KERESZTÉNY ÜDÜLÉS

Azon gondolkoztam, hogy ha valaki figyelné, mekkora különbséget látna a mi kirándulásunk és a hitetlenek hasonló kirándulásai között. Az ima, Krisztus és a vallásos dolgok említése helyett nyegle nevetgélést és semmitmondó fecsegést hallanának. A hitetleneknek az lenne a célja, hogy mindenáron gyönyörökkel töltsék az időt. Az ő kirándulásuk dőreségekkel kezdődne, s hiábavalóságokkal végződne. Mi viszont úgy szeretnénk eltölteni a nyaralásokat, úgy szeretnénk viselkedni, hogy hazatérve, ne terhelje lelkiismeretünket Isten vagy ember ellen elkövetett vétség. Olyan lelkiismerettel szeretnénk hazatérni, melyben nem tettünk kárt; hogy semmivel sem ártottunk ismerőseinknek, s káros benyomást sem tettünk rájuk. {2T 585.2}   

Sokan e ponton hibáznak. Nem tartják felelősnek magukat, hogy jó vagy rossz benyomást tesznek-e környezetükre; s el kell számolniuk e benyomásokkal, s hogy egész életükben milyen benyomást árasztanak. Ha légkörük eltereli az emberek figyelmét Istenről, ha az Úr helyett a hiábavalóságokra és dőreségekre terelik, hogy az emberek csak szórakozásukat és nyegle élvezeteiket keressék, akkor el kell majd számolniuk viselkedésükkel. S ha tekintélyesek, ha olyan a hivatásuk, hogy példájuk sokakra kihat, akkor súlyosabb bűn terheli őket, mert nem a Biblia mértékéhez szabják viselkedésüket. {2T 585.3}   

Az alkalom, melynek ma örvendezünk, pontosan megfelel a kikapcsolódásról alkotott fogalmainknak. Bár eddig is igyekeztem közölni nézetemet erről, mégis könnyebb azokat szemléltetni, mint szavakba önteni. Múlt nyáron ugyanitt hasonló kiránduláson vettem részt. Csaknem minden kellemesen folyt le, mégis történt néhány kifogásolható dolog. Némelyek bohóckodással és tréfálkozással töltötték idejük javát. Nem mind voltunk szombattartók, ezért olyan légkör terjedt közöttünk, mely nem a lehető legkellemesebb volt. {2T 586.1}   

Tudom, hogy amikor fel szeretnénk frissülni, Isten elvárja, hogy mindig a legjobb célra használjuk erőnket. Barátságos légkörben tölthetjük az időt, mint ma itt, mégis mindezt Isten dicsőségére tehetjük. Úgy lehet, és úgy is kell eltöltenünk pihenésünket, hogy utána jobban eleget tudjunk tenni a ránk háruló kötelességeknek; hogy áldásosabb légkört tudjunk árasztani környezetünkre. Különösen ilyen alkalmakkor legyen így, mikor valamennyiünk számára kellemes időtöltésben van részünk. Felemelőbb gondolatokkal s felüdült testtel térhetünk vissza otthonainkba – felkészültebben, hogy újult erővel, teljesebb reménnyel és mélyebb bizalommal lássunk újra feladatunkhoz. {2T 586.2}   

Meggyőződésünk szerint életünk minden napján előjogunk Istent magasztalni; hogy ne csak kedvtelésére éljünk, ne csak annak, ami nekünk tetszik. Azért vagyunk, hogy a társadalom javára s áldására legyünk. S ha eltűrnénk, hogy gondolataink alantas síneken fussanak, amelyeken sokan, – akik csak hiábavalóságok és dőreségek után loholnak – engedik futni gondolataikat, hogyan lehetnénk a társadalom áldására, hogyan élhetnénk az emberiség és nemzedékünk javára? Bűn elkövetése nélkül nem merülhetünk semmi szórakozásba, mely alkalmatlanná tesz hűségesen eleget tennünk az élet napi kötelességeinek. {2T 587.1}   

Arra törekszünk, ami emelkedett, ami szép. Iparkodunk elfordulni a felületes dolgoktól, melyekben semmi maradandó. Szeretnénk új erőt gyűjteni mindenből, amivel az időt töltjük. A kikapcsolódást szolgáló gyülekezésünkből, e kellemes társas összejövetelekből új erőt szeretnénk meríteni, hogy jobb emberek legyünk. Minden forrásból új bátorságot, új képességeket szeretnénk gyűjteni, hogy tisztaságra és szentségre tudjuk emelni életünket, nem pedig a világ szintjére zülleszteni. Sokaktól halljuk, noha Krisztus vallását vallják: „Mindnyájunknak egyazon szintre kell leszállnunk.” Holott olyan nincs, hogy a keresztények valamilyen szintre leszállnának. Ha valaki elfogadja Isten igazságát és a Biblia vallását, ez nem leszállás, hanem olyan magasztosabb szintre, magasabb álláspontra emelkedés, ahol Istennel lehet érintkezni. {2T 587.2}   

Krisztus, mikor magára vette természetünket, megalázkodott, hogy megalázkodása, szenvedése, áldozata által lépcső, létra lehessen a bukott ember számára, amelyen az Úr érdemei által felkapaszkodhassanak, s hogy kitűnőségének és erényeinek érdemeiért Isten elfogadja tőle a mi – törvényeinek megtartására irányuló – igyekezetünket. Ebben semmi sincs, ami valamilyen szintre való leszállást jelentene. Arra törekszünk inkább, hogy fel, az örök igazság emelkedett és magasztos alapzatára helyezzük lábunkat. Arra törekszünk, hogy jobban hasonlítsunk az égi angyalokra, hogy tisztább, bűntelenebb, ártatlanabb – ártalmatlanabb és szeplőtlenebb legyen a szívünk. {2T 587.3}   

Tiszta és szent életre törekszünk, hogy felkészüljünk a dicsőség országára, mennyei lényekkel való közösségre. S Jézus Krisztus az egyedüli út, melyen elérhetjük a magasztos keresztény jellemet. Az emberiség felemelésének nincs más útja. Egyesek a megaláztatásról beszélnek, melyet elviselnek, az áldozatról, melyet hoznak, amikor elfogadják ezt a mennyei eredetű igazságot. Igaz, hogy a világ nem fogadja el az igazságot; a hitetlenek nem teszik azt magukévá. Azt mondják azokról, akik elfogadták az igazságot és keresték az üdvözítőt, hogy mindent elhagytak, mindenről lemondtak, mindent feláldoztak, aminek örülni érdemes. Nekem mégse mondjatok ilyet. Mert tudom, hogy nem anélkül kell lemondanunk akár legdrágább kincsünkről, hogy ugyanannyit ne nyernénk helyébe. De még mennyire nem! Teremtőnk, aki a szépséges Édent alkotta ősszüleink számára; aki számunkra is szép fákat és virágokat ültetett, s a természetben ezernyi gyönyörű és dicső dologról gondoskodott, hogy az emberek gyönyörködjenek bennük. Ne gondoljátok hát, hogy Isten azt akarná, hogy lemondjunk mindenről, ami földi boldogságunkat szolgálja. Csakis arról kell lemondanunk, ami nem javunkat és boldogságunkat segíti elő. {2T 588.1}   

Isten, aki a dús lombbal ellátott, méltóságos fákat alkotta, aki a virágok tündöklő és gyönyörű színeit adta nekünk, s akinek szépséges keze munkáját ott látjuk mindenütt a természetben, dehogy akarja, hogy boldogtalanok legyünk; dehogy akarja, hogy ne legyen jó ízlésűnk, hogy ne örüljünk a szépségnek. Ellenkezőleg! Az a célja, hogy a természet bájai, melyeket teremtett, boldoggá tegyenek minket. {2T 588.2}   

Helyénvaló, hogy ilyen helyeket keressünk fel, mint ez a lugas, hogy megpihenjünk és felüdüljünk. De míg itt tartózkodunk, ne csupán magunkkal törődjünk, ne fecséreljük olyan szórakozásokkal az értékes időt, melyek a szent dolgoktól húzódozást növelik bennünk. Nem nyegléskedni jöttünk ide, sem zagyvaságokat beszélni össze, sem gyönge elméjű kacarászásra. Itt láthatjuk magunk előtt a természet szépségeit. Mit tegyünk hát? Boruljunk le, s ezeket imádjuk? Semmi esetre sem. Hanem a természet műveit szemlélve, engedjük gondolatainkat magasabbra, a természet Istenére terelődni. Emelkedjünk fel gondolatban a mindenség Alkotójához, s csodáljuk a teremtőt, aki mindezeket a szépségeket a mi javunkra és boldogságunkra alkotta. {2T 589.1}   

Sokan gyönyörködnek a szép festményekben, s készek rajongani a tehetségért, mely gyönyörű festményeket tud létrehozni. De honnan veszik a festőművészek mintájukat? Honnan veszik elképzeléseiket, amelyeket vászonra vetnek? A természet szépségeiből – a természetből, csakis a természetből. Egyesek minden erejüket ebbe adják bele, s minden szeretetüket ez irányban fejlesztett ízlésükre ruházzák. Sokan hátat fordítanak a természet szépségeinek és pompájának, melyet pedig a teremtő az ő gyönyörűségükre alkotott, s teljesen a művészet tökéletesítésére fordítják erejüket. Holott ezek a művek a természet tökéletlen másolatai csupán. A művészet soha utol nem éri a természetben látható tökélyt. {2T 589.2}   

Az emberek elfeledik a természet szépségeinek alkotóját. Sok olyan embert láttam, aki csaknem önkívületbe esik a naplemente egy-egy festménye előtt, noha módjukban állna, hogy az év csaknem minden napján valóságos színpompás naplementében gyönyörködjenek. A nyugati ég alján láthatják a gyönyörű árnyalatokat, melyeket a természet láthatatlan mesterművésze isteni tehetséggel, dicső jeleneteket fest az egek egyre változó vásznára. Mégis közönyösen fordulnak el az égi képektől a festményekhez, noha ezeket tökéletlen kéz ecsetelte, s csaknem leborulva imádjak azokat. Mi ennek az oka? Az, hogy az ősellenfél folyvást erőlködik elterelni gondolatainkat Istenről. Ha Istent és Krisztus vallását hirdetjük, befogadják-e azt az emberek? Dehogy fogadják! Hogy áldozatot kelljen hozni nekik, ha befogadnák? Semmiképpen sem! Pedig mit vár el Isten az embertől? Egyszerűen szívük legjobb és legszentebb szeretetét az iránt, aki elhagyta az Atya dicsőségét és lejött meghalni a lázadó emberiségért. Jézus maga mögött hagyta gazdagságát, fenséget, főparancsnoki tisztjét, és magára öltötte természetünket, hogy létrehozza számunkra a menekülés útját. Hogy hová meneküljünk? Az alacsonyabb szintre szállásra? A lefokozásba? Ellenkezőleg. Azért jött, hogy biztosítsa a menekülés útját, ki a reménytelen nyomorúságból, s végül jobbjára emeljen országában. Ezért hozta a nagy, a rettentő áldozatot. S ki veheti igénybe ezt a nagy áldozatot? Ki tudja azt megbecsülni? Csakis akik megértik az istenfélelem titkát, s megízlelik az eljövendő világ hatalmát. Akik ittak az üdvösség számunkra felajánlott kelyhéből. Az Úr az üdvösség kelyhét ajánlja fel nekünk. Ő itta ki helyettünk fenékig a keserű poharat, melyet bűneink töltöttek színig, s melyet nekünk kellett volna kiinni. Mégis úgy beszélünk, mintha Krisztus, noha ilyen áldozatot hozott értünk, ekkora szeretetet tanúsítva irántunk, meg akarna fosztani minket mindattól, ami igazán jó. {2T 589.3}   

Mi az a jó, amitől megfosztana minket? Attól, hogy érzéki szívünk bűnös szenvedélyeinek adjuk át magunkat. Nem táplálhatunk haragot szívünkben, mikor éppen kedvünk támad, hisz akkor nem tudjuk megtartani tiszta lelkiismeretünket s Isten helyeslését. Nem szívesen mondanánk le erről. A romlott szenvedélyek kielégítése talán boldoggá tenne minket? Az Úr azért tett elénk korlátokat, mert nem tennének. Nem járul a boldogságunkhoz, ha bűnös szívünk kívánságait követjük. S jobbak leszünk-e, ha ezekbe merülünk? Már hogyan lennénk jobbak! Árnyékot vetnek ezek házunk népére, s halotti leplet borítanak boldogságunkra. Ha szabad teret adunk a bűnös étvágyaknak, az csak rombolja szervezetünket és pusztítja egészségünket. Ezért Isten elvárja, hogy szabjunk határt étvágyunknak, uralkodjunk szenvedélyeinken, és szorítsuk egész lényünket engedelmességre. Segítséget is ígért, ha erre törekszünk. {2T 590.1}   

Ádám és Éva bűne ijesztő szakadékot hasított Isten és ember közé. Krisztus lép a bukott ember és Isten közé, és így szól: „Ezek dacára is Atyámhoz jöhettek. Olyan tervet alkottunk, mely által Isten megbékél az emberrel, az ember pedig Istennel. Közbenjáró által közeledhettek Istenhez.” S most készségesen közbenjár értetek. Ő a mindenható főpap, aki könyörög értetek. Ti pedig gyertek, teregessétek ügyeteket az Atya elé Jézus Krisztus közvetítésével. Így találhattok utat az Istenhez. Ha bűnbe esnétek is, nem reménytelen a helyzetetek. „Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” {2T 591.1}   

Hálákat adok Istennek, hogy van üdvözítőnk. Nincs más út, amelyen felemelkedhetnénk, csakis a Krisztus által. Ne gondolja hát senki, hogy mély megaláztatás számunkra, ha elfogadjuk Krisztust. Mert mikor megtesszük e lépést, arany zsinórt ragadunk meg, mely a véges embert a végtelen Istennel köti össze; ez az első lépés a valódi felemelkedéshez, hogy alkalmasak legyünk az ártatlan mennyei angyalok társaságára a dicsőség országában. {2T 591.2}   

Ne csüggedjetek. Bár kísértések ostromolhatnak, bár körülvehet a makacs ellenség, mégis, ha Isten félelme áll előttünk, hatalmas angyalokat küld segítségünkre, s erősebbek lehetünk a sötétség hatalmasságainál. Jézus él. Régen meghalt, hogy a bukott emberiségnek biztosítsa a menekülés útját, ma pedig él, hogy közbenjárjon értünk, s végül jobbjára emelhessen fel bennünket. Bízzatok Istenben. A világ a széles utat járja, s mikor a keskeny ösvényen lépdeltek, s viaskodni kényszerültök fejedelemségekkel és hatalmasságokkal, ha szembe kell szállnotok az ellenfelek ellenállásával, ne féljetek, hogy Isten nem gondoskodott rólatok. {2T 591.3}   

Távozzatok közülük és váljatok el tőlük, szól az Úr, és magamhoz fogadlak titeket, és az Úr, a mindenható fiai és lányai lesztek. Milyen csodálatos ígéret ez! Azt fogadja meg, hogy a királyi család gyermekei, a mennyei ország örökösei lesztek. Ha valakit a föld egyik uralkodója részesít megtiszteltetésben, vagy barátságra lép vele, hogy az eset belekerül az újságba, a kevésbé szerencsések mennyire irigykednek. Pedig itt a mindenek uralkodója, a mindenség királya, minden jó forrása áll; ő ígéri, hogy fiaivá és lányaivá fogad; magához kapcsol, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király gyermekei lehetünk. {2T 592.1}   

Pál mondja: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelődésünket.” Miért ne tennénk meg, mikor ez az ígéret áll előttünk, hogy a Magasságos gyermekeivé válhatunk, hogy a mennyek Istenét nevezhetjük atyánknak? Hát nem elég ez? S ezt nevezitek megfosztva lenni mindentől, amit érdemes birtokolni? Érdemes megtartani? Hadd lehessek Isten családjának tagja, a mennyei angyalok barátja, ez legnagyobb becsvágyam. Tietek lehet a világ minden kincse, de én mindenek felett Jézust kívánom. Ragaszkodom a hervadhatatlan örökséghez. Hadd gyönyörködjek Isten országának szépségeiben. Hadd gyönyörködjem a festményekben, melyeket az Úr maga színez ki. Lehetővé vált előttem, hogy ennek örvendezhessek. Ti is örvendezhettek ennek. Nem imádhatjuk a képeket; de őrá terelhetik figyelmünket, és szemlélhetjük annak dicsőségét, aki mindezt a mi örömünkre alkotta. {2T 592.2}   

Újra csak azt mondom: Legyetek bátrak. Bízzatok az Úrban. Ne hagyjátok, hogy az ellenség megraboljon az ígéretektől. Ha elkülönültök a világtól, Isten megígérte, hogy ő lesz az atyánk, mi meg fiai és lányai leszünk. Nem elég ez? Milyen dicsőbb serkentést kívántok? Az lenne a nagyszerű cél, ha pillangók vagyunk, ha nincs tartalma és célja életünknek? Oh, hadd álljak én az örök igazság talapzatán. Örök értéket adjatok. Hadd ragadjam meg a mennyből a földre lenyúló arany láncot, hadd emeljen fel engem Istenhez és a dicsőséghez. Ez a becsvágyam; ez a célom. Ha másoknak nincs magasztosabb célja ruháknál, ha örülni tudnak a külső dísznek; ha szalagokkal és szertelenségekkel tudják kielégíteni lelküket legyenek boldogok vele. Én ellenben belső szépségre vágyom. Hadd öltsem magamra a zavartalan szelídség és lelki nyugalom öltözékét, ami Isten előtt értékes. S nektek is azt javaslom, ifjak és lányok, mert Ofír aranyánál ékesebb ez előtte. Ez teszi értékesebbé az embert a színaranynál, sőt Ofír aranyánál. Húgaim és ifjak, figyelmetekbe ajánlom Jézust, áldott üdvözítőmet. Őt csodálom, őt magasztalom. Bárcsak aranyból lenne nyelvem, hogy úgy dicsérjem őt, ahogy szeretném! Bárcsak az összegyűlt mindenség elé állhatnék, s magasztalhatnám páratlan szépségét! {2T 593.1}   

S mikor csodálom és dicsőítem őt, szeretném, ha ti is velem dicsőítenétek. Dicsérd az Urat, még ha sötétbe buktál is. Dicsérd a kísértésben is. „Örüljetek az Úrban mindenkor; – írja az apostol – ismét mondom, örüljetek.” Ez hozna talán komorságot és sötétséget családotokba? Ellenkezőleg. Napsugarat fog hozni. Így majd az örök fény sugarait gyűjtitek a dicsőség királyi székéről, s árasztjátok magatok körül is. Hadd intselek, hogy fogjatok ehhez, árasszátok magatok körül a trón fényét, s életet, nemcsak a magatok, hanem környezetetek ösvényére is. Legyen a célotok, hogy jobbá teszitek a körülöttetek élőket, felemeljétek őket, a mennyhez és dicsőséghez irányítsátok őket, s rávezessétek, hogy minden földi dolognál inkább keressék az örökkévaló, lényeges dolgokat, a hervadhatatlan örökséget, az örök gazdagságot. {2T 593.2}   

***** {2T 594}