"Eredj el az utakra és az ösvényekhez"

{COL 219}   

A Megváltó vendégségben volt egy farizeusnál. Elfogadta mind gazdagok, mind szegények meghívását, és szokása szerint az elé táruló képhez kapcsolta az igazságról szóló tanítását. A zsidók nemzeti és vallási ünnepeiket közös étkezés keretében ünnepelték meg. Az örök élet áldásainak előképét látták bennük. Élvezettel beszéltek arról a nagy ünnepségről, amelyet majd Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt ülnek meg, miközben a pogányok kívül állva, sóvár szemmel nézik őket. Azt az intést és tanítást, amelyet Krisztus adni akart, a nagy vacsoráról szóló példázattal szemléltette. Istennek mind a jelent, mind a jövőt érintő áldásait a zsidók maguknak akarták kisajátítani. Tagadták, hogy Isten a pogányoknak is kegyelmet kínál. E példázattal Krisztus azt fejezte ki, hogy ők azok, akik éppen most utasítják vissza a meghívást, amely kegyelmet hirdet, és Isten országába hív. Elárulta, hogy az általuk semmibe vett meghívást Isten elküldi azoknak, akiket ők lenéznek, és akiktől még a ruhájukat is elhúzzák, mintha leprások volnának. {COL 219.1}   

Vendégei kiválasztásánál a farizeus a maga önző érdekeit tartotta szem előtt. Krisztus ezt mondta neki: "Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat: nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor." {COL 220.1}   

Krisztus itt elismételte azt a tanítást, amelyet már Mózes által adott Izraelnek. Az Úr úgy intézkedett, hogy szent vendégeskedéseiken "a jövevény, az árva és az özvegy, akik a te kapuidon belül vannak" (5 Móz 14: 29.) - ők is ehessenek és jóllakhassanak. Ezek a vendégeskedések szemléltető oktatásul szolgáltak Izraelnek. Isten azt akarta, hogy a nép - az igazi vendégszeretet örömét megismerve - egész évben gyámolítsa a gyászolókat és szegényeket. Ezekben a lakomákban azonban mélyebb tanítás is rejlett. Izrael a kapott lelki áldásokat nem tarthatta meg csupán önmagának. Isten azért adta nekik az élet kenyerét, hogy megszegjék a világnak. {COL 220.2}   

Ezt a feladatot nem teljesítették. Krisztus e példázattal megrótta önzésüket. A farizeusoknak nem tetszett ez a beszéd. Egyikük - remélve, hogy a beszélgetést más mederbe terelheti - szenteskedő pózzal így kiáltott: "Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában!" Ez az ember úgy beszélt, mint aki nagyon biztos abban, hogy megvan a helye abban az országban. Magatartása hasonlít azokéhoz, akik örülnek annak, hogy Krisztus üdvözíti őket, de az üdvösség feltételeit nem teljesítik. A farizeus lelkülete hasonlít Báláméhoz, aki így imádkozott: "Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé!" (4 Móz 23:10.). A farizeus nem arra gondolt, hogy vajon alkalmas-e Isten országára, hanem arra, amit a mennyben élvezni szeretne. Megjegyzésével el akarta terelni a vendégek figyelmét tulajdonképpeni feladatukról. Azt akarta, hogy a jelen életet figyelmen kívül hagyva, gondoljanak a távoli jövőre, az igazak feltámadására. {COL 221.1}   

Krisztus olvasott az alakoskodó szívében. Tekintetét reá szegezte, és feltárta a jelenlevők előtt jelenlegi kiváltságaik jellegét és értékét. Megmutatta nekik, hogy feladatuk van, amelyet most kell elvégezniük, ha igénylik a jövő áldásait. {COL 221.2}   

"Egy ember készíte nagy vacsorát - mondta Jézus -, és sokakat meghíva." Amikor a lakoma ideje elérkezett, a házigazda elküldte szolgáit a vacsorára hivatalos vendégekhez egy második üzenettel: "Jertek el, mert immár minden kész!" De a meghívottak különös érdektelenséget tanúsítottak. "Mindnyájan egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik is monda: Őt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azén nem mehetek." {COL 221.3}   

Egyik kifogás mögött sem húzódott igazán fontos dolog. Az az ember, akinek meg "kellett" néznie a földjét, már megvette azt. Hogy olyan sietős volt neki a föld megtekintése, az annak tulajdonítható, hogy érdeklődését szerzeménye kötötte le. Az ökrök megvásárlása is megtörtént már. Kipróbálásukkal a vevő csak kíváncsiságát akarta kielégíteni. A harmadik kifogásban sem volt több ésszerűség. Azért, hogy a meghívott vendég megnősült, még részt vehetett volna a vacsorán. Feleségét is szívesen látták volna. De neki megvoltak a maga szórakozási tervei, és úgy látszik, hogy azokat kívánatosabbnak találta, mint a lakomát, ahova elígérkezett. Megvoltak a barátai, és jól érezte magát köztük. Még a látszat kedvéért sem udvariaskodott, amikor visszautasította a meghívást. Nem kérte, hogy mentsék ki. A "nem mehetek" szavakkal csak leplezte az igazságot: Nem érdekel az egész! Nem akarok menni! - gondolta. {COL 222.1}   

Mindegyik kifogás azt tanúsította, hogy a vacsorára hivatalos vendégek érdeklődését más dolgok kötötték le. A meghívásnak, amelyet elfogadtak, nem tettek eleget. Közömbösségükkel megsértették a nagylelkű vendéglátót. {COL 222.2}   

A nagy vacsorával Krisztus az evangélium kínálta áldásokat szemlélteti. A felszolgált táplálék nem más, mint maga Krisztus. Ő a mennyből alászállt kenyér; az üdvösség szerzője. Az Úr követei hirdették a zsidóknak a Megváltó adventjét. Krisztusra mutattak, "az Istennek ama Bárányá"-ra, "aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Isten az általa készített vacsorán felkínálta nekik a menny legnagyobb ajándékát. Ez az ajándék felbecsülhetetlen. A szerető Isten adott mindent a gazdag lakomához, és kifogyhatatlan készletekről gondoskodott. "Ha valaki eszik e kenyérből - mondta Krisztus -, él örökké (Jn 6:51). {COL 222.3}   

Az evangélium vacsorájára szóló meghívást azonban csak akkor fogadjuk el, ha evilági érdekeinknél többre értékeljük azt, hogy Krisztus felruház minket a maga igazságával. Isten odaadott mindent az emberért, és arra kéri, hogy a neki való szolgálatot helyezze minden önző, földi érdek elé. Isten nem fogadhat el megosztott szívet. Az a szív, amelyet földi kötelékek tartanak fogva, nem az Istené. {COL 223.1}   

E tanítás minden időre szól. Követnünk kell a Bárányt, bármerre megy! Legyen Ő a vezetőnk! Értékeljük minden földi barát társaságánál többre az Ő közelségét! Krisztus mondja: "Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám" (Mt 10: 37). {COL 223.2}   

Krisztus korában sokan mondták el a mindennapi kenyér megtörésekor a családi asztal körül ezeket a szavakat: "Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában." Krisztus azonban bemutatta, hogy milyen nehéz vendégeket találni a végtelen áron elkészített asztalhoz. Akik hallgatták szavait, tudták, hogy ők is semmibe vették irgalmas meghívását. Minden érdeklődésüket e világ gazdagsága és örömei kötötték le, és egyhangúlag kimentették magukat. {COL 223.3}   

Így van ez ma is. A kifogások, amelyekkel az emberek az evangéliumi meghívást visszautasították, ma sem változtak. Azt mondják, hogy nem veszélyeztethetik földi lehetőségeiket az evangéliumi normák elfogadásával. Földi érdekeiket többre értékelik az örökkévaló dolgoknál. Éppen azok az áldások, amelyeket Istentől kaptak, emelkednek válaszfalként köztük és Teremtőjük, Megváltójuk között. Nem akarják, hogy bárki is zavarja őket világi céljaik hajszolásában, és ezt mondják a kegyelmet hirdető követnek: "Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged" (Acs 24: 25). Mások azzal mentegetőznek, hogy nehézségeik támadnak emberi kapcsolataikban, ha elfogadják Isten hívását. Azt mondják, hogy nem kerülhetnek ellentétbe rokonaikkal és ismerőseikkel. Így válnak a példázat szereplőivé. A lakoma házigazdája erőtlen kifogásukat meghívása semmibevevésének tekinti. {COL 224.1}   

Aki azt mondta, hogy "feleséget vettem, és azért nem mehetek", az emberiség egyik nagy osztályát ábrázolja. Sokan vannak, akik feleségük vagy férjük befolyására hagyják figyelmen kívül Isten hívását. A férj ezt mondja: Tudom mi a kötelességem, de nem teljesíthetem, mert feleségem ellenzi. Miatta nagyon nehéz volna engedelmeskednem. A feleség, aki hallja a kegyelem hívó szavát: "jöjj, mert immár minden kész", ezt mondja: "kérlek téged, ments ki engem. Férjem nem hallgat a kegyelem hívó szavára. Azt mondja: hivatása nem engedi. Nekem pedig őt kell követnem. Nem mehetek!" A gyermekek szívében is visszhangra talál a meghívás. Szívesen elfogadnák. De szeretik szüleiket, és mivel a szülőket nem érinti az evangélium, a gyermekek azt gondolják, hogy ők sem mehetnek. Ők is ezt mondják: "ments ki engem!" {COL 224.2}   

Ezek az emberek azért utasítják vissza a Megváltó hívását, mert attól félnek, hogy felbomlik a család. Azt hiszik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, családjuk békés és szerencsés lesz. Ez azonban önámítás. Aki önzést vet, önzést is arat. Krisztus szeretetének elutasításával elvetik mindazt, ami az emberi szeretetet tisztává és állhatatossá teheti. Nemcsak a mennyet veszítik el, de azt sem élvezhetik igazán, amiért feláldozták a mennyet. {COL 225.1}   

A példázat szerint a vendéglátó megtudta, hogyan fogadták meghívását, és "megharagudván... monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide." {COL 225.2}   

A házigazda elfordult azoktól, akik semmibe vették nagylelkűségét, és olyanokat hívott meg, akik nem bővölködtek, akiknek nem volt házuk és földjük. Meghívta a szegényeket, az éhezőket, akik értékelték ajándékait. "A vámszedők és a parázna nők - mondta Krisztus - megelőznek titeket az Isten országában" (Mt 21:31). Senki sem süllyedt olyan mélyre, és senki sem olyan nyomorult, ha az emberek el is taszítják maguktól, és elfordulnak tőle, hogy Isten ne méltatná figyelmére és szeretetére. Krisztus nagyon szeretné, ha a gondterhelt, elfáradt, megsanyargatott ember hozzá fordulna. Szeretné adni neki azt a fényt, örömet és békét, amelyet sehol máshol nem találhat. A legbűnösebbet is mélységesen szánja és szereti. Elküldi Szentlelkét, hogy szeretetével körülvegye, és magához vonzza. {COL 225.3}   

A szolga, aki elhozta a szegényeket és vakokat, jelentette urának: "Uram, meglett, amint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam." Krisztus itt arra az evangélizálásra utalt, amelyet már a zsidók határain túl, a világ országútjain és ösvényein kell végezni. {COL 226.1}   

Pál és Barnabás engedelmeskedtek a parancsnak. Ezt mondták a zsidóknak: "Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; és akik csak örök életre választattak vala, hivének" (Acs 13 : 46-48). {COL 226.2}   

A Krisztus tanítványai által hirdetett evangéliumi üzenet hírt adott a világnak az első adventről, és azt a jó hírt tartalmazta, hogy az ember a Krisztusba vetett hit által üdvösségre lel. Az üzenet előre mutatott a második adventre, amikor Jézus eljön dicsőségben, hogy megváltsa népét, és azt az örömhírt hozta, hogy aki hisz és engedelmeskedik, az részesül "a szentek örökségében ... a világosságban" (Kol 1:12). Ez az üzenet szól ma az emberiségnek, azzal a kinyilatkoztatással együtt, hogy Krisztus második eljövetele közel van. Igéje és az általa meghirdetett jelek teljesedése tanúsítja, hogy az Úr már az ajtó előtt van. {COL 226.3}   

János a Jelenések könyvében megjövendöli, hogy közvetlen Krisztus második eljövetele előtt az evangéliumot hirdetni fogják. Lát egy "angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája" (Jel 14: 6-7). {COL 227.1}   

Miután felhangzik a figyelmeztetés, hogy eljött az ítélet ideje, és megszólalnak a hozzá kapcsolódó kinyilatkoztatások, a prófécia szerint eljön az Emberfia az ég felhőiben. Az ítélet idejének meghirdetése egyben Krisztus közeli eljövetelének hirdetése is. Ez a szózat az örökkévaló evangélium. Krisztus második eljövetelének hirdetése, a második advent közelségének hírüladása tehát az evangéliumi üzenet lényeges része. {COL 227.2}   

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy az utolsó napokban az embereket teljesen lekötik az evilági dolgok: az élvezetek hajszolása és a pénzszerzés. Az örök valóságokkal szemben pedig vakok lesznek. Krisztus ezt mondja: "Amiképpen . . a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24: 37-39). {COL 228.1}   

Éppígy van ma is. Az emberek vad hajszát folytatnak a nyerészkedésért. Önzően szórakoznak, mintha nem is volna Isten, sem menny, sem pedig örök élet. Noé korában Isten azért figyelmeztette az embereket az özönvíz bekövetkezésére, hogy rádöbbenjenek gonoszságukra, és megtérjenek. Hasonlóképpen a Krisztus második eljöveteléről szóló tanításnak is az a célja, hogy az embert kiragadja a földi dolgok hálójából, és ráirányítsa figyelmét az örök valóságokra, hogy meghallja, amikor meghívja asztalához. {COL 228.2}   

Az evangélium meghívását el kell juttatni az egész világnak - "minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek, és népnek" (Jel 14:6). Az üzenetnek, amely utoljára int és hirdet kegyelmet, be kell ragyognia az egész földet dicsőségével. El kell jutnia az emberiség minden osztályához: gazdagokhoz és szegényekhez, nagyokhoz és kicsinyekhez. "Eredj el az utakra és a sövényekhez - mondja Krisztus -, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam." {COL 228.3}   

A világnak létkérdés az evangélium megismerése. Az emberek éhezik Isten Igéjét. Csak kevesen hirdetik az Igét tisztán, emberi hagyományoktól mentesen. Jóllehet a Biblia az emberek kezében van, mégsem részesülnek abban az áldásban, amelyet Isten részükre az Igében elhelyezett. Az Úr arra szólítja szolgáit, hogy vigyék el üzenetét az emberekhez. Az örök élet beszédét meg kell ismerniük azoknak, akik bűneik miatt a pusztulás határán vannak. {COL 228.4}   

Krisztus parancsa, amellyel szolgáit a főutakra és a sövényekhez küldi, mindazok feladatát meghatározza, akik az Ő nevében szolgálnak. Krisztus szolgáinak munkaterülete az egész világ, amely felöleli az egész emberiséget. Az Úr azt akarja, hogy mindenki megértse kegyelmet hirdető üzenetét. {COL 229.1}   

Ezt jórészt személyes munkával kell elérni. Ez volt Krisztus módszere is. Munkája főként személyes beszélgetésekből állt. Nagy figyelmet szentelt egyetlen emberre is, aki által sokszor ezrekhez jutott el az üzenet. {COL 229.2}   

Ne várjunk arra, hogy a lelkek hozzánk jöjjenek! Nekünk kell megkeresni őket ott, ahol vannak. A szószéki prédikálás a munkának csak a kezdetét jelenti. Tömegek vannak, akikhez soha nem jut el az evangélium, ha nem viszik el hozzájuk. {COL 229.3}   

A vacsorára először a zsidó népet hívták; azt a népet, amely arra volt hivatva, hogy tanítsa és vezesse az embereket; azt a népet, amelynek kezében voltak a Krisztus második adventjét megjövendölő tekercsek, és amelyre Isten rábízta a Krisztus küldetését előre vetítő szimbolikus szolgálatot. Ha a nép és a papok figyeltek volna a hívásra, akkor Krisztus követeivel együtt tolmácsolták volna az evangéliumi hívást a világnak. Az igazságot Krisztus elküldte nekik, hogy továbbadják. Amikor azonban a hívást elutasították, az Úr meghívta a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat. Vámszedők és bűnösök fogadták el a meghívást. Amikor a pogányoknak szól a hívás, ugyanaz a sorrend, mint előbb. Isten az üzenetet először "az utakra" küldi, az emberiség tanítóinak és vezetőinek, olyan embereknek, akik tevékenyen részt vesznek a világ irányításában. {COL 229.4}   

Az Úr követei ezt ne felejtsék el. A nyáj pásztorainak, az Isten által megbízott tanítóknak ezt meg kell fogadniuk. Meg kell keresniük a társadalom rangos tagjait, mélységes jóindulattal, testvéri szeretettel. Az üzletembereknek, a bizalmi állásúaknak, a feltalálóknak, tudósoknak, lángelméknek, az evangélium tanítói közül azoknak is, akik még nem ismerik korunk jelenvaló igazságát - nekik kell elsősorban meghallaniuk a hívást. Tolmácsolnunk kell nekik a meghívást. {COL 230.1}   

Dolgozni kell a gazdagokért is. Rá kell ébreszteni őket arra, hogy milyen felelősséggel tartoznak a mennytől kapott ajándékokért; hogy el kell számolniuk Istennek, az élők és holtak Bírájának. A gazdagnak szüksége van arra, hogy szeretettel és istenfélelemmel dolgozzunk érte. Nagyon sokszor gazdagságában bízik, és nem látja a veszélyt. Lelki szemeit a maradandó értékekre kell irányítani. Meg kell ismernie az igazi Jóság hatalmát, aki így szól: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű" (Mt 11:28-30). {COL 230.2}   

Azokhoz, akik műveltségük, vagyonuk vagy állásuk miatt a világ nagyjainak számítanak, ritkán közeledünk lelki életük iránti személyes érdeklődéssel. Sok lelki munkás fél közeledni ezekhez az emberekhez. Pedig nem kellene tétovázniuk. Ha fuldoklót látunk, nem fogjuk tétlenül nézni pusztulását, csak azért, mert ügyvéd, kereskedő vagy bíró. Ha látunk egy embert a szakadék felé rohanni, nem tétovázunk, hogy visszatartsuk-e, bármi legyen is a hivatása. Lelkük veszélyére is tétovázás nélkül figyelmeztetnünk kell az embereket. {COL 230.3}   

Senki mellett se haladjunk el azért, mert úgy látjuk, hogy lekötik a földi dolgok. A társadalom rangos személyiségei között sok sebzett szívű, a sivárságba belefáradt ember van. Vágynak a hiányzó békességre. Vannak a társadalom legrangosabbjai között is megváltásra éhező és szomjazó emberek. Sokan elfogadnák a segítséget, ha az Úr munkásai kedvesen, Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel, személyesen közelednének hozzájuk. {COL 231.1}   

Az evangéliumi üzenet eredményessége nem művelt beszéden, ékesszóló bizonyságtevésen vagy okos érvelésen múlik, hanem az üzenet egyszerűségén, és az élet kenyere után éhező lelkek igényei szerinti tolmácsolásán. "Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?" - Ez a lélek kérdése. {COL 231.2}   

Ezreket lehet megközelíteni a legegyszerűbb és legszerényebb eszközökkel. A legintelligensebb embereket, akiket a világ legtehetségesebbjeinek tartunk, sokszor felüdítik annak az embernek az egyszerű szavai, aki szereti Istent, és aki olyan természetesen beszél erről a szeretetről, mint a világ fiai az őket leginkább érdeklő dolgokról. {COL 232.1}   

Sokszor a jól meggondolt és jól felépített beszédnek kevés hatása van. Isten gyermekének természetes egyszerűséggel elmondott, őszinte, nyílt szavaira pedig kitárul a szív ajtaja, amely sokáig zárva volt Krisztus szeretete előtt. {COL 232.2}   

Krisztus munkása gondoljon arra, hogy nem a saját erejével kell dolgoznia. Ragadja meg a mennyei trónt Isten üdvözítő hatalmába vetett hittel! Tusakodjék imában Istennel, és minden képességét állítsa Isten szolgálatába! A Szentlélek pedig megadja az eredményt. A szolgáló angyalok befogadóképessé teszik az emberek szívét. {COL 232.3}   

Jeruzsálem főemberei és tanítói missziós központtá tehették volna városukat, ha elfogadják Krisztus igazságát. A bűnbe süllyedt Izrael megtérésével hatalmas tömeg képviselte volna az Úr ügyét. Milyen gyorsan elvihették volna az evangéliumot a világ minden részébe! Ez az elv érvényes napjainkra is. Ha befolyásos és jóképességű embereket nyernénk meg Krisztusnak, micsoda munkát lehetne végezni általuk az elesettek felemelése, a kitaszítottak begyűjtése és a megváltás hírének világszéles elterjesztése érdekében! A meghívást gyorsan széthinthetnénk, és a vendégeket hamar begyűjthetnénk az Úr asztalához. {COL 232.4}   

De ne csak a rangos és tehetséges emberekre gondoljunk, és ne a szegények rovására! Krisztus elküldi követeit a mellékutakhoz és sövényekhez, a föld szegényeihez és alázatosaihoz is. A nagyvárosok kis mellékutcáiban és a vidék elhagyatott részein is élnek emberek, családban és egyedül - talán idegen földön idegenként, egyházi kapcsolatok nélkül -, akiknek magányukban az az érzésük támad, hogy Isten elfeledkezett róluk. Nem tudják, mit kell tenniük, hogy üdvözüljenek. Sokan bűnben élnek. Sokan bánatosak. Nyomasztja őket a szenvedés, a nélkülözés, a hitetlenség, a reménytelenség. Mindenfajta betegség gyötri őket; mind testi, mind lelki. Enyhülésre, vigaszra vágynak, és Sátán az érzéki gyönyörrel kísérti őket, amely romlásba és halálba visz; Sodoma tiltott gyümölcseit kínálja nekik, amely füstté és hamuvá lesz, amikor megízlelik. Arra költik pénzüket, ami nem kenyér, és azért dolgoznak, ami ki nem elégíthet. {COL 232.5}   

E szenvedőkben meg kell látnunk azokat, akiknek megmentéséért Krisztus eljött. Így hívja őket: "Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet ... Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket, és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek" (Ésa 55:1-3). {COL 233.1}   

Isten nyomatékosan megparancsolta, hogy legyünk figyelmesek az idegenekkel és kitaszítottakkal, az erkölcsileg gyenge, szegény lelkekkel. Sokan, akiket látszólag egyáltalán nem érdekel a vallás, szívük mélyén nyugalomra és békére vágynak. Megmentésük érdekében {COL 233.2}   

Krisztus szolgái kövessék Mesterük példáját! Krisztus helyről helyre járva vigasztalta a szenvedőket és gyógyította a betegeket. Majd eléjük tárta országának nagy igazságait. Ezt kell tenniük követőinek is. A test szenvedéseinek enyhítése közben lehetőségük nyílik arra is, hogy a lélek hiányaival foglalkozzanak. Rámutathatnak a felemelt Megváltóra, beszélhetnek a nagy Orvos szeretetéről. Csak nála kereshet gyógyulást a beteg. {COL 233.3}   

Mondjátok meg a szegény, elcsüggedt tévelygőknek, hogy ne essenek kétségbe! Igaz, hogy vétkeztek, és nem törekedtek jellemes életre, de Isten örül, ha meggyógyíthatja, ha megmentheti őket. Szívesen vesz kézbe látszólag reménytelen anyagot is - olyan embert, aki Sátánnak szolgált -, és kegyelme által átformálja. Örömmel menti meg a haragtól, amely az engedetleneket sújtja. Mondjátok meg neki, hogy minden lélek számára van gyógyulás és megtisztulás! Neki is van helye az Úr asztalánál. Az Úr reá is vár. Őt is ott akarja köszönteni. {COL 234.1}   

Akik kimentek a mellékutakra és a sövényekhez, a legkülönfélébb embereket találták. De rajtuk is segíteni kell. Vannak közöttük olyanok is, akik az általuk ismert világosság szerint élnek, és legjobb tudásuk szerint szolgálják Istent. De ráébrednek arra, hogy nagyon sok hiányosság van még bennük, és a körülöttük élőkben is. Vágyakoznak jobban megismerni Istent, de a nagyobb világosságnak még csak halvány sugarait látják. Könnyek között könyörögnek Istenhez az áldásért, amelyet hitükkel megpillantottak a távolban. A nagyvárosok erkölcsi fertőjében sok ilyen lélek található. Sokan közülük nagyon szerény körülmények között élnek, és ezért a világ nem veszi észre őket. Lelkészek és egyházak mit sem tudnak sorsukról, pedig egyszerű és szerencsétlen emberek között bizonyságot tesznek az Úrról. Még csak kevés fény hullott rájuk, mert nem sok alkalmuk volt megismerni az igazságot. De igyekeznek szolgálni másoknak a nyomorgó, éhező, fázó emberek között. Isten sokféle kegyelmi ajándékának sáfárai keressék meg ezeket a lelkeket! Látogassák meg őket otthonukban, és a Szentlélek erejével szolgáljanak nekik ínségükben! Tanulmányozzák a Bibliát velük, és imádkozzanak velük azzal az egyszerűséggel, amelyet a Szentlélek sugall! Krisztus olyan üzenetet küld szolgái útján, amely felér az élet kenyerével. A drága áldás szívtől szívhez, családtól családhoz jut. {COL 234.2}   

A példázatban adott "kényszeríts bejönni mindenkit" parancsot sokan tévesen értelmezik; mintha arra tanítana, hogy az evangéliumot erőszakkal el kell fogadtatni az emberekkel. Pedig ez inkább a meghívás sürgető voltát, a felhozott indokok hatékonyságát jelenti. Az evangélium soha nem próbálja az embereket erőszakkal Krisztushoz téríteni. Az üzenet így hangzik: "Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre." "A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! ... és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Ésa 55 :l; Jel 22 :17). Isten szeretetének és kegyelmének ereje kényszerít arra, hogy fogadjuk el a hívást. {COL 235.1}   

A Megváltó így szól: "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem" (Jel 3 : 20). Az Úr nem vonul vissza, ha gúnyolják, és nem fordul el, ha fenyegetik, hanem állandóan keresi az elveszetteket, és mondja: "Miképpen adnálak oda?" (Hós 11: 8). Bár a konok szív ellöki magától, és ellenáll szeretetének, de Ő újra visszatér, hogy még nagyobb erővel kérlelje: "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." Szeretetének vonzerejével kényszeríti az embert, hogy térjen hozzá. És a megtért ember így szól Krisztushoz: "A Te jóvoltod felmagasztalt engem" (Zsolt 18: 36). {COL 235.2}   

Krisztus olyan sóvárgó szeretetet ébreszt követeiben, amilyennel Ő keresi az elveszetteket. Nem elég csupán mondanunk: "jövel!" Vannak, akik hallják a hívást, de nem értik meg, és semmit sem látnak meg abból, amit Krisztus nekik készített. Sokan tudatában vannak gyengeségüknek, és ezt mondják: "Nem lehet rajtam segíteni! Ne törődj velem!" Krisztus munkásainak nem szabad meghátrálniuk. Hajolj le meleg, szánakozó szeretettel az elcsüggedt, reményvesztett emberhez! Add át neki a saját bátorságodat, a saját reménységedet és erődet! Jóságoddal kényszerítsd arra, hogy jöjjön! "Könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből" (Júdás 22-23). {COL 235.3}   

Ha Isten szolgái hitben járnak vele, tanításuk mennyei erővel telik meg. A kapott erővel azután úgy tudják bemutatni Isten szeretetét és az Isten kegyelme elutasításával járó veszélyt, hogy az emberek - e kényszernek engedve - elfogadják az evangéliumot. Krisztus nagy csodákat művel, ha az ember megteszi Istentől kijelölt részét. Az emberi szívekben ma éppoly nagy változás mehet végbe, mint a letűnt nemzedékek idején. John Bunyan felhagyott a káromkodással és dorbézolással, John Newton pedig a rabszolga-kereskedéssel, hogy a keresztre feszített Megváltót hirdethessék. Ma is vannak megtéríthető Bunyanok és Newtonok. Istennel együttműködő emberi eszközök által sok szegény kitaszított jó útra tér, és másokban is igyekszik helyreállítani Isten képmását. Olyanokhoz is eljutnak a világosság sugarai, akiknek nagyon korlátozottak voltak a lehetőségeik, akik azért jártak tévúton, mert nem ismertek jobbat. Ők is meghallják a Zákeusnak mondott krisztusi szavakat: "Ma nékem a te házadnál kell maradnom" (Lk 19: 5). A látszólag megrögzött bűnösökről is kitűnik, hogy amikor látják, hogy Krisztus figyelemre méltatja őket, úgy tudnak szeretni, mint a kisgyermek. Sokan, elhagyva a legsúlyosabb bűnt és tévelygést, azok helyébe lépnek, akiknek voltak lehetőségeik, de nem értékelték őket. Isten a maga választottai közé sorolja e megtért bűnösöket; azok közé, akik drágák neki. Amikor Krisztus eljön országával, ott állnak majd trónja mellett. {COL 236.1}   

"Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól" (Zsid 12 : 25). Jézus kijelentette, hogy "senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat". A meghívást visszautasították, és egyiküket sem hívták újra. Krisztus elutasításával a zsidók megkeményítették szívüket, és kiszolgáltatták magukat Sátán hatalmának. Soha többé nem tudták elfogadni Isten kegyelmét. Így van ez ma is. Ha Isten szeretetét nem értékeljük, és nem tesszük életünk alapelvévé; ha ez az elv nem ejti foglyul és nem lágyítja meg szívünket, akkor végképp elveszünk. Az Úr nem adhat nagyobb kinyilatkoztatást szeretetéről, mint amit adott. Ha szeretetével nem tudja meghódítani szívünket, nincs más eszköz, amellyel hozzánk férkőzhetne. {COL 236.2}   

Minden alkalommal, amikor bezárod füled a kegyelem üzenete előtt, egyre hitetlenebb leszel. Minden alkalommal, amikor bezárod szíved ajtaját Krisztus előtt, egyre kevésbé hallod meg hangját. Magad csökkented esélyed a kegyelem utolsó hívó hangjának meghallására. Vigyázz, hogy ne vonatkozzanak reád is az ősi Izraelre mondott szavak: "Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!" (Hós 4:17.) Ne hagyd, hogy Krisztus miattad is sírjon, mint egykor Jeruzsálem miatt! Ne hagyd, hogy neked is ezt mondja: "Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Lk 13: 34-35). {COL 237.1}   

A hívás, a kegyelem üzenete korunkban hangzik utoljára. A "menj el az utakra és a sövényekhez" parancsot Krisztus szolgái már-már utoljára teljesítik. Krisztus hívása mindenkihez eljut. Követei mondják: "Jertek el, mert immár minden kész!" A mennyei angyalok még együtt dolgoznak az emberi eszközökkel. A Szentlélek minden indokot felhoz, hogy a hívás elfogadására késztessen. Krisztus jelre vár, amely azt mutatja, hogy eltoltad a reteszt, és kinyitod szíved ajtaját, hogy beléphessen. Angyalok szeretnék vinni a hírt a mennybe, hogy ismét hazatalált egy elveszett bűnös. A menny seregei is várnak. Szeretnék már megszólaltatni hárfájukat, és örvendezni azon, hogy ismét egy lélek elfogadta az evangéliumi vacsorára szóló meghívást. {COL 237.2}