Csodálatos és komoly igazságot bízott ránk az Úr, melyért mi vagyunk felelősek. Sokan mégis mint élettelen, hideg elméletként hirdetik az igazságot. Igehirdetés igehirdetés után hangzik el hittételekről az emberek előtt, akik jönnek-mennek, akik közül egyeseknek sosem nyílik kedvezőbb alkalmuk meggyőződni, és Krisztushoz térni. Kitűnő alkalmakat szalasztunk el azáltal, hogy bonyolult előadásokat tartunk, magunkat fitogtatva, de Krisztust nem magasztalva. Az igazság elmélete – élő istenfélelem nélkül – képtelen elűzni a lelket körülvevő sötétséget. {4T 313.3}
Gyakorta az igazság legbecsesebb ékkövét silányítják erőtlenné azok az okoskodó szavak, melyekbe burkolják, miközben hiányzik az előadásból Isten Lelkének ereje. Krisztus az igazság egyszerűségében, közvetlen őszinteségében hirdette az igazságot, s nemcsak a legmagasabbakat érte el, hanem a föld legalantasabbjait is. Az igehirdető, aki Krisztus követe és Krisztus képviselője a földön, s aki megalázza magát, szerényen viselkedik, hogy Isten dicsőüljön meg, az ékesszólás valódi minőségével fog rendelkezni. Az igazi istenfélelem, az Istennel való közeli kapcsolat, s Krisztus ismeretének mindennapos, élő megtapasztalása ékesszólóvá teszi a dadogó nyelvet is. {4T 314.1}
Elszomorodik a szívem, mikor látom a hiányokat az ifjú gyülekezetekben, amint látom és megértem súlyos szükségletüket a gyakorlati istenfélelem terén, és hiá-nyosságukat az igaz vallásos tapasztalatban. Tudom, hogy az igazság üzenetét hordozók nem tanítják őket az összes szükséges pontra, hogy Jézus Krisztus kiegyensúlyozott jellemét tökéletesíthetnék. Az igazság tanítói sokáig elhanyagolhatják ezeket. Az örömüzenetről szólva mondja Pál: „Ennek lettem szolgája az Istentől értetek kapott hívatásnál fogva, hogy Isten igéjét érvényre juttassam: azt a titkot, mely századok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta közölni Isten, micsoda fölséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok, (figyeljünk föl a titok magyarázatára): Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. Mi őt hirdetjük, intünk, és teljes bölcsességgel oktatunk minden embert, hogy Jézus Krisztusban tökéletessé tegyünk mindenkit. Ezért fáradok és küzdök az ő erejével, amely hatásosan működik bennem.” {4T 314.2}
Isten szolgái itt ismerhetik föl pontosan körülírva kötelességüket, minősítésüket, s Isten kegyelmének működő hatalmát. Isten a közelmúltban jónak látta közölni a sokakban föllelhető súlyos hiányosságokat, noha Krisztus képviselőinek vallják magukat. Röviden, ha hiányos a hitük, s a gyakorlati istenfélelem ismerete, akkor nemcsak tulajdon lelküket csalják meg, hanem elmulasztják kötelességüket, hogy Jézus Krisztusban tökéletessé tegyenek mindenkit. Sok igazsághoz vezetett hiányos az igaz istenfélelem terén. Az igazság elméletével talán rendelkeznek, mégsem térnek meg alaposan. Szívük érzéki marad. Nem élnek Krisztusban, s Krisztus sem él bennük. Az Isten szolgájának kötelessége, hogy hirdesse az igazság elméletét; mégsem szabad megelégednie csupán ennyivel. Tegye magáévá a Pál nézetét: „Ezért fáradok és küzdök az ő erejével, amely hatásosan működik bennem.” {4T 314.3}
A főpásztorral való élő kapcsolat a Krisztus életerős képviselőivé, valóban a világ világosságává teszi a bojtárokat. Hitünk valamennyi pontjának ismerete valóban elengedhetetlen, de ennél is fontosabb, hogy az igehirdető maga megszentelődjék az igazság által, melyet hirdet, hogy meg tudja világítani hallgatói lelkiismeretét – tudatát. Az előadássorozat egyetlen órája se álljon kizárólag elméletből. Egyetlen hosszú, fárasztó ima se hangozzék el. Az ilyen imák úgysem jutnak el Isten fülébe. Sok-sok untató, egyhangú, papoló imát hallottam már, amire egyrészt semmi szükség, másrészt helyénvaló sem volt. A feleannyi szóval fölajánlott ima, buzgón és hittel elmondva, meglágyította volna a hallgatók szívét. Ehelyett láttam, hogy türelmetlenül várnak, mintegy kívánva, hogy végre minden egyes szó az utolsó legyen. Ha az igehirdető addig küzdött volna Istennel szobájában, míg azt nem érezte volna, hogy hite megragadja az örök ígéretet: „Kérjetek és adnak nektek”, akkor egyenesen a tárgyra tért volna, komolyan és hittel azt kérve, amire szüksége volt. {4T 315.1}
Megtért istenszolgáira van szükségünk; máskülönben a munkásságunk által alapított gyülekezetek, mivel magukban véve nincs gyökerük, képtelenek lesznek helytállni. Krisztus hű szolgája lelkére veszi, lelkén viseli a terhet. Az ilyen nem fog ráéhezni a népszerűségre. A keresztény igehirdető sose lépjen a szószékre, míg előbb Istent nem kereste kamrájában, míg közeli kapcsolatra nem lépett vele. Az igehirdető alázatos-szerényen Istenhez emelheti, s a kegyelem harmatjával frissítheti föl lelkét, mielőtt az emberekhez szólna. A Szentlélek kenetével rajta, hordozva a felelősséget a hallgatóiért, nem fogja elbocsátani a gyülekezetet anélkül, hogy Krisztust, a bűnös egyedüli menedékét ne hirdetné nekik; anélkül, hogy szívbe markoló fölhívásokat ne intézne hozzájuk. Hisz talán soha többé nem találkozik hallgatóival Isten nagy napjáig. {4T 315.2}
A Mester, aki kiválasztotta őt, ismeri mindenki szívét, ezért oly nyelvet és szavakat fog adni szájába, hogy szólni tudja az igéket, melyeket kellő időben és kellő erővel szólnia kell. S akik valóban meggyőződtek a bűnről, akiket elbájolt Krisztus, az út, az igazság, az élet, azok elég tennivalót találnak anélkül, hogy az igehirdetőt magasztalnák és tömjéneznék. Krisztust és szeretetét emelik minden emberi eszköz fölé. Szem elől veszítik az embert, mert Krisztust magasztalják, ö lesz a gócpont. Sokan az igehirdetőhöz térnek meg, noha maga sem tért meg igazán Krisztushoz. Meglep minket a halálszerű álom, mely megbénítja a lelki érzékeket. Mert éltető erő hiányában szenvednek. Erőtlen imák hangzanak el, s oly bizonyságtételek, melyek nem építik és erősítik a hallgatókat. Krisztus szolgáinak tudakozódni kellene ezek oka iránt. {4T 316.1}
Pál írja kolosszei testvéreinek: „Amint azt kedves szolgatársunktól is tanultátok, aki Krisztus hűséges szolgája köztetek. Ö számolt be nekünk lelki szeretetetekről (nem az igehirdető jó megjelenése, képessége vagy szónoki készségének megszenteletlen szeretetéről, hanem az Isten Lelkétől született szeretettől, amit Isten szolgája szavaival és jellemével képvisel. Mióta ezt hírül vettük, mi is szüntelen könyörgünk értetek, és esedezünk, hogy akaratának ismerete minden lelki bölcsességgel és okossággal együtt teljessé váljék bennetek. Csak így tudtok mindenben tetszését keresve, az Úrhoz méltón élni: minden jótettben gyümölcsözni, és Isten ismeretében gyarapodni. Erősít-sen is meg nagy erővel fölséges hatalmából, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek, s örömmel adjatok hálát az Atyának, aki a szentek sorsára méltatott a világosságban.” {4T 316.2}
Az igehirdetők, akik kis és nagyvárosokban hirdetik az igazságot, ne nyugodjanak, s kötelességüket se tekintsék teljesítettnek, amíg az igazság elméletét elfogadók életükbe ültetik át az igazság megszentelő hatalmának hatását, s tényleg Istenhez nem térnek. Isten elégedettebb lenne, ha munkájuk nyomán hatan ténylegesen megtérnének, mintsem hatvanat tegyenek névleges hitvallókká, akik nem tértek meg alaposan. Szenteljenek kevesebb időt igehirdetésükre, inkább tartalékolják erejük egy részét, sorra látogatni az érdeklődőket, imádkozni velük, és istenes tanításokat nyújtani nekik, hogy „Jézus Krisztusban tökéletessé tegyenek mindenkit.” {4T 317.1}
Föltétlenül Isten szeretete lakozzék az igazság tanítójának szívében. Az ő szívének kell föltétlenül átitatva lenni a mély, izzó szeretettel, mellyel Krisztus rendelkezett. Az igehirdetők azt tanítsák, hogy az igazságot elfogadói mind teremjenek gyümölcsöt Isten dicsőségére. Hirdessék, hogy naponta gyakorolniuk kell az önfeláldozást; sok melengetett dolgot föl kell adniuk; és számos kötelességet, bár kellemetlennek tűnnek, vállalniuk kell. Anyagi érdekeket, baráti kötelezettségeket, könnyű életet, megtiszteltetést, hírnevet – röviden mindent, de mindent – alá kell vetnünk Krisztus felsőbbrendű és mindig legfőbb követelményeinek. Az oly lelkészek, akikben nincs élő, életerős istenfélelem, noha fölkeltik az érdeklődést, de félben-szerben hagyják a dolgot, rendkívül nehéz területet hagynak hátra másoknak, hogy azok folytassák és fejezzék be, amit ők elmulasztottak tető alá hozni. Ezek vizsgára kerülnek, s ha nem teljesítik jobban kötelességüket, úgy további próba után félre fogják tenni őket, mint akik hiába foglalják el a földet, – mint megbízhatatlan őröket. {4T 317.2}
Isten nem akarja, hogy azok tanítsanak, akik nem tanulták meg alaposan a leckéket. s nem tanulnak továbbra is, hogy értelmes, Istennek tetsző módon hirdessék a jelen igazság minden összes pontját. Az elméletben jártasság segítségével egyre alaposabb tegyenek szert Krisztus ismeretére. Szükség van a szabályokra, a könyv-tudásra; de Isten szolgájának ezt őszinte, buzgó imával kell összekapcsolnia, nem építve fát, szénát vagy szalmát az alapra, amit megemésztene az utolsó napok tüze. Az imaéletnek s tanulmányozásnak kéz a kézben kell haladnia. Ha az igehirdetőt megtapsolják, megdicsérik, az nem bizonyítja, hogy a Szentlélek hatása alatt beszél. {4T 317.3}
Túl gyakori, hogy az újonnan megtértek, hacsak nem vigyáznak, jobban csüggnek szeretetükkel igehirdetőjükön, mint Megváltójukon. Azt tartják, hogy igen javukra vált az igehirdetőjük fáradozása. Azt gondolják, hogy lelkészük a legmagasztosabb ajándékkal és kegyességekkel rendelkezik, s hogy senki olyan kitűnő nem lehet, mint ő; ezért indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak az embernek és fáradozásának. Olyan bizalom ez, mely hajlamossá tesz, hogy az embert eszményítsék, s inkább rá, mint Istenre tekintsenek. Noha ezzel Istennek se tetszenek, s a kegyelemben sem növekednek. {4T 318.1}
E tanítók, ha valóban az Isten emberei, akkor Istentől veszik át a szót. Talán az előadásmód tökéletlen, és sok tere lenne a javulásnak. Mégis, ha Isten lehel át rajtuk ihletett szavakat, az erő nem emberé, hanem Istené. Az adományozót illeti a dicsőség és a szeretet, míg az igehirdetőt a fáradozásukért becsülhetik nagyra, szerethetik és tisztelhetik, mert hiszen Isten szolgái, akik a kegyelem üzenetét hirdetik. Ám Isten Fiát gyakran ember takarja el, aki közte és a nép között áll. Az embert dicsérik, hízelgik körül, magasztalják, s alig nyertek egy-egy pillantást Jézusról, holott a világosság belőle ragyogó, drága sugarai által el kellene takarnia maga mellett minden mást. {4T 318.2}
Krisztus szolgája, akit a Lélek és Mestere iránti szeretet itat át, úgy fog fáradozni, hogy a lehető legteljesebben és fölismerhetőn Istennek és drága Fiának jelleme tűnjék elő. Törekedni fog, hogy hallgatói értelmesen fogják föl Isten jellemét, s hogy az ő dicsőségét ismerjék el a földön. Amint valaki megtért, szívében az a kívánság születik, hogy másokkal is megismertesse, milyen drága barátra talált Jézusban. A megmentő és megszentelő igazságot lehetetlen szívébe rejtenie. Krisztus Lelkének a lelket érő bevilágítását olyan fényhez hasonlítják, mely minden sötétséget eloszlat. Sóhoz, mivel megtartó ereje van. Kovászhoz, mely titkon árasztja alakító erejét. {4T 318.3}
Akiket Krisztus magához kapcsol, amennyiben tőlük függ, szorgalmasan és kitartóan fognak fáradozni, mint ő is fáradozott, hogy mentsék a veszendő lelkeket. Imával, őszinte, buzgó imával, és személyes igyekezettel fogják elérni az embereket. Akik testestől-lelkestől Istenhez tértek, akik a vele való közösségnek örvendeznek, lehetetlen hanyagnak lenniük azok létfontosságú érdekei iránt, akik Krisztuson kívül vesznek el. {4T 319.1}
Az igehirdető ne végezzen mindent maga, hanem fogjon össze azokkal, akik elfogadták az igazságot. így másokat is tanít, hogy tovább fáradozzanak. ha az igehirdető máshova ment. A munkálkodó gyülekezet mindig növekedő gyülekezet is lesz. Mikor másoknak próbálnak segíteni, maguk is serkentést és erőt nyernek, így megerősödnek, és bátorságot merítenek belőle. {4T 319.2}
Olvastam valakiről, aki téli napon utazott mély, fúvásos hóban, s a hideg eldermesztette, csaknem észrevétlenül fosztva meg őt életerejétől. S mikor már csaknem megfagyott a fagykirály ölelésétől, mikor csaknem föladta az életért vívott küzdelmet, egyszer csak másik úton járó nyöszörgése ütötte meg a fülét, akit ugyanúgy a fagyhalál szorongatott, mint őt. Egyszerre fölébredt benne az emberség. Nekilátott dörzsölni a szerencsétlen ember jeges tagjait, s hosszas próbálkozás után sikerült is talpra állítani a másikat; de a másiknak jártányi ereje sem volt. Karjába vette hát, s átvergődött a hófúvásokon, melyekről előbb azt gondolta, hogy egyedül sem tud áthatolni. S mikor a másik utassal biztonságos helyre ért, akkor ötlött eszébe, hogy mikor felebarátját mentette, magát is megmentette. Az erőlködés, hogy megmentse a má-sikat, fölgyorsította vérét, mely már-már megfagyott ereiben, s egészséges melegséget árasztott végtagjaiba. {4T 319.3}
E tanulságokat az ifjú hívők szeme előtt kell tartanunk, nem csupán tanítással, hanem példamutatással is, hogy keresztény életükben ők is hasonló eredményeket érjenek el. A csüggedésre hajlamosak, akik úgy vélik, hogy az élet útja igen fárasztó és nehéz, álljanak munkába, igyekezzenek másokon segíteni. Az ilyen igyekezettől, ha az isteni világosságért való könyörgéssel párosul, az ő szívük is Isten kegyelmének éltető hatásától fog lüktetni; szeretetük is több isteni odaadástól fog izzani; s egész keresztény életük valóságosabb, komolyan őszintébb, és imádságosabb lesz. {4T 320.1}
Krisztus szolgája legyen az ima, az istenfélelem embere; legyen derűs, de sosem nyers vagy közönséges, bohóckodó vagy komolytalan. A komolytalanság szelleme megegyezhet a bohócok és színészek hivatásával; de annak méltósága alatt áll, aki azt választotta, hogy az elevenek és holtak közt álljon, s hogy Isten szócsöve legyen. {4T 320.2}
Minden nap pontosan följegyzik fáradozását Isten könyveibe. Mint akik lelki fölvilágosultságot vallotok, erkölcsi színezetet adok mindenkinek, akivel érintkeztek. Mint az örömüzenet megbízható szolgái, használjátok úgy képességetek minden erejét, s életetek minden kínálkozó alkalmát, hogy munkásságtok teljesen sikeres legyen, s Jézus Krisztusban tökéletessé tegyetek mindenkit. Hogy ezt el tudjátok érni, elengedhetetlen a buzgó ima. Az örömüzenet szolgájának azzal az erővel kell rendelkeznie, mely olyan csodákat tett az egyszerű galileai halászokért. {4T 320.3}
Erkölcsi és szellemi képességekre van szükségetek, hogy hűen eleget tudjatok tenni a rátok háruló fontos kötelességeknek; ám lehet, hogy valaki rendelkezik bár ezekkel, mégis hiányzik belőle az istenfélelem. A Szentlélek adományára föltétlenül szükségetek van, hogy eredményesek legyetek e fontos munkában. Krisztus mondta: Nélkülem mit sem tehettek. Hanem ha Krisztus megerősít, akkor mindenre lesz erőtök. {4T 320.4}
