× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

Ötvenhetedik fejezet – Isteni példaadás

A legkorábbi időktől fogva Izrael hűségesei sok figyelmet fordítottak a nevelés ügyére. Az Úr útmutatása az volt, hogy a gyermekeket, már pici koruktól fogva tanítsák jóságára, nagyságára, különösen úgy, ahogyan arról törvénye tesz bizonyságot és ahogyan a választott nép történelmében az látszik. Az anyáknak és apáknak, dalokon, imán és a nyiladozó értelemhez szabott és az Írásokból vett tanulságokon keresztül kellett megtanítani gyermekeiket arra, hogy Isten törvénye az Ő jellemének kiábrázolása, és amint a szívükbe fogadják a törvény elveit, Isten képmása körvonalazódik a gondolkozásban és a lélekben. Mind iskolában, mind a családi életben a tanítás nagy része szóban történt, de az ifjak megtanulták a héber írásokat is olvasni és az Ószövetség pergamen-tekercseit szabadon tanulmányozhatták. {FE 442.1}   

Krisztus napjaiban az ifjúság vallástanítását annyira fontosnak tartották, hogy úgy tekintettek az olyan kisebb vagy nagyobb városra, amely e célból nem biztosított iskolát, mint amelyen Isten átka ül. Mégis, mind az iskolában, mind a családi életben, a tanítás sablonossá és formálissá vált. Mivel „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz” (Zsid 2:17), és Jézus úgy nyerhetett ismeretet, ahogyan mi is tehetjük, az Írásokban való jártassága, amelyről szolgálata során bizonyságot tett, azon szorgalmát tanúsítja, melyet korai éveiben mutatott, amellyel odaszánta magát a szent ige tanulmányozásának. {FE 442.2}   

Napról-napra az élő és élettelen természet nagy tárházából tett szert ismeretekre. Aki mindeneket teremtett, jelenleg emberi gyermek volt és azokat tanulmányozta, amelyeket saját keze írt be annak idején, a földbe és az égbe, azok teremtésekor. A példázatok, amelyekből szolgálata ideje alatt annyira szerette az igazság leckéit tanítani, azt mutatják mennyire nyitott volt a lelke a természet hatásaira, és azt, hogy ifjúkorában milyen örömmel gyűjtötte a mindennapi élet környezetéből vett lelki tanulságokat. Jézus számára az Ige és Isten műveinek jelentősége fokozatosan tárult fel, ahogyan arra törekedett, hogy megértse a dolgok okát, ahogyan minden ifjúban ott lehet ezek megértésének vágya. Lehetősége volt szent gondolatokon elmélkedni és az Atyával való bensőséges közösséget ápolni. Lelke minden rezdülésével nyitott volt a világosságra, és a mennyei világosság fényében lelki természete egyre erősödött. Élete Isten bölcsességét és kegyelmét tette láthatóvá. {FE 442.3}   

A természet műveinek szemlélésével, Isten szent igéje olvasásával minden gyermek, ahogyan Jézus is annak idején, ismeretet szerezhet. Ahogyan megpróbáljuk Mennyei Atyánkat a Szaván keresztül megismerni, angyalok jönnek közelünkbe. Gondolkozásunk megerősödik, jellemünk nemesedik, kifinomul és egyre jobban hasonlítani fogunk Üdvözítőnkre. Ahogyan a természetben szemléljük a gyönyörű és fenséges dolgokat, Isten iránti szeretetünk és ragaszkodásunk erősödik. Mialatt áhítat és tisztelet tölti be az embert, lelke megelevenedik azáltal, hogy művein keresztül kapcsolatba kerül a Végtelen Teremtővel. Az Istennel való meghitt közösség imával való kialakítása által a szellemi és erkölcsi képességek fejlődnek és amint lelki dolgokon időzünk, a lélek, a belső ember megerősödik. {FE 443.1}   

Jézus élete Istennel összhangban töltött élet volt. Amíg gyermek volt, úgy szólt, mint gyermek, azonban a bűnnek nyoma sem csúfította el a benne lévő isteni képmást. Értelme első nyiladozásától kezdve folyamatosan növekedett mennyei kegyelemben és az igazság ismeretében. -- Különleges bizonyságtételek a nevelésről, 1896 {FE 443.2}