A menyegzői ruha

{COL 307}   

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz. {COL 307.1}   

Ez a példázat - akárcsak a nagy vacsoráról szóló - az evangéliumi meghívást és a zsidók elutasító magatartását illusztrálja, valamint azt az üzenetet, amellyel az irgalmas Isten a pogányokat meghívja. Csakhogy ebben a példázatban a meghívást visszautasítók sértőbben viselkednek, és a büntetésük is rettenetesebb. A lakomára szóló meghívást a király küldi. Olyan valaki, akinek joga van parancsolni. A meghívás nagyon megtisztelő, de a meghívottak nem értékelik a megtiszteltetést. A király tekintélyét lebecsülik. Míg a gazda meghívását közömbösen fogadták, a királyéra bántalmazással és gyilkossággal reagálnak. Szolgáival rosszindulattal és megvetéssel bánnak. Sőt meg is ölik őket. {COL 307.2}   

A gazda látva, hogy meghívását semmibe veszik, kijelentette, hogy a meghívottak közül senki sem fogja megkóstolni vacsoráját. A királlyal szemben gyűlöletet tanúsítók azonban büntetésből nemcsak nem élvezhetik a király közelségét és lakomáját, hanem a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté". {COL 307.3}   

Mindkét példázatban a lakomán vendégek vannak jelen, de a másodikra a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." {COL 308.1}   

A lakomára szóló meghívást Krisztus tanítványai közvetítették. Urunk kiküldte a tizenkettőt, majd pedig a hetvenet, hogy hirdessék az Isten országa elközeledtét; hogy az embereket megtérésre szólítsák; és arra, hogy higgyenek az evangéliumban. De nem fogadták meg szavukat, és nem jöttek el a lakomára. A király később ezzel az üzenettel küldte el a szolgákat: "Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre." Ezt az üzenetet Isten Krisztus keresztre-feszítése után küldte a zsidó népnek, de a zsidók, akik Isten különleges népének tartották magukat, elutasították a Szentlélek erejével kísért üzenetet. Sokan ezt a legnagyobb megvetéssel tették. Mások pedig bosszúsan fogadták azt a hírt, hogy Isten felkínálja nekik az üdvösséget, és megbocsátja, hogy megtagadták a dicsőség Urát. Gyűlöletükben az üzenet meghirdetői ellen fordultak, és "nagy üldözés" támadt (Acs 8 :1 II). Sok férfit és nőt börtönbe vetettek, és az Úr néhány követét, mint Istvánt és Jakabot is, megölték. {COL 308.2}   

A zsidó nép ezzel végleg elutasította Isten kegyelmét. Ennek következményét Krisztus megjövendölte a példázatban: a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté." A kimondott ítélet Jeruzsálem pusztulásával és a nép szétszóródásával sújtott le a zsidókra. {COL 308.3}   

A harmadik meghívásban Isten a pogányoknak kínálta fel az evangéliumot. A király így szólt: "A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe." {COL 309.1}   

A király szolgái kimentek a keresztutakra, és "begyűjték mind, akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt." Vagyis egy vegyes társaságot. Egyesek közülük nem tisztelték jobban a vendéglátót, mint a meghívás visszautasítói. Az elsőként meghívottak nem akartak semmilyen földi érdekükről lemondani a királyi lakomáért. A meghívás elfogadói közül pedig némelyek csak saját előnyüket keresték. A lakmározás kedvéért jöttek, és nem volt szándékukban megtisztelni a királyt. {COL 309.2}   

Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette urát. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre." {COL 309.3}   

A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt; azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat. {COL 310.1}   

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat. {COL 310.2}   

A menyegzői ruha, amelyről a példázat beszél, Krisztus hű követőinek tiszta, foltnélküli jelleme. Az egyház "tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs "szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle". A fehér gyolcs - ahogy a Szentírás mondja - "a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19 : 8; Ef 5 : 27), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként. {COL 310.3}   

Ősszüleink az ártatlanság fehér palástját viselték, amikor Isten az Édenbe helyezte őket. Tökéletes összhangban éltek Isten akaratával. Végtelen szeretettel ragaszkodtak mennyei Atyjukhoz. Gyönyörű, lágy fénysugár, Isten fénye takarta be a szent párt. Ez a fénypalást lelki öltözékük, mennyei ártatlanságuk szimbóluma volt. Ha hűségesek maradtak volna Istenhez, ez a fény állandóan betakarta volna őket. De amikor vétkeztek, elszakadtak Istentől, és az őket körülölelő fény eltávozott. Szégyellve mezítelenségüket, egymáshoz varrt fügefalevelekkel próbálták a mennyei öltözéket pótolni. {COL 310.4}   

Isten törvényének áthágói ezt teszik Ádám és Éva engedetlensége óta. Fügefaleveleket varrnak össze, hogy betakarják törvényszegés okozta mezítelenségüket. Maguk szabta öltözéket viselnek. Saját cselekedeteikkel próbálják bűneiket befedezni és Isten tetszését elnyerni. {COL 311.1}   

Ez azonban lehetetlen. Az ember nem találhat ki semmi olyat, amivel ártatlanságának elvesztett palástját helyettesíthetné. Akik Krisztussal és az angyalokkal együtt ülnek a Bárány menyegzői vacsoráján, nem viselhetnek fügefalevél-öltözéket, sem köznapi ruhát. {COL 311.2}   

Csak a Krisztus által kínált ruha teheti az embert alkalmassá arra, hogy megjelenjék Isten előtt. Ezt az öltözéket - saját igazságának palástját - helyezi Krisztus minden bűnbánó, hívő lélekre. "Azt tanácsolom néked - mondja -, hogy végy tőlem ... fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága" (Jel 3 :18). {COL 311.3}   

A mennyei szövőszéken szőtt palást egyetlen szálát sem szőtték emberi elgondolás szerint. Krisztus emberi testben tökéletes jellemet alakított ki, és ezt a jellemet felkínálja nekünk. "Mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink" (Ésa 64:5). Mindazt, amire önmagunktól vagyunk képesek, beszennyezi a bűn. Isten Fia azonban "azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és Őbenne nincsen bűn." És mi a bűn? "Törvénytelenség" (Jn 3 : 5.4). Krisztus azonban engedelmeskedett a törvény minden egyes követelményének. Ezt mondta önmagáról: "Hogy teljesítsem a Te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). Amikor a földön járt, ezt mondta tanítványainak: "Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait" (Jn 1 5 :10). Tökéletes engedelmessége által Krisztus lehetővé tette minden embernek, hogy engedelmeskedjék Isten parancsolatainak. Ha alárendeljük magunkat Krisztusnak, szívünk egyesül az Ő szívével; akaratunk beleolvad az Ő akaratába; lelkünk eggyé lesz az Ő lelkével; gondolatainkat foglyul ejti; és az Ő életét éljük. Ez történik, ha Krisztus felöltöztetett igazságába. Ezután, ha az Úr reánk tekint, nem fügefalevél-öltözetünket látja, sem mezítelenségünket, sem bűntől torzult vonásainkat, hanem a maga igaz voltának palástját, amely a Jahve törvénye iránti tökéletes engedelmesség. {COL 311.4}   

A király megszemlélte a menyegző vendégeit. Csak azokat látta vendégül, akik felöltve a menyegzői ruhát, engedelmeskedtek kívánságának. Ez vonatkozik az evangéliumi vendégség vendégeire is. Mindenkinek részt kell vennie a nagy Király szemléjén. A Király csak azokat fogadja be, akik magukra öltötték Krisztus igazságának palástját. {COL 312.1}   

A megigazultság azt jelenti, hogy helyesen cselekedni. Isten mindenkit cselekedetei szerint ítél meg. Tetteinkből tűnik ki, hogy milyen a jellemünk. Cselekedeteink mutatják meg, hogy valódi-e a hitünk. {COL 312.2}   

Nem elég azt hinnünk, hogy Jézus nem csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember is, aki elhiszi ugyan, hogy Jézus neve az egyetlen név, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Jézust hit által személyes Megváltójaként. Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, és nem elég az, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. "Aki az Ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott." "Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk" (1 Jn 3:24; 2:3). Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot. {COL 312.3}   

Az igazságnak bele kell ágyazódnia szívünkbe, irányítania kell gondolatainkat, és szabályoznia érzéseinket. Egész jellemünkkel Isten parancsait kell visszatükröznünk. Isten szavának minden jótáját és pontocskáját meg kell valósítanunk köznapi életünkben. {COL 314.1}   

Az isteni természet részesei összhangban élnek az igazság normájával, Isten nagy mércéjével: a szent törvénnyel. Ez az a norma, amellyel Isten az emberek cselekedeteit megméri, és jellemüket az ítéletben fémjelzi. {COL 314.2}   

Sokan azt állítják, hogy Krisztus halálával a törvény megszűnt. Ezzel az állításukkal azonban ellentmondanak annak, amit Krisztus maga mondott: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére ... Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik" (Mt 5 :17-18). Krisztus azért áldozta fel életét, hogy engesztelést szerezzen az ember törvényszegéséért. Ha a törvényt meg lehetett volna változtatni vagy szüntetni, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. Jézus földi életével megdicsőítette Isten törvényét; halálával pedig megerősítette. Nem azért áldozta fel életét, hogy megszüntesse a törvényt, sem pedig azért, hogy alacsonyabb normát állítson fel, hanem hogy megőrizze az igazságosságot; hogy tanúsítsa a törvény változtathatatlanságát; és hogy biztosítsa örökérvényűségét. {COL 314.3}   

Sátán azt állította, hogy az ember képtelen engedelmeskedni Isten parancsolatainak. Az igaz, hogy saját erőnkből nem tudunk engedelmeskedni. Krisztus azonban eljött emberi alakban, és tökéletes engedelmességével bebizonyította, hogy az emberi az istenivel egyesülve a törvény minden egyes előírásának engedelmeskedni tud. {COL 314.4}   

"Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek" (Jn 1:12). Ez a hatalom nem az emberé. Ez Isten hatalma. Amikor valaki befogadja Krisztust, erőt kap ahhoz, hogy. Krisztus életét élje. {COL 314.5}   

Isten tökéletességet kíván gyermekeitől. Törvénye saját jellemének hasonmása, és minden jellem mértéke. Ezt a mércét mindenki megismerheti; és megtudhatja, milyen emberekkel akarja Isten benépesíteni országát. Krisztus földi élete Isten törvényének tökéletes ábrázolása volt. Amikor azok jelleme, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, hasonló lesz Krisztuséhoz, akkor engedelmeskedni fognak Isten parancsolatainak. Az Úr bízhat bennük, és azok közé sorolhatja őket, akik mennyei családját fogják alkotni. Krisztus igazságának dicsőséges palástjába öltözötten helyük lesz a király lakomáján. Joguk lesz ahhoz, hogy a vérrel megmosott sokaság közé álljanak. {COL 315.1}   

Az ember, aki nem viselt menyegzői ruhát a lakomán, sok mai ember állapotát ábrázolja. Ezek az emberek magukat kereszténynek vallják, igényt tartanak az evangélium nyújtotta áldásokra és kiváltságokra, de nem érzik, hogy jellemüknek át kellene formálódnia. Soha nem éreztek igaz bűnbánatot. Nem látják be, hogy szükségük van Krisztusra, és hogy hinniük kell benne. Nem győzték le öröklött és szerzett rossz hajlamaikat. Mégis úgy vélik, hogy elég jók, és Krisztus helyett a saját érdemeikben bíznak. Hallgatják az Igét, eljönnek a lakomára, de nem öltötték magukra Krisztus igazságának palástját. {COL 315.2}   

Sokan, akik magukat kereszténynek nevezik, csupán erkölcsös emberek. Nem fogadják el azt az ajándékot, amellyel bemutathatnák és megdicsőíthetnék Krisztust a világ előtt. A Szentlélek munkáját nem ismerik. Nem cselekvői az Igének. Szinte nem is tudják felfogni azokat a mennyei elveket, amelyek megkülönböztetik Krisztus követőit a világ fiaitól. Azok, akik Krisztus követőinek vallják magukat, már nem képeznek elkülönült és különleges népet. A határvonal elmosódott. Követik a világot, a világ életmódját, szokásait, önzését. Az egyház a törvényszegésben átpártolt a világhoz. Pedig a világnak kellene követnie az egyházat a törvény iránti engedelmességben. Az egyház napról napra formálódik a világ képmására. {COL 315.3}   

Ezek az állítólagos krisztuskövetők azt remélik, hogy Krisztus halála által üdvözülnek, de nem hajlandók önfeláldozó életet élni. Magasztalják az ingyen kegyelem gazdag ajándékait, és megkísérelnek a megigazultság látszata mögé bújni, remélve, hogy elrejthetik jellemük fogyatékosságait. Ennek a törekvésüknek azonban semmi hasznát nem látják az ítélet napján. {COL 316.1}   

Krisztus igazsága nem fedez be egyetlen melengetett bűnt sem. Az ember a szívében is megronthatja a törvényt. Ha nem követ el látható bűnt, a világ előtt nagyon becsületes lehet. De Isten törvénye feltárja a szív titkait is. Isten minden cselekedetet a mögötte húzódó indítékok alapján ítél meg. Az ítélet csak azokat a tetteket hagyja jóvá, amelyek összhangban vannak Isten törvényének elveivel. {COL 316.2}   

Az Isten szeretet, és erről a szeretetről a Krisztus által nyújtott ajándékban tett bizonyságot. Amikor "egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3 :16. ), semmit nem tartott vissza azoktól, akiket megvásárolt. Az egész mennyet nekünk adta, ahonnan erőt és ellenálló-képességet meríthetünk, hogy nagy ellenségünk le ne győzzön bennünket. De Istent a szeretet nem készteti a bűn elnézésére. Nem nézte el Sátán bűnét. Nem nézte el Ádámét, sem Káinét. Nem fogja elnézni senki ember fiáét. Nem nézi el a mi bűneinket, és nem fog szemet hunyni a mi jellemünk fogyatékosságai felett sem. Elvárja, hogy az Ő nevében győzzünk. {COL 316.3}   

Akik nem öltik magukra Krisztus igazságát, amelyet ajándékba kínál, azok visszautasítják azokat a jellemvonásokat, amelyek Isten gyermekévé formálják az embert. Elvetik azt, ami a menyegzői lakomához méltó vendégekké alakíthatná őket. {COL 316.4}   

A példázat szerint a király "mi módon jöttél ide holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére az ember hallgatott. Így lesz az ítélet napján is. Az emberek most még mentegethetik jellemhibáikat, de azon a napon nem lesz mentségük. {COL 317.1}   

Korunkban a Krisztus nevét viselő egyházak nagyon kiváltságos helyzetben vannak. Az Úr egyre növekvő fénnyel nyilatkoztatja ki önmagát nekünk. Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt. Nemcsak abban a fényben járhatunk, amelyet Isten Izraelre sugározott, jóllehet már az is nagy világosság volt, hanem még többet tudhatunk a Krisztus által nyújtott csodálatos megváltásról. Ami a zsidóknak előkép és szimbólum volt, az nekünk valóság. Ők az Ószövetség történelmét ismerték csak, mi az Ót és az Újat is. Annak a Megváltónak az ígérete a mienk, aki eljött; a keresztre feszített Megváltó ígérete, aki feltámadt, és József széthasadt sírja felett hirdette: "Én vagyok a feltámadás és az élet!" Krisztusnak és szeretetének megismerése által Isten országa közénk jött. Krisztusról tanulunk prédikációk útján, és róla hallunk lelki énekekben. Gazdagon megrakott lelki asztal tárul elénk. A végtelen áron megvásárolt menyegzői ruhát Isten mindenkinek ingyen kínálja. Isten követői hirdetik Krisztus igazságosságát, a hit általi megigazulást, Isten Igéjének végtelenül dicső és becses ígéreteit. Beszélnek a Szentlélek vigasztalásáról is. Elmondják, hogy Krisztus szabad utat nyitott nekünk az Atyához, és hogy bízhatunk az örök élet ígéretében, amely Isten országában valóra válik. Mit tehetne még Isten értünk, amit a nagy vacsora, a mennyei lakoma ne rejtene magában?! {COL 317.2}   

A szolgáló angyalok ezt mondják a mennyben: a ránk bízott munkát elvégeztük. Visszaszorítottuk a gonosz angyalok seregét. Fényt és világosságot hintettünk az emberek lelkébe. Emlékezetükbe idéztük Isten szeretetét, amelyet Jézusban mutatott meg. Krisztus keresztjére irányítottuk figyelmüket. Felfogták, hogy Krisztusnak a bűn miatt kellett kereszthalált szenvednie, és mélyen megrendültek. Felismerték, hogy milyen lépések vezetnek a megtéréshez. Megérezték az evangélium hatalmát. Isten szeretetének melege meglágyította szívüket. Meglátták Krisztus jellemének szépségét. Sok embernél azonban mindez hasztalan volt, mert nem akarnak szokásaikkal felhagyni, és jellemükön változtatni. Nem akarják levenni földi öltözetüket, hogy Isten rájuk adhassa a mennyei palástot. A kapzsiság foglyai. Jobban szeretik a világ barátságát, mint Istenüket. {COL 318.1}   

A végső döntés napja ünnepélyes nap lesz. Így írja le János apostol, amit prófétikus látomásban látott: "Láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állapi az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:11-12). {COL 318.2}   

Az örökkévalóság határán szomorú lesz a visszaemlékezés. Az élet a maga valóságában mutatkozik meg az emberek előtt. A világ örömei, gazdagsága, megbecsülése nem tűnik már olyan fontosnak. Felismerik, hogy az igaz életnek, amelyet megvetettek, van csak értéke. Látni fogják, hogy jellemüket Sátán csaló varázsa alakította. Öltözetük, amelyet maguk választottak, azt jelzi, hogy az első nagy hitehagyóhoz ragaszkodtak. Látni fogják döntésük következményeit, és megtudják, mit jelent az Isten parancsolatainak áthágása. {COL 318.3}   

Nem lesz több kegyelemidő, amelyben felkészülhetnénk az örökkévalóságra. Ebben az életben kell magunkra ölteni Krisztus igazságosságának palástját. Csak most van lehetőségünk arra, hogy jellemünket formáljuk a mennyei otthon számára, amelyet Krisztus készített parancsolatai engedelmes követőinek. {COL 319.1}   

A kegyelemidő hamar lejár. A vég közel. A figyelmeztetést megkaptuk: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap" (Lk 21: 34). Vigyázzatok, nehogy készületlenül találjon titeket! Vigyázzatok, hogy legyen menyegzői ruhátok a nagy Király lakomáján! {COL 319.2}   

"Amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia." "Boldog, aki vigyáz, és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát" (Mt 24:44; Jel 16:15). {COL 319.3}