× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

KRISZTUS ÁLTAL EGYEK AZ ISTENNEL

Az Úr valódi hitű és egészséges gondolkodású embereket hív, akik fölismerik a különbséget az igaz és hamis között. Legyetek résen, tanulmányozzátok és gyakoroljátok János tizenhetedik fejezetének tanításait, s tartsátok meg a jelen igazságba vetett élő hitet. Arra az önuralomra van szükségünk, mely képesít Krisztus imájával összhangba hoznunk szokásainkat. {8T 239.1}   

Tekintélyes valaki arra utasított, hogy törekedjünk megfelelni Krisztus imájának. Tegyük János tizenhetet legfőbb tanulmányunk tárgyává. Az evangéliumi örömhír minden szolgájának és gyógyító hittérítőjének el kell sajátítani Krisztus imájának tanítását. Testvéreim, kérlek, fogadjátok meg ezeket a szavakat, s vigyetek tanulmányotokba szelíd, alázatos, bűnbánó lelkületet, valamint az Isten befolyása alatt álló gondolkodás egészséges erejét. Akik elmulasztják befogadni Krisztus imájának tanítását, azok az egyoldalú fejlődés veszélyében forognak, amit a későbbi nevelés sem hoz teljesen helyre. {8T 239.2}   

„De nemcsak őérettük könyörgök – esedezett Krisztus – hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” {8T 239.3}   

„És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk. Én őbennük és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amint engem szerettél.” {8T 239.4}   

„Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál, mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. Igazságos Atyám! És e világ nem ismer téged, de én ismertelek téged, és ezek megismerik, hogy te küldtél engem. És megismertettem velük a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (János 17:20–26) {8T 239.5}   

Isten szándéka, hogy gyermekei egységbe olvadjanak. Mert hisz arra várnak, hogy egyazon mennyben éljenek! Meghasonlik-e Krisztus önmagával? Azt hiszitek, hogy eredményességet ad népének, amíg el nem söprik a munkások útjából a gonosz gyanúsítás és viszály szemetét; amíg nem áldozzák egy akarattal szívüket, értelmünket és erejüket az Isten szemében oly szent munkának? Az egység megszüli az erőt, a széthúzás viszont csak gyöngít. Ha egységre jutunk egymással, s együtt fáradozunk az emberek megmentésén, akkor valóban Isten munkatársai leszünk. Akik nem akarnak összhangban dolgozni egymással, nagyon meggyalázzák Istent. Az üdvösség ellensége örvendezve látja más-más malomban őrölni őket. Az ilyenek nem táplálják, nem gondozzák a testvéri szeretetet, és szívük gyöngédségét. Ha felgördítenék a jövő függönyét, s látnák széthúzásuk következményét, bizony bűnbánatot tartanának. {8T 240.1}   

A világ elégedetten szemléli a keresztények között dúló viszályt, örvendezik a hitetlenség. Isten fölhívja népét, változzanak meg. Ezekben az utolsó napokban egyedüli biztonságunk, ha egyek vagyunk Krisztussal és testvéreinkkel. Ne adjuk meg Sátánnak a lehetőséget, hogy gyülekezeteink tagjaira mutatva mondhassa: „Nézzétek őket! Krisztus zászlaja alatt állnak, mégis gyűlölik egymást. Nem kell tartanunk tőlük, míg többet tusakodnak egymás, mint seregem ellen.” {8T 240.2}   

A Szentlélek kitöltése után a tanítványok szétszéledtek, hogy hirdessék a föltámadott Üdvözítőt. Egyetlen vágyuk a lelkek megmentése volt. A szentek édes közösségének örvendeztek. Gyöngédek, figyelmesek, igénytelenek voltak. Bármi áldozatra készek az igazságért. Amint naponta érintkeztek, kimutatták a szeretetet, melyre Krisztus utasította őket. Önzetlen szavakkal és tettekkel iparkodtak feléleszteni a szeretetet mások szívében is. {8T 241.1}   

A hívőknek mindig táplálni kellett a szeretetet, mely a Szentlélek kiárasztása után az apostolok szívét betöltötte. Készséges engedelmességgel kellett gyakorolniuk az új parancsolatot: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34) Olyan szorosan kellett egyesülniük Krisztussal, hogy megüssék követelményeinek mértékét. Magasztalniuk kellett az Üdvözítő hatalmát, aki igazságosságával igazzá teheti őket. {8T 241.2}   

Ámde az őskeresztények később hibákat kezdtek keresni egymásban. Hibákon rágódtak, helyet adva a vádaskodásnak. Így szem elől veszítették a Megváltót és bűnösök iránt tanúsított nagy szeretetét. Szigorúan vették a külsőséges szertartásokat, aprólékosabbak lettek a hit elméletét illetően, s követelőzőbbek a bírálatok terén. Afölötti buzgalmukban, hogy másokat elítéljenek, megfeledkeztek saját tévelygéseikről. Feledték a Krisztus hirdette testvéri szeretet tanítását. S ami a legszomorúbb, észre sem vették veszteségüket. Nem döbbentek rá, hogy eltűnt életükből a boldogság és az öröm, s hogy rövidesen sötétben fognak járni, mert kizárták szívükből Isten szeretetét. {8T 241.3}   

János apostol észrevette a testvéri szeretet csökkenését, és részletesebben foglalkozott a kérdéssel. Halála napjáig sürgette, hogy a hívők gyakorolják az egymás iránti szeretetet. A gyülekezetekhez írt levelei tele vannak ilyen gondolatokkal: „Szeretteim, szeressük egymást – írja – mert a szeretet Istentől van… aki az ő egyszülött Fiát elküldte e világra, hogy éljünk általa… Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” (1János 4:7–11) {8T 241.4}   

Ma is nagyon híjával vagyunk a testvéri szeretetnek a gyülekezetben. Sokan vallják, hogy szeretik az Üdvözítőt, mégsem igyekeznek szeretni azokat, akik keresztény közösségben egyesültek velük. Hitünk egy, mindnyájan egyazon család tagjai vagyunk, ugyanannak a mennyei Atyának gyermekei, a halhatatlanságnak ugyanazzal a reménységével. Milyen meghittnek és gyöngédnek kellene hát lennie a minket egybefűző köteléknek. A világ figyel, látni akarja, vajon hitünk megszentelőn hat-e a szívünkre. A világiak azonnal észreveszik életünk minden hiányosságát, tetteink minden következetlenségét. Ne szolgáltassunk hát alkalmat hitünk gáncsolására. {8T 242.1}   

Nem a világ ellenzése a legnagyobb veszélyünk. A legsúlyosabb szerencsétlenséget az állítólagos hívők szívében táplált gonoszság zúdítja ránk; az hátráltatja legjobban Isten ügyének fejlődését. Lelkiségünk gyengítésének nincs biztosabb útja, mintha irigykedünk egymásra, bizalmatlankodunk; mint mikor tele vagyunk vádaskodással és aljas gyanúsítással. „Ez nem felülről jövő bölcsesség, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság s minden gonosz cselekedet is. A felülről jövő bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő, és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik el azoknak, akik békességen munkálkodnak.” (Jakab 3:15–18) {8T 242.2}   

A különböző jellemű emberek között uralkodó összhang és egység a legmarkánsabb tanúságtételünk, hogy Isten küldte Fiát a világra a bűnösök megmentéséért. Ez a tanúskodás az előjogunk. De hogy ezt megtehessük, Krisztus parancsnoksága alá kell helyeznünk magunkat. Jellemünknek Krisztus jellemével összhangban kell alakulnia, s fel kell adnunk akaratunkat Krisztus akaratának. Akkor majd az ellentét egyetlen gondolata nélkül, együtt tudunk dolgozni egymással. {8T 242.3}   

Az apró nézeteltéréseken időzésünk a keresztények közösségét szétzúzó tettekre vezet. Ne engedjük, hogy az ellenség ilyen előnyre tegyen szert. Szüntelen közeledjünk Istenhez és egymáshoz. Akkor olyanok leszünk, mint az Úr által ültetett, élet folyója által öntözött igazság fái. S milyen sok gyümölcsöt teremnénk! Nem megmondta Krisztus: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek.” (János 15:8) {8T 243.1}   

A Megváltó eltökélte szívében, hogy követői töltsék be Isten szándékát, annak teljes magasságában és mélységében. Bár szétszórtan élnek a világon, legyenek egyek Őbenne. Isten mégsem teheti őket eggyé Krisztusban, ha nem készek feladni útjaikat Krisztus útjaiért. {8T 243.2}   

Majd ha Isten népe teljesen elhiszi Krisztus imáját, ha beleviszik mindennapi életükbe imája utasításait, akkor majd egységes tetteket látunk soraikban. Krisztus szeretetének arany köteléke testvért testvérhez fog kötni. Ezt az egységet csak Isten Lelke érheti el. Aki megszentelte magát, meg tudja szentelni tanítványait is. Vele egyesülve egymással is egyesülni fognak a legszentebb hitben. Mikor úgy törekszünk erre az egységre, amint Isten megkívánja, akkor az meg is valósul. {8T 243.3}