {Ed 156}   

Jóbbal az ő hite szerint történt minden, ahogyan mondta: "... Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany" (Jób 23:10). Türelmes kitartása által igazolta saját jellemét és Annak jellemét is, akinek képviselője volt. "Azután eltávolítá Isten Jóbtól a csapást... és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt ... Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, min kezdetét..." (Jób 42:10-12). {Ed 156.2}   

Azokban a feljegyzésekben, amelyekben emberek önmegtagadás által léptek be a Krisztus szenvedéseivel való közösségbe, ott áll Jonathán és Keresztelő János neve; egyik az Ószövetségben, a másik az Újszövetségben. {Ed 156.3}   

Jonathán, aki születésénél fogva a trón örököse volt, tudta, hogy Isten végzése félreállította őt; mégis vetélytársa iránt a leggyengédebb és leghűségesebb barátságot tanúsította. Dávid életét saját élete kockáztatásával mentette meg. Állhatatosan kitartott atyja mellett csökkenő hatalmának sötét napjaiban is, és végül oldalánál esett el. Jonathán nevét nagyra becsülik a mennyben, a földön pedig igazolja az önzetlen szeretet létezését és hatalmát. {Ed 157.1}   

Keresztelő János fellépésekor, mint a Messiás követe - felrázta a nemzetet. Mindenféle rendű és rangú, rendkívül nagy néptömeg követte őt helyről helyre. Amikor eljött Jézus, akiről bizonyságot kellett tennie, minden megváltozott. A sokaság Jézust követte, és úgy látszott, hogy János munkája gyorsan befejeződik. Hite azonban nem ingadozott. Így szólt: "Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállnom" (Jn 1:30). {Ed 157.2}   

Az idő múlt, és a János által várt birodalmat nem alapították meg. Heródes börtönében az életadó levegőtől és a pusztai élet szabadságától elzárva várt és figyelt. {Ed 157.3}   

Nem hallatszott fegyvercsörgés, sem a börtönök ajtójának megnyílása; de betegek gyógyultak, az evangélium hirdettetett, emberek lettek felemelve, akik tanúskodtak Krisztus missziójáról. {Ed 157.4}   

Börtönének magányában felismerte, hogy ösvénye oda vezet, ahova Mesteréé. Ekkor János elfogadta megbízását: a Krisztussal való áldozat közösségét. A menny küldöttei kísérték el sírjába. A világegyetem értelmes lényei, az elbukott és el nem bukott lények igazolták önzetlen szolgálatát. {Ed 157.5}   

Az azóta letűnt valamennyi nemzedék idején szenvedő emberek találtak vigasztalást János bizonyságtétele által. A börtönben, a vérpadon, a lángok között, a sötét századok idején férfiak és nők merítettek erőt Krisztusnak róla mondott bizonyságtételéből: "az asszonyoktól születettek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál..." (Mt 11:11). {Ed 157.6}   

"És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoldották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. {Ed 158.1}   

Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogtatva, gyötörtetve, Akire nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. {Ed 158.2}   

És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak" (Zsid 11:32-40). {Ed 158.3}