Hatodik fejezet - Egyedül „Krisztusban” van üdvösség

„Máris enyém az üdvösség”

A veszendő bűnös elmondhatja: „Elveszett bűnös vagyok, de Krisztus azért jött el, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Így szól: »nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre« (Mk 2:17). Bűnös vagyok és Ő azért halt meg a Golgota keresztjén, hogy üdvözítsen engem. Egyetlen pillanatig sem kell üdvösség nélkül élnem. Ő meghalt és feltámadt az én megigazulásomra. Az üdvösség máris enyém. Elfogadom a megígért bűnbocsánatot.” (Selected Messages, I, p. 392.) {TR 47.1}   

Aki megbánja a bűneit és elfogadja az Embernek Fiától az élet ajándékát, le nem győzhető. Hit által megragadja az isteni természetet, Isten gyermeke lesz. Imádkozik, hisz. Amikor kísértés környékezi, vagy próba alá kerül, igényt tart arra az erőre, amit halálával Krisztus ad, és kegyelme által győz. Ezt minden bűnösnek meg kell értenie. Meg kell bánnia a bűnét, hinnie kell Krisztus erejében, és elfogadnia azt a hatalmat, amely megmenti és megtartja őt a bűntől. Mennyire hálásnak kellene lennünk Krisztus példaadásának ajándékáért!” (Uo., p. 224.) {TR 47.2}   

Miért nyugtalankodnánk?

A Krisztusban elrejtett élet a nyugalom élete. Meglehet, nem kell érzelmileg elragadtatott állapotban tölteni napjait, de legyen tartós és csendes bizodalma. Nem magatokban kell reménykednetek, hanem Krisztusban. Erőtlenségetek az Ő erejével, tudatlanságotok az Ő bölcsességével, törékenységetek az ő maradandó hatalmával egyesül. {TR 47.3}   

Ne állítsuk középpontba az ént, ne nyugtalankodjunk és ne féljünk, hogy vajon elnyerjük-e az üdvösséget. Mindez elfordítja a lelket erőnk Forrásától. Helyezzétek Istenre a lelketek megtartását és bízzatok Benne. Beszélgessetek és gondolkozzatok Jézusról. Tűnjön el az énetek Őbenne. Tegyetek félre minden kételyt, oszlassátok el a félelmet. Mondjátok azt, amit Pál apostol mond: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). Nyugodjatok meg Istenben. Ő képes megőrizni azt, amit Reá bíztatok. Ha kezeire bízzátok magatokat, Ő biztonságba helyez titeket Általa, Aki szeretett titeket. — Steps to Christ, p. 70-72. {TR 47.4}   

Amire alapozhattok

„Aki engesztelése által az erkölcsi erő végtelen tárházát szerezte meg az ember számára, nem mulasztja el ezt az erőt a mi javunkra felhasználni… Az egész sátáni seregben nincs annyi erő, amely legyőzhetne akárcsak egyetlen lelket is, ha bizalmát Krisztusba veti.” – Krisztus példázatai, p. 157. {TR 48.1}   

„Isten a kegyelemnek nagy bőségéről gondoskodott, hogy a hívő lélek megőrizhesse magát a bűntől.” – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I, p. 394. {TR 48.2}   

„Őbenne tökéletes ajándékunk, végtelen áldozatunk, hatalmas Üdvözítőnk van, aki mindenestől megtarthat mindeneket, aki Általa megy Istenhez. Szeretetben jelenti ki az Atyát, hogy megbékítse az embert Istennel, hogy új teremtménnyé tegye őt, Annak képmására való megújulás szerint, aki teremtette. – Uo., p. 321. {TR 48.3}   

Péter hibája

Az a bűn, amely Péter bukásához — tudniillik az Üdvözítő kihallgatásakor Krisztus megtagadásához — vezetett… ezrek romlásának bizonyul napjainkban. Semmi nem lehet annyira sértő Istenre nézve, ugyanakkor semmi nem lehet annyira veszedelmes az emberi léleknek, mint a büszkeség és az önelégültség. Valamennyi bűn között ez a legreménytelenebb és leggyógyíthatatlanabb. {TR 48.4}   

Péter bukása nem egyetlen pillanat műve volt, hanem fokozatosan történt. Az elbizakodottság elhitette vele, hogy meg van mentve, és lépésről-lépésre haladt tovább a romlásba vivő úton, mígnem megtagadta Mesterét. Soha nem bízhatunk biztonsággal az énben, soha nem engedhetjük át magunkat a hívő elbizakodottság érzésének, hogy már védve vagyunk a kísértéssel szemben. Azok, akik elfogadják az Üdvözítőt, bármennyire őszintén tértek is meg, soha ne mondják, vagy véljék úgy, hogy már övék az üdvösség. {TR 48.5}   

Ez félrevezető. Mindenkit tanítani kell arra, hogy ápolja a reményt és a hitet, de, még ha át is adjuk magunkat Krisztusnak, és tudjuk, hogy elfogad bennünket, nem vagyunk mentek a kísértéstől. Isten Igéje kijelenti: „Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan” (Dn 12:10). Csak az állhatatosak nyerik el az életnek koronáját (Jak 1:12). {TR 49.1}   

Akik elfogadják Krisztust, és első hitükben azonnal kijelentik, hogy az üdvösség övék, abban a veszélyben forognak, hogy önmagukban bíznak. Szemük elől tévesztik gyengeségüket és az isteni erőtől való állandó függésüket. Nincsenek felkészülve Sátán cselvetéseire és a kísértés során sokan, csakúgy, mint Péter, a bűn mélységeibe zuhannak. Isten így figyelmeztet bennünket: „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék” (1Kor 10:12). Egyedüli biztonságunk abban van, ha állandóan bizalmatlanok vagyunk az énünkkel szemben, ugyanakkor Krisztusra hagyatkozunk. – Krisztus példázatai, pp. 154-155. {TR 49.2}   

Soha ne elégedjünk meg

Sokan vannak, akik Krisztus hitvallói ugyan, de sosem válnak érett kereszténnyé. Elfogadják, hogy az ember elbukott lény és a képességei legyengültek, s hogy az erkölcsi kiválóságra alkalmatlan, ámde azt vallják, hogy Krisztus minden terhünket, minden szenvedésünket, minden önmegtagadásunkat elhordozta, és örömest hagyják Őt, hogy tovább hordozza. Azt mondják, nincs más dolguk, mint hogy higgyenek. Csakhogy Krisztus leszögezte: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt 16:24). Jézus megtartotta Isten parancsolatait… {TR 49.3}   

Soha ne pihenjünk meg egy bizonyos megelégedettségben, vagy hagyjunk fel a fejlődéssel, mondván: „Az üdvösség enyém.” Mihelyt ezt a gondolatot dédelgetni kezdjük, az éberségre, imára, a magasabb célok felé törésre való késztetések megszűnnek létezni. Egy megszentelt ajak sem ejti ki ezeket a szavakat, amíg Krisztus el nem jön, és be nem megyünk a kapukon az Isten városába. Akkor lesz majd teljesen időszerű dicsőséget adni Istennek és a Báránynak az örök szabadításért. Ameddig az ember tele van gyengeségekkel – mert magától nem tarthatja meg a lelkét –, ne vegye a bátorságot ahhoz, hogy azt mondja: „Az üdvösség enyém.” {TR 49.4}   

Aki fegyverbe öltözik, ne hencegjen még a győzelemmel: mert meg kell vívni a csatát és meg kell szerezni a győzelmet. Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I, pp. 313-315. {TR 50.1}   

Kapcsolat Krisztussal: vélt vagy valóságos?

A gyülekezetben hívők és hitetlenek egyaránt vannak. Krisztus ezt a két embercsoportot ábrázolja a szőlőtőről és az ágakról szóló példabeszédében. Így inti a tanítványait: „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” {TR 50.2}   

Határtalan a távolság a Krisztussal való vélt közösség és a Krisztussal való valóságos, hit általi kapcsolat között. A gyülekezeti hitvallással az ember a gyülekezetben találja magát, ez azonban nem bizonyítja azt, hogy eleven kapcsolatba került az élő Szőlőtővel. A Krisztustól kapott szabály segítségével az igazi tanítványt meg lehet különböztetni azoktól, akik vallják, hogy Krisztus követői, de nem hisznek Benne. Az egyik csoport gyümölcsöt terem, a másik gyümölcstelen. Az egyik gyakran találja magát Isten metszőollója alatt, hogy még több gyümölcsöt teremjen, a másikat, mint a leszáradt ágakat hamarosan levágják az élő Szőlőtőről… {TR 50.3}   

Az ág rostjai szinte ugyanolyanok, mint a szőlőtő rostjai. Az élet és az erő, a gyümölcs és a termékenység akadálytalanul, szüntelen áramlik a tőkétől az ágakig. A gyökér az ágakon keresztül küldi a tápanyagot. Ilyen a hívő kapcsolata is Krisztussal. Krisztusban marad, és Tőle veszi a táplálékát. {TR 50.4}   

Személyes kapcsolat

Ez a lelki kapcsolat csak a személyes hit gyakorlásával jöhet létre. A hitnek ki kell fejeznie részünkről a mindenekfelett való szeretetet, a tökéletes ráhagyatkozást és a teljes odaszentelődést. Akaratunkat mindenestül át kell engedni az isteni akaratnak; érzelmeinknek, vágyainknak, érdekeinknek és tiszteletünk tárgyainak azonosulniuk kell Krisztus országa előrehaladása, valamint az Ő műve iránti tisztelet ügyével, miközben mi folyamatosan befogadjuk az Ő kegyelmét, aközben Ő elfogadja a tőlünk jövő hálaadást. {TR 50.5}   

Amikor e bensőséges kapcsolat és közösség létrejön, bűneinket Krisztusra vetjük, Ő pedig nekünk tulajdonítja igazságát. Bűnné tétetett érettünk, hogy mi Isten igazságai legyünk Őbenne. Általa van menetelünk Istenhez, a Szeretett Fiúban nyerünk elfogadást… {TR 51.1}   

Amikor Krisztus búcsút vett a tanítványaitól, akkor adta ezt a szép jelképet a hívőkhöz való kapcsolatáról. Eléjük tárta, miben áll ez a Vele való szoros egység, amellyel akkor is fenn tudják tartani a lelki életüket, amikor látható jelenlétét már nem élvezhetik. Hogy mélyen az elméjükbe vésse, a szőlőtő jelképében szólt róla, amelynél szembeötlőbb és alkalmasabb jelképet nem is választhatott volna... {TR 51.2}   

Krisztus valamennyi követőjének ugyanolyan érdeklődéssel kell e lecke fölé hajolnia, amilyen érdeklődéssel egykor a tanítványok hallgatták szavait. A bűnbeeséskor az ember elidegenedett Istentől. Az elszakadás mértéke nagy és félelmetes. Krisztus azonban újra gondoskodott arról, hogy Magához kapcsoljon bennünket. A gonosz hatalma olyan erővel kötődött az emberi természethez, hogy senki emberfia nem győzhette le, csakis a Krisztussal való egység által. E közösség révén erkölcsi és lelki erőben részesülünk. Ha Krisztus Lelke bennünk van, az igazság gyümölcsét teremjük: azt a gyümölcsöt, amely tiszteletet és áldást hoz az embernek és dicsőíti Istent. {TR 51.3}   

Az Atya a szőlősgazda. Nagy hozzáértéssel és könyörületességgel metsz meg minden gyümölcstermő ágat. Akik most osztoznak Krisztussal a szenvedésben és szidalmazások elviselésében, osztoznak majd vele a dicsőségben is az örökkévalóságban. „Nem szégyelli őket atyjafiainak nevezni”. Angyalai szolgálnak nekik. Második eljövetelekor is Emberfiaként jelenik meg, ily módon dicsőségében is azonosítja magát az emberi nemmel. Azoknak, akik eggyé lettek vele, kijelenti: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged”. (Ésa 49:15-16) {TR 51.4}   

Az ágak lemetszése

Milyen ámulatba ejtő kiváltságokat közölt velünk! {TR 52.1}   

Teszünk-e azonban komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy létrejöjjön ez a szövetség Krisztussal, amelyen keresztül egyedül lehetséges ezeket az áldásokat elnyerni? Felhagyunk-e a bűneinkkel igazság által, és gonoszságainkkal azzal, hogy az Úrhoz fordulunk? A kétely és a hitetlenség széles körben elterjedt. Krisztus tette fel ezt a kérdést: „Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” Élő és tevékeny hitet kell ápolnunk. Hitünk állandósága a Vele való közösség feltétele. {TR 52.2}   

Az élő hit általi közösség Krisztussal állhatatos: minden más közösséget az enyészetnek kell átadni. Krisztus választott ki először, végtelen árat adott a mi megváltásunkért. Az igaz hívő pedig úgy választja Krisztust, mint elsőt és utolsót és mindenek közül a legjobbat. Ennek a közösségnek azonban reánk nézve is ára van. Ez a teljes reá hagyatkozás közössége, amelyet  büszke lényünknek kell felvállalnia. Azoknak, akik e közösséget alkotják, érezniük kell, ahogy Krisztus engesztelő vérére szorulnak. Szívbéli változáson kell átmenniük. Fel kell adniuk akaratukat és engedniük, hogy az Isten akarata legyen meg. Harcolniuk kell minden külső és belső akadállyal szemben. Végezniük kell az elszaggatás fájdalmas munkáját, miképpen a dolgok megvarrásának munkáját is. A büszkeséget, az önzést, az irigységet és a világiasságot – a bűn valamennyi formáját – le kell győznünk, ha Krisztussal közösségben akarunk élni. Annak oka, hogy miért találják oly sokan a keresztény életet annyira nyomorúságosan nehéznek, miért annyira állhatatlanok és változékonyak, az, hogy úgy próbálnak Krisztushoz kapcsolódni, hogy nem akarják előbb elszakítani magukat ezektől a dédelgetett bálványoktól. {TR 52.3}   

Az a közösség, amely létrejött Krisztussal, egyes-egyedül buzgó ima és fáradhatatlan munka által tartható fenn. Ellen kell állnunk az énnek, meg kell tagadnunk, és le kell igáznunk az ént. Krisztus kegyelme által, hittel és éberséggel elnyerhetjük a diadalt. – Bizonyságtételek, V. kötet, pp. 228-231. {TR 52.4}