Tizedik fejezet - Különleges felhívások a bizonyságtevés alkalmain

Battle Creekben a korai időkben

Elmentem a Battle Creek-i gyülekezetben tartott összejövetelre. Egy hosszú órán keresztül beszéltem hozzájuk szabadon arról, hogy Ádám bűne nyomorúságot és halált hozott a világba. Krisztus az életet és a halhatatlanságot hozta napvilágra megalázkodása és halála által. Késztetést éreztem, hogy a nép szívére helyezzem az Istennek való teljes odaszentelődés – a teljes ember, az egész való, a lélek és a test és megszentelésének – szükségességét. Szóltam Mózes haláláról és arról a látomásról, amit az ígéret földjéről, Kánaánról kapott. A gyülekezet mélyen megindult a hallottakon… Aznap este az összejövetelen előreszólítottuk azokat, akik arra vágyódtak, hogy kereszténnyé legyenek. Tizenhárman jöttek előre. Mindnyájan bizonyságot tettek az Úrról. Nagyszerű munka volt. – Napló, 1868. jan. 12. {TR 86.1}   

Buzgó munkálkodás a Michigan állambeli Tittabawassee-ben

Reggeltől estig összejöveteleket tartottunk. A férjem délelőtt beszélt, Andrews testvér délután. Többször is hozzászóltam és kérleltem azokat, akik az alkalmak során érdeklődést mutattak, hogy kezdjék el szolgálni Istent. Előreszólítottuk azokat, akiknek megszületett a lelkében a vágy arra, hogy szolgálják az Urat. Elég szép számban előrejöttek. Többször is szóltam, könyörögtem a lelkekhez, hogy rázzák le magukról a Sátán kötelékeit és induljanak el. Egy anya odament a fiához és sírva esdekelt hozzá. Ő viszont keménynek, nyakasnak és megátalkodottnak látszott. Ekkor felálltam és D. testvérhez fordultam, könyörögtem neki, hogy ne álljon gyermekei útjába. Az összerezzent, majd szólásra emelkedett, azt mondta, hogy ettől a naptól fogva ő is az Urat akarja szolgálni. Mindenki örömteli szívvel fogadta a hallottakat. D. testvér értékes ember. {TR 86.2}   

Ekkor E. testvérnő férje felállt és bizonyságot tett arról, hogy keresztény akar lenni. Befolyásos ember, ügyvéd. A lánya a bűnbánók padján ült. D. testvér ekkor csatlakozott hozzánk a felhívásokban. D. testvérnő a gyermekei felé fordult a felhívásokkal. Felhívásokat intéztünk a jelenlevőkhöz és nem maradt hatás nélkül. Mindenki előrejött. Az apák és a fiak mind, majd más apák is követték példájukat. Az öröm napja volt ez. E. testvérnő azt mondta, hogy ez volt élete legörömtelibb napja. – Napló, 1868. febr. 19. {TR 87.1}   

A felhívás kedvező fogadtatása Battle Creekben

Délután Péter második leveléről tartottam az igehirdetést. Szabadon beszéltem. Miután egy órán át hirdettem az igét, felszólítottam azokat, akik keresztények vágynak lenni, jöjjenek előre. Harmincan vagy negyvenen jöttek nyugodtan előre, minden izgatottság nélkül és helyet foglaltak az első sorokban. Közvetlenül szólítottam meg őket, hogy adják át teljesen az életüket Istennek. Imádkozni kezdtünk azokért, akik előrejöttek. Nagyon áldásos imaórában volt részünk. Arra kértük azokat, akik meg akartak keresztelkedni, hogy jelezzék felállással. Szép számban felálltak emberek. – Napló, 1873. jún. 9. {TR 87.2}   

Jelentkezés – némi tétovázás után

Stanley-ben (Virginia) délután János 17:3-ról szóltam. Az Úr nagymértékben kiárasztotta reám Szentlelkét. A ház megtelt. Előrehívtam azokat, akik buzgóbban vágyták keresni az Urat, és azokat is, akik tökéletes áldozat gyanánt akarták átadni magukat az Úrnak. Jó ideig senki sem mozdult, de valamennyi idő elteltével sokan jöttek előre és tettek bizonyságot a hitükről. Értékes imaórát tartottunk, mindnyájan lesújtva érezték bűneik terhét, sírtak és bűnvallomást tettek. Csak mindnyájan értsék is, ami velük történik! – Napló, 1890. nov. 9. {TR 87.3}   

Hogyan látott munkához Svájcban

Szombaton és vasárnap értékes alkalmakon vettünk részt. Amikor vasárnap beszéltem, az Úr különlegesen megáldott. A prédikáció végén felhívást intéztünk mindazokhoz, akikben élt a vágy, hogy keresztények legyenek, illetve mindenkit hívtunk, akik úgy érezték, hogy nincs élő kapcsolatuk Istennel, hogy jöjjenek előre és egyesüljünk velük imában a bűnök bocsánatáért és kegyelemért, hogy ellen tudjanak állni a kísértésnek. {TR 87.4}   

Sokak számára új tapasztalat volt ez, de nem tétováztak. Szinte az egész gyülekezet felállt, így a legjobbnak az tűnt, ha leülnek és mindnyájan együtt keresik az Urat. Itt egy egész gyülekezet, amely kinyilvánítja eltökélt szándékát, hogy elhagyja a bűnt és legelső feladatának tekinti, hogy teljes buzgósággal keresse az Urat. Az ima után száztizenöten tettek bizonyságot. Sokan számoltak be az Isten dolgaiban szerzett valódi tapasztalataikról. – Historical Sketches of the Foreign Missions of the Seventh-Day Adventists [A hetednapi adventista külföldi misszió történeti áttekintése], p. 173. {TR 88.1}   

A norvégiai Christianában (Oslo)

Két hetet töltöttünk Christianában, ez idő alatt buzgón fáradoztunk a gyülekezetért. Az Úrnak Lelke arra indított, hogy nagyon egyértelmű bizonyságot tegyek. Az utolsó alkalmunkon különös hangsúllyal tártam eléjük annak szükségességét, hogy teljes változásnak kell végbemennie a jellemükben, amennyiben Isten gyermekei akarnak lenni… Hangsúlyoztam nekik, mennyire szükséges a mély bűnbánat, azoknak a bűnöknek megvallása és elhagyása, amelyek kizárták a drága krisztusi lelkületet a gyülekezetből. Ezután felhívást intéztem azokhoz, akik határozottan az Úr mellé akartak állni, hogy jöjjenek előre. Sokan jöttek előre. Néhányuk vallástétele csodálatos volt és komoly bizonyságtételek hangzottak el. – The Review and Herald, 1886. okt. 19. {TR 88.2}   

A felállással jelzett döntés

[A svájci Bázelben] kérést intéztünk mindenkihez, hogy akik mostantól fogva buzgó erőfeszítéseket szeretnének tenni a magasabb mérték eléréséért, álljanak fel. Mindenki felállt. Azt reméljük, hogy ennek most meglesz az az eredménye, hogy megnyerjük őket Istennek és a mennyeiekről való elmélkedéseknek, továbbá annak, hogy tegyenek komolyabb erőfeszítéseket azért, hogy azzá váljanak, amivé a nekik adott isteni erő által lenniük kell: Krisztus keresztjének hűséges, igaz és odaadó katonáivá. – Napló, 1885. nov. 22. {TR 88.3}   

Jó útra tért visszaesők Bázelben

Szombat délután társas összejövetel céljából gyülekeztünk ismét egybe. Az Úr áldása megnyugodott rajtam és egy néhány szó erejéig újra szóltam a néphez. Minden hely foglalt volt és külön székeket kellett behozni. Mindnyájan mély érdeklődéssel figyeltek. {TR 88.4}   

Felszólítottam őket, hogy azok, akik azt szeretnék, hogy Isten szolgái imádkozzanak értük, jöjjenek előre. Mindenki, aki visszaesett a korábbi életgyakorlatba, mindnyájan, akik vissza akartak térni az Úrhoz és törekedtek szorgalmasan keresni Őt, megragadhatták az alkalmat. A helyek az érintettek előrejövetele miatt gyorsan beteltek, hiszen az egész gyülekezet fel-alá járkált. Így inkább azt mondtuk, legjobb, ha ki-ki leül ott, ahol épp van, és mindnyájan együtt keressük majd az Urat, megvallva bűneinket, az Úr pedig kezeskedett a szaváért: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). {TR 89.1}   

Gyors egymásutánban sokan tettek bizonyságot mély átérzéssel, tanúságát adva annak, hogy Isten Lelke megérintette a szívüket. Ezek az alkalmak délután kettőtől ötig tartottak, ekkor azonban be kellett rekesztenünk az összejövetelt, amelynek végén sokan imádkoztak komolyan. – Napló, 1887. febr. 20. {TR 89.2}   

Kiemelkedően szép tapasztalat Ausztráliában

[1895.] május 25-én szombaton drága alkalmunk volt abban a teremben, amelyben népünk North Fitzroyban összejön. Már több nappal az összejövetel előtt tudtam, várják tőlem, hogy szóljak a gyülekezetben szombaton, de sajnos alaposan megfáztam és ugyancsak rekedt voltam. Már-már arra gondoltam, hogy kimentem magam a feladat alól, de minthogy ez volt az egyetlen lehetséges alkalom számomra, így szóltam: „Oda fogok állni az emberek elé és hiszem, hogy az Úr meghallgatja buzgó imáimat, eltávoztatja tőlem ezt a rekedtséget, és a nép elé tárhatom üzenetemet.” Mennyei Atyám előtt imámban felidéztem ígéretét: „Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik atya pedig az közületek, akitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik”. (Lk 11:9-13) {TR 89.3}   

Isten beszéde bizonyos. Kértem és hittem benne, hogy képessé fog tenni a nép előtti beszédre. Választottam egy igeszakaszt, de amikor szólásra emelkedtem, kihullott a gondolataimból és arra éreztem késztetést, hogy Péter második levelének első fejezetéről szóljak. Különleges felszabadultságot nyertem arra, hogy Isten kegyelmének drága voltáról beszéljek… A Szentlélek segítségével képes lettem, hogy tisztán és erővel szóljak. {TR 89.4}   

Az igehirdetés végén Isten Lelke szorongatását éreztem, hogy felszólítást intézzek mindazokhoz, akik vágytak teljesen átadni magukat az Úrnak: jöjjenek előre. Akik szükségét érezték annak, hogy Isten szolgái imádkozzanak értük, felkértük arra, tegyék kérésüket nyilvánvalóvá. Mintegy harmincan jöttek előre. Köztük voltak F. testvér feleségei is, akik most először kifejezték azt a vágyukat, hogy közelebb akarnak kerülni Istenhez. Szívemet kimondhatatlan hála töltötte be azért a lépésért, amit ez a két asszony tett. {TR 90.1}   

Ekkor megláthattam, miért kaptam ezt a komoly késztetést, hogy megtegyem a felhívást. Először még tétováztam, és azon töprengtem, hogy így lesz-e a legjobb, amikor csak a fiam és én voltunk egyedül a láthatáron, senki más, aki segítségül lehetett volna ezen az alkalmon. De mintha valaki megszólított volna, egy gondolat suhant át a fejemen. „Nem bízol az Úrban?” Mire én: „Hiszek, Uram.” Habár a fiam nagyon meglepődött, hogy egy ilyen felhívással élek ezen az alkalmon, megbirkózott a szükséghelyzettel. Soha nem hallottam még ekkora erővel és ilyen mély átéléssel szólni, mint most. Felszólította Faulkhead és Salisbury testvéreket, hogy jöjjenek előre, majd imára térdeltünk le. A fiam vezetett bennünket és bizonnyal az Úr adta szájába a szavakat. Érezhető volt ugyanis amikor imádkozott, hogy Isten jelenlétében van. Faulkhead és Salisbury szintén hőn esedeztek és akkor az Úr nekem is adott hangot, hogy imádkozzam. Emlékeztem az F. nővérekre, akik most először vallottak színt nyilvánosan az igazság mellett. A Szentlélek ott volt ezen az alkalmon és sokakat rázott fel mélyreható munkája által. {TR 90.2}   

Az összejövetel végén sokan siettek az emelvényhez és fogták meg a kezem, s könnyek között kértek, hogy imádkozzam értük. Szívemből mondtam: „Fogok.” Bemutatták nekem F. nővéreket, és én úgy találtam, hogy gyengéd szívű teremtések… Az igazság mellett immár állást foglaló testvérnők egyikének az anyja volt a legádázabb ellenző és azzal fenyegetőzött, hogy ha a lánya szombatünneplő lesz, nem fogja engedni, hogy átlépje a háza küszöbét, mert az anya a család gyalázataként tekint majd rá. F. asszony gyakran tett olyan kijelentést, hogy ő soha nem csatlakozna a hetednapi adventistákhoz. A presbiteriánus egyházban kapta a nevelését, és úgy tanították neki, hogy módfelett illetlen dolog asszonynak a gyülekezetben szólni is, de hogy prédikáljon, azzal már végképp túlmegy az illendőségnek minden határán. Örömmel hallgatta Daniells és Corliss presbitereket, és igen okos szónokoknak tartotta őket, de egy asszony igehirdetését nem hallgatta volna meg. A férje azért imádkozott, hogy Isten rendezze úgy a dolgokat, hogy felesége White testvérnő szolgálata által térjen meg. Amikor felhívást intéztem a jelenlevőkhöz és előrehívtam azokat, akik úgy érezték, közelebb kell kerülniük Istenhez, általános meglepetésre ez a két nővér is előrejött. Az a nővér, aki elveszette kisgyermekét, elmondta, hogy eltökélte magában, hogy nem lép tovább, az Úr Lelke azonban olyan erőteljesen szólította meg, hogy nem mert nemet mondani… Annyira hálásnak éreztem magam az én Mennyei Atyámnak szerető jóságáért, amellyel ezeket drága lelkeket a férjeikkel való egységre vezérelte az igazság iránti engedelmességben. – The Review and Herald, 1895. jún. 30. {TR 90.3}   

Nem adventista vendégek jelentkeznek a hívásra az Ashfield gyülekezetben

Hívtam mindazokat, akik át akarták adni magukat Istennek szent szövetségkötéssel, és őt akarták szolgálni teljes szívükből, hogy álljanak fel. A ház telve volt és mindenki felállt. Nem is kevesen voltak olyanok is jelen, akik nem tartoztak hitünk követőihez, de páran ezek közül is felálltak. Buzgó imában Az Úr elé terjesztettem sorsukat, és tudtuk, hogy Isten Lelke jelentette ki magát. Éreztük, hogy valóban diadalt arattunk. – 30a kézirat, 1896. {TR 91.1}   

Különleges felhívás a Battle Creek-i főoskolán

Az imahét során most szóltam ötödik ízben a segítőkhöz, az ápolószemélyzethez és az orvosokhoz, és biztos vagyok benne, hogy értékelték a prédikációimat. A főiskolán kétszer tartottam igehirdetést. A múlt csütörtökön Prescott professzor kérte tőlem, hogy menjek el közéjük. Elmentem, imádkoztam és szóltam a hallgatókkal megtelt nagy imaház hallgatóságához. Teljes felszabadultsággal beszéltem, Isten jóságát és kegyelmét eléjük tárva, valamint rámutattam Jézus Krisztus végtelen megalázkodására és áldozatára, továbbá arra a jutalomra, amelyet óriási áron vásárolt meg, és a mennyben készített el számunkra; szóltam a végső nagy diadalról, illetve arról, hogy milyen nagy kiváltság kereszténynek lenni. {TR 91.2}   

Prescott professzor felállt és meg akart szólalni, de a szíve csordultig tele volt és öt percig egy szó sem tudta elhagyni az ajkait, hanem csak állt és sírt a nép előtt. Majd elrebegett néhány szót: „Örülök, hogy keresztény vagyok”. Mintegy öt percen át beszélt, majd mindenkinek szót adott, ha valaki szeretett volna mondani valamit. Sokan tettek bizonyságot, mégis úgy tűnt nekem, hogy van egy társaság, amelyet meg kell érintenie az isteni üzenetnek, de eddig még nem sikerült őket megszólítanunk. Mindenkit felszólítottunk,  hogy jöjjön előre, ha úgy érzi, hogy nem áll készen Krisztus visszajövetelére és nem biztos abban, hogy Isten elfogadja őt. Úgy láttam, hogy az egész ház megmozdult. Ekkor lehetőséget adtunk mindenkinek, hogy hangot adjon érzéseinek, de utána volt egy kis imaóránk és úgy tűnt, hogy az Úr áldása elért a szívekhez. {TR 92.1}   

Ekkor csoportokra oszlottunk és még két órán át folytattuk a munkát, az Úr Lelke pedig észrevehetően jelen volt ezen az alkalmon. Többen is voltak olyanok, akik korábban mit sem tudtak a vallásos hitről, hitetlenként érkeztek a világból, és most igazi tapasztalatra tettek szert a vallásossággal kapcsolatban. A munka pedig egyre mélyrehatóbb lett. Az Úr munkálkodik és munkálkodni fog, olyan sebesen, amilyen sebesen elkészítjük az Ő útját, hogy biztonsággal kijelenthesse hatalmát a mi javunkra. – 75. levél, 1888. {TR 92.2}   

Előrehívás San Franciscóban

(1900) december 21-én pénteken San Franciscóba mentem, ahol egy hetet töltöttem el az imahét alkalmából. Szombat délután itt beszéltem a gyülekezet előtt, noha annyira gyenge voltam, hogy mindkét kezemmel a szószékbe kellett kapaszkodnom és ekképpen megtámaszkodni. Kértem az Urat, hogy adjon erőt a nép előtti szólásra. Hallotta az imámat és megerősített. Teljes felszabadultsággal prédikáltam Jelenések könyve 2:1-5-ről. {TR 92.3}   

Isten Lelke mélyen indított és a népre is mély benyomást tett a hirdetett üzenet. A beszéd befejeztével mindenkit előreszólítottunk, akik át akarták adni magukat az Úrnak. Szép számmal engedelmeskedtek a felhívásnak, és imát mondtunk értük. Azok között, akik előrejöttek nem is kevesen voltak olyanok, akik nemrég hallották az advent üzenetet és a döntés közelében vannak. Az Úr erősítse meg a reájuk gyakorolt jó benyomást; bár teljességgel átadnák önmagukat Neki. Ó, mennyire vágyom látni a megtért lelkeket, hallani őket, amint új éneket énekelnek Istenünk dicséretére! {TR 92.4}   

Vasárnap nagy hallgatóság előtt beszéltem, akik közül sokan nem a mi hitünkből valók. Erőm megújult, és képes voltam az asztalban való megkapaszkodás nélkül állni a nép előtt. Az Úr áldása nyugodott meg rajtunk és beszéd közben a reám áradó erő növekvő mértékét tapasztaltam. Csakúgy, mint szombaton, a lelki segítség után folyamodókat most is előrehívtuk, és örömmel láttuk a készséget a jelentkezőknél. Az Úr nagyon közel jött hozzánk, amikor imában kerestük Őt. – The Review and Herald, 1901. febr. 19. {TR 93.1}   

Hasonló munka minden gyülekezetben

November 10-én szombaton Ellátogattam San Franciscóba és egy olyan gyülekezet előtt beszéltem, amely tele volt emberekkel, akiknek volt fülük a hallásra és szívük a megértésre… Mikor végeztem a bizonyságtevéssel, Corliss vén felszólította a jelenlevőket, hogy mindenki, aki szeretné átadni magát Jézusnak, jöjjön előre. Gyors és boldog jelentkezőket láttunk. Azt mondták nekem, hogy közel kétszázan jöttek előre. Férfiak és nők, ifjak és gyermekek igyekeztek az első sorokba. Kedves lenne az Úr előtt, ha hasonló munka menne végbe minden gyülekezetben. {TR 93.2}   

A terem túlzsúfolt volt, ezért nem jöhettek sokan előre, mindazonáltal a megelevenedett arcok és a könnyes tekintetek tanúságot tettek a jelentkezők eltökéltségéről: „Én az Úr oldalán állok. Mostantól fogva buzgón igyekszem elérni a magasabb mértéket.” – The Review and Herald, 1901. febr. 12. {TR 93.3}   

A felhívás hatása az 1909-es Generál Konferencián

Fivéreim és nővéreim, keressétek az Urat, míg megtalálható! Közeleg az idő, amikor mindazok, akik eltékozolták az idejüket és az alkalmaikat, vágyva-vágynak majd arra, hogy bár lenne lehetőség keresni Őt… Meg akar tartani titeket a prédikálók arcvonalában és a fáradozók arcvonalában. Azt akarja, hogy induljatok el a gyülekezeteinkbe és fáradozzatok buzgón Őérette. Azt kívánja, hogy szervezzetek alkalmakat a gyülekezeten kívül levőknek, hogy megismerjék az utolsó figyelmeztető üzenet igazságait. Vannak helyek, ahol örömmel fogadnak titeket, ahol lelkek mondanak nektek köszönetet azért, hogy segítségükre siettetek. Segítsen titeket az Úr, hogy álljatok be ebbe a munkába úgy, ahogy még sohasem álltatok. Így tesztek? Felálltok most, és ezen a helyen bizonyságot tesztek arról, hogy Istent fogadjátok el reménységeteknek és segítőtöknek? (A gyülekezet felállt.) {TR 93.4}   

[Ima] Hálát adok Neked, Urunk, Izrael Istene. Fogadd el néped esdeklését. Nyugodjék meg rajta Lelked. Láttassék meg bennük dicsőséged. Hadd lássuk Isten megmentő munkáját, amikor az igazság igéit szólják! Ámen. – Generálkonferenciai jegyzőkönyv, 1909. május 18. {TR 94.1}