Régi és új igazságok

{COL 124}   

Mialatt Krisztus a népet tanította, tanítványait is előkészítette később végzendő szolgálatukra. Minden oktatásában tanulság rejlett számukra is. Miután elmondta a hálóról szóló példázatát, megkérdezte tőlük: "Megértettétek-é mindezeket?" "Megértettük Uram" - válaszolták. Majd egy másik példázatban elmondta nekik, hogy mi a felelősségük a megismert igazsággal kapcsolatban. "Annakokáért - mondta - minden írástudó, aki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából." {COL 124.1}   

A gazda nem halmozza fel kincseit, hanem megosztja másokkal; és miközben használja, kincse gyarapszik. A gazdának értékei vannak - újak és régiek. Így tanítja tanítványait Krisztus arra, hogy a rájuk bízott igazságot el kell mondaniuk a világnak. Miközben megismertetik az igazságot másokkal, ők maguk is jobban megismerik. {COL 124.2}   

Mindazok, akik az evangélium üzenetét szívükbe fogadják, vágyakoznak hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztust, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: "Megbocsáttattak néked a te bűneid!" Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el őket. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak' gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. {COL 125.1}   

Isten beszéde - az írott Ige, a természet könyve és az Istennel szerzett tapasztalatok - az igazság csodálatos tárháza. Krisztus munkatársai ezekből a kincsekből merítenek. Az igazság utáni kutatás közben Istenre figyelnek, nem pedig nagy emberekre, akiknek bölcsessége Isten előtt bolondság. Az Úr a maga eszközeivel megismerteti önmagát mindazokkal, akik tudakozódnak utána. {COL 125.2}   

Ha Krisztus követője hiszi és cselekszi az Igét, a természet világában nincs olyan tudomány, amit ne tudna felfogni és értékelni. Csak olyat talál benne, amivel az igazságot hirdetheti. A természettudomány az ismeret kincsestára, amelyből Krisztus iskolájának minden tanulója meríthet. Amikor eltűnődünk a természet szépségén, amikor levonjuk a föld művelésének, a fák növekedésének, a föld, a tenger és az égbolt csodáinak tanulságait, akkor az igazságot új fényben látjuk. Isten titkai az emberrel való bánásmódjában, bölcsességének és határozatainak az emberi életben megmutatkozó mélységei - mind-mind gazdag kincsestárnak bizonyulnak. {COL 125.3}   

A bukott ember azonban az írott Igéből - Krisztus kimeríthetetlen kincsesházából - ismerheti meg Istent a legjobban. {COL 126.1}   

A Szentírás az Ótestamentumot éppúgy magában foglalja, mint az Újat. Egyik a másik nélkül nem teljes. Krisztus kinyilatkoztatta, hogy az Ótestamentum igazságai éppoly értékesek, mint az Újtestamentum igéi. Krisztus a világ kezdetekor ugyanaz a Megváltó volt, mint ma. Még mielőtt istenségét emberi természetbe öltözve eljött világunkba, Ádám, Séth, Énok, Mathusélah és Noé már tolmácsolta az evangéliumi üzenetet. Kánaánban Ábrahám, Sodomában Lót hirdette az üzenetet, és nemzedékről nemzedékre hűséges hírvivők beszéltek az Eljövendőről. A zsidó üdvrend szertartásait Krisztus maga rendelte el. Áldozati rendszerüknek Ő - az igazi áldozat - volt az alapja, akit minden istentiszteletük előképezett. Az áldozat bemutatásakor kiontott vér Isten Báránya áldozatát jelképezte. Minden szimbolikus áldozat Krisztusban teljesedett be. {COL 126.2}   

Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték; ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta; ahogy a törvény bemutatta; és ahogy a proféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is. Megváltónk, aki az Atya dicsőségének visszatükröződése, Ő az Ó- és az Újszövetség. {COL 126.3}   

Krisztus életéről, haláláról és közbenjárásáról, amit a próféták megjövendöltek, az apostolok bizonyságot tettek. Krisztus alázatosságáról, tisztaságáról, szentségéről és utolérhetetlen szeretetéről beszéltek. A teljes evangélium prédikálása nemcsak a földön élő és tanító Megváltó hirdetését jelentette, hanem az ótestamentumi próféták által megjövendölt és az áldozati szolgálatban szimbolizált Krisztus bemutatását is. {COL 127.1}   

Krisztus régi igazságokat tárt fel tanításában, amelyeknek Ő maga volt a szerzője, és amelyekről a pátriárkák és próféták által szólt. Most azonban új jelentőséget kaptak. Magyarázatai nyomán fénnyel és lelkiséggel teltek meg. A tanítványok megkapják a Szentlélek világosságát - ígérte Krisztus -, hogy Isten Igéje mindjobban kitárulkozzék előttük, és igazságait új szépségben tudják bemutatni. {COL 127.2}   

Az emberek azóta tanulmányozzák Krisztus életét, jellemét, közbenjárói munkáját, amióta a megváltás ígérete elhangzott az Édenben. De azok, akik által a Szentlélek munkálkodik, mindezt újabb és újabb megvilágításban mutatják be. A megváltás igazságait egyre jobban ki lehet fejteni. Jóllehet régiek, mégis mindig újak, és az igazság keresőjének állandóan nagyobb fénnyel és hatalmasabb erővel mutatkoznak meg. {COL 127.3}   

Az igazság minden korban újabb szakaszába lép: Isten üzenetét viszi a kor népének. A régi igazságok mind fontosak. Az új igazság nem független a régitől, hanem annak újabb megnyilatkozása. Az új igazságokat csak akkor foghatjuk fel, ha a régieket megértettük. Amikor Krisztus meg akarta értetni tanítványaival feltámadásának igazságát, elkezdte "Mózestől és minden prófétáktól", és "magyarázza vala nékik minden írásokban, amik Őfelőle megírattak" (Lk 24:27). Az új igazság kitárulkozásából sugárzó fény szebbé teszi a régit. Aki elveti vagy mellőzi az újat, valójában nem ismeri a régit sem. Számára elvész éltető ereje, és csupán élettelen formasággá válik. {COL 127.4}   

Vannak, akik vallják ugyan, hogy hiszik és tanítják az Ótestamentum igazságait, de közben elvetik az Újat. Krisztus tanításainak megtagadásával azt tanúsítják, hogy nem hisznek abban sem, amit a pátriárkák és próféták mondtak. "Ha hinnétek Mózesnek - mondta Krisztus -, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő (Jn 5 :46). Ezért nincs igazán erő szavaikban akkor sem, amikor az Ótestamentumot tanítják. {COL 128.1}   

Sokan, akik azt állítják, hogy hiszik és tanítják az evangéliumot, hasonló hibát követnek el. Félreteszik az ótestamentumi írásokat, amelyekről Krisztus kijelentette: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5: 39). Az Ó elvetésével tulajdonképpen elvetik az Újat is; hiszen a kettő egymástól elválaszthatatlan. Senki sem tudja helyesen feltárni Isten törvényét az evangélium nélkül, sem az evangéliumot a törvény nélkül. A törvény a testet öltött evangélium, az evangélium pedig a kibontakoztatott törvény. A törvény a gyökér, az evangélium pedig a törvény illatos virága és gyümölcse. {COL 128.2}   

Az Ótestamentum fényt hint az Új-ra, az Új pedig az Ó-ra. Mindegyik Isten Krisztusban való dicsőségének kinyilatkoztatása. Mindkettő olyan igazságokat mutat be, amelyek mindjobban kitárulkoznak a buzgó kutató előtt. {COL 128.3}   

A Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma - és az is lesz mindig -, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt. {COL 128.4}   

Az igazságot, amely Jézusban van, csupán tapasztalni lehet, de megmagyarázni soha. Magassága, szélessége és mélysége felülmúlja értelmünket. Képzeletünket a végsőkig feszíthetjük, akkor is csak elmosódott körvonalait láthatjuk Jézus megmagyarázhatatlan szeretetének, amely olyan magas, mint az ég, de lehajolt a földre, hogy Isten képmását belevésse az emberbe. {COL 129.1}   

Megérthetjük azonban mindazt, amit Isten könyörületességéből el tudunk viselni. Jézus irgalmassága kitárulkozik az alázatos, bűnbánó lélek előtt. Isten könyörületét annyira értjük meg, amennyire értékeljük értünk hozott áldozatát. Ha alázatos szívvel kutatjuk Isten Igéjét, a megváltás magasztos mondanivalója kitárulkozik előttünk Szemlélődésünk közben fénye csak nő, és miközben vágyakozunk megérteni, egyre magasabb lesz, és egyre mélyül. {COL 129.2}   

Váljék eggyé életünk Krisztus életével! Merítsünk állandóan belőle! Együnk az élő kenyérből, amely a mennyből szállt alá, és merítsünk a forrásból, amely mindig árasztja örökké friss, gazdag kincseit! Ha állandóan az Urat nézzük, és hálaadó, dicsőítő szívünket hozzá emeljük, vallási életünk mindig élénk lesz. Imáinkban Istennel beszélgetünk, mint barát a baráttal, és Ő maga mondja el nekünk titkait. Gyakran elfog bennünket valamilyen kellemes, boldog érzés - Jézus jelenlétének tudata. Sokszor átforrósodik szívünk amikor közeledik hozzánk, hogy beszélgessen velünk, mint ahogy Énokkal beszélt. Amikor a hivő ember életében mindez valósággá válik, élete olyan egyszerűségről, alázatosságról, szelídségről és szerénységről tanúskodik, amelyből társai megláthatják, hogy Jézussal volt, és tőle tanult. {COL 129.3}   

Az ilyen keresztényben Krisztus vallása életadó, egész lényét betöltő elvként, élő, munkálkodó lelki erőként mutatkozik meg. Az ifjúság üdeségét, erejét és boldogságát tükrözi. Az Isten Igéjét befogadó szív nem olyan, mint a tó, amely vizét elpárologtatja, sem pedig mint a megrepedt víztároló, amely kincsét elveszti. Hanem olyan, mint a kiapadhatatlan forrás táplálta hegyi patak, amelynek habzó, hűs vize szikláról sziklára csobog, és felüdíti a fáradtakat, a szomjazókat, a megterhelteket. {COL 130.1}   

E megtapasztalás nyomán az igazság tanítója olyan képességeket kap, amelyek Krisztus képviselőjévé teszik. Tanításának krisztusi szelleme szavait és imáját őszintévé és hatékonnyá teszi. Krisztusról tett tanúbizonysága nem lesz erőtlen, élettelen. A lelkész sem fogja újra és újra ugyanazt prédikálni. Lelke kitárul, hogy a Szentlélek állandóan fénnyel áraszthassa el. {COL 130.2}   

Krisztus ezt mondta: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van ... Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam ... A lélek az, ami megelevenít ... a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:54-63). {COL 130.3}   

Ha esszük Krisztus testét és isszuk vérét, nem sokszor elismételt, elkopott gondolatok, hanem az örök élet igazságai jutnak kifejezésre szolgálatunkban. Megszűnnek az erőtlen, nehézkes prédikációk. Megszólalnak a régi igazságok, de új megvilágításban. Új meglátások születnek az igazságról, olyan világosan és olyan súllyal, hogy mindenki megérti őket. Akik ilyen lelkészkar szolgálatát hallgathatják, érezni fogják az új élet pezsdítését, ha fogékonyak a Szentlélek befolyására. Isten szeretetének tüze fellobban bennük. Felfogóképességük megélénkül, és érzékelik az igazság szépségét és fenséges voltát. {COL 130.4}   

A hűséges gazda személyében Krisztus követendő példát állít az ifjúság tanítója elé. Ha a tanító számára Isten Igéje kincs, akkor állandóan új szépségeket és új igazságokat tár fel. Ha imában Istenre bízza magát, Krisztus Lelke hatalmába ejti, és általa mások lelkét is érinti. A Lélek boldog reménységgel, buzgalommal és a Biblia történeteivel tölti be értelmét és szívét, és mindezt továbbadja ifjú tanítványainak. {COL 131.1}   

A mennyei békesség és öröm fonásai, amelyek az ihletett Ige szavai nyomán fakadnak a tanító lelkében, hatalmas folyammá dagadnak, amelyből áldást meríthetnek mindazok, akik kapcsolatba lépnek vele. A tanuló nem fogja unalmas könyvnek tartani a Bibliát, mert a bölcs tanító egyre kívánatosabbá teszi számára. Az élet kenyere lesz, amely soha nem szárad meg. Elevensége, szépsége vonzza és magával ragadja az ifjúságot - kicsiket és nagyokat egyaránt. Olyan ez a könyv, mint a földet beragyogó nap, amely szakadatlanul hinti kimeríthetetlen fényét, melegét. {COL 132.1}   

Isten Lelke, a szent tanítás Lelke, áthatja az Igét. Fény, új és drága fény sugárzik a Szentírás minden lapjáról. Igazság tárul fel benne. Amikor Isten szól a lélekhez, az Ige szavai, mondatai világossá és időszerűvé lesznek. {COL 132.2}   

A Szentlélek szívesen szól az ifjúsághoz, és örömmel tárja fel előttük Isten szavának kincseit és szépségeit. A nagy Tanító ígéretei foglyul ejtik érzékeiket, lelki és mennyei erővel elevenítik meg lelküket. A fogékony elme mennyei dolgokban jártas lesz, ami védelmet nyújt a kísértés ellen. {COL 132.3}   

Az igazság igéit egyre fontosabbnak látjuk, és mondanivalójuk olyan gazdaggá válik, amiről nem is álmodtunk. Az Ige szépsége és gazdagsága átformáló hatással van a lélekre és jellemre. A mennyei szeretet fénye szívünkbe hullva lelkesít bennünket. {COL 132.4}   

A Bibliát annál jobban értékeljük, minél többet kutatjuk. Bármerre fordul a tudásra szomjazó, Isten végtelen bölcsességével és szeretetével találkozik. {COL 132.5}   

A zsidó üdvrend jelentőségét még mindig nem értjük teljesen. Rítusai és szimbólumai hatalmas és mélységes igazságokat vetítenek előre. Titkaihoz a kulcs az evangélium. Igazságaiba a megváltás tervének ismerete nyomán kapunk bepillantást. Kiváltságunk, hogy felfoghatjuk e csodálatos dolgokat, de sokkal jobban is érthetnénk őket. Meg kell értenünk Isten mélységes dolgait. Angyalok szeretnének bepillantani azokba az igazságokba, amelyek feltárulnak az Isten Igéjét bűnbánó szívvel kutató népnek, az átfogóbb, mélységesebb, szárnyalóbb - egyedül Istentől megkapható - ismeretért imádkozóknak. {COL 133.1}   

Amint a világtörténelem végéhez közeledünk, különösképpen kell foglalkoznunk az utolsó időket érintő próféciákkal. Az újtestamentumi iratok utolsó könyve tele van igazságokkal, csak meg kell értenünk őket. Sátán sok ember lelki látását olyannyira elhomályosította, hogy örülnek, ha bármilyen indokkal elkerülhetik a Jelenések könyvének tanulmányozását. Krisztus azonban szolgája, János által kinyilatkoztatta, hogy mi lesz az utolsó időben, és ezt mondta: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban" (Jel 1: 3). {COL 133.2}   

"Az pedig az örök élet - mondta Krisztus -, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17 : 3). Miért van az, hogy nem látjuk meg ennek az ismeretnek értékét? Miért nem égnek izzón ezek a dicsőséges igazságok szívünkben, egész lényünket áthatva? Miért nem hirdetjük őket remegő ajakkal? {COL 133.3}   

Isten megismerteti velünk Igéje által mindazokat az igazságokat, amelyek üdvösségünkhöz nélkülözhetetlenek. Már ezrek merítettek vizet ezekből a kutakból, az élet kútjaiból, de tartalmuk mégsem csökkent. Ezrek néztek fel az Úrra, és Őt szemlélve átalakultak "ugyanazon ábrázatra" (2 Kor 3:18). Lelkükben tűz ég, amikor jelleméről beszélnek, elmondva, mit jelent nekik Krisztus, és mit jelentenek ők Krisztusnak. Az Igének e kutatói azonban nem merítették ki ezeket a nagyszerű és szent mondanivalókat. Ezrek és ezrek foglalkozhatnának még a megváltás titkainak kutatásával. Amikor Krisztus életét és missziójának jellegét vizsgáljuk, minden egyes próbálkozásunkkor az igazság sugarai tisztábban ragyognak. Minden újabb kutatás nyomán az addig ismertnél érdekesebb tárul elénk. Ez a témakör kimeríthetetlen. Krisztus testté lételének, engesztelő áldozatának és közbenjárói munkájának kutatása az idők végéig foglalkoztatja a szorgalmas tanulókat. A végtelenségbe nyúló örökkévalóságot várva kiáltják: "Nagy a kegyességnek eme titka!" {COL 133.4}   

Az örökkévalóságban megtudjuk azt is, ami már itt is feltárult volna előttünk, ha befogadtunk volna minden felvillanó fénysugarat. A megváltás kérdései töltik be a megváltottak szívét és gondolatvilágát. Erről beszélnek az örökké tartó korszakokon át. Meg fogják érteni azokat az igazságokat, amelyeket Krisztus szeretett volna tanítványainak feltárni, de nem volt elég hitük megértésükhöz. Krisztus tökéletességét és dicsőségét egyre újabb megvilágításban fogják látni. A végtelen korszakokon át a hű Gazda újat és régit hoz elő "éléstárá"-ból. {COL 134.1}