Nyereség, mely veszteség

{COL 252}   

Krisztus éppen tanított, és szokás szerint tanítványain kívül mások is köré gyűltek. Előzőleg beszélt tanítványainak azokról az eseményekről, amelyeknek nemsokára részesei lesznek. A világ elé kell tárniuk azokat az igazságokat, amelyeket rájuk bízott. Jézus elmondta, hogy összeütközésbe fognak kerülni a világ uraival. Őmiatta törvény elé viszik őket; bírák és királyok elé kell állniuk. De olyan bölcsességet ígért nekik, amelynek senki sem állhat ellent. Jézus szavai, amelyek érintették az emberek szívét, és zavarba ejtették ravasz ellenségeit, tanúskodtak a benne lakozó Lélek erejéről. Ezt a Lelket követőinek is megígérte. {COL 252.1}   

Sokan azonban csak önző célból vágytak a menny áldására. Tapasztalták ugyanis, hogy Krisztus milyen csodálatosan megvilágítja az igazságot. Fülük hallatára bölcsességet ígért követőinek, hogy okosan tudjanak beszélni a főemberek és a bírák előtt. Szerettek volna olyan képességet kapni tőle, amellyel földi ügyeiket könnyebben intézhetnék. {COL 252.2}   

"Monda pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget." Mózes által Isten eligazítást adott a vagyon örökléséről. A legidősebb fiú két részt kapott atyja vagyonából (Lásd 5 Móz 21: 17); a fiatalabbak pedig egyenlő részt kaptak belőle. A panaszos azt gondolta, hogy bátyja kiforgatta az örökségből. Nem sikerült megszereznie azt, ami véleménye szerint megilletné. De ha Krisztus igazságot tesz, biztosan nyert ügye van. Hallotta Krisztus buzdító felhívásait, valamint az írástudókra és farizeusokra mondott súlyos vádjait. Ha ilyen hatalommal szólna testvéréhez is, nem merné sértett öccse részét visszatartani. {COL 253.1}   

Miközben Krisztus ünnepélyes dolgokat tanított, ez az ember elárulta, hogy milyen önző. Szívesen elfogadott volna az Úrtól olyan képességet, amellyel saját földi ügyeit előre vihette volna. A lelki igazságok azonban nem érintették értelmét és szívét. Csak az örökség megszerzése érdekelte. Jézus, a dicsőség Királya, aki gazdag volt, de értünk szegénnyé lett, az isteni szeretet kincseit tárta elé. A Szentlélek rá akarta bírni, hogy fogadja el a "romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan" (1Pt 1:4) örökséget. Látta Krisztus hatalmának bizonyítékait. Most pedig alkalma nyílt arra, hogy beszéljen a nagy Tanítóval, és kifejezze szívének legfőbb óhaját. De mint Bunyan allegorikus példájának trágyagereblyés embere, tekintetét a földre szegezte, és nem látta a koronát a feje felett. Simon mágushoz hasonlóan Isten ajándékában olyan eszközt látott, amellyel földi előnyhöz juthat. {COL 253.2}   

Krisztus földi küldetése ekkor már majdnem lejárt. Csak néhány hónap maradt hátra, hogy befejezze azt, amiért eljött: a kegyelem országának megalapítását. Az emberi kapzsiság el akarta vonni munkájától, hogy egy darab föld miatt vitába keverje. Jézust azonban nem lehetett küldetésétől eltéríteni. Ez volt válasza: "Ember, ki tett engem köztetek bíróvá, vagy osztóvá?" {COL 253.3}   

Jézus felvilágosíthatta volna ezt az embert az igazságról. Ő tudta, mit kell tenni ebben az ügyben. De a két testvér azért vitatkozott egymással, mert mindkettő kapzsi volt. Krisztus valójában ezt mondta: nem az én feladatom, hogy ilyen vitában igazságot tegyek. Ő másért jött; azért, hogy hirdesse az evangéliumot, és az evangélium prédikálásával az emberek figyelmét az örök valóságra irányítsa. {COL 254.1}   

Krisztusnak ebben az ügyben követett eljárása tanulság mindazoknak, akik az Ő nevében szolgálnak. Amikor a tizenkettőt szolgálatba küldte, ezt mondta: "Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok" (Mt 10: 7-8). A tanítványok feladata nem az emberek földi ügyeinek rendezése volt, hanem az, hogy az Istennel való megbékéléshez vezessék őket. Ezzel a munkával az emberiség áldását szolgálhatták. Krisztus az egyetlen gyógyír az emberek bűneire és fájdalmára. Csakis kegyelmének evangéliuma orvosolhatja a társadalmat átokkal sújtó bajokat. A gazdagoknak a szegényekkel való igazságtalansága és a szegényeknek a gazdagokkal szembeni gyűlölete egyaránt önzésben gyökerezik. Ennek csak a Krisztus iránti engedelmességgel lehet véget vetni. Csak Ő ad szerető szívet a bűnös szív helyett. Krisztus szolgái hirdessék az evangéliumot a mennyből küldött Lélekkel, és Krisztushoz hasonlóan dolgozzanak az emberek áldására! Azt az eredményt, amely a szolgálat nyomán az emberiség felemelkedésében megmutatkozik, nem lehet emberi erővel elérni. {COL 254.2}   

Az Úr e kérdezőt nyugtalanító dolognak és minden hasonló vitának a gyökerére sújtott, amikor ezt mondta: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete. {COL 254.3}   

És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag." {COL 255.1}   

A bolond gazdagról mondott példázatában Krisztus azok oktalanságát szemléltette, akik csak erre a földi életre gondolnak. Ez az ember mindent Istentől kapott. A nap sütött földjére, mert sugarai hullanak mind igazakra, mind, gonoszokra. Az ég esőt záporoz a jókra és a gonoszokra is. Az Úr gazdagon megáldotta földjét, és növényei virultak. Csűrei színültig megteltek, és nem volt hova tennie a termésfölösleget. Nem gondolt Istenre, aki mindezt adta. Nem fogta fel, hogy Isten az áldások sáfárjává tette. Segítenie kellett volna a szűkölködőkön. Lehetősége nyílt arra, hogy Isten nevében alamizsnát osztogasson. De ő csak a saját jólétére gondolt. {COL 256.1}   

E gazdag ember figyelmét felhívták a szegények, árvák, özvegyek, szenvedők, fájó szívűek nehéz helyzetére. Ha javait megosztja, mentesül gazdagsága terhétől, és akkor sok család megmenekül a nélkülözéstől; sok éhező táplálékot, sok ruhátlan ruhát kap; sok szívbe öröm költözik, sok ima - amelyet kenyérért és ruháért mondtak - meghallgatásra talál, és sok dicsőítő ének száll a menny felé. Az Úr hallotta a szűkölködők imáját, és "jóvoltából" (Zsolt 68:11) gondoskodott a szegényekről. Isten dús asztalt akart teríteni sok nyomorgónak a gazdagra árasztott áldásokból. A gazdag azonban bezárta szívét a szűkölködők kiáltása előtt, és ezt mondta szolgáinak: "Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én tavaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!" {COL 256.2}   

Ennek az embernek nem voltak a pusztulásnak kitett állatokénál magasabb rendű céljai. Úgy élt, mintha nem volna Isten, sem menny, sem örök élet. Mintha mindaz, ami nála volt, a sajátja lett volna, és nem tartozna semmivel sem Istennek, sem embernek. A zsoltáros ezt a gazdag embert rajzolta meg: "Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten" (Zsolt 14 :1 ). {COL 257.1}   

Ez az ember önző életet élt, és csak a maga számára tervezett. Látta, hogy később is dúskálni fog, és ezért nincs más tennivalója, mint felhalmozni és élvezni munkája gyümölcsét. Szerencsésebbnek tartotta magát másoknál, és nagyra értékelte a maga bölcs gazdálkodását. Városa lakói a józan gondolkodású, szerencsés embert tisztelték benne. Hiszen "dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal" (Zsolt 49:19). {COL 258.1}   

De "e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt;' (1 Kor 3:19). Miközben a gazdag ember boldog évekre számít, az Úrnak más terve van vele. E hűtlen sáfárnak ezt üzeni: "Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled." E parancs teljesítése helyett nem lehet pénzt adni. Felhalmozott vagyona árán nem kaphat haladékot. Amiért egész életén át fáradozott, egy pillanat alatt csupán talmi kincs lesz számára. "Amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?" Nagy szántóföldjeinek és zsúfolt csűreinek nem ura többé. Az ember "rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!" (Zsolt 39:7). {COL 258.2}   

Azt az egyet, ami most érték lehetne számára, nem szerezte meg. Önző életével elutasította Isten szeretetét, amely irgalmas cselekedetekben áradhatott volna tovább embertársaihoz. Ezzel az életet is eldobta, mert Isten a szeretet, és a szeretet élet. Ez az ember inkább a földit választotta, mint a lelkit, és a földivel együtt meg kell semmisülnie. "Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak" (Zsolt 49 : 21 ). {COL 258.3}   

"Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag." Ez a kép minden korban találó. Tervezhetsz csupán önző célból, felhalmozhatsz kincseket, építhetsz széles és magas palotákat, mint az ókori Babilon építői, de nem tudsz olyan magas falat és olyan erős kaput építeni, hogy az ítélet hírnöke kint rekedjen. Belsazár király lakomát ült palotájában, "és dicsérék az arany-, ezüst-, vas-, fa- és kőisteneket". De a Láthatatlan keze felírta a falakra az ítélet szavait, és már hallani lehetett a kapukhoz érkező ellenség lépéseinek zaját. "Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya" (Dán 5 : 30), és idegen király ült a trónra. {COL 258.4}   

Az önző élet pusztulást von maga után. A kapzsiság, a bírvágy elvágja az ember lelkét az élettől. Akinek maga felé hajlik a keze, sátáni lelkületet tanúsít. Krisztus arra késztet, hogy adjunk, és áldozzuk fel magunkat másokért. "És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban" (1 Jn 5:11-12). {COL 259.1}   

Ezért mondja Krisztus: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete." {COL 259.2}