Nagy emberek élete

"Az igaznak gyümölcse életnek fája..." (Péld 11:30). {Ed 51.1}   

A szent történelem az igazi nevelés eredményeinek sok szemléltető példáját tárja elénk. Olyan férfiak nemes példáját mutatja be, akik jelleme isteni irányítás alatt fejlődött, életük embertársaik áldására szolgált, akik Isten képviselőjeként álltak a világban. Ezek közé tartozik József, Dániel, Mózes, Elizeus és Pál: a legnagyobb államférfiak; a legbölcsebb törvényhozó; az egyik leghűségesebb reformátor; és Krisztus után, - aki úgy szólt, ahogyan sohase szólott még ember - a világ eddig ismert legkiválóbb tanítója. {Ed 51.2}   

Józsefet és Dánielt zsengő életkorban, alighogy ifjúból férfiúvá serdültek, elszakították otthonuktól, és fogolyként vitték őket pogány országokban. Különösen József volt kitéve olyan kísértéseknek, amelyek a szerencse nagy változásaival jártak együtt. Atyjának házában gyengéden gondozott gyermek; Potifár házában rabszolga, majd bizalmasa és társa, ügyeinek intézője. A fáraó börtönében állami fogoly, igazságtalanul elítélve az igazolás reménye vagy a szabadon bocsátás kilátása nélkül; a nagy válság idején a nemzet vezetésére elhivatott férfi. Mi képesítette őt feddhetetlenségének megőrzésére? {Ed 51.3}   

Senki sem állhat meg veszély nélkül egy magas helyen. Amiképpen a vihar, amely nem árt a völgy virágainak, kitépi a hegytetőn álló fát, úgy a heves kísértések, amelyek érintetlenül hagyják az alázatos, egyszerű egyéneket, megtámadják azokat, akik a siker és a tisztelet magas helyein állnak a világban. József azonban egyformán kiállta a balsors és a siker próbáját. Ugyanazt a hűséget tanúsította a fáraó palotájában, mint a börtön cellájában. {Ed 51.4}   

Józsefet gyermekkorában tanították meg a szeretetre és istenfélelemre. Atyjának sátrában, a síriai csillagok alatt gyakran hallgatta meg a bétheli éjszakai látomás történetét, a mennyből földre érő létrának, a fel- és leszálló angyaloknak és annak történetét, aki mennyei trónjáról kijelentette magát Jákóbnak. Atyja elmondta neki a Jabbok melletti küzdelmének történetét, ahonnan dédelgetett bűneit feladva győztesként került ki, és elnyerte az Isten fejedelme címet. {Ed 52.1}   

Józsefnek, a pásztorfiúnak egyszerű, tiszta élete, - mialatt atyjának nyáját őrizte - kedvezett testi és szellemi fejlődésének. Istennel való érintkezése által, amelyek mint szent megbízatás szálltak apáról fiúra - szellemi erőt és szilárd elvhűséget szerzett. {Ed 52.2}   

Életének válságos idejében, amikor azt a rettenetes utazást megtette gyermekségének otthonától Egyiptomba, a reá váró rabszolgaságba, és utoljára tekintett azokra a dombokra, amelyek elrejtették szemei elől rokonságának sátrait, József megemlékezett atyjának Istenéről. Visszaemlékezett a gyermekségében kapott tanításokra, és lelkét megremegtette az elhatározás, hogy hű marad atyjának Istenéhez, és mindig úgy fog cselekedni, mint aki a menny Királyának alattvalója lett. {Ed 52.3}   

Abban a keserűséggel telt életben, - amelyet mint idegen és rabszolga élt le a bűnnek látványosságai, lármája és a pogány istentiszteletek csábításai közepette, - amelyek a gazdagság, műveltség és királyi fényűzés vonzerejével vették körül -, József állhatatos maradt. Megtanulta a kötelesség iránti engedelmesség leckéjét. Minden tisztségben hűséges volt a legalacsonyabbtól a legmagasabbig, és ez tulajdonságait kiképezte a legmagasabb szolgálatra. {Ed 52.4}   

Abban az időben, amikor a Fáraó udvarába, Egyiptom a leghatalmasabb nemzet volt, és utolérhetetlenül magas színvonalat ért el a műveltségben, a művészetekben és a tudományokban. József egy rendkívül nehéz és válságos időszakban oly módon intézte az ország ügyeit, hogy megnyerte a király és a nép bizalmát. A Fáraó "Úrrá tevé őt az ő házán, és uralkodóvá minden jószágán; Hogy főembereit tetszése szerint kötöztethetné, és véneit is bölcsességre taníthatná" (Zsolt 105: 21-22). {Ed 53.1}   

Az ihletett Ige elénk tárja József életének titkait. Jákób, gyermekeire mondott áldásában isteni erővel és szépséggel teljes szavakkal szólt legjobban szeretett fiáról: {Ed 53.2}   

"Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat.
Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai,
Jákób Hatalmasának kezétől, onnan,
Izrael pásztorától, kősziklájától.
Atyád Istenétől, aki segéljen;
A mindenhatótól, aki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül...
Atyád áldásai meghaladják az őshegy áldásait, az örök halmok kiességeit.
Szálljanak József fejére, a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára"
{Ed 53.3}   

(1Móz 49:22-26). {Ed 53}   

József horgonya az Isten iránti hűsége és a Láthatatlanban való hite volt. Ebben rejlik erejének titka. {Ed 54.1}   

"De mereven maradt kézíve, feszülten keze karjai, Jákób hatalmasának kezétől..." {Ed 54.2}   

Dániel, a menny követe

Dánielnek és társainak Babilonban láthatólag jobban kedvezett a szerencse ifjúságukban, mint József ifjúságának Egyiptomban, mégsem kellett kisebb jellempróbákon átmenniük. Ezeket a királyi származású ifjakat júdeai otthonuk viszonylagos egyszerűségéből a legfényűzőbb városba vitték, és a legnagyobb fejedelem udvarában kiszemelték őket arra, hogy a király különleges szolgálatára nevelődjenek. Erős kísértések között éltek a romlott és fényűző királyi udvarban. Azokat a tényeket, - hogy bár ők Jahve imádói és mégis Babilónia bálványisteneinek templomába helyezték; hogy Izrael királya maga is a babilóniaiak fogságába került -, a győzők kérkedve hozták fel annak bizonyítékául, hogy vallásuk és szokásaik magasabbrendűek a zsidók vallásánál és szokásainál. Ilyen körülmények között a megaláztatásokban, amelyeket az Úr parancsolataitól való eltávozás hozott Izraelre, Isten bebizonyította Babilóniának az Ő felsőbbségét, követelményeinek szentségét és az engedelmesség áldott eredményeit. Ezt a bizonyságtételt az Úr egyedül azok által adhatta, akik szilárdan megmaradtak az iránta tanúsított hűségükben. {Ed 54.3}   

Dánielnek és társainak életpályájuk kezdetén döntő próbát kellett kiállni. Az utasítás, hogy ételüket a király asztaláról kell kapniuk, a király kegyének és a jólétükről való gondoskodásnak kifejeződése volt. Azoknak az ételeknek nagy részét a bálványisteneknek ajánlották fel, ezáltal a király asztalának ételeit a bálványimádásra szentelték. Ha ezek az ifjak részesültek volna a királyi bőségből, úgy tekintették volna őket, hogy egyesültek velük a hamis istenek iránti hódolatban való részvételt. Nem akarták megkockáztatni azt sem, hogy kitegyék magukat a fényűzés és kicsapongás fizikai, szellemi és lelki fejlődésükre gyakorolt káros hatásainak. {Ed 54.4}   

Dánielt és társait hűségesen kioktatták Isten Igéjének alapelveire. Megtanulták, hogy a földit feláldozzák a lelkiekért, így keressék legfőbb javukat; és elnyerjék jutalmukat. Mértékletességük szokásai - és mint Isten képviselői - felelősségérzetük: testi, szellemi és lelki erőik legmagasabb kifejlődését eredményezték. Kiképzésük végeztével más jelöltekkel együtt vizsgáztak a birodalom kitüntetéséért, "... mindnyájok között sem találtaték olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás... " (Dán 1:19). {Ed 55.1}   

Babilon udvarában minden ország képviselői összegyűltek; a legkiválóbb képességű férfiak, a természetes képességekkel leggazdagabban megáldott egyének, akik a legmagasabb műveltséggel bírtak, egy sem volt egyenrangú a zsidó foglyokkal. Testi erőben és szépségben, szellemi képességben és irodalmi ismeretekben versenytárs nélkül álltak. "És minden bölcs és értelmes dolgokban, amely felől a király tőlök tudakozódék, tízszerte okosabbnak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országban valának" (Dán 1:20). {Ed 55.2}   

Isten iránti hűségben megingathatatlanul, fölényes tudásával, nemes méltóságával, előzékeny tisztelettudásával Dániel megnyerte a "pogány tisztviselő kegyét és szeretetét", akinek felügyelete alatt állt. Ugyanezen tulajdonságok jellemezték életét. Gyorsan emelkedett az ország miniszterelnöki tisztségébe. Az egymást követő fejedelmek uralkodása alatt, az ország bukása és a vele vetélkedő ország megalapítása idején olyan volt bölcsessége és államférfiúi vezetése, oly tökéletes volt ügyessége, előzékenysége és valódi szívjósága, amely elvhűségével párosult, hogy ellenségei is kénytelenek voltak elismerni: "... semmi okot vagy vétket nem találhatnak; mert hűséges volt... " (Dán 6:4). {Ed 55.3}   

Dániel megingathatatlan bizalommal ragaszkodott Istenéhez, és a prófétaság Lelkének ereje szállott reá. Miközben az emberek megtisztelték az udvar felelősségeivel és az ország titkaival, Isten is megtisztelte őt mint követét, és megtanította az eljövendő korszakok titkainak megfejtésére. A pogány fejedelmek a menny képviselőjével való érintkezésük által kénytelenek voltak elismerni Dániel Istenét. Nabukodonozor kijelentette: "Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője..." (Dán 2:47). Dárius pedig kiáltványban - amelyet minden néphez, nemzethez és nyelvhez intézett, akik a föld színén lakoznak - felmagasztalta Dániel Istenét mint "élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol,... Aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön..." (Dán 6:25-27). {Ed 56.1}   

Igaz és becsületes férfiak

József és Dániel bölcsek és igazságosak voltak, mindennapi életükben tiszta szándékúak és segítőkészek. A bálványimádó nép érdekeinek szolgálatában is odaadóan hűségesnek bizonyultak, korai neveltetésük elvei, és Isten, akit képviseltek, tették őket ilyenné. Ezeket a férfiakat mind Babilonban, mind Egyiptomban az egész nemzet tisztelte, a pogány népek is, és mindenki, akikkel érintkeztek, mert Isten jóságát, segítőkészségét és Krisztus szeretetét látták bennük. {Ed 56.2}   

Milyen életművet hoztak létre ezek a nemes héberek! Búcsút mondtak gyermekségük otthonának, és nem álmodoztak magasztos rendeltetésükről! Hűségesen átengedték magukat Isten vezetésének, ezért tudta Ő véghez vinni rajtuk keresztül szándékát. {Ed 57.1}   

Ezeket a magasztos igazságokat ma is ki akarja nyilatkoztatni Isten a gyermekek és az ifjak által. József és Dániel élete szemlélteti, hogy mit tesz Isten azokért, akik átadják magukat Neki, és teljes szívvel igyekeznek megvalósítani az Ő szándékát. {Ed 57.2}   

A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége - olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég! {Ed 57.3}   

De ez a jellem nem a véletlen műve; nem is tulajdonítható a Gondviselés különös kegyének. A nemes jellem az önfegyelem gyümölcse, úgy alakul ki, ha az ember alacsonyabb rendű természetét a magasabb alá rendeli - ha énje Isten és ember szolgálatára, a szeretet szolgálatára szenteli. {Ed 57.4}   

Az ifjúság lelkébe kell vésnünk azt az igazságot, hogy amit adományként kaptak, az nem a sajátjuk. Az energia, az idő, az értelem csak Isten tulajdonából kölcsönkapott kincsek, azért el kell határoznia minden ifjúnak, hogy a legjobban használja fel őket. Minden ifjú oly termő ág, amelyről Isten gyümölcsöt vár; olyan sáfár, akinek növelnie kell tőkéjét; olyan világosság, akinek meg kell világítania e világ sötétségét. {Ed 57.5}   

Minden ifjúnak és minden gyermeknek nagy munkát kell elvégeznie Isten dicsőségére és az emberiség felemelésére. {Ed 58.1}   

Elizeus hű a kicsiny dolgokban

Elizeus korai éveit a vidéki élet csendjében töltötte, Isten, a természet, és a hasznos munka fegyelmének tanítása alatt. A majdnem általános hitehagyás idejében atyjának háza azok közé tartozott, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Olyan otthonuk volt, ahol tisztelték Istent, és a kötelesség iránti hűség életüknek szabálya volt. {Ed 58.2}   

A gazdag földműves fia, Elizeus felvette a hozzá legközelebb eső munkát. Vezetői képességekkel született ugyan, mégis kiképzést nyert az élet közönséges dolgaiban. Azért, hogy bölcsen tudjon vezetni, meg kellett tanulnia az engedelmességet. A kicsiny dolgokban való hűség útján készülődött a nagyobb megbízásokra. {Ed 58.3}   

Alázatos és szelíd lelkületével Elizeus mégis tetterős és állhatatos volt. Ápolta az isteni szeretetet, az istenfélelmet, és mindennapi szerény munkakörében is céltudatossá, nemes jelleművé vált és így növekedett az isteni kegyelemben és ismeretekben. Miközben együtt dolgozott atyjával az otthoni kötelességek elvégzésében, megtanult együttműködni Istennel is. {Ed 58.4}   

Elizeus éppen atyjának szolgáival szántott, amikor az Úr elhívta őt prófétának. Mikor Illés Isten utasítására utódot keresett, és palástját Elizeus vállára terítette, az ifjú engedelmeskedett a felhívásnak. "... elméne Illés után, és szolgála néki" (1 Kir 19:21). Eleinte nem kívántak nehéz munkát Elizeustól. Nevelése a hétköznapi kötelességek teljesítéséből állt. Azt olvassuk róla, hogy vizet öntött mesterének, Illésnek kezére (2 Kir 3:11). Mint a próféta személyes kísérője továbbra is hűségesnek bizonyult a kicsiny dolgokban, eközben naponta erősödő céltudatossággal szentelte oda magát az Istentől kijelölt küldetésnek. {Ed 58.5}   

Az első felszólítás alkalmával az Úr kipróbálta elhatározását. Miközben Elizeus követte Illést, a próféta megparancsolta néki, hogy térjen vissza. Ekkor számot kellett vetnie a költségekkel, és döntenie kellett, hogy elfogadja, vagy elveti a hívást. Elizeus azonban megértette alkalmasságának értékét. Semmilyen világi előnyért sem akarta elmulasztani a lehetőséget, hogy Isten küldötte legyen, és nem akarta feláldozni az Ő szolgájával való közösség kiváltságát. {Ed 59.1}   

Bizonyos idő múlva Illés elkészült az átváltozásra, Elizeus is készen állt, hogy utódjává legyen, de Isten újra megpróbálta hitét és elszántságát. Miután Illést elkísérte szolgálatának körútján, tudva hogy átváltozásának ideje nemsokára elérkezik, Illés minden helyen felszólította őt, hogy térjen vissza. "Maradj itt kérlek, - mondta Illés -, mert az Úr Béthelbe küldött engem." Előbbi munkájában, mikor az ekét tartotta, Elizeus megtanulta, hogy ne hagyja félbe dolgát, és ne csüggedjen el. Most a kötelesség más területén kellett rátennie az eke szarvára, és most se akart tágítani kitűzött céljától. Valahányszor azt a felszólítást kapta, hogy térjen vissza, így felelt: "Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged" (2Kir 2:2). {Ed 59.2}   

"... És elmenének együtt mindketten. Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül utánok menvén, velök szemben messze megállának, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak. És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta. És mikor átalmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látándasz, nem lesz meg. És lőn, amikor menének és menvén beszélgetnek, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. {Ed 59.3}   

Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: Édes Atyám, édes atyám! Izrael szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat, És felemelé az Illés palástját, amely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján. És vevé az Illés palástját, amely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus. És mikor látták őt a próféták fiai, akik átellenben Jerikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodott Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajtják magokat ő előtte a földig" (2 Kir 2:6-15). {Ed 60.1}   

Ettől fogva Elizeus Illés helyén állt, és ő, aki hű volt a kicsinyen, hűnek bizonyult a sokon is. {Ed 60.2}   

Illés, a hatalom embere Isten eszköze volt a legnagyobb gonoszságok legyőzésében. A bálványimádást, - amelyet Akháb és a pogány Jézabel támogatott, félrevezetve a nemzetet - lerontotta, Baál prófétáit megölette. Izrael egész népe mélyen megrendült és sokan visszatértek Isten imádásához. Illés utódául oly emberre volt szükség, aki Izraelt gondos, türelmes tanítással biztos ösvényeken vezeti. Erre a munkára Elizeus elkészült Isten irányítása alatt a kora gyermekkorától kapott nevelés által. {Ed 60.3}   

Senki sem tudhatja, hogy mi Isten célja nevelésével, azonban mindenki biztos lehet abban, hogy a kicsiny dolgokban való hűség feltétele a nagyobb felelőségek hordozására való alkalmasságnak. Életünknek minden cselekedete jellemünk megnyilvánulása, és Isten csak azt tiszteli meg komolyabb megbízatásokkal, aki a kis kötelességekben oly munkásnak bizonyul, "... aki szégyent nem vall..." (2 Tim 2:15). {Ed 61.1}   

Mózes hit által hatalmas

Mózes fiatalabb volt Józsefnél és Dánielnél amikor eltávolították gyermeksége otthonának oltalmazó gondoskodásából, mégis ugyanazok a tényezők alakították az életét, mint Józsefét és Dánielét. Csak tizenkét évet töltött héber szüleinél, azonban ezek az évek alapozták meg nagyságát, annak keze által, akit csak hírből ismertek. {Ed 61.2}   

Jokébed rabszolganő volt, akinek szerény életsors és nehéz teher jutott osztályrészül. Azonban a názáreti Mária kivételével egy nő által sem nyert nagyobb áldást a világ, mint általa. Tudta, hogy gyermekét nemsokára elszakítják szerető gondoskodásától, és olyan emberek kezébe kerül, akik nem ismerik Istent. Ezért annál komolyabban igyekezett összekapcsolni a gyermek Mózes lelkét a mennyel. Igyekezett szívébe ültetni az Isten iránti szeretetet és hűséget, és munkáját hűen elvégezte. Mózest semmi későbbi befolyás sem tudta rábírni arra, hogy megtagadja az igazság alapelveit, amelyek édesanyja tanításainak és élete feladatainak terhét rakták rá. {Ed 61.3}   

Jokébed fia, Mózes szerény góseni otthonából a fáraó palotájába került az egyiptomi hercegnőhöz, mint az ő örömmel üdvözölt, szeretett és gyengéden gondozott fia. Egyiptom iskoláiban Mózes a legmagasabb polgári és katonai kiképzést kapta. Személyes vonzereje, nemes alakja folytán katonai vezetőként a nemzet büszkesége lett. Egyiptom királya a papi rendnek is tagja volt, így Mózes is - habár nem vett részt a pogány istentiszteleteken - bevezették a pogány vallás minden titkába. Egyiptom ebben az időben a leghatalmasabb és legműveltebb nemzet volt. Mózes mint Egyiptom leendő uralkodója a legmagasabb tisztelet örököse lett volna, amit e világ nyújthatott. De ő Isten tiszteletéért és letaposott népének megszabadulásáért feláldozta Egyiptom dicsőségét. Ekkor bizonyos értelemben maga Isten vette át kiképzését. {Ed 62.1}   

Mózes még nem állt készen életműve megalkotására. Még meg kellett tanulnia az isteni hatalomtól való függés leckéjét. Félreértette Isten szándékát. Azt remélte, hogy fegyveres erővel szabadítja meg Izraelt, ezért mindent kockára tett, de kudarcot vallott. Veresége és csalódása miatt elmenekült, és száműzöttként élt idegen földön. {Ed 62.2}   

Midián pusztaságában negyven évet töltött, mint juhpásztor. Látszólag örökre el volt szakítva életének küldetésétől, de éppen azt a nevelést kapta meg, amelyre életművének elvégzéséhez szüksége volt. Az a bölcsesség, hogy valaki egy tudatlan, fegyelmezetlen sokaságot kormányozzon - önuralom által nyerhető el. A juhoknak és gyenge bárányoknak gondozása közben el kellett nyernie azt a tapasztalatot, amely Izrael hűséges, türelmes pásztorává teszi őt. Azért, hogy Isten képviselője lehessen, Tőle kellett tanulnia. {Ed 62.3}   

Azok a befolyások, amelyek körülvették őt Egyiptomban: nevelőanyjának szeretete, saját tisztsége, a király unokájának rangja, a fényűzés és bűn, amely ezer alakban csábította, a mesterkéltség, a ravaszság és a hamis vallás titokzatossága belevésődött lelkébe és jellemébe. A puszta zord egyszerűségében mindez eltűnt. {Ed 63.1}   

A hegyek magányának ünnepélyes fenségében Mózes egyedül volt Istennel. Körülötte minden Isten nevét viselte. Mózes úgy érezte, hogy az Úr állandó jelenlétében él, és az Ő ereje árnyékolja be őt. Itt felszívódott benne az önelégültség. A Végtelen jelenlétében felismerte, hogy milyen gyenge, tehetetlen és rövidlátó az ember. {Ed 63.2}   

Itt a pusztában társult Mózeshez Isten személyes jelenlétének érzete, amely végigkísérte fáradságos, gondterhelt életét. Nemcsak azokban a korszakokba volt betekintése, amelyekért Krisztusnak testet kellett öltenie. Látta Krisztust, amint kísérte Izrael seregeit minden utazásukban. Látta, hogy félreértik, félreismerik majd, látta elhívását, hogy bántalmazást és gyalázatot szenvedett, hogy szembeszállt veszedelmekkel és a halállal, és képes volt mindezt elviselni mert "... mintha látta volna a láthatatlant" (Zsid 11:27). {Ed 63.3}   

Mózes nemcsak elmélkedett Istenről, hanem látta is Őt. Az Úr folyamatos látomásként volt jelen életében. Arcát sohasem veszítette el tekintete elől. {Ed 63.4}   

Mózes számára a hit nem egy feltételezés, hanem élő valóság volt. Hitte, hogy Isten különösképpen irányítja életét, és minden megnyilatkozásában felismerte Őt. Tőle várta az erőt a kísértések legyőzéséhez. {Ed 63.5}   

A reá bízott nagy munkát a legodaadóbban akarta elvégezni, ezért teljesen az isteni hatalomra bízta magát. Érezte, hogy segítségre van szüksége, ezt állandóan kérte, hit által megragadta, és a megtartó erő biztosítékában, bizonyosságának tudatában haladt előre. {Ed 63.6}   

Ilyen tapasztalatot nyert Mózes negyven évi pusztai átformálódása alatt, és ennek elnyeréséhez a Végtelen Bölcsesség nem tartotta túl hosszúnak az időt, és túl nagynak az árat. {Ed 64.1}   

{Ed 64.2}   

Pál örömteljes szolgálata

A Jézussal járó galileai tanítványok hitével és tapasztalataival egyesült az evangélium munkájában egy jeruzsálemi rabbi tüzes elevensége és szellemi ereje. Aki pogány városban született római állampolgár, zsidó férfiú volt, nemcsak származása, hanem egy életen át tartó kiképzése, hazafias buzgalma és vallási meggyőződése által is A legkitűnőbb rabbik nevelték Jeruzsálemben, és megtanították a törvényekre és az atyák hagyományaira. Tárzusi Saulus teljes volt a nemzeti büszkeségében és előítéletekben. Fiatalember létére a Szanhedrinnek (zsidó tanácsnak) tiszteletreméltó tagja lett. Úgy tekintettek rá, mint sokat ígérő férfiúra, és ősrégi hit lelkes védőjére. {Ed 64.3}   

Júdea teológiai (hittudományi) iskoláiban Isten Igéjét félretették az emberi elgondolások kedvéért. A rabbik hagyományai és magyarázatai megfosztották erejétől a Szentírást. Önfelmagasztalás, uralomvágy, vakbuzgóság, dölyfös büszkeség alkották tanítók alapelveit és indítékait. {Ed 64.4}   

A rabbik kérkedtek felsőbbrendűségükkel nemcsak más országok népei előtt, hanem saját népük előtt is. Római elnyomóik iránt féktelen gyűlöletet éreztek, és azt az elhatározást ápolták magukban, hogy nemzeti felsőbbségüket fegyveres erővel szerzik vissza. Jézus követőinek békeüzenete annyira ellentétben állt becsvágyó érveikkel, hogy gyűlölték és halálra adták őket. Az üldözések legádázabb és legkérlelhetetlenebb irányítója és végrehajtója Saulus volt. {Ed 65.1}   

Mózest Egyiptom katonai iskoláiban megtanították az erőszak törvényére, és ezek a tanítások oly nagy hatást gyakoroltak jellemére, hogy az Istennel és a természettel való érintkezésnek negyven esztendejére volt szüksége, hogy alkalmassá tegye őt Izrael vezetésére a szeretet törvénye által. Ugyanezt a leckét kellett megtanulnia Pálnak is. {Ed 65.2}   

Damaszkusz kapujánál a megfeszített Krisztus látomása megváltoztatta Pál egész életét. Az üldözőből tanítvány, a tanítóból tanuló lett. A sötétség napjai, melyet magányában töltött Damaszkuszban, éveknek feleltek meg tapasztalatában. Az elméjében felraktározott ószövetségi Írásokat tanulmányozta, és Krisztus volt a tanítója. A természet magánya az ő számára is iskolává vált. Arábia pusztaságába ment, hogy tanulmányozza az Írásokat, és tanuljon Istentől. Megüresítette lelkét az előítéletektől és hagyományoktól, amelyek addigi életét alakították, és befogadta az igazság forrásából eredő tanítást. {Ed 65.3}   

Későbbi életét az önfeláldozás elve, a szeretet szolgálata ihlette. Így szólt: "Mind a görögnek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok; "Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket" (Róm 1:14; 2Kor 5:14). {Ed 65.4}   

Az emberiség legnagyobb tanítója, Pál elfogadta a legszerényebb és a legmagasabbrendű kötelességeket egyaránt. Felismerte a fizikai és a szellemi munka szükségességét, és kézműves munkával tartotta fenn magát. Miközben a művelődés nagy központjaiban hirdette az evangéliumot, a sátorkészítő ipart folytatta. Efézus véneitől a következő szavakkal búcsúzott el: "... a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak" (Acs 20:34). {Ed 66.1}   

Pál nagy szellemi képességekkel rendelkezett, és élete ritka bölcsesség erejét bizonyította. Olyan bölcsessége volt, amely képes a gyors meglátásokra és szívbeli együttérzést tud nyújtani, amely az embereket egymáshoz közelíti, és azt a vágyat oltja beléjük, hogy felébressze jobbik természetüket, és egy értelmesebb életre lelkesítse, ihlesse őket. {Ed 66.2}   

Figyeld meg a pogány listrabeliek előtt mondott szavait: a természetben megnyilatkozó Istenhez utasítja őket, aki "... adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket" (Acs 14:17)! {Ed 66.3}   

Szemléljük őt Filippi börtönében, ahol fájdalomtól gyötört teste ellenére dicséneke töri meg az éjfél csendjét! Miután földrengés nyitotta meg a börtön kapuit, újra bátorító szavakban hallatszik hangja a pogány börtönőrhöz: "... kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk..." (Acs 16:28). Minden rabot helyén tartott egy fogolytársuk jelenléte. A börtönőr pedig meggyőződik az apostolt megtartó hit valódiságáról, érdeklődik az üdvösség útja felől, és egész háza népével egyesül Krisztus tanítványainak üldözött csoportjával. {Ed 66.4}   

Nézzük Pált Athénben az areopagus (törvényszék) tanácsa előtt, amikor tudománnyal tudományt, logikával logikát, és bölcselettel bölcseletet állít szembe! Figyeljük meg, hogy isteni szeretetéből eredő tapintatával hogyan utal Jahvére mint ismeretlen Istenre, akit hallgatói öntudatlanul imádtak, és saját költőjük szavait idézve, mint Atyát mutatja be nekik, akinek ők is gyermekei! Halljuk őt az osztálytársadalmak korában, az emberi jogok teljes megtagadása idején tárja eléjük a testvériség nagy igazságát e szavakkal: "az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén..." (Acs 17: 26). Azután bemutatja, hogyan bánik Isten az emberiséggel, hogyan vonul végig aranyfonalként kegyelmének és irgalmának terve: " meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem" (Acs 17:26-27). {Ed 67.1}   

Halljátok őt Festus udvarában, ahol Agrippa király az evangélium igazságáról meggyőződve így kiált fel: "Majdnem ráveszel engem, hogy kereszténnyé legyek!" Milyen szelíd udvariassággal utalt Pál saját láncaira, ezt felelvén: "Kívánom Istentől, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, aminő én is vagyok, e bilincsektől megválva" (Acs 26:28-29). {Ed 67.2}   

Saját szavaival vall arról, hogyan telt élete: Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben" (2 Kor 11:26-27). {Ed 67.3}   

Így szólt: "... ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük" (1 Kor 4:12). "Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók" (2 Kor 6:10). {Ed 68.1}   

A szolgálatban találta meg örömét és fáradságos életének végén visszatekintve küzdelmeire és győzelmeire elmondhatta: "Ama nemes harcot megharcoltam..." (2 Tim 4:7). {Ed 68.2}   

Ezek a történetek életbevágóan fontosak, és legnagyobb jelentőségük az ifjúság számára van. Mózes lemondott a kilátásban lévő királyságról, Pál a gazdagság előnyeiről és a népe közötti tiszteletről egy olyan gondterhelt életért, amelyet Isten szolgálatában töltött el. Ezeknek a férfiaknak az élete csupa lemondásnak és áldozatnak látszik. Tényleg úgy volt? Mózes Krisztus gyalázatát nagyobb gazdagságnak tekintette Egyiptom kincseinél. Úgy tekintette, mert úgy is volt. Pál kijelentette: "De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy Krisztust megnyerjem" (Fil 3:7-8). Pál elégedett volt választásával. {Ed 68.3}   

Mózesnek felajánlották a Fáraó palotáját és a fejedelmi trónt, azonban a főúri udvarokban uralkodó bűnös élvezetek miatt az emberek elfelejtették Istent, azért Mózes a maradandó jót és igazságot választotta helyettük (Péld 8:18). Nem Egyiptom nagyságához ragaszkodott, hanem Isten szándékával kötötte össze életét. Ahelyett, hogy Egyiptomnak adott volna törvényt, Isten utasítására a világ számára rendelt törvényeket. Istennek arra vált eszközévé, hogy az embereknek az otthonokat és a társadalmat védelmező alapelveket adja. Ezek az alapelvek a nemzetek boldogulásának alapkövét jelentik, és ezt a világ legnagyobb vezetői ma is az emberi kormányzat legkiválóbb alapjának ismerik el. {Ed 68.4}   

{Ed 69.1}   

Mózes küzdelmes életét és szívére nehezedő gondjait az Ő jelenléte ragyogta be, aki "tízezer közül is kitetszik", és "mindenestől fogva kívánatos" (Énekek 5:10; 16). Krisztussal vándorolt a pusztában, és Ő ott volt vele a megdicsőülés hegyén. Mózes áldozatos élete áldás volt a földön. A mennyben tisztelet övezte, ezért együtt van most Krisztussal. {Ed 69.2}   

Sokféle munkájában Pált is az Ő jelenlétének támogató hatalma tartotta fenn. Így szólt: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4:13). "Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? ... De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett, Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban" (Róm 8:35-39). {Ed 69.3}   

Pált az a jövőbéli öröm éltette, amelyre előre tekintett mint munkájának jutalmára - ugyanaz az öröm, amelyért Krisztus elszenvedte a keresztet, és semmibe vette a gyalázatot. Az az öröm, hogy látta munkájának gyümölcsét. "Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? - írta Pál a thesszalonikai megtérteknek. "Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az Ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk" (Thessz 2:19-20). {Ed 70.1}   

Ki tudná lemérni a világ előtt Pál élete munkájának eredményeit?! Az összes áldásos befolyás között, amelyek enyhítik az emberiség szenvedéseit, vigasztalják a szomorúakat, féken tartják a gonoszt, felemelik életüket az önzésből és érzékiségből és a halhatatlanság reménységével dicsőítik meg, mily sok köszönhető Pál és munkatársai fáradozásának, akik Isten Fiának evangéliumával megtették az akkor figyelemre se méltatott utazásaikat Ázsiából Európa partjaira! {Ed 70.2}   

Mennyit ér az ilyen élet, amely Istennek eszköze lehetett mérhetetlenül sok áldott lépés megtételének elindításában? Mi lesz majd az értéke az örökkévalóságban, ahol tanúskodni tud munkájának eredményéről? {Ed 70.3}