Bűnvallomás

Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmasságot nyer. (Péld. 28:13) {SC 37.1}   

Egyszerűek, igazak és ésszerűek azok a feltételek, amelyeknek az alapján elnyerhetjük Isten kegyelmét. Nem valamely nehéz kívánalmat kell teljesítenünk ahhoz, hogy bűnbocsánatban részesüljünk. Nincs szükség hosszú, fáradságos zarándoklatra vagy fájdalmas vezeklésre, hogy felajánljuk lelkünket a menny Istenének, és megvalósuljon az engesztelés törvényszegésünk miatt. A bűnrendezés útja ilyen egyszerű: "-aki megvallja és elhagyja, az irgalmasságot nyer." {SC 37.2}   

Jakab apostol ezt mondja: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jak. 5:16) Valljátok meg bűneiteket Istennek - aki egyedül bocsáthatja meg ezeket -, és vétkeiteket egymásnak. Ha barátod vagy felebarátod sérelmére cselekedtél valamit, akkor el kell ismerned ezt előtte, neki pedig az a kötelessége, hogy készségesen megbocsásson neked. Ezután folyamodhatsz csak bocsánatért Istenhez, mert testvéred, akit megbántottál, Isten tulajdona, és amikor megsebezted őt, az ő Teremtője és Megváltója ellen is vétkeztél. Az egyetlen igaz Közbenjáró, a mi nagy Főpapunk elé kell vinni az ügyet, aki "mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, de nem vétkezett", aki "meg tud indulni erőtelenségeinken" (Zsid. 4:15), és aki képes arra, hogy a bűn minden foltjától megtisztítson. {SC 37.3}   

Akik nem alázzák meg lelküket Isten előtt bűnük beismerésével, azok még a megbocsátás legelső feltételét sem teljesítették. Ha még nem tapasztaltuk azt a bűnbánatot, amelyet soha nem kell megbánni (II. Kor. 7:10), ha nem vallottuk meg bűneinket megtört szívvel, a lélek igaz alázatával, bűnünktől elborzadva, akkor még soha nem folyamodtunk igazán Isten bocsánatáért. Ha pedig soha nem kerestük így Istent, akkor még nem is találtuk meg Isten békéjét. Csakis az lehet az ok, amiért nem részesültünk bűnbocsánatban a múltban, hogy nem voltunk készek megalázni szívünket, nem teljesítettük az igazság Igéje által megszabott feltételeket. Egészen világos útmutatás található erre vonatkozóan az Írásban. A bűnvallásnak - akár nyilvános, akár egyéni - szívből jövőnek és önkéntesnek kell lennie. Éppen ezért nem szabad sürgetni a bűnöst erre. Sohase tegyünk bűnvallomást komolytalanul vagy könnyelműen. Sohase kényszerítsük bűnvallomásra azokat, akik nem érzékelik valóságosan a bűn súlyát, akik nem iszonyodnak tőle. A lélek legmélyéből fakadó bűnvallomás utat talál a végtelen könyörület Istenéhez. A zsoltárszerző így fejezi ki ezt: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a töredelmes lelkeket." (Zsolt. 34:19) {SC 37.4}   

Az igaz bűnvallomás mindig egyedi természetű, és konkrét bűnöket ismer be. Lehetnek olyan jellegűek, amelyeket egyedül Isten előtt kell megbánnunk. Lehetnek ezek olyan vétkek, amelyeket azok előtt kell megvallanunk, akiket megbántottunk velük, de lehetnek nyilvános bűnök is, amelyeket - mivel nyilvánosan követtük el őket - nyilvánosan is kell megvallanunk. Döntő dolog, hogy minden bűnvallomásnak határozottnak, a lényeget érintőnek kell lennie, és azokra a néven nevezett bűnökre kell vonatkoznia, amelyeket elkövettünk. {SC 38.1}   

Az izraeliták eltávolodtak Istentől Sámuel próféta idején. Bűnük következményeit szenvedték, mert elveszítették Istenbe vetett hitüket és erkölcsi megkülönböztető képességüket azokra az életszabályokra vonatkozóan, amelyeket Isten bölcsességében a nemzetnek adott. Elveszítették a bizalmukat abban, hogy Isten meg tudja védelmezni a maga ügyét. Elfordultak a világegyetem hatalmas Uralkodójától, az Ő uralma helyett olyan kormányzat alatt akartak élni, mint a körülöttük lévő népek. Ezért határozott bűnvallást kellett tenniük, mielőtt Istennel megbékélhettek volna. "Minden bűnünket csak öregbítettük ezzel a gonosz dologgal, hogy királyt kértünk magunknak" - ismerték el Sámuel próféta előtt (I. Sám. 12:19). Meg kellett vallaniuk azt a bűnt, ami felől lelkiismereti meggyőződésre jutottak. Hálátlanságuk bűne teherként nehezedett lelkükre, és elválasztotta őket Istentől. {SC 38.2}   

Bűnvallást mindenkor csak őszinte bűnbánattal és megjobbulással együtt fogadhat el Isten. Határozott változásnak kell történnie életünkben: el kell távolítanunk mindent, ami sértő a szent Isten számára. Valódi bűnbánat esetén ez természetes következmény. Az alábbi ige világosan elénk tárja, mi az, amit tennünk kell: "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét!" (Ésa. 1:16-17) "Ha zálogot visszaad a hitetlen, ha rablottat megtérít, ha az életnek parancsolataiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot; élvén él és meg nem hal." (Ezék. 33:15) Pál apostol ezt írja a bűnbánat mibenlétéről: "Mert ímé, ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt felindulást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt igazságtételt. Mindenképpen bizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban." (II. Kor. 7:11) {SC 39.1}   

A bűn elkövetője nem veszi észre jelleme torzulásait, nem látja bűne visszataszító voltát, mivel a bűn legyengíti az erkölcsi ítélőképességet. Hacsak meg nem nyitja szívét a Szentlélek lelkiismeretet meggyőző hatalma előtt, elfogult vakságban marad bűnét illetően. Bűnvallomása nem őszinte, nem komoly. Ha beismeri is bűnét, mindannyiszor hozzátesz valami védekezést, amivel eljárását mentegeti. Azt bizonygatja, hogy ha bizonyos körülmények nem úgy alakulnak, nem követte volna el tettét, amiért megrovásban részesült. {SC 40.1}   

Ádám és Éva lelkét is szégyen és rémület töltötte el, miután ettek a tiltott gyümölcsből. De először csupán azon gondolkodtak, miként mentegessék bűnüket és hogyan menekülhetnének meg a rémisztő halálos ítélettől. Amikor az Úr kérdőre vonta őket elkövetett bűnük miatt, Ádám úgy válaszolt, hogy részben Istenre, részben pedig társára hárította a felelősséget. "És mondta az ember: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem." Az aszszony viszont a kígyóra hárította a vádat: "A kígyó ámított el engem, úgy ettem." (I. Móz. 3:12-13) Miért teremtetted a kígyót? Miért tűrted, hogy az Édenbe jöjjön? - ezek a kérdések foglaltattak benne mentegetőzésében. Ezáltal Istenre hárította a felelősséget elbukásukért. Az önigazolás szelleme a hazugság atyjától ered, és Ádám minden fiában és leányában fellelhető. Az ilyenfajta vallomásokat nem Isten Lelke ihleti, és elfogadhatatlanok Isten számára. Az igazi megbánás azt eredményezi az emberben, hogy bűne felelősségét maga hordozza, elismeri a vétkét csalás és képmutatás nélkül. Az ilyen bűnbánók ugyanúgy kiáltanak Istenhez, mint a szegény vámszedő, aki a szemét sem merte az égre emelni: "Isten, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!" (Lk. 18:13) Akik ilyen beismerő vallomást tesznek, azok megigazíttatnak, mert Jézus az Ő vérére hivatkozva bűnbocsánatot kér részükre. {SC 40.2}   

Az igazi megbánás és megalázkodás Isten Igéjében található példái bemutatják azt a bűnvalló lelkületet, amelyben nincs mentegetőzés, önigazolásra való törekvés. Pál apostol sem törekedett arra, hogy védje magát. Ellenkezőleg, a legsötétebb színnel ecseteli bűnét, és meg sem kísérli, hogy kisebbítse felelősségét. Ilyen vallomást tesz: "A szentek közül én sokakat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt, mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem őket, és felettébb dühösködvén ellenük, kergettem őket mind az idegen városokig." (Ap. csel. 26:10-11) Nem habozik kijelenteni: "Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megmentse a bűnösöket, akik között első vagyok én." (I. Tim. 1:15) {SC 41.1}   

Az alázatos, megtört, valódi bűnbánattal legyőzött szív feltétlenül felfogja bizonyos mértékig Isten szeretetét és a Golgotán fizetett ár nagyságát. Ahogy egy szerető apának bűnvallást tesz a fia, úgy viszi az őszinte vezeklő is Isten elé összes bűneit. És ekkor beteljesedik az, ami meg van írva: "Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson minket minden hamisságtól." (I. Jn. 1:9) {SC 41.2}