Odaszánás

Így szól hozzánk Isten ígérete: "Kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem." (Jer. 29:13) {SC 43.1}   

Egészen át kell adnunk szívünket Istennek, különben sohasem munkálhat bennünk olyan változást, amely által visszaalakíthat minket a saját képmására. Természetünk szerint elidegenedtünk Istentől. Így hangzik a Szentlélek tanúságtétele erről: "holtak voltatok törvényszegéseitekben és bűneitekben", "minden fej beteg és minden szív erőtelen, tetőtől talpig nincs e testben épség". Sátán tőre erősen fogva tart minket, "foglyokká tétettünk akarata teljesítésére" (Ef. 2:1; Ésa. 1:5-6; II. Tim. 2:26). Isten arra vágyakozik, hogy meggyógyítson és szabaddá tegyen bennünket. Ez azonban teljes átformálást kíván, egész lényünk megújulása szükséges hozzá. Ennélfogva teljesen át kell adnunk magunkat Istennek ahhoz, hogy elvégezhesse bennünk ezt a munkát. {SC 43.2}   

Az én elleni harc a legnagyobb csata, amelyet valaha is vívhatunk. Átadni énünket, alárendelni mindent Isten akaratának, küzdelembe kerül, de szükséges, hogy a lélek engedelmeskedjék Istennek, mielőtt szentségben megújulhatna. {SC 43.3}   

Isten kormányzata nem vak engedelmességen és oktalan korlátozásokon alapszik, noha Sátán így akarja feltüntetni. Ellenkezőleg, az értelem és a lelkiismeret egyetértésére épül. "Jöjjetek, vitassuk meg együtt" (MEGJEGYZÉS: "Jertek, törvénykezzünk" - olvasható a régiesebb nyelvezetű Károlyi-fordításban.) - szól a Teremtő meghívása teremtményeihez, akiket alkotott (Ésa. 1:18). Nem kényszeríti ránk akaratát. Nem is fogadhatja el azt a hódolatot, ami nem önkéntes, ami nem értelmes meggyőződésből való. A kikényszerített engedelmesség akadályozná az értelem és a jellem valóságos fejlődését. Az efféle engedelmesség automatává alacsonyítaná le az embert. Isten azt akarja, hogy a lehető legmagasabb szintű fejlődést érje el az ember, aki teremtő hatalma alkotásainak a csúcsa. Megmutatja nekünk az áldásoknak azt a magaslatát, ahová kegyelme által eljuttatni kíván, és azután meghív, hogy adjuk át magunkat néki, hogy munkálhassa bennünk akaratát. Egyedül a mi döntésünktől függ, hogy megszabadulunk-e a bűn örökös fogságából Isten fiainak dicsőséges szabadságára. {SC 43.4}   

Amikor átadjuk magunkat Istennek, szükségszerűen mindazt fel kell adnunk, ami elválaszthat tőle. Ezért mondta az Üdvözítő: "Aki búcsút nem vesz minden javaitól, az nem lehet az én tanítványom." (Lk. 14:33) Mindazt fel kell adnunk, ami elvonná szívünket Istentől, bármi legyen is az. Sokan vannak, akiknek a "Mammon" a bálványuk. A pénz szerelme, a gazdagság utáni vágy az az aranylánc, amely Sátánhoz láncolja őket. Az emberiség másik része a hírnév és a világban szerzett dicsőség imádója. Ismét másoknak a könynyelmű, önző, felelősségtől mentes élet a bálványuk. Szét kell törni az efféle rabságok bilincseit. Nem lehetünk félig az Úré, félig a világé. Nem lehetünk Isten gyermekei másképpen, csak úgy, ha egészen azok vagyunk. {SC 44.1}   

Vannak, akik azt vallják, hogy Istent szolgálják, miközben a saját erőfeszítéseikre támaszkodva igyekeznek Isten törvényének engedelmeskedni, igaz jellemet formálni és az üdvösségüket biztosítani. Nem Krisztus szeretetének a mélységes megbecsülése készteti szívüket, hanem azért akarják teljesíteni a keresztény élet kötelezettségeit, mivel ezt kívánja tőlük Isten a menny elnyerésének feltételeként. Semmi értéke sincs az ilyen vallásosságnak. Ha Krisztus lakozik egy ember szívében, akkor a lélek annyira megtelik szeretetével, a vele való közösség örömével, hogy mélységesen ragaszkodik hozzá, és - Őt szemlélve - egészen elfeledkezik énjéről. Krisztus iránti szeretete lesz a rugója minden cselekedetének. Akik szívükben érzik az isteni szeretet késztető - sőt szinte "kényszerítő" - erejét, azok nem azt fogják tudakolni, mi a legkevesebb, amit tenniük kell azért, hogy megfeleljenek Isten kívánalmainak. Nem a legkisebb kívánalom után érdeklődnek, hanem az a céljuk, hogy tökéletes összhangra jussanak Megváltójuk akaratával. Komoly vágyakozásukban mindent alárendelnek ennek a célnak. Olyan odaadást tanúsítanak, ami megfelel az elérendő cél értékének. Ilyen mélységű szeretet nélkül a Krisztus-követés csupán szóbeszéd, üres formaság és nehéz szolgaság. {SC 44.2}   

Úgy érzitek, hogy túl nagy áldozat mindent odaadni Krisztusért? Tegyétek fel magatoknak ezt a kérdést: Mit adott értem Krisztus? Isten Fia mindent odaáldozott - életet, szeretetet, vállalta a kimondhatatlan szenvedést - azért, hogy megváltson minket. Megtehetjük-e hát mi, ekkora szeretet méltatlan tárgyai, hogy visszatartsuk tőle szívünket? Életünk minden pillanatában kegyelmének áldásaiban részesülünk, ennélfogva nem tudjuk teljesen felfogni, hogy a tudatlanságnak és az elesettségnek milyen mélységéből mentett ki bennünket. Feltekinthetünk-e rá - akit bűneink szegeztek át - úgy, hogy elutasítjuk szeretetét és áldozatát? Zúgolódhatunk-e amiatt - a dicsőség Urának végtelen megalázkodását látva -, hogy csak küzdelem és önmegtagadás árán juthatunk el az örök életre? {SC 45.1}   

Miért kell vezekelnem és megalázkodnom, mielőtt bizonyosságot szerezhetnék arról, hogy Isten elfogadott? - kérdezi sok büszke szív. Nézzetek Krisztusra! Ő bűntelen volt, és ami ennél is több: a menny Fejedelme volt. Mégis "bűnné lett érettünk", a mi megmentésünk érdekében (II. Kor. 5:21). "A bűnösök közé számláltatott, pedig ő sokak bűnét hordozta és a bűnösökért imádkozott." (Ésa. 53:12) {SC 45.2}   

Vajon mit áldozunk fel, még ha mindent odaadunk is? Bűnnel beszennyezett szívünket, hogy azt Krisztus megtisztítsa, megmossa a tulajdon vérével, és hallatlan szeretete által megmentse. És íme, emberek mégis nehéznek találják azt, hogy mindent feladjanak! Szégyellem, amikor ilyen beszédet hallok, szégyellek írni erről. {SC 46.1}   

Isten soha nem kívánja, hogy olyan dolgot adjunk fel, amit a legjobb érdekünkben áll megtartani. Hiszen minden cselekedetében gyermekei javát tartja szem előtt. Akik Krisztus ellenében döntenek, vajon tudatában vannak-e annak, hogy Ő valami sokkal jobbat akar adni nekik annál, mint amit ők maguk keresnek? Önmaga ellen vétkezik az ember a leginkább, a saját lelke ellen követi el a legnagyobb igazságtalanságot, ha Isten akaratával ellentétesen gondolkodik és cselekszik. Nem találhatunk valóságos örömet azokon az utakon, amelyeket Isten eltiltott tőlünk, hiszen Ő az, aki tudja, hogy mi a legjobb számunkra, Ő, aki minden végzésével teremtményei javát keresi. A törvényszegés útja a nyomorúság és a pusztulás útja. {SC 46.2}   

Tévedés azt hinni, hogy Isten elégedetten szemléli gyermekei szenvedéseit. Az ember boldogsága nagyon is érdekli a mennyet. Mennyei Atyánk egyetlen teremtménye elől sem akarja elzárni a boldogság lehetőségét. Csakis azoknak az élvezeteknek a kerülésére szólít fel, amelyek végül szenvedést és csalódást okoznak, és bezárják előttünk a boldogság és a menny kapuját. A világ Megváltója elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, összes fogyatékosságukkal, tökéletlenségükkel, gyengeségükkel együtt. Nem csak annyit akar tenni értük, hogy megtisztítja őket a bűntől tulajdon vére által, és hogy részesíti őket a megváltás ajándékában, hanem ezen felül be akarja tölteni mindazok szívbeli vágyakozását, akik készek "viselni igáját és hordozni terhét" (Mt. 11:28-30). Békét és nyugalmat akar adni mindazoknak, akik hozzá jönnek, részesíteni akarja őket az élet kenyerében. Csakis olyan kötelezettségek teljesítését kívánja tőlük, amelyek az üdvösség magaslatai felé irányítják lépéseiket, ahová az engedetlenek soha nem juthatnak el. Az igaz és örömteljes élet titka abban rejlik, hogy bennünk él, hogy kiformálódik bennünk "Krisztus, a dicsőségnek ama reménysége" (Kol. 1:27). {SC 46.3}   

Hogyan rendeljem alá magam Istennek? - kérdezik sokan. Kívánnád átadni magad, de erkölcsi erőd gyenge, kételyek fogságában vergődsz, bűnös életed szokásai pedig a hatalmukban tartanak. Ígéreteid és elhatározásaid állhatatlanok, mint a tengerparti homok. Nem tudod ellenőrizni gondolataidat, indulataidat és érzelmeidet. Megszegett ígéreteid és könnyelműen vett fogadalmaid tudata meggyengíti a saját őszinteségedbe vetett bizalmadat. Mindez oda vezet, hogy úgy érzed: Isten nem fogadhat el. Mégsem kell kétségbe esned! Az akarat tényleges erejét kell megértened. A döntés, a választás hatalma kormányozza az emberi lényt. Minden a helyes döntésen múlik. Isten megadta a választás hatalmát az embernek, tőlünk függ, hogy miként élünk vele. Nem tudod megváltoztatni a szívedet, nem tudod magadtól Istennek adni szíved szeretetét, de tudod azt választani, hogy őt akarod szolgálni! Át tudod adni neki az akaratodat, és akkor a továbbiakban már Ő "munkálja benned mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő kegyelméből" (Fil. 2:13). Így mindenestől fogva Krisztus Lelkének uralma alá kerül a természeted, őrá összpontosul szereteted, vele lesznek összhangban a gondolataid. {SC 47.1}   

Jó dolog vágyakozni a jóságra és a szentségre. Megvan ennek a maga szerepe és jelentősége, de ha itt megállunk, akkor semmit sem érünk el. Sokan elvesznek, miközben az a reményük és a kívánságuk, hogy kereszténnyé legyenek. Nem jutnak el addig, hogy átadják az akaratukat. Nem választják a kereszténnyé válás útját. {SC 47.2}   

Teljes változás mehet végbe az életedben az akarat helyes gyakorlása által. Ha átadod akaratodat Krisztusnak, akkor olyan hatalommal lépsz szövetségre, amely minden más erő és hatalmasság felett való. Felülről fogsz erőt nyerni az állhatatossághoz, és így - az Istennek való szüntelen önátadás révén - képes leszel új életet élni, "hit által fogsz élni" (Hab. 2:4; Rm. 1:17). {SC 48.1}