× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

A VILÁG SZERETETE

A kísértés, melyet az ördög a magas hegycsúcson teregetett Megváltónk elé, az egyik legfőbb kísértés, mellyel az emberiség szembe kénytelen nézni. Az ördög ajándékul ajánlotta Krisztusnak a világ valamennyi országát és annak gazdagságát, ha felsőbbrendű lényt megillető tisztelettel hajlandó adózni neki. Üdvözítőnk érezte bár a kísértés erejét, mégis szembeszállt azzal értünk, és győzött. Nem kellett volna elszenvedni neki e kísértést, ha az embert sem tenné próbára ez a csábítás. Krisztus az ellenállásával olyan példát állított elénk, melyet követnünk kell, mikor az ördög mihozzánk jön, hogy letérítsen a becsületesség útjáról. {3T 477.2}   

Senki sem lehet a Krisztus követője, ha egyúttal a világ dolgaira is odatapad szeretete. János írja: „Ne szeressétek a világot, sem azt, ami e világban van. Aki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Megváltónk, aki Sátán kísértésének teljes erejével szembeszegült, jól ismeri az akkor fenyegető veszedelmet, ha az ember enged a világ szeretete kísértésének. {3T 477.3}   

Krisztus, mikor elviselte a próbát e ponton, s győzött az ember javára, az emberiséggel azonosította magát. Épp ezen pontokat vette körül a figyelmeztetések sáncával, ahol az ördög a legsikeresebben tudja megkísérteni az embert. Tudta, hogy Sátán győzelmet aratna az emberen, ha rendkívüli módon nem őrizkednek az étvágy s a világi gazdagság és megtiszteltetés pontjain. Ő mondja: „Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol a moly és rozsda emészti, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincseket a mennyben, ahol se moly, se rozsda nem emészti meg, tolvajok sem lopják el. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” „Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyiket és szereti a másikat, vagy egyikhez ragaszkodik, s a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” {3T 477.4}   

Krisztus két mestert állított elénk, Istent és a világot. Egyúttal félreérthetetlenül megállapította, hogy lehetetlen mindkettőnek szolgálnunk. Ha világi érdekeink, s a világ szeretete uralkodik rajtunk, képtelenek leszünk értékelni a mindenekfelett figyelmünkre méltó dolgokat. A világ szeretete kizárja Isten szeretetét, s világi szempontoknak veti alá örök javunkat. így tehát Isten nem tölti be szeretetünket s odaadásunkban az első helyet, melyet a világ dolgai betöltenek. {3T 478.1}   

Cselekedeteink bizonyítják, mennyire ragadta el szeretetünket a világi kincs. A legnagyobb gondot, figyelmet és erőnk színe-javát fordítjuk világi érdekeinkre, az örök szempontokat másodrendű helyre szorítva. Így sátán ragadja el az imádatot, melyet Krisztus várt volna el, de nem kapott meg. A világ önző szeretete megrontja Krisztus hitvalló követőinek hitét, gyengíti erkölcsi erejüket. Minél inkább szeretik a világi kincseket, annál messzebb távolodnak Istentől, s annál kevésbé részesülnek az isteni természetben, mely felismertetné velük a világ megrontó hatásait, s az őket körülvevő veszélyeket. {3T 478.2}   

Az ördög kísértéseinek célja, hogy vonzóvá varázsolják előttünk a világot. A világi kincsek és megtiszteltetés szeretetén át oly elbűvölő hatalommal rendelkezik, hogy a hitvalló keresztény világ szeretetét is magának markolja. A hitvalló keresztények népes rétege bármi feláldozására kész, hogy gazdagodhasson. S minél inkább megközelítik céljukat, annál kevésbé szeretik a drága igazságot, s viselik szívükön annak terjesztését. Elvesztik Isten iránti szeretetüket, s úgy viselkednek, mintha eszüket vesztették volna. Minél inkább felvirágoznak a gazdagodás terén, annál szegényebbnek érzik magukat, amiért nem többel rendelkeznek, és annál kevesebbet juttatnak Isten ügyére. {3T 478.3}   

A gazdagságot eszeveszetten szeretők viselkedése bizonyítja, hogy lehetetlennek találják két úrnak szolgálni, Istennek és a mammonnak. A pénz az istenük. Annak hódolnak. Lényegében csak a világot szolgálják. Becsületüket, ami pedig születési joguk, feláldozzák a világi nyereségért. Ez a hatalom uralkodik értelmükön, ezért megszegik Isten törvényét, csak hogy önző érdekeiket szolgálják, csak hogy növeljék földi javaikat. {3T 479.1}   

Sokan, bár vallják Krisztus nevét, mégsem szeretik ezt a tanítást, mégsem engedelmeskednek a krisztusi tanítások betűinek, vagy elveinek. Világi céljaikra fordítják erejük javát, és a pénz istene előtt hajlongnak. Nyugtalanító, hogy Sátán annyi embert megcsal, s hogy a világi nyereség ragyogó kilátásai felkorbácsolják képzeletüket. Elbűvöli őket a kilátás, hogy tökéletes boldogság lesz a sorsuk, ha elérik céljukat, ha megtiszteltetést és gazdagságot szereznek maguknak a világon. Az ördög csalogatja őket csábító csalétekkel. „Mindezeket neked adom” – mindezt a hatalmat, mindezt a gazdagságot. amivel majd sok jót tehetsz. Hanem céljukat elérve, nincs kiépített kapcsolatuk a magát megtagadó Üdvözítővel, ami isteni természet részeseivé tenné őket. Földi kincsükhöz ragaszkodnak, azt a lemondást és önfeláldozást pedig, melyet Krisztus elvár tőlük, megvetik. Nem készek megválni földi kincsüktől, mert hisz azon csügg a szívük. Mestert cseréltek, a pénzistent fogadták el Krisztus helyébe. Mammon az istenük, mammont szolgálják. {3T 479.2}   

Az ördög gazdagság iránti szeretetükkel szerezte meg e félrevezetetlek hódolatát. A változás észrevétlenül történt. Sátán hatalma oly elámító, oly ravasz, hogy bár a világhoz szabják magukat, nem veszik észre, hogy eltávolodtak Krisztustól, s most már csak névleg az ő szolgái. {3T 479.3}   

Sátán óvatosabban bánik az emberekkel, mint Krisztust közelítette meg a kísértés pusztáján, mert emlékszik rá, hogy csődöt mondott. Ő szenvedett vereséget. Nem jön hát nyíltan, nem követel tiszteletet nyílt imádással, csak ráveszi az embereket, hogy a világ kívánatos dolgaira rögzítsék szeretetüket. Ha sikerül lekötni értelmüket és vonzalmukat, szem elől vesztik a menny vonzalmait. Annyit kíván csak, hogy bukjon csábításai csaló hatalma alá, szeresse a világot, a világi rangot és megtiszteltetést, a pénzt, s ruházza szeretetét földi kincsekre. Ha ezt eléri, mindent elért, amit Krisztustól akart elnyerni. {3T 480.1}   

Krisztus példája bizonyítja, hogy egyedüli reményünk a győzelemre, ha mindenkor ellenállunk az ördög rohamainak. Aki a kísértés csatájában diadalt aratott az üdvösség ellensége felett, jól ismeri Sátán ember feletti hatalmát, ezért értünk győzte le őt. Győzött, s győzelmének előnyét nekünk juttatta, hogy amikor ellenállni igyekszünk Sátán csábításainak, gyengeségünket Krisztus erejével egyesíthetjük, érdemtelenségünket az ő érdemeivel. Így az Ő ereje tartson fenn bennünket az erős kísértés alatt, hogy mindenható nevével mi is ellenálljunk, s győzelmet arassunk, amint ő is győzött. {3T 480.2}   

Megváltónk leírhatatlan szenvedése árán tette elérhetővé számunkra az üdvösséget. A világ nem tisztelte és nem ismerte el őt, hogy csodálatos leereszkedése és megalázkodása által a királyi udvarában mennyei megtiszteltetésre és hallatlan örömökre tudja felemelni az embert. A bukott ember mégis zúgolódni akar, mert csak küzdelmek, megalázkodás és kemény iparkodás árán nyerheti el a mennyet? {3T 480.3}   

Az ember büszke szíve ezt kérdezi: Miért kell megalázkodnom és bűnbánatot tartanom, mielőtt elnyerhetem a bizonyosságot, hogy Isten elfogadott, mielőtt elnyerném a hervadhatatlan örökséget? Miért nem könnyebb kissé, miért nem kellemesebb és vonzóbb a mennybe vezető ösvény? E kételkedőket s panaszkodókat példaképünkhöz küldjük, aki az ember bűnének súlya alatt görnyedt, s az éhség legélesebb gyötrelmeit viselte el. Ártatlan volt, sőt a menny fejedelme, az ember érdekében mégis bűnné lett értünk. ”Megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.” {3T 480.4}   

Krisztus mindent feláldozott, hogy lehetővé tegye elnyernünk a mennyet. S most a bukott emberen a sor, hogy mennyit hajlandó feláldozni magáért, Krisztusért, hogy ki tudja vívni a hervadhatatlan győzelmet. Akiknek kellő fogalmuk van a megváltás nagyságáról s áráról, azok sosem zúgolódnak, hogy könnyek közt kell vetniük, s hogy a keresztény sorsa ez életben a békétlenség és lemondás. Isten rendelte el az ember megmentésének feltételeit. A megalázkodás és keresztviselés az a gondoskodás, melyen át a megtérő bűnös megnyugvást és békét talál. Az a gondolat csitítson el minden zúgolódó hangot, hogy Jézus olyan megaláztatásnak és áldozatnak vetette alá magát, melyet az embertől sosem vár el. A legnagyobb öröm úgy éri az embert, ha őszintén megbánja Isten ellen elkövetett bűnét, amiért megrontotta Isten törvényét, s a Krisztusba vetett hit által, mert hiszen Krisztus a bűnös megváltója és védelmezője. {3T 481.1}   

Az emberek súlyos áldozatokat hozva törtetnek, hogy biztosítsák maguknak az evilági kincseket. Fárasztó munkát, nélkülözéseket, lemondást szenvednek, hogy világi előnyökre tegyenek szert. Miért legyen hát a bűnös kevésbé hajlandó, hogy elviseljen, szenvedjen, áldozatot hozzon, hogy biztosítsa a hervadhatatlan kincset? Olyan életet, mely Isten életével lesz párhuzamos, a hervadhatatlan dicsőség koronáját! A menny kimeríthetetlen kincsei, a felbecsülhetetlen örökség, mely a dicsőség örök mértéke – ezt kell elérnünk, bármi áron. Ne lázongjunk hát, ha lemondás vár ránk, hisz az élet és dicsőség Ura már elviselte azt előttünk. Ne kerüljük el a szenvedést és nélkülözést, hiszen a menny Felségese is elfogadta ezeket a bűnös ember érdekében. A könnyű élet és kényelem feláldozása ne keltse az önsajnálat egyetlen gondolatát se, hiszen a világ Megváltója is vállalta értünk ezeket. Még ha legtöbbre becsüljük is, amiről lemondunk, a nélkülözéseinket s áldozatainkat, akkor is sokkal kevesebbe kerül ez nekünk minden tekintetben, mint az élet Fejedelmének került. Bármelyik áldozatunk jelentéktelenné zsugorodik, ha azzal vetjük össze, amit Krisztus hozott értünk. {3T 481.2}   

***** {3T 482}