Kilencedik fejezet - Őrizzük az új tapasztalatot

Az ébredést követő harc

Isten Lelkének kiárasztását követően Battle Creekben a főiskolán bizonyossá vált, hogy a nagy lelki világosság időszaka egybeesik a nagy lelki sötétség időszakával. Sátán és ördögi seregei színre léptek, és minden lelket össztűz alá vettek, hogy a mennyből érkező áldások esője ne fejthesse ki a hatását, hiszen ez serkentené fel és tartaná életben az alvó erőforrásokat, hogy a hívők eltökélt munkában adják át másoknak azt, amit Isten nekik adott. Ha akkor az a sok lélek, aki a világosságban részesült hiánytalanul és egyszerre elindult volna a munka mezejére, hogy átadják másoknak azt, amit Isten épp e célból ajándékozott nekik, nagyobb világosságban részesültek volna, nagyobb erő nyugodott volna meg rajtuk. Isten a világosságot mindenkinek azért adja, hogy szerteárassza a világra, és az Isten dicsőíttessék. Ez az a befolyás, ami érzékelhető. {TR 71.1}   

A lelki ébredést és a Szentlélek kiáradását minden korban a lelki sötétség és a mindent átható romlás időszakai követték. Ha számba vesszük mindazokat az alkalmakat, kiváltságokat és áldásokat, amit Isten Battle Creekben adott, kijelenthetjük, hogy a gyülekezet nem mutatott dicséretre méltó fejlődést, ahogy a munkáját végezte. Isten áldása azzal még nem nyugszik meg a gyülekezeten, hogy a beszédekben több világosságot adnak elő, mindaddig, amíg a gyülekezet nem éli azt a világosságot, az Igében olvasható isteni parancsnak megfelelően. A világosság, amely tiszta és jól kivehető sugarakban ragyogna, elhalványul a lelki sötétség közepette. Isten igazságának hatóereje az emberi eszköznek az Istennel összekapcsolódó együttműködésén áll vagy bukik, amely a kegyességen, buzgóságon és önzetlen fáradozáson alapul, mert ennek révén juthat el az igazság világossága másokhoz is. – 45. kézirat, 1893. {TR 71.2}   

A veszélyes Lélek munkáját a fanatizmussal összekeverni

Megírtak nekem egyet s mást az Isten Lelkének munkálkodásával kapcsolatban, amit a legutóbbi konferencia (1893) alkalmával és a főiskolán tapasztaltak, s ezek az írások egyértelműen rámutatnak arra, hogy mivel nem éltek a kapott áldások szerint, a lelkek tanácstalanokká váltak, és hogy azt nevezték izgágaságnak, ami mennyből jövő világosság volt. Szomorúsággal töltött el, ahogy ezt a kérdést ebben a megvilágításban kellett látnom. Rendkívül alaposaknak kell lennünk, hogy ne szomorítsuk meg az Istennek Szentlelkét azzal, hogy a Szentlélek kiárasztását némelyek egyfajta fanatizmusnak nevezik. Hogyan fogadjuk majd Isten Lelke munkálkodását, hiszen annak kinyilatkoztatása egyértelműen és félreérthetetlen körvonalakban történik, és nem csupán Battle Creekben, hanem sok helyen? {TR 72.1}   

Nem lep meg, hogy szinte mindenki tanácstalan az utólagos eredmények láttán. De az elmúlt negyvenkilenc esztendő tapasztalata alapján mondom, hogy már sok ilyet láttam, és tudomásomra jutott, hogy Isten ott szembeszökő módon munkálkodott. Senki ne merészelje hát azt mondani, hogy ez nem Isten Lelke volt! Pontosan arra kaptunk felhatalmazást, hogy higgyünk benne és imádkozzunk érte, mert Isten készségesebben adja Szentlelkét azoknak, akik kérik Őt, mint ahogy szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek. Nem az ember dolga, hogy működésbe hozza a Szentlelket: ellenkezőleg, a Szentlélek dolgoztatja és használja fel az emberi eszközt. A felől semmi kétségem, hogy Isten nagy bőséggel közölte áldásait a diákokkal az iskolában és a gyülekezetben, de a nagy világosság és a Szentlélek kiáradásának időszakát meglehetősen gyakran követték a nagy sötétség korszakai. Hogy miért? —Azért, mert az ellenség minden megtévesztő erejét latba veti annak érdekében, hogy Isten Lelke mélyreható munkálkodásának semmilyen eredménye ne legyen az emberekben. {TR 72.2}   

Amikor az iskolában a diákok a meccseikre és futballozni mentek, amikor átitatta őket a szórakozás izgalma, Sátán alkalmasnak látta az időt arra, hogy lépjen és hatástalanná tegye Isten Szentlelkét, az emberek saját akarata szerinti formálásával és felhasználásával. Ha a tanárok eleget tettek volna a kötelességüknek, ha felfogták volna, hogy számot kell majd adniuk Isten előtt, ha erkölcsileg önállóak lettek volna, ha használták volna azt a képességüket, amit a lélek megszentelése szerint, az igazság szeretete által Isten nekik adott, meglett volna bennük az az erkölcsi erő és isteni világosság ahhoz, hogy mind előbbre és feljebb lépjenek a mennybe vezető létrafokokon. Nyilvánvaló a tény, hogy nem értékelték a világosságot, nem jártak abban, nem követték a világ világosságát. {TR 72.3}   

Mi sem könnyebb, mint tétlenkedéssel, trécseléssel és játékkal messze űzni a Szentlélek befolyását. A világosságban járás annyit tesz, mint tovább és továbbhaladni a mennyei fény útján. Ha az, aki az áldást elvette, nemtörődöm és figyelmetlen lesz, nem vigyáz és nem imádkozik, ha nem veszi fel magára a keresztet és nem hordozza Krisztus igáját, ha a szórakozások szeretete és az elsőség utáni harc felemészti az erejét és képességét, akkor nem Istent tette az első helyre és nem ő az első és utolsó mindenben, Sátán pedig munkába lendül, hogy lejátssza a nagy játszmát azért a lélekért. Ő sokkal nagyobb komolysággal veti magát a játékba, mint ahogyan a könnyelműek, és alattomosan kiagyalt terveket sző a lélek megrontására… {TR 73.1}   

Azok az eredmények, amiket a Szentlélek Battle Creek-i munkálkodását követően látunk, nem a fanatizmus miatt, hanem azért következtek be, mert azok, akik áldásban részesültek, nem dicsőítették tovább azt, Aki kihívta őket a sötétség országából az Ő csodálatos világosságára. Amikor pedig Isten dicsősége bevilágítja a földet, némelyek nem tudják majd, mi az, honnan származik, mert félremagyarázták, és helytelenül használták a Lélek rájuk árasztott fényét. Isten féltve őrzi dicsőségét. Nem részesíti tisztességben azokat, akik gyalázzák Őt. Néhány embernek – aki a világosság szerint él – oktatnia kellett volna ezeket a tapasztalatlan lelkeket, hogy járjanak a világosságban — a világosság befogadása után is. Bár lenne időm többet írni erről, de attól félek, nincs.” – 58. levél, 1893. {TR 73.2}   

Az áldás elvesztésének könnyű útjai

Bizonyos dolgok miatt hosszabb idő óta nagy erővel érzem a késztetést a szólásra és érzem, Isten Lelke arra kényszerít, hogy írjak ezekről a dolgokról. Az Úr kegyelmesen megnyitotta számotokra a menny ablakait és áldást árasztott ki rátok? Akkor ez volt a legalkalmasabb ideje annak, hogy a tanárok és a diákok megtanulják, hogyan őrizhetik Isten drága kegyelmét azzal, hogy a növekvő világosság mértéke szerint munkálkodnak és továbbküldik annak drága sugarait másoknak is. Megadatott nektek a Menny világossága? És vajon mi végett adatott meg? Hogy ugyanez a világosság az igazság gyakorlati munkái révén áradjon tovább. Amikor azt kellene látnunk, hogy azok, akik oly bőséges áldásban részesültek, mélyebb és buzgóságosabb vallási életet élnek — tudatára ébredve annak, hogy az Isten Bárányának drága vérén vétettek meg és az Ő üdvösségének ruháiba öltöztettek fel —, ők nem képviselik Krisztust? {TR 73.3}   

Nem a Sátán útmutatása szerint oktatták őket a játékokra, a jutalmakra, a bokszkesztyű felvételére, aki így akarta elérni azt, hogy az ő tulajdonságaival bírjanak? Mi lenne, ha ők is akként láthatnák Jézust, a Golgota férfiát, amint én szemlélhettem őt látásban: azt, ahogy szomorúan tekint rájuk? Vannak dolgok, amelyek bizonyosan rossz kerékvágásban haladnak és szöges ellentétben vannak a kegyelmesen reánk bízott isteni erők munkálkodásával. Minden igaz keresztény dolga, hogy Krisztust képviselje, hogy visszatükrözze a világosságot, hogy felemelje az erkölcsi színvonalat és Istennek szentelt szavakkal, befolyással kényszerítse a gondtalan és nemtörődöm embereket arra, hogy gondoljanak Istennel és az örökkévalósággal. A világ örömmel vetné ki az emlékezetéből az örökkévalóságot, de nem járnak sikerrel addig, ameddig azok, akik Krisztust képviselik, ott vannak az életükben. {TR 74.1}   

Az a kötelék, ami a lelkeket Jézus Krisztushoz köti, olyan, mint egy arany láncolat, amelyben minden hívő külön-külön láncszem, és annak a világosságnak a csatornája, amely a sötétségben élőkre kell, hogy áradjon. Csak veszítse el a kapcsolatát valamelyikünk Krisztussal, Sátán máris megragadja az alkalmat, arra késztetve őt, hogy Krisztust szavakkal, lelkülettel, tettel gyalázza, hogy ily módon Krisztus jelleme rossz színbe kerüljön. Megkérdezlek titeket, testvéreim, hogy vajon nem kerül helytelen megvilágításba Jézus Krisztus vallása a szórakozások túlzásba vitelével? Amikor az Úr Battle Creeknek adta kegyelmének gazdagságait, ott voltak-e a felelős állást viselők, akiknek az lett volna a dolguk, hogy útmutatást adjanak ezeknek a lelkeknek arról, hogy hogyan fejlesszék a kapott javakat, jót téve, hasznos munkát végezve, ami másféle kikapcsolódást nyújtott volna nekik a tanulmányaik közepette, mint a játékaik által nyert izgalmak és érzések? Ez a fajta időtöltés nem fejleszti az elmét, a lelkületet és a modort abba az irányba, hogy az illető felkészüljön a próbaidő jeleneteire, amiknek hamarosan elébe kell néznie. A vallásosságnak nevezett felszínes kegyességet a kemence emészti meg a próbák tüzében. {TR 74.2}   

Az Úr azt szeretné, ha a tanárok megfontolnák milyen mételyező a példaadásuk. Többet kell imádkozniuk és meg kell gondolniuk, hogy a jó életből és istenfélő élettapasztalatból, az élő és eltökélt kereszténységből kiáramló hit nem más, mint a szív kertjének előkészítése az igazság magjai számára. Azt pedig a bőséges aratás reményében vetik be, illetve az igazság Napja felemelkedésére, amikor feljön, hogy sugaraival gyógyítson. Igazságotok úgy ragyogjon az emberek előtt, „hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5:16). Krisztus így szólt a tanítványaihoz: „Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek” (Mt 5:13). A gyülekezet bevilágítja a világot, nem az istenfélelem hitvallásával, hanem az igazságnak az életre és a jellemre gyakorolt átalakító, megszentelő erejének megnyilatkozása által. {TR 74.3}   

A dolognak summája pedig az, hogy annyira egymást érik a közelgő küzdelmet beharangozó jelek, hogy nincs idő arra, hogy az ifjakat szórakoztatással és játékkal neveljük. {TR 75.1}   

A világosság sötétséggé válásának veszélye

Az Úr lehajolt hozzátok, hogy kiárassza rátok Szentlelkét. A tábori alkalmakon és a különböző intézményeinkben hatalmas áldáseső hullott rátok. A világosság, az igazság és az erő mennyei hírnökei meglátogattak titeket, és semmi különösre nem szabad gondolni azzal, hogy Isten ily módon áld meg titeket. Hogyan vonja igájába Krisztus választott népét a maga számára? A Szentlélek hatalmával. A Szentlélek tudniillik a Szentíráson keresztül szól az ember lelkéhez és az igazsággal mély benyomást gyakorol a szívére. Keresztre feszítését megelőzően Krisztus ígéretet tett arra, hogy elküldi a Vigasztalót a tanítványaihoz: „Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében… De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek”. (Jn 16:7,8,13-15) {TR 75.2}   

Krisztusnak ezt az ígéretét kevéssé becsültük meg, és Isten Lelke híján a törvényből és annak örök kötelezettségeiből fakadó lelkiséget sokan nem értették meg. Azok, akik vallották, hogy szeretik Krisztust, nem fogták fel a közöttük és Isten közötti kapcsolat mibenlétét és még most is homályosan körvonalazódik az értelmük előtt. Épp hogy dereng számukra Isten csodálatos kegyelme abban, ahogy odaadta egyszülött Fiát a világ üdvösségéért. Nem értik, milyen nagy horderejűek a szent törvény követelményei s milyen bensőséges az a mód, ahogy a törvény előírásai bevezetést nyernek a gyakorlati életbe. Nem fogják fel, mennyire nagy kiváltság és szükség az ima, a bűnbánat és a Krisztus szavai szerinti cselekedetek. A Szentlélek feladata feltárni az elme számára, milyen az az odaszentelődés, amit Isten elfogad. A lélek a Szentlélek közreműködése által megvilágosodik, a jellem pedig megújul, megszenteltetik és felemeltetik. {TR 76.1}   

Isten Lelkének mélyreható munkálkodásán keresztül megnyílt előttem, hogy miben is áll az mű, amikor Isten Lelke meglátogatja a szívet. Megnyílt előttem, miből fakad az a veszély, amelybe az ily módon meglátogatott lélek kerül. Tudniillik a Szentlélek meglátogatását követően az ellenség még ádázabb támadásokat indít, kísértéseivel ront rájuk, hogy hatástalanná tegye az előbbi munkát, és azt okozza ezzel, hogy a Szentlélektől feltárt, nagy fontosságú és bebizonyított igazságok a gyakorlati életben nem tisztítják meg és nem szentelik meg a mennyei világosság befogadóit, aminek az az eredménye, hogy Krisztus így nem dicsőíttetik meg bennük. {TR 76.2}   

Ha a világosságot nem ápolják megszentelt módon és nem élnek a szerint, a nagy lelki világosság időszaka hasonlóan nagy lelki sötétségbe megy át. Az Isten Lelke által keltett benyomás – ha az emberek nem ápolják azt a szent benyomást és nem szentek az indítékaik – el fog halványulni a lélekben. Azoknak, akik előbbre akarnak lépni a lelki dolgok ismeretében, oda kell állniuk az isteni kútfőhöz, hogy újra és újra igyanak a számukra kegyelmesen megnyíló üdvösség kútforrásából. Soha nem távolodhatnak el a felüdülés forrásától, hanem mivel látják az isteni jóságnak és irgalomnak ezt a megnyilvánulását, folyamatosan inniuk kell az élő vízből. {TR 76.3}   

Ó milyen sokatmondóak ezek a szavak a lelkek számára: „Én vagyok a világ világossága…”; „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik [valami olyanra, ami jobban kielégítené], és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 8:12, 6:35). Erre az állapotra eljutni annyit jelent, hogy megtaláltátok a világosság és a szeretet Forrását, továbbá megtanultátok, mikor és hogyan töltődhettek fel és élhettek Isten ígéreteivel, állandóan saját lelketekre alkalmazva azokat. {TR 77.1}   

„De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek”. (Jn 6:36) Ez szó szerint teljesedett be sokak esetében. Merthogy az Úr mélyebb betekintést engedett nekik az igazságba, illetve kegyelmébe, irgalmába és szeretetébe, ők ennek ellenére, miután részesültek a világosságban, hitetlenül hátat fordítottak Neki. Látták Isten Lelkének mélyreható munkálkodását, ám amikor jöttek Sátán alattomos kísértései, ahogyan az ébredés időszaka után rendszeresen megérkeznek, ők nem álltak ellen vérig, harcolva a bűn ellen. Így azokat, akik kedvező helyzetben lehettek volna, ha megfelelő módon élnek a nekik juttatott drága világossággal, legyőzte az ellenség. Tükrözniük kellett volna mások lelkére a világosságot, amit Isten nekik adott. A Szentlélek szent megnyilvánulásaival összhangban kellett volna járniuk és munkálkodniuk. Azzal pedig, hogy nem így tettek, vereséget szenvedtek. {TR 77.2}   

A játékok iránti rajongás miatt elvesztett lelki győzelem

A diákok között a szórakozás és a dévajkodás szellemét szabadjára engedték. Annyira belevetették magukat a játékokba, hogy az Urat kirekesztették a gondolataikból. Jézus pedig ott áll közöttetek a játéktéren és ezt mondja: „Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók” (Lk 19:42). „De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, mégsem hisztek”. (Jn 6:36) Igen, Krisztus kijelentette Önmagát nektek és mély benyomást tett rátok, amikor a Szentlélek munkálkodott a szívetekben. Számotokra azonban, egy ilyen más út követése miatt, ezek a szent benyomások ködbe vesztek és nem maradt kezetekben a győzelem. „Minden, amit nékem ád az Atya, énhozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem”. (Jn 6:37) Elkezdtetek Krisztushoz jönni, de nem maradtatok meg Krisztusban. Elhagytátok Őt, és az a felismerés is elveszett a szívetekből, hogy milyen nagy kegyben és áldásokban részesültetek. A szórakozás kérdése túlságosan nagy részt hasított ki a gondolataitokból, aminek az lett az eredménye, hogy amikor Isten Lelke ünnepélyesen meglátogatott titeket, igen nagy buzgalommal kezdtétek vitatni azt, emiatt körülöttetek minden védősövény megsemmisült. A játékok iránti rajongásotok miatt pedig nem fordítottatok figyelmet Krisztus intésére: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok” (Mk 14:38). Szívetekben azt a helyet, amit Jézusnak kellett volna elfoglalnia, a játékok iránti rajongásotok bitorolta. A szórakozást választottátok a Szentlélek vigasztalása helyett. Nem követtétek Jézus példáját, aki így szólt: „Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Jn 6:38). {TR 77.3}   

Sokan vannak, akiknek a gondolatait annyira megzavarják saját emberi vágyaik és hajlamaik, és oly mértékben hozzászoktak ahhoz, hogy engedjenek nekik, hogy már nem is képesek felfogni a Szentírás igazi értelmét. Tömegek vélekednek úgy, hogy Krisztus követésével kötelesek lesznek borúsak és komorak lenni, merthogy az a nyilvánvaló kívánalom feléjük, hogy tagadják meg maguktól azokat az örömöket és könnyelmű dolgokat, amik a világban találhatók. Az élő hitű keresztények azonban derűvel és békességgel teljesek, mert úgy élnek, mint akik látják a láthatatlant, és azokban, akik Krisztust valódi mivoltában törekszenek megismerni, megvannak az örök élet alkotóelemei, mivel isteni természet részesei, elszakadván a romlottságtól, amely a kívánságban van e világon. Jézus ezt mondta: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt utolsó napon”. (Jn 6:39-40) {TR 78.1}   

Isten gyermeke Isten munkatársa

Minden lelki élet Krisztustól jön. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Jn 1:12). Mi a biztosan meglátszó gyümölcse annak, ha Isten gyermekei leszünk? — Ha egyben Isten munkatársaivá is válunk! Tulajdon lelked üdvösségéért nagy munkát kell elvégezned, felkészülve mások megnyerésére, hogy forduljanak el a hitetlenségtől a Krisztus Jézusban való hit élete felé: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem HISZ (esetleges hittel? – Nem. Megingathatatlan hittel, amely szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket), örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere… Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon… A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet. De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt. És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki”.(Jn 6:47-48,51,53-54,63-65) {TR 78.2}   

Amikor Jézus e szavakat szólta, hatalommal, bizonyossággal és erővel szólta azokat. Időnként olyan módon nyilvánult meg, hogy a Szentlélek mélyreható munkálkodása egészen érzékelhető volt. Sokan voltak mégis, akik elmentek és hamar elfeledkeztek a világosságról, amit Ő nyújtott nekik, bár a vele töltött óra áldásait látták és hallották. {TR 79.1}   

Az örökkévalóság kincsestárát Jézus Krisztus őrzi, hogy annak adjon belőle, akinek akar. Milyen szomorú viszont, hogy sokan gyorsan szem elől tévesztik azt a drága kegyelmet, amit a belé vetett hit útján közölt velük. Azok között osztja szét a mennyei kincseket, akik hisznek Benne, Őreá néznek, és Benne maradnak. Nem tekintette zsákmánynak azt, hogy az Istennel egyenlő, és nem ismer korlátozást, sem mértéket, hogy azoknak adja a mennyei kincseket, akiknek akarja. Nem e világ hatalmasait — akiket körülhízelegnek és megtapsolnak — magasztalja fel és részesíti tiszteletben, hanem választottaihoz, kiváltképpen való népéhez szól, amely szereti és szolgálja Őt, hogy menjenek Hozzá és kérjék Tőle — és Ő adni is fogja nekik — az élet kenyerét, és részt ad nekik az élet vizének áldásában, amely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük. {TR 79.2}   

Jézus elhozta világunknak Isten összegyűjtött kincseit, és mindazokat, akik hisznek Őbenne, örököseivé teszi. Kijelenti, hogy nagy lesz azok jutalma, akik az Ő nevéért szenvednek.  „Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek”. (1Kor 2:9. {TR 80.1}   

Becsben tartottuk az áldást?

Lelki képességeink gyarapítása érdekében szükséges, hogy a világosságban járjunk. Krisztus közeli visszajövetelének fénye ösztönözzön éber munkálkodásra lelkünk felkészítése érdekében, hogy jó karban és égve őrizzük lámpásunkat, legyünk képesek másokat is meggyőzni annak szükségességéről, hogy álljanak készen a Vőlegény fogadására. Az őrködésnek és a munkálkodásnak kéz a kézben kell haladnia; a hitet és a cselekedeteket össze kell kapcsolni, mert különben jellemünk nem lesz arányos, kiegyensúlyozott és tökéletes Jézus Krisztusban. {TR 80.2}   

Ha az életünket csupán az állandó imádságos elmélkedésnek engednénk át, világosságunk hamar kihunyna, mert a világosság azért adatik, hogy osszuk meg azt másokkal, és minél több világosságot adunk tovább, annál jobban fénylik majd a mi világosságunk. Ha van egy dolog a világon, amely iránt érdemes lelkesedést tanúsítanunk, az legyen az a fáradozás, amelyet a lelkek az üdvösségéért teszünk, akikért Krisztus meghalt. Az ilyen fajta munka nem hozza magával a személyes vallásosság elhanyagolását. Azt az intelmet vettük, miszerint „az igyekezetben ne legyetek restek, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok” (Róm 12:11). {TR 80.3}   

Amikor egyetlen dolgot tartotok szem előtt, tudniillik Isten dicsőségét, ez azt jelenti, hogy egyetlen célt követtek: kinyilvánítjátok a szívetekben végbevitt munkát, amely akaratotokat Isten akaratának rendeli alá, és fogságba ejt minden gondolatot Isten dicsőségére. A világ figyel titeket, — meglátja-e vajon, mi lesz az utóhatása az ébredés munkájának, amely elérkezett a főiskolára, a kórházba, a kiadóhivatalba és a Battle Creek-i gyülekezet tagjaihoz? Milyen bizonyságot tesztek  mindennapi életetekkel és jellemetekkel? {TR 80.4}   

Isten mindnyájatoktól azt várja el, hogy legjobb erőtök és képességetek szerint tiszteljétek Őt minden utatokban, nem pedig hogy magatoknak kedvezzetek, nem is hogy magatokat szórakoztassátok vagy hogy magatokat dicsőítsétek; térjetek meg Őhozzá annak a világosságnak és kiváltságnak a mértékében, amit rajtatok nyugvó jó kegyelme szerint  nyertetek. Azt várja el tőletek, hogy mennyei fejedelemségek előtt tegyetek bizonyságot Krisztus kegyelmének erejéről és éljetek annak élő tanúiként a világ számára. Az Úr megpróbált titeket, hogy meglássa, úgy bántok-e gazdag áldásával, mint olcsó és súlytalan dologgal, vagy tiszteletteljesen kezelitek, és úgy tekintitek, mint gazdag kincset. Ha mindenki ilyen módon állt volna hozzá Isten ajándékához – mert a munka Istentől származott –, akkor kinek-kinek a felelőssége mértékében a kegyelemnek kettőzött áldása jutott volna, ugyanúgy, ahogy annak az embernek a talentumaival történt, aki szorgalmasan kereskedett ura pénzével. {TR 81.1}   

Az áldás, ami átokká lesz

Isten megpróbálja népe hűségét és megvizsgálja, hogyan élnek a rájuk bízott drága áldással. Ez az áldás attól jön, aki a mennyei udvarokban Közbenjárónk és Védőügyvédünk. Sátán azonban ugrásra készen áll, hogy minden előtte megnyíló lehetőséget megragadva a világosságot és az áldást sötétséggé és átokká változtassa. {TR 81.2}   

Hogyan fordulhat az áldás átokba? Sátán rábírta az embert arra, hogy ne tartsa becsben a világosságot, vagy ne tárja fel azt a világnak, ez pedig kihat a jellem átalakulására. A Szentlélekkel betöltekezett ember odaszenteli magát arra, hogy az isteni eszközökkel  együttműködjék. Felveszi magára Krisztus igáját, terheit hordozza, és Krisztus arcvonalában munkálkodik, hogy értékes győzelmeket arasson. A világosságban jár, amint Krisztus is a világosságban van. Beteljesedett rajta az ige: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (2Kor 3:18). {TR 81.3}   

Egy újabb év telt el, amelyet az örökkévalóság szempontjából feljegyzés terhel. A mennyből reátok sugárzó világosságnak kellett felkészítenie titeket arra, hogy parancsolatokat megtartó népként serkenjetek fel, világítsatok és kinyilvánítsátok Isten dicséretét a világnak. Élő tanúk lennétek, de általatok nem a magasrendű és szent jellem iránti eltökélt vágy szólal meg bizonyságként a világ előtt, ha nem tesztek annál komolyabb erőfeszítéseket, mint amilyeneket napjaink népszerű egyházaiban tesznek; így akkor az Isten nevének sem szereztetek tiszteletet, igazságát nem magasztaltátok fel a világ előtt, felmutatva isteni hitelesítő jegyeket a nép életében, amely nagy világosságban részesült. Ha közöttetek Isten kézzelfogható hatalmát csak annyira becsülték, hogy ettek, ittak, azután felkeltek játszani, ahogyan az ősi Izraelben, akkor hogyan bízhatna népében az Úr úgy, hogy gazdagon és kegyelmesen kinyilatkoztatja előttük Önmagát. Ha szinte minden tekintetben szöges ellentétben járnak Isten megismert akaratával, gondatlanok, léhák, önzők, becsvágyók és büszkék, megrontják útjaikat az Úr előtt, hogyan áraszthatja ki rájuk újra a Szentlelket? {TR 81.4}   

Istennek kimondhatatlan gazdag áldásai vannak népe számára, de nem bízhatja rájuk mindaddig, amíg nem tudják, hogyan kell bánniuk a drága ajándékkal, kinyilvánítva annak dicséretét, aki kihívta őket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára. „Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült”. (Zsid 12:1-2) A Krisztus szeme előtt lebegő öröm egy része az az öröm volt, hogy látta a Szentlélek mindenható hatalmával megerősített igazságot, amint az Ő követői életébe és jellemébe belevéste. {TR 82.1}   

Isteni közvetítők együttmunkálkodnak emberi eszközökkel, hogy a törvényt naggyá és dicsőségessé tegyék. Az Úr törvénye tökéletes, a lélek megtérését műveli. A világ a megtért lélekben látja az élő bizonyságtételt. Kaphatna teret a Menny Ura a munkálkodásra? Talál helyet azok szívében, akik vallják, hogy hisznek az igazságban? Válaszra talál tiszta, önzetlen jóakarata az emberi eszközök részéről? Meglátja a világ Krisztus dicsőségének megnyilatkozását hitvalló tanítványainak jellemében? Szívesen fogadják-e Krisztust és dicsőítik-e Őt, látható-e emberi eszközeiben együttérzésének és szeretetének kiáradása, amint a jóság és az igazság folyamai ömlenek ? Azzal önti ki a menny gazdag áldásait ennek a világnak, hogy Jézus evangéliumát a szívbe plántálja. „Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok”. (1Kor 3:9) {TR 82.2}   

Mit végzett el az Isten gazdag áldása azokért, akik alázatosan és töredelmes szívvel fogadták be azt? Becsben tartották az áldást? Kinyilvánították azok, akik az áldást befogadták annak dicséretét, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta ki őket? Már akadnak olyanok, akik megkérdőjelezik a munkát, ami annyira áldásos volt s amely nagyobb megbecsülést érdemelt volna. Úgy tekintenek rá, mint a fanatizmus egy bizonyos fajtájára. {TR 83.1}   

Legyetek végtelenül gondosak!

Éppen azon kellene meglepődnünk, ha nem lennének egyes kiegyensúlyozatlan gondolkodású emberek, akik tapintatlanul szóltak vagy cselekedtek. Ugyanis valahányszor és valahol az Úr valódi áldást nyújtva munkálkodik, feltűnik a hamisítvány is, hogy hatástalanítsa Isten igaz munkáját. Azért hát végtelenül gondosaknak kell lennünk, és alázatosan kell járnunk Isten előtt, hogy kapjunk a szemgyógyító írból, amellyel különbséget tehetünk a Szentlélek munkálkodása és annak a léleknek a munkálkodása között, amely féktelen szabadosságban és fanatizmusban nyilvánul meg. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket”. (Mt 7:20) Akik valóban Krisztust szemlélik, elváltoznak az Ő képmására, úgymint az Úr Lelkétől és eljutnak a Krisztus Jézus teljességével ékeskedő kornak mértékére. Isten Szentlelke szeretetre és tisztaságra ösztönöz férfiakat és nőket, akiknél a jellem tisztulása szemmel látható lesz. {TR 83.2}   

Azért viszont, mert néhányan hűtlenül bántak a menny gazdag áldásaival, másoknak tagadniuk kellene, hogy Jézus, a világ Üdvözítője átment a gyülekezeten, éspedig azért, hogy áldjon? Ezen a téren ne engedjetek a kételynek és a hitetlenségnek. Mert ha engedtek, veszélyes terepre léptek. Isten Szentlelkét adta azoknak, akik megnyitották szívük ajtaját a mennyei ajándék befogadására. Azt követően viszont ne engedjék át magukat a kísértésnek, arra a vélekedésre jutva, hogy elhitették őket. Ne szóljanak így magukban: „Mivelhogy sötétséget érzek és lenyom a kétely, és sohasem láttam Sátán erejét ennyire kézzelfoghatóan, mint most, úgy hát tévedtem.” Intelek titeket, hogy legyetek alaposak. A kétkedés egyetlen kifejezését se hintsétek el. Isten munkálkodott értetek, az igazság egészséges tanítását valóságos kapcsolatba hozta a szívvel. Áldást nyertetek, hogy gyümölcsöt teremjen helyes életgyakorlatban és emelkedett jellemben. {TR 83.3}   

A bizonyíték elutasításának bűne

A bűn, amiért Krisztus Khorazint és Bethsaidát kárhoztatta, annak a bizonyítéknak az elutasításában állt, amely meggyőzhette volna őket az igazságról, ha engedtek volna az igazság hatalmának. Az írástudók és a farizeusok bűne abban állt, hogy a szemük láttára végbevitt mennyei munkát sötét hitetlenséggel fogadták, úgyhogy megkérdőjelezték a bizonyítékot, amely szilárd hitre vezette volna őket, és értékteleneknek tartották a szent dolgokat, amiket pedig nagy becsben kellett volna tartaniuk. Félek attól, hogy népünk engedélyt adott az ellenség tevékenykedésére soraink között, úgy hogy az Istentől kiáradó jót, a Tőle kapott gazdag áldást némelyek már fanatizmusnak tekintik. {TR 84.1}   

Ha megmaradnak ebben a lelkületben, megtörténhet, hogy amikor az Úr újra kiárasztja világosságát, a nép elfordul a mennyei fénytől, így szólva: „Ugyanerre emlékszem 1893-ból, és néhányan, akikben bíztam, azt mondták akkor, hogy ez a fanatizmus műve.” Vajon azok, akik befogadták az Isten gazdag kegyelmét és akik mégis úgy foglaltak állást, hogy a Szentlélek munkálkodása fanatizmus, nem állnak készen arra, hogy a jövőben is megtagadják Isten Lelkének fáradozásait, s vajon az ilyen szív nem fog ellenállást tanúsítani a halk és szelíd hang kérleléseivel szemben? Azokra, akik így elbarikádozzák magukat vele szemben — bár feltárul  előttük Jézus szeretete —, nem tud hatni a befolyás erejével. A ,mennyei kegyelem gazdag áldása megnyugodhat az emberen, de, ha az illető nem becsüli meg és nem ismeri el hálás szívvel, megtörténhet a visszautasítás. Szívvel hittek az emberek az igazságra és egy ideig vallást tettek az üdvösségre, de — milyen szomorú is erről beszélni! —, az áldás elfogadója nem működött együtt a mennyi közvetítőkkel és nem tartotta becsben a világosságot azáltal, hogy az igazság cselekedeteit cselekedte. – The Review and Herald, 1894. febr. 6. {TR 84.2}