× A kiadvány nem a Hetednapi Adventista Egyház által elfogadott fordítás, és hibákat tartalmazhat!

FELHÍVÁS A LELKÉSZEKHEZ

Kedves testvéreim! {2T 498}   

1868. október 25-én az Úr közölte, hogy nem mindenki képesített az igazság terjesztésére, aki állítja, hogy az Úr hívta el e szent munkára. Némelyek távolról sem felelnek meg Isten elgondolásának és akaratának. Némelyek hanyagságba hanyatlanak világi ügyekben, s vallásos életüket is lelki pongyolaság jellemzi. Ahol világi és üzleti ügyekben hiányzik a tartós, egyenletes erőkifejtés és kitartás, ezek hiánya ötlik elő a lelkiekben is. {2T 498.1}   

Többen családfők vagytok. Példátok s hatásotok alakítja gyermekeitek jellemét. Többé vagy kevésbé, de követni fogják példátokat. Az alaposság hiánya rossz példát mutat. Gyönge oldalaitok mégis jobban megerősödnek, és súlyosabb következményekkel járnak Isten ügyében és munkájában. Családotok a maga bőrén érzi és szenvedi felületességeteket. Sok mindenben hiányt látnak, amit szorgalommal és kitartással meg lehetne szerezni. Hibáitok mégis sokkal súlyosabban szembeszöknek, s érezhetőbbek az Isten ügyében és munkájában, mivel az ügy, a lélekmentés magasztosabb és fontosabb, mint a lenti, földi élet ügyei. {2T 498.2}   

Némely lelkészünk rosszul hat környezetére. Nem őrködtek féltékenyen perceik felett, holott ha ezt tennék, jó példát nyújtanának népünknek a szorgalomra. Perceket és órákat töltenek tétlenül, melyek, ha már egyszer elmúltak, örökre múlnak el következményeik feljegyzéseivel együtt; lehetetlen változtatni rajtuk. Némelyek természettől hanyagok, ami megnehezíti, hogy bármiben sikeresek legyenek. Ezt a hiányosságot meg lehet látni, érzékelni lehet egész vallásos életükben. Akiknek ilyen hibáik vannak, nem egyedül veszítenek vele; mások is megszenvedik hiányosságaikat. Soknak e késői órán kell megtanulni olyan leckéket, melyeket sokkal korábban kellett volna megtanulniuk. {2T 498.3}   

Néhányan nem kutatják mélyebben a Bibliát. Nem akarózik szorgalmasan nekilátni, hogy tanulmányozzák Isten szavát. E hanyagság következtében súlyos hátránnyal fáradoznak, s lelkészi működésük során tizedrészét sem végzik el annak, amit elvégezhettek volna, ha belátnák, hogy kitartóbban és figyelmesen kutatniuk kell az igét. Ráébrednének, hogy szembe tudtak volna szállni az ellenfelekkel, és úgy tudták volna megindokolni a bennük élő hitet, hogy az igazság diadalmaskodott, az ellenzék meg elhallgatott volna. {2T 499.1}   

Az igével szolgálóknak oly alaposan kell ismerniük Isten szavát, amennyire telik tőlük. Folyvást kutatniuk, imádkozniuk, tanulniuk kell, máskülönben Isten népe fejlődni fog igéjének és akaratának ismeretében, és messze maguk mögött hagyja az ilyen állítólagos tanítókat. Ki fogja akkor nevelni népünket, ha népünk jár előbbre, mint a tanítók? Az ilyen igehirdetők minden igyekezete gyümölcstelen marad. Arra van szükség, hogy népünk tökéletesebben tanítsa őket Isten szavára, mielőtt képesek lennének másokat oktatni. {2T 499.2}   

Némelyek mára már megalapozott munkások lehetnének, ha jól kihasználták volna idejüket, átérezve, hogy el kell számolniuk Istennel az elpazarolt percekért. Isten neheztel rájuk, amiért nem szorgalmasak. Kedvtelésük űzése, az önszeretet, a könnyű élet önző kedvelése, többeket visszatartott a jótól; olyan ismeret elsajátításától a Szentírásból, mely minden jócselekedetre elkészítette volna őket. Némelyek nem becsülik meg az időt, hanem ágyban lustálkodnak el órákat, melyeket a Biblia kutatásával tölthettek volna. Néhány tárgykörrel ugyan sokat foglalkoztak, azokat ismerik, azokról tűrhetően beszélnek. De többnyire beérik ennyivel. Bár nem mindig elégedettek magukkal, bár olykor rádöbbennek hiányosságaikra, mégsem ébredtek eléggé a bűnre, mert elhanyagolják megismerni az Isten szavát, melyet állítólag tanítanak. Tudatlanságuk miatt népünknek csalódnia kellett; nem kapják meg az értesüléseket, melyeket Krisztus szolgáitól elvárnak. {2T 499.3}   

Ha korán kelnek és takarékoskodnak a percekkel, az igehirdetők időt találnának töviről-hegyire tanulmányozni a Szentírást. Legyenek hát szorgalmasak, és semminek se engedjék, hogy meghiúsítsa céljukat. Hanem állhatatosan fordítsanak időt az igetanulmányozásra. Azokat az igazságokat is sajátítsák el, melyeket mások fárasztó munkával kutattak ki számunkra és szorgalmas, szívós igyekezetük gyümölcseként kezükbe adtak. Vannak igehirdetők, akik évekig úgy fáradoztak, úgy hirdették másoknak az igazságot, hogy maguk sem jártasak álláspontunk erős pontjaiban. Könyörögve kérem az ilyeneket, vessék hátuk mögé a tunyaságot. Szakadatlan átok az nekik. Isten elvárja, hogy tegyék minden percüket jóval gyümölcsözővé maguk vagy mások számára. „Igyekvésetekben ne lankadjatok, legyetek buzgó lelkűek: az Úr az, akinek szolgáltok!" „Aki lomhán végzi munkáját, a pusztulás szerzőjével van atyafiságban.” {2T 500.1}   

Krisztus szolgái számára fontos belátniuk művelődésük jelentőségét, hogy értékessé tegyék hitvallásukat, s fenntartsák kellemes, megnyerő méltóságukat. Szellemi műveltség nélkül kétségkívül kudarcot vallanak, bármihez kezdenek. Az Úr közölte, hogy több igehirdetőnk kifejezetten hiányosságban szenved. Nem Istennek tetsző a viselkedésük és elgondolásaik. Szégyen hitvallásunkra, ahogyan bizonytalankodva próbálják idézni a Szentírást. Állítják ugyan, hogy az ige tanítói, mégsem tudják pontosan idézni a Szentírást. Akik teljesen az igehirdetésre adják magukat, azoknak egyetlen szöveget sem lenne szabad pontatlanul idézni. {2T 500.2}   

A hívő életének, beszédének, viselkedésének Krisztus vallását kell szemléltetnie. Erős elvei horgonynak bizonyulnak. Az ige tanítói legyenek az istenfélelem szemléltető ábrái, a nyáj példaképei. Példamutatásuk rója meg a tétlenséget, hanyagságot, a szorgalom és takarékosság hiányát, mert a vallás elvei megkövetelik a szorgalmat, a takarékosságot és becsületet. „Számolj el intézőségeddel”, hangzik nemsokára mindenki fülébe. Fivérem, hogyan tudnátok elszámolni, ha a Mester ma megjelenne? Hiszen nem álltok készen. Olyan bizonyos, hogy a rest szolgák közé sorolnának, mint az, hogy vannak rest szolgák. Még mindig értékes percek állnak rendelkezésetekre. Kérlek, hozzátok be az elpazarolt időt. {2T 501.1}   

Pál intette Timóteust: „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédeit. A botor és gyerekes vitatkozásokat kerüld, tudván, hogy azok háborúságot szülnek. Az Úr szolgájának nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére, és felocsúdnának az ördög tőréből, aki fogollyá teszi őket tetszése szerint.” {2T 501.2}   

A lelkészeknek képzettségre van szükségük hívatásukhoz, – ahhoz, hogy be tudják fejezni a munkát. Pál apostol a kolossébeliekhez írt levélben szól ily módon az igeszolgálatról: „Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, amelyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten igéjét; ama titkot, amely el volt rejtve ősidők óta és nemzedékek óta, most pedig megjelentetett az ő szentjeinek, akikkel Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok közt eme titok dicsőségének gazdagsága, az, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége, akit mi hirdetünk, intvén minden embert és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletességgel állassunk elő a Jézus Krisztusban. Amire igyekszem, tusakodván az ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik.” {2T 501.3}   

Isten nem kevésbé megszentelt megbecsülést és odaadást vár el az igehirdetés hivatása iránt szolgáitól, akik oly közel élnek minden dolgok végéhez. Nem fogadhatja el a lelkészek szolgálatát, csak ha megvalósítják szívükben az igazság életét és hatalmát, amelyet másoknak hirdetnek. Semmit sem fogad el, ami nem buzgó, tevékeny, lángoló szívből fakadó lélekmentés. Éberség és gyümölcsöző tevékenység szükséges e nagy feladathoz. Isten önzetlen munkásokat kíván, akik jótékonyan fáradoznak, s osztatlan figyelmüket szolgálatuknak szentelik. {2T 502.1}   

Testvéreim, hiányzik belőletek a térítés iránti odaadás és odaszentelődés. Önző a szívetek. Feltétlenül pótoljátok be e hiányosságokat, különben nemsokára végzetes csalódás ér, – elveszítitek a mennyet. Isten nem veszi félvállról a szolgáira bízott lélekmentés hű végzésének elhanyagolását. Sok igeszolgálatot végzőből hiányzik a szívós erőkifejtés és a folytonos Istenre támaszkodás. E hiányosság következménye súlyos terheket hárít a kellő vonásokkal bírókra, hogy ők pótolják az annyira szembeszökő hiányosságokat azokban, akik rátermett lelkészek lehetnének. Néhányan ugyan éjt nappallá téve fáradoznak, megfosztva magukat a pihenéstől és a családi, baráti kör örömeitől, végsőkig túlterhelve agyukat, három ember dolgát végezve, felőrlik életüket, hogy elvégezzék a feladatokat, melyet mások is elvégezhetnének, de elhanyagolják. Néhányan egyszerűen lusták, hogy megtegyék a magukét. Sok lelkészünk nagyon vigyáz, de magára. Kibújik a terhek alól, eredménytelen marad, s alig valamit tesz meg. Ezért akik ismerik a lelkek értékét s a lélekmentés szentségét, akik tudják, hogy annak feltétlenül előre kell haladnia, azok többletszolgálatot végeznek, emberfeletti erőfeszítést tesznek, minden gondolatuk arra irányul, hogy fejlesszék a művet. Ha a mű szívünkön viselése, és az ügynek szentelődés egyenletesen oszlana szét, ha akik Isten szolgáinak vallják magukat összes figyelmüket a műnek szentelnék, nem kímélve magukat, akkor a néhány komoly, istenfélő lelkész, aki futólépésben emészti fel életét, enyhülésben részesülne a rajtuk nyugvó borzalmas nyomás alól, hogy mikor valóban szükség van erejükre, kétszeresen tudnák latba vetni azt, s így sokkal több eredményt érnének el, mint most, mikor rettentő gondok és aggodalmak alatt nyögnek. Az Úr helyteleníti ezt az egyenlőtlenséget. {2T 502.2}   

Soknak, bár állítják, hogy Isten elhívta őket igével és tanítással szolgálni, eszébe se jut, hogy nincs joguk tanítónak nevezni magukat, ha csak Isten szavának komoly, szorgalmas kutatásával alaposan fel nem fegyverkeznek. Némelyek a legalapvetőbb műveltséget sem szerezték meg. Olyan is akad, aki olvasni sem tud rendesen; mások meg pontatlanul idézik a Szentírást, s megint mások, mivel szemlátomást nincs minősítésük a hivatásra, amit végezni próbálnak, csak kárt okoznak Isten ügyében, csak szégyent hoznak az igazságra. Nem látják be, hogy csiszolni kellene szellemi képességüket, különösen a finomkodástól mentes kifinomultságot; s azt sem, hogy igyekezniük kell eljutni a keresztény jellem valódi, magas szintjére. Úgy tudjuk ezt biztosan és hatásosan elnyerni, ha átadjuk Istennek lelkünket. Ő irányítani fogja szellemi képességüket, és szeretetüket arra összpontosítja majd, ami isteni, ami örökkévaló. Akkor lesz erejük, kapkodás nélkül élni; mert szellemük és egész lényük ereje emelkedett, kifinomult lesz, és a legfenségesebb, legszentebb utakra irányított. A mennyei tanító ajkáról hallották a szavakat: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Mikor így alávetik magukat Istennek, akkor valódi alázat ékesíti tetteiket. Egyúttal az így Istennel s mennyei angyalokkal szövetkezők, mennyei illatú, megnyerő méltósággal rendelkeznek. {2T 503.1}   

Az Úr elvárja, hogy szolgái erősek, ruganyosak legyenek. Nem kellemes látvány fásultnak és tétlennek látnia őket. Bár állítják, hogy kezükben a bizonyíték, hogy Isten hívta el őket az élet útjára tanítani; gyakran mégis hiábavalóságokról fecsegnek, és azt bizonyítják, hogy nem érzik magukon a lélekmentés terhét. A másoknak hirdetett hatalmas igazságok nem támasztották őket életerőre. Némelyek annyira együgyűen hirdetik e hallatlanul életbevágó igazságokat, hogy képtelenek hatni az emberekre. „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed.” Akiket Isten elhívott, neveljük szorgalmas igyekezetre, hogy lelkiismeretesen és fáradhatatlan lelkesedéssel fáradozzanak érte, ragadjanak ki embereket a tűzből. Mikor a lelkészek megtapasztalják az igazság hatalmát, mikor az igazság felvillanyozza egész lényüket, akkor lesz hatalmuk megérinteni a szíveket, s bebizonyítani, hogy rendületlenül hisznek a másoknak hirdetett igazságban. Tartsák szemük előtt az emberek üdvösségének hallatlan értékét, és az Üdvözítő szeretetének páratlan mélységét. Ez majd felrázza lelküket, hogy elmondhassák Dáviddal: „Felhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel.” {2T 504.1}   

Pál inti Timóteust: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, lélekben, hitben, tisztaságban. Amíg odamegyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre, s a tanításra.” „Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előrehaladásod mindenki előtt nyilvánvaló legyen. Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban, mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind hallgatóidat.” Mily nagy fontosságot tulajdonít itt Isten szolgái keresztény életmódjának! Mennyire szükségesnek tartja, hogy tanulmányozzák, kutassák az igét, hogy maguk megszentelődhessenek az igazság által, s képzésben részesüljenek, hogy másokat tanítsanak. {2T 504.2}   

Testvéreim, elvárják tőletek, hogy életetekkel mutassatok példát az igazságra. Ennek ellenére, akik azt gondolják, hogy kötelességük másoknak tanítani az igazságot, nem mind tért meg, nem mindet szentelte meg az igazság. Némelyeknek téves felfogásuk van a keresztény élet felől, s az utakról is, melyekkel szilárd vallásos élményre lehet jutni. Még kevésbé értik, milyen képzettséget, alkalmasságot vár el Isten igehirdetőitől. Megszenteletlenek. Időnként szárnyaló, csapongó érzelmeik lesznek úrrá rajtuk, s arra következtetnek, hogy ők valóban Isten gyermekei. A benyomásoktól való ily függés Sátán egyik külön ámítása. Akiket így himbál, azok a körülmények függvényévé teszik vallásukat. Hiányzik itt a szilárd elv. Senki sem életerős keresztény, hacsak naponta tapasztalatra nem tesz szert Isten dolgaiban, hacsak naponta meg nem tagadja magát, hacsak jókedvvel nem viseli keresztjét, s Krisztust nem követi. Minden életerős keresztény naponta fejlődik az istenes életben. Amint halad a tökéletesség felé, naponta tapasztalni fogja az Istenhez megtérést; s a megtérés nem teljes, amíg el nem éri a tökéletes keresztény jellemet, amíg teljesen fel nem készült a halhatatlanság utolsó simítására. {2T 505.1}   

Isten legyen gondolataink legfőbb tárgya. Elmélkedjünk felőle, könyörögjünk hozzá, akkor emelkedett lesz lelkünk, és életre támad bennünk a szeretet. Az elmélyedés és ima elhanyagolása biztosan a vallásos érdeklődés elszennyeződését okozza. Ezt követi az elővigyázatlanság és hanyagság. A vallás nem csupán érzelem. Hanem elv, mely összeszövődik mindennapi kötelességünkkel és tetteinkkel. Semmi olyannal nem foglalkozunk, nem fogunk olyan műveletekbe, melyek akadályozzák az elvek gyakorlatba átültetését. Vallásunk tisztán és ártatlanul megőrzéséhez az szükséges, hogy lendületes és lankadatlan igyekezettel térítők legyünk. Némely dolgokat nekünk kell elvégeznünk. Senki más meg nem teheti értünk. Csak magunk művelhetjük – félve-remegve – üdvösségünket. Az Úr ezt a kötelességet hagyta ránk. {2T 505.2}   

Némely lelkészünk esetében, noha állítják, hogy Isten hívta el őket, veszendők vére tapad ruhájukra. Hemzsegnek körülöttük a visszaeső bűnösök és vétekben élő emberek, mégsem tartják magukat felelősnek üdvösségükért; hidegek, közömbösek a megmentésük iránt. Némelyek annyira elálmosodtak, hogy nincs is fogalmuk, mi az örömhír hivatása és célja. Nem tartják azt, hogy mint a lélek orvosainak, szakértelemmel kell rendelkezniük, miként ápolják a bűntől beteg lelkeket. Mindeddig elhanyagolták a bűnösök figyelmeztetését, azt, hogy sírjanak felettük, kérleljék őket, míg csak sokan túl nem jutottak a gyógyulás lehetőségén. Némelyek bűneikben haltak meg, s az ítélet napján azok szemére hányják bűnösségüket, akik bár megmenthették volna őket, mégsem tették. Megbízhatatlan lelkipásztorok! Micsoda megtorlás vár rátok! {2T 506.1}   

Krisztus szolgáinak újra felkenetésre van szükségük, hogy jól felismerjék a szent dogokat, s világosan felfogják a megszentelt, ártatlan jellemet, melyet feltétlenül ki kell alakítaniuk, hogy a nyáj példamutatói lehessenek. Amit magunktól meg tudnánk tenni, semmi fel nem emel minket a magasztos színvonalra, ahol Isten követeinek fogadhatna el. Csak ha szilárdan Istenre támaszkodunk, csak ha erős és tevékeny a hitünk, ez végzi el bennünk a változást, melyet az Úr el akar végeztetni. Isten tevékeny embereket hív. A jócselekedetekbe való soha bele nem fáradás fogja kialakítani jellemünket a menny számára. Magyarán, kendőzgetés, célozgatás nélkül, mégis szeretettel kell felhívnunk az embereket, hogy készüljenek fel Isten napjára. Némelyeket komolyan kell unszolnunk, mielőtt megmozdulnának. Jellemezze tevékenységünket szelídség és alázat, mégis az a komolyság, mely megérteti az emberekkel, hogy e dolgok valóságosak, s hogy választaniuk kell az élet és halál közt. Az ember üdvössége nem tréfadolog. Isten lelkipásztora legyen hát komoly, jellemezze őt őszinte odaadás s valódi keresztény előzékenység. Mikor a Mester által rábízott feladatot végzi, legyen halálosan komoly. Az éri el a legtöbb boldogságot, ha szívósan kitartanak az igaz tettek ösvényén, ha vallásgyakorlatokkal nevelik rá gondolkodásukat, hogy szeressék az áhítatot és a mennyei dolgokat. {2T 506.2}   

Ha Istent tesszük meg bizodalmunkká, lesz erőnk ellenőrzés alatt tartani e dolgokat. A folyamatos használattól izmosodik az erőnk, hogy felvegye a harcot a belső ellenséggel. Vessük Istennek alá önzésünket, míg teljesen át nem alakulunk, míg tökéletesen meg nem fékezzük szenvedélyeinket, étvágyainkat, és akaratunkat. Akkor istenfélelem lesz bennünk mind a családban, mind otthonunktól távol. S amikor emberekért fáradozunk, hatalom járul majd igyekezetünkhöz. Az alázatos keresztény áhítatokat fog tartani, de nem rendszertelenül, váltakozó hangulata szerint vagy babonásan, hanem nyugodtan, zavartalanul, mélyen, kiegyensúlyozottan s komolyan. Mikor teljesen átadjuk magunkat Istennek, Isten szeretete, a szentség gyakorlása kedves lesz nekünk. {2T 507.1}   

Krisztus szolgái azért nem eredményesebbek, mert nem adják át magukat önzetlenül hivatásuknak. Némelyek szíve kétfelé húz, kétfelé sántikál. Az élet gondjai kötik le figyelmüket, s nem veszik észbe, mennyire szent az igehirdető hivatása. Az ilyen lelkész sötétségről, bénító hitetlenségről, kételkedésről panaszkodhat. Az az oka ennek, hogy nincs rendezett kapcsolatuk Istennel. Nem látják be annak fontosságát, hogy teljesen, fenntartás nélkül neki szenteljék magukat. Hellyel-közel ugyan Istennek szolgálnak, mégis legtöbbnyire csak maguknak. Keveset imádkoznak. {2T 507.2}   

A menny fenségese, míg földi szolgálatát végezte, sokat könyörgött mennyei Atyjához. Gyakran egész éjjelt töltött térdén imában. Gyakran szomorú volt a lelke, mikor érzékelte a sötét világ hatalmait. Maga mögött hagyta hát a nyüzsgő városokat, a zajos sokaságot, hogy félreeső helyet találjon, ahol esedezni tud. Az Olajfák hegye volt Isten Fiának kedvenc helye, ahol áhítatát tartotta. Miután a sokaság hazaszéledt az éjszakára, ő gyakran, nem tért nyugovóra, bár belefáradt a nap tevékenységébe. János evangéliumában olvassuk: „Mindnyájan hazamenének, Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.” Míg csönd borította a várost, s a tanítványok szállásukra tértek, hogy alvással felfrissüljenek, Jézus nem aludt. Az Olajfák hegyéről isteni könyörgései szálltak fel Atyjához, hogy védje meg tanítványait a gonosz hatásoktól, melyekkel naponta szembekerülnek, s hogy ő is erősödjék meg lelkében a következő nap kötelességeire és próbáihoz. Míg követői aludtak, isteni tanítójuk egész éjjel az eget ostromolta. Az éj harmatja és dere permetezett imára hajtott fejére. Krisztus ezt a példáját is követőire hagyta. {2T 508.1}   

A menny felségese, míg szolgálatát végezte, gyakran komoly imával töltötte idejét. Nem mindig ment az Olajfák hegyére, mert a tanítványok már tudták, hogy hol a legkedvesebb rejtekhelye, és gyakran követték őt. Az éjszaka csöndjét választotta, amikor senki sem zavarta meg. Jézus meg tudta gyógyítani a betegeket, fel tudta támasztani a halottakat. Ő maga volt az áldás és erő forrása. Még a viharoknak is parancsolt, s azok engedelmeskedtek neki. Nem szennyezte őt be a romlottság, idegen volt neki a bűn. Mégis imádkozott, s gyakran erős kiáltásokkal és könnyhullatással. Tanítványaiért és magáért esedezett, azonosítva magát szükségleteikkel, gyöngeségeikkel, fogyatékosságaikkal, melyek annyira közös vonásai az embernek. Jézus hatalmasan tudott esedezni. Nem ragadták el emberi szenvedélyeink, bukott természetünk, noha hasonló gyöngeségek szorongatták, és hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett. Jézus olyan gyötrelmet viselt el, hogy Atyja segítségét és támogatását igényelte. {2T 508.2}   

Krisztus a példaképünk. Ugye, az ellenség kísérti, s hevesen ostromolja Krisztus szolgáit? Úgy tett azzal is, aki nem ismeri bűnt. Ő szorongó óráin Atyjához folyamodott. Azért jött a földre, hogy rést hasítson ki, melyen át szolgái, ha követik példáját, ha gyakran és komolyan imádkoznának, kegyelmet és erőt találhatlak a szükség idején. Ha Krisztus szolgái követnék Uruk példamutatását, akkor az ő lelkülete itatná át őket, és angyalok szolgálnának nekik. {2T 509.1}   

Angyalok szolgáltak Jézusnak is. Jelenlétük mégsem tette életét könnyűvé, sem mentessé a súlyos összecsapásoktól és tüzes kísértésektől. Ha lelkészeink, a Mester által kiszabott feladat közben próbákat, bizonytalanságot, kísértéseket szenvednek el, ne kókadozzanak, mert tudják, hogy az Úr már előttük elviselte ezeket. Ne vessék el bizalmukat, csak mert nem minden sikerül, amit el reméltek érni. Krisztus lelkiismeretesen fáradozott nemzetéért. Mégis épp azok vetették meg igyekezetét, akiket megmenteni jött. Végül pedig megölték őt, habár azért jött, hogy életet adjon nekik. {2T 509.2}   

Elég sok az igehirdetőnk, mégis súlyos ínséget szenvedünk a munkáshiány miatt. Lelkészeink, Isten munkatársai, éljetek a munka szentségének tudatában, s azon késhegyig menő összecsapások tudatában, melyeket végig kell küzdenetek, hogy sikeresen tudjátok fejleszteni a művet. Aki igazán lélekmentő, nem lankad el, s nem esik kétségbe a rá váró feladat láttán, még ha mégoly súlyos is. Pál mondja a római levélben: „Megigazulván hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által; aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, melyben állunk és dicsekedünk is Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekszünk a háborúságokkal is, tudván, hogy a háborúság [szenvedés] békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig próbatételt [kipróbált erényt], a próbatétel pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe, Szentlélek által, ki adatott nékünk.” Benne rejlik a bölcsesség és tudás összes kincse. Ezért kifogás nélkül maradunk, ha nem vesszük igénybe a bőséges gondoskodást, melyet Isten rendelkezésünkre bocsátott, hogy semmiben se kelljen szükséget szenvednünk. Ha Isten szolgája visszariad a nehézségektől, ha nyafog a nyomorúságos időkben, ez csak elgyöngíti őt, s képtelenné teszi a felelősségek és terhek viselésére. {2T 509.3}   

Akik tántoríthatatlanul helyt állnak a csata leg melegében, kétségtelenül bőrükön fogják tapasztalni, hogy Sátán különleges célpontjai. Amikor rájuk támad az ellen, az erősséghez fognak menekülni. Tudják, hogy Istentől származó erőre van szükségük; ezért a győzelmek nem szállnak fejükbe; hanem arra készteti őket, hogy hit által még inkább a Mindenhatóra támaszkodjanak. Isten iránti mély és lángoló hála ébred szívükben, s boldogan viselik az ellenség szorongatása által rájuk halmozott szenvedéseket. Az ilyen készséges szolgák tapasztalatokra tesznek szert, s olyan jellemet alakítanak, amely tisztességet hoz Isten ügyére. {2T 510.1}   

Jelenünk az ünnepélyes előjog és szent megbízatás időszaka Isten szolgái számára. Ha hűségesen eleget tesznek a megbízatásoknak, bőséges lesz a hű szolgák jutalma, mikor a Mester felszólítja őket: „Számolj el intézőségeddel, kulcsárságoddal.” A lelkiismeretes igyekezet, önzetlen fáradozás, türelmes, kitartó igyekezet bő jutalmat nyer. Jézus így szól majd: mától kezdve nem hívlak többé szolgáknak, hanem barátaimnak, vendégeimnek. A Mester jóváhagyását nem a munka nagysága vívja ki számukra, vagy, mert sok mindent megnyertek, hanem, mert a kevesen hűek voltak. Nem az általuk elért bő eredmények, hanem cselekedeteik rugói, ezek esnek latba Isten előtt. Az Úr többre becsüli a jóságot és megbízhatóságot, mint az elvégzett munka mennyiségét. {2T 510.2}   

Az Úr közölte, hogy legsúlyosabb veszedelmünk, ha nem tesszük teljessé megszentelődésünket az Úr félelmében. A lelkészeket üdvösségük elvesztése fenyegeti. Akik másoknak hirdetik az igét, maguk elvesznek, mert nem tökéletesítik magukban a keresztény jellemet. Munkásságuk nem juttat el senkit üdvösségre, és magukat sem mentik meg. Nem tartják fontosnak, hogy szívvizsgálatot tartsanak, s uralkodjanak magukon. Nem virrasztanak és imádkoznak, hogy kísértésbe ne essenek. Ha virrasztanának, rátapintanának gyönge pontjaikra, ahol a legvalószínűbb a kísértések rohama. Virrasztás és ima segítségével annyira őrködni tudnak gyönge pontjaikon, hogy azok válnak erős pontjaikká, s ha kísértésbe esnek, nem szenvednek többé vereséget. Krisztus követője naponta vizsgálja meg magát, hogy teljesen kiismerje viselkedését. Csaknem mindenki elhanyagolja az önvizsgálatot. Ez a hanyagság különösen veszélyes annak, aki Isten szócsövének mondja magát; aki félelmetes, felelős helyet foglal el átvenni Istentől a szót, hogy továbbadja népének. Mindennapos viselkedésük messze távolra kihat más emberekre. Ha egyáltalán sikeres a lélekmentésben, a maga alacsony szintjére szállítja le a megtérteket, akik csak ritkán emelkednek magasabbra. Lelkészük viselkedése, szava, mozdulata, modora, hite, ájtatossága – ezeket tartják ízelítőnek a szombattartó adventistákból. S ha ahhoz szabják magukat, aki az igazságra tanította őket, abban a tévhitben ringatják magukat, hogy eleget tesznek kötelességüknek. {2T 511.1}   

A lelkész sok ponton javítani tudna viselkedésén. Sok igehirdető látja és ismeri fogyatkozását, mégis, mintha nem tudnák, milyen hatással vannak másokra. Tudják, mikor viselkednek rosszul, mégis elfeledkeznek magukról, s így nem javítanak hibáikon. Ha a lelkészek a meggondolás és tudatos felülvizsgálat tárgyává tennék rossz pontjaikat, hogy megismerjék szokásaikat, akkor jobban ismernék magukat. Ha minden körülmények közt közelről szemügyre veszik mindennapi életüket, megismernék indítékaikat és az elveket, melyek cselekvésre késztetik őket. A cselekedeteknek ez a mindennapos megvizsgálása, hogy lássuk, vajon lelkiismeretünk jóváhagyja, vagy elítéli tetteinket, mindannak szükséges, aki el akarja érni a keresztény jellem tökéletességét. Számos tettünk, melyeket jócselekedetnek, sőt bőkezűségnek tartunk, – ha alaposan szemügyre vesszük, helytelen indítékok gyümölcseinek bizonyulnak. Sokakat oly erényekért tapsolnak meg, melyekkel nem rendelkeznek. A szívek kutatója megvizsgál minden indítékot, s a lelkesen megtapsolt tettek gyakran, mint önző okokból és alantas szenteskedésből fakadók kerülnek az Úr feljegyzéseibe. Életünk minden tettét, akár kitűnő s dicséretre méltó, akár megrovást érdemel, a szívek vizsgálója ítéli meg, az indítékok alapján. {2T 511.2}   

Némely Isten törvényét védő lelkész is alig ismeri magát. Nem gondolkoznak, nem mélyednek el, nem ásnak le indítékaikig. Nem ismerik hibáikat és bűneiket, mert nem veszik szemügyre kendőzés nélkül, komolyan az életüket, viselkedésüket, jellemüket, vonásonként és egészében, s nem vetik össze Isten szent és magasztos törvényével. Nem értik meg Isten törvényének kívánalmait, ezért naponta megszegik a törvény szellemét, melyet pedig állítólag tisztelnek. „A bűn ismerete a törvény által vagyon.” „A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondja: Ne kívánd!” Némely igével és tanítással szolgáló nem ismeri a gyakorlatban Isten törvényét, annak szent követelményeit, sem Krisztus elfedezését. Először nekik kell megtérniük, mielőtt bűnösöket téríthetnének meg. {2T 512.1}   

Elhanyagolják a megbízható tükröt, mely feltárná a jellem hibáit. Így tovább él a nyomorékság, a bűn. Mások észreveszik, még ha a hibák elkövetői nem is veszik észre. Bizonyos fokig az önzés gyűlöletes bűne él azokban is, akik állítják, hogy odaadással végzik Isten munkáját. Ha összevetnék jellemüket Isten kívánalmaival, különösen a csodás mértékkel – szent, igazságos törvényével, akkor, ha lelkiismeretesen és szemellenző nélkül kutatnának, meggyőződnének róla, hogy félelmetes hiányosságaik vannak. De némelyek nem akarnak elég mélyre pillantani, hogy felismerjék szívük romlottságát. Holott sok mindenben fogyatékosak. Mégis szándékos tudatlanságban élnek bűnösségük felől, s annyira leköti őket az érdekeikről gondoskodás, hogy Isten nem gondoskodik róluk. {2T 512.2}   

Némelyek természettől fogva nem áhítatosak, ezért művelniük kell magukban a szokást, hogy szemügyre vegyék életüket és indítékaikat, s külön táplálják magukban a vallásgyakorlatok és titkos ima szeretetét. Gyakran halljuk hogy kételyeiket és hitetlenségüket szellőztetik., s azt, hogy mily elkeseredett harcot vívnak hitetlen gondolataikkal. Csüggesztő dolgokon csámcsognak, s így annyira lehűtik hitüket, reményüket, bizakodásukat az igazság, a lélekmentés és az ügy végső sikere felől, noha őket is itt foglalkoztatják, hogy erénynek léptetik elő, ha a kételkedés oldalán találják őket. Időről-időre mintha kéjelegnének, hogy hitetlen álláspontok körül lebzselnek, s minden útjukba eső körülménnyel ezt hizlalják, ezzel mentegetik sötétségüket. Az ilyenekhez így szólok: Azonnal gyertek le, hagyjátok el Sion falát, míg csak megtértek, jó keresztények nem lesztek. Mielőtt magatokra vállalnátok az igehirdető felelősségét. Isten elvárja tőletek, hogy vessétek el a világ szeretetét. Akik megmaradnak kételyeikben, olyan büntetésben részesülnek, mint a gyávák és hitetlenek. {2T 513.1}   

Mi lehet az oka a kételyeknek, e sötétségnek és hitetlenségnek? Az a válaszom, hogy nem tartanak fenn kellő kapcsolatot Istennel. Nem bánnak becsületesen lelkükkel. Elhanyagolják a személyes áhítatot. Nem szakadnak el minden önzéstől, bűntől és bűnösöktől. Elhanyagolják Urunk lemondó, önfeláldozó példáját. A bűn, mely könnyen sarokba szorít, a behódolás miatt egyre erősödik bennük. Hanyagságuk és bűnük által elszigetelik magukat isteni tanítójuktól, ezért napi járófölddel maradnak le tőle. A tunyák, lusták, visszaeső bűnösök, hitetlenek, tiszteletlenek, hálátlanok, szentségtelenek társaságában élnek, és azok kísérőivel, a gonosz angyalokkal. Nem csoda, hogy sötétben élik életüket és kételkednek a tanításokban „Aki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri majd a tanítást.” Semmi kétség nem lesz e ponton. Ezen ígéretnek el kellene riasztani mind a kétségeket és kérdésessé tevéseket. A Krisztustól való elkülönülés, – ez hozza magával a kétségeket. Aki lelkiismeretes, becsületes, igaz, hűséges, szerény, szelíd és tiszta, azok őt követik. S ezeket a menny dicsőségébe öltözött szent angyalok szentelnek, világosítanak, tisztítanak meg, és őriznek; hiszen a menny felé haladnak. {2T 513.2}   

Nem kell nyomósabb bizonyíték, hogy valaki távol áll Jézustól, elhanyagolja a titkos imát a személyes áhítatot, mint hogy, kedvezőtlen környezetére hivatkozva, kételyeiről és hitetlenségéiről beszél. Nem él bennük Krisztus tiszta, igaz, szeplőtlen vallása. Hamis a vallásuk, melyet a tisztogató tűz, mint salakot fog megemészteni. Mihelyt Isten vizsgáztatja őket próbára teszi hitüket máris meginognak, gyöngén állnak lábukon, előbb erre, majd amarra hajolnak el. Nem él bennük a valódi vallásosság, mely Pálban élt, s mely dicsekvésre késztette, mert „a háborúság békességes tűrést nemz a békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe”. Körülmények játékszere csupán a vallásuk. Ha környezetük mind erős hitű, ha bízik a harmadik angyali üzenet sikerében, s ha nincs zavaró hang ellenük, akkor mintha lenne valamelyes hitük. De amint az ellenfél rátámad az ügyre, s a munka nehezen vonszolja a lábát, mikor minden kézre szükség van, e szegények, bár talán az örömhír lelkészeinek vallják magukat, azt várják, hogy minden semmivé foszlik. Ezek csak kerékkötők, ahelyett, hogy segítség lennének. {2T 514.1}   

Ha hitehagyás támad, és lázadás üti fel fejét, nem hallod ajkukról a bátorítás és magasztos vigasz szavait: Testvérek, ne csüggedjetek, legyetek bátrak. „Megáll az Istennek erős alapzata, melynek pecsétje ez: Az Úr ismeri az övéit.” Akiket ennyire megingatnak a körülmények, maradjanak otthon. Fordítsák, testi és szellemi erejüket kevésbé felelős tisztség betöltésére, ahol nem ütköznek ilyen elkeseredett ellenállásba. Ha minden simán folyik, nagyon jó, odaadó embernek látszanak. A Mester mégsem ezeket küldi munkája végzésére; mert a művet Sátán eszközei támadják. Az ellenfél a gonosz angyalok seregével akadályozni fogja őket. Isten gondoskodott a művébe elhívottakról, hogy minden csatából győztesen kerülhessenek ki. Aki követi utasításait, sosem szenved vereséget. {2T 515.1}   

Az Úr Pálon át utasít, miként erősítsük meg magunkat Sátán és eszközei ellen: „Végezetére, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez felvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok. Az üdvösség sisakját is felvegyétek, és a léleknek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.” {2T 515.2}   

Magasztos, szent munkát végzünk. Akik állítják, hogy az Úr arra hívta el őket, hogy a sötétben veszteglőknek hirdessék az igazságot, ne legyenek maguk is a hitetlenség és a sötétség közegei. Éljenek Isten közelében, ahol mindig világosság lehetnek az Úrban. Most nem azok, mert maguk sem engedelmeskednek Isten szavának. Ezért kételyeknek és csüggedésnek adnak hangot, holott csakis a hitnek és szent bátorításnak lenne szabad hangot adniuk. {2T 516.1}   

Lelkészeinknek igazi vallásra van szükségük. Naponta térjenek Istenhez, viseljék szívükön osztatlanul és önzetlenül az Úr ügyét és munkáját. Alázkodjanak meg, tegyenek félre minden féltékenykedést, aljas gyanúsítást, irigységet, gyűlöletet, rosszindulatot és hitetlenséget. Teljes átalakulásra van szükségük. Némelyek szem elől veszítették példaképünket, a Kálvária szenvedő emberét. Szolgálatában ne várják el a könnyű életet, megtiszteltetést, hírnevet idelenn. Mert a menny felségese sem nyerte ezeket el. „Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés.” „Megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” E példával előttünk, ne húzódozzunk a keresztviseléstől, ne hajladozzunk a körülmények fuvallata előtt. Ne csak akkor ébredezzék lelkesedésünk, buzgalmunk, mikor olyanok vesznek körül, akik ébren vannak és lelkesednek Isten munkájáért és ügyéért. {2T 516.2}   

Álljunk helyt Isten mellett és által, ha mégannyira kellemetlen és csüggesztő is a környezetünk! „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának sem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki kárhoztat! Krisztus az, aki meghal, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk. Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é. Amint meg van írva, hogy te éretted gyilkoltatunk minden napon, olybá tekintenek, mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” {2T 517.1}   

Sok igehirdetőnk nem egyértelműn viseli szívén Isten munkáját. Alig valamit ruháznak az Úr ügyébe, s mivel oly keveset fektettek az igazság fejlesztésébe, könnyen kísértésbe esnek e téren, könnyen eltávolodnak attól. Nem lettek megingathatatlanok, megerősödöttek, megállapodottak. Aki jól ismeri jellemét, aki tudja, melyik bűn veszi legkönnyebben ostromgyűrűbe, aki ismeri a kísértéseket, melyek a legkönnyebben legyőzik őket, ne tegyék ki magukat feleslegesen az ellenségnek, ne hívják ki az ellenség arra irányuló csábításait, hogy az ő területére lépjenek. Ha a kötelesség hívja őt kedvezőtlen helyre, Isten különleges segítsége támogatja, s így teljes fegyverzettel lép viadalra az ellenség elé. Az önismeret sokakat megőriz, hogy súlyos kísértésbe essenek, s számos dicstelen vereségnek is elejét veszi. A magunk megismeréséhez szükséges józan ésszel, kitartással nyomoznunk viselkedésünk indítékait s elveit; összevetnünk tetteinket az Isten szavában kijelentett kötelesség mértékével. A lelkészek bátorítsák, s ápolják magukban a jócselekedeteket. {2T 517.2}   

Az Úr közölte, hogy a kiadóban, kórházunkban s az igeszolgálatban néhányan csupán a fizetésért dolgoznak. Vannak persze kivételek. Nem mindnyájan bűnösök ebben, mégis csak kevesen értették meg, hogy el kell számolniuk intézőségükkel. Olyan összegeket pazaroltak el, melyeket az adományozók Isten ügyének fejlesztésére szenteltek. Nyomorgó családok, akik megtapasztalták magukon az igazság megszentelő hatalmát, s ezért nagyra becsülik azt, és hálások érte Istennek, azt gondolták, hogy megfoszthatják, és meg is kell fosztani magukat még az élethez kellő dolgoktól is, hogy az Úr kincstárába hozhassák áldozatukat. Némelyek szükséges ruházati cikkekről mondtak le. Mások egyetlen tehenüket adták el, annak árát szentelték Istennek. Őszinte szívből, a hálaadás sok-sok könnyével, amiért kiváltságuk ezt tenni Isten ügyéért, az Úr elé borultak áldozatukkal, áldást kérve arra, mikor elküldték. Azért imádkoztak, bárcsak eszközül szolgálhatna áldozatuk, hogy az igazság ismeretére hozza a sötétben veszteglőt. Az így felajánlott áldozatot nem mindig használták arra, amire az önfeláldozó adományozók szánták. Irigy, önző férfiak, akikben nem élt a lemondás és önfeláldozás lelkülete, hűtlenül kezelték a kincstárba hozott javakat; s azzal rabolták meg Isten kincstárát, hogy olyan javakat fogadtak el, melyet, ha igazságosak akarunk lenni, nem érdemeltek meg. Megszenteletlen, hanyag igazgatásuk elpazarolta, szétszórta az imával s könnyekkel Istennek szentelt javakat. {2T 518.1}   

Az Úr közölte, hogy a jegyző angyalok pontosan felírnak minden kincstárába hozott, Istennek szentelt áldozatot, s azt is, hogy végül mi az adományozott javak eredménye. Isten tudomásul vesz az ügyére szentelt minden fillért, és az adományozó szívélyességét vagy vonakodását is. Belekerül a feljegyzésekbe az adakozás indítéka. Azon önfeláldozó, odaszentelt emberek, akik visszaadják Istennek, ami az övé, amint el is várja tőlük, cselekedeteik szerint részesülnek majd jutalomban. Ha nem a legkitűnőbben használják fel e javakat, tehát nem is éri el a célt, – Isten magasztalását és az emberek üdvösségét, melyre az adományozó szánta – akik őszinte szívvel hozták az áldozatot, egyedül Isten dicsőségével gondolva, nem vesztik el jutalmukat. {2T 518.2}   

Akik rosszul használják fel az Istennek szentelt javakat, azokat majd kérdőre vonja intézőségük felöl. Némelyek önzőn elmarkolják a javakat, mert odáig vannak a nyereségért. Másoknak nem érzékeny a lelkiismerete; mert kiégette a régóta melengetett önzés. A szent és örökkévaló dolgokat is alacsony szemszögből nézik. Mivel hosszú időn át helytelen utat tapostak, erkölcsi érzékenységük mintha megbénult volna. A jelek szerint lehetetlen magas szintre emelni gondolkodásukat, ama magasztos mértékig, melyet Isten szava elénk tár. Hacsak gondolkodásuk megújulásával alaposan meg nem változnak, nem kapnak helyet a mennyben. Akik az önzés és helytelen tettek útját tapossák, akik Isten kincstárát sem tartják szentnek, úgysem értékelnék a mennyországban a megszenteltek tisztaságát és szentségét, sem a dicsőség gazdagságát, az örök jutalmat, melyet a hű győzőknek tett félre az Úr. Annyi ideje futott az alacsony, önző pályán a gondolkodásuk, hogy képtelenek értékelni az örökkévaló dolgokat. Nem értékelik az üdvösséget. Mintha lehetetlen lenne magas szintre emelniük gondolkodásukat, hogy kellően megbecsüljék a megváltás tervét vagy az elfedezést. Önző érdekek nyelték el egész lényüket. Akár a mágnes, úgy irányítják magukra gondolataikat és szeretetüket, alantas szintre rögzítve őket. Ezek közül némelyek sosem jutnak el a keresztény jellem tökéletességére, mert nem látják be, hogy ilyen jellem értékes, és szükséges lenne. Lehetetlen oly magasztossá tenni gondolkodásukat, hogy a megszentelődés vonzó bája alá kerülnének. Önszeretetük és önző érdekeik annyira eltorzították a jellemüket, hogy lehetetlen beláttatni velük a szent, az örökkévaló és a közönséges dolgok közti különbséget. Nem szentebb nekik Isten ügye és kincstára, mint a közönséges üzletkötés, vagy a világi célokra szánt javak. {2T 519.1}   

Az ez irányú felelősségek kötelezők arra, aki Krisztus követőjének vallja magát. Isten törvénye meghatározza embertársaink iránti kötelességünket: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Némelyek, mivel semmibe veszik az embertársaik iránti méltányosságot, a könyörületet és jótéteményt, úgy megkeményítették szívüket, hogy képesek tovább menni, s Istent is lelkiismeretlenül meglopni. Bezárják szemüket és értelmüket a tény előtt, hogy Isten ismeri, látja minden tettüket, s az indítékokat, melyek ily tett elkövetésére vitték őket. Pedig az Úr magával hozza a jutalmat. Tetteik előtte vannak, hogy megfizessen kinek-kinek cselekedetei szerint. Minden jó és minden gonosz tettet, de következményeiket is szemmel tart a szívek kutatója, aki előtt nincs titok. A jutalom is az indítékok szerint lesz. {2T 520.1}   

Az Úr hozzájuk küldött ismételt figyelmeztetései és intései ellenére, felelős testvéreink a maguk feje után mennek, megszenteletlen belátásuk irányítják őket, ezért Isten ügye szenvedni kénytelen, sőt némelyek hátat fordítanak miattuk az igazságnak. Aki ebben bűnös, a végső megtorlás napján ijesztő feljegyzésekkel kell majd szembenéznie. Ha egyáltalán megmenekülnek, csakis hallatlan erőfeszítéssel menekülnek meg; fel kell ismerniük, és jóvá kell tenniük a múltat. Ha őszinte szívvel fognak hozzá, ha szívós és fáradhatatlan buzgalommal folytatják, teljes sikert arathatnak. Ám sokan megbuknak, mert kezdeti buzgalmuk hanyagsággá és tétlenséggé fogy. Eleinte kellő igyekezet fűti őket, mivel ismerik állapotukat; idővel mégis el igyekeznek felejteni a múltat; a nélkül siklani át rajta, hogy eltávolítanák a botlás köveit, s hogy gyökeres változást érnének el. Bűnbánatuk nem az az őszinte afeletti szívből fakadó szomorúság, hogy miattuk gyalázat hárul Istenre; s lelkek vesznek el, akikért pedig Jézus meghalt. Neki-neki rugaszkodnak, mély és erős elhatározás látszik rajtuk, igyekezetük mégis megcsappan, az elhatározás rövidesen elpárolog, hogy tétlen közönynek adja át helyét, azt bizonyítva, hogy Isten nem volt teljesen igyekezetükben. Ideig-óráig ragaszkodtak ugyan elhatározásukhoz; de az eke nem szántott elég mélyen, hogy megváltoztassa a tetteket kiváltó indítékokat. Továbbra is hajlamosak arra a helytelen útra térni, mint előbb; mert nincs bennük erő, hogy helytálljanak Sátán cselvetéseivel szemben, hanem az ellenség játékszerei csupán. {2T 520.2}   

A valódi keresztény élete mindig előre haladás. Nincs benne egyhelyben topogás, nincs meghátrálás. Előjogotok „betöltetni Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben; hogy járjatok méltón az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jócselekedettel gyümölcsöt teremvén, és növekedvén az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetvén az ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra, és hosszútűrésre, örömmel. Hálákat adván az Atyának, ki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban.” {2T 521.1}   

Kérlek mindnyájatokat, különösen az igével s tanítással szolgálókat, hogy fenntartás nélkül adjátok át magatokat Istennek. Szenteljétek neki életeteket, s legyetek igazán a nyáj példaképei. Ne elégedjetek meg többé, ha törpék maradtok a lelkiekben. Ne elégedjetek meg kevesebbel, mint a keresztény jellem tökéletességével. Legyen az életetek önzetlen és kifogástalan, hogy mindig élő megrovás legyetek az önzőknek, s akik szeretete a világ kincseire fonódott. „Adja meg néktek az ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő lelke által a belső emberben. Hogy lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben. A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának; és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét hogy ekképpen beteljesedjetek az Isten egész teljességéig.” {2T 521.2}   

***** {2T 522}