A LAODICEAI GYÜLEKEZET

Kedves testvéreim! {1T 185}   

Nagy kegyelmében az Úr újra meglátogatott. Az elmúlt néhány hónapban nagy beteg voltam. Súlyos betegség nehezedett rám. Évek óta vízkór és szívbetegség igyekszik elnyomni lelkemet, elpusztítani hitemet és bátorságomat. A laodiceaiakhoz intézett üzenet nem váltotta ki Isten népe között a buzgó bűnbánatot, amit reméltem, s ez igen nyugtalanított. Be¬tegségem egyre súlyosbodni látszott, és azt gondoltam, sírba kell szállnom. Nem kívántam élni, ezért nem tudtam hitembe kapaszkodni, gyógyulásért esedezni. Mikor este nyugovóra tértem, gyakran tudtam, hogy még virradat előtt el állhat a lélegzetem. Ilyen állapotban egyik éjfélkor elájultam. Hívták Andrews és Loughborough testvéreket, és buzgón könyörögtek értem Istenhez. A nyomás, a súlyos teher elmúlt sajgó szívemből, és látomásba ragadtattam el. Amit láttam, most közlöm veletek. {1T 185.1}   

Láttam, hogy Sátán csüggedésbe és kétségbeesésbe igyekezett kergetni, hogy az élet helyett a halált kívánjam. Az Úr megmutatta, hogy nem egyezne akaratával, ha abbahagynám munkámat, és koporsóba feküdnék, mert akkor hitünk ellenségei diadalmaskodnának, Isten gyermekeire pedig szomorúság borulna. Láttam, hogy gyakran kell gyötrődnöm, és sokat szenvednem. Mégis azt az ígéretet kaptam, hogy környezetem buzdítani és segíteni fog, hogy míg az ördög oly kegyetlenül ostoroz, bátorságom és erőm el ne hagyjon. {1T 185.2}   

Láttam, hogy a laodiceai bizonyságtétel most vonatkozik Isten népére, és azért nem ér el nagyobb eredményeket, mert kemény a szívűk Isten azonban időt ad az üzenetnek, hogy elvégezze a feladatát. Meg kell tisztítanunk szívünket a bűnöktől, ahonnét oly hosszú ideje kizártuk Jézust. Ez a félelmetes üzenet el fogja végezni feladatát. Mikor legelőször tárult elénk szívünk alapos vizsgálatára vezetett. Bevallottuk bűneinket, és Isten népe mindenhol felbuzdult. Csaknem valamennyien hitték, hogy ez az üzenet a harmadik angyal hangos kiáltásában fog végződni. De mivel nem látták a hatalmas munka gyors befejezését, sokan elvesztették az üzenet hatását. Láttam., hogy az üzenet nem fogja elvégezni hatását néhány rövid hónap alatt. Célja az, hogy felrázza Isten népét, felfedje előttük álnokságukat, és buzgó bűnbánatra vezesse őket, hogy Jézus jelenlétével tüntethesse ki őket, és készen álljanak a harmadik angyal hangos kiáltására. Amint az üzenet megtette rájuk a hatását, és Isten előtti mély alázatra vezette őket, angyalokat küldött szét mindenfelé, előkészíteni a nem hívőket az igazság elfogadására. Isten ügye fejlődésnek indult, és népe felismerte állapotát. Ha teljesen megfogadták volna az igaz tanú tanácsát, Isten hatalmasan síkra szállt volna értük. Az üzenet közlése óta tett erőfeszítésekre mégis Isten áldása szállt, és sok lelket vezettek ki a tévedésből és sötétségből, hogy örvendezzenek az igazságnak. {1T 186.1}   

Isten próbára fogja tenni népét. Jézus türelmes, és nem veti ki őket azonnal szájából. Az angyal így szólt: „Isten most mérlegre helyezi népét.” Ha az üzenet rövid időre szólt volna, – mint azt sokan feltételeztük – nem maradt volna idő jellemünk fejlesztésére. Sokan érzelmük, nem pedig elvük és hitük szerint éltek. Ez az ünnepélyes, félelmetes üzenet sokakat felrázott. Hatott érzéseikre, és félelmet keltett bennük, de nem végezte el az Isten által kiszabott feladatit. Isten a szívbe lát. Hogy népe meg ne csalja magát állapota felől, időt adott nekik, míg izgalmuk lecsillapodik, s akkor próbára teszi őket, hogy meglássa, engedelmeskednek-e a hű tanúbizonyság tanácsának. {1T 186.2}   

Isten lépésről-lépésre tovább vezeti népét. Próbára tevő pontokhoz viszi őket, hogy felszínre hozza, mi lakik szívükben. Van, aki megállja helyét az egyik ponton, de elbukik a másikon. Minden előrehaladottabb ponton megvizsgálja, és kipróbálja őket – mindnél kissé alaposabban. Az angyal megszólalt: „Isten egyre szorosabb helyekre fogja vezetni népét, hogy megvizsgálja és igazolja mindegyiküket.” Némelyek készek elfogadni az egyik pontot, de amikor Isten a következő ponthoz vezeti őket, visszariadnak, elhúzódnak mert rájönnek, hogy melengetett bálványukat sújtja. Itt az alkalmuk megtudni, mi lakik szívükben, mi zárja ki Jézust. Valamit többre becsülnek az igazságánál, így nem készek befogadni Jézust. Az Úr egyéneket vizsgál, és tesz próbára egy ideig, hogy lássa, készek-e lemondani bálványaikról, s engedelmeskedni az igaz tanú tanácsának. Ha valaki nem hagyja, hogy az igazság megtisztítsa, ha nem hajlandó legyőzni önzését, hiúságát, gonosz szenvedélyeit, akkor Isten angyalai így szólnak: „Összenőttek bálványaikkal, hagyjuk magukra őket,” és tovább mennek, feladatukat végezve, odahagyják ezeket legyőzetlen gonosz jellemvonásaikkal a gonosz angyalok kénye-kedvére. Akik minden ponton megütik a mértéket, megállnak minden vizsgán, és győznek, bármibe kerüljön is, ezek engedelmeskednek a hű és igaz tanúbizonyság tanácsának részesülni fognak a késői esőben – felkészültek az elváltozásra. {1T 187.1}   

Isten megvizsgálja népét. Itt e világ az öltözőhely, hogy megjelenjenek előtte. Itt, e világban, eme utolsó időkben az emberek kinyilvánítják, milyen erő hat szívükre, melyik erő irányítja tetteiket. Ha az isteni igazság a hatalmas, az jó tettekre vezeti őket. Fölemeli a befogadóját, nemes szívűvé, bőkezűvé teszi, isteni Urukhoz hasonlóvá. De ha a gonosz angyalok ellenőrzik szívüket, az különböző utakon láthatóvá válik. Önzés, irigység, hiúság és gonosz szenvedélyek lesznek gyümölcsei. {1T 188.1}   

Csalárdabb a szív mindennél, és mindenestől gonosz. A hitvalló keresztények nem hajlandók közelről megvizsgálni szívüket, hogy lássák, a hitben élnek-e. Félelmetes tény, hogy sokan hamis reményekre építenek. Néhányan régi tapasztalatokra támaszkodnak, és arra, ami évekkel ezelőtt volt. De mikor eljutnak ehhez a szívet kutató időhöz, mikor mindenkinek naponta tapasztalatokra kell szert tennie, nincs mondanivalójuk. Azt gondolják hogy az igazság megvallása megmenti őket. Mikor legyőzik az Isten által gyűlölt bűnöket, Jézus lép be szívükbe, és velük vacsorázik, és ők ővele. Akkor isteni erőben részesülnek, felnőtté válnak Jézusban, és szent diadallal mondhatják: „Hála legyen Istennek, aki győzelmet ad nekünk Urunk Jézus Krisztus által.” Az Úrnak jobban tetszene, ha a langyos hitvalló keresztények sohasem vennék ajkukra nevét. Örökös koloncok ők azoknak, akik Jézus hűséges követői akarnak lenni: a hitetleneknek pedig a botránkozás kövei. A gonosz angyalok örülnek nekik, és bűnös utjaikkal gúnyolják Isten angyalait. Az ügy átkai ők itthon és külföldön. Ajkukkal közelednek Istenhez, de szívük távol áll tőle. {1T 188.2}   

Megmutatták nekem, hogy Isten népének nem szabad követni a világ divatjait. Néhányan ezt teszik, s gyorsan veszítenek különleges, szent jellegükből, melynek meg kell különböztetnie Isten népét. Figyelmemet Isten ősi népére irányították. Össze kellett hasonlítanom ruházatukat az utolsó idők öltözetével. Mekkora különbség, mily változás! A nők nem voltak olyan szemérmetlenek. Ha férfiak elé mentek, fátyollal takarták el arcukat. Eme utolsó napokban a divat szégyenletes és szemérmetlen. A jövendölés is felfigyelt rá. Azok vezették be, akik fölött Sátán teljesen uralmat gyakorol, és akik „erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.” Ha Isten hitvalló népe nem távozott volna oly messzire tőle, szembeszökő különbség lenne most ruházatuk és a világ ruházkodása között. A parányi kalapok, melyek fedetlenül hagyják az arcot és fejet, a szemérmesség hiányáról szólnak. Az abroncs szoknyák szégyenletesek. A föld lakosai egyre romlottabbá és romlottabbá válnak, és egyre élesebbé kell válni a különbség vonalának köztük és Isten népe között vagy pedig a világiakat sújtó átok Isten hitvalló népét is érni fogja. {1T 188.3}   

A következő bibliaszöveghez irányítottak. Az angyal így szólt: „Isten népének okulására.” 1Timóteus 2:9–10. „Az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat; nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékekkel. Hanem amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jócselekedetekkel.” 1Péter 3:3–5. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csöndes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan a szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek.” {1T 189.1}   

Fiatalok és öregek! Isten most vizsgáztat benneteket. Most döntitek el örök sorsotokat. Hiúságotok, a világ divatjainak szeretete, hiábavaló, üres beszédek, önzések – mind a mérlegre kerül, és a gonoszság súlya ijesztően ellenetek billen. Nyomorultak vagytok, és szánalomra méltók, szegények, vakok és mezítelenek. Míg a gonoszság növekedik, és mély gyökeret ver, megfojtja a szívbe vetett jó magot. Isten angyalai rövidesen kimondják rátok az Éli házára szólt szavakat: Bűneitek „sohasem töröltetnek el, sem égő, véres áldozattal.” Láttam, hogy sokan azzal álltatják maguknak, hogy jó keresztények, holott egyetlen fénysugarat sem kaptak Jézustól. Nem tudják, mit jelenet Isten kegyelme által megújulni. Nincs élő tapasztalatuk Isten dolgairól. Láttam, hogy az Úr élesítette kardját a mennyben, hogy levágja őket. Ó, bárcsak minden langymeleg hitvalló megértené a tisztogatást, melyet Isten igen hamar végezni akar hitvalló népe körében! Drága barátaim, ne csaljátok meg magatokat állapototok felől. Istent nem tudjátok megcsalni. Az igaz tanú mondja: „Ismerem tetteidet.” A harmadik angyal népet vezet felfelé lépésről lépésre, magasabbra s még magasabbra. Minden lépésnél próbára tesz titeket. {1T 189.2}   

A rendszeres adakozás terve tetszik Istennek. Visszairányítottak az apostolok idejére. Láttam, hogy Isten Szentlelke kitöltésével tervet fektetett le, és a jövendőmondás ajándékával tanácsolta népét a rendszeres adakozásra. Valamennyiüknek részt kellett venniük világi javaik felajánlásában a lelki javakkal szolgálók számára. Arra is tanította őket, hogy az özvegyek és árvák is igényt tartanak alamizsnájukra. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” Láttam, hogy ez nem csupán együtt érző szavakat jelent lesújtottságukban, hanem anyagi segélyezést, ha éheznek. A fiatal férfiak és nők, kiknek Isten egészséget adott, nagy áldásban részesülhetnek, ha támogatják a nyomorgó özvegyet és árvát. Láttam, hogy Isten elvárja az ifjaktól, hogy többet áldozzanak mások segítségére. Többet vár el tőlük, mint amire készek. Ha tisztán megőrzik magukat a világtól, ha nem követik többé divatjait, és félreteszik, amit az élvezetek szerelmesei hiúságukat legyezgető, haszontalan cikkekre költenek, ha odaadják a méltó nyomorgóknak, s az ügy eltartására, kivívják annak jóváhagyását, aki így szól: „Ismerem tetteidet.” {1T 190.1}   

A mennyben rend uralkodik. Istennek igen teszik népének igyekezete, hogy rendszeresen s rendezetten végezzék munkáját e földön. Láttam, hogy Isten egyházában rendnek kell uralkodnia. Rendszerre van szükség, hogy győzelemre vigyük a könyörület utolsó, a világra szóló fontos üzenetét. Isten vezeti népét a rendszeres jótékonyság területén, és épp ezek a pontok, ahova Isten vezeti fel népét, melyek a legmélyebben vágnak majd némelyek húsába. Számukra ez a jobb kar levágása, a jobb szem kimetszése, míg másoknak nagy könnyebbülés. A nemes, bőkezű embereknek a rájuk hárított követelmény igen kicsinek tűnik, és nem nyugodnak bele, hogy többet ne tegyenek. Néhánynak nagy a vagyona, és az adakozás komoly összegnek tűnik előttük. Az önzés oly görcsösen kapaszkodik a kis áldozatokba, mint a nagyba, és igen nagynak tünteti fel a kis összeget. {1T 191.1}   

Figyelmemet visszairányították az utolsó munka kezdetére. Akkor az igazság szeretői nagyzolás nélkül emlegették az áldozathozatalt. Sokat szenteltek Isten ügyére, hogy eljuttassák másokhoz az igazságot. Kincset küldtek maguk előtt a mennybe. Testvéreim, akik később fogadtátok el az igazságot, akiknek jókora vagyonotok van, Isten azért hívott a munka mezejére, hogy ne csak ti örvendezzetek az igazságnak, hanem vagyonotokkal segítsétek fejleszteni e nagy művet. Ha szíveteken viselitek a munkát, kockáztatni fogtok, pénzt fektettek bele, hogy erőfeszítésetek embereket menthessen, és learassák velük a végső jutalmat. Súlyos áldozatokba és nélkülözésekbe került elétek tárni az igazságot. Isten most titeket szólít, rajtatok a sor; tegyetek komoly erőfeszítéseket, hozzatok komoly áldozatokat, hogy a sötétségben ülők elé tárjátok az igazságot. Isten ezt várja tőletek. Valljátok, hogy hisztek az igazságban; hadd bizonyítsák tetteitek a tényt. Ha hitetek nem tevékeny, akkor halott. Az előttünk álló borzalmas eseményekben nem ment meg más, csakis az élő hit. {1T 191.2}   

Láttam, hogy eljött az ideje, hogy a nagy vagyonokkal rendelkezők gyorsan munkához lássanak. Itt az ideje, hogy ne aszerint gyűjtsenek kincset a mennyben, ahogy Isten most gazdagítja, hanem amint régebben felvirágoztatta őket. Az apostolok idején külön terveket fektettek le, hogy ne csak egyesek hordják a terheket, míg mások könnyen élnek. Úgy rendezték a dolgokat, hogy mindnyájan egyformán vegyenek részt Isten egyháza terheiben, különféle tehetségük szerint. Az angyal megszólalt: „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett.” Akik, mint Júdás, földi kincsre vágyakoznak, panaszkodni fognak, mint ő. Sajnálta Jézustól a költséges olajat, és a méltó, becsületes szegényekről gondoskodás alá igyekezett rejteni önzését: „Miért nem adták el e kenetet háromszáz dénáron, és mért nem adták a szegényeknek?” Szerette volna, ha övé lenne a kenet – ő ugyan nem pazarolná az Üdvözítőre. A maga céljaira használná fel, jó pénzért eladná. Csak annyira becsülte Mesterét, hogy néhány ezüstért eladta a gonosznak. Amint Júdás önzésében a szegényekkel takarózott, úgy az önző, hitvalló keresztények is megjátszott lelkiismeret mögé rejtik önzésüket. Attól tartanak, hogy a rendszeres adakozással hasonlóvá válunk a névleges egyházakhoz! „Ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb!” Látszatra lelkiismeretük követeli, hogy pontosan kövessék a Bibliát, de amint ők értelmezik. Krisztus pontos utasítását viszont semmibe veszik: „Add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között.” {1T 192.1}   

„Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket.” Néhányan úgy vélik, ez a szöveg arra tanít, hogy titokban tegyenek jót. Igen keveset tesznek e téren, azt hozva fel kifogásul, hogy nem tudják pontosan, hogyan adjanak. Pedig Jézus megmagyarázta tanítványainak: „Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat.” Azért adtak, hogy nemesnek s nagylelkűnek tartsák őket. Kivívták az emberek dicséretét. Jézus szerint ez lesz összes jutalmuk. Sokak balkeze nem tudja, mit cselekszik a jobb, mert a jobb semmi jót sem tesz, amit a bal észrevehetne. Jézus e tanítása az emberek dicséretére vágyókat dorgálta. Népes összejövetelen volt szokásuk adakozni. Előtte fennhangon hirdették bőkezűségüket. Sokan csak azért adtak komoly összegeket, hogy kivívják az emberek dicséretét. Gyakran az adományozott összeg csalásból, levont bérekből, és a szegények elnyomásából került ki. {1T 193.1}   

Megmutatták nekem, hogy ez az ige nem azokra vonatkozik, akik szívükön viselik Isten ügyét, és javaikat alázatosan az ügy fejlesztésére fordítják. Ezekhez a szövegekhez irányítottak: „Úgy világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” „Gyümölcséről ismerhető fel a fa.” Megmutatták nekem, hogy a Szentírás bizonyságtételei összhangban állnak, ha helyesen értjük. Isten gyermekeinek jó tettei a leghatározottabb igehirdetés, amit a hitetlen hallhat. Tudja, hogy erős serkentés szükséges, hogy a keresztényt önmegtagadására sarkallja, és embertársai megmentésére fordítsa javait. Ez a világi lelkület ellenkezője. Az ilyen gyümölcsök tanúsítják, hogy termőik igazán keresztények. Állandóan felfelé nyúlnak a romolhatatlan kincsekért. {1T 193.2}   

Ajándékozás és áldozathozatal esetén megfelelő cél álljon az adakozó előtt. Nehogy lustaságból ne tegyünk jót, nehogy az emberek kedvéért vagy jó hírünkért adakozzunk, hanem Isten dicsőségére, művének fejlesztésére. Néhányan tetemes adományokkal járulnak Isten ügyéhez, de a közelben egyik szegény testvér talán szenved, és mit sem tesznek bajai enyhítésére. A jószívűség apró tettei – titkon végezve – összeforrasztaná a testvérek szívét, s a mennyben felfigyelnének rá. Láttam, hogy a gazdagok jobban fizessék a bajban levőket, özvegyeket és méltó szegényeket, és olcsóbban adjanak el nekik. Gyakran azonban a gazdag kihasználja a szegényt, minden elképzelhető módon tömi a zsebét, és minden kis szívességért kicsikarja az utolsó fillért is. A mennyben mindezt feljegyzik. „Ismerem tetteidet.” {1T 194.1}   

Ma a gyülekezetben a pénzsóvárgás a legnagyobb bűn. Isten helytelenítőn néz hitvalló népére önzésük miatt. Szolgái idejüket és erejüket áldozták, hogy eljuttassák hozzájuk az élet igéjét, sokan tetteikkel mégis azt mutatják, hogy ezt alig értékelik. Ha kötelező kisegíteni Isten szolgáját, akkor olykor megteszik, gyakran azonban közönyösen elmennek mellette, és alig tesznek érte valamit. Ha napszámost fogadnak, meg kell fizetniük a teljes bért. De Isten önfeláldozó szolgáival nem teszik ezt. Igével és tanítással fáradozik értük, lelkén viseli a munka súlyos terhét; türelmesen rámutat Isten szavával a lelket sebző, veszélyes tévedésekre, határozottan és azonnal kitépi az elvetett jó magot fojtogató gyomokat. Isten igéjének kincsesházából újat és régit hoz elő Isten nyájának táplálására. Mindenki elismeri, hogy javukat szolgálja. De a mérgező gyom, a pénzsóvárgás oly mélyen gyökerezik, hogy hagyják Isten szolgáját eltávozni anélkül, hogy gondoskodnának testi szükségleteiről. Pontosan annyira becsülik fárasztó munkáját, amennyire tetteik mutatják Az igaz tanú így szól: „Ismerem tetteidet.” {1T 194.2}   

Láttam, hogy Isten nem helyezi szolgáit Sátán kísértésének hatáskörén kívül. Az ellenség gyakran félelmetesen ostromolja őket keményen meg kell küzdeniük. Ha elhagyhatnák megbízásukat, boldogan vállalnának kétkezi munkát. Testvéreik igényt tartanak munkájukra, de mikor látják, mily kevéssé becsülik azt, szomorkodnak miatta. Igaz, várakozással tekintenek jutalmuk végső rendezése elé, s ez fenntartja őket, de családjuknak élelemre és ruhára van szükség. Idejük nem a sajátjuk. Isten gyülekezete rendelkezik vele. Feláldozzák a családi örömöket, hogy mások javára lehessenek. Mégis sokan, akik munkájuk áldásaiban részesülnek, szükségleteikkel nem törődnek. Láttam, hogy igazságtalanság, ha szó nélkül tűrjük s hagyjuk, hogy ámítsák magukat. Azt hiszik, hogy Isten helyesli tetteiket, holott megveti önzésüket. Az önzőket nemcsak Isten előtt vonják majd számadásra, hogy mit tettek Uruk pénzével, hanem az Isten szolgáinak okozott szomorúságot, és szívfájdalmat is – mely gúzsba kötötte munkájukat – a hűtlen intézők számlájára írják. {1T 195.1}   

Az igaz tanú kijelenti: „Ismerem tetteid.” Önző, pénzsóvár szívük vizsgára kerül. Néhányan földi kincsük növekedésének igen kis részét sem hajlandók Istennek szentelni. Nagyon megrémülnének, ha az egész értékéről szólnál nekik. Mit áldoznak Istenért? Semmit. Állítják hogy hisznek Jézus közeli eljöveteiében, de tetteik megtagadják hitüket. Mindenki teljes mértékben éli a hitét, amivel rendelkezik. Hamis szívű hitvalló! Jézus ismeri tetteidet. Gyűlöli szűkkeblű adakozásodat, nyomorék áldozataidat. {1T 195.2}