× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, vagy nincs lektorálva.

Intézményeink szükségletei

Az Úr Lelke időről időre sarkall, tegyek tanúságot, hogy a lehető legjobb tehetségeket kell megszereznünk különböző intézményeink és a szolgálat többi területe számára. Eddig még nem voltunk elég gondosak, hogy a legkitűnőbb tehetségeket kössük le munkánk ágazataiban. Felelős vezetőink legyenek alkalmasak erre a feladatra. Válogassunk össze olyan embereket, akiket Isten tanítani tud, s akiket majd bölcsességgel és értelemmel tüntethet ki, amint Dániellel tette. Legyenek gondolkodó férfiak, akik magukon viselik Isten pecsétjét, s akik szüntelen növekednek a szentségben, az erkölcsi méltóságban s kötelességeik megértésében. Legyenek imádkozó férfiak, akik feljönnek a hegyre, s onnan szemlélik Isten dicsőségét s azoknak a menynyei lényeknek a méltóságát, akiket Isten arra rendelt, hogy munkáját irányítsák. Akkor, akár Mózes, ők is követni fogják a mintát, amelyet a hegyen kaptak. Éberek lesznek, hogy a rendelkezésre álló legkiválóbb tehetségeket építsék be a munkába. Ha növekedő férfiak lesznek, megszentelt értelemmel, ha hallgatnak Istenre s felfognak minden egyes mennyből eredő fénysugarat, akkor majd, akár a nap, változatlan pályát követnek, és növekedni fognak bölcsességben és az Isten előtti kedvességben. {5T 549.2}   

Kiadónk az evangélizáció fontos területe. Minden alkalmazottja éljen annak tudatában, hogy Isten hívta életre a kiadót, s hogy a menny a szívén viseli azt. Legyen széles látókörű és megszentelt ítélőképességű mindenki, aki részt vesz az irányításban. Ne pazarolják az Úr pénzét meggondolatlanságból, vagy mert nincs üzleti érzékük. Azzal se kövessenek el hibát, hogy nem eléggé átfogó terveket fogadnak el és kisebb képességű emberekre bízzák a feladatokat, mert ezáltal korlátok közé szorítják a munkát. {5T 550.1}   

Ismételten figyelmeztettek rá, hogy olyan emberek vezessék összes intézményünket, akik lelkiképpen ítélik meg a dolgokat, s nem szövik az irányításba saját téves nézeteiket és terveiket. Nem szabad olyanokra hagynunk ezt az területet, akik összekeverik a szentet a közönségessel, akik Isten munkáját a földi dolgokkal egy szintre helyezik, s ugyanolyan közönségesen igazgatják, mint világi ügyeiket. Amíg nem vesszük fel intézményeinkbe azokat, akik széles látókörű gondolkodók, akik a munka növekedésével és emelkedett jellegével összhangban tudnak tervezni, mindaddig hajlandóság mutatkozik arra, hogy korlátok közé szorítsunk minden tettet, s így gyalázatot hozzunk Istenre. Bárcsak mindazok, aki felelősséget viselnek Isten ügyében, felemelkednének a magasztosabb, szentebb légkörbe, ahol minden kereszténynek élnie kellene! Ha ezt tennék, a munka, amelyet képviselnek, emelkedett lenne, szent méltóságot nyerne – s ők maguk is. Így mindazok tisztelnék őket, akikkel kapcsolatba kerülnek. {5T 550.2}   

Azok között, akiket intézményeinkben alkalmazunk, olyan emberek voltak és vannak, akik nem keresik Isten tanácsát, akik nem szabják magukat az igazság magasztos elveihez, amelyeket Isten fektetett le igéjében, s akiknek emiatt komoly jellemhibáik vannak. Ez lett annak a következménye, hogy a lehető legnagyszerűbb munka, amelyet valaha is halandókra bíztak, elcsúfult a hibás vezetés miatt. Pedig ha a menny szabályait alkalmazták volna uralkodó elvként, akkor sokkal jobban megközelítették volna a tökéletességet a munka valamennyi területén. {5T 550.3}   

Akiket vezető állásba helyezünk, legyenek eléggé nagyvonalúan gondolkodó emberek, hogy meg tudják becsülni a kiművelt szellemű személyeket, s felelősségük arányában jutalmazzák őket. Igaz, hogy akik Isten munkájába lépnek, ne tegyék csupán a fizetésért, hanem inkább Isten dicsőségére, az ügy fejlődéséért s a halhatatlan örökségért. Mégse várjuk el, hogy akik pontosan és alaposan el tudnak végezni olyan munkát, amely figyelmes és lelkiismeretes igyekezetet követel, ne kapjanak bőkezűbb jutalmat, mint a kevésbé szakképzett emberek. Pontosan fel kellene becsülnünk a tehetségeket. Akik nem tudják megbecsülni a jó munkát és az igazi képességeket, azok ne legyenek intézményeink irányítói, mert csak korlátok közé szorítják a munkát, s alacsony szintre züllesztik le. {5T 551.1}   

Hogy intézményeink annyira virágzóak legyenek, ahogyan Isten tervezte, ahhoz több megfontolásra, több komoly imára van szükség, mellyel lankadatlan lelkesedés és lelki buzgalom párosul. A megfelelő munkások bevonása talán többe kerül, végül mégis megtakarítunk vele. Bár szükséges, hogy mindenképpen takarékoskodjunk, rá fogunk jönni, hogy ha úgy takarékoskodunk, hogy azokat alkalmazzuk, akik alacsony fizetésért hajlandók dolgozni, teljesítményük is arányos lesz a fizetésükkel, a következmény pedig veszteség lesz. A munka leromlik, az ügy lenézett lesz. Fivéreim, takarékoskodjatok csak, ahogy tudtok személyes ügyeitekben – amikor házat építetek vagy ruhákat vesztek, amikor étkeztek és a többi kiadásotokban –, de ne vezessétek be, hogy a szűkmarkúság, amely kizárja Isten ügyéből a rátermett és igaz erkölcsi értékkel bíró embereket, akadályozza a munkát. {5T 551.2}   

Az olimpiai játékoknál, amelyekre Pál hívja fel a figyelmünket, a résztvevőktől elvárták a legalaposabb felkészülést. A sportágak edzői foglalkoztak velük hónapokon át, hogy erőssé és rugalmassá tegyék izmaikat, emellett a legegészségesebb étrenden kellett élniük, s olyan ruhákat viseltek, amelyek szabad mozgást tettek lehetővé számukra. Ha azokat, akik földi megtiszteltetéséért versenyeztek, ilyen szigorú fegyelemnek vetették alá, mennyivel inkább szükséges az Úr munkáját végzők számára, hogy alaposan fegyelmezzék és felkészítsék magukat, ha eredményesek akarnak lenni! Előkészületüknek mennyivel alaposabbnak, lelkiismeretességüknek és lemondó igyekezetüknek mennyivel szigorúbbnak kellene lennie, mint a földi dicsőségre vágyóknak, mert a mennyei dolgok sokkal értékesebbek, mint a földiek. Gondolkodásukat csakúgy, mint izmaikat, eddzék a legszorgalmasabb és legszívósabb erőfeszítés segítségével. A siker útja nem sima út, amelyen hintók visznek minket, hanem göröngyös ösvény, tele olyan akadályokkal, melyeken csak türelmes, fárasztó munkával juthatunk túl. {5T 552.1}   

Az Isten ügyéért tevékenykedők gondolataiba kellett volna vésni annak fontosságát, hogy képezniük kell magukat a munkára. Csiszolatlan, fegyelmezetlen képességeikkel csak tökéletlen munkát végezhetnek. De ha bölcs és megszentelt életű tanítók nevelik őket, s Isten Lelke a vezetőjük, akkor nemcsak maguk tudnak majd jó munkát végezni, hanem munkatársaikat is taníthatják. Szüntelenül igyekezniük kell tehát, hogy megtanulják, hogyan is végezhetnék ésszerűbben a munkájukat. Senki se lustálkodjék és tétlenkedjék, hanem mindnyájan igyekezzenek felemelni és nemesíteni magukat, nehogy téves felfogásuk miatt ne ismerjék fel a munka emelkedettségét, s a maguk véges mértékéhez húzzák le azt. {5T 552.2}   

Láttam, hogy számos területen egyáltalán nem megfelelő könyvvitel folyik. A könyvelés mindig is fontos része a munkának, ezért intézményeinkben, de az evangéliumhirdetés minden területén is égető szükség van a szakemberekre. Olyan munka ez, amely megköveteli a tanulást, mielőtt valaki pontosan és gyorsan, aggodalmak és túlzások nélkül tudná végezni. Mi mégis szégyenletesen elhanyagoltuk a rátermett emberek képzését erre a szakmára. Szégyenteljes dolog, ha hibásan és pontatlanul végzünk olyan roppant fontos munkát, mint a miénk. Isten annyira tökéletes munkát vár el tőlünk, amennyire emberi lényektől csak kitelik. Gyalázatot jelent a szent igazságra, de Szerzőjére is, ha másképp dolgozunk. Láttam, hogy ha intézményeink dolgozói nem vetik alá magukat Isten akaratának, akkor összhang nélkül tevékenykednek, és nincs egység közöttük. Ha mindnyájan engedelmeskedünk az Úr irányításának, akkor Ő lesz a parancsnokunk, azonban mégis szükség van olyan látható vezetőre, aki féli Istent. Az Úr soha nem fogad el felületes, rendetlen munkásokat. A csökönyös és engedetlen embereket sem fogja előre és felfelé vezetni a nemes magaslatokra, a biztos győzelemre. Lelki életünk magasba ívelése bizonyítja, ha Jézus uralja szívünket. Szívünk lesz Isten temploma és trónja. Szívünkön át árasztja szét békéjét, örömét és szeretetének áldott gyümölcseit. „Ti az én barátaim vagytok – mondja Krisztus –, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.” (Jn. 15:14) {5T 553.1}   

Intézményeink mélyen alatta maradnak annak, amilyennek Isten szeretné látni, mert munkásaink közül sokan nem tartanak fenn közösséget Vele. Ezek nem fejlődő emberek. Nem tanulnak szüntelen Jézustól, ezért nem válnak egyre eredményesebbekké. Ha közelebb húzódnának Jézushoz és keresnék a segítségét, akkor velük járna és szólna is hozzájuk. Ő lenne a tanácsadójuk mindenben. Mennyei bölcsességgel és értelemmel ajándékozná meg őket, mint Dánielt. {5T 553.2}   

Már évekkel ezelőtt tudtomra adták, hogy népünk messze lemaradt az ismeret megszerzésétől, mely képesítené őket, hogy a bizalom állásait töltsék be. A gyülekezet minden tagja tegyen erőfeszítéseket, hogy nevelje magát a Mesterért végzett munkára. Az Úr mindenkinek kötelességet szabott, képességeivel arányban. Még most, a tizenegyedik órában is felrázhatjuk magunkat! Neveljünk komoly képességű embereket, hogy amíg felelős állásokat töltenek be, tanítással és példamutatással neveljenek mindenkit, aki kapcsolatba kerül velük. {5T 554.1}   

Önző nagyravágyásból sokan maguknak tartják meg a tudást, melyet pedig továbbadhatnának. Mások nem veszik maguknak azt a fáradságot, hogy tanítsanak. Pedig ez a lehető legjobb munka, amit Jézusért elvégezhetnének. Krisztus mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt. 5:14) Hassunk oda hát, hogy fényünk világítson az embereknek. {5T 554.2}   

Ha megfogadtunk volna mindent, amit az Úr már előbb szólt ezekről, akkor intézményeink ma sokkal magasztosabbak és szentebbek volnának. A hívek azonban megelégedtek a szerényebb eredményekkel. Nem törekedtek teljes erejükkel arra, hogy növeljék szellemi, erkölcsi és testi képességeiket. Nem értették meg, hogy Isten ezt várja el tőlük. Nem gondoltak arra, hogy Krisztus azért halt meg, hogy ők ezt a munkát végezhessék. Az lett ennek a következménye, hogy közelről sem olyan okosak, annyira képzettek, hogy igazán gondolkodni és tervezni tudjanak. Erényt erényhez, ismeretet ismerethez ragaszthattak volna, erősekké válhattak volna az Úrban. Ők mégsem ezt tették. Ezért most mindnyájan lássunk tántoríthatatlan határozottsággal munkához, hogy fölemelkedhessünk. Nem több emberre, hanem a szakképzettebb és megszenteltebb munkásokra van most szükség. {5T 554.3}