IMAÓRÁK

Nemrégiben levelet kaptam egyik nagyra becsült testvérünktől. Azt kérdezi, hogyan vezessük az összejöveteleket. Sok imát ajánljunk-e fel, egyiket a másik után, majd kis szünet után ugyanúgy folytassuk-e? {2T 577.1}   

Az erről kapott világosságból arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten nem várja el tőlünk, hogy azzal tegyük fárasztóvá és unalmassá az imaórákat, hogy huzamos időn át térdünkön maradunk, néhány hosszúra nyújtott imára hallgatva. A gyöngébbek nem bírják ki a megerőltetést lankadás és kimerülés nélkül. Ha hosszú ideig térdelünk; akkor erőt vesz rajtunk a fáradtság; s ami még rosszabb, agyunk is annyira bele un és fásul a sok imába, hogy nem merítünk belőle lelki felüdülést, ezért az imaóra puszta veszteség lesz, mivel bár szellemileg és testileg kimerülnek, lelki erőt mégsem nyernek. {2T 577.2}   

Ne tegyük fáradtságossá az értekezlet és ima óráit. Ha csak lehetséges, korlátozzuk egy óra hosszára; s ha valaki félórát, vagy akár tizenöt percet késik, ne várjunk rájuk. Ha csak ketten is vannak jelen, igényt tarthatnak az ígéretekre. Ha csak lehet, kezdjük a kijelölt időben az összejövetelt, akár kevesen vannak jelen, akár sokan. Tegyük félre az alakiságot s a hideg merevséget, és mindenki végezze időhúzás nélkül a rá eső részt. Általában ne legyen hosszabb, mint tíz percnyi ima. Akkor változtassunk testhelyzetet énekléshez, vagy intő szóhoz, hogy ne merevedjünk meg. Ezután, ha még valaki kötelességének érzi, hogy imádkozzék, hadd imádkozzanak. {2T 577.3}   

Mindenki tartsa keresztényi kötelességének, hogy röviden imádkozzék. Mondd el az Úrnak, amit kívánsz, anélkül, hogy bebolyonganád a világot. Amikor magadban imádkozol, előjogod, hogy annyi ideig és olyan aprólékosan imádkozz, amennyire tetszik. Felsorolhatod összes rokonodat és barátodat. A hálószobád az a hely, ahol személyes bajaidról, próbáidról és kísértéseidről beszámolj. A közös istentisztelet nem arra való, hogy szívünk magánügyeit kiteregessük. {2T 578.1}   

Mi az összejövetel célja? Talán az, hogy az Úr tudomására hozzunk dolgokat, hogy imában kioktassuk mindarra, ami eszünkbe jut? Azért jövünk össze, hogy gondolataink és tapasztalataink kicserélésével egymás épülését szolgáljuk; hogy megismerve egymás reményeit és vágyakozásait, erőt, világosságot s bátorítást merítsünk. Azért gyűlünk egybe, hogy hittel felajánlott, komoly, szívből fakadó imával felüdülést és erőt nyerjünk az erő forrásától. Összejöveteleink legyenek a legédesebb órák, s tegye őket kellemessé mindenki, aki szereti a vallásos dolgokat. {2T 578.2}   

Némelyek mégsem magánimában tárják egyéni bajaikat Isten elé, hanem az imaórákra tartogatják, ott érik utol magukat néhány napra az imádkozással. Ezeket az összejövetelek és imaórák gyilkosainak nevezhetnénk. Nem fényforrások, senkit sem üdítenek fel. Hideg, merev imáik és hosszas, elcsépelt bizonyságtételeik csak árnyékot vetnek maguk körül. Mindenki örül, ha végre befejezték, s akkor is csaknem lehetetlen lerázni azt a hideget és sötétet, melyet imáik és beszédeik árasztanak az összejövetelre. A nyert fényből írom, hogy összejöveteleink legyenek lelkiek, meghitt légkörűek és rövidek. Hagyjuk otthon a hidegséget, kevélységet, hiúságot és emberek félelmét. Ne vigyük magunkkal az apró nézeteltéréseket és előítéleteket. Akár az egyetértő családban, lakozzék őszinteség, szelídség, bizalom és szeretet fivéreink és nővéreink szívében. Hiszen azért jönnek össze, hogy világosságuk egyesítéséből felüdülést és erőt merítsenek. {2T 578.3}   

„Ti vagytok a világ világossága” – mondja az égi tanító. Nem mindenki egyformán fejlett a lelki életben. Így más-más tapasztalattal rendelkező hívők jönnek össze, s egyszerűen, őszinte odaadással és alázatos értelemmel megbeszélik élményeiket. Aki előre halad a keresztény ösvényen, annak olyan lelki tapasztalattal kell és fog is rendelkezni, mely új és értékes a többiek számára is. Az életerős tapasztalat napi próbákból, összecsapásokból, kísértésekből, erős igyekezetből, győzelmekből tevődik össze, és mély békét s örömet nyer a Jézus által. Ha keresetlen szavakkal elmondjuk az ilyen élményeket, világosságot, erőt és ismereteket nyújt, ami másoknak is segíteni fog az istenes életben. Legyen az istentisztelet figyelmet lekötő és tanulságos azok számára, akik szeretik az isteni és mennyei dolgokat. {2T 579.1}   

Jézus, a mennyei tanító, nem húzódott el az emberektől, hanem, hogy javukra lehessen, lejött a földre, ahol élnek, hogy életének tisztasága és szentsége ráragyoghasson ösvényükre, s bevilágítsa a mennybe vezető utat. A világ Megváltója igyekezett érthetően tanítani, hogy mindenki felfoghassa. Urunk legtöbbnyire a szabad ég alatt választott helyet a beszédeihez. Úgysem volt olyan terem, mely be tudta volna fogadni a sokaságot, hanem szándékosan választotta tanítása helyéül a lugasokat és tópartot. Ott belátta a tájat, és felhasználta a hallgatói által jól ismert látványokat és eseményeket szemléltetésül a fontos igazságokra. Belefoglalta tanításaiba Istennek a természetben felismerhető műveit. A dalaikat gondtalanul zengő madarak, a mező szépségesen tündöklő virágai, a tavon ringatózó liliomok, az egekbe nyúló fák, a megművelt mező, a ringó búzatáblák, a puszta föld, a meddő fa, az örök halmok, a csacsogó csermelyek, a lenyugvó nap, az egek színpompája, a felhők aranyló szegélye, – mindezeket felhasználta hallgatói szívébe vésni az isteni igazságokat. Összekapcsolta Isten égi és földi keze munkáit az igével, melyet értelmükbe szeretett volna vésni; hogy ha bármikor Isten csodálatos művein nyugszik meg tekintetük, eszükbe juttassák a hallott tanításokat. {2T 579.2}   

Krisztus mindenkor igyekezett lebilincselővé tenni tanításait. Felismerte a percet, mikor a fáradt, éhes sokaság nem bírt több lelki táplálékot befogadni, ezért testi szükségleteikről is gondoskodott. Egy alkalommal csodát tett, hogy megvendégelje az ötezernyi férfit, aki azért gyűlt össze, hogy meghallgassa az ajkáról pergő élet igéit. Jézus, mikor értékes igazságokra tanította a sokaságot, mindig figyelembe vette a környezetét. Olyan helyeket választott ki, melyek vonzók voltak a szemnek, s csodálatot váltott ki a szépség kedvelőinek kebléből. {2T 580.1}   

Itt alakalma nyílt magasztalni Istennek a teremtett világban kitetsző bölcsességét, s úgy tudta fonni szent tanításait, hogy a természetről a természet Istenére terelte figyelmüket, így a tájak, fák, madarak, virágok, a halmok, a tó, a kéklő égbolt összefonódott előttük a szent igazságokkal, s ezek, mikor rájuk tekintenek, szentté teszi azokat emlékezetükben, Krisztus mennybemenetele után. {2T 580.2}   

Mikor Krisztus tanított, nem rövidítette meg az időt az imádkozással. Nem kényszerített rájuk, mint a farizeusok, hosszú, fárasztó szertartásokat és imákat. Hanem megtanította tanítványait a helyes imára. „És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek, elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. És amikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved.” {2T 580.3}   

Krisztus tanítványainak elméjébe véste, hogy röviden imádkozzanak, térjenek egyenesen a tárgyra, és semmi több. Megadja imáik hosszát és lényegét, kifejezve vágyukat a földi és lelki áldások után, s hálájukat is. Mennyi mindent is magában foglal az Úr mintaimája! Magába foglalja minden ember valóságos szükségleteit. Általában egy-két perc elég hosszú idő az imára. Előfordulhat, hogy az Isten Lelke rendkívüli módon késztet, mikor a könyörgés a Lélek által történik. A vágyódó lélek gyötrődni kezd, és Isten után fohászkodik. Lelkünk küzd, mint Jákob, s nem nyugszik meg Isten hatalmának rendkívüli megnyilvánulása nélkül. Ez Istennek tetsző ima. {2T 581.1}   

Ám sokan száraz, papoló modorban ajánlanak fel imát. Ezek emberekhez, nem Istenhez imádkoznak. Ha valóban Istenhez imádkoznának, s ha tudnák, mit művelnek, megrettennének vakmerőségüktől, mert az ima külsőségei között lényegében Istent oktatják ki, mintha a mindenség teremőjének külön leckéztetésre lenne szüksége a világban végbemenő események általános kérdésiről. Az ilyen imák olyanok, akár a zengő érc és pengő cimbalom. Figyelmen kívül is hagyják őket a mennyben. Isten angyalai belefásulnak az ilyesmibe, akár azok a halandók, akik kénytelenek végighallgatni. {2T 581.2}   

Jézust gyakorta találták imádkozva. A magános lugasokat és hegyeket kereste fel, hogy elmondja Atyjának kéréseit. Mikor a nap gondjai, ügyei véget értek, s a fáradt emberek nyugvó helyet kerestek, akkor Jézus imára szentelte idejét. Nem akarunk senkit lebeszélni az imáról, nagyon-nagyon szűkében vagyunk az imának és virrasztásnak. S még kevesebb az olyan ima, amikor a hívő a Lélek által, és értelmesen is imádkozik. A buzgó és erényes ima mindig helyénvaló, és sosem fárasztó. Az ilyen imák mindenkor mélyen érintik és felüdítik azokat, akik szeretik az Isten tiszteletét. {2T 582.1}   

Valamennyien elhanyagoljuk a titkos imát. Ezért is ajánlanak fel sokan olyan hosszúra nyúló, fárasztó, elcsépelt imát az istentiszteleteken. Imáikban sorra veszik az elmúlt hét elhanyagolt kötelességeit, körbe-körbe kapkodnak, remélve, hogy behozzák mulasztásukat. Megnyugtatják rossz lelkiismeretüket, hiszen az furdalja őket. Remélik, hogy beimádkozzák magukat Isten kegyeibe. Az ilyen imák gyakran másokat is a lelki sötétségnek e síkjára rántanak le. Ha a keresztények hazavinnék magukkal Krisztus virrasztásról és imáról szóló tanításait, értelmesebben imádnák Istent. {2T 582.2}   

***** {2T 582}