A megbocsátás mértéke

{COL 243}   

Péter ezzel a kérdéssel fordult Krisztushoz: "Hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?" A rabbik tanítása szerint a harmadik vétséget még meg kell bocsátani. Péter azt gondolta, hogy Krisztus tanítását valósítja meg, ha ezt a számot hétre - a tökéletesség számára - emeli. Krisztus azonban azt tanította, hogy soha ne fáradjunk el a megbocsátásban. "Nem... hétszer is - mondta -, hanem még hetvenhétszer is." {COL 243.1}   

Krisztus ezután bemutatta, milyen lelkület késztet megbocsátásra, és milyen veszélyt rejt magában az engesztelhetetlenség. Példázatban mondta el, miként bánt egy király kormányának ügyeit intéző tisztviselőivel. Egyik-másik közülük nagy állami pénzösszegeket kezelt. Amikor a király ellenőrizte, hogy szolgái miként gazdálkodtak a rájuk bízott összeggel, elé vittek egy embert, aki hatalmas összeggel, tízezer talentummal tartozott urának. Kifizetni nem tudta, mert nem volt pénze. A kor szokása szerint a király megparancsolta, hogy az adós szolgát és minden vagyonát adják el, hogy fizethessen. A megrémült ember a király lábához borult, és így könyörgött: "Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. {COL 243.2}   

Kimenvén pedig az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám és mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uruknak, amik történtek vala. Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem terajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik." {COL 244.1}   

A példázat egyes részeinek nincs semmi lelki mondanivalója. A kép teljessége miatt volt rájuk szükség. De ne ezek kössék le figyelmünket, hanem a példázatban szemléltetett nagy igazságok! {COL 244.2}   

A király megkegyelmezett az adós szolgának. Ez azt jelképezi, hogy Isten minden bűnt megbocsáthat. A király, aki megszánva szolgáját elengedte adósságát, Krisztust ábrázolja. Az embert a törvény, amelyet áthágott, elítélte. Az ember önmagát nem tudja megmenteni. Krisztus ezért istenségére emberi természetet öltött, és eljött erre a világra. Bűntelen életét odaadta a bűnösökért. Feláldozta magát a mi bűneinkért, és minden léleknek felkínálja ingyen a vérrel megvásárolt kegyelmet. "Az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!" (Zsolt 130: 7). {COL 244.3}   

Ezért kell nekünk is szánalmat tanúsítanunk a többi bűnös iránt. "Ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást." "Ingyen vettétek - mondja Krisztus -, ingyen adjátok" (1 Jn 4:11; Mt 10:8). {COL 245.1}   

A példázatbeli adós halasztásért könyörgött, megígérve, hogy "mindent megfizet"; és a király visszavonta az ítéletet. Az egész adósságot elengedte. E szolgának nemsokára alkalma nyílt arra, hogy kövesse gazdája példáját a megbocsátásban. Amikor kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki adósa volt egy kis összeggel. Neki a király elengedte tízezer talentumnyi tartozását. Az ő adósa csak száz dénárral tartozott. De a szolga, akivel ura olyan irgalmasan bánt, egész másként viselkedett szolgatársával. Adósa ugyanazzal a kéréssel fordult hozzá, mint az imént ő a királyhoz, de milyen más eredménnyel! Ő, akinek épp akkor bocsátottak meg, nem volt nagylelkű és könyörületes. Az iránta tanúsított irgalmat nem gyakorolta szolgatársával. Oda sem figyelt, amikor adósa türelmet kért tőle. Csak a neki járó kis összegen járt az esze. Követelte mindazt, ami véleménye szerint megillette, és olyan ítéletet hajtott végre, amilyet neki kegyelemből elengedtek. {COL 245.2}   

Ma is hány ilyen ember van! Amikor az adós szolga könyörgött urának, hogy legyen türelmes, nem is fogta fel, milyen hatalmas összeggel tartozik. Nem is gondolt arra, hogy képtelen megfizetni. Azt hitte, hogy le tudja törleszteni adósságát. "Légy türelemmel hozzám - mondta -, és mindent megfizetek néked." Sokan reménykednek abban, hogy saját cselekedeteikkel kiérdemlik Isten kegyét. Nem fogják fel, milyen tehetetlenek. Nem fogadják el Isten kegyelmét ingyen ajándékként, hanem saját jó cselekedeteikben bíznak. Szívüket nem szomorítja el és nem alázza meg a bűntudat. Ezért másokkal szemben követelőzők és könyörtelenek. Isten ellen elkövetett bűneik úgy aránylanak azokhoz a bűnökhöz, amelyeket testvérük követett el őellenük, mint a tízezer talentum a száz dénárhoz - majdnem egymillió az egyhez. Mégis ők azok, akik nem bocsátanak meg. {COL 245.3}   

A példázat szerint a király visszahívta az irgalmatlan adóst, és ezt mondta neki: "Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem terajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik." "Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek - mondta Jézus -, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának az ő vétkeiket." Aki nem hajlandó megbocsátani, nem reménykedhet abban, hogy Isten neki megbocsát. {COL 247.1}   

Ne alkalmazzuk azonban tévesen a példázatot! Isten megbocsátása nem azt jelenti, hogy engedetlenek lehetünk vele szemben. Felebarátaink kötelességei sem csökkennek velünk szemben azzal, hogy megbocsátunk nekik. Krisztus ezt mondta abban az imában, amelyre tanítványait tanította: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek" (Mt 6:12). Ezen nem azt értette, hogy ha bocsánatot akarunk bűneinkre kapni, akkor nem szabad igényt tartanunk arra, ami jár nekünk. Ne juttassuk azonban adósunkat börtönbe! Ne sanyargassuk és ne bántalmazzuk még akkor sem, ha oktalan gazdálkodása miatt nem tud fizetni! A példázat nem azt tanítja, hogy bátorítsuk lustaságra. Isten Igéje kijelenti, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. (Lásd: 2 Thess 3:10.) Az Úr nem kívánja a szorgalmas munkástól, hogy pénzt adjon azoknak, akik nem akarnak dolgozni. Sokan elfecsérlik idejüket. Nem tesznek semmi erőfeszítést. Mindez szegénységhez és nélkülözéshez vezet. Ha ezektől a hibáktól nem szabadulnak meg, mindaz, amit értük teszünk, annyi mintha kincset raknánk lyukas zsákba. Van azonban elkerülhetetlen szegénység is. Az elesettek iránt szeretetet és szánalmat kell tanúsítanunk. Nyújtsuk nekik azt, amit hasonló körülmények között mi szeretnénk kapni! {COL 247.2}   

Pál apostol szavaival a Szentlélek így int: "Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek, és a könyörületességnek, teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is" (Fil 2:1-5). {COL 248.1}   

A bűnt azonban ne vegyük könnyelműen! Az Úr megparancsolja, hogy ne nyugodjunk bele abba, ha testvérünk rosszat tesz. "Ha ... a te atyádfia vétkezik ellened - mondja -, dorgáld meg őt" (Lk 17:3). Nevezzük nevén a bűnt, és beszéljünk róla nyíltan a vétkezővel! {COL 248.2}   

Timótheusnak adott megbízásában Pál ezt írta a Szentlélek sugallatára: "Állj elő... alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." Titusnak pedig ezt írja: "Van sok engedetlen, hiábavaló beszédű és csaló... annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek" (2 Tim 4: 2; Tit 1: 10-13). {COL 248.3}   

"Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el, és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő" (Mt 18:15-17). {COL 248.4}   

Urunk arra tanít, hogy a hivők közötti nehézségeket a gyülekezeten belül kell elrendezni. Nem szabad kiteregetni olyan emberek előtt, akik nem félik Istent. Ha egy hivő ellen a testvére vétkezik, ne forduljon bírósághoz, hanem járja végig a Krisztus által kijelölt utat. Bosszúállás helyett igyekezzék megmenteni testvérét. Isten védi azok érdekeit, akik szeretik és félik Őt. Bátran rábízhatjuk ügyünket az igazságosan ítélőre. {COL 248.5}   

Nagyon sokszor a sértettet ingerli az ellene újra meg újra vétkező ismételt bűnvallomása, és úgy gondolja, hogy már épp elégszer megbocsátott. A Megváltó azonban világosan megmondta, hogy miként kell a vétkezőkkel bánni: "Ha ... a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki"(Lk 17 : 3). Ne zárkózz el tőle, mint bizalmadra méltatlantól! Ügyelj "magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is" (Gal 6:1). {COL 249.1}   

Ha testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor bűnét meg akarja neked vallani, ne mondd, hogy nem hiszel alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Mi jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál szívében! Isten Igéje ezt mondja: "Ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer tehozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki" (Lk 17 : 3-4). És nemcsak hétszer, hanem hetvenszer hétszer is; annyiszor, ahányszor Isten megbocsát neked. {COL 249.2}   

Hiszen mi is Isten ingyen kegyelmének köszönhetünk mindent! Gyermekei vagyunk, mert kegyelemből szövetségre lépett velünk. A Megváltó kegyelemből váltott meg és teremtett újjá minket. Kegyelemből tett örököstársaivá. Ismertessük meg ezt a kegyelmet másokkal is! {COL 250.1}   

Ne engedjük, hogy a tévelygők elcsüggedjenek! Ne tűrjünk meg magunkban farizeusi szigort, és ne bántsuk meg testvérünket! Ne adjunk helyet szívünkben a keserű gúnynak! Beszédünkben még csak nyoma se legyen megvetésnek! Egyetlen szavunkkal, részvétlen magatartásunkkal, gyanakvó, bizalmatlan viselkedésünkkel a pusztulásba sodorhatunk valakit, akinek testvérre, a tapasztaltabb testvér együttérzésére lenne szüksége. Szorítsuk meg kezét megértő szeretettel, imádkozzunk vele, és Isten gazdag áldását hinti reánk. Az ima eggyé kovácsol minket egymással és Istennel. Az ima Jézust társunkká teszi. Új erőt ad a lankadó, tépelődő léleknek, hogy legyőzze a világot, a test kívánságait és az ördögöt. Az ima elhárítja Sátán támadásait. {COL 250.2}   

Amikor az ember nem az emberi fogyatékosságokat, hanem Jézust szemléli, jelleme átalakul. Krisztus Lelke munkálkodik szívében, és átformálja Isten képmására. Igyekezzünk Jézust úgy bemutatni, hogy az emberek lelki szemeikkel meglássák "Istennek ama bárányát, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Eközben gondoljunk arra, hogy "aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez" (Jak 5 : 20). {COL 250.3}   

"Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket" (Mt (6:15). Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet. Az irgalmatlan ember arról tanúskodik, hogy ő maga nem részesült Isten megbocsátó kegyelmében. Ha a vétkező tudatában van annak, hogy Isten megbocsátott neki, szíve együtt dobban a végtelen Szeretet szívével. A bűnös lelkét átjárja Isten könyörülete, és ezzel a könyörülettel fordul mások felé. Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében megmutatkozott, látható lesz azokban, akik részesültek kegyelmében. "Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé" (Róm 8 : 9). Az ilyen embernek Isten idegen. Az ilyen ember alkalmatlan arra, hogy Istennel együtt legyen az örökkévalóságban. {COL 251.1}   

Lehet, hogy Isten egyszer már megbocsátott neki, de irgalmatlansága azt bizonyítja, hogy elfordult Isten megbocsátó szeretetétől. Eltávolodott tőle, és ugyanolyan állapotba került, mint mielőtt Isten megbocsátott neki. Megtagadta bűnbánatát, és bűnei éppúgy terhelik, mintha soha nem bánta volna meg őket. {COL 251.2}   

A példázat nagy tanulsága azonban Isten könyörületének és az ember könyörtelenségének szembeállításában rejlik, és abban, hogy Isten megbocsátó irgalmának mértéke szerint kell nekünk is megbocsátanunk. "Nem kellett volna-é neked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem terajtad?" {COL 251.3}   

Isten megbocsát nekünk, nem azért, mert megbocsátunk, hanem "amiképpen" megbocsátunk. Megbocsátásra mindig Isten ki nem érdemelt szeretete késztet. Embertársainkkal való magatartásunk tanúsítja, hogy magunkévá tettük-e ezt a szeretetet vagy nem. Ezért mondja Krisztus: "Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7:2). {COL 251.4}