× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

ISTEN HAMIS ÉS IGAZ ISMERETE

Okoskodó elméletek

„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dol-gok pedig mieink és a mi fiainké mind örökké.” (5Mózes 29:29) Isten azért nyilatkoztatta ki magát igéjében, hogy ta-nulmányozzuk szavát. Ezeket törekedhetünk megérteni. Ezen túl nem szükséges behatolnunk. A legmagasabb értelem is kimerülésig gyötörheti magát Isten természete felőli találgatásokkal, igyekezete mégis meddő marad. Isten nem bízott ránk ilyen feladatot. Emberi ész fel nem foghatja Istent. Véges ember ne is próbálja megmagyarázni Istent. Senki se bocsátkozzék találgatásokba Isten természete felől. Itt ékesszóló a csönd. A mindentudó Isten vitán fölül áll. {8T 279.1}   

Mikor Isten lefektette a megváltás tervét, angyalok sem vehettek részt az Atya és Fiú tanácskozásán. Akik be igyekeznek hatolni a Magasságos titkaiba, csak azt árulják el, hogy tudatlanok a lelki és örök ügyekben. Jobban tennék, ha porig aláznák magukat, és kérnék Istent, hogy míg hallatszik a könyörület hívása, tanítsa meg őket útjaira. {8T 279.2}   

Olyan tudatlanok vagyunk Isten felől, akár a kisgyermek; ennek ellenére kisgyermek módjára szerethetjük Őt, és enge-delmeskedhetünk neki. Ahelyett, hogy Isten természetét és előjogait találgatnánk, engedelmeskedjünk inkább a szavainak: „Csöndesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11) {8T 279.3}   

„Az Isten mélységét elérheted-e, vagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-e? Magasabb az égnél: Mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? Hosszabb a mértéke a földnél, szélesebb a tengernél.” {8T 279.4}   

(Jób 11:7–9) {8T 279}   

„De a bölcsesség hol található, és az értelemnek hol van a helye? Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található. A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen. Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető. Nem mérhető össze Ofír aranyával, nem drága ónixszal, sem zafírral. Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhető. Korall és kristály említeni sem való; a bölcsesség drágább a gyöngyöknél. Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színarannyal sem mérhető össze. A bölcsesség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek? … Rejtve van az minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is fedve van. A pokol és halál azt mondják: Csak hírét hallottuk fülünkkel! Isten tudja annak útját, Ő ismeri annak helyét. {8T 280.1}   

Mert Ő ellát a föld határára, Ő lát mindent az ég alatt. Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vetette. Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak utat: Akkor látta és kijelentette, megalapította és meg is vizsgálta. azt. Az embernek pedig mondá: Íme, az Úrnak félelme: az a bölcsesség és az értelem: a gonosztól való eltávozás.” {8T 280.2}   

(Jób 28:12–28) {8T 280}   

Isten titkainak kifürkészésére nem lelünk bölcsességet sem a föld mélységeinek kutatásával, sem hiábavaló erőlködések segítségével. Hamarabb rátalálunk e tudásra, ha alázatosan elfogadjuk a kinyilatkoztatást, melyet jónak látott adni, és ha Isten akaratával hozzuk összhangba életünket. {8T 280.3}   

Istenünk nagysága

Azokból a képekből tanuljuk meg Isten nagyságát, melyeket a Szentlélek adott a prófétáknak. A látnok Ésaiás írja: {8T 281.1}   

„Amely esztendőben meghalt Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot, Szeráfok állnak felette: Mindeniknek hat-hat szárnya volt: kettővel orcáját, kettővel lábát fedé be, kettővel lebegett; És kiáltott egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicső-ségével! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak sza-vától, és a ház betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem el-vesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregek Urát látta a szemem! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett volt az oltárról; és illeté számat azzal, és mondá: Íme ez illeté ajkadat, hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett.” (Ésaiás 6:1–7) {8T 281.2}   

Akkor mondék: Jaj nékem el-vesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregek Urát látta a szemem! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett volt az oltárról; és illeté számat azzal, és mondá: Íme ez illeté ajkadat, hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett.” (Ésaiás 6:1–7) {8T 281.3}   

És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén volt, amelyet fogóval vett volt az oltárról; és illeté számat azzal, és mondá: Íme ez illeté ajkadat, hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett.” (Ésaiás 6:1–7) {8T 281.4}   

„Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy, és nagy a te neved a te hatalmadért! Ki ne félne tőled, nemzetek királya?” (Jeremiás 10:6,7) {8T 281.5}   

(Jeremiás 10:6,7) {8T 281}   

„Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt!” (Zsoltárok 139:1–6) {8T 281.6}   

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt!” (Zsoltárok 139:1–6) {8T 282.1}   

(Zsoltárok 139:1–6) {8T 282}   

„Nagy a mi Urunk, és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa.” (Zsoltárok 147:5) {8T 282.2}   

(Zsoltárok 147:5) {8T 282}   

„Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja, mi van a sötétségben; és világosság lakozik vele.” (Dániel 2:22) {8T 282.3}   

„Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.” „Kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt neki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb neki, hogy annak visszafizethesse azt? Mert őtőle, őáltala és őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Cselekedetek 15:18; Róma 11:34–36) {8T 282.4}   

„Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatat-lannak, kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, akit az emberek közül senki nem lá-tott, sem nem láthat; akinek tisztesség és örökkévaló hata-lom.” (1Timóteus 1:17; 6:16) {8T 282.5}   

„Ő terjeszti ki északot az űr fölé, és függeszti fel a földet a semmiség fölé. Ő köti össze a felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattuk meg nem hasad… Ő szab határt a víz színe fölé a világosság és sötétség elvégződéséig.” (Jób 26:7–10) {8T 282.6}   

(Jób 26:7–10) {8T 282}   

„Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől. Erejével felriasztja a tengert… Leheletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót. Íme, ezek az ő útjainak részei, de mily kicsiny rész az, amit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?” (Jób 26:11–14) {8T 282.7}   

(Jób 26:11–14) {8T 282}   

„Hosszútűrő az Úr, és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül.” (Náhum 1:3) {8T 282.8}   

(Náhum 1:3) {8T 282}   

„Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik? Aki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön…” (Zsoltár 113:5,6) {8T 283.1}   

(Zsoltár 113:5,6) {8T 283}   

„Nagy az Úr, és igen dicséretes, és az ő nagysága megfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat. A te méltóságod dicső fényéről és csodálatos dolgaidról elmélkedem. Rettenetes voltod hatalmát beszélik, és a te nagyságos dolgaidat hirdetem. Nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek… Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű. Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez. Dicsér téged minden teremtményed, és áldanak téged a te kegyeltjeid. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az embernek hatalmát, és országának fényes dicsőségét. Országod örökre fennálló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre… Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” (Zsoltárok 145:3–21) {8T 283.2}   

Dicsér téged minden teremtményed, és áldanak téged a te kegyeltjeid. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az embernek hatalmát, és országának fényes dicsőségét. Országod örökre fennálló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre… Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” (Zsoltárok 145:3–21) {8T 283.3}   

Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” (Zsoltárok 145:3–21) {8T 283.4}   

(Zsoltárok 145:3–21) {8T 283}   

Figyelmeztetés elbizakodottság ellen

Amint többet tudunk arról, hogy kicsoda Isten, s mi mik vagyunk szemében, félni fogjuk, s reszketni fogunk előtte. {8T 283.5}   

A mai emberek tanuljanak azok sorsából, akik az ősi időkben elbizakodottan bántak az Isten által szentnek kijelentett dolgokkal. Mikor az izraeliták ki merészelték nyitni a filiszteusok földjéről visszatért frigyládát, Isten föltűnően megbüntette őket tiszteletlen merészségükért. „Megvert az Úr a Béth-Semes-beliek közül némelyeket, mivel az Úrnak ládájába tekintének. Megvert pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az Úr ily nagy csapással sújtotta a népet. Mondának azért a Béth-Semes-beliek: Kicsoda állhat meg az Úr előtt?” (1Sámue16:19–20) {8T 283.6}   

Vegyük fontolóra az Uzzát sújtó ítéletet. Mikor Dávid királysága idején Jeruzsálembe szállították a frigyládát, Uzza megfogta, hogy ne billegjen. Amiért meg merészelte érinteni Isten jelenlétének jelképét, azonnali halállal sújtotta. {8T 284.1}   

***** {8T 284}   

Az égő bokornál, amikor Mózes nem ismerte föl Isten je-lenlétét, és szemügyre akarta venni a csodálatos látványt, ezt a parancsot kapta: „Ne jöjj ide közel, oldd le a sarudat lábadról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld… Mózes elrejté orcáját, mert félt Istenre tekinteni.” (2Mózes 3:5,6) {8T 284.2}   

„Ne jöjj ide közel, oldd le a sarudat lábadról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld… Mózes elrejté orcáját, mert félt Istenre tekinteni.” (2Mózes 3:5,6) {8T 284.3}   

„Lőn pedig, amikor Józsué Jerikónál vala, felemelé szemét, és látá, hogy íme egy férfiú áll előtte meztelen karddal kezében. És hozzá méne Józsué, és monda neki: közülünk való vagy-é, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és monda neki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És monda az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állasz. És úgy cselekedék Józsué.” (Józsué 5:13–15) {8T 284.4}   

A szentsátorban, majd templomban, Isten lakhelyének földi jelképében, az egyik helységet Isten jelenlétének szentelték. Egyetlen kéznek volt szabad felemelnie a bejárat angyalokkal hímzett függönyét. Ha valaki fölemelte a függönyt, és meghívás nélkül betolakodott, szörnyet halt. Mert a kegyelem trónja és a leboruló, imádó angyalok fölött a Szent dicsősége lebegett, melyre ember nem nézhetett, hogy szörnyet ne halt volna. A szolgálatra jelölt főpap évente egyszer reszketve lépett a legszentebb helyre, Isten jelenlétébe, s az Úr dicsőségét illatos füstfelhővel takarta el tekintete elől. Ilyenkor a templom udvaraiban minden zaj elcsitult. Az oltárnál nem szolgált pap. Az imádkozók sokasága félelemmel vegyes tisztelettel könyörgött Isten irgalmáért. „Ezek példa-képpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Korintus 10:11) {8T 284.5}   

„Ezek példa-képpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Korintus 10:11) {8T 285.1}   

„Az Úr szent templomában; hallgasson előtte az egész föld!” {8T 285.2}   

(Habakuk 2:20) {8T 285}   

„Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek; Kérubokon ül, remegjen a föld! Nagy az Úr a Sionon, és magasságos ő minden nép felett. Tiszteljék nagy és rettenetes nevedet, szent az!” (Zsoltárok 99:1–3) {8T 285.3}   

(Zsoltárok 99:1–3) {8T 285}   

„Az Úr trónja az egekben; az ő szeme látja, szemöldöke megpróbálja az emberek fiait.” „Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról.” (Zsoltárok 11:4; 102:19) {8T 285.4}   

(Zsoltárok 11:4; 102:19) {8T 285}   

„Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. Ő alkotta mindnyájuk szívét, és jól tudja minden tettüket. Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó.” (Zsoltárok 33:14, 15,8.) {8T 285.5}   

(Zsoltárok 33:14, 15,8.) {8T 285}   

Kutatással az ember nem tudja kiismerni Istent. Senki se törekedjék vakmerő kézzel félrevonni az Úr dicsőségét eltakaró fátylat. „Mely igen kikutathatatlanok ítéletei, és kinyo-mozhatatlanok útjai!” Isten könyörületét bizonyítja, hogy elrejti hatalmát, mert szörnyethal, aki felvonja az Isten jelenlétét eltakaró fátylat. Halandó ész be nem hatolhat a titokba, amelyben a Mindenható lakik és munkálkodik. Csak azt érthetjük meg, amit jónak lát kijelenteni. A józan ész el kell ismerje a magánál felsőbbrendű tekintélyt. Szívünk és értelmünk hajoljon meg a mindenható VAGYOK előtt. {8T 285.6}   

Krisztus nyilatkoztatja ki Istent

Amit az embernek szükséges tudnia, vagy amit meg tud érteni Isten felől, mindazt Fiának életében és jellemében jelentette ki. {8T 286.1}   

„Istent soha, senki nem látta. Az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki.” (János 1:18) {8T 286.2}   

Krisztus emberi természetet vett magára, és eljött, hogy egy legyen az emberiséggel, egyúttal kinyilatkoztassa mennyei Atyánkat a bűnös embereknek. Urunk minden vonatkozásban hasonló lett testvéreihez. Testté lett éppúgy, mint mi vagyunk. Megéhezett, megszomjazott, elfáradt. Evett, hogy éljen, aludt, hogy felfrissüljön. Osztozott az ember sorsában, mégis Isten ártatlan Fia maradt. Idegen és zarándok volt a földön. A világban élt, de nem volt a világból való. Kísértéseknek és próbáknak volt kitéve, mint a mai férfiak és nők, mégis bűntől szabadon élt. {8T 286.3}   

Gyöngéd, szánakozó, szeretetteljes és mindig figyelmes volt mások iránt. Hűen képviselte Isten jellemét, és szüntelenül lekötötte őt Isten és az emberek szolgálata. {8T 286.4}   

„Az ige testté lett, és közöttünk lakott… teljes volt kegye-lemmel és igazsággal.” (14. vers) {8T 286.5}   

„Megjelentettem a te nevedet – mondta – az embereknek, akiket e világból nekem adtál…” „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél.” (János 17:6,26) {8T 286.6}   

„Szeressétek ellenségeiteket – mondta nekik – áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót azokkal, akik ti-teket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai”, „mert Ő jótevő a háládatlanokkal és gonoszokkal”, „aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” „Legyetek azért irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Máté 5:44,45; Lukács 6:35,36) {8T 286.7}   

A kereszt dicsősége

Az Isten ember iránti szeretetének kijelentése a kereszt köré csoportosul. Ember nyelve nem fejezheti ki, ember tolla le nem írhatja, ember értelme föl nem foghatja a kereszt teljes jelentőségét. Ha föltekintünk a Kálváriára, nem mondhatunk mást, minthogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” {8T 287.1}   

A bűneinkért megfeszített Krisztus, a halottaiból feltámadott Krisztus, a mennybe ment Krisztus: ez az üdvösség tudománya, amelyet tanulnunk és tanítanunk kell. {8T 287.2}   

„Aki mikor Isten formájában volt, nem tekintette Istennel való egyenlőségét olyannak, amihez feltétlenül ragaszkodjék. Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, embe-rekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Filippi 2:6–8) {8T 287.3}   

„Ki az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki föl is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is éltünk.” „Ő mindenképp üdvözítheti is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük.” {8T 287.4}   

„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlósá-gainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Róma 8:34; Zsidókhoz 7:25; 4:15) {8T 287.5}   

Itt van a végtelen bölcsesség, végtelen szeretet, végtelen méltányosság, végtelen kegyelem – „Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége.” (Róma 11:33) {8T 287.6}   

***** {8T 287}   

Minden áldást Krisztus ajándékán keresztül nyerünk el. Ezen az ajándékon át áramlik hozzánk napról-napra az Úr jóságának meg nem szűnő árja. Ezen át részesülünk a színpompás, édes illatú virágokban, hogy örvendezzünk nekik. Krisztus teremtette a napot és holdat; egy eget ékesítő csillag sincs, melyet ne Ő teremtett volna. Egyetlen falat étel sem kerül asztalunkra, melyró1 ne Ő gondoskodott volna, hogy éhen ne vesszünk, Krisztus pecsétje ott áll valamennyin. Ez a kimondhatatlan ajándék: Isten egyszülött Fia, Ő lát el bennünket mindennel. A kereszthez szegezték Őt, hogy ezek az adományok Isten teremtményeihez folyhassanak. {8T 287.7}   

***** {8T 288}   

Éden kertjében az élet fájának gyümölcse természetfölötti jó tulajdonságokkal bírt. Aki evett a fáról, örök élete volt. Gyü-mölcse a halál ellenszere volt. Levelei tartották fenn az életet és a halhatatlanságot. De az ember engedetlensége miatt belépett a világba a halál. Ádám evett a jó és gonosz tudásának fájáról, a gyümölcsből, amelyhez nem volt szabad hozzányúlnia. Az engedetlenség megnyitotta fajunkra a nyomorúság zsilipjeit. {8T 288.1}   

A bűnbeesés után a mennyei gazda átültette az élet fáját a mennyei paradicsomba, de ágai áthajolnak a falon a lenti világba. A Krisztus vérén történt megváltás jóvoltából még mindig ehetjük életadó gyümölcsét. {8T 288.2}   

Krisztusról olvashatjuk: „Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” Krisztus az élet forrása. A Krisztus iránti engedelmesség életadó hatalom, mely megvidámítja a lelkeket. {8T 288.3}   

Ő jelenti ki: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hoz-zám jő semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” „Amint elküldött engem az élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él énáltalam… A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, melyeket szólok néktek, lélek és élet.” „A győzőnek enni adok az élet fájáról, amely Isten pa-radicsomának közepette van.” (János 6:35, 57–63; Jelenések 2:7) {8T 288.4}   

„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” (1János 3:1) {8T 289.1}   

Az ismeret, mely átalakít

Istennek Krisztusban kinyilatkoztatott ismerete az a tudás, melyet minden megmentettnek el kell sajátítania. Ez a tudás alakítja át az ember jellemét. Ha befogadjuk ezt, Isten újjáteremt bennünket az ő képmására. Egész lényünknek Istentó1 származó lelki erősséget ad. {8T 289.2}   

„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Korintus 3:18) {8T 289.3}   

Üdvözítőnk magáról mondta: „Megtartottam Atyám paran-csait.” „Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én min-denkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek.” (János 15:10; 8:29) Isten azt akarja, hogy követői úgy éljenek, mint Jézus, mikor emberi természetben élt. Isten ereje által olyan tisztán és nemesen kell élnünk, mint az Üdvözítő. {8T 289.4}   

Pál mondja: „Meghajtom térdemet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön. Hogy adja meg néktek az ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek Isten egész teljességéig.” (Efézus 3:14–19) {8T 289.5}