A RÁZÁS

1857. november 20-án megmutatták nekem Isten népét. Láttam, hogy hatalmasan fel vannak rázva. Néhányan erős hittel és gyötrődve könyörögtek Istenhez. Arcuk sápadt, mély aggodalomtól elgyötört volt, s elárulta benső küzdelmüket. Rettenthetetlenség és mély komolyság ült arcukon, s nagy verejtékcseppek peregtek homlokukról. Arcuk olykor fölvidult Isten jóváhagyásától, majd az előbbi komoly, buzgó, aggódó kifejezés tért vissza. „Fújjátok meg a harsonát a Sionon, szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyüjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket. A tornác és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái és mondják: Légy kegyelmes, óh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtuk a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenük?” Jóel 2:15–17. {1T 179.3}   

,,Engedelmeskedjetek azért az Istennek, álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket ti kétszívűek! Szomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok, a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” Jakab 4:7–10. {1T 180}   

„Térjetek eszetekre, és eszméljetek fel, ti arcátlan nemzet, mielőtt szülne a végzés (mint a polyva száll tova az a nap) míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan, e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekedtek, keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” Sofóniás 2:3. {1T 180}   

Gonosz angyalok sürgölődtek körülöttük, sötétségüket igyekezve rájuk erőltetni, el próbálták takarni tekintetük elől Jézust, és a környező sötétségre terelni szemüket, hogy ne bízzanak Istenben, majd morogjanak ellene. Egyetlen biztonságuk az volt, ha fölfelé tekintettek. Angyalok vigyáztak Isten népére, s amint az ördög angyalai ezekre az aggódókra sűrítették a mérgező légkört, a mennyei angyalok szüntelen legyeztek fölöttük szárnyukkal, hogy eloszlassák a sűrű sötétséget. {1T 180.1}   

Néhányan, láttam, nem vettek részt a gyötrődésben és könyörgésben. Közönyösnek és nemtörődömnek látszottak. Nem álltak ellene a körülöttük terjengő sötétségnek, és az sűrű fellegként zárta őket körül. Isten angyalai magukra hagyták őket, és azok segítségére siettek, akik teljes erejükkel küzdöttek a gonosz angyalok ellen, s azzal igyekeztek segíteni magukon, hogy kitartóan Istenhez kiáltottak. Az angyalok otthagyták azokat, akik nem igyekeztek segíteni magukon, és szemem elől veszítettem őket. Amint az imádkozók folytatták komoly kiáltásaikat, időről-időre Jézustól áradó fénysugár ragyogott rájuk bátorításul, és felvidította arcukat. {1T 180.2}   

Megkérdeztem, mit jelent a rázás, amit láttam. Közölték, hogy a szókimondó bizonyságtétel váltja ki; amit az igaz tanú tanácsol a laodiceaiaknak. Ez majd megteszi hatását a befogadó szívére. Arra vezeti, hogy magasra emelje a zászlót, és az elegyítetlen igazságot hirdesse. Néhányan nem viselik el a félreérthetetlen bizonyságot. Fellázadnak ellene, ez okozza majd a rázást Isten népe közt. {1T 181.1}   

Az igaz tanú bizonyságtételének félig sem engedelmeskednek. Félvállról vagy teljesen semmibe vesszük az ünnepélyes bizonyságtételt, melyen a gyülekezet sorsa fordul. E bizonyságtételnek mély bűnbánatra kell vezetnie, és aki valóban befogadja, engedelmeskedni fog annak, s megtisztul. {1T 181.2}   

Az angyal rám szólt: „Hallgasd!” Rövidesen hangot hallottam, sok gyönyörű, édes és összecsendülő hangszerek hangjához hasonlót. Felülmúlt minden zenét, amit valaha is hallottam. Telve volt könyörülettel, megértéssel és magasztos, szent örömmel. Mélyen átjárja egész valómat. Az angyal megszólalt: „Odanézz!” Figyelmem azokra fordult, akiket oly hatalmasan felráztak. Megmutatta nekem az előbb még lelkük gyötrelme miatt síró és imádkozó embereket. Megkettőzték körülöttük az őrző angyalok csoportját, és tetőtől talpig fegyverbe öltöztek. Ütemesen léptek, szilárdan, mint valamely katonai egység. Arcukon tükröződött a kiállott, késhegyig menő harc, a kínos küzdelem, melyen átestek. De a kegyetlen belső küzdelemben megnyűtt arcuk most a menny fényétől és dicsőségétől ragyogott. Győztek, és ez a legmélyebb hálát, és szent, magasztos örömet váltott ki belőlük. {1T 181.3}   

A csoport megcsappant. Némelyek ki lettek rázva, s az út szélén lemaradtak. („Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” Jelenések 3:15–17) A hanyagok, a közönyösek, akik nem csatlakoztak a győzelmet és üdvösséget oly nagyra becsülőkhöz, hogy kitartóan könyörögjenek és gyötrődjenek érte, vereséget szenvedtek, és hátra maradtak a sötétségben. Helyüket azonban rögtön mások foglalták el: elfogadták az igazságot, és beléptek a sorokba. A gonosz angyalok még mindig szorongatták őket, de nem volt hatalmuk felettük. („Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket el végezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez felvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az üdvösség sisakját is felvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért." Efézus 6:12–18) {1T 182.1}   

Hallottam a fegyverzetbe öltözöttek hangját. Nagy hatalommal szólták az igazságot. Eredményeket értek el. Láttam a megkötözötteket. Némely feleséget férje kötött gúzsba, némely gyermeket pedig szülei. A becsületesek, akiket eddig visszatartottak, vagy megakadályozták, hogy meghallgassák az igazságot, most mohón megragadják azt. Mit sem félnek többé rokonaiktól. Csakis az igazságnak van tekintélye előttük. Értékesebb és becsesebb az nekik, mint az élet. Eddig is szomjazták és éhezték az igazságot. Megkérdeztem, mi okozta a nagy változást? Az angyal felelt: „A késői eső üdítőn hull Isten jelenlétéből; a harmadik angyal hangos kiáltása!” {1T 182.2}   

A választottakat nagy hatalom kísérte. Az angyal szólt: „Nézd!” Figyelmem a gonoszokra és hitetlenekre fordult. Igen izgatottak voltak. Az Isten népét kísérő lelkesedés és hatalom felizgatta és dühítette őket. Zűrzavar, kavarodás uralkodott mindenfelé. Láttam, hogy lépéseket tettek e csoport, az Isten erejével és világosságával járók ellen. A sötétség sűrűsödött körülöttük, mégis ott álltak, Istentől jóváhagyva, benne bízva. Láttam megdöbbenve őket. Aztán azt hallottam, hogy komolyan kiáltottak Istenhez. Nem szűntek meg kiáltozni sem éjjel, sem nappal. (”Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tűrni? Mondom néktek: Hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De mikor eljön az embernek Fia, gondoljátok, talál-e hitet a földön?” Lukács 18:7–8. Vesd össze Jelenések 14:14–15-tel.) E szavak ütötték meg fülemet: „Isten, legyen meg akaratod! Ha ez dicsőítené meg nevedet, nyisd meg a menekülés útját néped előtt! Ments ki minket a pogányok közül! Halálra szántak bennünket, de karod szabadulást hozhat.” Csak ennyire emlékszem a szavakból. Mindnyájan mélyen átérezték értéktelenségüket, és teljesen alávetették magukat Isten akaratának. Mégis, akár Jákob, kivétel nélkül valamennyien buzgón könyörögtek, és küzdöttek a szabadulásért. {1T 183.1}   

Komoly, buzgó kiáltásuk kezdete után a sajnálkozó angyalok rögtön segítségükre siettek volna, de a magas termetű, parancsnokló angyal nem engedte őket. Így szólt: „Isten akarata még nem telt be. Ki kell inniuk a poharat. Meg kell keresztelkedniük a keresztséggel.” {1T 183.2}   

Nemsokára Isten hangját hallottam, mely megrázta az eget s földet. Hatalmas földrengés volt. Épületek dőltek össze, és omlottak le mindenfelé. Akkor diadalmas győzelmi kiáltást hallottam, hangosat, dallamosat és világosat. Ránéztem a csoportra, mely röviddel ezelőtt oly nyomorúságban és szolgaságban élt. Kiszabadultak a fogságból. Dicső fény ragyogott rájuk. Mily szépek voltak most! Minden fáradtság és gond nyoma eltűnt; egészség és szépség sugárzott az arcokról. Ellenségeik – a körülöttük levő pogányok – halottként estek össze. Nem tudták elviselni a megszabadított szentekre ragyogó fényt. Ez a fény és dicsőség nem mozdult róluk el, míg Jézus meg nem jelent az ég felhőiben. A hűséges, kipróbált csoport szempillantás alatt elváltozott, dicsőségről dicsőségre. A sírok megnyíltak, és a szentek halhatatlanságba öltözötten jöttek elő. Így kiáltottak: „Győzelem a halál és a sír fölött,” és az élő szentekkel együtt elragadtattak Urunkhoz a levegőbe, és közben gazdag, dallamos dicsőítő és győzelmi kiáltások törek elő minden halhatatlan ajakról. {1T 184.1}