Második fejezet - Hamis vagy valóságos megtérések

Az Ige hatalma

Isten Igéjét bárhol híven hirdették, annak olyan eredmények jártak a nyomában, amelyek tanúskodtak isteni eredete mellett. Isten Lelke kísérte szolgái üzenethirdetését és a szó hatalommal szólalt meg. A bűnösök úgy érezték, hogy a lelkiismeretük megelevenedett. A „világosság, amely megvilágosít minden embert” bevilágított lelkük titkos zugaiba és a sötétség rejtett dolgai nyilvánvalókká lettek. Elméjüket és szívüket a bűnről való mély meggyőződés ragadta meg. Megítéltettek bűn, igazság és az eljövendő ítélet tekintetében. Felfogták Jehova igaz voltát és félelem lett rajtuk úrrá, hogy netán bűnben és tisztátalanságban jelennek meg a szívek Vizsgálója előtt. Gyötrődve kiáltottak fel: „Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” Amikor a Golgota keresztje az emberek bűneiért hozott végtelen áldozattal feltárult előttük, meglátták, hogy egyes-egyedül Krisztus érdemei szerezhetnek engesztelést törvényszegéseikre, egyes-egyedül ez szerezhet békességet Isten és ember között. Hittel és alázattal fogadták el Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Jézus vére által bocsánatot nyertek „az előbb elkövetett”  bűnökből. {TR 17.1}   

Új életfelfogás

Ezek a lelkek a megtéréshez illő gyümölcsöket teremtek. Hittek és megkeresztelkedtek, és az új élet szerint támadtak fel, mint új teremtmények a Krisztus Jézusban. Nem azért, hogy a korábbi kívánságaikhoz szabják magukat, hanem hogy az Isten Fiába vetett hit által az Ő nyomdokait kövessék, az Ő jellemét tükrözzék vissza és megtisztítsák magukat, amiképpen Ő is tiszta. Amit azelőtt gyűlöltek, most szeretik, amit pedig azelőtt szerettek, most gyűlölik. A büszkék és a magabiztosak szelídek és alázatos szívűek lesznek. A hiúk és a dölyfösek komolyak és tartózkodók lesznek. Az istenkáromlók tisztelettudók, a részegesek józanok, a romlottak tiszták lesznek. Elvetik ennek a világnak a hiábavaló szokásait. A keresztények „ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses Isten előtt”. (1Pt 3:3-4) {TR 17.2}   

Az ébredések mély önvizsgálatot és alázatot eredményeztek. Ünnepélyes és komoly felhívások fémjelezték, amelyek megszólították a bűnösöket, és szomjasan sóvárogtak Krisztus vérének elfedező erejére. Férfiak és nők imádkoztak és küzdöttek Istennel a lelkek üdvösségéért. Az ilyen ébredések gyümölcseit lehetett szemlélni azoknak a lelkeknek a magatartásában, akik nem riadtak vissza az önmegtagadástól és áldozattól, hanem örvendeztek azon, hogy méltókká tétettek arra, hogy szidalmakat és megpróbáltatásokat szenvedjenek Krisztusért. Az emberek látták az átalakulást azok életében, akik Jézus nevét vallották. Az emberi társadalom hasznát vette a befolyásuknak… {TR 18.1}   

Ez Isten Lelke munkájának az eredménye. Az igazi bűnbánatnak nincs bizonyítéka, hogyha nem vált ki reformációt. Ha a bűnös visszaadja a zálogot és megtéríti az elrabolt javakat, ha megvallja bűneit, ha szereti Istent és a felebarátait, akkor lehet biztos abban, hogy Istenben békességet talált. Ilyenek voltak azok az eredmények, amik a korábbi években az ébredéseket követték. Gyümölcseikről ítélték meg őket, s mindenki tudta róluk, hogy Isten áldását élvezik mások megmentésében és az emberiség felemelésében. {TR 18.2}   

Hamis ébredések: mi jelzi a különbséget?

A mai idők ébredései közül viszont sok áll az isteni kegyelem megnyilatkozásaival szöges ellentétben, amelyek a régebbi korokban Isten szolgáinak fáradozásait követték. Igaz, széles körben felébredt az érdeklődés, sokan tettek vallást arról, hogy megtértek, és sokan csatlakoznak a gyülekezetekhez. Ezek az eredmények önmagukban még nem kezeskedhetnek arról, hogy a valódi lelki élet is hasonló mértékben gyarapodik. A kis időre fellobbanó világosság hamar kialszik, sűrűbb sötétséget hagyva maga után, mint amilyen korábban volt. {TR 18.3}   

A népszerű ébredéseket túl gyakran váltják ki a képzeletre ható felhívásokkal, az érzelmek felkorbácsolásával, illetve azzal, hogy kielégülést szereznek az új és meghökkentő dolog iránti szeretetnek. Az ily módon megnyert hívőkben csekély vágy él a bibliai igazságok hallgatására,alig mutatkozik érdeklődés a próféták és az apostolok bizonyságtétele iránt. A vallási jellegű összejövetelek nem gyakorolnak rájuk semmilyen vonzerőt, ha nem találnak benne feltűnést keltő szenzációt. A szenvedélyektől mentes értelemhez intézett felhívás semmilyen válaszra nem készteti őket. Isten Igéjének egyértelmű, közvetlenül az örök érdekeikkel kapcsolatos figyelmeztetései nem találnak náluk meghallgatásra. {TR 19.1}   

Minden igazán megtért lélek számára az Istenhez és az örökkévaló dolgokhoz való kapcsolat lesz az élet nagy témája… Mielőtt még Isten ítélettel látogatná meg a földet, az Úr népének soraiban ébredésre kerül sor, mégpedig olyan mértékben éled fel az ősegyház vallásossága, ahogy arra az apostoli korok óta nem volt példa. Isten Lelke és ereje kiárad az Ő gyermekeire. Abban az időben sokan szakadnak majd el azoktól az egyházaktól, amelyekben az Isten és Igéje iránti szeretetet inkább ehhez a világhoz való vonzódás foglalja el. Sokan fogadják majd el azokat a nagyszerű igazságokat úgy a lelkészek, mint mások a nép közül, amelyek hirdetésére Isten azért indított embereket, hogy felkészítsen egy népet az Úr második eljövetelére. {TR 19.2}   

A lelkek ellensége hátráltatni akarja ezt a munkát. Mielőtt azért ez az ébredési mozgalom megindulna, úgy próbál annak elébe menni, hogy útjára indít egy hamisítványt. Azokban az egyházakban, amelyeket fel tud sorakoztatni hitető hatalma mögé, úgy tünteti majd mindezt fel, hogy Isten különleges áldása áradt ki. Nyilvánvaló lesz, mit vélnek nagy vallási érdeklődésnek. Egész tömegek ujjongnak majd, hogy Isten csodálatosan munkálkodik értük, holott a munka egy másik lélektől származik. Sátán a vallás leple alatt törekszik majd kiterjeszteni befolyását a keresztény világban. {TR 19.3}   

Miért lehet elhitetni az embereket?

Az utóbbi fél évszázad sok ébredésében kisebb vagy nagyobb mértékben ugyanazok a hatások érvényesültek, amelyek a jövő kiterjedtebb mozgalmaiban még nyilvánvalóbban mutatkoznak meg. A túfűtött vallási izgalom, az igaznak a hamissal való elegyedése nagyon is alkalmas lesz majd az emberek félrevezetésére. Ennek ellenére senkinek nem kell a hitetés áldozatául esnie. Isten Igéjének világosságában nem nehéz meghatározni ezeknek a mozgalmaknak a természetét. Ott, ahol az emberek mellőzik a Biblia bizonyságtételét és elfordulnak azoktól az egyértelmű és a lelkeket próba elé állító igazságoktól, amelyek önmegtagadást és a világról való lemondást igényelnek, ott bizonyosak lehetünk abban, hogy nem nyugszik rajtuk Isten áldása. A Krisztustól egykor kapott szabály értelmében pedig, miszerint „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:16), nyilvánvaló, hogy ezek a mozgalmak nem Isten Lelkének munkái. {TR 19.4}   

Isten az Ige igazságaiban adott kinyilatkoztatást önmagáról az embereknek. Mindazokat pedig, akik ezt elfogadják, pajzsként fogja szolgálni Sátán hitetéseivel szemben. Ezeknek az igazságoknak elhanyagolása azok előtt a gonosz dolgok előtt nyit kaput, amelyek már ma is annyira elterjedtek a vallási világban. Isten törvényének természetét és fontosságát nagymértékben szem elől tévesztették. Az isteni törvény jellegéről, örökérvényűségéről és kötelező voltáról alkotott téves felfogás miatt az emberek tévelyegnek a megtérés és a megszentelődés tekintetében is, ami szintén hozzájárul hozzá ahhoz, hogy a kegyesség kívánalmait a gyülekezetben alászállították. Íme, ez a titok nyitja, miért vannak annyira híjával Isten Lelkének és erejének a mai korok ébredései… {TR 20.1}   

Megváltoztatható Isten törvénye?

Számos vallási tanító állítja azt, hogy Krisztus a halálával eltörölte a törvényt, így ettől fogva az emberek szabadok annak kívánalmaitól. Olyanok is akadnak, akik az evangélium-adta szabadság élvezetét szembeállítják a törvény kötelékével, amelyet súlyos igaként mutatnak be. {TR 20.2}   

A próféták és az apostolok ellenben nem így tekintettek Isten szent törvényére. Dávid ezt mondta: „És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem”. (Zsolt 119:45) Jakab apostol, aki Krisztus halála után írt, „királyi törvény”-ként és „a szabadság tökéletes törvénye”-ként utal a Tízparancsolatra (Jak 2:8, 1:25). A Jelenések könyvének írója pedig, fél évszázaddal a keresztre feszítés után, áldást mond mindazokra, akik „megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14). Az az állítás, miszerint Krisztus halálával eltörölte az Atya törvényét, minden alapot nélkülöz. Ha a törvényt meg lehetett volna változtatni vagy félre lehetett volna tenni, akkor Krisztusnak az emberekért nem kellett volna meghalni, hogy megmentse őket a bűn büntetésétől… {TR 20.3}   

Egykor elidegenedtünk, majd megbékültünk: Hogyan megy végbe?

A megtérésnek és a megszentelődésnek az a munkája, hogy az embert — összhangba hozva a törvény elveivel —, megbékéltesse Istennel. Kezdetben az ember Isten képére megalkotott lény volt. Tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével, az igazság elvei a szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette őt Alkotójától. Nem tükrözte vissza immár az isteni képmást. A szíve hadban állt Isten törvényének elveivel. „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti”. (Róm 8:7) Isten azonban „úgy szerette e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékélhessen Istennel. Krisztus érdemei által újra összhangba kerülhet Alkotójával. A szívét az isteni kegyelemnek kell megújítania, új életet kell kapnia fentről. Ez a változás az újjászületés, ami nélkül, Jézus szavai szerint, senki „nem láthatja az Isten országát” (Jn 3:3). {TR 21.1}   

Az Istennel való megbékélésben az első lépés a bűn belátása. „A bűn pedig a törvénytelenség”. (1Jn 3:4; Róm 3:20) Ahhoz, hogy a bűnös meglássa önnön bűnös voltát, az igazság nagyszerű, isteni zsinórmértékével kell megvizsgálnia az életét. Ez egy olyan tükör, amely miközben megmutatja az igaz jellem tökéletes voltát, egyben arra is képessé teszi, hogy felismerje saját jelleme fogyatkozásait. {TR 21.2}   

A törvény feltárja az ember bűneit, de nem gyógyíthat meg. A törvény életet ígér mindazoknak, akik engedelmeskednek, egyben viszont azt is kijelenti, hogy annak, aki áthágja a halál lesz az osztályrésze. A bűn kárhoztatásától egyes-egyedül Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a vétkest. Bűnbánatot kell gyakorolnia az előtt az Isten előtt, akinek a törvényét áthágta. Krisztus és engesztelő áldozata iránt hitet is kell tanúsítania. Ily módon nyer bocsánatot „az előbb elkövetett bűnök”-re és lesz az isteni természet részese… {TR 21.3}   

Ez azt jelenti, hogy mostantól fogva szabadon áthághatja Isten törvényét? Pálnál ezt olvassuk: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-e a hit által? Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megalapozzuk.” „…akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?” (Róm 3:31, 6:2); Jánostól pedig ezt: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 5:3). Az újjászületett ember szíve összhangba kerül Istennel, és összhangba kerül az Ő törvényével. Amikor a bűnös emberben végbemegy ez a hatalmas változás, akkor átment a halálból az életbe, a bűnből a erénybe, a törvényszegésből és a lázadásból az engedelmességbe és a hűségbe… {TR 22.1}   

Megszentelődés – Ki munkálja azt?

Az isteni törvény elhanyagolása vagy elvetése miatt téves elméletek kelnek szárnyra a megszentelődéssel kapcsolatban és ezek kitüntetett helyet kapnak napjaink vallási mozgalmaiban. Ezek az elméletek hamisak, egyrészt a hittételek tekintetében, másrészt a gyakorlati következményeiket illetően. Az pedig, hogy ennyire általános tetszés övezi őket, hatványozottan fontossá teszi, hogy mindnyájan világosan megértsük, mit tanít a Szentírás ebben a vonatkozásban. {TR 22.2}   

Az igazi megszentelődés bibliai tantétel. Pál apostol a thesszalonikai gyülekezethez intézett levelében kijelenti: „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek” (1Thessz 4:3). Majd így imádkozik: „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől…” (1Thessz 5:23). A Biblia világosan bemutatja, hogy mi a megszentelődés és hogyan érhető el. Az Üdvözítő így imádkozott a tanítványaiért: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság” (Jn 17:17,19). Pál apostol pedig azt tanítja, hogy a hívőknek „Szent Lélek által megszenteltek”-nek kell lenniük (lásd Róm 15:16). Mit munkál a Szentlélek? Jézus így szól a tanítványokhoz: „De mikor eljön amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16:13). A zsoltáríró pedig így ír: „A te törvényed igazság”. Isten Igéje és Lelke által nyílnak meg az emberek számára az Ő törvényében testet öltő igazságosság nagy elvei. Mivel pedig Isten törvénye „szent és igaz és jó”, az isteni tökéletesség másolata, egyenesen következik ebből, hogy szent az a jellem is, amelyet ez iránt a törvény iránt tanúsított engedelmesség formált. Krisztus ennek a jellemnek a tökéletes példája. Ezt mondja: „…én megtartottam az én atyámnak parancsolatait”; „én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek”. (Jn 8:29) Krisztus követőinek Őhozzá hasonlatosaknak kell lenniük: Isten kegyelme által az Ő szent törvényének elveivel összhangban levő jellemet kell fejleszteniük. Ez a Biblia tanítása a megszentelődésről. {TR 22.3}   

Ez a munka egyedül a Krisztusban való hit által végezhető el, Isten bennünk lakozó Lelkének erejével. Pál így buzdítja a hívőket: „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (Fil 2:12,13). A keresztények is érzik a bűn késztetéseit, azonban szüntelen hadat viselnek ellene. Ez az a pont, ahol Krisztus segítségére szükség van. Az emberi gyengeség egyesül az isteni erővel, és a hit így kiált fel: „hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor 15:57). {TR 23.1}   

A Szentírás világosan rámutat, hogy a megszentelődés munkája fokozatosan megy végbe. Megtérésekor a bűnös békességet talál Istennel az engesztelő vér által, ekkor azonban a keresztény élet még épp, hogy csak elkezdődött. El kell indulnia a tökéletesség felé vezető úton, mígnem eljut „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:13; lásd még Fil 3:13-14 és 2Pt 1:5-10). {TR 23.2}   

Nincs helye a felfuvalkodottságnak

Akik tapasztalatot szereznek a bibliai megszentelődésről, alázatos lelkületet tanúsítanak. Mózeshez hasonlóan szemlélhették a szentség félelmetes fenségét, és látták tulajdon méltatlan voltukat, szemben a Végtelen magasztos tökéletességének tisztaságával. {TR 23.3}   

Dániel próféta az igazi megszentelődés példája volt. Hosszú élete a Mesterért végzett nemes szolgálat jegyében telt. A Menny előtt „kedves férfiú” (Dán 10:11) volt. Ennek ellenére nemhogy azt állította volna magáról, hogy szent és tiszta, hanem ez a nagy becsben álló próféta a valóban bűnös Izraellel azonosította magát, amikor Isten előtt esedezett népéért: „mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket”; „vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk.”„És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek bűnéről” (Dán 9:18,15,20), olvassuk könyvében. {TR 23.4}   

Amikor Jób meghallotta az Úr hangját a forgószélből, így kiáltott fel: „Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban!” (Jób 42:6). Amikor Ésaiás meglátta az Úr dicsőségét és hallotta a kerub kiáltását: „Szent, szent, szent a seregeknek Ura”, így kiáltott fel: „Jaj nékem, elvesztem” (Ézs 6:3,5). Pál, miután elragadtatott a harmadik égig és ember által kibeszélhetetlen dolgokat hallott, önmagáról, mint „minden szentek között a legeslegkisebb”-ről (2Kor 12:2-4; Ef 3:8) szólt. A szeretett János, aki Jézus keblére hajtotta a fejét és szemlélte az Ő dicsőségét, halottként esett az angyal lábai elé (lásd Jel 1:17). {TR 24.1}   

Azoknak a gondolkodásában, akik a Golgota keresztjének árnyékában járnak, nem lehet helye önfelmagasztalásnak, és az arról szóló felfuvalkodott állításnak, hogy szabadok a bűntől. Saját bűnüknek érzik inkább azt, hogy  Isten Fiának szíve megtört, és a kínszenvedését okozta, és ez a gondolat megalázkodásra készteti őket. Azok érzékelik a legvilágosabban az emberiség gyarló és bűnös voltát, akik a legközelebb állnak Krisztushoz, és egyetlen reményük a megfeszített és feltámadt Üdvözítő érdemeiben van. {TR 24.2}   

Hamis megszentelődés – „Csak higgyél”?

Az az úgynevezett megszentelődés, amely ma teret nyer a vallási világban, az önfelmagasztalás lelkületét és az Isten törvényének semmibevevését hozza magával, amely azt jelzi, hogy ez a vallásosság idegen a Biblia vallásától. Védelmezői azt tanítják, hogy a megszentelődés egy pillanat műve, és kizárólag azzal, hogy hitre juttottak, elérik a tökéletes szentséget. „Csak higgyél – mondják – és az áldás a tied.” Semmi további erőfeszítést nem kell tennie annak, aki az áldást befogadta. Mindeközben tagadják Isten törvényének tekintélyét, és amellett törnek lándzsát, hogy ők már fel vannak mentve a parancsolatok megtartásának kötelezettsége alól. Hogyan is lenne lehetséges azonban az embernek szentté válnia, összhangra jutnia Isten jellemével és akaratával úgy, hogy közben nem kerül összhangba azokkal az elvekkel, amelyek az Ő természetének és akaratának kifejeződései? Hiszen ezek mutatják meg, hogy Neki mi a kedves. {TR 24.3}   

A könnyű vallásosság utáni vágy, amely nem igényel küzdelmet, önmegtagadást, amely nem igényli a világ balgaságaitól való elszakadást, hamisította meg a „hit és csakis a hit által” tanítását és tette ennyire népszerűvé. De mit is mond az Isten Igéje? Jakab apostolnál ezt olvassuk: „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?... Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit… Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből”. (Jak 2:14-24) {TR 25.1}   

Isten Igéjének bizonyságtétele szemben áll a cselekedetek nélküli hit csábító tanításával. Nem a hit tart igényt a Menny kegyeire akkor, amikor nem tesz eleget azoknak a feltételeknek, amelyekre nézve a kegyelem adatik – hanem az elbizakodottság. Az igazi hit a Szentírás ígéreteire és gondoskodására alapoz. {TR 25.2}   

Senki ne csalja magát abban a hitben, hogy eljuthat a szentségre, miközben szándékosan megsérti Isten kívánalmait. Egy tudatos bűn elkövetése egészen elnémíthatja a Lélek bizonyságtevő szavát és elszakíthatja a lelket Istentől… Habár János a leveleiben sokat időzik a szeretet témáján, mégis tétovázás nélkül leplezi le azt az embercsoportot, amely azt állítja magáról, hogy megszentelt életet él, miközben megszegi Isten törvényét. „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete”. (1Jn 2:4-5) Íme, minden ember vallásosságának a próbája. Nem nevezhetünk egy embert sem szentnek úgy, hogy nem mérjük össze őt a szentség egyetlen isteni zsinórmértékével… {TR 25.3}   

Ha valaki azt mondja magáról, hogy nincs benne bűn, ez már önmagában is annak a bizonyítéka, hogy aki ilyet állít, nagyon távol van a szentségtől. Azért tekintheti magát az ilyen ember szentnek, mert fogalma sincs Isten végtelen tisztaságáról és szentségéről, vagy arról, hogy milyenné kell válnia annak, aki összhangban van az Ő jellemével; azért, mert semmit nem tud Jézus tisztaságáról és végtelen szeretetreméltóságáról, de a bűn ártalmas és gonosz voltáról sem. Minél nagyobb az ő és a Krisztus közötti távolság és minél hiányosabbak a fogalmai az isteni jellemről és az isteni kívánalmakról, annál igazabbnak tűnik a saját szemei előtt. {TR 25.4}   

Megszentelődés – Teljes önátadás

A Szentírásban található tanítás a megszentelődésről magában foglalja az ember teljes lényét – az elmét, a lelket, a testet. Pál így imádkozott a thesszalonikabeliekért: „és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk JézusKrisztus eljövetelére” (1Thessz 5:23). Azután ezt is írja a hívőknek: „Kérlek azért titeketatyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12:1). Az ősi Izrael idején valamennyi áldozatot, amelyet Istennek hoztak, gondosan meg kellett vizsgálni. Ha a bemutatott áldozatban felfedeztek bármely fogyatkozást, akkor nem fogadták el; ugyanis Isten megparancsolta, hogy az áldozatnak „ép”-nek kellett lennie. A keresztényeknek ugyanez a parancs szól, hogy a testüket „élő, szent és Istennek tetsző” áldozatul mutassák be. Hogy ennek a parancsnak meg tudjanak felelni, minden képességüket a lehető legjobb állapotban kell megőrizniük. Minden olyan szokás, amely gyengíti a testi vagy a szellemi erőt, alkalmatlanná teszi az embert Teremtője szolgálatára. {TR 26.1}   

Kedves lehet Isten előtt, ha az, amit felajánlunk, kevesebb annál, mint amit legjobb erőnk szerint adhatnánk? Krisztus ezt mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből.” Akik teljes szívükből szeretik Istent, azok vágynak arra, hogy a lehető legjobb szolgálatot ajánlják fel neki, és állandóan arra törekszenek, hogy lényük minden adottságát összhangba hozzák azokkal a törvényekkel, amelyek akaratának cselekvésére fejlesztik képességeiket… {TR 26.2}   

Megváltozott élet

A világ körülöttünk tele van élvezethajhászó emberekkel. „A test kívánsága, a szemek kívánsága ésazélet büszkesége” uralja a tömegeket. Krisztus követőinek azonban szentebb elhívása van. {TR 26.3}   

Akik eleget tesznek a feltételeknek: „Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek”,azoknak szól az ígéret: „és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2Kor 6:17-18). Valamennyi kereszténynek az a kiváltsága és egyben kötelessége is, hogy gazdag és bőséges tapasztalatot szerezzen Isten dolgaiban… Az Igazság Napjának fényes sugarai ragyognak Isten szolgáira, ők pedig tükrözzék vissza ezeket a sugarakat. Az éjszakai égbolt csillagai arról vallanak, hogy létezik egy hatalmas fényforrás a világűrben, amelynek dicsőségéből táplálkozik az ő fényességük, pontosan úgy kell a keresztényeknek nyilvánvalóvá tenniük, hogy van Isten az égben, a világegyetem trónján, akinek a jelleme dicsőítésre és követésre méltó. Lelkének áldásai, jellemének tisztasága és szentsége mutatkozzék meg azokban, akik hitvallást tesznek,.. {TR 27.1}   

Nincs többé kárhoztatás

A keresztény életét fémjelezze az alázatosság, de ez nem azt jelenti, hogy állandóan szomorkodniuk vagy önmagukat becsmérelniük kellene. Az olyan élet, amellyel Isten elfogadja és megáldja őt, mindenkinek a kiváltsága. Mennyei Atyánk nem akarja, hogy kárhoztatásba és sötétségbe burkolózva éljünk. Az igazi alázatot nem az bizonyítja, ha fejünket lehajtva járunk és szívünket az énünkről való töprengés tölti ki. Odajárulhatunk Jézushoz és megtisztulhatunk, aztán pedig szégyen és lelkiismeret-furdalás nélkül állhatunk meg a törvény előtt. „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”. (Róm 8:1) {TR 27.2}   

Jézus által Ádám elbukott fiai „Isten fiaivá” lehetnek. „Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni”. (Zsid 2:11) A keresztény életnek a hit, a győzelem és az Istenben való öröm életének kell lennie. „Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk”. (1Jn 5:4) Igazán mondta Nehémiás, Isten szolgája: „…az Úrnak öröme a ti erősségtek” (Neh 8:10). Pál pedig így tanít: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok”. (Fil 4:4; 1Thessz 5:16-18) {TR 27.3}   

Ilyenek a bibliai megtérés és megszentelődés gyümölcsei. (A nagy küzdelem Újkori ébredések c. fejezete.) {TR 28.1}