× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, vagy nincs lektorálva.

A testté lett Ige

A megváltás tervének egyik legbecsesebb és legtitokzatosabb igazsága az isteni és emberi természet egyesülése. Erről beszél Pál, amikor így ír: „Kétségkívül nagy dolog az istenfélő élet titka: Isten megjelent testben.” (I. Tim. 3:16) {5T 746.2}   

Ez az igazság sokak számára a kétség és hitetlenkedés kútfeje. Amikor Krisztus – az Isten Fia és az ember fia – világra jött, kortársai nem értették meg. Lealacsonyodott emberi természetet vett magára, hogy elérhesse és felemelhesse a bukott emberiséget. Az emberek gondolkodását azonban már annyira elsötétítette a bűn, felfogásuk annyira eltompult, hogy az emberi külső mögött nem ismerték fel az isteni jellemet. A megbecsülésnek ez a hiánya hátráltatta a munkát, amelyet el akart végezni értünk. Hogy tanításának erőt kölcsönözzön, gyakran szükségesnek bizonyult, hogy meghatározza és megvédje helyzetét. Azért hivatkozott titokzatos és isteni jellegére, hogy olyan irányba indítsa útnak gondolataikat, amely kedvező az igazság átalakító ereje számára. Ugyanezért vette a természetből az isteni igazság szemléltetésére szánt hasonlatait, mert azokat mindenki ismerte. Így készítette elő szívük talaját a jó mag befogadására. Megértette hallgatóival, hogy azonosítja a maga érdekeit az ő érdekeikkel, hogy szíve megértéssel dobban együtt az övékkel, örömben és bánatban. Ugyanakkor benne látták a hatalom és kiválóság megtestesülését, amely messze túlszárnyalta a legtiszteltebb tanítókét. Krisztus tanításai szembeszökően egyszerűek, fennköltek és mindeddig ismeretlen hatalomtól duzzadóak voltak. Ezért önkéntelenül kiáltottak fel: Ember így még nem beszélt! A nép örömmel hallgatta, de a papok és a fejedelmek, akik árulói lettek a rájuk bízott igazság őrzésének, gyűlölték Krisztust magukért a megnyilvánuló kegyekért, melyek tömegeket vonzottak el tőlük, hogy kövessék az élet világosságát. A vezetők tekintélye miatt a zsidó nemzet nem ismerte fel Krisztus isteni jellemét, ezért megtagadta az Üdvözítőt. {5T 746.3}   

A Biblia is – akár Krisztus – az isteni és emberi egyesüléséből keletkezett. A kijelentett igazságok bár „Istentől sugalmazottak”, mégis emberi módon jutnak kifejezésre, és az ember szükségleteire alkalmazottak. Így Isten könyvéről is elmondhatjuk, amit Krisztusról, hogy „az Ige testté lett és közöttünk lakozott” (Jn. 1:14). Ennek a ténynek, ahelyett, hogy érv lenne a Biblia ellen, meg kell erősítenie a hitünket. Akik a Biblia ihletettsége ellen foglalnak állást, némely részt Istentől eredőnek fogadnak el, más részeket meg emberektől származónak tekintenek, s ezért elvetik azokat, elfeledkeznek a tényről, hogy Krisztus – az Isten – magára vette emberi természetünket, hogy elérhesse az emberiséget. Istennek az ember megváltásáért végzett munkájában az isteni és emberi kapcsolódik össze. {5T 747.1}   

A Bibliának számos olyan része van, melyeket a kételkedő bírálók nem ihletettnek jelentenek ki, de melyek az ember szükségleteihez való gyöngéd szabásukban, mégis magának Istennek megnyugtató üzenetei bízó gyermekeihez. Gyönyörű szemléltető példa Péter apostol esete: Pétert bebörtönözték, s azt várja, hogy reggelre kelve elítélik és kivégzik. Két katona közt aludt, kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg a kapu előtt tartották szemmel a börtönt. Ekkor hirtelen az Úr angyala jelent meg mellette, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Az angyal így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan.” (Ap. csel. 12:7) A bilincsek lehullottak kezéről. Péter csodálkozva látta a vermet elöntő ragyogást és a mennyei hírnök földöntúli szépségét. Nem értette a jelenetet, de tudta, hogy szabad ember. Zavarodottságában és örömében felsőruha nélkül lépett volna ki a hideg éjszakába. Isten angyala gyengéd gondoskodással szólt hozzá: „Vedd fel övedet és sarudat.” (Ap. csel. 12:8) Péter engedelmeskedett, de annyira a menny dicsőségének varázsa alá került, hogy nem gondolt köpenyével. Az angyal újra rászólt: „Vedd magadra köpenyedet és kövess engem. Követte őt kifelé, de azt sem tudta, valóság-e az, amit az angyal művel. Úgy tűnt neki, mintha látomást látna. Áthaladva az első, majd a második őrségen, a város felé nyíló vaskapuhoz jutottak. Ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle.” (Ap. csel. 12:8–10) Péter Jeruzsálem utcáján találta magát, egyedül: „Most már igazán tudom – nem álom volt, nem is látomás, de valóban úgy is történt – hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett Heródes kezéből, és mindabból, amire a zsidó nép számított.” (Ap. csel. 12:11) {5T 748.1}   

A kételkedők megmosolyoghatják annak gondolatát, hogy a menny dicső angyala olyan hétköznapi dologra szentelje figyelmét, mint ezekről az egyszerű emberi szükségletekről való gondoskodás, s kérdésessé tehetik az elbeszélés sugalmazott voltát. De Isten bölcsessége a szent történetírásban nem az angyalok, hanem az emberek kedvéért jegyeztetett fel, hogy aki szorult helyzetbe kerül, megnyugvást találjon abban, hogy az ég mindenre gondol. Jézus kijelentette tanítványainak, hogy egyetlen veréb sem hull a földre mennyei Atyjának tudta nélkül. Ha Isten gondol az ég valahány kis madarának szükségletére, mennyivel inkább gondoskodik azokról, akik országának alattvalóivá válhatnak, az Istenbe vetett hit által a halhatatlanság örököseivé. Ha az ember megértené Jézus munkáját – amennyire a véges elme fel tudja fogni a megváltás tervét –, hogy miért öltött emberi alakot, s mit is nyerünk ezzel a csodálatos leereszkedéssel, akkor megolvadna szíve a hála tüzében Isten szeretetéért. Akkor alázattal csodálnánk az isteni bölcsességet, amely eltervezte a kegyelem titkát. {5T 749.1}   

***** {5T 749}