× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

AMIRE A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜNK VAN

Isten jellemet átalakító ismerete – erre van oly igen szükségünk. Ha betöltjük Isten szándékát, Istennek kell megjelennie életünkben, éspedig Igéje tanításaival összhangban. {8T 329.1}   

Énok és keresztelő János élete mutatja, milyen legyen az életünk. Tanulmányozzunk sokkal alaposabban a két férfi életét. Azét, akit a mennybe ragadtak, mielőtt halált látott volna, és azét, akit Isten Krisztus első eljövetele előtt hívott el, hogy előkészítse az Úr útját, egyengesse ösvényeit. {8T 329.2}   

Énok élete

Énokról olvassuk, hogy hatvanöt éves volt, mikor fia született. Ezután háromszáz évig Istennel járt. Énok fiatalabb korában is félte és szerette Istent, s megtartotta parancsait, de fia születése után magasztosabb tapasztalatot ért el. Közelebbi kapcsolatba került Istennel. Mikor látta fiának apja iránti szeretetét, apja védelmébe vetett egyszerű bizalmát, mikor a maga szívében is érezte a mély vágyakozó gyöngédséget elsőszülött fia után, értékes leckéket tanult meg Istennek Fia odaajándékozásában megnyilvánuló csodálatos szeretetéről. Leckéket tanult meg a bizalomról is, mellyel Isten gyermekei megpihenhetnek mennyei Atyjukban. Isten Krisztusban kifejezett végtelen, kikutathatatlan szeretete lett el-mélkedésének tárgya nappal és éjjel. Lelke teljes buzgalmával igyekezett hirdetni ezt a szeretetet környezetének. {8T 329.3}   

Énok nem önkívületben, látomásban járt Istennel, hanem kötelességeinek végzése közben. Nem lett remete, nem zárkózott el teljesen a világtól, mert munkát kellett végeznie Istenért. Családjában, mindennapi dolgaiban, mint férj, apa, jó barát és polgár, Isten megbízható, rendíthetetlen szolgája volt. A századok múlásával hite egyre erősödött, szeretete egyre lángolóbb lett. Az ima volt lelkének lélegzetvétele. A menny légkörében élt. {8T 329.4}   

A századok múlásával hite egyre erősödött, szeretete egyre lángolóbb lett. Az ima volt lelkének lélegzetvétele. A menny légkörében élt. {8T 330.1}   

Mikor feltárultak előtte a jövő képei, az igazság hirdetője lett. Isten üzenetét vitte mindenkihez, aki kész volt meghallgatni a figyelmeztetést. Azon a földön, ahonnan Kain Isten jelenléte elől akart megszökni, Istene látnokaként hirdette a szeme előtt elvonult csodálatos jeleneteket. „Íme, eljött az Úr az ő sok ezer szentjével. Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségük minden cselekedetéért.” (Júdás 14,15) {8T 330.2}   

Akik hallották, rádöbbentek Isten hatalmára, mely szolgájával járt. Volt, aki engedelmeskedett a figyelmeztetésnek, s hátat fordított a bűnnek. Az emberek túlnyomó része azonban csak csúfolta a komoly, ünnepélyes üzenetet. Isten szolgáinak ma is hasonló üzenetet kell átadniuk az utolsó napjait élő világnak, s ezt is kételkedéssel és gúnnyal fogadják. {8T 330.3}   

Amint az évek egymásra tornyosultak, a bűn hullámai egyre magasabbra csaptak, és Isten ítéletének fellegei egyre sötétebben gyülekezetek. Énok, a hit tanítója mégsem tért le útjáról. Figyelmeztetett, kérlelt, tanított, s minden erejével vissza igyekezett fordítani a bűnök árját, és visszatartani a bosszú hullámait. {8T 330.4}   

Énokot mint bolondot gúnyolta nemzedéke, amiért nem akart aranyat, ezüstöt gyűjteni, kincset harácsolni. Az ő szíve örök kincsekre vágyott. A mennyei városra függesztette tekintetét. Látta Sionban a dicsőség királyát. Minél magasabbra hágott körülötte a vétek, annál jobban vágyott Isten után. Noha a földön élt, hit által a világosság birodalmában lakott. {8T 330.5}   

„Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meg-látják.” (Máté 5:8) Énok háromszáz évig törekedett a tiszta-szívűségre, hogy összhangban álljon a mennyel. Három századon át Istennel járt. Napról napra vágyott a szorosabb egységre. Egyre meghittebb kapcsolatban állt Istennel, míg az Úr magához nem vette. Eddig is az örökkévalóság küszöbén állt, alig lépésnyire az áldottak földjétől. Most kitárult előtte a kapu, s mikor belépett a szent városba, folytatta Istennel való járását, melyet oly hosszú időn át gyakorolt a földön. Ő lett az első ember, aki belépett oda. {8T 331.1}   

„Hit által vitetett fel Énok, hogy ne lásson halált… Felvite-tetése előtt bizonyságot nyert, hogy kedves volt Istennek.” (Zsidók 11:5) {8T 331.2}   

Isten ilyen közösségre hív minket. Akiket az Úr második eljövetelekor élő emberek közül Isten üdvözíteni fog, Énokhoz hasonlóan el kell érniük jellemük megszentelődését. {8T 331.3}   

Keresztelő János élete

Mikor Keresztelő János a pusztában élt, Isten tanította őt. Tanulmányozta Isten természetben való megnyilvánulásait. Isten Lelkének irányítása mellett kutatta a látnokok könyvtekercseit. Éjjel és nappal Krisztus volt tanulmányának, elmélkedésének tárgya, míg csak a dicső látomás be nem töltötte gondolatait, egész szívét és lelkét. {8T 331.4}   

A király szépségét szemlélve, szem elől veszítette magát. A megszentelődés felséges voltát csodálva alkalmatlannak és méltatlannak tartotta magát. Isten üzenetét kellett hirdetnie. Készen állt, hogy a menny hírnöke legyen. Nem félt az emberektől, mert Istenre tekintett. Rettegés nélkül állt földi uralkodók elé, mert reszketve hajolt meg a királyok Királya előtt. {8T 331.5}   

János bonyolult érvelések és finoman kidolgozott elméletek nélkül hirdette üzenetét. Riasztón és szigorúan, mégis reményteljesen hangzott szava a pusztából: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.” Hangjának új és különös ereje megindította az embereket. Az egész nemzet megmozdult. Sokaságok sereglettek hozzá. {8T 332.1}   

A környező vidék tanulatlan parasztjai és halászai, Heródes laktanyáinak római katonái, fejedelmek, kardjukkal az oldalukon, készen leverni bármit, ami lázadásnak tűnik; pénzéhes vámszedők vámházaikból, s imaszalagos papok a főpapok tanácsából, valamennyien álmélkodva hallgatták, s valamennyien, még a hideg és érzéketlen farizeusok és sadduceus gúnyolódók is elcsöndesedve távoztak. Bűneik tudata szívükig hatolt. Heródes a palotájában hallotta az üzenetet, s a büszke, bűnökben megkeményedett uralkodó reszketett a bűnbánatra hívó felszólítástól. {8T 332.2}   

A mi korunkban, közvetlen mielőtt Krisztus eljönne az ég felhőiben, Jánoséhoz hasonló munka vár elvégzésre. Isten embereket hív népet készíteni elő, megállni az Úr nagy napján. A Krisztus nyilvános szolgálatát megelőző üzenet így szólt: „Tartsatok bűnbánatot, adószedők és bűnösök. Tartsatok bűnbánatot, farizeusok és sadduceusok, mert közel a mennyek országa.” Nekünk, a Krisztus közeli megjelenésében hívő népnek is, üzenetet kell közvetítenünk: „Készülj Istened elé.” Az üzenet legyen olyan közvetlen, mint Jánosé volt. János királyokat dorgált meg bűneik miatt. Életét veszélyeztette bár, mégsem habozott hirdetni Isten szavát. Ma is ilyen bátran kell hirdetnünk az üzenetet. {8T 332.3}   

A Jánoséhoz fogható üzenet hirdetéséhez az övéhez fogható lelki tapasztalattal kell rendelkeznünk. Nekünk is azt kell elvégeznünk magunkban, amit neki kellett. Istenre kell néznünk, s Őt szemlélve szem elől veszíteni magunkat. {8T 333.1}   

Jánosnak természettől fogva ugyanolyan hibái és gyarlóságai voltak, mint az embereknek általában, de az isteni szeretet érintése átalakította őt. Krisztus szolgálatának kezdetén, János tanítványai panasszal mentek hozzá, hogy mindenki az új tanítót követi. János ekkor bebizonyította, hogy világos előtte, hogy Jézus nagyobb nála, és örömmel üdvözölte Őt, hiszen az ő útját készítette elő. Így felelt: {8T 333.2}   

„Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből ada-tott neki. Ti magatok vagytok bizonyságaim, hogy megmond-tam: Nem vagyok én a felkent, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömöm immár betelt. Annak növekednie kell, nékem alábbszállnom.” (János 3:27–30) {8T 333.3}   

János hittel szemlélte a Megváltót, és a lemondás magaslatára emelkedett. Senkit sem igyekezett magához vonzani, hanem magasabbra, és még magasabbra törekedett emelni gondolataikat, míg csak tekintetük meg nem nyugszik Isten Bárányán. Maga csak hang volt, kiáltó szó a pusztában. Most örömmel fogadta a csöndet és az ismeretlenséget, hogy mindenki szeme az élet világosságára fordulhasson. {8T 333.4}   

A hivatásukhoz hű Isten hírnökei nem keresnek maguknak megtiszteltetést. A Krisztus iránti szeretet elnyeli az önszeretetet. Ráébrednek, hogy hivatásuk azt hirdetni, amit János hirdetett. „Íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (János 1:20) Jézust dicsőítik, s vele az egész emberiség fölemelkedik. „Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és az alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ésaiás 57:15) {8T 333.5}   

Isten világossága töltötte be a látnok lelkét, ahonnét kilakoltatta az önzést. Olyan szavakkal tett bizonyságot az Üdvözítő dicsőségéről, melyek csaknem felérnek Krisztus szavaival. Ezt mondta: „Aki felülről jött, feljebbvaló mindenkinél. Aki a földről való, földi az, és földieket szól. Aki a mennyből jön, felülmúl mindenkit… Mert akit Isten küldött, az Isten beszédeit szólja: mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Szentlelket.” (János 3:31–34) {8T 334.1}   

Krisztus dicsőségében követőinek is részesülniük kell. Az Üdvözítő elmondhatta: „Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.” (János 5:30) „Isten nem adja szűkösen (Jézusnak) a Lelket” –mondta János. Így van ez követőivel is. Csak annyiban tudjuk befogadni Őt, amennyiben hajlandóak vagyunk kilakoltatni énünket, önzésünket. Csak annyira tudjuk felismerni Isten jellemét, és hit által elfogadni Krisztust, amennyire engedjük, hogy minden gondolatunk a Krisztus iránti engedelmesség fogságába essék. Aki ezt teszi, bőven részesül a Szentlélekben. Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Őbenne vagytok beteljesedve.” (Kolossé 2:9,10) {8T 334.2}   

Isten ígéretei

Isten ígéretei mindannak szólnak, aki kész megalázni magát. {8T 335.1}   

„Megteszem, hogy az én jóságom orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét.” (2Mózes 33:19) {8T 335.2}   

„Kiálts hozzám, és megfelelek, és nagy dolgokat mondok neked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.” (Jer 33:3) {8T 335.3}   

„Mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogy nem mint kérjük vagy elgondoljuk”, s Ő adja nekünk a „bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét”, „hogy megérthessétek minden szen-tekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának… a Krisztusnak minden isme-retet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” (Efézus 3:20; 1:17; 3:18,19) {8T 335.4}   

Ez az a tudás, amelynek befogadására Isten meghív bennünket, és ami mellett minden más hiábavalóság és semmiség csupán. {8T 335.5}