Az utolsó időkben élünk. Elközelgett minden dolgok vége. A Krisztus-jövendölte jelek gyorsan teljesednek be. Viharos idők előtt állunk. Mégse ejtsünk ki egyetlen hitetlen vagy csüggesztő szót. Az Úr ismeri a helyzet szükségleteit, és lépéseket tesz, hogy a különböző területeken tevékenykedő munkások hatékonyabban keltsék föl az emberek figyelmét. Ismeri nyája legerőtlenebbjeinek szükségleteit és hiányait; elküldi üzenetét az útkereszteződésekre és mellékösvényekre. Örökkévaló szeretettel szeret bennünket Ne feledjük, hogy gyógyító üzenetet hordozunk a bűntől beteg lelkekkel tele világ számára. Bárcsak az Úr megnövelné hitünket, és segítene megérteni kívánságát, hogy mindnyájan megismerkedjünk gyógyító szolgálatával, s a kegyelem trónjával. Azt kívánja, hogy kegyelmének sugarai sok helyről ragyogjanak elő. {9T 167.1}
A mindenféle ember elérésének egyik legsikeresebb eszközei lehetnek kórházaink. Az evangélium jobbját alkotják, utakat nyitnak meg, melyeken a Krisztus általi gyógyulás örömhírével közel férkőzhetünk a szenvedő emberiséghez. Megtaníthatjuk a betegeket, hogy bízzák ügyüket a nagy orvosra, aki együttműködik komoly erőfeszítéseikkel, hogy visszaszerezzék egészségüket, s megadja nemcsak testük, de lelkük gyógyulását is. {9T 167.3}
Krisztus most nem rója bolygónkat, hogy végigmehetne falvainkon és városainkon, betegeket gyógyítva, hanem minket bízott meg, hogy folytassuk az általa elkezdett gyógyító lélekmentést. Végezzük legjobb képességeink szerint. Alapítsunk beteggondozókat, ahol kábítószerek nélkül gyógyító, istenfélő orvosok és ápolók gondjaira bízhatjuk a szenvedőket. {9T 168.1}
Utasítást kaptam, hogy az egészségügyi megújulás területén ne halogassuk megtenni a szükséges lépéseket. Ezzel kell számos lelket elérnünk a kereszt- és mellékutakon. Különleges világosságban részesültem, mely szerint kórházainkban sok lélek elfogadja majd az igazságot, s engedelmeskedni fog annak. Kórházainkban férfiakat és nőket kell megtanítanunk testük ápolására, s egyúttal arra is, hogy miként tegyenek szert szilárd hitre. Tanítsuk őket, hogy mit jelent Isten Fiának testét enni, s vérét inni. „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet.” (János 6:66.) {9T 168.2}
Hadd haladjon az Úr munkája. Haladjon a hittérítés és nevelés munkája is. Bizonyos vagyok benne, hogy ez a mi nagy hiányunk; a lelkiismeretes, odaadó, értelmes, hozzáértő munkások hiánya. Az egészségügyi lélekmentés képviselőjének ott kellene lennie minden nagyvárosban. Sokan vessétek föl a kérdést: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” (Cselekedet 9:6.) Krisztus szándéka, hogy egészség-intézményeinken keresztül a gyógyításnak kábítószermentes módszere minden városban szembetűnővé váljék. Isten szent méltósággal ruházta föl azokat, akik messzire és még messzebbre mennek, mindenhová, ahová be lehet jutni. Sátán a lehető legnehezebbé teszi a munkát, mégis isteni erő kísér minden igaz szívű munkást. Törjünk előre mennyei Atyánk irányítása alatt. Használjunk ki minden lehetőséget Isten művének növelésére. {9T 168.4}
Az Úr minden orvosi hittérítőhöz szól: „Menjetek ki szőlőmbe, mentsetek lelkeket.” Isten meghallja mindenki imáját, aki igazságban keresi őt. Övé a hatalom, őrá szorulunk mindnyájan. Ő tölti meg a szívet szeretettel, örömmel, békével és szentséggel. Jellemünket szüntelenül fejlesztenünk kell. Nem pazarolhatunk időt Istennel ellenkező igyekezetre. {9T 169.1}
Akadnak orvosok, akik azelőtt kórházainkban dolgoztak, s most jövedelmezőbbnek találják, ha intézményeink közelében maradnak. Behunyják szemüket az elhanyagolt, nagy szűz területek szükségletei fölött, ahol munkájuk sokak áldására lehetne. A lélekmentő orvosok fölemelő, megtisztító hatást gyakorolhatnak. Az orvosok, akik nem ezt teszik, rosszul használják képességeiket, s azt a munkát végzik, melyet az Úr visszautasít. {9T 169.2}
Az Úr fölhívja fiataljainkat, hogy lépjenek be iskoláinkba, s halogatás nélkül képeztessék ki magukat a szolgálatra. Alapítsunk iskolákat sokfelé, városokon kívül eső helyeken, ahol a fiatalok oly nevelésben részesülhetnek, mely előkészítheti őket arra, hogy az örömhír, és az egészségügy hittérítői legyenek. {9T 170.2}
Adjunk az Úrnak lehetőséget, hogy megmutathassa az embereknek kötelességüket, s munkálkodhasson értelmükön. Senki se kösse le magát évekre, hogy egyetlen embercsoport irányítása alatt, vagy a Mester művének egyetlen ágában dolgozzék, mert maga az Úr hív el embereket – mint régen az egyszerű halászokat – s maga tanítja őket, hogy melyik területen dolgozzanak, s milyen módszereket kövessenek. Embereket hív majd el az•eke mellől s más foglalkozásokból, hogy hirdessék a szomjazó lelkeknek az utolsó figyelmeztetést. Sokféleképpen szolgálhatjuk a Mestert. A nagy tanító megnyitja a munkások értelmét, képesíti őket, hogy csodálatos dolgokat lássanak meg igéjében. {9T 170.3}
Krisztus, a nagy orvos-hittérítő a példaképünk. Róla írták, hogy „bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és meggyógyított a nép között minden betegséget és minden bajt.” (Máté 4:23.) Gyógyította a betegeket, s hirdette az örömhírt. Szolgálata összekapcsolta a gyógyítást a tanítással. Ezt ma sem szabad különválasztanunk. {9T 170.4}
Hadd ragyogjon világosságunk az erkölcsi sötétség közepette. Sokan, akik most sötétben ülnek, mikor megpillantják a világ világosságának visszfényét, rádöbbennek, hogy van reményük a megváltásra. Világosságod kicsiny, mégse feledd, hogy Istentől kaptad, s felelősnek tart érte, hogy világíts vele. Valaki meggyújthatja a lámpását lámpásodról, s az ő világossága válhat eszközül másoknak a sötétségből való kimentésére. {9T 171.2}
Amerre Jézus szolgált, gyakran előfordult, hogy valamely város lakói szerették volna, ha velük marad, s köztük folytatja munkáját. De Krisztus megmondta nekik, hogy tovább kell mennie más városokba, ahol még nem hallottak az igazságról, melyet hirdetni jött. Közölte velük az igazságot, hogy arra építsenek, s tovább ment. Akikre munkáját hagyta, kövessék módszerét. Járjunk helyről-helyre, vigyük az üzenetet. Mikor valahol már hirdettük az igazságot, menjünk tovább, figyelmeztessünk másokat. {9T 171.4}
Szervezzünk csoportokat s képezzük ki őket a lehető legalaposabban, hogy ápolóként, örömhírterjesztőként, lelkészként, iratterjesztőként, evangéliumi tanítóként tevékenykedjenek, az isteni hasonlóságra tökéletesítve jellemüket, hogy fölkészüljenek a mennyei iskola magasabb műveltségére. Ez legyen most a célunk. {9T 171.5}
Egészségügyi lélekmentő örömhírterjesztőkre van most szükség. Nincs időnk az évekig tartó előkészületekre. Az igazság előtt ma nyitva álló ajtók rövidesen örökre bezárulnak. Most vigyétek az üzenetet. Ne halogassátok. Ne engedjétek, hogy az ellenség vegye birtokába a megnyitott területeket. Kis csoportok széledjenek szét, s végezzék a Krisztus által tanítványaira bízott munkát. Tevékenykedjenek örömhírterjesztőként, terjesszék iratainkat, s szóljanak az igazságról az embereknek. Imádkozzanak a betegekért, ápolják őket, de ne kábító orvosságokkal, hanem a természet gyógyszereivel. Tanítsák meg őket, miként nyerjék vissza egészségüket, s hogyan kerüljék el a betegségeket. {9T 172.4}