Isten tudomásomra hozta, hogy hűtlenek mindazok, akik ismerik ugyan az igazságot, mégis engedik, hogy világi érdekek foglalják le erejüket. Megakadályozzák, hogy az igazság fénye tetteik által megvilágítsa mások útját. Majdnem minden képességüket arra összpontosítják, hogy e világ okos, élelmes fiaivá váljanak. Elfeledik, hogy Isten az Ő ügyének fejlesztésére adta képességeiket. Ha teljesítenék kötelességüket, sokakat vezethetnének a Mesterhez. Hanyagságuk miatt azonban sokan elvesznek. Isten felszólítja azokat, akik ismerik akaratát, hogy engedelmeskedjenek szavának. A gyöngeség, a kétfelé sántikálás és határozatlanság Sátán támadását zúdítja fejükre, s akik hagyják megerősödni e vonásokat, azokat menthetetlenül elsöprik a kísértések hullámai. Mindenkitől, aki Krisztus nevét vallja, elvárható, hogy felnövekedjék Krisztus, a keresztények élő vezetője teljességének mértékére. {5T 263.2}
Az élet sok veszélyes szakaszán vezetőre van szükségünk, amint a hajónak révkalauz kell a homokzátonyok között vagy a sziklás folyón. Hol találunk ilyen vezetőre? A Bibliához utasítunk benneteket, kedves testvéreink. A Bibliát Isten ihlette, szent emberek írták. Pontosan és világosan megmutatja mind az ifjak, mind az idősek kötelességeit. Emelkedetté teszi a gondolkodásunkat. A Biblia a jellem tökéletes mértékét tárja elénk, csalhatatlan útmutató minden körülmények között, egészen életünk végéig. A Biblia lecsillapítja szívünket, szent örömmel tölti el lelkünket. Fogadjátok el mint tanácsadótokat, mint mindennapjaitok mértékét. {5T 264.1}
Igénybe kell vennünk a kegyelem valamennyi eszközét, hogy szívünk Isten szeretetében bővelkedjék, „hogy el tudjátok bírálni, mi a helyes. Akkor tiszták és kifogástalanok lesztek Krisztus napjára, és bővelkedni fogtok az igaz élet… gyümölcseiben.” (Fil. 1:10–11) Keresztény életünknek erősödnie, izmosodnia kell. A Szentírásban elénk tárt magas színvonalat el lehet, s el is kell érnünk, ha Isten gyermekei akarunk lenni. Nem topoghatunk egy helyben. Vagy előrehaladunk, vagy visszaesünk. Lelki jellegű ismeretekkel kell bírnotok, hogy „felfoghassátok minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége, megismerjétek Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetét, és beteljetek Isten egész teljességével” (Ef. 3:18–19). {5T 264.2}
Sokan, bár értelmes igazságismeretre tettek szert, és nagyszerűen tudják érvekkel védelmezni az igazságot, mégsem tesznek semmit Krisztus országának építéséért. Találkozunk velük időről időre, de nem tesznek bizonyságot a keresztény élet friss tapasztalatairól, nem számolnak be a szent háború új győzelmeiről. Ehelyett azt vesszük észre, hogy megszokott gépiességgel ismételgetik ugyanazt, ugyanazok a kifejezések uralkodnak imájukban és beszédükben. Imájukból hiányzik az új hang, nem fejez ki mélyebb ismereteket Isten dolgaiban, sem buzgóbb, élőbb hitet. Nem élő növények az Úr kertjében, amelyek új hajtásokat és leveleket növesztenek, és a szent élet hálás illatát sem árasztják. Ők nem fejlődő keresztények. Nézeteik és terveik korlátok közé szorultak, gondolkodásuk nem fejlődött, nem gyarapították a keresztény ismeretek kincseit. Nem erre fordították erejüket, nem tanulták meg Isten szemével látni az embereket. Gyakran megszenteletlen vonzalom sebzi a lelkeket és megbénítja az Isten ügyéért végzett munkát. Borzalmas ez a lelki pangás, amely most uralkodik. Sokan külsőséges keresztény életet élnek, s azt állítják, hogy bocsánatot nyertek bűneikre, mégis annyira szűkölködnek Krisztus ismeretében, mint a bűnösök. {5T 264.3}
Testvéreim, fogyatékos keresztény növekedésre vágytok-e, vagy pedig egészségesen kívántok fejlődni a lelki életben? Ahol lelki egészség van, ott a növekedés is látható: Isten gyermeke férfiúvá vagy nővé válik Krisztusban. Ennek a tökéletesedésnek nincs határa. Ha Isten szeretete a lélek élő elve, akkor eltűnnek a korlátolt nézetek, szeretet, egyszersmind elvhűség itatják át a figyelmeztetéseket és feddéseket, és megerősödik a munkára, terhek viselésére, felelősségek vállalására való hajlandóság. {5T 265.1}
Vannak, akik nem szeretnek önzetlen munkát végezni. Türelmetlenség tör a felszínre, ha felelősségvállalásra szólítják fel őket. Mi szükség, mondják, nagyobb ismeretre, mélyebb vallásos életre? Ez a kérdés mindent elárul. Azt képzelik, hogy „gazdagok és dúsgazdagok, semmire sincs szükségük” (Jel. 3:17), míg az Úr nyomorultnak és szánalomra méltónak, vaknak és mezítelennek nyilvánítja őket. Nekik mondja a hű tanúbizonyság: „Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megtisztult aranyat, hogy meggazdagodj, fehér ruhát, hogy felöltözködj, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged, és kenetet, hogy megkend szemedet és láss.” (Jel. 3:18) Önelégültséged egymagában is bizonyítja, hogy mindenben szűkölködsz. Lelki beteg vagy, és Jézusra, orvosodra van szükséged. {5T 265.2}
A Szentírásban az igazság ékköveinek ezrei rejtőznek, s a felületes kutató nem talál rájuk. Az igazság tárnái kimeríthetetlenek. Minél többet kutatjátok az írásokat alázatos szívvel, annál inkább feléled érdeklődésetek, s annál hangosabban kiáltotok föl Pállal: „Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily megfoghatatlanok szándékai, mily kifürkészhetetlenek útjai!” (Rm. 11:33) Mindennap valami újat kellene tanulnotok a Szentírásból. Kutassátok, mintha rejtett kincset keresnétek, mert az örök élet igéit tartalmazzák. Imádkozzatok bölcsességért, hogy megérthessétek e szent írásokat. Ha ezt tennétek, új dicsőségekre bukkannátok Isten szavában. Tudnátok, hogy új és drága világosságot kaptatok olyan kérdésekben, amelyek az igazsághoz kapcsolódnak, s a Szentírás folyamatosan új értéket jelentene számotokra. {5T 266.1}
„Közel van az Úr nagy napja, közel van és igen siet.” (Sof. 1:14) Jézus így szól: „Íme, hamar eljövök.” (Jel. 22:12) Tartsuk e szavakat állandóan szem előtt! Cselekedjünk úgy, mint akik valóban elhittük, hogy az Úr eljövetele közel van, és hogy zarándokok és idegenek vagyunk a Földön. Be kell fognunk Isten gyülekezetének éltető erőit megújulásunk mélyreható munkájába. A gyülekezet minden tagja legyen Isten tevékeny megbízottja. „Általa van mindkettőnknek szabad útja egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, melynek maga Krisztus Jézus a szegletköve. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr templomává.” (Ef. 2:18–21) Különleges munka ez, amelyben teljes összhangban, a lelkület egységében és a béke kötelékében kell helytállnunk. Ne engedjünk teret a bírálgatásnak, kétségeknek és hitetlenségnek! {5T 266.2}
Az említett egyházterületek évekkel vannak elmaradva. Némelyek azt képzelték magukról, hogy erősek és Krisztusban megalapozottak, mégis, a Szentlélek munkájának megértésében és tapasztalati megismerésében csak olyanok, mint a karon ülő gyermekek. Többéves hitélet után is csak a legelemibb részét értik a hit és a tanítás nagyszerű rendszerének, amelyből a keresztény vallás felépül. Nem tudják felfogni, hogy csak tökéletes jellemet jutalmaz majd a dicséret: „Jól van, jó és hű szolgám!” (Mt. 25:21) {5T 266.3}
Testvéreim, kötelességetek, boldogságotok, hasznavehetőségetek és végső üdvösségetek érdekében tépjétek el a romlandó világ szeretetének kötelékeit. Van megszenteletlen vonzalom is, amelyre epekedő szentimentalizmus jellemző, s amely földi, érzéki. Némelyeknek közületek súlyos erőfeszítéssel kell ezt legyőzniük, és változtatniuk életükön, mert nem kapcsolódtak Izrael Erősségéhez, ezért minden képességük elgyengült. Most hangos felhívás szól hozzátok, hogy szorgalmasan éljetek a kegyesség minden eszközével, hogy jellemetek átalakulhasson, s érett férfiúságra növekedhessetek Jézus Krisztusban (Ef. 4:13). {5T 267.1}
Ragyogó győzelmeket arathatunk, ha megnyerjük ezeket az ütközeteket, de elveszíthetjük a mennyet, ha veszítünk a csatákban. Az érzéki szívet feszítsük meg, mert erkölcsi romlásra hajlik, aminek halál a vége. Semmi sem segít az emberen, csak az evangélium életadó hatása. Imádkozzatok, hogy a Szentlélek hatalmas ereje, megelevenítő, gyógyító, átformáló hatalma mintegy áramütésként érje bénult lelketeket, s töltse meg minden idegszálatokat az új élet pezsgésével, helyreállítva bennetek a lelki egészséget, kimentve a halott, földi, érzéki állapotból. Így lesztek részeseivé az isteni természetnek, és így menekültök meg a romlottságtól, amely a kívánság által uralja a világot, lelketek pedig annak képmását tükrözi vissza, akinek sebeivel gyógyultunk meg (Ésa. 53:4–5). {5T 267.2}
Az Úr azt várja, hogy a tized és az adományok által juttassunk vissza hozzá bizonyos részt abból, amit kölcsönadott nekünk. Ezeket az adományokat az alázatos engedelmesség tetteiként fogadja el tőlünk, s annak jeleként, hogy hálásan elismerjük iránta való kötelezettségünket áldásaiért, amelyeknek örvendezünk. Adakozzunk hát jókedvvel. Szóljunk mi is Dáviddal ekként: „Minden Tőled jön, s azt is a Te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked.” (I. Krón. 29:14) Többet visszatartani annál, mint ami elégséges, szegénységhez vezet. Az Úr végtelenül türelmes, megvizsgál és próbára tesz mindenkit, de az átok bizonyosan utoléri az önző, világot szerető híveket. Isten jól ismeri a szíveket, minden gondolat, minden szándék nyitott könyv előtte. Így szól hozzánk: „Aki tisztel engem, azt én is megtiszteltetésben részesítem, aki azonban megvet engem, azt megszégyenülés éri.” (I. Sám. 2:30) Tudja, kit áldjon meg és ki érdemel átkot. Nem téved, mert tetteinkről és szavainkról az angyalok vezetnek jegyzőkönyvet. {5T 267.3}
A pusztában, mielőtt Istennek szenthelyet építettek volna, alapos előkészületeket kellett tenniük Izrael fiainak. Mint minden kincsük jogos tulajdonosa, az Úr adakozásra szólította fel népét. De csak azt fogadta el, amit szívesen hoztak elé, s ők jókedvvel adakoztak: „A nép sokkal többet hoz, mint ami szükséges annak a munkának az elvégzéséhez, amelyet az Úr el akar végeztetni.” Ekkor Mózes kihirdette a táborban: „Sem férfi, sem asszony ne hozzon semmi többet a szentély készítéséhez. A nép tehát abbahagyta az adakozást. Amit eddig adakoztak, az is több volt, mint amennyi a szentély építéséhez kellett.” (II. Móz. 36:4–6) {5T 268.1}
Ha korlátolt gondolkodású emberek lettek volna jelen, rémülten nézték volna az adakozást. Akár Júdás, megkérdezték volna: „Mire jó ez a pazarlás?” Miért nem a legolcsóbb anyagokat használják? A szenthely azonban nem emberek, hanem a menny Istenének dicsőségére épült. Isten pedig pontosan előírta az építkezés részleteit, így tanítva az embereket arra, hogy Ő mindenható és felséges lény, akit tisztelettel és félelemmel kell imádniuk. {5T 268.2}
Az épületnek, ahol Istent imádták, az Ő jelleméhez és fenségéhez illően kellett épülnie. Akadnak kis gyülekezetek, amelyek mindig is kicsik maradnak, mert a tagok a saját érdekeikkel tolakodnak Isten ügyének érdekei elé. Míg maguknak nagyszerű, kényelmes házakat építenek, s azután is szüntelenül azon igyekeznek, hogy még szebbé, kényelmesebbé tegyék, Isten tiszteletére mégis megelégednek a legalkalmatlanabb hellyel, ahol pedig az Úr szent jelenlétében kellene összegyűlniük. Elcsodálkozhatnak, hogy Józsefnek és Máriának istállóban kellett szállást találnia, s hogy Megváltónk ott született. Mégis magukra költik jövedelmük legnagyobb részét, az istentiszteleti helyet azonban szégyenletesen elhanyagolják. Hányszor elmondják: „Nem jött még el az idő, hogy újjáépítsük az Úr templomát!” De az Úr ezt feleli nekik: „Ugye, annak már itt az ideje, hogy kényelmes házakban lakjatok, noha az a hajlék romokban hever?” (Agg. 1:2–4) {5T 268.3}
Takaros és vonzó legyen a helyiség, ahol Jézus találkozik népével. Ha valahol csak kevés hívő él, építsetek ízléses, de szerény hajlékot, s szenteljétek Istennek, hívjátok meg Jézust vendégeteknek. Hogyan is tekint az Úr népére, amikor körülveszik magukat minden kényelemmel, amit a szív kívánhat, s mégsem pirul az arcuk amiatt, hogy csűrben, valami leromlott, használaton kívüli épületben, vagy olcsó, elhagyott lakásban jönnek össze Istent imádni. Fáradoztok barátaitokért, pénzt is költötök rájuk, hogy mindent a lehető legvonzóbbá tegyetek körülöttük – de Jézus, a menny Felsége, a királyok Királya és az uralkodók Ura, aki mindent odaadott értetek, még drága életét is, csak kevéssel tiszteltetik jobb hellyel annál az istállónál, amely az Ő első otthona volt. Tekintsünk kissé Isten szemével erre az ügyre, vizsgáljuk meg indítékainkat, vegyük alaposan szemügyre a hitünket! {5T 269.1}
„Isten a jókedvű adakozót szereti.” (II. Kor. 8:7) Akik szeretik Istent, bőkezűen és jókedvvel adakoznak, hogy ezzel dicsőségét szolgálják. Az Úr sohasem várja el népétől, hogy többet adjanak, mint amennyi telik tőlük, de szívesen veszi és megáldja a lehetőségeik szerinti hálaadományukat. Készséges engedelmesség és tiszta szeretet kössön az oltárhoz minden Istennek ajánlott áldozatot, mert Ő gyönyörködik az ilyen adakozásban. Ám akik sajnálják, amit adnak, azok csak megbántják az Urat. Amikor a gyülekezet vagy az egyes hívek szeretet nélkül hozzák áldozataikat, sőt inkább korlátozni szeretnék a munkánk fejlesztésére fordított költségeket, akkor félreérthetetlenül bizonyítják, hogy nincs élő kapcsolatuk Istennel. Nem értenek egyet tervével és munkamódszereivel, és az Úr nem is fogja megáldani őket. {5T 269.2}
Isten építőmunkásai vagyunk. Arra az alapra kell tehát építenünk, amelyet Ő készített elő. Senki ne építkezzék a saját alapjára, függetlenülve Isten elgondolásaitól. Vannak hűségesek, akiket Isten tanácsadónak hívott el, akiket Ő tanított, s akik szívvel-lélekkel az Úr ügyéért élnek. Becsüljük nagyra őket a munkájukért. Vannak, akik a saját elképzeléseiket akarják megvalósítani – nekik meg kell tanulniuk elfogadni Isten tanácsát, s testvéreikkel is egyetértésben dolgozni, máskülönben kételyt és viszályt vetnek, s ezt is aratják majd. Isten akarata, hogy munkásai engedelmeskedjenek egymásnak. Következetesen, egységben, józan ítélőképességgel kell dolgoznunk. Isten az egyetlen elégséges segítőnk. Igéje és Lelke által kapjuk a népét kormányzó törvényeket, a gondolkodásunkat és tetteinket meghatározó elveket. Ha Isten gyermekei szeretik Igéjét és engedelmeskednek neki, akkor a világosságban járnak, s nem adnak alkalmat arra, hogy az emberek megbotránkozzanak miattuk. Nem fogadják el a világ gondolkodásmódját, hanem a Biblia kijelentéseire figyelve tevékenykednek. {5T 270.1}
Isten elítéli a népe között elharapózott önzést. A Szentírás bálványimádásnak nevezi a másik ember értékeinek kívánását. „Semmiféle kapzsinak vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában.” (Ef. 5:5) Sokakkal az a baj, hogy túlságosan kishitűek. Akár a példázatbeli gazdag ember, raktáraikba gyűjtve szeretik látni a kincseiket. Figyelmeztetnünk kell a világot, s Isten azt akarja, hogy teljesen szánjuk magunkat erre a munkára, a híveket mégis annyira leköti a pénzszerzés, hogy nem marad idejük törődni Krisztus keresztjével. Sem idejük, sem hajlandóságuk nincs arra, hogy Isten ügyére fordítsák az értelmüket, adottságaikat és erejüket. {5T 270.2}
Testvéreim, legyen gyűlöletes számotokra az Isten ügyével és munkájával kapcsolatos korlátolt gondolkodásmódotok! Szeretném, ha megértenétek: Krisztus óriási áldozatot hozott értetek. Szegénnyé lett, hogy nincstelensége által örök kincsek birtokosai lehessetek. Az örök dicsőség iránti közönyösségetekkel ne szomorítsátok meg az angyalokat, s ne kényszerítsétek őket arra, hogy szégyenkezve, elborzadva rejtsék el arcukat. Rázzátok le a fásultságot, élesszétek fel Istentől kapott képességeiteket, s dolgozzatok az emberekért, hiszen értük halt meg Krisztus! Ha a Megváltó nyájába hozzuk őket, az örökkévalóság véget nem érő korszakain át élnek majd. S mégis a lehető legkevesebbet szándékoztok tenni üdvösségükért, mialatt ti, akár az az ember, aki egyetlen talentumot kapott, a földbe akarjátok rejteni javaitokat! Mint a megbízhatatlan szolga, azzal vádoljátok Istent, hogy ott is arat, ahol nem vetett, ott is gyűjt, ahol nem szórt! {5T 271.1}
Minden, amink van, és amik vagyunk, Isten tulajdona. Mondjátok hát szívetekből: „Minden Tőled jön, s azt is a Te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked.” (I. Krón. 29:14) „Tiszteld az Urat minden vagyonodból, minden bevételed elejéből.” (Péld. 3:9) Pál inti korinthusi testvéreit a keresztény jótékonyságra: „Amint mindenben kitűntök: hitben, beszédben, tudásban, minden buzgóságban, s az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a jótékonyságban is.” (II. Kor. 8:7) A Timóteushoz írt levélben ezt olvassuk: „E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne kérkedjenek, és ne a bizonytalan vagyonban reménykedjenek, hanem az élő Istenben, aki bőven megad nekünk mindent a megélhetésünkre. Legyenek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az örök életet.” (I. Tim. 6:17–19) {5T 271.2}
A bőkezűség nem jön magától. Nem válik véletlenül a tulajdonságunkká, ápolnunk kell ezt az erényt. El kell határoznunk, hogy tisztelni fogjuk Istent a vagyonunkból, és nem engedjük, hogy bármi megkísértsen, hogy megraboljuk Őt a tizedtől és adományoktól. Értelmesen, módszeresen és folyamatosan kell jótékonykodnunk az emberekkel, és kifejeznünk hálánkat Istennek a bőkezűségéért. Sokkal szentebb kötelesség ez, mintsem hogy a véletlenre, ösztöneinkre vagy érzéseinkre bízhatnánk. Rendszeresen tegyünk félre Isten ügyére, hogy ne tulajdonítsuk el tőle a részt, amelyre igényt tart. Amikor Istent csaljuk meg, magunkat is megcsaljuk. Lemondunk a mennyei kincsről, hogy több kincsünk legyen a Földön. Olyan veszteség ez, amelyet nem engedhetünk meg magunknak. Ha úgy élünk, hogy miénk lehet Isten áldása, akkor mulandó ügyeinkben is megsegít áldó keze. De ha ellenünk emeli karját, meghiúsíthatja minden tervünket, és gyorsabban szétszór, mint ahogy mi gyűjteni tudunk. {5T 271.3}
