A GAZDAGSÁG CSALÁRDSÁGA

Kedves M. testvérnő! {2T 268}   

Mikor az Úr elém tárta esetedet, hosszú évekkel visszamutatott a múltba, amikor Krisztus közeli eljövetelében hívő nő lettél. Akkor vártad és szeretted Urunk eljövetelét. {2T 268.2}   

Férjed természettől szeretetteljes, nemes gondolkodású volt; de a maga erejére támaszkodott, ami bizony csak gyöngeség. Nem tartotta szükségesnek, hogy Istent tegye erősségévé. Kábító italok zsibbasztották agyát, s végül megbénították értelmének nemesebb erőit. Istenhez hasonló fiúságát áldozatul lökte az erős ital utáni szomja kielégítésének. {2T 268.3}   

Szembeszegülést és durva bánásmódot voltál kénytelen eltűrni, de akkor Isten volt erőd forrása. Amíg benne bíztál, támogatott téged. Minden próbád ellenére sem hagyta, hogy megtörjél. Hányszor erősítettek meg a mennyei angyalok, mikor csüggedeztél: élénken emlékezetedbe idéztek olyan szentírás-szövegeket, melyek Isten soha el nem múló szeretetét fejezték ki, s bizonyítékokat nyújtottak arra, hogy jósága soha el nem változik! Akkoriban bíztál az Istenben. Az volt ételed és italod, hogy teljesítsd mennyei Atyád akaratát. Időnként tántoríthatatlanul bíztál Isten ígéreteiben, majd végsőkig próbára került a hited. Isten bánásmódja titokzatosnak látszott, mégis többnyire bizonyos voltál, hogy látja szenvedéseidet, s nem engedi meg, hogy súlyosabb legyen a terhed, mint amennyit elbírsz. {2T 268.4}   

A Mester látta, hogy arra van szükséged, hogy alkalmassá válj a mennyei országra. Nem hagyott a kemencében, hogy megemésszen a szenvedés tüze. Akár az ezüstfinomító, figyelemmel kísérte a tisztulás folyamatát, míg fel nem ismerte benned a maga képmását. Bár gyakran tapasztaltad magadon a szenvedések tüzét, s időnként azt hitted, hogy már-már megemészt, Isten jósága akkor is ugyanolyan végtelen volt irántad, mint amikor felszabadultnak érezted lelkedet, amikor általa diadalmaskodtál. Azért volt a kemence, hogy megtisztítson és nemesítsen, nem pedig, hogy megemésszen és elpusztítson. {2T 269.1}   

Láttam, hogy nyomorral küzdöttél, erőlködtél, hogy eltartsd magadat gyermekeidet. Sokszor azt sem tudtad, hogy mihez fogjál; sötéten és bizonytalanul állt előtted a jövő. Nyomorúságodban az Úrhoz kiáltottál, s ő megvigasztalt, segített, a reménység sugarait ragyogtatta köréd. Milyen drága is volt neked Isten ilyenkor! Milyen édes volt vigasztaló szeretete! Tudtad, hogy értékes kincsed van a mennyben. Mikor Isten szenvedő gyermekeinek jutalmára gondoltál, milyen megnyugtató is volt, hogy Atyádnak nevezheted őt! {2T 269.2}   

Rosszabb sorsod volt, mintha özvegy lettél volna. Mintha kést forgatnának szívedben, mikor láttad, hogy férjed milyen gonosz úton jár. Zaklatása, fenyegetései, verései mégsem vittek rá, hogy okosságodban bízz, Istent pedig feledd. Egyáltalán nem. Értelmes ember módjára tudtad, hogy gyönge vagy, s képtelen vagy egyedül hordozni terheidet, ezért gyöngeséged tudata közepette enyhülést nyújtott, ha Jézushoz, a terhek mindenható hordozójához hoztad súlyos terheid. Nagyra becsülted jelenlétének minden sugarát! Gyakran mily erősnek tudtad magadat ereje által! Mikor derült égből a zaklatás és kegyetlenség vihara tört rád, az Úr nem tűrte el, hogy a vihar maga alá teperjen; hanem a próbának e napjaiban erős, nyugodt és békés voltál, ami csodálattal töltött el. {2T 269.3}   

Mikor heves vádak és a lándzsáknál és nyilaknál könyörtelenebb szidalmak záporoztak rád, Isten Lelkének hatása alatt nyugodtan, szenvedélyes kitörések nélkül válaszoltál. Nem tulajdon természetedtől viselkedtél így. Ez a Szentlélek gyümölcse volt. Isten kegyelme erősítette meg hitedet, füstbe ment reményeid roskasztó boldogtalansága ellenére. Kegyelme támogatott a harcban és a bajokban, az segített át győzelmesen a vészen. Kegyelem tanított meg imádkozni, szeretni, bízni, kedvezőtlen környezeted ellenére is. Mikor többször észrevetted, hogy imád különlegesen meghallgatásra lelt, tudtad, hogy nem érdemeid miatt történt, hanem égető szükségleted miatt. Szükségleted Isten lehetősége volt. Ama napokban abból állt az életed, hogy Istenben bíztál. S rendkívüli szabadítása, mikor a legszorultabb helyzetben voltál, olybá tűnt előtted, mint a pázsitos lugas a sivatagban az eltikkadt, elgyötört vándor számára. {2T 270.1}   

Az Úr nem engedte, hogy elvessz. Gyakran támasztott barátokat, hogy segítségedre siessenek, mikor a legkevésbé számítottál rá. Isten angyalai szolgáltak, ők vezettek lépésről lépésre, felfelé a göröngyös ösvényen. Szorongatott ugyan az ínség, de ez volt a legkisebb bajod, melyet el kellett akkor viselned. Mikor N. ellened fordult, hogy gyalázatosan visszaéljen veled, hogy ártson neked, akkor érezted, hogy a pohár, melyet ki kell innod, valóban keserű. S mikor annyira süllyedt, hogy vétkes utat kövessen, a saját házadban erőszakoskodjék és bántalmazzon, ezzel olyan szakadékot hasított maga közt és közötted, melyet lehetetlenség áthidalni. Akkor fájdalmadban s tanácstalanságodban az Úr barátokat támasztott melléd. Nem hagyott magadra, hanem erőt adott, hogy elmondhasd: az Úr a segítőm. {2T 270.2}   

Minden gondodban, melyet senki sem ismert pontosan, soha el nem pártoló barátod volt, aki így szólt: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Jézust földön jártakor, sosem hagyta hidegen ember nyomora. Bár később a mennybe szállt Atyjához, bár angyalok imádják, kész örömmel engedelmeskedve parancsainak, szíve, mely szeretett, szánakozott, együtt érzett, ma sem ismer változást. Még mindig a változatlan gyöngédség szíve maradt. Ez a Jézus ismerte minden próbádat, s nem hagyott magadra, hogy egyedül viaskodj kísértéseiddel, magadra hagyva harcolj a gonosszal, hogy végül összezúzzon a teher és a szomorúság. Angyalai közvetítésével súgta füledbe: „Ne félj, mert veled vagyok.” „Én vagyok… aki halott voltam, de most örökkön örökké élek.” Ismerem bánataidat, én is viseltem. Tudok küzdelmeidről, én is átestem rajtuk. Ismerem kísértéseidet, nekem is szembe kellett szállnom velük. Látom könnyeidet, sírtam én is. Széttiporták földi reményeidet, de azért csak emeld fel hited tekintetét, hatolj be a függöny mögé, oda horgonyozd reményeidet. Tied lesz az örök ígéret, hogy olyan barátod van, aki ragaszkodóbb, mint a testvér. {2T 271.1}   

Ó, kedves testvérem, bárcsak úgy láthatnád, ahogy én láttam azokat az utakat és módokat, melyeket Isten nyújtott előbbi életed tanácstalanságai és próbái közt, mikor a nyomor keze nehezedett rád, – akkor soha el nem tudnád őt felejteni, hanem egyre növekedne a szereteted, dicsőítésére törő buzgalmad pedig fáradhatatlan lenne. {2T 271.2}   

Későbbi bajaid s rendkívüli próbáid következtében megbetegedtél. Csak kevesen voltak az Isten ügyének barátai, s azok közt is sok volt a szegény. Te alig láttál reményt, akár jobbra, akár balra fordultál. Gyermekeidre gondoltál, meg nincstelen, kilátástalan állapotodra, s a szíved csaknem elalélt. Ekkoriban azoknak az adventistáknak a hatására, akik a séker felekezettel [akik azt tartják, hogy Krisztus már eljött] fogtak össze, s akikben megbíztál, mert barátaid voltak a szükség idején, ezzel a felekezettel jártál össze egy időre. Isten angyalai ott sem hagytak magadra. Szolgáltak neked, s tűzfalként vettek körül. A szent angyalok különösen azoktól a hamis nézetektől óvtak meg, amelyek körükben uralkodnak. A sékerek azt gondolták, hogy te is csatlakozni fogsz hozzájuk, s úgy vélekedtek, hogy ha rá tudnak venni, hogy közéjük állj, ez nagyot lendítene ügyükön, mert buzgó tagjuk lennél. Magas tisztséget ruháztak volna rád. A sékerek némelyike szellemidéző megnyilvánulásokban részesült, melyek közölték velük, hogy Isten terve szerint oszlopos tagja leszel társulatuknak; mégsem szabad sürgetniük; hanem nyájassággal tudnának mély benyomást gyakorolni rád, mert az erőszak csak elriasztana téged. {2T 271.3}   

Erős szellemidéző tevékenység folyt közöttük. Azzal áltatták magukat, hogy e hatalom olyan nézetre késztet majd, amilyet ők vallanak. Te mit sem tudtál a mesterkedésekről és csalásokról, melyekkel tető alá szokták hozni célkitűzéseiket. Az Úr ennek ellenére megóvott. Világosság gyűrűjével vett körül, mely a szolgáló angyalokból áradt, úgy hogy a körülötted levő sötétség nem tudta elhomályosítani a fénykört. Az Úr utat nyitott, hogy el tudd hagyni e csaló közösséget, és sértetlenül kerültél ki közülük. Hited elvei olyan tiszták maradtak, mint mielőtt közéjük léptél. {2T 272.1}   

Ekkoriban sokat szenvedtél beteg karoddal. Mindenfelé segítséget kerestél. Hagytad, hogy egy asszony kipróbálja rajtad híres képességét, noha az asszony az ördög rendkívüli eszköze volt. Próbálkozásai miatt csaknem életedet veszítetted. A szervezetbe juttatott méreg a legegészségesebb embert is megölte volna. Ekkor Isten újra közbelépett, máskülönben áldozatul estél volna. {2T 272.2}   

Az egészséged visszanyerésére tett összes próbálkozásod csődöt mondott. Nemcsak a karod, egész szervezeted kóros volt. Tüdődre is kihatott, s gyors léptekkel haladtál a sír felé. Jól tudtad, hogy csak Isten menthet meg. Egy dolog volt hátra, hogy kövesd Jakab ötödik fejezetének utasítását. Szövetséget kötöttél Istennel, hogyha megóvja életedet, hogy szolgálhasd gyermekeidet, az Úr oldalára állsz, csakis őt szolgálod, dicsőségének szenteled életedet; erődet pedig ügyének támogatására és a jótettekre fordítanád. {2T 273.1}   

Súlyos bajod idején elmentünk hozzád, és kértük számodra Isten ígéreteinek beteljesedését. Nem mertünk a látszatra tekinteni, nehogy úgy járjunk, mint Péter, mikor az Úr magához szólította őt a vízen. Jézusra kellett volna rögzítenie szemét, ő mégis a hullámokra pillantott, így megingott a hite. Izgalmaktól mentesen és szilárdan megragadtuk Isten ígéreteit, semmibe vettük a látszatot, és hit által kértük az áldást. Isten tudtomra adta, hogy csodálatos módon közbelépett, a kegyelem csodája tartott meg, hogy élő emlékműve legyél gyógyító hatalmának; hogy hirdesd az emberek gyermekeinek az Úr csodálatos tetteit. {2T 273.2}   

Akkor határozott javulást éreztél, fogságod véget ért, szívedben pedig öröm és boldogság töltötte be a kétség és kétségbeesés helyét. Isten magasztalása zengett szívedben s ajkadról: „Mit tett értem az Úr!” – ezt zengte lelked. Az Úr meghallgatta szolgái imáját, meggyógyított, hogy tovább élj, és viseld a próbákat; hogy virrasztva várjad megjelenését és magasztald a nevét. Ekkor súlyosan nehezedett rád az ínség és gond. Mikor sötét fellegek vettek körül, nem bírtad ki, hogy ne kérdezd: Istenem, hát elhagytál engemet? Pedig nem hagyott el, még ha azt sem tudtad, mihez fogjál. Az Úr azt akarta, hogy a fellegek és sötétség közepette csakúgy megbízzál szeretetében és könyörületében, mint a verőfényben. Időnként a felhők elnyíltak, ilyenkor fénysugarak ragyogtak át rajtuk, hogy megacélozzák aléló szívedet, támogassák ingadozó bizalmadat. Te újra mennyei Atyád biztos ígéreteire rögzítetted reszketeg hitedet. Önkéntelenül felkiáltottál: Jaj, Istenem, hinni akarok. Meg akarok bízni benned. Eddig támaszom voltál, ezután sem hagysz magamra! {2T 273.3}   

Mikor kivívtad a győzelmet, s újra fény ragyogott rád, szavakat sem találtál, hogy kifejezd szívből fakadó háládat kegyelmes mennyei Atyád iránt. Ilyenkor bizonyos voltál, hogy soha többé nem kételkedsz szeretetében s gondoskodásában. Nem vágytál könnyű életre. Nem tartottad tehernek a nehéz munkát, ha lehetőség nyílt volna, hogy gondját viseld gyermekeidnek, és megóvd őket az uralkodó romlottságtól. Az volt a szíved vágya, hogy az Úrhoz lásd fordulni gyermekeidet. Erős kiáltásokkal és könnyhullatással könyörögtél Isten előtt gyermekeidért, oly igen kívántad megtérésüket. Olykor kétségbeesett, elalélt a szíved. Attól féltél, hogy imáid nem találnak meghallgatásra. Majd újra Istennek szentelted gyermekeidet, s sóvárgó szíved ismét az oltárra helyezte őket. {2T 274.1}   

Mikor bevonultak katonának, imád oda is követte őket. Isten csodával megóvta mindkettőjüket az ártalmaktól, noha ők szerencsének mondták. De, az anya gondterhelt, aggódó lélekből fakadó imáinak, mivel átérezte a gyermekeit fenyegető veszélyeket, és azt, hogy fiai Istenbe vetett remény nélkül halnának meg ifjan, sok köze volt a megmenekülésükhöz. Hány ima szállt szívedből az égre, hogy a két fiú megmeneküljön, s megmaradjon az Isten iránti engedelmesség számára, s hogy az ő dicsőségének szenteljék életüket! Mivel aggódtál gyermekeidért, könyörögtél Istenhez, hogy adja vissza fiaidat, hogy még buzgóbban igyekeznél a megszentelődés ösvényén vezetni őket. Azt gondoltad, hogy még hűségesebben fáradoznál értük, mint valaha. {2T 275.1}   

Az Úr engedte, hogy bajok és szenvedések iskoláztassanak, hogy olyan lelki élményekre tegyél szert, melyek javadra, és mások javára is válnak. Anyagi szorultságod és próbáid közt szeretted az Urat, és örömödet lelted vallásos kiváltságaidban. Krisztus eljövetelének közelsége volt a vigaszod. Erős hit volt ez benned, hogy nemsokára megpihenhetsz fáradalmaidtól, véget ér összes próbád; mikor megtudnád, hogy nem fáradoztál, nem szenvedtél túl sokat; mert Pál apostol kijelenti: „Pillanatnyi, könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” {2T 275.2}   

Mikor Isten népével istentiszteleteken vettél részt, úgy tűnt neked, mintha a mennybe látogattál volna. Nem riasztottak el az akadályok. Elviselted, ha a testi eledel hiánya miatt gyötört a fáradtság, az éhség, de azt nem, hogy megfosszanak lelki táplálékodtól. Buzgón és nem hiába törekedtél Isten kegyelmére. Az Isten népével fenntartott közösség volt a leggazdagabb áldás, melynek örvendezni tudtál. {2T 275.3}   

Keresztény életedben irtóztál a hiúságtól, büszkeségtől és fényűző kérkedéstől. Ha láttad, hogy a hitvalló keresztények közül valaki anyagiakat költ a hiú kérkedésre, és büszkeséget melengetnek, szíved és ajkad is ezt mondta: Jaj, bárcsak nekem lenne annyi pénzem, mint e hűtlen intézők elpazarolnak. A legkomolyabb előjognak tartanám, ha segíthetném a szegényeket, s fellendíthetném Isten ügyét! {2T 275.4}   

Míg alázatosan igyekeztél felvilágosítani az embereket az utolsó napoknak szóló igazság felől, gyakran érezted Isten jelenlétét. Magadon tapasztaltad meg az igazságot. Amit láttál, amit hallottál, amit átéltél, és amiről bizonyságot tettek neked, minderről jól tudtad, hogy nem kitalálás. Boldoggá tett, ha magánbeszélgetésekben szólhattál másoknak a csodás utakról, melyeken Isten vezette népét. Olyan meggyőződéssel számoltál be Isten tettéről, hogy meggyőzted hallgatóidat. Úgy szóltál, mint aki tudja, miről beszél. Mikor a jelen igazságról szóltál, komolyabb lehetőségek után vágyakoztál, és szélesebb hatáskörre, hogy sok sötétben veszteglő figyelmét rá tudjad terelni az ösvényedet bevilágító fényre. Időnként szűkös anyagi helyzetedre, korlátolt lehetőségeidre, és legjobb igyekezetedre néztél, miket az igazság ügyének állítólagos barátai gyakran félremagyaráztak, s csaknem csüggedés vett erőt rajtad. {2T 276.1}   

Olykor bizonytalan helyzeted miatt melléfogtál, s ilyenkor, akikben pedig élni kellett volna a szeretetnek, mely nem gondol rosszat, figyeltek, rosszhiszeműen gyanúsítottak, s a végsőkig kiaknázták a tévedéseket, melyeket, szerintük, felfedeztek benned. Jézus azonban nem vonta vissza tőled szeretetét, és gyöngéd szánakozását. Ez volt támaszod az élet próbái és zaklatásai közt. Legfontosabb volt számodra a mennyek országa, és Jézus igaz élete. Tökéletlenségek csúfították ugyan életedet, mert tévedni emberi dolog; de amit az Úr jónak látott feltárni előttem csüggesztő körülményeid, szegénységed és próbáid napjai felől, tudom, hogy senki sem járt volna kevésbé gáncsolható ösvényen, mint te jártál, ha a helyedben lettek volna, nyomorban, és zavarba ejtő próbák közt. Könnyű azoknak, kiket megkímélnek a súlyos próbáktól, melyeken másoknak át kell lábolniuk. Könnyű nézni s gáncsoskodni, rosszmájún gyanúsítani, és akadékoskodni. Némelyek szívesebben hallgatták a gáncsoskodást, amiért valaki bizonyos úton jár, minthogy vállalják a felelősséget, és megmondják, mit kell itt tenni, vagy helyesebb utat jelölnének ki. {2T 276.2}   

Téged azonban megzavartak. Azt sem tudtad, kiben bízhatsz meg. Alig néhány üdvös légkört árasztó szombattartó élt …-ban, és környékén. Némely hitvalló nem vált a jelen igazság becsületére. Nem Krisztussal gyűjtöttek, hanem szétszórtak. Bár beszélni tudtak, nagy hangon, hosszasan, szívük még sincs a lélekmentésben. Nem elégítette ki őket az igazság, melyet vallottak. Mivel nincs gyökerük, feladták a hitet. Ha korábban tették volna, az igazság ügye jobban járt volna. Miattuk az ellenfél előnyre tett szert ellened, előre megásta neked a vermet. {2T 277.1}   

Az Úr felhívta figyelmemet, hogy anyagiakra vágytál. Ez volt szíved szava: jaj, bárcsak nekem lenne pénzem, nem pazarolnám el! Hanem példát adnék azoknak, akik szűkkeblűn mindent maguknak kaparintanak meg. Megmutatnám, mennyi áldást lehet nyerni jócselekedetekkel. Szíved mélyéről irtóztál a másé kívánásától. Mikor láttad, hogy a világi gazdagságban dúskálók bezárták szívüket a szűkölködők panaszai elől, így szóltál: Isten megbünteti őket. Cselekedeteik szerint kapnak jutalmat. Mikor láttad, hogy a gazdagok büszkén feszítenek, csak önzés, meg önzés abroncsolja szívüket, mint acélkapocs, azt gondoltad, hogy nálad is szegényebbek, még ha szükséget látsz, szenvedsz is. Mikor láttad az erszényükkel büszkélkedőket, mikor gőgösködnek, mert a pénz hatalmat jelent, szántad őket, és semmi rá nem vett volna, hogy helyet cserélj velük. Mégis gazdagságra vágy tál, hogy e pénzsóvárak megszégyenítésére használd vagyonodat. {2T 277.2}   

Az Úr így szólt angyalához, aki eddig szolgált neked: Kipróbáltam őt a nyomorban és szenvedésben. Nem távozott el tőlem, és nem is lázadozott. Most próbára teszem őt a jóléttel. Az emberi szív olyan oldalát tárom fel előtte, melyet nem ismer. Bebizonyítom, hogy a pénz a legveszedelmesebb ellenség, mellyel valaha találkozott. Felfedem előtte a gazdagság csalárdságát; hogy azoknak is csapda, akik azt tartják, hogy biztonságban vannak az önzéstől, hogy nem fenyegeti őket a pöffeszkedés, a fényűző pazarlás, a büszkeség és az emberek hízelgésének a szeretete. {2T 278.1}   

Azt is közölte velem, hogy az Úr utat nyitott előtted életkörülményeid javítására, s hogy végül szert tegyél a gazdagságra, melyről mindig azt képzelted, hogy bölcsen, és Isten dicsőségére tudnád felhasználni. Milyen aggódva szemlélte szolgáló angyalod az új próbát, hogy hogyan állod ki az újabb vizsgáztatást. Mikor anyagiakra tettél szert, láttam, hogy fokozatosan, csaknem észrevétlenül, de elidegenedtél Istentől. A magad kényelmére fordítottad a rád bízott javakat, hogy a földi élet javaival vedd körül magad. Láttam, hogy az angyalok szánakozó szomorúsággal néztek, már-már elfordítva arcukat. Mégis vonakodtak magadra hagyni. Te ennek ellenére sem érzékelted jelenlétüket, s mit sem törődve őrző angyaloddal, folytattad utadat. {2T 278.2}   

Új helyzeted ügyes-bajos dolgai kötötték le idődet és figyelmedet. Isten iránti kötelességedet pedig semmibe vetted. Holott Jézus téged is vérével vásárolt meg. Nem voltál, nem vagy a magadé. Időd, erőd, kezeden átmenő javaid – mind Megváltód tulajdona volt. Azelőtt mindig jelenlevő barátod volt, erőd és támaszod, amikor mindahány barátod repedt nádnak bizonyult. Isten szeretetét és bőkezűségét hálátlansággal fizetted vissza. {2T 278.3}   

Egyedüli biztonságod az volt ha teljesen Krisztusra, megváltódra bízod magadat. Most sincs biztonság számodra a kereszttől távol. Mily gyengeségnek bizonyult az ember ereje ez esetben! Jaj, mely igen nyilvánvaló lett, hogy nincs más valódi erő, csak melyet Isten ad a benne bízóknak! Egy hittel elmondott könyörgés hatalmasabb, mint az értelem egész gazdagsága. {2T 279.1}   

Mikor beköltözött hozzád a jólét, nem váltottad valóra, amit a nyomor idején határoztál. A gazdagság csalárdsága eltérített célodtól. Gondjaid pedig egyre növekedtek. Széles körben kezdtél köztiszteletnek örvendeni. Mikor a szenvedők enyhüléshez jutottak, téged dicsőítettek, s te megszeretted a szegény halandók ajkáról jövő magasztalást. Népes városban éltél, s üzleti ügyeid sikeréhez, tekintélyed fenntartásához fontosnak tartottad, hogy környezeted megfeleljen anyagi körülményeidnek. Túlzásba is estél. Túlságosan hatott rád az emberek véleménye és nézete. Feleslegesen költötted a pénzt, csakhogy a szem kívánságát, s az élet kérkedését kielégítsd magadban. Felejtetted, hogy az Úr pénzét kezeled. Mikor költöttél magadra, mikor hiúságodat legyezgetted, eszedbe sem jutott, hogy a jegyző angyal olyanokat ír le, amiket nem bírsz majd pirulás nélkül viszonthallani. Az angyal így szólt: Magadat dicsőítetted, nem Istent magasztaltad. Dicsekedtél is vele, hogy mindezt módodban áll megvásárolni! {2T 279.2}   

Tetemes összeget pazaroltál el felesleges holmikra, ami csak a hiú kérkedést, a nagyzási hóbortot és büszkeséget hizlalja, noha ez csak lelkiismeret-furdalást és szégyent okoz később. Ha nem feledted volna a menny igényeit, ha helyesen bántál volna a rád bízott javakkal; ha segítő kezet nyújtottál volna a nyomorgónak, és támogattad volna a jelen igazság ügyét, akkor a mennyben gyűjtöttél volna kincset, s Isten szemében lettél volna gazdag. Gondold meg, mekkora összegeket költöttél olyasmire, amiből senkinek semmi haszna – senkit sem tápláltak, senkit sem láttak el ruhával, senkivel sem ismertették fel tévelygő útját, hogy Krisztushoz térhetne és élhetne. {2T 279.3}   

Tetemes összegeket fektettél bizonytalan vállalkozásokba. Az ellenfél megvakított, hogy ne vedd észre, hogy ezek nem hajtanak majd hasznot. S az örök élet megszerzésének vállalkozása hidegen hagyott. Erre kockázat nélkül költhetted volna pénzedet, sosem kellett volna csalódnod, s végül kimondhatatlan nyereségben részesültél volna. A menny soha meg nem bukó pénztárába ruházhattad volna pénzedet. Oda helyezted volna kincsedet, ahol rablók nem törnek be, rozsda nem emészt. E vállalkozás örökkévaló, s annyival nemesebb a földi vállalkozásoknál, mint amennyivel magasabb az ég a földnél. {2T 280.1}   

Gyermekeid sem maradtak Krisztus tanítványai. A világgal barátkoztak, s természetük is azt követelte, hogy olyanok legyenek, mint a világiak. A szem kívánsága és az élet kérkedése uralkodott rajtuk, s terád is hatottak. Jobban törekedtél gyermekeid kedvében járni, mint Isten tetszésére és dicsőségére. Feledted Isten igényeit és ügyének szükségleteit. Önzésed arra sarkallt, hogy a magad és gyermekeid kielégítésére, cicomázásra pazarold a pénzt. Nem gondoltál rá, hogy a pénz nem a tied; csak kölcsön kaptad, hogy próbára és vizsgálat alá vegyen, kideríteni, vajon elkerülöd-e a rosszat, melyet másokban elítéltél. Isten intézőjévé tett, s mikor eljön, és elszámoltat szolgáival, hogyan tudsz számot adni intézőségedről? {2T 280.2}   

Mihelyt anyagiak álltak rendelkezésedre, Istenbe vetett hited és gyermeki bizalmad kezdett elpárologni. Nem egyszerre szakadtál el Istentől. Fokozatosan estél vissza bűnösségedbe. Előbb a reggeli és esti áhítatról feledkeztél meg, mert nem mindig volt kényelmes megtartani. Fiad felesége bosszantó próbákat hozott rád, emiatt hagytátok abba a családi áhítatot. Házatok imádság nélküli ház lett. Anyagi ügyek foglalták el a főhelyet, az Urat és igazságát ki szorítva. Tekints vissza korábbi életedre; akkor is elűztek volna-e e próbák a családi áhítattól? {2T 280.3}   

A fennhangon elrebegett ima elhanyagolásával komoly lehetőséget szalasztottál el. A te kötelességed volt elismerni Istent a családban, tekintet nélkül a következményekre. Reggel-este fel kellett volna küldened Istenhez fohászaidat. Te lettél volna családod papja, bevallhattad volna a magad és gyermekeid bűneit. Ha hű maradtál volna, Isten, aki előbb irányítód volt, nem hagyott volna a magad eszére. {2T 281.1}   

Hiábavalóságokra költitek a pénzt. Mikor mások tettek ilyet, mélyen bántott téged e bűn. Noha erre fordítva javaidat, te is Istent loptad meg. Akkor az Úr így szólt: „Szétszórom javait, de hagyom, hogy ideig-óráig a maga választotta úton járjon. Megvakítom az okosságot, eltávolítom a bölcsességet. Bebizonyítom neki, hogy okossága balgaság, ereje meg gyöngeség csupán. Megalázom őt, s megnyitom szemét, hogy észre vegye, milyen messzire távolodott tőlem. Ha akkor sem fordul hozzám teljes szívéből, ha nem ismer el minden útjával, akkor majd szétszór a kezem. Porba döntöm az anya és gyermekei büszkeségét; újra nyomor lesz a sorsuk. Dicsőséget szerzek nevemnek. Az emberi nagyság leronttatik, s az emberek gőgjét megaláztatás éri.” {2T 281.2}   

A fenti látomásban 1865. december 25-én részesültem. Az elmúlt júniusban az Úr tudtomra adta, hogy szerető a szándéka irántad; hogy most meghív, térj vissza hozzá, hogy élj. Közölte, hogy évek óta elesett bűnösnek tartod magadat. Ha Istennek szentelődtél volna, jó munkát végezhettél volna. Szerte ragyogtathattad volna világosságodat. Mindenkinek munkát szabtak ki, melyet a Mesterért végezzen. Az Úr ajándékokat s tehetségeket bízott szolgáira. „Egyiknek öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest.” Minden szolgáját megbízott valamivel, amiért az illető felelős. Kinek-kinek rátermettsége szerint szabta ki. Isten nem személyválogató ajándékaival. Szolgáinak ismert képességeik szerint osztott talentumokat, s ennek megfelelően várja a kamatoztatást is. {2T 281.3}   

Korábbi életedben az Úr a tekintély tehetségét bízta rád, az anyagiak tehetsége nélkül, ezért nem várta, hogy azt adj nyomorodból, amid nincs. Akár az özvegy, adtál, amit tudtál, bár ha körülményeidre gondoltál volna, azt sem tartottad volna kötelességednek, amit adtál. Mikor beteg voltál, Isten nem várta el, amitől a betegség megfosztott: az erőteljes tetteket. Bár kevés emberre tudtál hatni, bár anyagi helyzeted is szűkös volt, Isten mégis elfogadta arra irányuló igyekezetedet, hogy jót cselekedjél, s azzal arányban fejleszd ügyét, amid volt, nem pedig a szerint, amid nem volt. Az Úr a legszerényebb áldozatot sem veti meg, ha készségesen, tiszta szívből adják. {2T 282.1}   

Nagyon lelkes az alaptermészeted. Ha valaki jó ügyben buzgó, az dicséretre méltó. Előbbi próbáidban, és zavarba ejtő helyzetedben oly tapasztalatra tettél szert, amivel mások javát szolgálhattad volna. Lelkesen végezted az Úr szolgálatát. Nagy előszeretettel tártad hited bizonyítékait azok elé, akik nem hittek a jelen igazságban. Biztos fellépéssel szóltál, mert ezek a dolgok valóságot jelentettek számodra. Az igazság lényed része volt, s akik hallgatták komoly felhívásaidat, nem kételkedtek őszinteségedben és készségedben. Meggyőződtek, hogy amit mondasz, úgy is van. {2T 282.2}   

Isten gondviselése kiterjesztette hatáskörödet. Azt is jónak látta, hogy anyagiakkal tegyen próbára. Ez a kettős felelősség nehezedett rád. Mikor körülményeid javulni kezdtek, így szóltál: Amint házat vettem, adakozni fogok Isten ügyére. De mikor már házad is volt, sok mindent láttál, amivel kényelmesebbé tehetnéd életedet, ezért elfeledkeztél az Úrról és igényeiről, s vonakodóbb lettél Isten ügyének segítségére sietni, mint ínséged s elesettséged idején. {2T 283.1}   

Amint egyre messzebb húzódtál Istentől, a világ barátságát kerested. Feledted Krisztus intését: „Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap.” „Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” {2T 283.2}   

Három jelige van a keresztény életben, melynek engedelmeskednünk kell, ha nem akarjuk, hogy az ellenfél tőrbe ejtsen – virrasszunk, imádkozzunk, tevékenykedjünk. Az ima és virrasztás elengedhetetlen a hívő életben való fejlődéshez, Sosem volt fontosabb időd, mint a mai. Egyedüli biztonságod, ha úgy élsz, mint aki őrséget áll. Folyvást őrködj, és folyvást imádkozzál. Jaj, mily hathatósan elébe vág ez annak, hogy elessünk a kísértésben; hogy belebukjunk a világ csapdáiba! Mily buzgón kellett volna munkálkodnod az elmúlt néhány évben, mikor kiterebélyesedett a hatásköröd. {2T 283.3}   

Szeretett nővérem, az emberek dicsérete, a világban szokásos hízelgés mélyebb benyomást tett rád, mint gondoltad. Nem fordítottad jóra, nem adtad ki a pénzváltóknak talentumaidat. Noha szeretetteljes és nagylelkű a természeted, mégse gyakoroltad e két vonást az Isten által elvárt mértékben. Nem elég, ha megvannak benned e jellemvonások. Isten elvárja, hogy következetesen gyakorold azokat, mert ezeken át áldja meg a segítségre szorulókat, ezekkel fejleszti művét is az emberek megváltására. {2T 283.4}   

Az Úr nem függ zsugori emberektől, hogy ők gondoskodjanak a méltó szegényekről, sem ügyének eltartásától. Az ilyenek szűk látókörűek. A legcsekélyebb alamizsnát is sajnálják a bajbajutott ínségesektől. Isten művét is a legszűkebb keretek közé szorítanák, korlátolt elképzeléseik szerint. Legfőbb céljuk pénzt takarítani meg. Vagyonuk becsesebb szemükben, mint a drága lelkek, akikért Krisztus életét adta. Isten és a menny előtt az ilyenek élete rosszabb a semminél. Isten nem bízza rájuk fontos művét. {2T 284.1}   

„Átkozzátok Mérozt mond az Úr követe – átkozva átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére vitézei közé” (a hatalmasok ellen). Mit tett Méroz? Semmit! Ez volt a bűnük. Azért érte őket Isten átka, amit nem tettek meg. Az önző, szűklátókörű ember is felelős zsugoriságáért, de akinek szerető a természete, akinek nagylelkű ösztönzéseik vannak embereket menteni, azokon súlyosabb felelősség nyugszik. Mert ha hagyják, hogy csak üresen őröljön tehetségük malma, akkor a hűtlen szolgák közé sorolják őket. Nem elég az ajándékok puszta birtoklása. Az ilyenekkel rendelkezők vegyék eszükbe, hogy kötelezettségeik, és felelősségeik ezzel arányban növekednek. {2T 284.2}   

A Mester elvárja, hogy szolgái elszámoljanak intézői megbízatásukkal, hogy bebizonyítsák, hogy nyereséggel ruházták be a rájuk bízott talentumokat. Akik végül jutalmat kapnak, nem tudnak be maguknak érdemeket szorgos kereskedésükért, hanem Istennek tulajdonítanak minden dicsőséget. Úgy emlegetik a rájuk bízottat, mint a „te ezüstöd”, nem, mint a magukét. A nyereséget említve, szabatosan megállapítják, kitől származik – a Mester adta a tőkét. Hasznot hajtón kereskedtek vele, majd visszaadták az adományozónak a tőkét és kamatokat. Az Úr mégis úgy jutalmazza szolgáit, mintha övék lenne az érdem, pedig mindennel, mindenért a kegyes és kegyelmes adományozónak adósak. Jóváhagyásának szavai ütik meg fülüket: „Jól vagyon, jó és hü szolgám; kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” {2T 284.3}   

Terád, nővérem, a tekintély és pénz ajándékát bízta. Ezért súlyos felelősség terhel. Viselkedj hát megfontoltan, s az Úr félelmében. A magad esze gyöngeség csupán, de a felülről származó bölcsesség erős. Az Úr célja, hogy bevilágítsa sötétségedet, s újra megpillantsd a mennyei kincseket, hogy össze tudd hasonlítani vele a világ értékét. Aztán rád bízza, válassz a világ és a hervadhatatlan örökség között. Láttam, hogy még mindig lehetőség nyílik előtted, hogy visszatérj a nyájhoz. Jézus a vérével váltott meg, elvárja hát, hogy az ő szolgálatára fordítsd tehetségedet. Még nem fásultál el a Szentlélek unszolása iránt. Mikor eléd tárják Isten igazságát, szívedben még mindig visszhangra talál. {2T 285.1}   

Láttam, hogy meg kell fontolnod minden lépésedet. Semmit se tegyél elhamarkodva. Legyen Isten a tanácsadód. Az Úr szereti gyermekeidet, s az is helyénvaló, hogy te szeresd őket. De az már nem, hogy az Urat megillető helyet juttasd nekik. Szeretetteljes a természetük és adakozó a szívük. Több más nemes jellemvonással is rendelkeznek. Ha felismernék, hogy szükségük van a Megváltóra, ha a kereszt lábához borulnának, jó benyomást tehetnének környezetükre; bár eddig még jobban kedvelik az élvezeteket, mint Istent. Jelenleg az ellenfél soraiban állnak, Sátán fekete lobogója alatt. Jézus mégis hívja őket, hogy jöjjenek hozzá, hagyják oda az ellenfél sorait, s álljanak Krisztus keresztjének véráztatta lobogója alá. {2T 285.2}   

Olyannak tűnik előttük majd e feladat, mint aminek képtelenek eleget tenni, mert sok lemondással jár. Nem ismerik tapasztalatból az utat. Akik részt vettek a háborúban, nélkülözéseknek, fárasztó meneteléseknek és veszedelmeknek voltak kitéve katonaéletükben, azoknak kellene legkevésbé habozniuk, megijedniük az örökéletnek e sorsdöntő hadviselésétől. Ezúttal az élet koronájáért, a hervadhatatlan örökségért fognak küzdeni. Zsoldjuk is szavatolt, és mikor a háború véget ér, örök élet, zavartalan boldogság és a dicsőség örök mértéke lesz jutalmuk. {2T 286.1}   

Igaz, az ellenfél szembe fog szegülni igyekezetükkel. A legcsábosabb megvilágításban teregeti eléjük a világot, akár az Üdvözítő elé, amikor negyven napon át kísértette őt a pusztában. Krisztus mégis legyőzte Sátán összes kísértését, s gyermekeid is le tudnák győzni azokat. Jelenleg kíméletlen mesternek szolgálnak. Halál a bűn fizetése. Semmiképp sem engedhetik hát meg maguknak, hogy bűnt kövessenek el. Túl drága cserének találják majd, s végül örök veszteség érné őket. Elveszítenék a lakhelyeket, melyeket Jézus készít az őt szeretőknek; elvesztik az életet, mely Isten életéhez mérhető. S ez még nem minden. El kell szenvedniük a megbántott Isten haragját is, amiért megvonták tőle a szolgálatukat; amiért mindenüket legkeserűbb ellenségének engedték át. Talán gyermekeid még nem pillantották meg a tiszta világosságot, s az ítélet csak a fény visszautasítását követi. {2T 286.2}   

Ha a hitvalló keresztények mind őszintén és komolyan igyekeznének elősegíteni Isten dicsőségét, mily felbolydulást okoznának az ellenség soraiban! Az ellenfél elszántan, erőteljesen ügyködik. Meg akarja akadályozni, hogy az emberek üdvözüljenek. Nem szeretné, ha megtörnék a felettük gyakorolt hatalmát. Az ellenfél nem csupán tetteti magát. Nagyon komolyan gondolja a dolgot. Látja, hogy Krisztus egyre hívja magához az embereket, hogy életük legyen, ezért körömszakadtáig meg akarja akadályozni, hogy elfogadják a meghívást. Mindent elkövet, nehogy elhagyják sorait, nehogy átálljanak a Krisztus seregébe. Jézus hitvalló követői miért nem képesek annyit tenni érte, amennyit az ellenfél elkövet ellene? Miért nem tesznek meg minden tőlük telhetőt? Az ellenfél mindent elkövet, hogy távol tartsa Krisztustól az embereket. Valamikor tiszteletnek örvendő angyal volt a mennyben, s bár elvesztette szent jellemét, hatalma megmaradt. Borzalmas sikerrel feszíti meg az erejét. Nem várja, míg áldozata jön hozzá, hanem maga vadászik rá. Mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit elnyeljen. Nem mindig viseli az oroszlán vérengző külsejét, hanem ha úgy ígérkezik sikeresebbnek, a világosság angyalává változik. Könnyűszerrel felcseréli az oroszlánordítást a legmeggyőzőbb érvekkel, vagy a leglágyabb suttogással. Angyalok ezrei segítik őt aknamunkájában. Gyakran álcázza csapatát, s tetszetős ámítással csábítgat. Sokakat hiúságuk legyezgetésével bűvöl meg, és bájol el. Eszközei segítségével vonzó színekben tünteti fel a világot, s csábos virágokkal hinti be a pokolba vezető ösvényt. Így bűvöli, így dönti romlásba az embereket. A lejtőn megtett minden lépésnél az ellenfél további csábításokkal vezeti őket tovább a helytelen csapáson. {2T 286.3}   

Ha vallásos elvek kormányoznák gyermekeidet, megerősítenék őket e romlott korban körülöttük hemzsegő gonoszságok és züllések ellen. Ha Istenbe helyezik bizalmukat, ő erős váruk lesz. „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem.” Az Úr lesz ifjúságuk vezére, ha benne hisznek, ha benne bíznak. {2T 287.1}   

Kedves nővérem, az Úr eddig nagyon irgalmas volt családodhoz. Az a kötelesség hárul rád, hogy mennyei Atyád nevét dicsőítsd a földön. Hogy továbbra is megmaradhass szeretetében, folyton törekedj az alázatos szellemre, s az Isten előtt értékes zavartalan szelídségre és lelki nyugalomra. Amíg mindenedet Istennek szenteled, erőd egyre növekedni fog, hogy bizakodva elmondhasd: „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?” „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők. Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” {2T 288.1}   

***** {2T 288}