KÖNYÖRGÉS BETEGEKÉRT

F. testvérnő esetében komoly munkát kell elvégezni. Akik együtt imádkoztak érte, azokért is komolyan kellett fáradozni. Ha Isten válaszolt volna imájukra, ez romlásukra lett volna. A lesújtottságnak ilyen eseteiben, amikor az ellenfél uralkodik a gondolkodáson, mielőtt imádkozni kezdenénk, tartsunk alapos önvizsgálatot, hogy lássuk, vannak-e bennünk megbánásra, bevallásra és elhagyásra váró bűnök. Mélyen alázkodjunk meg Isten előtt, és pedig szilárdan, szerényen, csakis a Krisztus vérének érdemeire támaszkodva. A böjt és ima mit sem ér el, míg helytelen tetteink következtében szívünk elidegenedett Istentől. „Nem az-é a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” „Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” {2T 145.1}   

Az Úr elvárja a szívet átalakító munkát, szeretetteljes, szívből fakadó jótetteket. Fontoljátok meg alaposan és imával a fenti szöveget, és vizsgáljátok meg indítékaitokat és tetteiteket. Az Úr ígéretei engedelmességünktől függnek; ha eleget teszünk összes kívánalmainak. „Kiálts teljes torokkal, – mondja a látnok Ésaiás – ne kíméld; mint harsona, emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákob házának vétkeit. Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják útjaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kívánják. Mért böjtölünk, és te nem nézed, gyötörjük lelkünket, és te nem tudod?” {2T 146.1}   

Olyan néphez szól ez, amelynek magasztos a hitvallása, melynek szokása az imádság, és szeretik a vallásgyakorlatokat; mégis hiányzik belőlük valami. Látják, hogy imáik nem találnak meghallgatásra, hogy buzgó igyekezetüket észre sem veszik a mennyben. Ezért komolyan felteszik a kérdést, hogy miért nem felel nekik az Úr? Semmi esetre sem, mert Isten elhanyagolja őket. A baj okát bennük kell keresnünk. Bár vallják, hogy istenfélők, mégsem teremnek gyümölcsöt Isten dicsőségére. Nem helyes a viselkedésük. Kötelességeket hanyagolnak el. Holott míg eleget nem tesznek ezeknek, nem szolgálná Isten dicsőségét, ha válaszolna imáikra. Az F. testvérnőért elhangzott imák esetében is zavarosak a felfogások. Némelyek vakbuzgók voltak, ösztönösen cselekedtek. Volt bennük buzgóság, de hiányzott a helyes megértés. Némelyek látták, hogy milyen fontos ügy vár itt elvégzésre, s már előre diadalt ültek, mielőtt kivívták volna a győzelmet. Nagyon a Jéhu szelleme nyilvánult meg: „Jer velem, és gyönyörködhetsz az Úr iránti buzgalmamban.” Az ilyen önhitt bizonyosság helyett alázatos, magukban nem bízó lelkülettel, és megtört, alázatos szívvel kellett volna Isten elé vinni az esetet. {2T 147.1}   

Az Úr közölte, hogy betegség esetén, miután megtisztították az utat, hogy imát ajánljanak fel a betegért, utalják kérésüket az Úr elé, bízó hittel, s nem felajzott izgalommal. Egyedül ő ismeri a beteg múltját, csakis ő tudja, mit tartogat számára a jövő. Aki mindenki szívét ismeri, tudja, hogy ha meggyógyítja az illetőt, dicsőíteni fogja-e az Úr nevét, vagy gyalázatot hoz rá a bűnhöz visszatéréssel, vagy hitehagyással. Csak annyit tegyünk, hogy kérjük Istent, gyógyítsa meg a beteget, ha ez egyezik akaratával. Higgyük is el, hogy hallja érveinket, s a felajánlott, buzgó imánkat. Ha az Úr látja, hogy az szolgálja dicsőségét, akkor meghallgatja imátokat. Ám helytelen úgy szorgalmaznunk a gyógyulást, hogy nem vetjük alá magunkat az Úr akaratának. {2T 147.2}   

Amit Isten megígért, végre is tudja hajtani. Ami kötelességet népére ró, azt el is tudja végezni általuk. Ha úgy élnek, hogy eleget tesznek minden szavának, beteljesíti rajtuk jó szándékát és ígéreteit. De ha nem ütik meg a tökéletes engedelmesség mértékét, akkor nem teljesednek be rajtuk a fontos és becses ígéretek, hanem távol maradnak tőlük, s nem tudnak eljutni a beteljesedésre. {2T 148.1}   

Mikor betegekért imádkozunk, csupán annyit tehetünk, hogy komolyan kérleljük értük Istent, s a kimeneteit teljes bizalommal hagyjuk az ő kezében. Ha szívünkben gonoszság él, nem hallgat meg minket az Úr. Azt teszi övéivel, ami neki tetszik. Azzal szerez magának dicsőséget, hogy követeiben és általuk munkálkodik, hogy nyilvánvaló legyen, hogy az Úr cselekszi, s ők Isten által végzik tetteiket. Krisztus mondta: „Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” Mikor hozzá fordulunk, könyörögjünk, hogy részt vehessünk tervében, hogy azt hajthassuk végre, s hogy az ő céljaiba olvasszuk be vágyainkat és érdekeinket. Előre egyezzünk bele, hogy elfogadjuk akaratát. Ne azért imádkozzunk hát, hogy ő járuljon az akaratunkhoz. Jobb, ha Isten nem mindig akkor felel imánkra, amikor, és amint szeretnénk. Többet és jobbat tesz értünk, mint pusztán teljesítse kívánságunkat, hisz okosságunk balgaság csupán. {2T 148.2}   

Mi jöttünk össze beteg ágya körül; éreztük, hogy nem szabad bizonytalankodnunk, hanem, ha latba vetjük hitünket, akkor nem kevesebbet, mint életet kell kérnünk. Nem mertük azt mondani, hogy ha Isten dicsőségét szolgálja, mert attól tartottunk, hogy azzal kétely árnyékát fejeznénk ki. Majd aggódva figyeltük azokat, akiket, mondhatnánk, halottaikból kaptuk vissza. Láttuk, hogy némelyek, különösen a fiatalok, felgyógyulva, elfeledkeztek Istenről, romlott életet éltek, bánatot és kínokat okoztak szüleiknek, barátaiknak, s azok szégyene lettek, akik féltek imádkozni. Nem Isten dicsőségére és becsületére éltek, hanem hogy átkozzák az Urat gonoszságukkal. {2T 148.3}   

Ezért többet nem írunk elő semmit, nem akarjuk rávenni az Urat óhajaink teljesítésére. Ha a beteg életben maradása dicsőíteni fogja őt, imádkozunk, hogy életben maradhasson, de ne a mi akaratunk teljesüljön, hanem az övé. Hitünk attól még olyan erős és megbízhatóbb lehet, ha a mindentudó Istenre bízzuk kívánságunkat, ha lázas aggodalomtól mentessen, tökéletes bizalommal őrá hagyunk mindent. Miénk az ígérete. Tudjuk, hogy hallja kérésünket, ha akarata szerint kérünk. Kéréseink ne változzanak paranccsá, hanem, hogy megkövessük, tegye meg, amit kérünk tőle. Ha a gyülekezet egységes, akkor erős és hatalmas lesz. De ha részben a világhoz húznak, sokan meg a másét kívánják, – amit Isten gyűlöl, – akkor alig tehetünk valamit. A hitetlenség és a bűn elzárja őket Istentől. Annyira gyengék vagyunk, hogy nem bírjuk elviselni a nagyobb lelki jólétet, nehogy magunknak tulajdonítsuk a dicsőséget, magunknak tudjuk be az igaz tetteket és jóságot, mint annak okát, amiért Isten feltűnően áld minket, mikor mindez csak azért lehet, hogy szánakozó Atyánk nagy szeretettel és könyörülettel van irántunk, nem pedig, mert bennünk lenne bármi jóság. {2T 149.1}   

Mindig vegyen körül bennünket olyan légkör, mely megszentelőn hat a körülöttünk élőkre. Gyakran azonban nagyon erőtlen ez a megszentelő, nemesítő hatás. Sokan a világiak közé keveredtek, az ő lelkületüket, szellemüket vették át; a világ barátsága elszigetelte őket Istentől, Jézus teljes napi járófölddel halad előttük. Már nem is hallják tanácsadó és figyelmeztető hangját, hanem a maguk belátását követik. Olyan úton járnak, mely előttük ugyan helyesnek látszik, végül mégis balgaságnak bizonyul. Isten nem engedi, hogy világi meggondolások elegyedjenek művébe. Ravasz, számító emberek nem hivatottak arra, hogy vezető állásokat foglaljanak el e lehető legkomolyabb, legszentebb munkában. Vagy térjenek meg, vagy válasszanak olyan foglalkozást, ami megfelel világot szerető hajlamaiknak, s nem érint örök következményeket. Isten soha nem társul világiakkal. Krisztus mindenkinek lehetőséget ad: Engem választasz-e vagy a világot? Elviseled-e a gyalázatot, a szégyent, akarsz-e más lenni, mint az emberek, buzgó a jótettekre, még ha gyűlöl is érte a világ; tényleg magadra akarod venni nevemet? Vagy azt a megbecsülést, tisztességet, tapsot és hasznot választod, amit a világ nyújthat, s akkor semmi közöm hozzád! „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” {2T 149.2}   

***** {2T 150}