A tanítványság próbája

Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. (II. Kor. 5:17) {SC 57.1}   

Lehetséges, hogy valaki nem tudja megmondani megtérése pontos idejét vagy helyét, vagy nem tudja nyomon követni a megtéréséhez vezető események és körülmények láncolatát, ez azonban még nem azt bizonyítja, hogy az illető megtéretlen lenne. Krisztus ezt mondta Nikodémusnak: „A szél fúj, ahová akar, annak zúgását hallod, de nem tudod, hogy honnan jön és hová megy, így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn. 3:8) Amiképpen a szél maga láthatatlan, hatása azonban érzékelhető, ugyanúgy munkálkodik Isten Lelke is az emberi szívben. Egy bizonyos megújító erő, amelyet emberi szem nem láthat, új életet szül a lélekben, újjáteremti őt Isten képmására. A Lélek munkája csendes, észrevétlen, hatásai azonban nyilvánvalóak. Ha a szív megújulása végbemegy Isten Lelke által, akkor az adott személy élete tanúskodni fog erről a tényről. Bár mi magunk semmit sem tehetünk azért, hogy megváltoztassuk szívünket vagy hogy összhangba hozzuk magunkat Istennel – és ennélfogva egyáltalán nem szabad önmagunkban, a magunk jó cselekedeteiben bíznunk –, a mindennapi életünk nyilvánvalóvá teszi majd, hogy munkálkodik-e bennünk Isten kegyelme. Változás lesz látható jellemünkben, szokásainkban és törekvéseinkben. Világos, határozott ellentét mutatkozik múltbéli és jelenlegi önmagunk között. Nem az alkalmi jó cselekedetek vagy az esetenkénti hibák mutatják meg, hogy kinek milyen a jelleme, hanem a szokásos szavak és cselekedetek, ezek alapvető iránya. {SC 57.2}   

Tény, hogy Krisztus megújító hatalma nélkül is változás állhat be egy-egy ember magatartásában külsőleg. Rendezett életet eredményezhet például a befolyásunk megtartására irányuló törekvés, vagy az a vágy, hogy elnyerjük mások megbecsülését. Önbecsülésünk is késztethet arra, hogy igyekezzünk jónak látszani. Önző szívvel is véghezvihetünk nagylelkű cselekedeteket. Hogyan tudjuk hát megállapítani akkor, hogy melyik oldalon állunk? {SC 58.1}   

Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről, miről szeretünk beszélgetni? Kire irányulnak legbensőségesebb, legszentebb érzéseink, mire fordítjuk legjobb erőinket? Ha Krisztuséi vagyunk, akkor gondolataink Ővele foglalkoznak, legszentebb érzéseink is hozzá kapcsolódnak. Mindazt, amink van és amik vagyunk, néki szenteljük. Vágyakozunk arra, hogy hasonlóak legyünk hozzá, hogy belélegezzük Lelkének leheletét, hogy akarata szerint cselekedjünk, és hogy minden dolgunkban elnyerjük tetszését. {SC 58.2}   

Akik új teremtményekké lettek Jézus Krisztusban, azok a Lélek gyümölcseit termik: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és mértékletesség” mutatkozik életükben (Gal. 5:22). Nem szabják magukat többé korábbi kívánságaikhoz, hanem Isten Fiába vetett hit által követik az Ő nyomdokait, visszatükrözik jellemét, „megtisztítják magukat, amiként Ő is tiszta” (I. Jn. 3:3). A korábban gyűlölt dolgokat most szeretik, a korábban szeretett dolgokat gyűlölik. A büszkeség és a magabiztosság szelídséggé, szívbeli alázatossággá változik. Aki egykor hiú és gőgös volt, most komoly és szerény. A részeges józan lesz, a feslett erkölcsű tiszta. A hiú szórakozásokat, a világ divatjának követését feladják. Akik kereszténnyé válnak, azok nem a „külső ékességet” keresik, hanem azt az ékességet, amely „a szív elrejtett belső emberében, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságában” nyilatkozik meg (I. Pt. 3:3–4). {SC 58.3}   

Mindaddig nincs bizonysága annak, hogy egy ember valóban megtért, amíg ez a megújulás nem mutatkozik életében. A bűnös akkor lehet bizonyos abban, hogy átment a halálból az életre, ha helyrehozta a kárt, amit okozott, visszaadta azt, amit jogtalanul eltulajdonított, ha megvallotta bűneit, ha szereti Istent és felebarátait. {SC 59.1}   

Amikor tévedő bűnös lényekként Krisztushoz járulunk és részesülünk megbocsátó kegyelmében, szeretet ébred szívünkben. Minden terhet könnyűnek találunk, mert az iga, amelyet Krisztus helyez ránk, gyönyörűségesnek bizonyul. A kötelességteljesítés, az áldozat örömmé válik. Életutunk, amelyet korábban sötétség borított, most ragyogóan fényes, mert az Igazság Napjának sugarai világítják meg. {SC 59.2}   

Krisztus jellemének szépsége követőiben is látható lesz. Jézus számára öröm volt Isten akaratának teljesítése. Isten szeretete, az ő megdicsőítésének forró vágya – ez volt Megváltónk életének legfőbb belső indítéka. Ez a szeretet csodálatra méltóan széppé és nemessé tette minden cselekedetét. A szeretet Istentől származik. Megszenteletlen szívben nem születik meg, nem árad ki belőle. Csak olyan szívben található, ahol Jézus uralkodik. „Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket!” (I. Jn. 4:19) A szeretet átformálja a jellemet, meghatározza az indítékokat, megfékezi a szenvedélyeket, legyőzi az ellenségeskedést, megnemesíti az érzelmeket. Ez a szeretet – ha ápoljuk lelkünkben – megédesíti az életet és tisztító, nemesítő befolyást áraszt szét körülöttünk. {SC 59.3}   

Két tévedéstől kell óvakodniuk Krisztus követőinek, különösképpen azoknak, akik most jutottak arra a pontra, hogy bízni kezdenek kegyelmében. Az első tévedés – amiről az előbbiekben már szóltunk – abban áll, hogy a saját cselekedeteikre támaszkodnak. Abban bíznak, hogy minden lehetségeset megtesznek, hogy Isten kívánalmainak megfeleljenek. Akik a saját cselekedeteik által, a törvény önerőből való megtartásával próbálnak szentté válni, azok lehetetlent akarnak megvalósítani. Amire az ember Krisztus nélkül is képes, az mind önzéssel fertőzött, bűnnel szennyezett. Egyedül csak Krisztus kegyelme, a hit által elnyert kegyelem tehet minket szentté. {SC 59.4}   

A másik – nem kevésbé veszélyes – tévedés épp az ellentéte az elsőnek. Azon a feltevésen alapul, hogy a Krisztusban való hit felmenti az embert a törvény megtartásának kötelezettsége alól, mivel egyedül csak a hit által válhatunk Krisztus üdvözítő kegyelmének a részeseivé, cselekedeteinknek semmi közük sincs megváltásunkhoz. {SC 60.1}   

Jegyezzük meg azonban, hogy az engedelmesség nem a törvény kívánalmaihoz való külső alkalmazkodásban áll, hanem valódi szeretetszolgálatot jelent. A törvény Isten lényének a kifejeződése, a szeretet nagy alapelvének megtestesülése, ennélfogva Isten kormányzatának az alapja mennyen és földön. Ha szívünk megújult Isten hasonlatosságára, ha a mennyei szeretet lelkünkbe plántáltatott, akkor vajon nem érvényesítjük-e Isten törvényét mindennapi életünkben? Amikor a szeretet alapelve a szívbe vésődik és az emberben helyreállíttatik a Teremtő képmása, akkor beteljesedik ez az új szövetségre vonatkozó ígéret: „Törvényemet szívükbe helyezem és elméjükbe írom be azokat.” (Zsid. 10:16) Ha a törvény a szívbe íratik, vajon nem formálja-e át az életet? Az Isten törvénye iránti engedelmesség mint szeretetszolgálat és szeretetszövetség – ez a tanítványság igazi ismérve. Így mondja ezt az Írás: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait.” „Aki ezt mondja: ismerem Őt, de az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (I. Jn. 5:3; 2:4) A hit éppenhogy nem ment fel minket az engedelmesség alól, hanem ellenkezőleg: a hit tesz minket Krisztus kegyelmének részesévé. Ez a kegyelem viszont megtanít az engedelmességre. {SC 60.2}   

Engedelmességünk által nem nyerünk üdvösséget. Az üdvösség Isten ingyen kegyelmi ajándéka, ami hit által lesz a miénk. Az engedelmesség azonban a hit gyümölcse. „Tudjátok, hogy Ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye, és Őbenne nincsen bűn. Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe, aki bűnbe esik, egy sem látta Őt, sem meg nem ismerte Őt.” (I. Jn. 3:5–6) (MEGJEGYZÉS: Az eredeti szövegben folyamatos jelen időben van a vétkezik szó, ami nem esetenkénti bűnbeesésre, hanem a vétkezés szokásos gyakorlására utal. Tehát ez az ige arról beszél, hogy aki Őbenne marad, az nem él tovább a bűnben, hanem harcban áll a bűnnel. Aki továbbra is a bűnben él, az nem tért meg, nem született újjá igazán.) Ez a tanítványság igazi próbája. Ha Krisztusban vagyunk, ha Isten szeretete bennünk lakozik, akkor érzéseink, gondolataink, szándékaink és cselekedeteink összhangban lesznek Isten akaratával, amely az ő szent törvényének rendelkezéseiben jut kifejezésre. „Fiacskáim, senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, igaz az, amiként Ő is igaz.” (I. Jn. 3:7) Az igazság mibenlétét pedig az Isten szent törvényében foglalt erkölcsi mérce, a Sínai-hegyen adott Tízparancsolat határozza meg. {SC 61.1}   

Az az úgynevezett Krisztus-hit, amely azt vallja, hogy feloldott minket az iránta való engedelmesség kötelezettsége alól, valójában nem hit, hanem elbizakodottság. „Kegyelemből tartattunk meg, hit által”, a „hit pedig, ha cselekedetei nincsenek, meghalt magában”. (Ef. 2:8; Jak. 2:17) Jézus ezt mondta önmagáról földrejövetele előtt: „Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt. 40:9) Mielőtt visszatért volna a mennybe, ezt a kijelentést tette: „Én megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az Ő szeretetében.” (Jn. 15:10) Az Írás ezt mondja: „Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk… Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.” (I. Jn. 2:3–6) „Mert Krisztus… néktek példát hagyott, hogy az Ő nyomdokait kövessétek.” (I. Pt. 2:21) {SC 61.2}   

Az örök életnek ma is ugyanaz a feltétele, ami mindig is volt, ugyanaz, ami a Paradicsomban, ősszüleink bukása előtt: tökéletes engedelmesség Isten törvényének, azaz tökéletes igazságosság. Ha az örök életet ennél alacsonyabb kívánalom mellett is el lehetne nyerni, akkor ez az egész világegyetem biztonságát veszélyeztetné. Szabaddá tétetnék az út a bűn számára, hogy halhatatlanná váljék minden következményével, az összes jajjal és nyomorral együtt. {SC 62.1}   

A bűneset előtt lehetséges volt Ádám számára, hogy igaz jellemet fejlesszen az Isten törvénye iránti engedelmesség által. De nem élt ezzel a lehetőséggel, és bűne következményeként a mi természetünk is elesett emberi természetté lett, úgyhogy mi már nem tudunk igazzá válni ezen az úton. Mivel bűnre hajlóak és szentségtelenek vagyunk, nem tudunk tökéletesen engedelmeskedni a szent törvénynek. Nincs olyan saját igazságunk, amely megfelelhetne Isten törvénye kívánalmainak. Krisztus azonban mégis utat készített megmentésünkre. Olyan próbák és kísértések közepette élt e földön, amelyekkel nekünk is találkoznunk kell. Bűntelen életet élt. Meghalt érettünk és most felkínálja nekünk azt a lehetőséget, hogy elveszi bűneinket, és a saját igazságát ajándékozza helyette nékünk. Ha átadjuk magunkat neki, elfogadva Őt Megváltónknak, akkor – bármilyen bűnös volt is korábbi életünk – igaznak számíttatunk Őérette. Krisztus jelleme kerül a mi jellemünk helyére, és elfogadtatunk Isten előtt úgy, mintha egyáltalán nem vétkeztünk volna. {SC 62.2}   

De még ennél is többet cselekszik értünk Krisztus: megváltoztatja szívünket. A szívünkben lakozik hit által. Fenn kell tartanunk ezt a vele való közösséget hit által, akaratunkat folytonosan alá kell rendelnünk neki. Ameddig így cselekszünk, Ő munkálja bennünk „mind az akarást, mind a véghezvitelt az ő kegyelméből” (Fil. 2:13). Így elmondhatjuk: „Amely életet most testben élek, az Isten Fiában való hit által élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.” (Gal. 2:20) Amikor Krisztus munkálkodik bennünk, akkor ugyanazt a lelkületet árasztjuk majd magunkból, mint Ő, és ugyanazokat a jó cselekedeteket visszük véghez, amelyeket Ő – az igazságosság és az engedelmesség cselekedeteit. {SC 62.3}   

Semmink sincs, amivel dicsekedhetnénk. Semmi okunk sincs arra, hogy önmagunkat magasztaljuk. Reménységünk egyetlen alapja Krisztus nékünk tulajdonított igazságában rejlik, és abban a munkálkodásban, amelyet Isten Lelke végez bennünk és általunk. {SC 63.1}   

Amikor hitről beszélünk, tudnunk kell, hogy mi a különbség az igaz hit és a hamis hit között. Létezik olyanfajta hit, amely csak abban áll, hogy elhiszünk bizonyos dolgokat, ez azonban teljességgel különbözik a valódi hittől. Isten létezése és hatalma, valamint Igéjének igazsága – tények. Olyan tények, amelyeket Sátán és serege sem tud szívből tagadni. A Biblia azt mondja erről, hogy „az ördögök is hisznek és rettegnek” (Jak. 2:19). Az effajta hit azonban nem hit. Amikor valaki nemcsak hisz Isten Igéjében, hanem alárendeli az akaratát Krisztusnak, szívből engedelmeskedik néki, és érzelmei is rá irányulnak – ekkor, és csakis ekkor beszélhetünk hitről. Hitről, „amely szeretet által munkálkodik” és megtisztítja a lelket (Gal. 5:6). Ilyen hit által újul meg a szív Isten képmására. Ennek következtében a szív, amely előző, meg nem újított állapotában nem engedelmeskedett Isten törvényének, mert ezt nem is tehette, most gyönyörködik a törvény szent parancsolataiban, és a zsoltárossal együtt így kiált fel: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt. 119:97) Ekkor „beteljesedik a törvény igazsága” bennünk, „akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Rm. 8:4, 1). {SC 63.2}   

Vannak olyan keresztények, akik tapasztalták Krisztus bűnbocsátó szeretetét és valóban Isten gyermekei kívánnak lenni, ugyanakkor látják jellemük tökéletlenségét, életük hibáit, ezért könnyen kétségek támadnak bennük afelől, hogy vajon valóban megújította-e szívüket a Szentlélek. Az ilyeneknek szeretném ezt mondani: Ne essetek kétségbe! Gyakran le kell még borulnunk Krisztus lábánál, sírva lelkünk fogyatékosságai és hibái miatt, mindazonáltal nem szabad elcsüggednünk. Még ha legyőz is minket az ellenség, Isten nem taszít el, nem hagy el, nem utasít vissza. Nem, semmiképpen sem, mert Krisztus „Isten jobbján van és esedezik is érettünk” (Rm. 8:34). A szeretett tanítvány, János ezt írja: „Ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (I. Jn. 2:1) Ne felejtsük el Krisztus szavait sem: „Maga az Atya szeret titeket.” (Jn. 16:27) Arra vágyakozik, hogy helyreállítsa az embert Önmaga képmására, hogy az isteni tisztaságot és szentséget lássa visszatükröződni benne. És ha nem csak kívánnád ezt, hanem valóban át is adod magad néki, akkor „a jó dolgot, amit elkezdett benned, bevégzi a Krisztus Jézus napjáig” (Fil. 1:6). Imádkozz buzgóbban, higgy valóságosabb módon! Ha eljutottunk oda, hogy már nem bízunk többé a saját erőnkben, akkor annál jobban fogunk bízni Megváltónk erejében, és dicsérjük őt, aki felderíti arcunkat. {SC 64.1}   

Minél közelebb jutunk Jézushoz, annál vétkesebbnek érezzük magunkat, mert látásunk tisztább lesz és szélesebb látószögből pillanthatunk a magunk tökéletlenségeire, az ő tökéletes lényétől élesen elütő vonásainkra. Éppen ez a bizonysága annak, hogy Sátán csalásai elvesztették a hatalmukat fölöttünk, hogy Isten Lelkének a megelevenítő befolyása munkálkodik szívünkben. {SC 64.2}   

Semmiképpen sem lakozhat mélyen gyökerező szeretet Jézus iránt abban a szívben, amely nem látja világosan a maga bűnösségét. Az Isten kegyelme által átalakult lélek csodálni fogja Jézus isteni jellemét. Ha nem látjuk a saját erkölcsi torzulásunkat, akkor ez csalhatatlan bizonysága annak, hogy nincs helyes felfogásunk Krisztus szépségéről, kiválóságáról. {SC 65.1}   

Minél kevesebbre tartjuk magunkat, annál inkább látjuk és becsüljük majd Üdvözítőnk végtelen tisztaságát, jellemének vonzó szépségét. Saját bűnösségünk élesebb látása a bűnbocsátó Megváltóhoz vezet bennünket. És amikor a tehetetlensége tudatára ébredő lélek kinyújtja kezét Krisztus után, Ő hatalmas módon kinyilatkoztatja magát néki. Minél jobban hozzá és az Ő Igéjéhez űz minket ezután ínségünk tudata, annál magasztosabb felfogásunk lesz Krisztus jelleméről, és annál teljesebben tükrözzük vissza képmását. {SC 65.2}